Egyke vs. nagycsalád

Az egykék vagy a sokgyerekes családok csapatát erősíted? Melyik felállásnak mik az előnyei és hátrányai? Hány gyereket érdemes vállalni?  Hamarosan eldönthetitek, ugyanis egy négy gyermekes család legidősebb lányaként felnőtt Aliz, illetve a szülei egyetlen gyermekeként érvényesülő Anita néhány izgalmas tapasztalatot  osztanak meg veletek. 

Aliz egy kedves szerkesztőtársam, három kisebb testvére van.

Mi az előnye annak, ha valaki nagycsaládban nő fel?

Számtalan előnye van, ugyanis elfogadásra nevel, illetve arra, hogy megoszd másokkal amid van. Ezt nagyon hamar megtanulja az ember, gyakorlatilag az első túrórudinál, amikor azt el kell felezni vagy el kell harmadolni. Nem csak a tárgyi dolgokon kell osztozni másokkal, hanem a szülők figyelmén és szeretetén is. Emellett csapatmunkára nevel már kiskortól, mert ha közel vagy korban a testvéreidhez, egy óvodába vagy iskolába jártok, ott van összetartás a testvérek között. Otthon ez nem feltétlenül igaz, de a kinti világban igen. Én első testvér vagyok és nekem a védelmező ösztönöm már óvodában jelen volt, mégha a szüleim nem gondolták volna az otthoni csetepaték láttán.

Első gyermekként a gondoskodás és hogy felelősséggel tartozol másokért nagyon fiatal korban kialakul.

További előny, hogy szerintem nagycsaládban több irányból kaphatsz szeretetet, és nem leszel magányos gyerek.

Milyen hátránya van a nagycsaládos létnek? 

Azért néha szívesen birtokolná az ember egyedül a szüleit vagy szívesen megenné a legtöbb sütit, vagy nem osztaná meg a születésnapi tortát. Például ha van a maradék sütiből vagy tortából és kimegyek reggel a konyhába, már kiabálják, hogy három darab jut mindenkinek, eszembe se jusson többet enni. Persze ez is természetessé válik, hiszen igazságosnak kell lenni, mindenki egyenlő a testvérek között. További nehézség, hogy mindenkire figyelemmel és tekintettel kell lenni, és ez néha fárasztó tud lenni. Például amikor nyűgös az ember és énidőt szeretne, akkor is ápolni kell a kapcsolatokat. Ez önzetlenséget és türelmet igényel, hiszen ha fáradt vagyok, de a testvér el szeretné mondani, mi történt vele aznap, meg kell hallgatni. 

Érezted valaha, hogy kevesebb figyelemben részesülsz, mint ha egyke lennél?

Ahol több gyerek van a családban, különböző talentumokkal rendelkeznek. Én például jó tanuló voltam mindig, nem kellett velem tanulni. Viszont mivel elsőszülött vagyok, a legkomolyabb döntéseket először velem kellett meghozni (pl: Melyik általános iskolába adjanak? Melyik gimnáziumba?). Ezek a nagy izgalmak velem történtek meg először, így fokozott figyelmet kaptam, hiszen a többieknél már rutinosabbak voltak a szülők. Tény, hogy kevesebb figyelmet kaphat egy gyerek egy nagycsaládban. Mi négyen vagyunk, így nálunk nem tűnt el senki, de van az a létszám, amikor el tudom képzelni, hogy kevesebb figyelem jut egy-egy gyerekre.

Hogy viselted, ha a dolgaidat az engedélyed nélkül használták?

Vannak territóriumok és van magánszféra, senki nem szereti a feszültséget, így mindig meg szoktuk ilyen esetekben egymást kérdezni. Nagyon nem kértek tőlem kölcsön a testvéreim ruhákat, ez azért is van, mert a nagyobbik húgom és az én méreteim elég különbözőek. Nemrég történt egy eset, amikor a kisebbik húgom nem találta a fekete pólóját és az enyémet vitte el. Ezt utólag tudtam meg és amikor kérdőre vontam, mondta, hogy nem volt más választása. Nálunk ez nem okozott feszültséget ruhák terén, illetve mindenkinek van saját pohara, tányéra, nem eszünk vagy iszunk a másikéból. Olyan volt, hogy elkészítettem egy szendvicset és azt megette valaki. Az ételeknél meg szoktuk jelölni, ha valakinek nagyon fontos, hogy valami megmaradjon.

Hogyan reagáltál a testvéreid születésekor?

A nagyobbik húgom két évvel fiatalabb nálam és nekem ő az első emlékem. Emlékszem, amikor hazahozták a kórházból és nem akarták nekem adni, pedig én meg szerettem volna fogni minden áron. Helyette játék babát kaptam, de én akkor már tudtam, hogy az nem az a igazi gyerek, és mérges voltam, hogy ők úgy gondolták, hogy én ezt elhiszem. Az öcsém hat éves koromban született, rá is már emlékszem. Amikor anyukám először mondta, hogy lesz még egy kistestvérem, nem voltam túl lelkes. Egy délelőtti pihenő során jelentette be és én csak átfordultam a másik oldalamra. Persze később, amikor hazahozták a kórházból, alig tudtak leszedni a kiságyról. Állítólag folyton puszilgattam. A kisebbik húgomat 12 éves koromban már nagyon vártam, neki mindnyájan nagyon örültünk. 

Befolyásolta a testvéreid száma, hogy te hány gyereket szeretnél majd? 

Mindig azt éreztem, amikor jött egy új testvérem, hogy tágul a világunk, és ez egy nagyon jó érzés. Csodás dolog, amikor érkezik valaki a közvetlen családba. Ezt az élményt meg szeretném adni a gyerekeimnek. Nincs kőbe vésve, hogy hány gyereket szeretnék, de nagycsaládban gondolkozom. 

Anita egy volt évfolyamtársam, jó barátnőm, ő egykeként nőtt fel. 

Mi az előnye annak, ha valaki egykeként nő fel?

Egykeként sokkal több figyelmet kaptam a szüleimtől. Mind a család anyagi-, mind érzelmi erőforrásai nekem jutottak, nem kellett osztozkodnom. Sokkal jobban oda tudtak figyelni a szüleim a személyiségem fejlődésére. Szerintem ennek köszönhető, hogy életem során nagyon gyakran azt a visszajelzést kaptam a környezetemtől, hogy a koromhoz képest “túl érett” vagyok.

Milyen hátránya van ennek?

Igaz, hogy az egykék egyedül élvezik a környezetük adta előnyöket, ám egyedül viselnek minden terhet is. Kamaszkorunkban kerülünk olyan élethelyzetekbe, amelyekbe nem szívesen avatjuk be a szüleinket.

Ezek engem nagy önállóságra tanítottak meg, hiszen magam kellett megbirkózzak velük, de nagyon jól esett volna, ha “lámpaoltás” után a takaró alatt egy testvérrel tudtunk volna beszélgetni ezekről.

Érezted valaha, hogy túl sok figyelmet kapsz, vagy túl sok az elvárás veled szemben?

