Hogyan vegyem rá, hogy olvasson?

Kutatások azt mutatják, hogy az olvasási szokásokat a gyermek jellemzően a vele azonos nemű szülőtől veszi át. Ez azt jelentené tehát, hogy az apa nélkül felnövő kisfiú vagy az anya nélkül felnövő kislány nem válhat olvasó felnőtté? Természetesen nem. Hiszen ezek csupán tendenciák, amikből általános következtetéseket tudunk levonni, ám legalább akkora butaság volna ezeket megfellebbezhetetlen dogmaként kezelni, mint amekkora butaság volna figyelmen kívül hagyni.

A helyzet tehát nagyon egyszerű. Ha te olvasol a szabadidődben, utazás közben, vagy legalább abban a három percben, míg várod, hogy kipattanjon a pirítós a sütőből, komoly esély van rá, hogy ő is elkezd majd. Ha te mindeközben az instát görgeted, az ebédedet fényképezed, vagy unottan csattogtatod a körmeidet, akkor igen, ő is ezt fogja. Mert a nagy rusnya igazság az, hogy győzködhetünk, zsarolhatunk, vagy fenyíthetünk egy gyereket, de a nevelés kilencven százalékban nem más, mint példamutatás. 

De ne feledkezzünk meg a maradék tíz százalékról sem, mert az is nagyon fontos! Íme néhány tipp, ami segíthet meghozni az ifjú titánok olvasási kedvét:

1. A választás lehetősége

Mindenki szívesebben csinál olyasmit, amibe saját döntéséből kezdett bele, mint olyat, amit mások várnak el tőle. Ha az a kérdés, hogy akarsz-e olvasni, azaz, szeretnél-e egy mentálisan megterhelő tevékenységet végezni a szabadidődben vagy nem, nyilván sokan az utóbbit fogják választani. De ha azt tesszük fel, hogy mit olvasnál szívesebben: ezt az izgalmasat, ezt a vicceset, vagy ezt az érdekeset, akkor már mindjárt másról szól a dilemma. De nem mindegy az sem, hogy milyen sok lehetőségből kell választani. Egy rutinos könyvmoly kényelmesen mozog a könyvtárban és a könyvesboltban, sokszor már meglepően fiatal korban is. Azonban nem biztos, hogy mindenkinek ez a megfelelő közeg a választáshoz, hiszen a bőség zavarában minden könyv egyformának tűnik. Ám ha előre kiválasztunk 4-5 könyvet és abból kínáljuk fel a választás lehetőségét, úgy már sokkal könnyebb a választás. Akkor ő döntheti el, mi a prioritás: legyen rövid, ami gyors sikerélménnyel kecsegtet, vagy izgalmas, akár olyan áron is, hogy hosszú? Legyen lovas, vámpíros, királylányos, autóversenyzős? Ha ő döntheti el, akkor biztos szívesebben fogja forgatni is.

2. A munkáért igenis jár a jutalom

Gyerekkoromban sokszor hallottam azt a mondatot, hogy nem adunk pénzt az ötösért, mert ne a pénzért tanuljon a gyerek. De kérdem én, akkor miért? Te miért kelsz fel reggel és mész be a munkahelyedre minden áldott nap? Emberbaráti szeretetből, csak ha már fizetnek is érte, akkor elfogadod? Aligha. Éppen ezért, ezt a fajta érvelést kissé képmutatónak érzem. De ha el is tekintünk a képmutatástól, akkor sem állja meg a helyét. Az ember rengeteg dolgot csinál felnőttként azért, mert gyerekkorában jutalmazták érte, és ezáltal felnőtt korára internalizálta azt a fajta viselkedést. Jutalomértéke pedig rengeteg mindennek lehet: fizethetsz minden könyv után egy ezrest, vagy minden harmadik könyvtári könyv után vehetsz neki egy sajátot. De elviheted lovagolni, pecázni, strandra, nyaralni, vagy egyszerűen meg is dicsérheted, elmondhatod, hogy büszke vagy rá, és meghallgathatod, ha el szeretné mesélni, hogy miről olvasott. Mert a könyvben bizony lehetnek unalmas részek, előfordulhat, hogy hosszú oldalakon át nem történik semmi, és ilyenkor könnyen ellankadhat a kezdeti érdeklődésünk. Épp ezért nem baj, ha eleinte van egy plusz motiváció a folytatásra, amit később szépen fokozatosan el lehet hagyni.  Sőt, egy ponton túl valószínűleg nem is lesz rá igénye.

3. Nem kell mindig a maximumon teljesíteni

Vannak történetek, amik hosszúak, fárasztóak, és az olvasásuk több szenvedéssel jár, mint örömmel. De ne feledjük, hogy nem szégyen gyereknek lenni. Attól, hogy egy 10-12 éves gyerek tud olvasni, nyugodtan felolvashatjuk neki az unalmas kötelező olvasmányt, vagy az izgalmas, de rettentően hosszú, és apró betűkkel írt mesekönyvet. Neked is jól esik néha megrendelni a kaját, vagy hazamenni és az anyukád borsólevesét enni annak ellenére, hogy te magad is meg tudnád főzni. Sőt, egy ilyen pihenő után lehet, hogy másnap még szívesebben is állsz neki a főzésnek. Nyugodtan lakjon jól néha a gyerkőc fantáziája úgy is, hogy közben nem neki kell dolgoznia, mert ezáltal is fejlődik a képzelőereje, az anyanyelvi képességei és a történetek iránti nyitottsága.

Dobó Dorka

Gyerekzaj a templomban – na és?

Olvashattunk már szülői szemszöget a témában, de most egy másik szemszögből közelíteném meg a témát. A mai misén ismét megtelt a templom: közösségünkhöz nagyon sok fiatal házaspár és kisgyermekes család tartozik, ami azt jelent, hogy a szertartások alatt mindig van egy alapmoraj – néha inkább zsivajnak mondanám. 

Engem, bevallom, már többször megzavart a koncentrációmban a fiatalabb korosztály: hangos felvisítások, lábdübögés, a padban olvasott könyvek elpotyogtatása, a lábak alatt átmászkáló gyermekfejek koppanása, majd heves ellenkezés ahogy egyik szülő visszahúzgálja a padba a csemetét – mindez megtörheti akár a legszakrálisabb pillanatokat is.

Belegondoltam, hogy nem irigylek egyetlen lelkipásztort sem, akinek folyamatosan ilyen háttérzajban kell prédikálnia, sőt, néha még az Úrfelmutatásnál is valahogy szelíden túl kell tudnia harsogni a legifjabb egyházközségi tagokat. Nyilván mindenhez hozzá lehet szokni, de néha még én saját magamon is észreveszem, ahogy kissé feszült, hosszú pillantást vetek a kicsikkel küzdő szülők felé. 

A legutóbbi szentmisén egy hasonló jelenet játszódott le, hanem amikor a zaj forrása felé fordítottam a pillantásomat, bevillant egy gondolat. 

