Gender-ideológia: Egyenjogúság vagy a férfi-női kategóriák eltörlése? – interjú Birgit Kelle írónővel

A mai lányok vagányok, talpraesettek és nem várnak arra, hogy a királyfi megmentse őket… Eljöhet azonban egy olyan pont, amikor mindez átbillen a ló túloldalára. Az elmúlt években hazánkban is egyre hevesebb vita övezi a gender-ideológiát, amely a német társadalom minden területét áthatja. Birgit Kelle német írónő, szabadúszó újságíró, négy gyermek édesanyja, akinek 2022 márciusában jelent meg magyar nyelven a Németországban bestsellerré vált Genderkomédia – Hogyan akar egy abszurd ideológia uralkodni a mindennapjainkon című könyve. 

Mi az a gender-ideológia?

A gender-ideológia napjainkban a német politikában uralkodó, nemi identitás meghatározásáról alkotott nézet. Eszerint azt, hogy egy ember milyen nemű, nem a biológiai felépítése határozza meg, illetve az sem releváns, hogy a társadalom miként határozta meg őt, férfinak vagy nőnek nevelték-e fel. Az irányzat szerint ebben a kérdésben kizárólag az számít meghatározónak, hogy az adott személy hogyan gondolkodik magáról, tehát a természeti adottságaitól függetlenül mindenki maga dönthet arról, hogy férfinek vagy nőnek definiálja-e magát, vagy egyáltalán akar-e valamely nemhez tartozni.

Minek a hatására kezdte el foglalkoztatni ez a téma? Hogyan vált az élete részévé?

Amikor édesanya lettem, az életem gyökeresen megváltozott. Fiatalként nem igazán foglalkoztatott a kérdés, sokkal inkább a karrierem építésére koncentráltam.

Azonban amikor családot alapítottam és az első gyermekemet a karjaim közé foghattam, akkor döbbentem rá, hogy valójában mit jelent nőnek lenni.

Amikor a gyermekeim óvodások lettek, akkor szembesültem először azzal, milyen veszélyeket rejthet magában a genderpolitika. A kisfiam egyik nap szomorúan jött haza és elmesélte, hogy az óvónéni nagyon leszidta és meg is büntette azért, mert játékból egy másik kisfiúval verekedett. Amikor megbeszéltem a nevelőkkel az esetet, ők kijelentették, hogy semmilyen „toxikus férfiasságra” utaló magatartást nem tűrnek el az intézményben. 

A német állam erősen támogatja a gyermekek óvodás és kisiskolás kortól a gender-ideológia szellemében való nevelését. Elmondásuk szerint ezt annak érdekében teszik, hogy megóvják őket a félrevezetéstől. Több ismerősöm gyermekétől is megkérdezték az oviban, hogy kislánynak vagy kisfiúnak érzi-e magát. Ha a kérdésre gondolkodás nélkül rögtön egyik vagy a másik választ adták, az óvónénik hosszan elbeszélgettek velük arról, hogy nekik nem kell ugyanazt gondolniuk magukról, mint amit a szüleik mondanak nekik, hanem ők maguk döntsék el, melyik nemhez szeretnének tartozni.

Meglátásom szerint egy ilyen korú gyermeket általában még nem foglalkoztat a nemi identitás kérdése, a nevelők ennek ellenére nagyon korán elkezdenek erről beszélgetni velük. Én a gyermekeimet a saját meggyőződésem szerint szeretném felnevelni, nem akarom, hogy ilyen fiatalon megkérdőjelezzék számukra azt az értékrendet, amelyet szülőként közvetítek feléjük. Elsősorban ennek érdekében kezdtem harcot folytatni a genderpolitika ellen.

A kisfia kapcsán említette a „toxikus férfiasság” kifejezést. Mit jelent ez és honnan ered?

A „toxikus férfiasságot” eredetileg annak a jelenségnek a kifejezésére használták, ami korábban jellemezte a társadalmat: amikor a férfiak közül sokan kihasználták fizikai, egzisztenciális és társadalmi fölényüket annak érdekében, hogy elnyomják a nőket és megakadályozzák őket a tanulásban, munkában való kiteljesedésben. Habár innen eredeztethető, manapság a genderpolitika szemszögéből mást jelent ez a kifejezés. Eszerint akkor toxikus egy fiú magatartása, ha határozott, kiáll magáért, lényegében, ha „férfiszerűen” viselkedik. Az ideológia képviselői szerint azért, hogy a férfiak többé ne tudjanak uralkodni a nőkön, meg kell tanulniuk minden körülmények között gyengédnek, türelmesnek és megértőnek lenni. Véleményem szerint ezek fontos erények egy férfiban is, azonban, ha elvesszük tőlük azt a lehetőséget, hogy fejlődjenek azokban a tulajdonságaikban, amik őket férfiakká teszik, nemi identitásuk lényegétől fosztjuk meg őket. Németországban emiatt egy egész nemzedéknyi fiú nőtt fel úgy, hogy nem tudják, hogyan kezdeményezzenek lányoknál vagy lépjenek fel bátran, hiszen a neveltetésük során elnyomták a természetes ösztöneiket.

A lányok sem a hagyományos módon lettek felnevelve. A fiúkkal ellentétben a lányokban pont az általában férfiakban domináns tulajdonságokat erősítik. Arra bátorítják őket, hogy ne legyenek gyávák, ne hagyják magukat senki által befolyásolni, hanem vegyék kezükbe az irányítást és mindent egyedül oldjanak meg. Azzal pedig a legnagyobb hibát követik el, ha engedik, hogy bármilyen módon egy férfitól függjenek.

A genderpolitika egyik legnagyobb veszélye, hogy az nem a nők és a férfiak jogaiért harcol, hanem sokkal inkább a „nő” és „férfi”, mint kategóriák eltörléséért.

Véleményem szerint az teljes mértékben igaz, hogy nők és férfiak egyenlően értékesek. Azzal azonban vitatkoznék, hogy ugyanolyanok lennének, hogy el kellene törölni és össze kellene mosni a két kategóriát. Mindkét csoportnak vannak olyan tulajdonságai, amelyek az adott nemhez tartozóvá teszik őket. Erre utaltam akkor, amikor azt mondtam, anyaként ismertem fel legmélyebben, mit is jelent nőnek lenni. Viszont azt sem tartom bűnnek, ha egy nő inkább határozott, egy férfi pedig gyengéd, hiszen ilyen emberekre is szükség van. A lényeg, hogy ne kényszerből erősítsük magunkban ezeket a tulajdonságokat, hanem azokat a jellemzőinket fejlesszük, amelyek a természetünkből fakadnak, és próbáljuk azokat mások épülésére fordítani.

A genderpolitikát képviseli a radikális feminizmus egyik fajtája is. Hogyan látja a gender-ideológia nőkre gyakorolt hatását?

A genderpolitika hatását a saját bőrömön is megtapasztaltam. Amikor a gyermekeim megszülettek, néhány évig szerettem volna otthon maradni velük, hiszen ebben az időszakban különösen szükségük volt az édesanyjukra. Ekkor szembesültem azzal, hogy anyagilag rendkívül kockázatos egy ilyen lépést megtennem, mivel a német államtól semmilyen támogatást nem várhatok. A genderpolitika kizárólag arra bátorítja a nőket, hogy a karrierjüket építsék, de magukra hagyja azokat, akik családot alapítanának, pedig mindkettő ugyanolyan fontos.

A valódi feminizmus lényege, hogy a nők annak a célnak az elérésében legyenek támogatva, amelyet ők személyesen tűztek ki maguk elé. Arra kellene törekednie, hogy a nők szabadon dönthessenek arról, karrieristaként, háztartásbeliként, vagy a családot és a munkát összeegyeztetve szeretnének-e érvényesülni. Akármelyik utat is válasszák, a társadalom számára ugyanolyan értékesek maradnak, és eszerint is kellene bánni velük.

Szerintem a politikának nem utasítania kellene bennünket arra, hogyan éljünk, hanem lehetőséget biztosítania, hogy eldöntsük, milyen életet szeretnénk magunknak.

Az interjút Nagy Vanda készítette.

Borítókép: Birgit Kelle Facebook oldala

A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék – Interjú Papp Miklós atyával

Miklós atyát nemrég hallottam élőben beszélni, a Döntés volt a téma. Nagyon megragadott a bölcsessége és az elhivatottsága, ezért megkérdeztem, nem vállalna el egy interjút. Nagy örömünkre igent mondott a felkérésre, mi pedig összeszedtük a szerkesztőségben, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak minket.  A legjobban a párkapcsolat/házasság témaköre iránt érdeklődnek a lányok, úgyhogy íme, a nem egyszerű kérdéssorozat.

Nehéz helyzetben vannak ma a fiatalok, ha párkeresésről van szó. Két tűz között, a világ és a keresztény értékrend között próbálunk ingázni. Visszatérően feljön a kérdés, meddig érdemes kompromisszumot kötni egy kapcsolatban ?

Az etika szerint az értékeknek hierarchiájuk van: nem minden egyformán fontos. Azt kell a fejünkben rendbe rakni, hogy mely értékek nélkülözhetetlenek a jó házasélethez, a családhoz, s melyek rombolják le. Azt kell mondanunk: a legfontosabb értékekben nagyjából egyezni kell. Ezen a szinten nem igaz az az ideológia, hogy „az ellentétek vonzzák egymást, az ellentétek kiegészítik egymást”. A legfontosabb értékek területén az ellentétek rombolnak. Például, ha a hűségről ellentétesen gondolkodnak (hűség mindhalálig, illetve meg lehet csalni a másikat), ez az ellentétes felfogás nem kiegészít, hanem rombol. A legfontosabbak: legyen a másik családcentrikus, legyek fontos neki én és a gyerekeink (ne csak a munka, önmaga, a pénz). Fontos az élet szeretete (ne legyen szenvedélybeteg, függő, ne éljen életromboló életet), szeresse és óvja a saját és a családja életét, egészségét. Fontos az értékek szerinti életvezetés, a becsület. Kifejezetten fontos a munkáról, s ennek következtében a szolgálatról, illetve a pénzről való hasonló gondolkodás. Szintén fontos a közös kultúra, a hasonló intellektuális szint. 

Kevésbé fontos viszont az ízlés, a hobby hasonlósága. Ezen a téren a különbségek valóban gazdagítanak, színessé teszik a házaséletet. Nagy kérdés, hogy a hitben mennyire kell egyezni. Ehhez tudni kell: kétféle keresztény van. Vannak, akik nyíltan keresztények, meg is vannak keresztelve, gyakorolják a vallásukat. S vannak az „anonim keresztények”, akik gyakorlatilag olyan rendesek, mint a keresztények, jó emberek, az értékeik és a szívük a helyén van – valóban Krisztus velük van, csak nem tudnak róla. A jó házassághoz mindenképpen olyan emberrel szabad csak házasságot kötni, akivel egyezik az értékrendszerünk. Nagyon gyorsan szétveri a házasságot és élhetetlenné teszi, ha más a fontos, más a jövőkép, krízisek idején mások a mércék.

Tehát azt mondom: házastársat a legteljesebb életközösségre választunk.