Igen. Az elvárások azonban kihívások elé állítottak, amelyek saját gyengeségeim legyőzésére, önmagam felülmúlására, saját határaim áttörésére és a komfortzónámból való kitörésre sarkalltak. Így a testvérek közötti lelkileg lemerítő versengés helyett a kihívások segítettek a fejlődésben.

Volt olyan eset, amikor visszaütött, hogy egyedül nőttél fel (pl: rosszul reagáltál egyes helyzetekre)?

Nagyon nehezen osztozkodtam gyerekkoromban, bevallom kicsit birtokló is voltam. Nagyon szerettem és igényeltem, hogy én döntsek egyes helyzetekben, például, hogy ki mivel játszhat.

Befolyásolta a testvérek hiánya, hogy te hány gyereket szeretnél majd?

Teljes mértékben kihatott a terveimre. A testvéri szeretet, támogatás hiánya miatt mindenképp legalább két gyereket szeretnék, hogy ott lehessenek egymásnak.

Az interjút Merrikin Gina készítette.

Produktív nyár?

A terveink néha nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk. Ez akkor fájdalmas, ha láttuk, tudtuk előre a következményeket, el is háríthattuk volna őket, de bíztunk abban, hogy esetleg elmaradnak. Rengetegen várnak más eredményeket úgy, hogy közben a tetteiken mit sem változtatnak. Noha néha derült égből nem csak mennykő, hanem valami jó dolog is lecsaphat, ez azért általában nagyon ritka. 

Előttünk a nyár, ami ugyan legtöbbünknek munkával (is) telik, de azért mégiscsak hosszabbak a napok, nem vagyunk négy fal közé zárva, programok egész arzenáljából lehet válogatni, még a munkaidő után is. Ám ugyanekkor ilyenkor sokan megijednek a hirtelen nyakukba szakadt szabadságtól, vagy a nyomástól, hogy lebilincselő programokat kell szervezniük. Mi van akkor, ha nem szeretnél szórakozni egész nyáron, hanem fókuszáltan a céljaid felé haladni? – kaptam meg ezt a kérdést egyik barátomtól a héten. Nos, arra jutottam, hogy ennél tökéletesebb időt ehhez keresve sem találhat. 

Ugyanis a nyár nem a pihenésről szól. Nem a pihenésről szól, abban az ideális esetben, ha valaki egész évközben megadja a testének és a lelkének a szükséges törődést.

Nem kimerülten, túlhajszoltan zuhan be a nyári hónapok ringató ölébe, hanem csupán egy újabb évszakváltásként konstatálja. Ha valaki még abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyáltalán nem, vagy nem teljes állásban kell dolgoznia, elképesztő eredményeket érhet el 2 hónap energiaráfordítással – bármi is legyen a cél. Persze szuper az a szünidő is, amikor két utazás között pusztán annyi idő telik el, ameddig egy bőröndöt kipakol és tiszta ruhákkal bepakol az ember lánya, szerintem nem is realizáljuk, hogy produktívan mennyire értékesen lehet tölteni a nyári hónapokat. 

Például egy új nyelv alapjait intenzíven megtanulni. Elsajátítani egy új hobbit. Formába kerülni, nem a strandolás miatt, az egészséged miatt. Elindítani egy blogot vagy YouTube-csatornát. Keresni valamilyen nyári iskolát és egy továbbképzést elvégezni. Venni a bátorságot és elkezdeni terápiára járni. Felújítani, kipofozni a lakást. A benne lévő bútorokat, átfesteni, lecsiszolni. Önkénteskedni, rendszeresen, amire évközben nem feltétlen van idő. Besegíteni kisgyerekes barátoknál, hogy ők is kivehessenek 1-1 napot a nyáron. Megtanulni meditálni, jógázni, vagy bármilyen relaxációs technikát. Átmeneti örökbefogadóként kiskutyát, kiscicát, kisnyulat gondozni. A lista végtelen. 

De a szabad hetek másra is nagyon hasznosak.

Elő lehet venni azokat a kérdéseket, amelyekre néha magunk is félünk választ kapni.

Hónapokat, vagy akár éveket el tudunk tölteni úgy, főleg felnőttként, hogy a munka-egyetem-család triumvirátusa mögé rejtjük ezeket. Gondolok itt a világ-nagy-kérdéseire (ki vagyok? mi a célom? mi tölt fel? és társai) valamint az egyszerű hétköznapiakra is, mint úgy töltöm a szabadidőm, ahogy szeretném? Azok az emberek vesznek körbe, akik szeretném, hogy körbevegyenek?

Szeptemberre meg lehet a válasz…

@kedvemma

A férfi, aki kétszer halt meg

Nem sűrűn fordul elő, hogy egy könyv első részét követően egy héten belül elolvassam a folytatást is és mindkettőről könyvajánlót írjak! Leginkább azért, mert két regény megjelenése között általában legalább egy évnek el kell telnie, de szerencsére erre a vonatra én már akkor pattantam fel, amikor bőven megjelentek, ezért nem kellett egy percig sem várakoznom. Nem úgy, mint a harmadik résznél, ami majd ősszel érkezik, pedig legszívesebben a hétvégén olvasnám is. 

Az első könyv lezárultát követő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub. Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete. Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában és ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás. Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. A kérdés az, vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket? 

Annyira a szívemhez nőtt az első könyv, hogy máris vettem le a polcról a másodikat, mert nem bírtam elszakadni a nagy négyestől. Ezt a részt még gyorsabban ledaráltam, mint az elsőt. A krimiszál ezúttal személyes, ezért a kedvenc nyugdíjasaim nem csak hobbiból, hanem belső „kényszerből” is nyomoznak. Sok minden kiderül a legrejtélyesebb főszereplő múltjáról, amiből nem fogok semmit sem elárulni, mert olyan hatalmas spoiler, hogy az első részből felmerült kérdéseket is helyreteszi. 

A szereplőket persze sokkal jobban megismerjük, továbbra is karakteresek, kitartóak és erősek, azonban a hibáik, nehézségeik is előtérbe kerülnek ebben a részben.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a négyes egyik tagja egy majd’ 50 éven át praktizáló pszichiáter, s ebben a részben bizony szükség van a szakértelmére: néhány szereplő akaratereje alatt mélyen gyökerező fájdalmak szunnyadnak. A nyomozóklub tagjai mindazonáltal nem félnek belevágni az újba, az ismeretlenbe, s ezúttal is egyenlő arányban keveredik a krimi szál és a négy nyugdíjas rácsodálkozása a XXI. századra, megtörténik például első találkozásuk az Instagrammal. 

Fordulatos, izgalmas történet tele sziporkázóan szellemes párbeszédekkel és szeretnivaló figurákkal, akik imádják, ha zajlik körülöttük az élet. És ami a legfontosabb: arany szívük van. A barátságuk, a szerelmük mindennél többet ér, még akkor is, ha ezúttal önmagukat kell legyőzniük…

@kedvemma

Kép forrása: Index

Szeretném, ha szeretnél – avagy ki kezdeményezzen?