Tulajdonképpen, jó, hogy itt vannak mind a gyerekek. Mert ez azt jelenti, hogy az egyházközségünknek van jövője.

Minél többen vannak jelen, az azt jelenti, hogy annál több keresztény fiatalra tudunk majd támaszkodni a következő évtizedekben. Sok esetben nekik is lesznek majd gyerekeik, akik ugyanitt zsibonghatnak ebben a templomban. Abban a templomban, aminek a tágabb értelemben vett családjuknak kellene lennie. Ahol valamilyen szintű megértést és elfogadást kellene mutatnunk. Sőt, örömet. Hogy ők is itt vannak nekünk. 

Már vannak helyek, ahol találtak arra jó megoldásokat, hogy miként jöhessen el a család a szentmisére úgy, hogy a szülők is élvezhessék, és közben a gyerekek is le legyenek valahogy kötve. Az előző templomunkban a misék alatt az alagsori hittanteremben tartottak foglalkozásokat a gyerekeknek. Természetesen a pár hónapos és egy-két éves babák így is jelenthetnek kihívást.

De nem kell és nem is lehet steril, zajmentes környezetet teremteni ott, ahol szeretnénk fiatalokat látni.

Nem mintha nem kapnának a kisgyerekesek így is elég szemforgatást és fejforgatást a boltban, az orvosi rendelőben és az utcán, a mindennapok során. Sajnos biztos vagyok benne, hogy nem egyszer utánuk bámulnak és megnézik őket, amikor a kicsi felvisít a motorral. Vagy, ha hangosan felsír a játszótéren. Vagy, ha valaminek zajosan örül a tömegközlekedésen. Ha feltűnően kíváncsiskodik idegenekről. Illetve minden olyan esetben, amikor zajt csap, ügyetlenkedik, elbotlik, elejti, megijed, vagy csak elfárad és már nem lehet megvigasztalni.

Ugyan én még nem vagyok szülő, de próbáltam beleélni magamat abba a helyzetbe, hogy milyen lehet az, (illetve milyen lesz az!), amikor nagyon szeretnék a miséken kissé elmélyülni, imádkozni, feltöltődni, de mindez folyamatos megszakításokkal van tele, illetve nehézségeimet még megrovó arcok is tetézik.

Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkat zavartak már meg gyerekhangok a mise alatt. Én azt gondolom, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülünk, tegyük fel a kérdést: mi hogyan tudnánk ezen segíteni? Van építő ötletünk arra, hogy a misén a kisgyermekes szülők is nyugodt szívvel vehessenek részt? Hogyan tudjuk támogatni azokat a családokat, akik szó szerint a kezükben ringatják a kereszténység jövőjét?

Ha semmivel sem tudunk hozzájárulni, legalább tartsuk meg magunknak a szúrós pillantásokat és a misén mondjunk el értük is egy imát. Ne felejtsük el, hogy egy nagy család vagyunk.

Én hálás vagyok, amikor láthatom, hogy továbbra is vannak olyan családok, akik hajlandóak továbbadni gyermekeiknek a hitet, még ha ez néha nem is éppen egyszerű.

Hornisch Aliz

Gyerek a templomban

Egy keresztény anyuka tanácstalan gondolatai

Gyerekkoromtól kezdve járunk a családommal templomba, nem tudok olyan időszakot felidézni, ahol a vasárnapi szentmise ne lett volna természetes, magától értetődő program. Ameddig nem volt gyerekem, nem különösebben foglalkoztatott, hogy hozza-e valaki a gyerekét a templomba vagy sem, egészen addig, amíg az nem rohangál, ordibál vagy visong. A gyerek ilyen. A templom visszhangzik, a nagy tér hívogató egy kis szaladgálásra, nem beszélve a sok érdekességről, amit fel lehet fedezni. 

Most, egy kétéves kisfiú anyukájaként hirtelen égető kérdés lett számomra, hogy hogyan NE én legyek az az anyuka, akire mindenki rosszallóan, szemrehányóan tekint, miközben a gyerekét próbálja a templomba beszoktatni.

A templom az elcsendesedés, a meghitt istenkapcsolat helye. Az emberek azért járnak jobb esetben vasárnaponként templomba, hogy összegezzék és átgondolják az előző hetüket és lelki útravalót vigyenek magukkal a következőre. És ezt a folyamatot igencsak meg tudja zavarni egy dackorszakos kisgyerek, aki suttogni még nem tud, ellenben mindent is kommentálna, mindenhova felmászna, belenyúlna a perselybe vagy a szenteltvíztartóba, esetleg megrázna néhány csengőt, megnyomna néhány gombot. Az én kisfiam például minden énekes betét után elkiáltja magát hogy: „Jó volt ez a dal!”, de a testvérem is hasonlóan viselkedett ennyi idősen, amikor a kehely felmutatásakor követelőzni kezdett, hogy: „Én is kérek leveskét!” Ezekben az esetekben van néhány ember, aki kedves mosollyal kíséri figyelemmel az eseményeket, de azért a többség szemében azt látom, hogy nem éppen a gyerekemre vagy az én fegyelmezési kísérleteimre kíváncsi. 

Mit lehet ilyenkor tenni? 

Tudom, vannak templomok, ahol van elkerített szoba a kisgyermekes családoknak, de tapasztalataim szerint ezeknek a hangszigetelési hatékonysága meglehetősen eltérő, sőt sok esetben mit sem segít, ha a kisgyerek egetrengető hisztibe kezd, mert ki akar menni a templomtérbe.

Ki lehet menni a templomból. Igen, de akkor minek is jöttem el? Én nem hallok semmit, azt se tudom meg a mise végére, hogy mi volt az evangélium, ellenben csináltam egy nettó fegyelmezésből álló programot a gyerekemnek.

Otthon lehet hagyni. Persze ha van kire. De akkor mikor kezdhetem el a gyerekem  „templomba szoktatását”?

Nincs nálam a bölcsek köve, nem tudom a jó megoldást, számomra is egy hatalmas kérdőjel, hogy mivel teszem a legjobbat másoknak, a gyerekemnek és magamnak is.

Mit akarok elérni?

Ez az egész azért fontos kérdés számomra, mert azt szeretném, ha a gyerekemnek is ugyanolyan természetes, jó élmény lenne a szentmisére járás, mint amilyen nekem volt. Szeretném, ha gyakorló, hívő keresztény ember válna belőle. De kicsit tartok tőle, ha mindez hétről hétre ilyen küzdelmes program, azzal elveszem a kedvét és rossz élménnyé teszem a templomba járást, így ez is egy ugyanolyan kellemetlen és megmagyarázhatatlan kötelesség lesz a számára, minthogy ne vegye le a benticipőjét.

