“A rutinszerű és indokolatlan beavatkozások aláássák a szülő nő önbizalmát” – interjú Rácz Katával (II. rész)

Mikor felkértem Rácz Kata dúlát az interjúra, nem titkolt szándékom az volt, hogy a természetes szülésről és az indokolatlan beavatkozások elkerüléséről beszélgessek vele. 

Hogy szakértői válaszokat tudjak adni azoknak, akik nem értik, hogy miért volt nagyon fontos számomra, hogy háborítatlanul szüljek. És hogy minél több szülés előtt álló nőhöz, lányhoz eljusson az a gondolat, hogy a szülés lehet szép és felemelő élmény.

Katát az interjúsorozat második részében ezekről kérdeztem. Az interjúsorozat első részét itt olvashatjátok. 

Ahogy beszélgetek még-nem-édesanya barátnőimmel, azt tapasztalom, hogy minden nőnek él valamilyen elképzelés a fejében a szülésről, és a legtöbben félnek tőle, negatív kép van bennük erről. Olvasóink közül is sokan még nem szültek, így nem tudják, mi vár majd rájuk. Az a kérdésem, hogy – ideális esetben, ha minden jól alakul – milyen az élettani szülés?

Örülök, hogy az élettani szülés kifejezést használtad a kérdésben, ugyanis a „természetes szülés” egy más kategória, nagyon szubjektív és mindenkinek egy kicsit mást jelent, hogy mi fér bele a „természetes” kategóriába. Sokan – főleg férfiak – gondolják úgy, hogy ha a baba hüvelyi úton született, az már természetes szülés, függetlenül attól, hogy volt-e vagy sem beavatkozás a természetes folyamatokba.

Az élettani szülés viszont az a folyamat, ami spontán indul be, az édesanya és a kisbaba irányítja mindenféle külső beavatkozásoktól mentesen és a folyamat során spontán, hüvelyi úton születik meg a baba és a méhlepény is, majd a szülés után az édesanya és a baba szoros testi kontaktusban marad még egy darabig. 

És hogyan is néz ki a szülés? Szakkönyvi felosztás szerint beszélünk tágulási szakaszról, ami tulajdonképpen a vajúdás, kitolási szakaszról, amikor a baba megszületik és lepényi szakaszról, amikor megszületik a méhlepény. Valójában ez egy nagyon száraz, tankönyvszerű felosztás. Szerintem sokkal jobb az érzelmi és érzetbeli változásokra figyelni. 

A vajúdásnak is legtöbbször van egy hosszabb, látens szakasza, amikor már jönnek a rendszeres összehúzódások, de ezek még nem túl erősek és nem is gyakran jönnek. Az édesanya még beszélget és teljes kapcsolatban van a külvilággal. Ahogy azonban telnek az órák, az összehúzódások egyre erősebbek, hosszabbak és egyre gyakoribbak lesznek, az anyák elkezdik kizárni a külvilágot és befelé fordulni. Míg az összehúzódások erősödésében az agyalapi mirigy által termelt oxitocin hormonnak van szerepe, addig a befelé fordulásban a magas oxitocin-szint és a felszabaduló endorfin hormon segítenek. Ez utóbbinak erős fájdalom tompító hatása is van, picit úgy működnek, mint egy természetes drog. 

A vajúdás vége felé reped meg általában a magzatburok és ez a legintenzívebb szakasz. Az összehúzódások között már alig van szünet, ezek nagyon erősek és nagyon sokáig tartanak.

Az anyák teljesen elvarázsolt vajúdó világban vannak, sokszor teljesen szürreális mondatok is elhangozhatnak (például: “Meghalok!”, “Haza akarok menni”, “Nem bírom tovább”). 

A teljes tágulás után, a kitolási szakasznak is van egy passzív része, amikor a méh munkája és a gravitáció segíti a baba ereszkedését, viszont amikor a baba már szinte domborítja a gáttájékot, akkor ez olyan erős ingert vált ki, hogy az édesanyák erre aktív izommunkával reagálnak. 

A kitolási szakaszban pedig az anyák már nagyon is jelen vannak. A vajúdási összehúzódások megváltoznak, az érzet átalakul, és ez általában egy pillanatnyi ijedtséggel jár, ami adrenalin hormon felszabadulást okoz és ez visszarántja az anyákat a vajúdó varázsvilágból a jelenbe. Ez az éberség segíti őket abban, hogy megszületése után azonnal a babára fordítsák minden energiájukat és figyelmüket, és azt, hogy megsokszorozódjon az energiájuk a kitoláshoz is. 