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

„Egyszerűen nem értem a férfiakat…” – gondolhatod magadban. Olyan jófej és vonzó ez a srác. És ami még jobb, hogy amikor beszélgettek, mind a ketten azt érzitek, annyira egy hullámhosszon vagytok. Egyre mélyül a köztetek lévő barátság… De akkor mégis miért nem tesz semmit? Úgy látod, érdeklődik irántad, de valamilyen ismeretlen oknál fogva mégsem kezdeményez. Ma is olyan mélyen beszélgettetek… és ahogy telik az idő, annál inkább növekszik benned a vágy, hogy bevalld neki az érzéseidet, talán meg is csókold. De honnan tudhatod, hogy kinek kellene lépnie?

Talán a barátnőid arra bátorítanak, hogy dobd be magad, ne késlekedj, fogd meg azt a srácot, mielőtt valaki más lecsapná a kezedről! Egy Z generációs jellemző, hogy mindent azonnal szeretnénk. A körülöttünk lévő világ egyáltalán nem türelemre buzdít minket, sokkal inkább arra késztet, hogy ha akarsz valamit egy fiútól, menj oda hozzá, szólítsd meg és vedd át a dolgok felett az irányítást. 

Manapság egyre hevesebb vita tárgya, hogy egy férfinak és egy nőnek eltérő szerepe van-e egy párkapcsolatban.

Gyakran feltételezik, hogy ez a különbözőség a múltban gyökerezik, amikor sokan azt gondolták, hogy az egyik nem tagjai kevésbé értékesek, mint a másik nemé. De valóban erről lenne szó? Milyen választ ad a Biblia ezekre a kérdésekre?

A Mózes első könyvében leírt teremtéstörténet alapján megállapíthatjuk, hogy Isten ugyanolyan értékesnek tartja a nőket és a férfiakat, azonban teremtésüktől fogva különböző szerepet és funkciót szánt nekik. Elizatbeth Elliot így fogalmaz: „Ádámnak szüksége volt egy segítőre. Isten a szükségleteinek megfelelően formált egyet, és elhozta neki. Ádám feladata az volt, hogy Éva férje legyen, vagyis felelősséggel tartozott gondoskodni róla, védeni, ellátni és szeretni őt. A férfiakat, amint azt már a fizikai felépítés is mutatja, arra teremtették, hogy kezdeményezők legyenek. A nőket pedig arra, hogy elfogadják ezt a szeretetet és törődést.”

Ez azt jelenti, hogy mi nők semmit sem tehetünk azért, hogy kapcsolatba lépjünk egy férfival? Szerintem egyáltalán nem így van.

Legalább ugyanannyira fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy egy kapcsolat ezen szakaszában a nőknek is rendkívül fontos szerepük van.

Nőként gondolnunk kell arra, hogy a férfiaknak sem könnyű a kezdeményezés. Gyakran jobban izgulnak, mint egy vizsgaszituációban, ha egy lányt randira akarnak hívni. Bármilyen szoros is legyen egy fiú és egy lány közötti kapcsolat, a fiúkban akkor is természetes érzés az elutasítástól való félelem. Úgy gondolom, ha a kiszemelt lány semmilyen jelet nem ad, a legtöbb fiú nem valószínű, hogy meg meri tenni az első lépést. 

Ahogy Kristen Clark fogalmaz:

„Nem vagyok híve annak, hogy a lányok fiúkat hajkurásszanak vagy randira hívjanak. De nem vagyok híve annak sem, hogy egy lány csendben üljön otthon, és várja, hogy Mr. Igazi bekopogtasson az ajtaján.”

Kristen Clark

Íme néhány tipp arra vonatkozóan, hogyan őrizd meg a nőiességed és hass ugyanakkor bátorítóan a fiú viselkedésére:

  1. Figyelj oda a megjelenésedre! Ha mindig mackónadrágban, zsíros hajjal jelensz meg a srác előtt, akkor lehet, hogy nagyon szívesen beszélget veled barátként, de ne csodálkozz, ha nem veszi észre benned a nőt. Ezzel nem arra szeretnélek bátorítani, hogy ruházz be mély dekoltázsú felsőkre, vagy alsóneműben készült fotókat küldj magadról a fiúnak. Arra gondolok, hogy menj el havonta kozmetikushoz vagy rakd rendbe magad otthon! Légy ápolt, használj egy kevés sminket a hétköznapokban is, hordj néha szoknyát stb. A lényeg, hogy úgy öltözködj és alakítsd a külsődet, hogy Te magad nőként tekints magadra, így a fiú is nagyobb eséllyel fog nem csak egy havert látni benned.
  2. Légy vele kedves és nőies! Ha egy srácot megfog a külsőd, és rád néz vagy netán oda is megy hozzád, ne viselkedj vele lekezelően vagy közömbösen! Ha figyel téged és szimpatikus neked is, nyugodtan mosolyogj rá! Egy bátorító mosoly jelzést adhat a fiúnak, hogy odaléphet hozzád, azonban, ha elfordítod a fejed vagy rövidre zárod a beszélgetést, azzal azt mutatod, hogy nem érdeklődsz iránta. Ha sietned kell valahova, akkor is elmondhatod neki: „Nagyon jó volt/ lenne veled beszélgetni, valamikor később szívesen folytatnám.”

Nade mi a helyzet akkor, amikor mindez megvalósul, mégsem tesz lépéseket a fiú? 

  1. Légy „elérhető” számára, de ne üldözd őt! Az „elérhető” jelzővel távolról sem azt tanácsolom, hogy bármikor bármire kapható légy vagy állandóan a srác rendelkezésre kellene, hogy állj. Arra utalok, hogy keresd a lehetőségeket, amikor beszélgethetsz vele! Menj el a focimeccsére vagy a koncertjére! Vegyél részt azon a konferencián, amin ő is ott van! Ha egy buliba mindkettőtöket meghívtak, keresd a társaságát! Ha érzékeli hasonló szituációkban a közeledésed, akkor valószínűleg jelezni fogja feléd, hogy örül-e ennek vagy sem. Ha a srác nyilvánvalóan érdektelen, ne erőltesd a kapcsolatot!
  2. Légy türelmes és engedd, hogy ő vezessen! Ha hosszú távon gondolkodsz, milyen párt szeretnél magad mellett látni? Olyat, aki passzív és határozatlan? Vagy olyat, aki kiáll érted és mellette biztonságban érezheted magad? Ha most, a kapcsolat elején nem hagysz teret a férfinak, hogy kezdeményezzen, soha nem fogod megtudni, milyen férfi is ő valójában. Inkább dicsérd meg benne azokat az Istentől kapott tulajdonságait, amelyek férfivá teszik őt! Egy nő a bibliai férfiasságot pedig leginkább úgy bátoríthatja, ha a saját életében megéli a bibliai nőiességet, az elérhetőséget és az elfogadást.