A magam szempontjából is ez egy állandó kérdés, hogy van-e egyáltalán bármi értelme ezt csinálnom, ha igazából lelkileg nem is vagyok ott a misén, csak végigizgulom és szorongom az egészet, hogy hogyan viselkedik a gyerekem, mit gondolnak rólam mások, vagy esetleg hogyan teszem tönkre éppen valakinek a heti lelki töltődését.

Egyedül Szűz Mária anyai együttérzésében és Isten megértő szeretetében bízom, aki biztosan értékeli a törekvéseimet, hogy éppen hozzá akarom közelebb vinni a gyerekemet, előkészítve a jövőbeli természetes, meghitt istenkapcsolatát.

Győriványi Flóra

Lehet-e a barátnőm az édesanyám?

Mindig is tudtam, hogy vannak olyan lányok, akik együtt járnak vásárolni az anyukájukkal, akik körmöt festve tárgyalják ki a pasikat egy romantikus film nézése közben, akik mindent megosztanak egymással. Tiniként sokszor irigyeltem azokat a lányokat, akik ha lenyúlják az anyukájuk ruháit, akkor szexi, trendi és divatos cuccokban járnak. Akik tényleg olyanok, mintha barátnők lennének.

Mivel nekem nem ilyen volt a kapcsolatom az édesanyámmal, ezért kamaszként meg sem fordult a fejemben, hogy anyukám a barátnőm lehetne. Az volt az érzésem, hogy ő az utolsó ember ezen a Földön, aki engem megértene, ezért nagyjából semmit nem osztottam meg vele. Könnyebb volt a fontos vagy kínos témákat más anyukájával vagy az aktuális barátnőkkel  megbeszélni, és sajnálkozni azon, hogy a mi kapcsolatunk miért nem olyan, mint a Szívek szállodájában a Gilmore lányoké?

Definíció szerint

A Magyar értelmező kéziszótár szerint a barátság két vagy több, általában azonos nemű személy közti kapcsolat. Egy lelki, érzelmi, meleg rokonszenven alapuló, meghitt viszony. A barátsághoz kapcsolódó fogalmak: bensőséges, bizalmas, igaz és őszinte. Jellemzőek ezek egy egészséges szűlő-gyerek kapcsolatra? Jobb esetben igen. Tehát eddig ott tartunk, hogy lehet a baránőm az édesanyám.

Egyenrangú partner?

Az én esetemben amikor férjhez mentem, feleség, háziasszony és édesanya vált belőlem egy szempillantás alatt az én anyukám is közelebb került hozzám. Megszaporodtak a telefonhívások, jöttek az ominózus: „Anya, hogy is van ez?”, „Most mit csináljak?” című kérdések, és azt vettem észre, hogy már minden hétköznapi és mélyebb lelki problémámmal is hozzá fordulok először. Ő is egyre több olyan személyes dolgot kezdett megosztani velem, amiket korábban biztosan nem tett volna. Mintha tényleg a barátnőmmé vált volna. Meg is fogalmazódott bennem egyszer, hogy: „most a legjobb barátnőm az anyukám.” Először ezt úgy magyaráztam magamban, hogy egyenrangú partnerekké váltunk, hiszen már én is minden olyan élethelyzetbe belekerültem, amibe ő is: háziasszony, feleség és édesanya is lettem, ráadásul mind a ketten pedagógusok vagyunk. De belül éreztem, hogy bármennyire is közel került hozzám anyukám, nem fogalmazhatok úgy, hogy a barátnőm lett.

Apádat és anyádat tiszteld!

Amikor a gyerekkorban kialakult elfogult hozzáállásunk eltűnik édesanyánkkal kapcsolatban, és felnőttként képesek vagyunk hétköznapi emberként tekinteni rá, akinek hibái, kudarcai, rossz döntései és tulajdonságai is vannak, könnyen szem elől téveszthetjük a tíz parancsolat negyedik pontját. És emiatt sem tekinthetünk édesanyánkra barátnőként. Neki (akármilyen ember is,) minden esetben megkülönböztetett tisztelet jár amiatt, mert világra hozott és felnevelt bennünket. Ő az, aki legtöbbet tette érted ezidáig, hiszen életben tartott (akinek gyereke van, az tudja, hogy ez nem kis teljesítmény), ápolt, gondozott és támogatott téged. Ha jelenleg valamiért nem vagy jó viszonyban anyukáddal vagy már nem is beszéltek, azt sose felejtsd el, hogy nélküle egyáltalán nem lennél a ezen világon! Ez egyik barátnődre sem mondható el!

A barátaidat megválogathatod, de a családodat nem!

Egy barátnő az életedbe bármikor becsatlakozhat. Megismerheted az iskolában, egy táborban, egy baráti társaság által vagy akár egy fesztiválon. Szerencsés esetben a barátságotok életetek végéig kitart, de az is lehet, hogy egy idő után egy konfliktus miatt vagy minden átmenet nélkül eltávolodtok egymástól, így az életedből bármikor ki is kerülhet. Tehát egy barátnő minden esetben az életed időszakának csak egy részét képezi. Míg az édesanyád már a születésed előtt 9 hónappal is kapcsolatban volt veled! Őt nem te választottad valamilyen szimpátia alapján. Vele a mély kapocs eleve adott. Sőt, ha rossz viszonyba is kerültök vagy ha már nem is beszéltek, ő akkor is az anyukád marad, és ezt az okmányaidban, az anyja neve rovat hűségesen őrzi, tehát fizikai formában is mindig ott lesz veled.

Nem a barátnőd

Véleményem szerint  nem baj, ha édesanyád az egyes számú bizalmasod. Sőt, irígylésre méltó, ha tabuk nélkül, mindent meg tudtok beszélni egymással! Azonban számára az alanyi jogon járó tisztelet automatikusan húz egy határt. Ő örökké az anyukád marad, te pedig 40 évesen is a gyereke leszel.

Bármennyire közeli és bensőséges is a kapcsolatod az édesanyáddal, azt soha ne felejtsd el, hogy ő mindig jóval több volt és több is lesz, mint akár a legjobb barátnőd.

Győriványi Flóra

Egy nőnek a konyhában a helye?

Mi történik a konyhában?

Ételt készítünk önmagunk és mások számára, illetve egyedül vagy közösen elfogyasztjuk azt.

Az étel készítése pedig a gondoskodás egyik formája.

Egyrészről az öngondoskodásé, hiszen tápláljuk a testünket, kielégítjük az egyik elemi szükségletét, sőt mivel szeretjük is, ezért a legjobbat akarjuk neki, így egészséges, tápláló és finom ételeket készítünk magunknak. Másrészről a másokról való gondoskodásé, mert kedvességből és odafigyelésből kiszolgáljuk a másikat és olyan dologgal kínáljuk, ami neki is örömet okoz. Így ez szeretetünk kifejezésének egyik legszebb módja.

A helyes étkezés az egészséges életmód egyik alappilére.