Az adrenalin hormon és a medencén való áthaladás okozta enyhe oxigénhiány és a vagus ideg stimulusa a babánál is nagyon fontos biokémiai folyamatokat indít el. A baba mobilizálja az energiaraktárait, hogy a megszületés pillanatára legyen majd elérhető üzemanyaga a légzéshez és a testhőmérséklet szabályozásához is. 

A megszületés után a születési hormonok segítik a kötődés folyamatát is, majd a bőrkontaktus, a szopizás további oxitocin termelést vált ki, ami tovább fokozza a szerelem első látásra érzését. Ezért is lenne fontos a születés után minél többet időt – lehetőleg háborítatlanul – közvetlen bőrkontaktusban eltölteni.

Amíg nem kezdtem el tudatosan felkészülni a szülésre, úgy képzeltem el azt,  hogy egy kórházi ágyon fekszem, lábaim szétterpesztve, orvosok hada áll körül, akik mondják, hogy mit kell csinálni. Most már teljesen másként gondolkodom, de akkor felüdülés volt hallani, hogy van fájdalomcsillapító, ami elveszi ezt a nagy szenvedést. Mit gondolsz a fájdalomcsillapításról és a többi beavatkozásról, mennyire részei a szülésnek?

Ez a kép beleégett az elmúlt száz évben a tudatunkba. A ma szülő édesanyák csoportja már körülbelül a negyedik generáció, aki kórházban szül medikális szemléletű ellátásban. Ráadásul a média is ezt a képet visszhangozza, tehát érthető, hogy azt gondoljuk normálisnak – és biztonságosnak! – ha hanyatt fekve, orvosok hadával körülvéve hozzuk világra az utódunkat. 

Ez a kép sajnos nincs túl messze a valóságtól.

A legtöbb kórházban (a világ gazdagabb részén is) medikális szemléletű a szülészeti ellátás. A szülésre úgy tekintenek, mint egy potenciális veszélyforrásra, a női testre, mint egy kiszámíthatatlan szerkezetre, ahol az orvosoknak, szülésznőknek kordában kell tartaniuk a  folyamatokat. 

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor valóban szükségesek bizonyos beavatkozások – sajnos azonban Magyarországon rutinszerűen, azaz egyedi mérlegelés nélkül alkalmaznak nagyon sok beavatkozást.. Ezzel teljesen kimozdítják az egészséges, normális folyamatokat a maguk természetes medréből, átveszik az anya teste felett a kontrollt, és legtöbbször kockázatosabbá teszik a szülést az édesanya és a baba számára is. 

Egy nagyon jó megfogalmazás a nyugati szülészeti módszerre a „too much, too soon”, szemben a világ szegényebbik felét jellemző „too little, too late” ellátással, amikor számos afrikai országban olyan édesanyák és babák halnak meg nap, mint nap, akiknek az életét meg lehetett volna menteni, ha lett volna lehetőségük császármetszésre vagy egyéb orvosi ellátásra.

Visszatérve a szülési fájdalomhoz… megúszható szerinted?

Nem, szerintem ez nem úszható meg. Még epidurális érzéstelenítés mellett sem, ugyanis ez sem azonnal hat, általában várni kell az aneszteziológusra és nem mindenkinél hat ugyanúgy. A fájdalom még a programozott császármetszéssel sem úszható meg. Édesanyák hosszasan tudnának mesélni arról az érzésről, amikor a műtét után először kell felkelniük, köhögniük, vagy akár egy pohár vizet megemelniük.

A szülésre való felkészülés egyik fontos eleme, hogy felkészüljünk a fájdalomra is!

Bárhogy is alakul a szülés, nagyon fontos, hogy legyen jó pár fájdalomkezelő, fájdalomcsillapító trükk a szülők tarsolyában és ne csak arra utazzanak, hogy „majd csak túléljük”. Az epidurális azonban nem ördögtől való: jó lenne, ha mindenki eldönthetné szabadon, hogy akar-e élni ezzel a lehetőséggel vagy sem.

Azt viszont fontos tudni, hogy az epidurális érzéstelenítés a legtöbb esetben teljesen medikalizálttá teszi a szülést:

szükséges velejárója az infúzió, a folyamatos CTG, a pulzoximéter és legtöbbször szintetikus oxitocin is. És bizony epidurális mellett gyakrabban fordul elő, hogy szükségessé válik a vákuum vagy a fogó használata a baba világra segítéséhez.

És mi a helyzet a beavatkozásokkal? Mikor van rájuk szükség?

Fontos leszögezni, hogy minden beavatkozásnak lehet létjogosultsága. Még az általam leginkább gyűlölt Kristeller manővernek, népies nevén hasbakönyöklésnek is, azokban csak a rendkívül ritka esetekben, amikor a baba valóban életveszélyben van.