Még egy fontos tanulság: Bármilyen furcsán is hangzik először, szerintem az ismerkedés nem rólunk kellene, hogy szóljon.

Sok lány azért vágyik egy fiú kezdeményezésére, mert érezni akarja, hogy szép és vonzó egy férfi szemében, de nincsenek komoly szándékai az adott illetővel. Ez önmagában inkább önzőség. A legnagyobb dolog, amely egy fiú és egy lány között történhet, hogy a közöttük lévő kapcsolat eredményeként nemcsak egymáshoz, de Istenhez is közelebb kerülnek, ha azokat a Tőle kapott tulajdonságokat csodálják egymásban, amelyek nővé és férfivá teszi őket.

Nagy Vanda

Forrás: https://girldefined.com/available-without-chasing-guys

Hova utazz nyáron, ha költséghatékony akarsz lenni

Mindenki úgy érzi, hogy néhány kemény, túlórákkal tarkított hónap vagy egy stresszes vizsgaidőszak után nyáron igazán megérdemel egy kis kikapcsolódást. Idén főleg nagyon ki vagyunk éhezve a külföldi nyaralásra, hiszen az elmúlt néhány évben a Covid okozta helyzet miatt nem nagyon nyílt lehetőségünk utazni, vagy ha mégis, maszkban, oltási igazolvánnyal és egy nagy adag bizonytalansággal mentünk.

Sajnos sok helyen nagyon felmentek a szállásárak, illetve az eddig pár tízezerért megvásárolható repülőjegyeknél egy plusz nulla kerül a számsor végére. Szerencsére vannak olyan európai városok vagy tartományok, amelyek könnyen megfizethetőek egy egyetemista vagy pályakezdő számára is. Ezekből gyűjtöttem össze néhányat. Higgyétek el, akadnak jócskán olyan helyek, ahol érdekes látnivalók vannak, esetleg még tengerpart is, és amelyek ugyanolyan élményt és kikapcsolódást tudnak nyújtani, mint az előre kiszemelt, de jócskán túlárazott úti cél. 

Sunny Beach, Bulgária

A „Napos part” a Fekete tenger partján található, 8 kilométer hosszú, homokos tengerpart. Kedvező klímájának köszönhetően nem hazudtolja meg a nevét és kiváló strandolási lehetőséget biztosít. Továbbá, a vízisportok és romantikus naplementék szerelmesei is kellemesen fogják itt eltölteni vakációjukat. Ha pedig valakinek városnézéshez van kedve, Neszebar közvetlenül a Napos part mellett található. Neszebar óvárosa a világörökség része, sokan Dubrovnikhoz hasonlítják „Bulgária gyöngyszemét”. 

Nápoly, Olaszország

Nápoly Olaszország harmadik legnagyobb városa. A világ egyik legrégebbi települése, ugyanis Kr. e 680 óta folyamatosan élnek itt emberek. Számos történelmi műemlék található itt, illetve a világ első pizzériájával is büszkélkedik. Ideális hely, ha valaki a strandolás mellett egy kis felfedezőtúrát is tartana, ugyanis Pompeji, a Vezúv és Capri szigete nagyon közel vannak. Augusztusban jómagam is ide utazom, úgyhogy lehetséges, hogy még szerepelni fog a helyszín egy további cikkemben is!

Algarve, Portugália

A tartomány gyönyörű tengerpartjának és fantasztikus éghajlatának köszönhetően az egyik legnépszerűbb úti cél Portugáliában.  Leginkább olyan embereknek ajánlják, akik külföldön is magabiztosan ülnek volán mögé. A sziklás partvidékek és a kis halászfaluk kiváló túrahelyszínek. Algarve-n található a Szent Vince fok, amely Európa legnyugatibb csücske délen. Legnagyobb városa Faro, érdemes ide is ellátogatni, ugyanis építészete csodálatos és gazdag kulturális hagyatékkal rendelkezik. 

Valetta, Málta

Valetta az Európai Unió legkisebb fővárosa. Málta kulturális központja, ugyanis több színháznak és múzeumnak ad otthont. Az „erőd” város az egyik leghíresebb történelmi hely, így nem meglepő, hogy az Unesco Világörökségi Listáján is rajta van. Érdemes az utazás előtt egy kicsit edzeni, mivel elég nagyok a szintkülönbségek városon belül és sok utca lépcsőben végződik. Legfőbb látványossága a Felső Barrakka kert, amely 60 méterrel van magasabban a tengernél, így gyönyörű kilátás tárul a szemünk elé, ha onnan a kikötőt szemléljük.

Krakkó, Lengyelország

Krakkó a lengyel kultúra fővárosa. Talán nem tipikus nyaralóhely, de az év minden hónapjában érdemes ide látogatni, ugyanis műemlékekben és látnivalókban gazdag település. Így nem meglepő, hogy 2000-ben Európa kulturális fővárosának választották. A Visztula folyó melletti dombon a királyi vár feltétlenül megér egy látogatást, valamint az óvárosi főtér is lélegzetelállító műemlékeknek ad otthont. A középkor és a történelem szerelmeseinek mindenképp megéri néhány napot itt tölteniük.

Ha sikerül hétköznapra venni a repülőjegyet, szálloda helyett Airbnb-t választani, taxi helyett tömegközlekedni és nem minden étkezést étteremben megoldani, egész olcsón meg lehet úszni és nem kell a budapesti betonrengetegben túlélni a 30 fokokat. 

Merrikin Gina

Hol a „reset” gomb?

Bajban vagyok, mert az utóbbi időszakban teljesen megbillent az életem klassz kis menetrendje, ami mostanra rányomta – ha nem beleégette – a bélyegét hangulatomra is. Nincs hónap első napja, se hétfő, pláne nem új év, ám ez most mégis egy új kezdet. Ne legyek drámai, de a helyzet hatalmas fejfájást okoz! Mármint nem viccelek, akkora fejfájás közepette írom ezt a cikket… ezért ezennel megnyomom inkább a reset gombot. 

Néha olyan magasra tudnak csapni a hullámok, hogy a kapitányhídról nem látunk messzire, csak az éppen aktuális monstrum közepette próbálunk kormányozni és drukkolunk, hogy a benntartott nagylevegő kitartson a vihar végéig. Így csak ideig-óráig lehet üzemelni, és ha kicsit elül a vihar, feltétlen számba kell venni a hajónkon bekövetkezett károkat, kihalászni a tengerbe potyogott rakományt és kifújni magunkat. 

Mit is jelent ez a valóságban? Azt, hogy mindannyian megcsúszunk néha a terveinkben, a feladatainkban, az edzésünkben, a háztartásban… vagy épp mindezekben egyszerre. Ennek két fő oka lehet. Az egyik, hogy nem jól mértük fel a saját kapacitásainkat. Túl sokat vállaltunk vagy nem tudunk nemet mondani, ezért olyan feladatok, programok is landoltak a határidőnaplóban, amelyeknek nem kellett volna. Márpedig túl nagy rakománnyal nem érdemes nekiindulni a tengernek, mert félő, hogy elsüllyed tőle a hajó. A másik ok viszont legtöbb esetben rajtunk kívül áll: egy váratlan esemény, új élethelyzet, segítségre szoruló barát, az élet kiszámíthatatlan kártyája, amelyre hirtelen, csapot-papot eldobva kellett reagálni. Előfordulhat, hogy több olyan helyen kell egyszerre helytállnunk, amiből csupán egy is teljes embert igénylő feladat lenne.

