Gyöngyös (el)viselt történelmünk. Miniinterjúk a magyar népviselet napjára

Április 24. a magyar népviselet napja. Ez alkalomból öt mini-interjút készítettem fiatal székely lányokkal és fiúkkal, akik aktívan őrzik a népviseletet övező hagyományokat.

A cikkben a valóditól eltérő neveket használunk egyes válaszolók kérésére. Fogadjátok olyan nyitott szívvel válaszaikat, amilyen lelkesedéssel ők is meséltek kultúrájukról a népviseletükön keresztül.

Először arról kérdeztem a fiatalokat, milyen népviseletük van és mit jelent számukra, hogy hordják. 

Karola büszkén mesélt az alcsíki népviseletéről:

“Mivel én csíki székely vagyok, ezért székelyruhát viselek. Az, hogy ünnepnapokon felvehetem a népviseletemet, mindig büszkeséggel tölt el: még a testtartásom is megváltozik, egyenes és határozott mozdulataim lesznek. Természetesen az idők során átalakult maga a népviselet is, és az is, hogy mikor hordjuk, így sokkal ritkábban adódik alkalom a beöltözésre, talán ez is adja ma az ünnepiességét. Bár sok szempontból egységessé vált a székelyruha, még mindig önkifejező funkcióval is bír: nekem például fekete bársonymellényem van, mert alcsíki vagyok, így meg tudom magam különböztetni például egy felcsíkitól. Népviseletet hordani ugyanakkor biztonság is, valahova tartozást jelent, és számomra hálát, hogy akármikor benyúlhatok a szekrénybe, felvehetem a rokolyát, az inget, a mellényt és a kötényt, és akár Kolozsváron, akár Budapesten tudni fogják, hogy most bizony egy székely leánnyal néznek szembe.”

Ákos részéről az alcsíki után a felcsíki viseletetről is hallhattunk: 

“Felcsíki székely népviseletem van, a szülőföldhöz való kötődést és a közösséghez tartozást jelenti.”

Anna a kászoni népviseletéről kettős emlékeket és élményeket osztott meg. 

“Kicsiként elég furcsa érzés volt és nem igazán szerettem, főleg identitás-ügyileg, mert román-magyar vegyes házasságban nőttem fel, így nem éreztem eléggé indokoltnak a székelyruha viselését.

Nem is szerettem, mert méretében túl nagy volt a ruha, amit a dédmamámtól örököltem. Mára ez teljesen megváltozott: szeretek minden alkalmat megragadni hogy hordhassam. Büszkének és székelynek érzem magam benne, és tiszteletteljesnek érzem azt, hogy hordhatom ilyen féleképpen a nagymamám és az őseim örökségét.”

Réka nővérével osztozik egy-egy székely viseleten. Az egyik egy házi készítésű viselet, a másik mezőségi. 

“A mezőség egyik szélére eső falujából származunk elég sok generációra visszamenőleg, úgyhogy ezt valamennyivel autentikusabbnak vallanám.”

Ági és Bernadett mindketten udvarhelyszéki népviseletet hordanak. Ági számára népviseletet hordani a felmenői és a közös kultúra előtt való tisztelgést jelenti, és büszke arra, hogy ilyen módon őrizheti a hagyományokat és ruhája által képviselheti a szülőföldjét. Bernadett számára magát a székelységet jelenti, magyarnak lenni Nagy-Magyarország egyik elcsatolt részén. 

Mindannyian arról számoltak be nekem, hogy szinte minden ünnepen – legyen az világi vagy egyházi – felveszik a népviseletet, ez is hozzájárul az ünnep szelleméhez. Bernadett elmesélte, hogy Székelyföldön a falusi turizmusban minden csoportot népviseletet öltve fogadnak, hogy teljeskörű legyen a fogadtatás. Szüreti bálok, ballagások, Ezer Székely Leány napja, a pünkösdi búcsú Csíksomlyón. Tegyük hozzá: akármilyen időjárás van, a zarándoklat népviseletben embert próbáló, ám ezek a fiatalok mindig büszkén és hidegben-forróságban együtt nevetve hordják népviseletüket.

“Utóbbi tölt el talán a legnagyobb büszkeséggel, mert a gyalogos zarándoklat során több kilométeren és dűlőn keresztül valóban kihívás az egyébként ünneplő ruhában részt venni, azt meg is kímélni. A kényelem nem mindig adott, pláne forró nyári napokon (bár szerintem a szoknya a lányoknak kellemesebb, mint a posztóharisnya a fiúknak), cserébe viszont rendkívül felemelő érzés székelyruhában ünnepelni.” – Tette hozzá Karola. 

Anna azt mondta, ha lenne egy könnyített verziója a viseletnek, a mindennapokban is szívesen hordaná.

Aztán rákanyarodtunk a személyes történetekre: minden fiatal elmesélte népviselete történetét és személyes kötődését a darabokhoz.