Természetesen sok múlik a testmozgáson, a mentális állapotunkon és a szociális kapcsolatainkon is, azonban a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozás nélkülözhetetlen az egészségünk megőrzése szempontjából. Ezért pedig mi nők tehetünk a legtöbbet a családunk körében! Mi tervezzük meg a heti menüt, állítjuk össze a bevásárlólistát és végül mi készítjük el azt, ami végül az asztalra kerül belőle. Ezzel pedig nem csak a magunk, hanem a velünk együtt élők életére is kihatással vagyunk. Ha belegondolunk ez nem kis felelősség!

A főzés és az étkezés is élmény.

Ismerős az érzés, amikor egy íz vagy egy illat felidézi a gyerekkorodat? Egy olyan fogás, amelyikről tudod, hogy ki készíti a legjobban, ezért megkéred külön, hogy csináljon belőle CSAK neked? Egészen más íze van, mintha valamelyik étteremben vetted volna és sokkal jobban is esik, nem igaz? Képzeld el, hogy a gyereked, férjed, családod vagy akár a barátaid számára is a te főztöd lesz majd ez az élmény. Ugyanis az evéshez emlékek és érzések kötődnek. Amikor együtt beszélgetve, jól érezve magatokat ettétek meg azt, amit készítettél. Tekints úgy minden főzésre, hogy általa magad és mások számára is szép és maradandó emlékeket alkothatsz.

A főzés készségfejlesztés!

Tapasztalatom szerint a legtöbbször azok nézik le a főzést, akik egy rántottát sem tudnak összeütni. Pedig az igazán jó főzést gyakorolni kell! Kezdve a megfelelő és minőségi alapanyagok kiválasztásától, egészen az esztétikus tálalásig. A konyhában mindig van mit tanulni és az ott születő kreatív ötleteknek semmi sem szabhat határt! Ha valaki azzal vádol, hogy: „főzni pedig bárki tud!” nyugodtan adj a kezébe egy aprítókést, hogy akkor mutassa meg, hogyan kell profin petrezselymet szeletelni, nokedlit szaggatni, esetleg bedagaszthat helyetted egy kelt tésztát is… valószínűleg el fogja szégyellni magát.

Persze, ez mind szép és jó, de a „nőnek a konyhában van a helye” mondat továbbra is sértően hangzik! Szerintem nem, ha ezeket végiggondoljuk! Ha valaki ezzel vádolna inkább kihúznám magam és azt mondanám, hogy: „igen, megtiszteltetés, hogy ott a helyem!” Egyrészről, mert felelős vagyok a magam és mások egészségéért azzal, amit készítek, másrészről életre szóló élményeket és emlékeket adhatok azoknak akik az asztalomhoz ülnek, harmadszor pedig olyan készséget fejlesztek nap mint nap, ami az életem végéig csak a hasznomra válik és ezt valószínűleg a velem együtt élők is meghálálják! Ez a mi női szupererőnk! Sokszoros előnyből indulunk, hiszen e szerepünk mellett a mai világban  lehetünk még vezetők, politikusok, rendőrök, katonák is. Csupa olyan foglalkozás és hivatás, amelyeket  nem a klasszikus női szerepekhez szoktak társítani. De szerintem legyünk büszkék arra, hogy a konyhát és a házi tűzhelyet még nekünk tulajdonítják, hiszen nagyobb jelentősége van, mint azt elsőre gondolnánk…

Az otthon melegében

Nyaralás a gyerekkel – Meg ahogy azt elképzeled…

Tavaly nyáron utaztunk el először  a kisfiúnkkal nyaralni belföldön. Már előre elképzeltem az idilli, boldog családi képet, amit kitehetünk az instagramra és a facebookra, amelyről sugárzik, hogy milyen tökéletes időtöltésben volt részünk. Nos, az idilli kép feltöltése elmaradt, mert a nyaralás sem egészen úgy sikerült, ahogyan azt először elképzeltem.

Amíg az embernek nincs gyereke, addig egészen más képe van arról, hogy mit jelent pihenni és kikapcsolódni. Nekem nyaralás korábban a pihenést jelentette, amikor sokáig alszol, ott és azt eszel, amit csak megkívánsz, oda mész, olyan programra, amihez éppen kedved van. Lazítás képpen olvasol egy jó könyvet, sportolsz vagy iszogatsz egy kicsit a barátokkal. És amikor hazaérsz, teljesen új emberként, kisimultan mehetsz vissza a szürke hétköznapokba.

Azt gontoltam, hogy ez gyerekkel is kivitelezhető, maximum annyi különbséggel, hogy több időt kell tölteni a gyermekmedencében és homokozni is kell a vízparton, meg persze eggyel több fagyit kell venni…

A valóságban a gyerek sose azt akarta csinálni, amit mi elterveztünk. A strandolás abból állt, hogy futottam utána a parton, mert össze-vissza rohangált, kimentettem életveszélyes magasságokból, ahová egy pillanat alatt felkapaszkodott, és persze szedegettem ki a szájából a homokot, amit gyors mozdulatokkal a szájába tömött. Ezenkívül egyetlen étkezést se sikerült nyugodtan elfogyasztani, mert arra figyeltem, hogy nehogy összetörjön valamit, ne feszüljön be, amíg várakoznia kell, ne hangoskodjon vagy sírjon másokat zavarva. Ciki vagy nem ciki, de bevallom, először csak arra koncentráltam, hogy a helyen, ahova megyünk, legyen gyerekmenü, amit ő is meg tud enni. És a hosszú, reggeli lustálkodások vágyott képét már szóba sem hozom… 

Akkor nem jutott eszembe, hogy ez a megközelítés alapjaiban hibás. Ugyanis az elsődleges kérdés, egy nyaralás összeállításakor, hogy VALÓJÁBAN kinek csinálunk programot. Ha egy alapvetően felnőtt nyaralást címkézünk fel gyerekbarát időtöltésként csak azért, mert van benne egy-két kicsik számára is élvezhető momentum, nem csodálkozhatunk, ha ők ezt nem fogják élvezni. Ha abból áll a nyaralás, hogy aggódunk a gyermekünk épsége és illendő viselkedése miatt, akkor be kell ismernünk, hogy alapvetően nem gyerekbarát programot állítottunk össze!

Ugyanis a valódi gyerekbarát családi nyaralás olyan, ahol a gyermek úgy érezheti jól magát, hogy mi felnőttek közben nem purcanunk ki. Szülőnek lenni ígyis-úgyis felelősség és állandó éberséget követel, de azért megvan a módja annak, hogy ne teljesen kifacsarva jöjjünk vissza egy akár nem is olyan olcsó kikapcsolódásról.

Néhány jótanács a megvalósításhoz

Az egész ott kezdődik, hogy megfordítjuk a tervezés perspektíváját és végiggondoljuk, hogy a gyerekünk mit bír ki és mit élvez. Ez alapján néhány példa:

1. Csökkentsd le az utazási és várakozási időket!

Már sok idegeskedést megspórolsz, ha közelebbi uticélt választasz és nem kell az „utazó hisztitől” tartanod mert a gyerek efáradt, melege van, már nincs kedve a kisülésben ülni stb… Ha mindenképpen messzi uticélt választasz, vállald be az éjszakai utazást, amikor a gyerek amúgy is alszik.