Senkivel sem lesz olyan szoros az életvitelünk, mint vele. Így sokkal biztosabb, dinamikusabb, termékenyebb, és sok vitától eleve mentes az a kapcsolat, ami a hitben, az értékekben megegyezik. Régebben azt mondtuk: mindegy, ha nem is vallásos a másik, csak „legyen rendes”. S itt arra gondoltunk: ha ilyen rendes emberrel kötsz házasságot, az sikerülhet, mert valószínűleg anonim keresztény. Ám a gyakorlat és a statisztika azt mutatja: ez csak kis százalékban valósul meg. A többségben az szokott történni, hogy a hívő is elhagyja a hitét, a gyerekek a hitetlen fél könnyebb útját választják, szinte egy generáció alatt kilúgozódik a hit. Nem is beszélve arról, hogy a hívő fél nem kap támaszt a párjától, nem akar egyházi esküvőt, keresztelőt, állandóan vitázni kell a vallásos életmódról. Szóval azt mondom: aki komolyan veszi a hitét, olyannal házasodjon, aki ugyanolyan komolyan veszi. Nagyszerű dolog együtt imádkozni, szentségekhez járulni, egyházi közösséghez tartozni, szenvedés idején a keresztből együtt meríteni. 

Természetesen mi, papok, senkinek nem mondhatjuk meg, hogy ki kivel kössön illetve ne kössön házasságot. Mégis. ha negatíve is szabad valamit mondanom: menekülni kell az olyan kapcsolatból, ahol erőszakos a másik (ellenőriz, fogva tart, szóval vagy fizikailag bántalmaz), illetve, ahol az esküvő előtt megcsalt a másik. Ezekbe nem szabad beleragadni, itt ne keressük a kompromisszumot. 

Ma a házasság intézménye válságban van. Miért érdemes mégis megházasodni? Miért olyan nehéz elköteleződni manapság és mi az, ami segíthet ebben?

Először is hadd mondjam: nem mindenkinél van válságban a házasság, ez sokszor mentegetőzés. Vannak nagyon szép házasok, nagyon szép családok, akik köszönik szépen, jól vannak. Az életvezetésnél nagyon fontos, hogy a nagy döntéseknél mindig az elitre nézzünk. A nagy döntésekben szeretnénk nagyon boldogok lenni, nem átlagosan vagy átlag alatt, így nem azokhoz kell mérni a döntést, akik átlagosak vagy átlag alattiak. Egy döntésnél a legjobbakat érdemes a szemünk előtt tartani: szeretnék én is olyan házas lenni! Akinek a szemmértéke az átlagoshoz szokott („ma már senki nem tartja”, “ma már mindenki”…), annak ilyen átlagos lesz az élete és a boldogsága. Az életvezetésben roppant fontos az elit: a szakmát, a hitet, a gyereknevelést, a szenvedést, és a házasságot is a legjobbakhoz érdemes igazítani. Az elitet Krisztus is fontosnak tartja: sónak, hegyre épített városnak, világosságnak tartja. Jó elitnek kell! 

Másrészt házasságot nem azért kötünk, mert „érdemes, a korszellem kedvező hozzá”, hanem azért, mert szeretjük a másikat. A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék. Jól tudják ezt, akik nem tudnak házasságot kötni, pedig sóvárognak rá. A házasság legfőbb indítéka a szerelem. Persze meg kell vizsgálni, hogy ez valódi szerelem-e, melyben jelen van az erósz, a filia és az agapé szerelme is. Meg kell vizsgálni, hogy teherebíróak vagyunk-e, felelős személyek, képesek a döntésre. 

A mai fiatalok valóban nehezebben köteleződnek el, aminek sok oka lehet. Ha szeretné ezt egy fiatal magában fejleszteni, annak több tanácsot adhatunk. Először is „imádkozza ki”, hogy Isten szőlőskertjében mi az ő hivatása. A hivatást nem kötelességnek fogja értelmezni, hanem ajándéknak, bizalomnak Isten részéről. Aztán igyekezzen megszabadulni az agymosó ideológiáktól: ömlik ránk a sekélyes gondolkodás, nem csoda, ha a házasságról is elkezdenek sokan sekélyesen gondolkodni.

Magas szintű és igényes gondolatok nincsenek minden sarkon, azért tudatosan fáradni kell: pl. felnőtt hittan, jó könyvek, igényes lelki vezető, minőségi közösség, jó barátok.

Aztán érdemes kisebb-nagyobb fogadalmakat tenni, s közben ráébredünk: milyen megtartó ereje tud leni egy fogadalomnak! Összpontosítja a bensőt, nem enged szétszórni, távol tartja a kísértéseket, a legjobb erőimet mozgósítja.  Ezek a kisebb-nagyobb fogadalmak ráébresztenek a házasság nagy fogadalmának értékére, felkészítenek rá. 

Mit gondol Miklós atya, mennyi járás után érdemes házasságra lépni? 

Életkortól függ, hogy mennyi együttjárás után érdemes házasságra lépni. Itt, Európában érettek kb. 24-26 éves korunk körül vagyunk. Az azt jelenti: már elvégeztünk egy komoly iskolát, dolgoztunk is valamennyit, volt diákszerelmünk. Persze vannak, akiknek a személyiségük és a kapcsolatuk is korábban érik, de 21 éves kor előtt akkor sem nagyon ajánlatos házasságot kötni. Ők még tanuljanak, dolgozzanak, fejlődjenek. 24-26 éves kor körül, ha már valaki érett, akkor elég 1,5-2 éves kapcsolat. Az 1 év biztosan kevés, látni kell egy teljes évben a másikat.

Ám nem a korai házasságok szoktak fenyegetni, hanem a kitolt házasságok.

Érett embereknek biztosan nem kell 8-10 év, hogy eldöntsék a házasságot. Általánosságban azt látjuk: a fiúk szokták halogatni a döntést, aminek sok oka lehet. Egyrészt biológiailag ő úgy érzi, „ráér” (pedig nem), talán a szülei sem sürgetik a döntésre, hanem a mamahotelben ellátják mindennel, talán egész életében önállótlan volt, talán gyenge apa van a háttérben, aki nem sürgeti férfias elhatározásokra, önállóságra. Az is lehet, hogy egy fiatal férfi, akinek friss diplomája van, beindul a karrierje, sokat keres, 30 évesen elkezdi kiélni a 16 éves kamaszos vágyait, megszédül a munkahelye által kínált pénztől és karriertől, s nem foglalkozik a családalapítással. Én azt mondom: egy fiatal férfi részben tehet róla, részben nem, hogy halogatja a családalapítást. Egy komoly párkapcsolatban mindig megpróbáljuk egymást érlelni, ám ha ő menthetetlenül nem akar elvenni, akkor szakítani kell vele. A legjobb lányaink olykor foglyává válnak az ilyen szerencsétlenkedő kapcsolatoknak, s meddővé teszi őket a döntésképtelenség. Egy rendes férfival már saját otthont, családot alapíthatott volna, akár 2-3 gyereket is szülhetett volna. Akik meddőségre kárhoztatnak, azok éretlenek, nem szabad beleragadni. Van egy verseny a párválasztásban, akiknek komolyak a szándékaik, hamarabb egymásra találnak, akik halogatnak, azoknak csökken a választék… S moralistaként azt is mondom: az ilyen meddőségre kárhoztatás nagyon súlyos bűn, nem valamit lopok el a másiktól, hanem boldog éveket, életpályát, meg nem született gyerekeket. 

Jó dolog fiatalon házasodni? Vagy nem számít a kor? Vagy jobb idősebben, már érettebb személyiségként?

Nyilván nehéz erre válaszolni: azt mondom, amikor a kapcsolat megérett egy új szintre, akkor lépni kell a magasabb szintre. A kapcsolatnak van egy dinamikája, ha megakasztjuk, akkor önmaga ellen fordulhat. Ha érett a pár és érett a kapcsolatuk is, akkor azt mondom: jobb fiatalon házasságot kötni. Szeretnénk minél több időt együtt élni, egymást erkölcsösen boldogítani, szexuális bűnöktől megszabadulni, a valódi életet élni az ideiglenes helyett. Persze mindenki arról dönthet, ami van. Akinek most nincs érett kapcsolata, annak majd akkor kell döntenie, ha ez elérkezett. A jó Isten gazdag, nekik is adhat minőségi boldogságot, nem kell szorongani, akárhány évesen is mondja ki az „igent”. 

Én azt javaslom a fiataloknak: a szívüknek higgyenek. A jó Isten jól teremtette meg őket, a szívük-lelkiismeretük tudja, hogy jó dolog a szerelem, a házasság, a család, a gyerekek. Minden fiatalnak azt kívánom, hogy azt keresse, mi az ő legsajátabb érdeke, igazsága, jósága. Ne hallgasson se a zátonyra futott életekre, se a meglopó ideológiákra, de a gyöngébb saját énjére sem. 

Aki olcsón él, annak csak olcsó boldogsága lesz. Az igényes boldogság csak igényes élettel érhető el. 

Az interjút Demjén Dorottya készítette.

Borítókép forrása: vasarnap.hu

Interjú Topál Orsival: testvér szemszög a Down-szindrómáról

Mi is az a Down szindróma? Az egyik leggyakoribb veleszületett rendellenesség, minden 600. gyermek ezzel a kromoszómahibával jön a világra. Többnyire középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár és különböző egészségügyi problémákkal társulhat.
Cikkünkben szerettük volna közelebb hozni az olvasókhoz, hogy milyenek az átlagos mindennapok és milyen a logisztika egy olyan családban, ahol nem is egy, hanem rögtön két Down szindrómával élő gyermek él. 

Orsi, amit tudni lehet rólad, hogy te most huszonhat éves vagy és történelem-hittan szakos tanárnak készülsz. Mesélj még kicsit a családodról! 

Öten vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb. Van két húgom és két öcsém, akik ikrek és Down szindrómával születtek, ők tizennégy évesek lesznek a nyáron. A húgaim huszonnégy és huszonegy évesek, köztünk kevesebb a korkülönbség. Édesapám szociális munkatársként dolgozik, édesanyám pedig óvónő végzettségű. Mióta a fiúk nagyobbak lettek, egy magán óvodában ad néha órákat, de alapvetően Kendével és Szilárddal van otthon. 

Mikor, hogyan tudtátok meg, hogy Kende és Szilárd Down-szindrómával születnek?

Hű, igazából ez már nagyon rég volt, én is elég kicsi voltam. Arra emlékszem, hogy szüleink mondták a terhesség alatt, hogy lehetséges, hogy a fiúk Down-nal születnek, de én inkább a születésükkor tudtam meg, hogy pontosan mi is a diagnózis, és hogy ez mit jelent. Viszont nehéz amiatt is emlékezni ezekre, mert kisbabaként teljesen átlagosnak tűntek (főként akkor, gyerekszemmel) és nem láttam semmi „jelét” annak, hogy speciálisabbak lennének, mint a többiek. Ami viszont náluk világviszonylatban különleges volt, hogy ők iker Down szindrómások, ami ritkaság.

Amikor nőttek a testvéreid, milyen kihívásokkal kellett szembenéznetek?