Zsonglőrködünk egy ideig, amig szép lassan a földre potyognak a tányérok és ott állunk üres kézzel, összetört cserepek között. 

Ilyenkor könnyen megvághatjuk magunkat, nehéz visszaállni a rutinba, ha egyszer elvesztettük. Félreértés ne essék, a rutin alatt nem az unalmas, kőbevésett, minden spontaneitást mellőző, szürke hétköznapokat értem, hanem az alapvető jószokásokat, egészséges életmódot és harmonikus egyensúlyt, amit sokan – többek között én is – hosszú évek tudatos munkájával alakítottak ki maguknak. Hát jól sutba dobtam az elmúlt egy hónapban… kérem vissza! 

Konstruktív lány vagyok, úgyhogy következzen, hogy mit teszek:

  1. összeszedem, hogy milyen teendőim lógnak a levegőben, jó öreg listába rendezem, előrevéve azokat, amelyek határidőhöz kötöttek / ráérnek ugyan, de nyomasztanak
  2. kitakarítok, főleg az íróasztalom környékét nézem át mélyebben
  3. magamat is rendbe kapom, levezetésnek pamper night 
  4. a következő néhány napban rettentő szigorúan veszem az étkezések időpontját, tápláló életeket csinálok, lefekszem időben és sportolok 
  5. engedek a szigorból, amint visszaállt az egyensúly

————

Jelentem, hogy időközben eltelt egy hét és ez az 5 pont aranykombó! Viszlát gödör, viszlát medence alja, hello nyár! 

@kedvemma

“Istent szerzőtársamnak is mondhatom” – interjú Lackfi Jánossal

Istenről, facebookról, versekről, nőkről és férfiakról… Lackfi János József-Attila díjas költőnek, a #jóéjtpuszi szerzőjének tettük fel kérdéseinket, ő pedig válaszolt. 

Ahogy az ajánlómban is írtam, én először egy Facebook poszton keresztül találtam rá az első „Lackfi-versre”. Hogyan jött az ötlet a Facebook + vers kombinációra? A Facebook a modernkori evangelizáció eszköze? 

Egyfelől 2013 óta építem az írói Facebook-oldalamat, mert megszállottja vagyok a párbeszédnek, és szenvedélyem az irodalom. Ez alighanem pedagógus-becsípődés is, hiszen tizenhét évet tanítottam a Pázmányon, és most is van netes Kreatív Írás-kurzusom. Lehet otthon ücsörögve siránkozni, hogy jaj, senki se olvas, meg lehet elvinni a verset, prózát oda, ahol az emberek amúgy is sokat „lógnak”: a net fényes pixelcsarnokaiba. Ezt választottam, és elkezdtem felpakolászni akkor már meglévő sok-sok könyvem részleteit szuggesztív képekkel. Játékokat találok ki az oldalamon, s már korábban is alkottam közösségi üzemmódban, ebből lett a Versgyár, melybe olvasóim küldték a jobbnál jobb verstémákat. A második ütemet már a Jóisten diktálta, mikor öt éve mellbelőtt engem egy vállról indítós rakétával, és azóta lángolok. Korábbi gyengéd együttjárásunk az Úrral (hatgyerekes katolikus család vagyunk, magam felnőtt-megtérő) szenvedélyes lobogássá változott. Ha úgy tetszik, ennek az „égéstermékei” a #jóéjtpuszik.

A #jóéjtpuszi a személyes kedvencem, de talán most a legfelkapottabb kötete is. Mi volt a cél vele? 

Igazán megtisztelő az olvasók szenvedélyes szeretete: a #jóéjtpuszi-kötetből egy év alatt elfogyott tizenegyezer példány, s a nemrég megjelent #jóéjtpuszi2 is nagyon szépen hasít. Meg hát maguk a posztok is eljutnak alaphangon 10-20.000 emberhez, némelyik akár százezernél több elérést is eredményez. A cél eredetileg Isten-élményeim megosztása volt. Mikor rájöttem, a Teremtő mennyi őrült sok jelét küldi szeretetének nap mint nap, autórendszámokon, plakátokon, embereken, szentírási részleteken, filmeken, olvasmányokon keresztül, ezt másoknak is el akartam mondani. Hiszen nem én vagyok a kiválasztott, hanem mi mindannyian.

JHVH* nyolcmilliárd kis kedvenckéjével levelez nap mint nap tüzesen, odaadóan, csak sokunknak el van dugulva a postaládája. 

Küldetésének érzi-e, hogy evangelizáljon, vagy azt írja a versekbe, ami épp a gondolataiban van a hitével kapcsolatban? 

Ezek a szövegek gyakran imában születnek, és Istent szerzőtársamnak is mondhatom, hiszen a feltett kérdéseimre gyakran ámulatba ejtően mást felel, mint amit én gondolnék. Máskor meg nagylelkűen rám bízza, hogy ezt vagy azt kidolgozzam, pedig nyilvánvalóan milliószor jobb verset írna nálam. Valaki úgy fogalmazott, ez egyfajta Biblia 2.0 részletekben, és igen, törekszem rá, hogy mai nyelven megfogalmazzam azt a sistergő, eleven édességet, amely a tápláló Ige lehet számunkra ma is, a XXI. század pusztai bolyongásában… vagy épp húsosfazekai mellett.

És persze, külön megtisztelő, mikor például valaki azt írja, hogy szinte lelkipásztora vagy gyülekezete lettem ezeken az írásokon keresztül. Vagy amikor betrafál a Szentlélek egy-egy szövegem révén, és megválaszolja valakinek az aznapi dilemmáit, imában felvetett kételyeit.

Felemelő, hogy méltatlanként a Megtartó Isten áldásainak medre lehetek.

A verseiből süt, hogy mennyire szereti a Jóistent, a legemberibb módon nyilatkozik Róla, írja le kérdéseit a keresztény tanítással, hittel kapcsolatban. Hogyan tud ennyire személyes lenni a hite? Mindig is ilyen volt vagy az évek során vált ilyenné? 

János apostol után szabadon azt szoktam mondani, nem az a nagy szám, hogy én szeretem Istent, hanem hogy ő szeret engem, férgecskét. (Ez utóbbi metafora nem a defektes énképem lenyomata, hanem nagyon szép, józan és gyengéd bibliai megnevezése az embernek. Téboly, többmilliárd galaxis létezik, ő pedig a hajszálaimat számolgatja szerelmesen…) Nem neveltek vallásosan, de gyerekkoromban is rendszeresen rám találtak az Isten-pillanatok. Húszéves-kori megtérésem után is voltak átizzó, fergeteges Isten-utazásaim, ami nagy kegyelem. 