2. Egy kis időre engedd el az éttermeket!

Persze, biztos van olyan gyerek, aki születésétől kezdve angyalian viselkedik társaságban, kulturáltan eszik és nem feszül be semmin, de ha nálatok sem így van, javaslom ennek a megelőzését. Ne vigyük a gyereket olyan helyre, ahol sokat kell várakoznia és ahol azon kell aggódnunk, hogy hogyan eszik és viselkedik, esetleg attól tartunk, hogy összetör valamit. Nem beszélve arról a lehetőségről, hogy feleslegesen fizetjük ki a gyerekmenüt, mert valamilyen okból nem eszi meg, amit rendeltünk neki.

3. Figyelj oda másokra!

Lehet, hogy téged nem zavar, ha a gyereked sír, hisztizik, tombol valamiért. De fogadd el, hogy mást igen. Lehet hogy a melletted ülő pár az étteremben, pont végre kettesben, a gyerekeiktől távol tud egy kis időt eltölteni. Vagy valaki a munkahelyi mókuskerékből egy kis nyugalomra vágyva utazott el ebbe a hotelbe és csöndet szeretne reggel hétkor, amikor a te gyereked, már javában fennt van. 

4. Gondolj magadra is!

Ha a nyaralás nagy része abból áll, hogy aggódsz vagy őrségben vagy, akkor kipurcanva mész haza. Így az a tanácsom, hogy ha gyerekkel indulsz el „pihenni” próbálj meg olyan helyre menni, ahol biztonságban, nagy mozgástere van. Ha a gyereket folyton korlátoznod és fegyelmezned kell, akkor az sem neki, sem neked nem örömteli kikapcsolódás. Olyan helyet válassz, ahol nem kell a gyereked viselkedése miatt nyugtalankodnod. Ahol eleve nem, vagy kevésbé kerülhettek kellemetlen helyzetekbe.

Szülőként tehát át kell értelmeznünk a klasszkus nyaralás fogalmát.

Inkább közös élményszerzésként tudnám megfogalmazni.

Ha valódi gyerekbarát nyaralást akarsz összeállítani, akkor olyan programok kerüljenek a fókuszba, ahol minél kevésbé kell a gyereket fegyelmezni, ahol valódi mozgástere van, ahol lehetősége van bátran, biztonságban új dolgokat felfedezni. (És mindeközben mi is nyugodtan pihenhetünk, elég ha szemmel tartjuk a gyerekünket, nem kell aggodalmaskodva utána rohangálni vagy korlátozni)

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mondjunk le minden nekünk kedves programról, hiszen a gyereknek is meg kell tanulnia hozzánk alkalmazkodni. Inkább azt javaslom, hogy az alapvető légkör legyen hozzá és az életkorához illő.

Idén, már ezen szempontok mentén állítottuk össze a nyaralásainkat és lehet, hogy sokkal egyszerűbb, a régi szememmel már-már unalmas dolgokat csináltunk, de az biztos, hogy kiegyensúlyozottan és kipihetnek jöttünk vissza Budapestre, csupa jó élménnyel szívünkben.

Győriványi Flóra

Egyenlő otthon – boldog otthon?

Mi a boldog otthon receptje? Biztosra veszem, hogy ez a kérdés sokunkban felmerült. Sorra vehetünk itt olyan nagy szavakat, mint az egészséges határok meghúzása, az őszinte kommunikáció, hasonló világkép vagy megegyező nevelési módszerek. S valóban, ezek mind-mind fontosak! De azt hiszem sokkal több vita ered a nem megfelelő helyen megnyomott fogkrémes tubusból, a feltornyosuló koszos edényekből és a szanaszéjjel hagyott szennyesből, mint a fennkölt, világ-filozófiai elmélkedésekből. 

Az IKEA középeurópai térségre fókuszáló kutatása is feltette nemrég ezt a kérdést, s megdöbbentő módon azt a választ kapta, hogy a megkérdezett magyarok 79%-a szerint a házimunka egyenlő megosztása hozzájárul mind a boldogabb párkapcsolat, mind a boldogabb otthon megteremtéséhez. Az otthoni élettel való elégedettség az általános elégedettségi mutató fontos szegmense, már pedig a legalacsonyabb pontszámot – mind az élettel való elégedettség, mind a nemek közötti egyenlőség érzésében – Magyarország érte el. A kiugróan magas szám vélhetően a mindenkit bezártságban tartó korona vírusnak köszönhető, azonban a covid maximum felszínre hozott egy egyébként évek óta szunnyadó tényszerűséget.

Ha megkérdezünk egy nőt, hogy mi a terve mára, feltehetőleg nem azt a választ várjuk tőle, hogy egy óra porszívózás. A nők azonban naponta közel egy órával több házimunkát végeznek, mint a férfiak, ami heti szinten majdnem egy teljes munkanapot kitesz. Leszögezem, hogy én nem vagyok a klasszikus női – férfi szerepek ellen, sőt! Remek, ha egy család, akár csak a gyermekek érkezése után, követni tudja és követni szeretné a hagyományos modellt, amennyiben az édesapa dolgozik, az édesanya pedig a családi tűzhely őre – annak legtöbb házimunkájával és gyereknevelésével együtt. 

Abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy a XXI. századi nők szerepe nem korlátozódik csupán a ház és a gyerekek körüli teendőkre. Igazából kijelenthetjük: mi nők, jól kivívtuk magunknak! Az elvárásoknak közel lehetetlen megfelelni. Legyen diplománk, építsünk karriert, de ne legyünk túl törtetők, az visszataszító. A munka mellett szüljünk gyerekeket, viszont, ha gyerekeket szülünk, ne maradjunk sokáig távol a munkától. De ha visszatérünk dolgozni, egyből nekünk szegezik a kérdést, miért másnak szültük a gyereket? Az anyaság és a karrier mellett természetesen legyünk igazi vérbeli nők, akik egy átdolgozott nap után is örömmel tüsténkednek a konyhában, várják férjüket meleg vacsorával, miközben az igéző fehérneműk csak bevetésre várnak. Úgy tűnik nyertünk magunknak a korábbi időkhöz képest olyan fantasztikus új lehetőségeket, mint az edukáció vagy az egyenlőség a munkaerőpiacon, azonban mintha eközben a társadalom elfelejtette volna, hogy a nők napja is csupán 24 órából áll. 