Lassabban fejlődtek, például nem beszéltek úgy, illetve a mai napig nem beszélnek úgy, mint a kortársaik. Persze most már folyékonyan ontják a szót, de gyakran kell hozzá némi háttérismeret, hogy megértsd, mit is mondanak (előny a 0-24 egy háztartásban élés.) Amit érzékeltem, hogy sokkal többet kellett velük foglalkozni: szüleink korai fejlesztésre vitték őket, tornáztak velük stb. Mivel ketten voltak, emiatt együtt jobban el tudták tölteni az időt, nem kellett játékok terén jobban lekötni őket. Most már speciális iskolába járnak, de ami továbbra is kihívás maradt, hogy oda- és vissza kell kísérni őket, mivel maguktól nem tudnának elmenni. A mindennapok során segítség kell nekik még a mosakodásban, tisztálkodásban. Öltözésnél mindig mi választjuk ki nekik a ruhadarabokat, mert ezt ők nem tudnák egyedül megtenni, de már az felöltözéssel jól boldogulnak. Néha vannak vicces esetek, amikor egy ruhadarab kifordítva kerül fel, de egyébként ügyesek.

Miben pont ugyanolyanok, mint az „átlagos” gyerekek?

Nehéz ezt megválaszolni, mert a Down-szindrómán belül is vannak fokozatok. A fiúk közép-súlyosan érintettek értelmileg. Ellenben vannak olyan Down szindrómások is, akik átlagos emberek módjára dolgoznak, megházasodnak, tehát élik a mindennapjaikat a „betegségük” mellett. Tehát nehéz összehasonlítani, mert mindegyikük különböző. Az én testvéreim ugyanúgy szeretnek játszani, mesét nézni és egyébként rajonganak a fociért is, mint „egy átlag gyerek”. Ugyanúgy akarnak dolgokat és vannak jobb és rosszabb napjaik. Tudnak szófogadatlanok lenni, de azt is meg tudják érteni, ha valaminek oka van, hogy most miért nem. Ami érdekesség és rájuk is igaz, hogy bár ikrek, de a személyiségük nekik is különböző, mint sok másik ikerpárnál. 

Milyen programokat szoktatok együtt csinálni a fiúkkal?

Szoktunk együtt kirándulni, voltunk már moziban és igen, vittem őket focimeccsre is! Amúgy talán meglepő, de jobban viselkednek ezekben a szituációkban, mint a többi gyerek. Bármit, amit kérek ilyenkor tőlük, azt szépen megcsinálják, nem kellett aggódnom a viselkedésük miatt. Úgy látom, bárhova el lehet vinni őket, ahova más gyereket is szeretnénk. Szerintem ebben nincsen kivétel.

Jellemzően milyen reakciókat kapsz, amikor az emberek megtudják, hogy Down-szindrómások a testvéreid?

Én még negatív véleményt nem kaptam, általában az emberek nagy része tisztában van vele, hogy ez mit jelent. Van, hogy meglepődnek, de nagyon kedvesen reagálnak. Átlagos kérdéseket kapok, hogy miket tudnak, hogy beszélnek stb. De nem szokott ez központi téma maradni. Általában csak megemlítem, hogy az öcséim „downosok”. Ha pedig mások találkoznak a fiúkkal, Kende és Szilárd kedvesek és nyitottak, szóval a személyes interakcióknál se szokott probléma felmerülni.

Ha röviden meg kellene fogalmazni, Neked mit tanított a kapcsolatod a fiúkkal?

Nagyon egyszerűen: elfogadóbb lettem. Előtte nem találkoztam Down-szindrómásokkal se a baráti környezetemben, se a tágabb családi berkeken belül, ez teljesen új volt. A testvéreimen keresztül úgy érzem, hogy egy elfogadóbb emberré váltam.

Az interjút Hornisch Aliz készítette.

A szerelem olyan, mint a póker: akkor izgalmas, ha tétre játszunk – Interjú Tokodi Laci atyával a Szerelmes levelek c. könyvről

A kötet, amit a kezünkben tartunk, „megbotránkoztató”! A szent és a profán találkozása botrányos. – így kezdi előszavát Tokodi Laci atya a nemrég kiadott Szerelmes levelek c. kötet elején. A II. János Pál Intézet által megjelentetett könyv egy olasz házaspár, Szent Gianna és Pietro Molla egymásnak címzett szerelmes leveleit foglalja össze. 

Tokodi Laci domonkos szerzetes atyával beszélgettünk szentekről, szerelemről, istenkapcsolatról. 

Novemberben adtátok ki a kötetet, miért tartottátok fontosnak, hogy megjelenjen? 

Az időzítés intézetünk névadója, II. János Pál pápa Családi közösség c. műve kiadásának a 40. évfordulója alkalmából volt most. Ez a dokumentum különböző oldalról közelíti meg a család témát és egy nagyon fontos dokumentum – úgy gondoltunk, ezen a különleges évfordulón valamit a családról kéne megjelentetni. 

Gondolkoztunk és aztán jött az ötlet az olasz Molla házaspár leveleinek lefordításáról és kiadásáról. Nem egy tipikus könyvről van szó, hiszen Gianna, a feleség személyében egy szentről van szó. (Egyébként II. János Pál pápa avatta szentté.) Én megvallom őszintén, sosem olvastam még szerelmes leveleit egy szentnek, nekem ettől volt különleges ez a könyv. 

Kiadhattunk volna egy nagy komoly művet is a családról, de úgy gondoltuk, ez jobban megragadhatja az embereket: belepillanthatunk egy család életébe, hétköznapjaiba, ráadásul egy olyan családéba, amely végül is a szentség útján járt.

Gianna szent volt. Szerinted ettől mások a szerelmes levelek, vagy a levelekben pont az a különleges, hogy ugyanolyanok, mint amilyeneket bármilyen két házaspár küldene egymásnak? 

Nagyon emberi levelek. Nem 200 kilométerrel a föld fölött járnak. Persze ott van az ő vallásos élményük is, tudják, hogy a Jóisten alkotta meg a férfit és a nőt, és a szerelmet is ő adja nekünk. De mint emberek élik ezt meg. 

Ezért is írtam én az előszóban arról, hogy emiatt

megbotránkoztató lehet egyes keresztényeknek, mert a szentekről az az elképzelés, hogy nekik csak lelki, magasztos dolgokat szabad mondani.

Ez meg túl emberi, földhöz ragadt. A szenteknek ugyanolyan életük lenne, mint nekünk? Igen, egy szerelmespár, aki jól éli meg a szerelmet, igazából semmiben nem különbözik Gianna-tól és Pietro-tól. 

Az szerepel az intézet honlapján, hogy azért tartottátok érdemesnek kiadni ezt a kötetet, mert pozitív előjelű társadalomformáló erővel bír. Mi ez a társadalomformáló erő? 

A hiteles tanúságtétel. Van egy szent, aki a családról úgy tud tanúságot tenni, hogy emberi módon elérhetővé tudja tenni a szentséget. Fel tudja mutatni, hogy ez nem olyan különleges dolog, csak Isten törvényei szerint kell élni. Ha egy keresztény megéli a kereszténységét, akkor egyre jobban emberré válik. Egyre inkább kidomborul, felragyog, és nemhogy elveszíti az emberségét, hanem magára talál ebben. 

Ma, a 21. században mit tudnak üzenni nekünk ezek a szerelmes levelek?

Ezek nagyon-nagyon szerelmes levelek, van benne csókolgatás, mézes-mázos szavak, minden. De egy nagyon komoly mondat is elhangzik Giannától rögtön az egyik első levelében Pietronak: „Szeretném egy valóban keresztény család megalakításának szentelni magam.”

Nem „hát majd meglátjuk”, meg „most csak járjunk kicsit, elvagyunk”, hanem igen, együtt járunk és a célunk már most egy komoly kapcsolat. Egy keresztény család az, ami előttünk lebeg. Nem csak álmodozás, felelősség is: ezzel a nagyfokú elköteleződéssel élik meg a szerelmet – ebben példát tudnak mutatni. 

A szerelem amellett, hogy szertelen és nagyon játékos, mégis komoly, van tétje. Olyan, mint a póker: akkor izgalmas, ha tétre játszunk. 

Neked, mint domonkos szerzetesnek mit jelent a szerelem? 

Nemrég vettem elő a naplómat, amibe 17-18 évesen írtam. Pont van egy ilyen rész benne: „kész a levél”. Volt akkoriban egy lány, és éreztem, hogy muszáj elmondanom neki, hogy mit érzek, de nem voltam biztos benne, hogy szavakkal ki tudom fejezni. Főleg, hogy a lányok olyan szépek – ha a fiú belenéz a lány szemébe, elsötétül minden, nem tudja, mi van. 

Megírtam a levelet, nem válaszolt a lány. De nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy megírtam – mert olyan nem lehet, hogy nem írom meg.

A szerelem ilyen: Isten belénk teremtette ezt az extázisra való hajlamot, hogy magunkból kilépjünk, odalépjünk a másikhoz, megvalljuk, hogy szeretjük, mert kibírhatatlan, ha nem tesszük meg. 

(Kíváncsi vagyok, őrzi-e a lány a levelet. Most biztos izgalmas lenne, hogy van egy szerelmes levele egy paptól.)

Papként, az Istennel való kapcsolatodban meg tudod élni a szerelmet?

Úgy gondolom, igen. Persze, azért más. A férfiakat a szerelemben leginkább az érzékelés segíti. Az illat, a formák, az érintés. Ezeket az érzékeket kell az istenkapcsolatba átvinni – érzékelni Istent. Lehet, hogy furcsa, de nagyon szeretem emiatt a tömjénes miséket, megcsókolni a Szentírásomat vagy az oltárt a mise végén. 

Papként sokszor nehéz „Istenbe szerelmesnek lenni”, mert hol van ez az Isten? A másik esetben egy konkrét nő áll előttem, akkor most melyiket válasszam? A konkrétumot, nem? Ezért kell Istent konkrétabbá tenni. 

Erről szól a kontempláció (szemlélődő ima) is: nem csak nézünk, hanem látunk. Tudatosan érzékelni kell Istent, meglátni a kis udvarló gesztusait, öleléseit, szép szavait. 

Erről eszembe jutott egy másik történet is: egyetemen (a BME-re jártam, építőmérnökként diplomáztam, mielőtt szerzetes lettem) volt egy lány, aki belém szeretett, de én nem vettem észre. Nagyon szép lány volt, és mindenfélét csinált már, hogy észrevegyem. Végül egy barátom jött oda hozzám: „Te figyelj, Laci, nem látsz semmit? Nem vetted észre?” De mire észbe kaptam, addigra egy másik fiú már régen lecsapott rá.

Mégis érdekes tapasztalat volt ez – van, hogy valaki annyira szeret minket, és próbálja megmutatni, de mi vakok vagyunk. Ez van a Jóistennel is. „Figyelj, helló, vedd már észre, hogy itt vagyok, szeretlek és szeretnék veled kapcsolatot!” Sokszor nem látjuk, hogy a Jóisten „próbálkozik” – papként ez is feladatom, felnyitni az emberek szemét, hogy észrevegyék azokat a pillanatokat, mikor a Jóisten el akarja mondani, hogy szereti őket.

