“Kell a női lelkiség minden vezetői körbe” – Huszonéves nőként a politikában

Sepsiszentgyörgy egy 54.000 fős, magyar többségű város Székelyföldön. Két éve egy fiatal, 24 éves nő nagy feladatot kapott itt. Alpolgármesterként közösségszervező tevékenységbe kezdett és kitűzte zászlajára, hogy segít az erdélyi magyar fiataloknak a szülőföldjükön érvényesülni, többek között munkalehetőségek, pályázatok, közösségek létrehozásával. Fruzsi mintája remekül mutatja, hogy a nők bármire képesek és hogy szükség van egy női lélekre a politikai, közösségi döntések terén is.

Mesélj magadról!

1996-ban Sepsiszentgyörgyön láttam meg a napvilágot. Édesapám szobrász, képzőművész, édesanyám pedagógus. Nyolc évig orvosi pályára készültem, de végül a  művészettörténet mellett döntöttem. A radikális váltást azzal indokolnám, hogy 11. osztályos koromban újra elkezdtem néptáncolni, ami jelentősen hatott későbbi életemre. 2015 és 2020 között a kolozsvári Babes Bolyai Tudományegyetemen tanultam művészettörténet alapszakot és kulturális örökségvédelem mesterszakot.

Hogyan kezdődött a politikai karriered?

Az egyetem elvégzése után hazaköltöztem Sepsiszentgyörgyre azzal a szándékkal, hogy művészettörténészként helyezkedjek el. A pandémia miatt nem volt sok munkalehetőség, viszont a 2020-as önkormányzati választásokon a helyi RMDSZ színeiben önkormányzati képviselő lettem. Az önkormányzati eskütétel után felkért engem a város polgármestere, hogy legyek én az alpolgármester. Őszintén megmondom, ha nem Antal Árpád polgármester úr kért volna fel erre a tisztségre, nem vállaltam volna el. Viszont látva, hogy mennyi munkát végzett ezért a városért és tudva, hogy ő milyen típusú vezető, elfogadtam a pozíciót, hiszen tudtam, hogy ha ő úgy érzi, hogy képes vagyok megoldani ezt a feladatot, az így is van. Elsősorban a kultúráért és a fiatalokért felelek, így inkább közösségszervezői feladataim vannak, a politikai képviselet nagyrészt a polgármester úr kezében van.

Hozzátenném, nem egy szokványos dolog 24 évesen, nőként ebbe a pozícióba kerülni, főként Székelyföldön, ahol a hagyományok kimagasló jelentőséggel bírnak. 

Miket tartasz a legnagyobb sikereidnek?

Mivel közösségszervezői feladatokat végzek, azokat a projekteket érzem a leginkább sikereseknek, amelyek során a legtöbb embert meg tudjuk mozgatni. Két év igazából arra volt elég, hogy beletanuljak egy olyan rendszerbe, amelyet előtte nem ismertem és aminek nem készültem a részévé válni. A tavalyi évben 28 olyan rendezvényünk volt, amelynek köszönhetően lett egy 200-300 fős fiatal csapatunk, akikre lehet számítani, van jövőképük és helyén van az eszük, értékrendjük. Szintén sikerként könyvelem el, hogy az országban a miénk az egyetlen olyan önkormányzat, amely önálló ifjúsági szekcióval bír. Remélem, ezzel országos trendet teremtünk, hiszen a fiatalok építik a jövőt, fontos a szerepük a közéletben.

Mik a legfőbb kihívások jelenleg az életedben?

Megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Nem lehet a munkámat befejezni, csak abbahagyni. Ritkán érzem azt, hogy befejeztem egy munkát. Emiatt hajlamos vagyok sokat túlórázni és elfelejteni, hogy van egy család és baráti társaság mögöttem, olyan emberekkel, akik számítanak rám. Nem tud kikapcsolni az agyam, például, ha belelépek egy kátyúba a ház előtt, azon kezdek el gondolkodni, hogy azt hogyan lehetne felszámolni, hogyan lehetne a lakókörnyezetet jobbá tenni. 

Alpolgármesterként hogy néz ki egy átlagos napod?

Reggel 8 órára járok munkába, körülbelül délután 2 óráig személyes találkozókon, meetingeken veszek részt, konzultálok, gyűlésekre járok, majd ezek után, este 6 óráig végzem az érdemi munkát irodán belül. Ezt követően otthon vagyok, vagy a szeretteimmel töltöm az időmet.

A tavalyi romániai népszámlálás során 1,002 millió ember vallotta magát magyarnak. Ez csökkenést jelent a 10 évvel ezelőtti 1,22 millióval szemben. Mit gondolsz, miért akkora az elvándorlás Erdélyből és hogyan lehetne otthon tartani a fiatalokat? 

A mi programunknak az az egyik alapvető célja, hogy az elvándorlók aránya csökkenjen. Tudomásom szerint Erdélyből a románok elvándorlása jelentősebb. Sepsiszentgyörgy esetében pedig egyértelműen azt érzem, hogy a magyar gimnazisták nagy része egyetem után vissza szeretne jönni városunkba. A román fiatalok közel fele viszont elmegy az országból. Az országos politika idegeníti el a fiatalokat Romániától, valamint a megélhetési körülmények és munkalehetőségek sem ideálisak. Sepsiszentgyörgy ilyen tekintetben jól teljesít, igaz, itt is alacsony a vállalkozásra való hajlam a fiatalokban, az állami szektor pedig nem tud ennyi diplomásnak álláslehetőséget biztosítani. Ezért mi vállalkozásokat stimuláló programokon dolgozunk, illetve egyéb olyan, lakhatási, nyelvtanulási projekteken, amelyek megkönnyítenék a hazajövő fiatalok életét, de még sok munka áll előttünk.  

Partiumon rosszabbak a számok a határ közelsége miatt. Székelyföldről viszont ha egy fiatal Magyarországra költözik, vonattal 17 órát, autóval 9-10 órát kell utaznia. Emiatt azoknak, akik ragaszkodnak a szülőföldjükhöz, családjukhoz, nem opció Magyarországon letelepedni. Ez segíti, hogy ne legyen akkora az elvándorlás, viszont sok lehetőségtől elzárja a régiót. Talán a brassói reptér megépülése becsatolja majd Székelyföldet a „vérkeringésbe”. 

Mit üzennél a hozzád hasonló, fiatal, tehetséges nőknek, miért vállaljanak szerepet a közéletben? 

Én inkább azt mondanám, hogy AKKOR vállaljanak szerepet a közéletben, ha hajlandóak áldozni a közösség javára. Ha valaki csak a pénzért, hírnévért megy politikusnak, ne menjen, mert motiváció nélkül ezt nem lehet túlélni.

Viszont kell egy női lelkiség minden vezetői körbe, hogy az emberekkel a kellő hangnemben, stílusban lehessen kommunikálni.

Én azt mondom, akinek vannak álmai és ezekért hajlandó áldozatot hozni, annak bele kell vágni a közéleti pályába, mert szükség van a közösségnek az ilyen emberekre. 

 

Képek forrása: Vargha Fruzsina