Ám öt évvel ezelőtt szólt a Főfőnök, hogy: „na, most kapaszkodjál, öcsi!”.

És Forma-1-es sebességbe kapcsolt, árasztja rám az áldást, jeleit, álmait, terveit. Pontosabban az én szívemet hámozta le, metélte körül, nyitotta meg, és így sokkal több mindent érzékelek az ő világából. Egy zseniális teológus, Johannes Hartl mondta, hogy míg a mindennapokban a „hiszem, ha látom” elvet alkalmazzuk, Isten köztünk lévő országa nem így működik. Hanem úgy, hogy „látom, ha hiszem”. Amíg nem ugrom bele Isten ölelésébe, amíg bizalmatlanul méregetem őt, addig nem tudom felfogni csodáit. Hideg fejjel nézve a sakk milyen bénaság, nem? Két ember fabábukat pöszöget… Na bumm! Ha viszont elhiszed, hogy ez jó dolog, egy végtelen birodalom, zseniális trükkök sokasága villan fel előtted. És így van ez mindennel. Amint véreddé, szenvedélyeddé válik, végtelen izgalmakat hoz.

Könnyen születnek a versek? Mi a sorrend: jön az ihlet és elkezd írni vagy először le kell ülni és az ihlet közben jön meg? 

Ez kicsit olyan, mintha a hómunkástól kérdeznék, no, aztán honnan az a sok hó? Egyrészt hullik az égből. Számolatlan, méretlen, bőségben, s nincs két egyforma hópehely-kristály. Eszelősen gyönyörű! Én meg csak térülök-fordulok a hókotróval, s máris hegyekben áll. Persze, ehhez be kell ülnöm a gépbe, leereszteni a markolókanalat, és célirányosan közlekedni. Vagyis nagyon jó hasznát veszem három évtizedes írói-költői tapasztalatomnak. Hiszen rengeteg fifikás szépirodalmi eszköznek alig találjuk nyomát a lelkiségi könyvekben. Többnyire egyfajta lelkes, történetmesélős-teologizáló hangütés jellemző, ebben a regiszterben aztán remek kötetek is születnek. Közben viszont a mai irodalom használ szlenget, szaknyelveket (gasztro, sportnyelv, kérvény, filmajánló, ismeretterjesztés, reklám, stb.), abszurdot, groteszket, szatírát, tájnyelvet, gyerekszájat, párbeszédet, kérdéshalmozást, litániát, rengeteg rendhagyó formát. Így sokkal színesebben lehet érzékeltetni, micsoda bolondul sziporkázó szeretettel önti elénk a létezést a bőség Istene.

Ő bizony nem fapofa, szigorkodó biztiőr-bácsi, mint ahogy néha a hittankönyveink alapján hinnénk. 

Hogy lehetne fiatalokat (vers)olvasásra motiválni? Mit jelent ma az irodalom és miért fontos?

Sok diák keres meg akár neten keresztül is, hogy magyarórán az én műveimet veszik, s tudnék-e neki segíteni a felkészülésben, a projekttervben. Ez jó folyamat, a költő-író fickó már nem biztos, hogy halott, tehát megszólítható. Szoktak is rákérdezni: „bácsi, te még élsz?” vagy: „mondd csak, te nem robot vagy?”. Mire azt felelem, a Lackfi János nevű szövegtermelő biorobot vagyok, élettartamom várhatóan nyolcvan év, ha az elemek jól bírják. Ha párbeszédbe kerülünk a srácokkal, és nem dumálunk el nagyképűen a fejük felett, már nyert ügyünk van. Pillanatok alatt ráéreznek, hogy a vers, a próza olyasmiről szól, amit ők is átélnek, hogy magát az életet közvetíti, arra kérdez rá izgalmasan, mozgalmasan. A közoktatásunk sokszor nem ezt mutatja, de vannak biztató jelek! Jómagam rengeteg író-olvasó találkozón jártam az elmúlt három évtizedben, kis Suzukimmal ötször kerültem körbe a Földet az országhatáron belül. S közben százhúszezer felnőttel, és nyolcvanezer gyerekkel találkoztam. Mit mondjak? Vették a lapot. 

Néhány „női kérdés”, ha már női magazin vagyunk. Van-e egy kedvenc női karaktere, aki megjelenik a verseiben?

Hű, most látott napvilágot hatvannyolcadik könyvem, a Bejgliköztársaság című novelláskötet, s benne nyolcvan friss történet. Az interjú kedvéért direkt végigpörgettem és utánaszámoltam: a sztorik felében nő a főhős, vagy legalábbis az egyik fontos szereplő, hiszen rengeteg párkapcsolati témájú írás is szerepel a kötetben. Nagyon különböző karakterek. Egy anya, akinek a lánya agydaganatos, szívesen átvenné a betegségét, de nem lehet. Egy fiatal nő, akin eluralkodik a tisztaságmánia, és az egész univerzum robban körülötte. Júlia, akit Rómeótól elválaszt a karantén. Egy budai úrilány, aki ötvenhárom késszúrással vetne véget ura és parancsolója életének, vagy mégsem… Egy feleség, aki rajtakapja férjét, amint az egy másik nőnek vesz ruhát, de aztán nagy meglepetés éri. Egy barátnő, aki lelki szemetesládaként hallgatja végig a női panaszokat, s közben végig idegesíti a másik csajszi szájszegletében maradt kis kávéhab. Kaleidoszkóp-szerű valóság, tele fordulatokkal, sírással, nevetéssel.

Hogyan lehet a nőkről jól írni? 

Hinták című darabom igazi öldökölve-ölelkezős anya-lánya-kapcsolatot bont ki. Az előadások után több hölgynéző is rákérdezett, honnan tudok én ennyit a nőkről. Hát, ők neveltek fel… Édesanyám (Mezey Katalin, nem mellesleg Kossuth-díjas költő) nagyon erős egyéniség, és mindkét nagymamám elképesztően meghatározta az életemet. Apai nagyanyám csendes, visszahúzódó, tonnányi rántotthússal tápláló asszony volt, s mellette titkos lelki atomreaktor: kiimádkozta az egész család megtérését. Anyai nagyanyám pedig igazi szuperhíróként, erős nőként vitte tovább a családi karaktert, férfiakat megszégyenítő munkabírással, határozottsággal, kultúraszomjjal. Ráadásul kertész volt, úgyhogy egyaránt tanultam tőle életszemléletet és igen sok mindent a gyümölcsök világáról…

Másfelől pedig akár nőről, akár férfiról írok, fontos, hogy jól megfigyeljem a világot, a karakterek működését. Mennyire tipikusak és mégis egyéniek tudunk lenni. Mennyire kiszámíthatóak, mégis váratlanok.

És még a legellenszenvesebb figurámba is bele kell gyúrnom egy kis vért saját magamból, mert akkor kel életre. Minden szereplőmben ott vagyok belefalazva, mint Kőműves Kelemenné.