Sajnos azonban Magyarországon a szülészeti beavatkozásokat rutinszerűen alkalmazzák és a legtöbb leendő szülő azt gondolja, hogy ezek szükségesek és hogy így „normális” a szülés. A számok azt mutatják, hogy a legtöbb kórházban a burokrepesztés, az oxitocinos fájáserősítés és még a gátmetszés is szinte része a forgatókönyvnek, és orvosok, szülésznők el sem tudják képzelni a szülést ezek nélkül a beavatkozások nélkül. 

Ez a felfogás a szülés medikális megközelítéséből ered, ami a huszadik század első évtizedeire volt jellemző: a szülés veszélyes, a női test kiszámíthatatlan és a folyamatokat beavatkozásokkal kell a mederben tartani.

Ezzel a megközelítéssel bizony rengeteg probléma van. Először is megkérdőjelezi a nők saját testükbe, saját anyaságukba vetett hitét és aláássa az önbizalmukat, ami bizony kihat a későbbi anyaságra és a későbbi önértékelésre is. Tovább fokozza ezt az érzetet, ha a beavatkozásokról történő döntés nem az anya bevonásával történt, hanem a fejük felett. De az érzelmi problémákon túl nagyon kézzelfogható problémák is vannak ezzel a teljesen medikális megközelítéssel. Rengeteg szülés végződik műtéttel – teljesen indokolatlanul – egy nagyműtét minden kockázatának kitéve az anyákat és a babákat is! 

Rengeteg szülésbeindítás történik indokolatlanul, ami beavatkozások lavináját, még fájdalmasabb szülést, a babák idő előtti megszületését és még számos egyéb problémát okozhat. A szintetikus oxitocin pedig a szülészeti jolly joker – akkor is adagolják, amikor minden a lehető legnagyobb rendben zajlik, csak azért, mert ez a „szokás”! Holott az oxitocin egy olyan hormon, ami igenis hatással van az élettani folyamatokra, a kötődésre, de még a szülési fájdalom érzetére is, ráadásul túlstimulálhatja a méhet és komoly stresszt jelent a babának is Csak elvétve, nagyon indokolt esetekben lehetne szabad használni! Nem véletlenül nem kapunk automatikusan egy intravénás inzulin injekciót sem, amikor megeszünk egy szelet tortát.

Magyarországon nemcsak a beavatkozások, a császármetszések aránya is elég magas, 40,72% volt 2022-ben. Mit gondolsz erről, mi a baj ezzel a számmal?

Hogy mit gondolok erről a számról? Szégyenletes és szánalmas. Szakirodalmi adatok szerint ideális esetben a császáros szülések arányának valahol 10 és 15 százalék között kellene lennie. Ahol ennél alacsonyabb, ott szinte biztos, hogy édesanyák és kisbabák maradandó egészségkárosodást szenvednek és meghalnak, csak azért, mert nem volt lehetőségük a műtéti szülésre. Ahol viszont ennél magasabb, ott ezt egyértelműen túlzásba viszik és a műtét által felesleges kockázatnak teszik ki a babákat és az édesanyákat is. 

És hogy miért viszik túlzásba? Ennek három oka van. Először is, sok orvosnál nagyon hamar elfogy a türelem és nagyon hamar kimondja az ítéletet, hogy nincs más megoldás a baba világrajövetelére, anélkül, hogy bármiféle alternatívát vagy élettani megoldást kipróbált volna. 

Másodsorban, a rengeteg teljesen felesleges beavatkozással valóban olyan helyzetet okoznak (pl. magzati stressz), amikor tényleg szükségesség válik a műtét. Harmadjára pedig, hiteles információk hiányában vagy a medikalizált, beavatkozásokkal tarkított traumatikus hüvelyi szülés miatt a nők egy része eleve a műtéti utat választja. 

A közkeletű vélekedéssel ellentétben azonban ez a legkisebb tényező, az első két indok a domináns. Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne sprórolja meg a felkészülést és hiteles információk alapján döntsön!

A császáros szülés nem a könnyebbik út és bizony kockázatokkal jár a babának és az édesanyának is!

Hogy csak néhányat említsünk a baba szempontjából: műtéti sérülés, alacsonyabb Apgar érték, lélegeztetés szükségessége, intenzív ellátás szükségessége, nehezebb adaptáció, későbbi allergiák, emésztési problémák, nehezebb szoptatás miatt kevesebb anyatejhez juthat stb.