Anna: 

“A kedvencem, amikor csak az alsószoknyát és a blúzt viselem. A kászoni székely ruha viszonylag egyszerű, a szoknya lehet díszített és a mellény is ki van varrva, hímezve, de az enyém éppen nem. A legfontosabb és legtetszetősebb rész a kötényem: azzal tudom magamra igazítani a még mindig nagy méretű szoknyát, így az a főszereplője az öltözéknek.”

Réka: 

“A mezőségit anyai ágról örököltem, a házi készítésűt pedig mindig ahogy nőttem, cserélgettük és készítettük a darabokat. Nagyon kényelmesek, és nagyon értékesek is, főleg, ha eredetiek: rendkívül változatosak a viseletek és mind elmond valamit a környékről és az ott élőkről. Ráadásul

hozzájárul a hovatartozás érzéshez, amire mindannyiunknak szüksége van.

A kedvenc részem a szoknya és kötény kombináció és a sok-sok minta. Azon kívül még a hímzés, gyöngyös díszítés, maga ezek a magyaros minták a kedvenceim.”

Ági:

“A szoknyámat örököltem a dédnagymamámtól, a viselet többi részét utólag vásároltunk.  A kedvenc részem a hímzett kötény. Nagyon szeretem az aprólékosan kézzel kidolgozott részeket. Azt gondolom, hogy ez a kézimunka adja ezeknek a viseleteknek az értékét.”

Karola:

“Vannak örökölt darabjaim is, ilyen például egy színes rokolya, amelyben piros, fekete, lila és barna sávok vannak, amit még nagymamám keresztanyja hagyott először nagymamámra, majd szépen sorjában rám maradt. Dédnagymamám selyemmellénye szintén egy nagy becsben tartott darab, de van egy olyan szoknyánk és ingünk is, amelyet dédnagytatám testvére hordott, majd a családban édesanyámra szállt, amit nagymamám teljesen átalakított, varrt hozzá alsószoknyát és kötényt, így egy szinte teljes viseletet alkot. 

A kedvenc ruhadarabom egyértelműen a mellény, amelyet gyönyörűen ki lehet gyöngyözni, hímezni, különféle módokon díszíteni. Ugyanakkor számomra az a jó mellény, ami nem túl bő, nem hagy meggörbülni, csinosít és tartásod is lesz tőle. Szeretem “olvasni” a szoknyák mintáját is, hiszen a színek, azok szélessége, a bársonycsíkok vastagsága is beszél hozzánk.

Szeretném hinni, hogy akik újonnan készíttetik ezeket a darabokat, tudatosan választják össze így az elemeket, hiszen az uniformizálódás ellenére még mindig ki lehet fejezni ezeken a motívumokon keresztül önmagad. Ehhez hasonló módon a hajviseletet is nagyon szeretem, benne a piros szalaggal, hiszen régebb (és részben még ma is) jelentése volt az egy- vagy kétágú fonatnak, a pártának, fejkendőnek.”

Berna:

“Két generáció óta van a családban a ruha. Édesanyámnak nagymamám szőttette egy székelyszentkirályi nénivel. A kötény hímzése a kedvencem, a tulipán minta.

Nagyon letisztult es szimmetrikus, ráadásul a tulipán a nőiesség szimbóluma, így mindig szépnek érzem magam benne.”

Ákos:

“Nekem a kedvenc részem a vitézkötés a mellényen.

A székelyek többféle kiváltsággal is rendelkeztek, ami a katonai szolgálataiknak köszönhető. Büszke vagyok, hogy viselhetem.”

Utolsó kérdésem arra vonatkozott, hogyan viszonyulnak a hagyomány terjesztéséhez, bátorítanának-e másokat is ilyen módon a kultúra megőrzéséhez a ruhák viselésén keresztül. Anna felhívta arra a figyelmet, hogy bátorítana másokat, de népviseletet hordani mindenkinek az egyéni döntésén kell múljon: 

“Nem kell székelyruhát hordjon valaki ahhoz, hogy székely vagy magyar legyen, vagy annak érezze magát.”

Karola lelkesítő szép gondolataival zárjuk cikkünket a magyar népviselet napján:

“Mindenkit bátorítok arra, hogy viselje a népviseletét. Számomra fontos az, hogy kifejezhetem a székely identitásomat, büszkén viselem a székelyruhát, ugyanakkor csodálom a csángó, kalotaszegi, mezőségi és más tájegység népviseletét is. Be is lehet emelni bizonyos elemeket a hétköznapi ruházatunkba, például egy hajszalagot, egy szoknyát, de rengeteg ízlésesen átdolgozott népi motívummal díszítenek hazai tervezők modern ruhadarabokat is.

Ezek a motívumok egyediek, ránk, magyarokra szabottak, nincs ilyen máshol a világon, esetleg hasonló részletek, és ez nagy értékünk. Ha igazán ráérzünk a lényegére, ugyanazt fogjuk észrevenni egy székelyruha mintázatában, mint a székely motívummal festett bútorok mintájában, a népzenénkben vagy épp a meséinkben.”

Szilágyi Kata

Kép forrása: ITT