Mi a titka annak, hogy a jó szerelmet házasságban is meg lehessen őrizni?

Papként mit mondhatnék? A Jóistennel való kapcsolat. Mindannyiunkban van egy űr, amit semmi nem tud betölteni, se a házastárs, se a legnagyobb szerelem, csak a Jóisten. Ő tesz minket képessé arra, hogy szeressünk. Én a híveimet, a házaspár a házastársát. 

Mert azért szeretni nehéz. Sokszor a házastárs „ellenség”. Például ő ide akar menni nyaralni, én meg oda, ezt nem lehet összeegyeztetni – ő az én ellenfelem, akit le kell győznöm. Az „ellenségszeretet” itt is kell, hogy érvényesüljön: annak ellenére, hogy nem oda megyünk nyaralni, ahova én akartam, tudom őt szeretni.

A Jóisten tud minket ilyen furcsa dolgokra rávenni, hogy akkor is szeressük a másikat, amikor nagyon nehéz.

Ez az, amit a Molla házaspár is olyan egyértelműen fel tud ragyogtatni a leveleik által.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette.

A Szerelmes levelek megrendelhető a Szent II. János Pál Intézet honlapján. Mi már megvettük, ajánljuk nektek is! 😊 

Egyéb elérhetőségek: 
Az Intézet Facebook-oldala: https://www.facebook.com/janospalintezet 
Tokodi Laci atya YouTube-csatornája: Prédikátorok.

“A határon láttam a menekülő anyukákat, síró gyerekekkel, egy bőrönddel”-interjú Kárpátaljáról származó szerkesztőségi tagunkkal

Egyik szerkesztőségi tagunk Kárpátaljáról költözött Budapestre jó pár évvel ezelőtt, ám családja, gyökerei még mindig szorosan odakötik. Milyen érzés lehet, ha a szülőföldödön háború van? Ha hátra maradnak a rokonaid? Patríciát most Dorottya kérdezte az égető helyzetről.

Mint sok más kárpátaljai magyarnak, neked is nagyon nehezek lehettek az elmúlt napok. Mi az, ami reményt ad?

Szerintem mindenki számára nehéz most ez a helyzet. Folyamatosan a híreket követem, de közben az élet meg nem állt meg, nehéz így dolgozni, tanulni, haladni a mindennapi dolgokkal, összességében iszonyatosan nehéz fókuszálni. Közben van bennem egy más jellegű belső feszültség is. Egyszerre fáj borzalmasan a szívem azért, ami történik, az áldozatokért, a menekültekért, az otthon ragadottakért. Számomra semmilyen mentség nincs a vérontásra. Ugyanakkor ott van bennem az a fájdalom és harag is, azért, amit a kárpátaljai magyar kisebbségnek kellett átélnie. Például az ukrán nyelvtörvény egy cseppet sem rázta meg Európát… de erről egy ilyen helyzetben talán beszélni sem szabad. Mindenesetre az imádság sok erőt ad, ezt teszem, de szívem szerint a határnál segíteném a menekülteket. 

A rokonaid hogy vannak? Mit mesélnek, milyen náluk a helyzet?

Miután kicsit leülepedett bennem a nagy információs áradatban a háború, akkor rajzolódott ki bennem, hogy pontosan mi történik. A második napon lefekvés után tíz perccel arra riadtam, hogy megfulladok. Akkor jöttem rá, hogy addig nem leszek nyugodt, amíg a családom többi tagja – akik Kárpátalján élnek – nem lesznek mellettem, biztonságban. Így végül vasárnap útnak indultam Kárpátaljára, abban bízva, hogy velem jönnek. De nem így lett. Cserébe megtapasztaltam, hogy elég békés még Ungváron a helyzet és ez kisebb megnyugvást adott nekem. A határon viszont láttam a menekülő anyukákat, síró gyerekekkel, egy bőrönddel, amibe próbálták beszuszakolni az egész életüket. A család, akiket elhoztunk Budapestre a határtól három napja voltak úton kicsi gyerekkel. Útközben pedig arról meséltek, hogy a házukat is találat érte. Ésszel fel sem lehet fogni milyen lelkiállapotban vannak. 

Hogyan tudnak az emberek leginkább segíteni? Nemcsak anyagilag, de lelkileg?

Őszinte leszek, végtelenül megható számomra a magyarok szolidaritása, na persze nem az ukrán zászlós facebook profilkép keretekre gondolok (nevet), hanem arra a mérhetetlen összefogásra, amit én még soha nem tapasztaltam. A határon, a pályaudvarokon, mindenhol azt látom, hogy egy emberként állunk ki és üzenjük az ide érkezőknek, hogy: Segítünk! 

Mit üzennél a világnak, a magyaroknak, a menekülteknek?

Szerintem a nagyböjt alkalmas időszak lenne arra, hogy mindenki önvizsgálatot tartson, ki miért felelős a kialakult helyzetben, hogyan jutottunk el idáig. Ne üljünk fel minden jellegű fake news-okra. Ne hagyjon el senkit sem a remény, hogy egyszer ennek is vége lesz és Isten békéje fogja beragyogni az egész világot. 

Az interjút Demjén Dorottya készítette.

Social Startupper – Az Amigos példája – Interjú Forgács-Fábián Sárával

Az Amigos gyerekekért Alapítvány megálmodója, PhD kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, Social Startup Management kurzus vezetője, testvéreivel pedig kalligráfia workshopokat tart. Nem halogatott, belevágott nagy álmába, és mára már egy 160 fős civil szervezetet vezet.
Forgács-Fábián Sárával beszélgettünk.

Sára, 9 évesen bekerültél hosszabb időre a kórházba. Milyen érzések voltak benned? Hogyan változtatta meg az életedet?

Egy gyereknél nagyon fontos a család és a szülői háttér. Mindezt megkaptam, viszont mégis ott volt bennem egy érzés: ott van a suliban Mónika, és vár engem, és vajon mikor fogok vele találkozni? De nem volt bennem betegségtől való félelem, semmi olyan érzés, amire most gondolnék. Most nem izgulnék azon, hogy vajon a legjobb barátnőm kibír-e nélkülem pár hetet, viszont sok mástól félnék.

Ez gyerekként teljesen más, annak idején szüleim mindent megtettek értem, mindig tudtam milyen kezelés következik, rengeteget beszélgettünk és játszottunk. Gyógyszeresdobozokból csináltunk walkie-talkiet, kinn a kertben rohangáltunk velük. Vagy éppen télen a szökőkút vizében maradt jégtáblákat törtük össze anyukámmal. 

De közben nagyon élveztem: csak velem foglalkoznak, persze vannak fájdalmak, de alapvetően egy játékvilágot tudtak a szüleim körém teremteni. Ezt szeretném a gyerekeknek is létrehozni.

2020-ban egy Corvinus diplomaosztón többek között azt mondtad, hogy „Ne halogassatok, álljatok neki és csináljátok azt, amiben hinni tudtok! Higgyetek abban, amit csinálni szeretnétek! Nem biztos, hogy az elsőre egyenesnek tűnő út vezet oda, ahova menni szeretnétek” Sokan a social startup hazai úttörőjeként is emlegetnek. Te nem halogattál annak idején, belevágtál, de mégis, milyen kihívásokkal, buktatókkal néztél szembe a kezdetekben? 

Az első buktató az volt, hogy nagyon izgultam és féltem azzal kapcsolatban, hogy a kórházakkal fel kell venni a kapcsolatot és nekik el kell mondanom, hogy én mit tervezek, vagy mit szeretnék. 

Hogyan értelmezzük a Ne halogasst? Ne halogass a napon belül, a héten, éven vagy az életeden belül? Az igazat megvallva, halogattam akkor – szerencsére csak napokat és nem hónapokat. Mégis mit mondhatnék 20 évesen a kórházban? – gondoltam. Csak egy nagyon erős drive volt bennem, hogy segíteni szeretnék, és szerencsére néhány héten belül átléptem ezt a félelmemet. Ez lett volna az első bukás.

Később, ahogyan épült az Amigos kialakult egy csapat, egy támasz, ahol mindig volt hova fordulni, mindig volt, aki az adott problémát meg tudta oldani. Így nem tudom, hogy nem voltak buktatók, vagy csak én nem vettem őket észre? Nem emlékszem ilyen nagy krízisre a kezdeti időszakban.

Aztán jöttek fordulópontok, amiket előre láttunk, előre fel tudtunk rájuk készülni. Például, mikor kimentem külföldre tanulni, és kellett helyettem egy (végül kettő) munkavállaló. Amióta a szervezet így megnőtt, már nem én vagyok az egyetlen fix pont, hiszen van egy nyolc fős munkavállalói csapat, akik menedzselik különböző szempontokból az Amigókat. 

Sok területnek van már gazdája, és sok terület fejlődik már nélkülem – erre jó példa az online programjaink, amik gyakorlatilag a minimális közreműködésemmel épültek fel. De ez egy nagyon erős felelősség hogy az ki lett mondva, hogy ennek a szervezetnek én vagyok az arca.

Bár nincs még gyerekem, de ezt úgy tudom elképzelni, mint mikor már van, és lehet, hogy vannak nehezebb napok, de az soha nem jut eszedbe, hogy ne akarnád csinálni, hiszen belőled van, a tiéd. 

Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány
Nagyon egyetértek a hasonlatoddal, bár szerintem az Amigos a te gyereked, hiszen belőled lett. Összefoglalva, az Amigos lényege, hogy az egyetemista önkéntesek bejárnak a kórházakba, ott foglalkozásokat és játékokat tartanak a beteg gyerekeknek. Hogyan néz ki egy ilyen foglalkozás? Meddig tartjátok a gyerekekkel a kapcsolatot, és milyen minőségű kapcsolatot építetek ki velük?

Ez nagyon változó, úgy alakul, mint az életben. Van, akivel csak egyszer találkozunk, és akkor egy órát kártyázunk vele és egy órára vesszük el a figyelmét a betegségtől. Van, akivel rendszeresek a foglalkozásaink és elkezdünk szisztematikusan tanulni. Van olyan gyerek, akivel megmaradt a kapcsolat már hét éve. Az Amigókat is úgy képezzük, hogy minden foglalkozás más és más, ezért egy Amigónak a legfőbb erénye a rugalmasság, és ezekre a „más” foglalkozásokra készen áll. 

Azt látjuk előre, hogy bizonyos kórházakban milyen betegségekkel vannak benn a gyerekek, ám azt, hogy pontosan mi fog ott történni, nem.  Az Amigo bemegy a kórházba, ott a portán felveszi a dobozunkat, a kincsesdobozunkat, ami tele van kézművesekkel, játékokkal, tanulás fejlesztőkkel, saját fejlesztésű munkafüzeteinkkel. Felveszed a dobozt, bemész az osztályra, megnézed kik vannak ott, és igyekszel minden helyzetet a lehető legjobban lereagálni. Lehet ott egy 18 éves fiú, aki a mobilját nyomogatja és semmihez sincsen kedve, de az is lehet, hogy a nővér a kezedbe ad egy karon ülőt, és azzal segítesz neki a legtöbbet, ha vele foglalkozol egy kicsit, mert egyébként nevelőintézetes a baba, így nincsenek ott a szülei. 