A megoldás erre természetesen nem az, hogy a nőket visszaparancsoljuk a háztartásba. Az otthoni teendők tekintetében tízből csupán egy háztartásban teljesen a férfi feladata a házimunka és az együtt élő párok csupán egyharmada osztja meg egymás között a feladatokat. Az otthoni sztereotípiák még mindig aktuálisak. A nők főznek, vasalnak és takarítanak, a férfiak teszik rendbe az autót, viszik ki a szemetet. Nem meglepő, hogy a kutatások is ugyanezt a munkamegosztást erősítették meg, amellyel természetesen nincs is feltétlenül baj, én is inkább a mosogatást választom az olajcsere helyett. Azonban míg mosogatni minden este kell, olajat cserélni csupán évente szükséges. 

Az a tény, hogy az otthoni élet nem tűnik sokkal másabbnak, mint fél évszázaddal ezelőtt, meglepő, hiszen az élet egyéb területein a férfi női szerepekkel kapcsolatos attitűdök nagyon is megváltoztak. A párok nagy része hajlandó ugyan egymás területén alkalmanként besegíteni, de ez az igyekezet igencsak megcsappan, amint a házimunka hosszútávú megosztása kerül szóba. 

@kedvemma

Források:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=LEGISSUM:c10940 https://www.ikea.com/hu/hu/files/pdf/95/62/9562fce7/az-ikea-nemek-kozti-egyenloseget-vizsgalo-tanulmanya.pdf

Az anyaság valódisága

“Hozzá ne nyúlj! E gyermek az enyém! Hol van az erő, mely e szent kapcsot elszakítni bírja? 

Csak néhány a sok gyönyörű sor közül, melyet Madách Imre tett Éva ajkára az Ember Tragédiájában.

23 éves voltam. Még soha nem voltam Sziget Fesztiválon és hol volt még a diploma! Még alig láttam a világból valamit és lakásom sem volt. Nemhogy lakásom, férjem sem. Ami volt, az egy nagy szerelem, egy pozitív terhességi teszt a kezemben és fejemben Édesanyám mindent eldöntő mondata, melyet oly sokszor hallottam kamaszlány koromban: „Az én unokámat senki nem ölheti meg!” 

Anyukám mindig tovább látott a jövő hétnél, tudta, hogy egy „kényelmi”, indokolatlan terhességmegszakítás bűn és örök törés mindenki életében. Jó előre belém véste, mi igen és mi nem. Így lett a fejemben a gyermek egy nagy IGEN, a terhességmegszakítás egy nagy NEM.

Ha azt kérdezi valaki, hogy megijedtem-e? Igen, megijedtem. Hogy volt-e álmatlan éjszakám? Volt! Eszembe jutott-e, hogy túl fiatal vagyok, élhetnék még, mi mindenem nincs még, hol nem voltam még, buliztam-e már eleget, lesz-e karrierem, mi lesz az alakommal? Nem! Ezek mind nem érdekeltek, egyetlen oka volt a félelmemnek; Velem marad-e a születendő gyermekem édesapja? Velem maradt. 

Kisfiam megszületése után a szülőszobán úgy éreztem, hogy soha nem lesz belőlem ép ember többé. Most már tudom, hogy ez csak a pillanatnyi kimerültség és fájdalom hangja volt. Egy év vele töltött „csak” anyaság után felébredt bennem a vágy, hogy tanulnék. Felvettek a főiskolára. Másodéves voltam, amikor egy újabb kis életet, egy kislányt vártam. Júniusban még épp le tudtam tenni a záróvizsgákat, néhány nap múlva megszületett. Szeptemberben vissza a főiskolára, amíg a csoporttársaim két előadás között a büfébe mentek én hazaszaladtam szoptatni, aztán vissza órára. 

Utolsóéves voltam, amikor édesapjukat külföldre helyezték. Megbeszéltük, hogy maradok Magyarországon a kicsivel és a picivel, megírom a szakdolgozatot, leteszem az államvizsgát. A diploma meglett, hamarosan pedig egy újabb kislány kapaszkodott a pocakomban. Egy éves volt, amikor újra tanulni kezdtem. És kezdődött minden elölről. A jó Isten segítségével és családom támogatásával ez is sikerült.

Ha azt kérdezi valaki, hogy kimaradt-e valami fiatal éveimből, nem volt-e ez egy kicsit korai? A válaszom semmi és nem. Nem én időzítettem, hanem a jó Isten. Ezért lett ilyen tökéletes minden! Még hogy nem leszek többé ép ember! Mindenre képes voltam, mindenhez kaptam hitet és erőt. És még egy ajándékot; Éva szerepében lelkem mélyéből mondhattam el Madách csodaszép sorait:

„E gyemek az enyém! Hol van az erő, mely e szent kapcsot elszakítni bírja?”

Nevén Nevezem

Zárt ajtók mögött

A családon belüli erőszak világszerte jelentős probléma, azonban jó látni, hogy komoly előrelépések történnek a megfelelő kiállás érdekében. Arra a kérdésre, hogy mekkora probléma is ez, és miért van szükség a fellépésre, a WHO – World Health Organization – statisztikája adja meg a választ, a számok pedig lesújtóak. 

Világviszonylatban évente átlagosan 1,4 millió ember veszíti életét bántalmazás miatt, ez azt is jelenti, hogy közel 3800 ember veszíti életét, naponta. Azonban még ennél is több azoknak a száma, akik hosszú távú, súlyos sérüléseket szenvednek el, mind fizikai, mentális és szexuális értelemben véve.”

Nem titok, hogy az erőszak egyszerre társadalmi, egyéni és közegészségügyi probléma, és ebben a viszonylatban a halál csupán csak a jéghegy csúcsa. Szintén a WHO számadataiból tudható meg, hogy közvetlenül csak az áldozatok 33%-a hal bele a fizikai bántalmazásba, azonban az esetek 56%-ban a bántalmazott személy végül saját kezével vet véget életének, az öngyilkosság így az egyik vezető halálok az abúzust elszenvedők körében. A szomorú igazság ezekkel az adatokkal kapcsolatosan, hogy főleg a fiatal, 15-45 év közötti korosztályt érinti olyan súlyosan az elszenvedett trauma, hogy nem látnak más megoldást a menekülésre. 

Gyakori hiba azt gondolni, hogy a bántalmazásnak csak fizikai aspektusa van, hiszen legalább több tucat olyan megnyilvánulási formáról is beszélhetnénk, melyek hosszú távú hatásai felmérhetetlen érzelmi és pszichés károkat okoznak. Ezzel azonban nem csak az egyén sérül. A jelenség ugyanúgy meggyengíti a közösségeket, végső soron pedig megmérgezi a társadalmat is. 

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a bántalmazásnak nincs neme vagy kora, bárki az áldozatává válhat.

Az erőszak csak erőszakot szül, és nem merünk közbelépni!