Mi a szerepe a nőknek a világban? 

A nő a legfőbb szövetséges, nélküle nem sokra jut a férfi. Nem is tudom, ki lennék, ha Juli, a feleségem nem lenne mellettem harminckét éve. Formált, alakított, megszelídített, érzékennyé tett, igazi önnevelési kézikönyvem lett. Az öregedéssel az ember egyre több képességét veszítheti el, egyre rugalmatlanabbá válhat. Épp ezért, ha nincs kontroll, ha nem igyekszünk itt is, ott is folyamatosan javítani magunkon, akkor nagyon könnyen változhatunk önmagunk legrosszabb változatává, igazi rémálommá. Például ezért is fontos az egyenrangú szellemi, lelki társ, aki hús a húsomból, vér a véremből, akivel egyek vagyunk, pedig annyira különbözünk. Egyik #jóéjtpuszi-írásban így próbáltam megfogalmazni: 

A derék asszony nem tökéletes,
ezt nem is várja el se magától, se másoktól,
se szerettei tőle, egyszerűen próbál elég jó társ,
anya, nő, munkaerő, háziasszony lenni,
jókat mulat a mindenfelől záporozó
hamis eszményképeken.
Ha távozik, azt kérdezik, mikor jössz vissza,
ha megérkezik, megörülnek: végre itt vagy!

Most lesz az erdélyi turnéja. Mit jelent ez az Ön számára? 

Hú, hát az mindig nagy kaland! Hat nap alatt nyolc fellépés, éppen a #jóéjtpuszi-kötet köré szervezve. Részben Szirtes Edina Mókussal és Vecsei H. Miklóssal, részben egyedül. Nagyon lelkes és nyitott szívű közönség, közösség vár arrafelé, egyszerre visszafogottabb, és mégis közvetlenebb. Végigsuhanok a Szatmárnémeti- Szigetlanka- Nagybánya- Kolozsvár- Székelyudvarhely-  Csíkszereda- Nagyvárad tengelyen, szereplek templomokban, művházakban, színházakban vagy szabadtéren. Sok találkozásra, derékropogtató ölelésre, lelki izzásra számítok. Öröm a könyveket és a bennük lakó lángot elvinni közvetlenül a „felhasználókhoz”, akik a házi tűzhelyüket táplálhatják utána vele.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette.

*JHVH (héber) –  jelentése Jahve, Isten.
Fotó: Molnár Mihály

Az igazi keresztény

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Az elmúlt hónapokban igen gyakran felmerült bennem a kérdés: Ki az igazi keresztény? Mit jelent ez a szó, s vajon én közéjük tartozom-e? Gondolkozzunk együtt! A cikk elején szeretném leszögezni, egy hitét aktívan gyakorló, katolikus lány vagyok semmilyen teológiai képesítéssel. 

Ahhoz azonban, hogy az eredeti kérdésemre választ találjunk, célszerűbb először a vallás és a hit szó értelmével kezdeni eszmefuttatásunkat. A hit egy sokkal mélyebb, transzcendens dolgot rejt magában, mely valójában a vallás nélkül is megállja a helyét. A hit egy személyes kapcsolat az ember és a természetfeletti között, mely sokszor egy hitélményből, sokszor pedig egy döntésből indul. 

Ezzel ellentétben vallásos az, aki valamelyik vallási felekezet szabályait és szokásait betartja, és sajnos nem minden esetben mondható el az illetőkről, hogy hisznek is, vagy kapcsolatban is állnak a felekezetükhöz tartozó transzcendens lénnyel. Így beszélhetünk tehát például hívő keresztényekről, akik rendszeresen imádkoznak és vesznek részt istentiszteleteken, és vallásos keresztényekről, akik számára a keresztény kultúra és a keresztény szokások (karácsonyi éjféli mise, egymás elfogadása) adják az alapokat. Vagy beszélhetünk muszlimokról, akik a Ramadant tartják, de a napi ötszöri ima nem szerves része az életüknek. Tehát a hit és a vallás, bár kéz a kézben járhatnak és járnak is sokszor, mégsem jelentik egy és ugyanazt. 

Egy percig sem állítom, hogy baj lenne azokkal az emberekkel, akik „csak” vallásosak és nem hívők. Szerintem az már magában elegendő, ha hiszik, hogy van egy felsőbbrendű Valaki (bármely vallás tagjaiként), és nem mi, emberek vagyunk az istenek. Törekszenek jót tenni, és a törvényeknek, akár vallásaik törvényeinek megfelelően élni. 

Hadd idézzem egyik szerkesztőségi társam gondolatait: “Igaz embernek lehet hit nélkül is lenni, csak úgy nehezebb.”

Engem sokkal inkább az szomorít el, amit már tendenciózusan évek óta látok. Örülök, hogy egyre több ember vallja magát “kereszténynek” és Isten hozott! (haha), de az nagyon fáj, ahogy magát a kereszténységet elkezdték kiforgatni, a saját képükre és tetszésmódjukra változtatni.

A kereszténység nem egy húsvéti kalács, ahol eldönthetem, hogy mazsolával vagy mazsola nélkül szeretném megsütni. A kereszténység egy 2000 éve fennálló univerzális értékrend, amit nem mindenki a saját kedve szerint válogat össze.

Ha valaki kereszténynek, hívő kereszténynek vallja magát, akkor az egy csomagot kap. Egy csomagot, ami nem mindig öröm és kacagás, vannak benne nehézségek és kihívások is – de épp ettől olyan tökéletes! Mi lett volna, ha annak idején Jézus úgy dönt, hogy „Hmm, mégsem szeretnék egy 100 kg-os farudat órákon át cipelgetni, aztán pedig rászegezve megfulladni. Mi lenne, drága Apukám, ha ezt a részt kihagynánk?” – erre a Jóisten – „Oké! Skippeljük!” Hát nem…

Nekem is vannak olyan pontjai a katolikus teológiának, melyekkel nem feltétlen értek egyet, vagy éppen csak 40°-ban változtatnék rajtuk.

De el tudom fogadni, hogy a kereszténység egy jézusi értékrend, ezért igyekszem életemet ezen irányelvek mentén élni, és nem állítom magamnak össze a szép, illatos, kényelmes és egyedi húsvéti kosaramat.

De akkor mit tegyünk? Először is, mindenkinek tudom ajánlani a Bibliát (igen, azt az öreg könyvet, amiből a legtöbbet adták el a világon), méghozzá az egészet, legalább egyszeri elolvasásra. Katolikusoknak pedig tudom ajánlani a Katolikus Egyház Katekizmusát, melyben az értékrend igen részletesen ki van fejtve.

Nem tudom, hisz nem tudhatom, mit hoz a jövő a kereszténység számára.  Annyi viszont biztos, hogy én nem fogom a könnyebb utat választani, ahogy Jézus sem választotta azt, hanem meghalt értem és mindannyiunkért a kereszten. Remélem, hogy a magukat kereszténynek mondó emberek egyre többen hívő keresztények is lesznek, s nem akarják megváltoztatni a 2000 éve fennálló értékrendet. Mert Jézus már megváltotta a világot. Nekünk csak el kell fogadnunk ezt.