Ez valóban nem könnyű helyzet, mind egyből reagálni rá, mind később lelkileg feldolgozni. Milyen segítséget adtok az Amigóknak ehhez? Hogyan tudnak az Amigók „továbblépni”, ha többet nem találkoznak a gyerekekkel?

Vannak pszichoedukációs alkalmaink, van egy szakmai táborunk, ahol mindenféle szakmai előadásokat hallgatunk, 

évközben pedig az Amigos Akadémiát szervezzük, ahol minden hónapban részt lehet venni egy szakmai előadáson, workshopon különböző témákban – volt már stresszkezelés, de lufihajtogatás is. 

Van egy mentálhigénés rendszerünk, ahol terapeuták segítségét kérjük, hogy az Amigók fel tudják dolgozni a velük történteket, Amigos esteken egymást támogatjuk, és Kórháztalálkozókon beszélgetünk az esetekről. Volt már közös workshopunk gyászterapeutával, illetve pszichológus rendszert is építünk. 

Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány
Korábban úgy vélekedtél, hogy az Amigók sikerének titka a közös értékrendben és a kölcsönös bizalomban keresendő, ezért tudnak nálatok az Y generáció tagjai is elköteleződni. Ez hogyan mutatkozik meg a mindennapokban?

Vannak Amigos Alapelvek, amiket a kezdetek kezdetén fektettünk le – ezek az értékek változatlanok, közös hivatkozási alap, amihez vissza lehet fordulni konfliktushelyzetben, és ami mentén a kiválasztási folyamatunk is zajlik. Ebben valójában nagyon egyszerű dolgok vannak. Például: ha megígértük, hogy ott leszünk valahol, akkor valóban ott leszünk. Vagy, mindenkiről a legjobbat feltételezzük. Nem mondom, hogy ezek könnyű dolgok, s mi sem vagyunk szentek, de őszinte és nyitott kommunikációval ez sikerülhet.

Szuper csapatnak tűnik! Hogy lehet bekerülni? Milyen a jelentkezési folyamat?

Alapvetően a kiválasztási folyamat során az elköteleződést nézzük, és a közös értékeket. Van egy írásbeli és egy szóbeli forduló. Nincsenek elvárások, és igyekszünk mindent a legobjektívebben kezelni. (Most zajlik egyébként a kiválasztási folyamatunk öt városban.) Írásbelin verset kell írni, rajzolni, kreatív feladatokat megoldani, a szóbeli pedig csak egy beszélgetés. Az írásbeliket anonimen pontozzák az Amigók, a szóbelin pedig öten ülnek benn. 

Sokan jelentkeznek hozzánk, és mindig nagyon várjuk az új jelentkezőket! 😉

Te jársz még „mezei” Amigóként a kórházakba?

Igen, bár megvannak ennek a hullámvölgyei. Egy általános önkéntes két évig van nálunk. Ennek többek között oka, hogy ez egy lelkileg megterhelő munka. Itt újra és újra föl kell fedezned, hogy hol vagy te ebben az egészben. Általában az önkéntesek egy 1,5 év után kezdenek elfáradni, de utána ismét visszatérnek, visszahúzza őket a közösség. Ezért nagyon fontos a közösség, ha ez nem lenne, sokkal rövidebb ideig lennének nálunk. 

Én magam is felfedeztem azokat a hullámvölgyeket és csúcsokat, amiket megélek folyamatában. Ezen a covid időszak is nehezített – van, amikor a szervezet működésére kellett inkább fókuszálnom, de most már várom, hogy visszamehessek a kórházba. 

De azt is látom magamon, hogy voltak, és lesznek is még olyan időszakok, amikor 2-3 hónapra pihennem kell, hiszen én vagyok a legidősebb Amigo, 7,5 éve csinálom már. Kellenek ezek a pihenők, hogy újra egy egész lehessek és újra tudjak adni. 

Legyen a profi nonprofit! Hogyan tudjátok fenntartani magatokat, illetve hogyan tudtok tisztességesnek megmaradni a nonprofit szektorban? 

Nagyon sokat segítenek itt is az alapelveink. Teljesen átláthatóan működünk, mert bár kifelé csak évente kell elszámolnunk, az Amigók havi bontásban látják a költségvetésünket, így valójában van 154 auditorunk.

Az adományszerzés oldaláról nagyon fontos az elszámolás a támogatóink felé. Akárhogyan nézzük, ezek személyes dolgok. Ha én megbízhatóan válaszolok neki, ha biztosítom róla, hogy bármikor kereshet a kérdéseivel, akkor meg fog bennünk bízni. Tehát nem elég „csak” jól csinálni, meg is kell mutatni, hogy jól csináljuk. 

Türelmesnek kell lenni velük, és meg kell velük értetni, hogy a covid alatt nekünk nem segít, ha vesz nekünk 100 plüssmacit, mert nem tudjuk hol tárolni őket, és majd, ha egyszer bemehetünk a kórházakba, akkor nagyon örülünk a támogatásának és adományának. De ha még nem vette meg a macikat, akkor egyébként 600.000 Ft az előfizetésünk a mobilinternetre, amit kiadunk a gyerekekre, most ott van szükségünk a támogatásra.

A támogatók együttes erejével tudunk működni. A támogatók a lehető legjobbat szeretnék a saját szemszögükből. De a támogatók nem mindannyian nonprofit szervezetet vezetnek, honnan tudnák, hogy nekünk mire van szükségünk, nekünk kell ezt elmondani és kifejezni feléjük. Végül pedig megbízhatóan elszámolni azzal, amit kaptunk. 

Pénzadományok esetén lehetnek egyszeri, vagy rendszeres támogatóink. A rendszeres számunkra azért jobb, mert számíthatunk rá hónapról-hónapra – akár már 1000 Ft rendszeres támogatás is hatalmas segítség nekünk (ez beállítható a honlapon is itt).

Vannak, akik pedig szolgáltatásokkal, vagy tudásukkal segítenek nekünk. Volt, aki eljött egy rendezvényünkre fotózni, más pedig designerként segít bennünket. Harmadikként, pedig IT szolgáltatásokra, honlap, applikációszerkesztésre is mindig van szükségünk. 

Ha valaki nyitott, hogy akár anyagilag, akár Nespresso kapszulákkal, vagy akár szolgáltatással segítsen bennünket, akkor bátran keressen meg, erre a honlapon is van egy regisztrációs fülünk. Rengeteg átfedésben tud ez működni, de ehhez szükség van kölcsönösen rugalmasságra is.

Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány
A Covidnak köszönhetően megjelentetek az online térben. Milyen bővítéseket, terjeszkedéseket terveztek akár a közeljövőben, akár a messzi jövőben mind fizikailag, mind szolgáltatásokban?

Szeretnénk még a következő egy évben elindulni Miskolcon. Gondolkozunk, hogy minden magyarországi kórházba milyen módon tudnánk eljutni ezt követően, illetve az Amigos külföld is szóban van. A kutatócsoportunk már dolgozik nagyban, szeretnénk határokon túl is jelen lenni. Ehhez az első pilot város Pozsony lesz a terv szerint. Nem, mint határon túli magyar alapítvány, hanem nemzetközi szinten szeretnénk elindulni, először Nyugat-Európában, majd a kontinensen túl is szeretnénk terjeszkedni. Az Amigos Buenos Aires egy vízió, de komolyan gondoljuk.

Akkor már várom, hogy 10 év múlva majd Buenos Airesben készíthessek veled interjút! Neked vannak új terveid? Azt látom, még mindig van felhasználatlan energiád!

A Covid sok mindent kihozott az emberből, most elkezdtem hímezni, azt hiszem elég szép dolgokat csináltam már. Nagymamám 80. születésnapjára készültem eredetileg, de eléggé belejöttem. Szinte mindennap hímzek. 

Szakmai vonalra terelve, alapvetően a nonprofit tanácsadásban és képzésben látok potenciált, hogyan induljanak el, majd tartsák fenn a nonprofit szervezetek a működésüket. Gondolatból, ötletből elindulásra már készítettem fel csapatokat. Idén is szeretném elindítani a Social Startup Management kurzusomat, ahol azokat a gondolkodókat várom, akiknek van ötletük, de nem mernek elindulni vele, mert „Jaj, majd, ha már elég pénzem lesz hozzá; nem is annyira jó az ötlet; nekem nincsen arra tőkém…” Már lement két kurzusom, és működő szervezetek jöttek létre, szóval többeknek is sikerül ez.

Emellett az Appyben építettem fel egy két alkalmas workshopot a már működő nonprofit szervezetek életciklusának vizsgálatára és menedzselésére, amire nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Itt indult el egy olyan gondolkodás, hogy akár a közösségi iroda falain kívül is be lehetne hozni ezt a gondolkodást, hiszen rengeteg olyan kihívással szembesülnek a nonprofit vezetők, amivel nem tudnak mit kezdeni, pedig előttük már volt olyan, aki ezt megoldotta. A közös gondolkodás, tudásmegosztás, problémák elemzése sokat segíthet a szervezeteknek. 

Illetve hát ott van a szerelem, a kalligráfia, amit a húgommal csinálunk egy kis mini vállalkozásban. 

Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány
Milyen tanácsot adnál valakinek, aki most indítaná el social startupját? Tételezzük fel, hogy nem halogatott, és már el is indította.

Merj segítséget kérni! 

Legyen szó adományról, bekapcsolódó emberekről, szolgáltatásokról, helyszínről… Az emberek szeretnek segíteni, csak fogalmuk sincsen, hogy ezt hol tegyék és hogyan. 

Egy kis kitérő: nemrég láttam meg Facebookon, hogy újra van #nemluxustáska gyűjtési lehetőség. Nagyon belelkesültem, hogy van ilyen lehetőség, hogy összeállítsak egy kis táskát női higiéniai termékekkel, amit aztán egy automatán keresztül eljuttatok oda, ahol szükség van segítségre. Pedig gondolhatnám azt, hogy már annyi mindent csinálok, ami nonprofit szektorhoz kapcsolódik, de az emberi létemet úgy megmozgatta az, hogy egyszerűen és kézzelfoghatóan leírták, mit, hogyan segíthetek, hogy teljesen izgalomba jöttem tőle, hogy most melyik táskába rakjam, mit tegyek bele és milyen üzenetet írjak hozzá, és hogy ez szuper lesz!

Nagyon sok ember működik hasonlóan. Hogyha kérünk, akkor általában bekapcsolódnak. Azzal rontjuk el, hogy nem kérünk. Pedig adni jó, és az emberek szeretnek adni.

Az interjút Kisbán Petra készítette

Honlap: www.amigosagyerekekert.hu
Facebook: www.facebook.com/amigosagyerekekert
Instagram: www.instagram.com/amigosagyerekekert
Képek forrása: Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány

A házasság egy csapatjáték, szerelemmel – beszélgetés a Semsei házaspárral

A VakVarjú étteremcsalád és a Budapest Party Service tulajdonos-ügyvezetője, üzletember és négy gyermek édesapja. Semsei Rudolffal és feleségével, Dobay Eszterrel beszélgettünk arról, hogy hogyan lehet egy kapcsolatot megóvni az unalomtól, a kompromisszumokról és arról, hogy a házasság egy életre szóló játék kell, hogy legyen. Húsz évnyi házasság tapasztalatait osztják most meg velünk, kíváncsi olvasókkal.