Hiába minden preventív vagy utólagos vészmegoldás, amíg végre túl nem lépünk a társadalmi közönyön és áldozathibáztatáson, ami itthon általában a családon belüli erőszakot övezi. Ugyanis amíg mi mint a társadalom szerencsésebbik része nem válunk megértőbbé és támogatóbbá, addig az a rengeteg áldozat sem meri jelenteni, mi történik vele, mert úgy ítéli meg, hogy közösségi szinten nagyobb abúzust szenvedne el, mint amiben már eleve része van, s akkor még szót sem ejtettünk arról, hogy az a rendszer, ami a menekülést és a megváltást jelenthetné, hány sebből vérzik. 

Ne legyenek illúzióink, itthon továbbra is óriási problémát jelent a családon belüli – főleg nők és gyerekek ellen irányuló – erőszak;

  • Magyarországon az elérhető statisztikák szerint havonta legalább 3 nőt meggyilkol férje vagy volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja vagy volt barátja, alkalmi partnere.
  • A police.hu-n és a hírportálokon egyre kevesebbszer jelennek meg ezek a gyilkosságok: az elmúlt években évi 15-20 esetről jelent meg hír. Azonban a statisztikák azt mutatják, hogy ennél jóval több áldozatról van szó. 
  • Minden ötödik nő olyan családban nőtt fel, ahol az apja verte az anyját.
  • A nők elleni erőszakos bűncselekmények 22 százalékát partnerük vagy volt partnerük követte el. A férfiakra vonatkozó hasonló adat 3 százalék volt.
  • A partnerük által megölt férfiak bírósági aktáiból az esetek 80 százalékában tudható, hogy a nő elkövetővé válását hosszan tartó súlyos feleségbántalmazás előzte meg a férfi részéről.
  • A nők 23 százaléka élt át legalább valamilyen fajta fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfipartnere által. (Az adat konzervatív becslésű alsó érték.)
  • A nők átlag 35 verést szenvednek el mielőtt segítségért fordulnak, és akkor is közel 5-12 intézménynél, szervezetnél, hatóságnál kérnek segítséget az erőszak megállítása érdekében, mielőtt hatékony segítséget kapnak, vagy megölik őket vagy gyerekeiket.

A férfiak ellen irányuló erőszak számszerűen még kevésbé becsülhető meg, ugyanis a velük szembeni előítéletesség és közöny szinte ellehetetleníti számukra, hogy segítséget merjenek kérni.

Természetesen nem szeretném, ha az olvasó azt a téves konzekvenciát vonná le a cikkem alapján, hogy a családon belüli erőszak egy olyan tabu, amivel az áldozatainak kilátástalan helyzete miatt meg sem éri foglalkozni. Hinnünk kell abban, hogy ahol van törekvés a megfékezésre, ott lesz is annak eredménye.

E cikk a szerző egy korábban már megjelent írásának átdolgozott változata.

Forrás:
https://itelet-pazmany.blog.hu/2019/12/03/panikgomb_a_csaladon_beluli_eroszak_aldozatainak

Tasi Csenge

Ő is beéri kevesebbel! – A minimalista gyereknevelésről

ANNYIRA CUKI, HOGY NEM BÍRTAM OTTHAGYNI! – AZ ÖSSZES INFLUENCER EZT AJÁNLJA, BIZTOS NAGYON SZUPER! – NEKEM SOSEM VOLT ILYENEM, EZÉRT NEKI MINDENKÉPPEN LESZ! – TERMÉSZETESEN CSAK A LEGJOBBAT AKAROM MEGADNI NEKI! Bármennyire is mást akar velünk elhitetni a közösségi média és a játékipar, egy gyerek sokkal kevesebbel is beéri, mint azt gondolnánk!

Én mindent, vagy mindenből a legjobbat akarom megadni a gyerekemnek! – Hangzik el a klasszikus mondat, arra való hivatkozásként, hogy az adott illető miért halogatja a gyermekvállalást. Sokan arra várnak, hogy előbb megteremtik a „szükséges életszínvonalat és feltételeket”, és ha minden „készen áll”, csak utána szeretnének lebabázni. Valahol megértem ezt a fajta igyekezetet és gondolkodásmódot, azonban az a tapasztalatom, hogy sok felnőtt túlmisztifikálja, hogy mit is jelent az a „minden”, amit meg akar adni a gyermeke számára.

Magamat is alig tudom fenntartani. – Kényes téma, hiszen vannak olyanok, akik valóban a mindennapi megélhetésért küzdenek, de sokszor olyanok hivatkoznak erre, akik a saját életükben is fenntartanak olyan felesleges, luxus szokásokat, vagy megengednek maguknak a közösségi média közvetítése által olyan nélkülözhetetlennek vélt szolgáltatásokat vagy tárgyakat, amelyek miatt a gyermekvállalás valóban irdatlan kiadásnak tűnhet. Véleményem szerint sok felnőtt a saját életét tekintve sincs tisztában azzal, hogy mi az, amire valójában szüksége van, és nem csak a jóléti, fogyasztói társadalom nyomása készteti arra, hogy fenntartson egy olyan életszínvonalat, amiből bőven alábbadhatna.

Ha szívünkre tesszük a kezünket, és megvizsgáljuk a minket körülvevő dolgokat, akkor rájöhetünk, hogy jóval kevesebbre van szükségünk, mint azt gondolnánk. 

Szegény szülők!

A közösségi média, a reklámok és a mára kialakult társadalmi elvárások sem segítenek abban, hogy egy kezdő szülő kimazsolázza a rengeteg információból és termékből azokat, amelyek tényleg fontosak, vagy valós segítséget nyújtanak a számára, és nem csak a bababiznisz keltette lelkiismeret-furdalás miatt vásárolja meg őket attól való félelmében, hogy valami nélkülözhetetlent von meg szeretett gyermeke megfelelő testi-lelki fejlődésétől.

A legfontosabb kérdés bármilyen termék megvásárlásakor: Valóban szüksége van rá a gyermekemnek? – ezt a kérdést az alábbi szempontok felől érdemes megközelíteni:

1. A gyermekem létfenntartásához szükséges?

Vannak olyan termékek, amelyeket nem kell megindokolni. Ha nincs a gyerkőcnek téli kabátja vagy cipője, akkor nem kérdés, azt venni kell. Azonban már a tizedik cuki rugdalózónál vagy a kifejezetten egy alkalomra vagy ünnepre vásárolt ruhadarabnál (gondolok itt a karácsonyi feliratos vagy mintás darabok esetére) ott már érdemes elgondolkodni azon, hogy kinek van szüksége ezekre a ruhákra? A gyereknek vagy a szülőknek, hogy aranyos családi képet lehessen csinálni a szépen felöltöztetett csemetével?

2. Nem is tudtam, hogy erre szükségem van!

Vannak termékek, amelyek esetében ha őszintén magunkba nézünk, valahol érezzük, hogy teljesen feleslegesek: a mindenféle elalvást segítő, nyugtató hangot, rezgést sugárzó plüssállatok, a szuper, minden készséget IS egyszerre fejlesztő játékok, és még bőven folytathatnám a sort… – ezeknél is fel kell tennünk a kérdést: ha nem láttam volna meg a boltban vagy egy hirdetésben, akkor is felébredt volna bennem az igény arra, hogy valami ilyesmit keressek a gyermekem számára?