Az édesanyának pedig ez egy nagyon komoly műtét. Több vérveszteséggel jár, mint a hüvelyi szülés, műtéti műhiba, fertőzés történhet, későbbi teherbeesési problémákat, akár meddőséget is okozhat, méhlepény problémák is előfordulhatnak, és bizony lassabb és nehezebb a felépülés, sokkal nehezebb a szoptatás kezdés is. Jó ezekről is tudni, mielőtt bárki indok nélkül választaná a műtéti szülést.

A statisztikák nemcsak a magas császár-arányokat mutatják, hanem a kitolódó anyai életkort is.  Mikor lenne ideális szülni és mit tehetünk, ha ez nem így alakul?

Biológiai szempontból a legideálisabb életkor valahol 25 és 35 között van, de szerintem nem érdemes az életkoron túl sokat rágódni.

Mindenkinek akkor a legideálisabb, amikor erre lelkileg készen áll. Van, akinél ez a húszas évei elejét jelenti és van, akinek majd a negyvenes időszakot. Úgy gondolom, hogy mindkettőnek más előnye és más hátránya van, nem hiszem, hogy ezt lehet „fentről” irányítani. A legfontosabb azonban az egészség megőrzése, függetlenül attól, hogy mikor vállalunk gyereket. 

Jó lenne, ha mi nők az egészségünk megőrzésére nem úgy tekintenénk, mint egy huszadrangú dologra (majd ha időnk meg pénzünk lesz), hanem inkább mint a legnagyobb értékre, amit a családunknak adhatunk. Az egészséges táplálkozás, a mozgás és a lelki egészség megőrzése legyen egy fontos prioritás az egész életünkben, de különösen a várandósság ideje alatt. 

A szülésnek pedig hiteles információk birtokában vágjunk neki. A szülés olyan rendkívüli alkalom, ami teljesen átformálja az életünket, amire a halálunk napjáig emlékezni fogunk. Ezért fontos, hogy ne csak sodródjunk az eseményekkel, hanem tudatosan irányítani tudjuk. Ezt a nézetemet tükrözi a honlapom és a szülésfelkészítő programom neve is: Tiéd a szülés!

Hiszem azt, hogy a szülés egy olyan élmény, ami a nőké, a családoké és amire testileg, lelkileg és intellektuálisan is célszerű felkészülni.

Ha már felkészülés… mit tapasztalsz, mennyire rendelkeznek a kismamák  elegendő hiteles információval a szülés kapcsán?

Sajnos a legtöbb kismama teljesen felkészületlen és nem is tudja, hogy mi az, amit nem tud.

Általában két véglet van: vagy eleve úgy gondolják a kismamák az ismerősök történeteiből, hogy a medikalizált szülés a „normális” szülés és eleve erre készülnek, vagy pedig bíznak a saját testükben és úgy gondolják, hogy ha minden jól megy, akkor nem lesznek beavatkozások, és hogy kórházi környezetben is lehet „természetesen” szülni. 

Általában a második kategóriába tartozó édesanyákat éri a legnagyobb csalódás. Ezért is fontos, hogy egy jó szülésfelkészítő tanfolyam az adott ország szülészeti realitásáról is képet adjon, részint azért, hogy a szülők tudják, hogy mire számítsanak, másrészt,hogy határozottan tudják kommunikálni, ha másmilyen ellátásra vágynak.

Nemcsak a szülést, de első babás szülőknél a gyermekágyas időszakot is sokszor naiv elképzelések övezik.

Sok fiatal pár gondolja azt, hogy az első időszakban inkább majd édes hármasban lesznek és hogy nem szeretnék ezt az időszakot egy nagyszülő vagy testvér ottlétével megzavarni. Természetesen mindenkinek a saját útját kell járnia és mindenkinek más megoldás lehet a jó, de az első hetek nehézségeit nem szabad alábecsülni. 

Az édesanyának ilyenkor kijár a teljes felmentés a házimunkák alól, de az újdonsült édesapáknak is egy fontos átalakulás az apává válás a maga érzelmi hullámvasútjával. Ez egy nagyon sérülékeny időszak a fiatal család életében.

Nemcsak a házimunkákban, de a lelkiekben is hatalmas segítség lehet egy megértő nagyszülő, sógornő vagy testvér, aki nem uralkodik és nem irányít, hanem megerősíti a szülőket döntéseik helyességében. Azt is fontosnak tartom, hogy a jó nagyszülő-unoka kapcsolat is már ilyenkor kezdődik – ne zárjuk ki a nagyszülőket a családból és ne vonjuk meg a nagyszülővé válás örömét tőlük sem. Ráadásul a saját édesanyánknál senki sem érti meg jobban akár szavak nélkül is azt az érzelmi kavalkádot, ami a gyermekágyas időszak első heteit jellemzi.