Hogyan ismerkedtetek meg?

Eszter: Nagyon régen találkoztunk, én voltam akkoriban 17, Rudi pedig 19 és egy szalagavatón mutattak be minket egymásnak. Már elsőre is nagyon kedvesnek és intelligensnek tűnt Rudi, majd a következő képem az volt róla, hogy egy óriási hangfal tetején táncol és élvezi a bulit. Azóta sokszor láttam rajta ezt a nagy mulatozási kedvet. Így ismerkedtünk meg, aztán 5 évre rá jöttünk össze. 

Milyen értékeket kerestetek a másikban? 

Rudolf: Én tudatos embernek vallom magam, egy életre előre tervezek. Eszterben azt éreztem meg, hogy vele el tudnék lenni életem végéig, hiszen hasonló értékrendet képviselünk, kellően vicces, a legjobb barátom és a házastársam is egyben. Ezek mellet jó családanya is és el tudtam képzelni, hogy a gyermekeim édesanyja lesz majd. Úgy gondolom, hogy fontos, hogy elfogadók legyünk. Ha a másikban nincs meg az elfogadásra való hajlam, akkor szerintem nem alkalmas arra, hogy hosszútávon leéljem vele az életemet.

Eszter: Én nem voltam ilyen tudatos a párválasztásban. Ami megfogott Rudiban, az a nagy életszeretete, a támogatása és a pozitív beállítódása volt – mindez nagyon imponált nekem. 

Forrás: Dobay Eszter

Az ellentétek vonzzák egymást?

Eszter: Szerintem nagyon nagy ellentétnek nem szabad lennie a kapcsolatban, hiszen akkor nem lesz hosszútávú. Mikor mi összejöttünk, beszéltünk arról, hogy milyen családot szeretnénk, hány gyereket.

Nem lehet úgy nekikezdeni egy kapcsolatnak, hogy az egyik fél ötöt, a másik pedig egy gyermeket szeretne. Ezeket a nagy kérdéseket már a kapcsolat elején érdemes tisztázni. 

Rudi: Szerintem az érdeklődési kör a fő kérdés. Ha nincsenek közös élmények és együtt töltött percek, akkor, hogy tudna kialakulni a kettőtök kapcsolatában valami plusz? Az ellentétek tudnak előnyösek lenni, de igazából nagyon fontos, hogy mind a ketten ugyan azokra a pillérekre építkezzünk. El tudom képzelni, hogy az egyikünk a komolyzene koncertre szeret járni, másikunk pedig a rockra. De az is fontos, hogy ha az Eszter a komolyat szereti jobban, akkor teremtsünk arra alkalmat, hogy én is elmenjek vele és erőfeszítést tegyek. Ha neki ez fontos, akkor miért ne tenném meg? Az, hogy kiegészítjük egymást működhet, hiszen a házasság egy csapatjáték szerelemmel. De, hogy ellentétes irányba evezzük a hajót, az nem működik. Az útnak és a célnak közösnek kell lennie, ugyan abba az irányba kell néznünk.

Meddig lehetünk rugalmasak? Mi az, amiben lehet kompromisszumot kötni?

Eszter: Szerintem ezt valahogy érzi az ember. Ami Rudit elégedettséggel tölti el, az nekem is jó, mert ő nyugodt és kiegyensúlyozott lesz. Például, ő jobban szeret elmenni mulatozni, én néha szeretek itthon is lenni. Ilyenkor mérlegelnem kell, hogy elmenjek vele, vagy maradjak itthon.

Rudolf: Nálunk ritkán van az, hogy külön megyünk el szórakozni. A Házasság Hetén beszélgettünk a lelkiatyánkkal, aki azt mondta, hogy legyünk jóban a másikkal. Ha téged az inspirál, hogy járj kedvében a másiknak, az egy rugalmasság. Nem azt jelenti, hogy kiszolgálod, hanem látod, hogy mire van szüksége, neki fontos és ezért én megcsinálom. Ezek apró dolgok, de ha látja a másik, hogy én megteszem érte, akkor ezek a finom gesztusok sokat számítanak. 

Eszter: De ez úgy működik csak, ha az odafigyelés kölcsönös!

Forrás: Férfiak Klubja

A Ti életetekben milyen szerepet tölt be a hit?

Eszter: Mind a ketten úgy léptünk be a kapcsolatba, hogy vallásosak voltunk. Úgy alakítottuk az életünket, hogy ez legyen az egyik alappillére. Ahogy család lettünk, egyre jobban tudtunk támaszkodni a hitre, a gyerekeinkkel kapcsolatosan és a párkapcsolatunkban is. Van egy házasközösségünk és templomba is járunk továbbá jegyesfelkészítésben is részt veszünk. 

Rudolf:

A hit olyan, mint a házasság, hogy állandóan dolgozni kell rajta.

Ha van két ember, akik hasonló irányba szeretnének menni, akkor könnyebb. A gyermekeinkkel kapcsolatban örülünk, hogy foglalkoztatja őket a hit, de azt érzem, hogy nem szabad semmit sem erőltetni. Terelgetni őket és vitázni velük szabad, de nem érdemes rájuk kényszeríteni. Fontosak még számunkra a közös nagy imaélmények és az étkezés előtti közös ima – nálunk a hit a mindennapok része.

Mióta vagytok házasok? A házasság mit jelent számotokra? 

Eszter: Most volt szeptemberben a huszadik évfordulónk. A házasság egy keretet ad az életünknek, és nem csak egy papír. 

Rudolf: Hívő emberként esküt teszek, hogy életem végéig Eszterrel maradok. Az a fontos, hogy egy olyan végleges keretet adunk a kapcsolatnak, amibe nem lehet ki-beugrálni. Egy életre kell, hogy szóljon. Kettőnkért pedig sokat kell dolgozni, mindent meg kell tenni azért, hogy együtt maradjunk.

A házasság létrejöttéhez, fenntartásához és annak megmentéséhez is két emberre van szükség. 

Forrás: Dobay Eszter

Mi teszi sikeressé a házasságotokat?

Eszter: A folyamatos odafigyelés és a csapajáték. Vannak a házasságnak is szakaszai és mindegyikben oda kell figyelni a társadra. Mikor sok gyermek van egy családban, akkor a párok hajlamosak érzelmileg különválni. A feleség otthon van a gyerekekkel, a férfi pedig elmegy dolgozni, így könnyen el tudnak egymást mellett siklani. Együtt élnek, de még sincsenek együtt. Például nekem is mondta mindig Rudi, hogy „gyere menjünk el”. Sokszor nem volt kedvem, de felöltöztem és elmentünk egyet sétálni. 

Rudi: Mindig törekszünk arra, hogy meglegyenek a közös idők. Egymást megismerni is nagyon fontos. Olvastam egy kutatást, amiben azt nézték, hogy az ifjú házasok mennyire ismerik egymást. Az ifjú házasokat vizsgálták, illetve olyanokat, akik már 10 év együtt vannak. Az derült ki a vizsgálatból, hogy a fiatal házasok sokkal jobban ismerik egymás, mint azok, akik 10 éve együtt vannak. Fontos, hogy odafigyeljünk a mellettünk lévő társra, mik az igényei, hogyan változik, mert így fogok tudni a kedvében járni. Fontos még, hogy a társunk legyen az első számunkra. Természetesen a gyerekek is nagyon fontosak, de katolikus emberként a nekünk a társunknak kell, hogy a legfontosabb legyen. Fontos, hogy jóban legyünk a társunkkal, hogy mikor ketten maradunk majd, akkor is örömmel és szívesen legyünk együtt.

Hogyan lehet jól szeretni a másikat?

Eszter: Nekünk nagyon bevált Chapman Szeretetnyelvek című könyve. 

Rudolf: Gary Chapman abban szenzációs, hogy leírja, hogy hogyan kell a másik agyával gondolkozni és a másik nyelvén beszélni, ez tanulható, tudatosabban tudok figyelni a másikra. Legyünk jóban a másikkal gondolat mindent elmond: ha törekszel arra, hogy a másikkal jót tegyél, úgy, hogy az ő is érezze, akkor szerintem ez egy kulcs a hosszú, közös élethez.  A szeretetnyelv erről szól, úgy jót tenni a másikkal, hogy az neki is jó legyen. 

Forrás: Dobay Eszter

Hogyan lehet a kapcsolatot megóvni attól, hogy unalmassá váljon? Hogyan lehet a szerelmet őrizni? Buktatók?

Eszter: Az egyhangúság egy nagy buktató lehet. Ha az ember tudja, hogy mire számítson, ha nincsen új impulzus a kapcsolatban, nem vezet jóra. Próbálni kell új dolgokat felfedezni, ebben a Rudi nálunk jó, ő szokott magával húzni engem, ő jön az új ötletekkel. Az is nagyon jó dolog lehet, ha autóval megyünk valahova, mert akkor is jókat tudunk beszélgetni. Nagyon fontosak számunkra még a közös vacsorák, mikor tudunk egy jót beszélgetni egymással. 

Rudolf: A másikra való odafigyelés, a közös alkalmak létfontosságúak, gyerekek nélkül, csak ketten. Hogy a másikra tudjak figyelni és tényleg csak ketten legyünk. Azt gondolom, hogy a szexualitás és az intimitás is nagyon fontos pillérei a házasságnak. A Jóisten ajándékba adta az intimitást azért, hogy erősítse két ember kapcsolatát. Továbbá a folyamatos kommunikáció és a feladatmegosztás is nagyon fontos.

A férj sem menekülhet el az otthoni feladatok elől, hiszen a feleség is dolgozott egész nap, otthon a gyerekekkel. Nálunk mindenki kiveszi a részét a házimunkából.

A kérdéses helyzeteket sokszor kő-papír-ollóval döntjük el. Néha ilyen egyszerű dolgokkal hatalmas vitákat el lehet kerülni és azt is el tudjuk érni, hogy egyenrangú partnerekként kezeljük egymást a házasságban. A Jóisten, a kő, a papír meg az olló eldöntik majd, hogy ki fogja kapni a feladatot. 

Mi a célotok szülőként?

Eszter: Szeretnénk jóban lenni a gyerekeinkkel, harmonikus a kapcsolatra törekszünk. Egyelőre nagyon sok mindent elmondanak nekünk, több dologról is lehet velük beszélgetni: bulizásokról, társakról stb. Remélem, hogy a jövőben is megmarad velük ez a jó kapcsolat. 

Rudolf: Igen, de a jóban lenni, nem azt jelenti, hogy bármit megcsinálhatnak a gyerekeink, viszonylag erős határokat állítunk fel számukra. Van az kedves mondás, hogy

Gyerekkorunk korlátai lesznek a felnőttkori kapaszkodók”.

Így feladataik és kötelezettségeik vannak ebben a családban. 

Mit üzentek a fiataloknak?