Kisbán Petra

A csütörtöki nyomozóklub

Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek. S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, a saját szokatlan eszközeikkel nagyon könnyen megkedveltetik magukat az olvasóval. 

A szereplők imádnivaló nyugdíjasok, hihetetlen élettapasztalattal maguk mögött, akik párhuzamosan küzdenek az öregedés elfogadásával, szeretteik elvesztésével és a gyilkos(ok?) elfogásával. Hiszen amikor hirtelen kegyetlen gyilkosságok történnek a saját otthonukban, a szórakozásból összeülő csütörtöki nyomozóklub egy aktív nyomozás kellős közepén találja magát és kénytelen a rendőrséggel együttműködni.

A történet kellemesen csordogál, a szereplőket gyorsan meg lehet kedvelni, miközben jól szórakozunk és könnyen odaképzeljük magunkat közéjük. Ahogy annak lennie kell, fejezetről fejezetre derül ki valami, amitől azt hinnénk, egy szál megoldódott, de nem! Még kuszább lesz az egész történet és csak a legvégén derül fény a teljes igazságra.

Ha nem krimiként tekintek erre a könyvre, akkor telitalálat! Nekem így is az volt, mert nem szeretek se horrort nézni, se lélekszaggató könyvet olvasni. Ám mielőtt valaki leveszi a könyvespolcról, meg kell említeni, hogy ne egy véres krimire számítson. Noha itt is van gyilkosság, feszültséggel és fordulatokkal teli nyomozás, kaland meg izgalom, még ezek is olyan… kedvesen történnek. A múltbéli titkos események megmutatják a jelenbeli rejtélyek okát – sokszor gondoltam magamban, hogy tulajdonképpen megértem, ki miért tette, amit tett. Így fordulhatott elő az, hogy néha együtt nevettem a szereplőkkel, máskor pedig sóhajtoztam szívszaggató vallomásaikon.

Richard Osman mesterien játszik az olvasó érzéseivel, hiszen ebben a történetben a klasszikus értelemben vett nyomozás inkább mellékszál, főszerepet a sorok között megbúvó, mély lélektani mondanivaló kap.

Az a fajta, amely után az ember elgondolkodik és átértékeli kicsit magában a saját miértjeit. 

Élveztem ebben a nyugdíjas közösségben lakni pár hétig, pedig még elég messze vagyok tőle!

A könyvből második rész is készült (hamarosan olvasom is), a harmadik rész ősszel várható, ha pedig valakit még eddig se sikerült volna meggyőznöm, a csütörtöki nyomozóklub filmjogait Steven Spielberg vette meg. 

@kedvemma

A kép forrása: 168 Óra

Két hölgy igaz története: munkáról, családról és az élet értelméről

Legyen akár ember, akár dolog, manapság már mindenhez értéket tulajdonítunk. Ára van a termékeknek, a munkánknak, még az időnknek is. Az pedig, hogy mibe fektetjük bele az energiánkat, mivel töltjük az időnket, meghatározza az életünket. Ahogy a mondás tartja: ki mint vet, úgy arat. De vajon milyen gyümölcsöt terem az, ha emberi kapcsolatokba, vagy ha munkába, dolgokba fektetünk bele többet? Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a kérdést, két nő igaz története alapján!

Élt egyszer két fiatal hölgy, akik egymás szomszédságában laktak. Friss házasként mindkettőjük a nagybetűs élet előtt állt. Az egyiket Rózának, a másikat Terinek hívták. Róza arról álmodott, hogy világhírű táncos lesz. A tánc volt az élete, minden idejét és energiáját a hivatásába ölte. Látnotok kellett volna, úgy mozgott, mint aki a táncparkettre született. Életmódján gyermekei megszületése után sem változtatott. Lehetett hétköznap vagy akár hétvége, Róza – minden idejét a színpadon vagy a próbateremben töltötte, ki nem hagyta volna a legrangosabb nemzetközi versenyeket, amelyeken rendszerint kiválóan szerepelt.

Mindezidáig Terinek is izgalmasan alakult az élete. Magánvállalkozásba kezdett a férjével, de nem akármilyenbe. Kitárták a házuk ajtaját minden olyan elhagyott és megtört életű fiatal lány előtt, akin látták, hogy segítségre van szüksége. Ezek vagy otthonról megszökött megesett  lányok, vagy kábítószer függők voltak, akikről a saját családjuk lemondott. Ilyen embereket fogadott az otthonába ez a házaspár. Miért? Hogy mentorálják, szeressék őket, és segítsenek helyreállítani az életüket. Amikor Teri először babát várt, úgy döntött, egy időre felhagy ezzel a szolgálattal. A következő 30 évben Teri abba fektette bele minden idejét és erejét, hogy a gyermekeit nevelje és tanítsa.

Nem csupán gyerekeket látott bennük, hanem jövőbeli férjeket és feleségeket, apákat és anyákat, vezetőket, akik, ha megfelelő alapot kapnak családjuktól, nagy dolgokat vihetnek véghez az életben.

Mára már Róza és Teri is egyaránt idős özvegyasszonyokként élik az életüket. Mint ahogy a korukbeli hölgyek körében szokás, ők is gyakran beszélgetnek a házuk előtti kis padon. Teri mindig izgatottan mesél szomszédjának arról, hogy az unokái milyen ajándékokat készítettek neki, hogy az általa korábban mentorált lányok is milyen gyakran meglátogatják, és mennyire hálásak azért, hogy segített helyreállítani az életüket. Egyik alkalommal Róza is elkezdett dicsekedni: “Ha látnád a trófeagyűjteményemet, elájulnál! Fiatal primadonnaként az összes nemzetközi táncversenyt megnyertem. Csak a gyermekeim töltötték minden nyarukat egyedül az apjukkal. Azt hiszem ez volt az ára annak, hogy világbajnok legyek. De hát a gyermekeim is mindig túl elfoglaltak ahhoz, hogy meglátogassanak. Még ünnepnapokon is. És ahogy egyedül ülök, a trófeákkal teli szobámban, azon gondolkodom, hogy vajon megérte-e…”

Szerinted megérte? Ha majd életed alkonyán visszagondolsz, milyen örökséget szeretnél magad után hagyni?

Díjakat? Kitüntetéseket? Hatalmas vagyont? Vagy olyan emberi kapcsolatokat, amelyekből mások meríthetnek? Olyan embereket, akiknek az élete jobbá lett általad? Van mód egyensúlyt teremteni munka és magánélet között. De mi lesz annak a következménye, ha átesel a ló túloldalára? Lehetőséged van arra, hogy változást hozz a világba, de hogy milyen változást hozol, attól függ, emberi kapcsolatokba vagy dologi javakba fektetsz bele inkább. Te melyiket választanád?

Nagy Vanda

Forrás: Kristen Clark – Bethany Baird: Girl Defined