Rudolf: Egyik kedves gondolatunkat Szent Ágostontól: Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna, de cselekedj úgy, mintha minden rajtad múlna.

Az interjút Tóth-Kuthy Bernadett készítette.

Borítókép: VivienNaomi Photography

Kulcskérdés az apaság? -Interjú Süveges Gergővel az apaság titkairól

Az élet tele van ajtókkal. Némelyek már nyitva állnak előttünk, így könnyedén be tudunk rajtuk kukkantani. Vannak azonban még zártak, amelyek kinyitásához szükségünk van kulcsokra… Az apaságról, családról és titkos ajtókat nyitó kulcsokról beszélgettünk Süveges Gergő újságíróval, műsorvezetővel, az Apakulcs és számos sikerkönyv szerzőjével. 

Mi ihlette a könyvet?

Maga az apaság témája nem új számomra, hiszen már 2008-ban és 2012-ben is jelent meg könyvem Apa-kép-írás és Apaszem címmel. Arra jöttem rá, hogy nagyon szeretünk történeteket írni és olvasni, de mégis minden történet egy modell. Vagyis az a történet azzal az apával, azzal a gyerekkel esett meg, aki azt írta. Ahhoz, hogy a saját életemre következtetéseket tudjak levonni ezekből a modellekből, ahhoz valami olyan munkát kell elvégeznem, mint az aranymosó, aki térdel a folyóparton, rázza a szitáját és egyszer csak megcsillan valami. Vagy nem. 

Fotó: Erdélyi Gábor

Miért érezted szükségességét a könyv megírásának?

Azon kezdtem el gondolkozni 2 évvel ezelőtt, hogy a modellek mélyén lévő alapelvek megfogalmazhatók-e. Magyarul léteznek-e olyan alapelvek, amelyek mindannyiunk élethelyzetére alkalmazhatóak? Mert ha igen, akkor nem kell aranyat mosni, hanem már oda tudjuk egymás elé tenni a csillogó aranyszemcséket. Sok beszélgetés és gondolkozás nyomán arra jöttem rá, hogy három ilyen alapelv létezik: a tudás, a jóakarat és a szövetség kulcsa. Sokféle élethelyzet létezik, ezért is kerestem azokat az alapelveket, amelyek nem egy bizonyos élethelyzethez vagy családformához kötődnek, hanem önmagában az apasághoz. A modellekből szerettem volna eljutni az alapelvekhez. Az Apakulcs az első olyan könyv a piacon, amely az alapelvekre fókuszál. Fontos volt számomra, hogy ezeket az alapelveket ne csak leírjam, hanem segítsem az apákat és az érdeklődőket abban, hogy alkalmazni is tudják azokat. Épp ezért az Apakulcs három úton ad segítséget az apák számára. Első a könyv. Úgy látom, sokan veszik és olvassák, ennek nagyon örülök. Most már e-könyv formában is elérhető a Harmat Kiadónál, és készül a hangoskönyv változat is. Az Apakulcs világának második megközelítési lehetősége a weboldalon lévő tesztek sora. Ma már több százan töltötték ki az Alaptesztet vagy az Örökségtesztet; a Családi tesztek pedig a napokban válnak elérhetővé. Végül pedig fontos lába az Apakulcs szolgálatának a személyes segítség előadások, tréningek formájában. Egy tréningen csak apák vagyunk együtt, hangsúlyozottan kevesen, hogy jusson időnk és lehetőségünk a fejlődésre. Ha csak férfiak vannak együtt, védett közegben, ahol nem kell eljátszanunk a rendíthetetlen ólomkatonát, hanem akár gyengék is lehetünk, az nagyon felszabadító és előrevivő.

Miért fontos az apa jelenléte a családban, mint példakép a gyermek számára?

Mert amit sosem látok, abból nem tudok mintát meríteni. Ha én sosem hallok emberi szót, ha nem beszélnek hozzám, akkor nem tanulok meg beszélni. Ha nem látok apamintát, akkor a személyiségem sokkal nehezebben fog harmonikusan fejlődni. Mert részben a mintáinkból építkezünk. Még akkor is, ha ezeket később akár át is értékelhetjük. Minden apának van felelőssége abban, hogy milyen mintát mutat.

Mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol nincsen apa? Mit tud tenni a gyermek, ha az apamintát nem kapta meg?

Sok családban ez a helyzet. Fájdalmas helyzet. Ha nincs apa, akkor nyilván nem lehet úgy csinálni, mintha lenne, 100 százalékban nem lehet pótolni a személyét. Egy apa alakú űrt csak az apával lehet betölteni. Tapasztgatni mással is lehet. És ez tulajdonképpen jó hír: sokan vannak, akik harmonikus apaminta nélkül nőnek fel, de ettől még lehetnek egészséges személyiségek. Valaki előbb-utóbb apafigurává válik a gyermek számára. Nagyapa… tanár… idősebb testvér… vagy akár fura módon a nagymama vagy az anya. Az biztos, hogy minden gyerek ösztönösen keres magának férfi- vagy apamintát. Az ilyen, nehezebb körülmények között működő családokban fontos szempont, hogy ki válik a gyermek számára mintává. 

Számodra mit jelent apának lenni? Hogyan lehetnek a férfiak jó apák?

Tudatos ösztönösséggel. Vagy ösztönös tudatossággal. Fontosak a megérzések, a spontaneitás, de fontos az önreflexió és a tervezés is. A kettő egyensúlya sokat segíts apának és gyereknek egyaránt. Igazából nem lehetünk jó apák. ami elérhető, hogy egy kicsit jobbak legyünk, mint amilyenek a múlt héten voltunk. Az Apakulcs is erről beszél: hogyan tudok egy picivel apább lenni. Hogyan tudok dolgozni a kapcsolódásunkon? Hogyan lesz egyre inkább közünk egymáshoz? Ehhez az apakulcsok jó segítséget adnak: ha egyre inkább ismerem, szeretem és támogatom a gyermekemet, akkor kölcsönösen átélhetjük a kapcsolódás örömét.

Fotó: Erdélyi Gábor

Milyen kihívásokkal néztél szembe, amikor apává váltál?

Mikor összeházasodtunk, még kicsit szerettünk volna kettesben lenni a feleségemmel, így 3 évvel később született meg az első gyermekünk. Én elsősorban nem a kihívásokra emlékszem, hanem az örömre és a felszabadultságra. Meg nyilván az aggodalomra is, hogy túléli-e a kislányunk az éjszakát – vagy minket. Jó volt az a gondolat és érzés, hogy a feleségemmel közös ügyünk van. 

Mi a különbség az apai és anyai kapcsolódás között?

Általánosságban a férfiaknak, az apáknak az a kihívás, hogy kapcsolódni és közeledni tudjanak a gyermekükhöz. Az anyák számára inkább az elszakadás okozhat nehézséget. Az elszakadás a születés pillanatában kezdődik, és a gyermek élete valójában folyamatos távolodás az édesanyjától. Ezt a távolodást jól megélni talán a legnagyobb kihívás az anyák számára. Szóval: apák, közeledjetek; anyák, engedjetek. Mindkettő emberes feladat.

Anyai szeretet kontra apai szeretet?

Más a személyiségünk, másképpen reagálunk, másképpen vagyunk jelen. Azt hiszem, az anyának és az apának is gyakorolnia kell a gyengéd és a határt szabó szeretetet egyaránt. Úgyis másképpen fogjuk csinálni. Nem hiszek az „ölelő anya–szigorú apa” felosztásban. Sőt: rendkívül károsnak tartom.

Fotó: Zih Zsolt

Neked mi a szereped otthon, mint apa?

A legidősebb gyerekünk már 19 éves, a legfiatalabb is 13, úgyhogy az életmódunk és -ritmusunk már nem a kisgyerekes időket idézi. Ettől még szülőként ugyanaz a feladat: ismerni, szeretni és támogatni őket – úgy, ahogyan ebben a helyzetben szükségük van rá. Éppen ezért fontosabbak számomra az alapelvek a modelleknél: míg a modellek azt mondják, hogy csináld így és működni fog; az alapelvek azt kérdezik, hogy ezt az örök és általános szempontot hogyan tudod megvalósítani a saját életetekben. Az ismerd–szeresdtámogasd hármas alapelve csecsemőkorban és fiatal felnőtt korban egyaránt érvényes. Alkalmazni pedig nekem kell. Jól pedig akkor csinálom, ha ők is érzik, hogy ismerem, szeretem és támogatom őket. 

Az istenkép és az apakép hogyan fonódik össze?

A kapcsolódás alapelvei egyetemesek, minden apa–gyerek viszonyban működnek. Így az Atya–gyermek viszonyban is. Azért vagyok képes ismerni, szeretni és támogatni a gyermekemet, mert az Atya ugyanígy ismer, szeret és támogat engem, a gyermekét. Istenképünk és apaképünk mélyen összefügg: kezdetben apaképünkből építjük fel az istenképünket. Az első tapasztalataink, amelyeket otthonról hozunk, az, hogy valakitől függünk az életünk elején, hogy ebben a függésben milyen impulzusokat kapunk, nagy hatással vannak a későbbiekre. Megerősítést, biztonságot, bátorítást kapunk vagy éppen büntetéssel, félelemmel, teljesítménykényszerrel találkozunk? Mindezek alapvetően befolyásolják azt a viszonyunkat, amely Istenhez fűz minket. A kezdeti tapasztalatok alapvetően meghatározzák az Istennel kapcsolatos elképzelésünket is. Később persze ez változhat, de a kezdeti bevésődés döntő jelentőségű.

Lesz Mesterkulcs, ami mindenre megoldást ad?

Szerintem van… Rögtön három is: a tudás kulcsa, a jóakarat kulcsa és a szövetség kulcsa… (nevet). 

Mit üzennél a jövő apáinak?

Alapvetően a jelen apáinak szeretnék segíteni, igaz, hosszútávon. Ha négy szót képesek vagyunk megjegyezni és ezeknek a tükrében működni apaként, akkor alapvetően jó úton járunk: kapcsolódás, ismerd, szeresd, támogasd. És talán még egyet: remény. Képesek vagyunk jobb apák lenni, mint amilyenek a múlt héten voltunk. Ez tutibiztos.

Most pedig nincs más dolgunk, mint felkapni gyorsan a kulcsokat, és kitárni az ajtót egy új és izgalmas kaland előtt. Belépve ezen a kapun, ebben az új világban pedig egy picivel jobb apákká és szülőkké válhatunk.

Tóth-Kuthy Bernadett

Borítókép: Erdélyi Gábor

Karácsonyi őrület a Margaret szerkesztőségben

A Margaretben több karácsony őrült is jelen van 😀 úgyhogy úgy gondoltuk, itt az idő megkérdezni a szerkesztőség tagjainak mik a kedvenc karácsonyi hagyományaik, van e náluk valami különleges szokás és hogyan élték meg a várakozást! Együtt is készültünk az adventi időszakban; közösen csináltunk bible plan-t (alkalmazás, ahol többen, közösen tudjátok olvasni a bibliát: https://www.youversion.com/), online adventi kalendáriumot nyitogattunk és persze a cipősdoboz projekt kisebb izzadságcseppek mellett hatalmas karácsonyi örömöt hozott számunkra! (mégegyszer köszönjük a nagylelkűségeteket😊)

Kedvenc karácsonyi hagyományod?

Az asztal közepére tenni egy almát és a karácsonyi vacsora végeztével annyi gerezdre vágni, ahányan körbeültük

Emma

A karácsonyi musicalben való szereplés (bár ez a covid miatt nem valósul meg idén sem), az éjféli mise, a karácsonyi bevonulás és vicces műsorok, illetve a karácsonyt megelőző rorates időszak-Cinti

Mikor összegyűlünk a karácsonyfa körül gyertyával a kezünkben, és együtt imádkozunk és éneklünk. Azt hiszem, ezért a pillanatért érdemes várni a karácsonyt:) -Kriszti

Amikor kicsi voltam, minden Szenteste elmentünk megnézni a pásztorjátékot, és mikor hazaértünk az angyalkák már előkészítették az ajándékokat, feldíszítették a fát. Szeretném a férjemmel, és majd később a gyerekeimmel továbbvinni ezt a hagyományt

Bori

Az ajándékozás előtt, a karácsonyfánál, együtt imádkozunk egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és emlékezünk, imádkozunk azokért, akik már nincsenek közöttünk és hálát adunk egymásért, a családunkért. Utána mindenki boldog karácsonyt kíván a másiknak puszival, öleléssel-Dorci

Egy karácsonyi különlegesség nálatok:

Szentesti menüben: Borleves (nemsokára receptet is találtok majd róla😊)

Petra

Majdnem 10 éve vegetáriánus a család és a menü is – a vega székelykáposzta a kedvenc-Emma

Wellington husi, Apum garnélarákja

Betti

Nálunk az angyalkák hozzák az ajándékokat:) Bori

Egy nappal előbb kezdünk el ünnepelni :)- Cinti

Nemzetközi család lévén… bár a karácsonykor általában klasszikus magyar ételeket eszünk, azért itt-ott előkerül egy-egy örmény vagy orosz étel a karácsonyi asztalnál is. A másik különlegesség nálunk talán a Luca-búza. A Luca napján elültetett búza karácsonyra szépen kizöldül és zsengén és zölden ott virít a karácsonyi betlehem mellett vagy éppen valamelyik ételt díszíti

Kriszti

24-én reggel egy hatalmas villás reggelivel kezdjük a három ünnepi napot, a húgom karácsonyfa alakú amerikai palacsintákat készít-Dorci

Hogyan készültél idén a karácsonyra?

Az idei advent új volt számomra minden szempontból. Spanyolországban töltöttem, távol a családtól, közösségtől, barátoktól. Hiányoztak a megszokott dolgok, a közös adventi gyertyagyújtás, éneklés, a közös álmos roráték. A másik oldalról meg megerősítő. Narancslevelekből alternatív adventi koszorút készíteni, és folytatni az otthoni szokásokat egy másik országban, csak mert annyira fontos neked

Kriszti

Igyekeztem több adventi kalendáriumot, ráhangolódó imát követni nap-mint-nap a “klasszikus” hangolódók (zene, illatgyertya, dekoráció) mellett-Petra

Úgy, mint mindig. Az ajándékokat jó előre beszereztem, mert egyrészt nagy tervező vagyok, másrészt az ajándékaim igyekszenek évközben elejtett kívánságokat be teljesíteni. Nagyon fontos szerintem, ha már ajándékozunk, hogy ne egy huszadik csetreszt sózzunk rá a másikra, mondván, hogy “valamit muszáj”. A dekorálást is nagyon szeretem, főleg a hangulatfényeket és a karácsonyi illatokat, ami lehet illatgyertya vagy egy adag frissen kisült mézeskalács is-Emma

Roratéra jártam, tudatosan több időt szántam imádkozásra, sütit sütöttem, díszítettem mindent, amit csak tudtam :D- Betti

Kedvenc adventi idézet:

“Nem is az a lényeg, hogy hol vagyok, hanem hogy a békességet megtaláljam. Szerintem erről szól az adventi időszak. A magunk békéjét kell megtalálnunk, a helyünket a világban, hogy megértsük, hol tartunk, s jó úton járunk-e.” (Rúzsa Magdolna) – Betti

„Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.”-Cinti

“A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”

(Pilinszky János) -Kriszti

Márai Sándor: Az ünnepekről: Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre- Bori

Nektek mi a kedvenc szokásotok, idézetetek? Mivel készültetek idén karácsonyra?

Áldott Karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!

Halászlé és töltött káposzta, avagy magyar életérzés @borkadesign grafikáin – Interjú

Vörösmarty téri vásár, mézeskalácssütés, összegabalyodott karácsonyfa égősor. Vagy éppen sajtos-tejfölös lángos, német turisták a Balaton-parton, strand melletti abc. 

Zatykó Bori 22 évesen fogta magát és létrehozta a @borkadesign-t a grafikái számára. Rajzai között csupa olyan jelenettel találkozhatunk, amelyekkel bárki könnyen tud azonosulni. Hétköznapi emberek hétköznapi eseményei azok, amelyekkel a @borkadesign olyan jól át tudja adni a magyar életérzést.

Az egyébként látványtervezőnek tanuló Borit kérdeztem a nem várt sikert hozó kezdeményezéséről.

Hogyan indult a @borkadesign, mi volt a fő célod vele tavaly, mikor létrehoztad az Instagram oldalt?

Kicsit több, mint egy éve indítottam az oldalt. Egyrészről azért csináltam egy külön Instagram profilt, mert szerettem volna egybe látni a rajzaimat és portfólió-szerűen összefogni azokat. Volt bennem egy megmutatási vágy is nyilván, de nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekelni fog. Azt hittem, hogy csak a barátaim fogják követni az oldalt. 

Azóta több mint 1000 követőd van, a rajzaid most már különböző termékeken (képeslap, vászontáska, póló) megvásárolhatók. Egyre többen ismerik a @borkadesign nevet. Milyen érzés, számítottál erre?

Soha nem volt kifejezetten célom, hogy árusítsam a grafikákat. A Rezső bácsis minta volt az első, amelyet a tesómnak elkészítettem pólóra. Amikor aztán kiraktam instára, egy csomó ember belájkolta. Akkor éreztem először, hogy ez tetszik az embereknek.

Üzennek-e valamit a rajzaid?

Hát figyelj, nem tudom. Népet nevelni nem akarok vele, az biztos. De a visszajelzések alapján megszólítanak embereket. Alapvetően a környezetemből merítek ihletet és a rajzaim ezért mindenkinek jelentenek valamit.

Konkrét üzenete nincsen a rajzoknak, de mivel van egy közös ismeretanyaga a magyaroknak, így mindenki rá tud ismerni valami ismerősre abból, amit lát.

Ez volt az alapötlet, átadni a magyar életérzést?

Mivel 2020 nyarán kezdtem, – amikor először berobbant a covid -, és volt bennem egy olyan szándék, hogy kifejezetten az itthoni nyarat örökítsem meg. Az első balatoni rajzok ekkor születtek. 

Tipikusan magyar helyszínek és magyar ételek, mindez egy kis humorral párosítva.

Vannak visszatérő karakterek a rajzaidban?

Konkrét szereplők nem térnek vissza, inkább csak egyes karaktertípusok. 

Nagyon szeretek néniket és bácsikat, illetve nem tökéletes testű embereket rajzolni. Szerintem könnyebb is ilyen figurákat alkotni, mert sokkal karakteresebbek. 

Magamat is gyakran lerajzolom, és időnként megörökítem a családommal közös élményeket is. Néha visszapörgetem a képeket, és akkor látom, hogy milyen naplószerű az egész, mert még ha nem is a konkrét családtagjaimat rajzolom le, csak egy nyári képet, akkor is tudom, hogy egy általam megélt élmény inspirálta és így tudok hozzá kapcsolódni.

Eddig két fő témában kerültek ki grafikák az oldaladra: balatoni nyár és karácsony. Szeretnéd megőrizni ezt a két fő témát, vagy másokat is behoznál a jövőben? 

Ez egyelőre időhiány miatt van így, az egyetem mellett így van időm. De az biztos, hogy a Karácsony a kedvenc ünnepem és arról nagyon szívesen rajzolok, a Balaton pedig az egyik kedvenc helyszínem és nagyon kötődöm hozzá.

Van kedvenc visszajelzésed? 

Egyszer egy vásáron egy néni odajött hozzám és rámutatott arra a képre, amin egy lány morcosan ül az ágyon, hogy „De hát ez én vagyok!”. Mondtam neki, hogy igazából ez én vagyok, de nagyon örülök, hogy tud hozzá kapcsolódni. 

Mit szeretsz a legjobban a @borkadesignban? 

Mint alkotói folyamat, a kedvencem a megrajzolás. Sosem úgy rajzolok, hogy pontosan előre kitalálom, hogy mi szerepel majd a képen, hanem elkezdem, és a végére totál más lesz, mint amit az elején gondoltam. Teljesen belefeledkezem ilyenkor a munkába, sokszor nem veszem észre, hogy órák telnek el.

Az egész @borkadesignban meg a visszajelzéseket szeretem a legjobban. Már csak ha valaki hozzászól a képeimhez, az is nagyon jólesik.

Még mindig hobbiként tekintesz rá, vagy már valamilyen szinten üzletként?

Volt egy pont, mikor elkezdtem stresszelni, hogy már egy hónapja nem posztoltam semmit. Ugye az Instagram is kijelzi, hogy mínusz hány százalék a megtekintés. Aztán rájöttem, hogy ez így nem jó, és azóta ezeket a gondolatokat elhessegetem – akkor rajzolok, amikor kedvem van hozzá. Mivel egyelőre nem ez a fő megélhetési forrásom, ezért pusztán azért csinálom, mert szeretem és kikapcsol.

Van legnépszerűbb rajz?

Igen, ahol egy lány borotválja a lábát a kád felett. Mindenki ilyen táskát vagy pólót szeretne. Ez a minta nagyon népszerű, a lányok könnyen tudnak azonosulni vele.

Milyen érzés, hogy meg lehet vásárolni a grafikáidat különböző termékeken?

Nagyon furcsa érzés, főleg, mikor hallom, hogy például fesztiválokon borkadesignos táskákkal járnak emberek. Szürreális, de jó érzés.

Mi a terved a @borkadesign-nal a jövőben? 

Jobb lenne, ha több időm lenne rá, de egyelőre párhuzamosan csinálom a látványtervezéssel. Szóval ez majd kialakul, hogy mennyire tud összeérni a kettő, vagy melyik fog jobban menni a jövőben. Egyelőre csak lelkesen folytatom, kötelezettségek nélkül.

A @borkadesign grafikák megvásárolhatók képeslap, póló vagy vászontáska formájában a @borkadesign Instagram oldalon, vagy a @sziaplus üzletben. 😊 Tökéletes karácsonyi ajándék lehet barátoknak, rokonoknak, hiszen biztos, hogy megtalálod azt a képet, amivel tudsz azonosulni! (Tapasztalatból mondom.) 

Az interjút készítette: Kocsis Krisztina