3. De hát mindenkinek van!

A felnőtt életünkben is sokszor ez a legnehezebb: belátni azt, hogy nincs szükségünk valamire, ami a legtöbb embernek van. Ehhez persze kellő önismeret szükséges. A gyerekcuccok esetében sincs ez másképpen. Azért, mert valami most éppen népszerű, sőt az is lehet, hogy más esküszik rá, hogy neki az életét változtatta meg az adott termék, nem biztos, hogy a mi családunkban is kell az. Lehet, hogy a szomszéd gyereke jobban alszik vagy eszik tőle, lehet, hogy attól kezdett el előbb járni vagy beszélni, és még folytathatnám a példákat, de legyünk magabiztosak, és hallgassunk az ösztöneinkre: a saját gyermekünket és az ő igényeit mi ismerjük igazán. Ne plántáljuk belé már az élete kezdetétől fogva azt, hogy mindig mindennel rendelkezni kell, ami másoknak is van!

4. #szponzorálttartalom

Fiatal anyukaként természetesen én is olvasok blogokat, követek különböző platformokon más anyukákat és gyerekneveléssel kapcsolatos fórumokat. A különböző mami influencerek időről-időre elárasztják a felületeiket olyan termékekkel, amelyek előtt már számos másikat kipróbáltak, és egy sem vált be, de persze EZ megváltoztatta az életüket, a gyermekük varázsütésre egészséges, kiegyensúlyozott, boldog és okos lett. A hirdetésekkel szemben mindig legyen egy kritikus pajzsunk! Ne legyünk az ilyesfajta befolyásolás áldozatai, higgyük el magunkról, hogy tudatos fogyasztók vagyunk, akik képesek nemet mondani egy ajánlatra vagy egy termékre, még akkor is, ha világmegváltó dolgot ígér!

Ide kapcsolódik az is, hogy a gyerekünk nem reklámtábla! Nálam abszolút kizáró ok a kisfiam esetében minden feliratos, mesehősös, márkajelzéses ruha vagy játék! Nem szeretnék valami mesterségesen kreált gondolatot vagy üzenetet szó szerint ráaggatni a gyerekemre, főleg úgy, hogy neki ebbe semmilyen beleszólása nincsen!

5. Nekem sosem volt ilyenem!

Nehéz felülkerekedni a gyerekkori sérelmeinken. Nekem például kislánykori álmom volt egy villogós tornacipő, amit sosem kaptam meg, mert a szüleim giccsesnek találták. Bennem is megfogalmazódott, hogy: márpedig ilyen az én gyerekemnek lesz! De amikor jobban belegondoltam, akkor jöttem rá, hogy nem biztos, hogy neki is az lesz a legnagyobb vágya, ami nekem volt, és lehet, hogy őt egyáltalán nem fogja boldoggá tenni az a bizonyos villogós tornacipő, hanem valami egészen más. Ez a pont is azt erősíti, hogy a gyermekeink valódi igényeire figyeljünk, és kerekedjünk felül azokon a gondolatokon, hogy szerintünk mi teszi őket boldoggá.

Mindegyik szempont lényege az, hogy tudatosítsuk: Mi vagyunk a családunk kormányzói, Mi vagyunk a házunk urai, Mi vagyunk a gyermekek szülei, ezért minden lehetőségünk és jogunk megvan arra, hogy eldöntsük, hogy milyen termékek és szolgáltatások kerülnek be a mindennapi életünkbe és a háztartásunkba!

Nehéz ellenállni

Egy pár évvel ezelőtti kutatás szerint az USA-ban a gyerekeknek évente 286 milliárd dollárnyi családi kiadásra van befolyásuk. Nem is csoda, hiszen az államokban éves szinten 16 millió dollárt fordítanak gyerekeket célzó hirdetések elkészítésére. A kisállat mellet a baba vagy a kisgyerek a legnépszerűbb reklámfogás, őket felhasználva sokkal több terméket el lehet adni, mintha azokat önmagukban népszerűsítenék. Az újszülött esetében még kizárólag mi döntünk a kiadásaink felől, azonban amikor már a csemeténk nagyobbá válik, megjelennek az ő igényei és kívánalmai is. A gyerekek a legvédtelenebbek marketinges fogásokkal szemben, és ha mi felnőttek nem vagyunk elég határozottak az elképzeléseinket és szabályainkat illetően, könnyen kicsúszhat a kezünkből az irányítás, és egy szempillantás alatt azt vehetjük észre, hogy elöntötték az életünket a kacatok.

A túl sok holmi pedig túl sok választási lehetőséggel is jár. Ez a felnőtt életünkben is igaz. Mi nők ismerjük azt az érzést, hogy kidől a sok ruha a szekrényből, mégis azt érezzük, hogy „nincs egy rongyunk se”. A gyerekek esetében ugyanez a helyzet. A kisgyereket megzavarja a túl sok választási lehetőség, frusztrálttá és nyugtalanná teszi, ahogyan minket is, ha döntésképtelen helyzetben vagyunk, mert elveszünk a bőség zavarában. Ez az első indok, hogy a gyereknek kevesebb dolga legyen.

A mindennel elhalmozott gyerek egy idő után semminek sem tud örülni.

Az, akinek mindene megvan, sosem vágyakozik, emiatt nem éli át annak az örömét, ha valamiért  nehezen megdolgozott, és végre megszerezte vagy megkapta azt, amire nagyon sokat várt. Nagyon fontosnak tartom, hogy már a kezdetektől fogva azt felfogást erősítsük a gyerekben, hogy minden dolog, ami körülvesz bennünket, az nem eleve adott, a mi tudatos döntésünk és választásunk, hogy ott van, és a tárgyak vannak értünk és nem fordítva, így azokat engedjük be az életünkbe, és tartjuk meg, amik valóban örömet okoznak, vagy hasznosak a számunkra. És igen, ezt minden vásárláskor végig kell gondolni. De ha már nagy nehezen megdolgozunk a pénzünkért, amit aztán különböző dolgokra el is költünk, úgy vélem, ez a mérlegelés nem nagy fáradság.

Sokan azt hiszik, hogy ha egy gyerek unatkozik, akkor egyből ki kell találni neki valamit. Ez azonban nem így van. Fontos, hogy a gyermek unatkozzon, mert akkor születnek a kreatív gondolatai, akkor találja fel magát. Ha mindig előidézzük valamivel a játékot, és elfoglalttá tesszük, pont azokat a készségeit és kreatív energiáit csorbítjuk meg, amelyeket annyira minden erőnkkel fejleszteni szeretnénk. Ez ránk felnőttekre is igaz. Mi is akkor tudunk új dolgokat kitalálni, vagy valamibe belevágni, ha van szabad kapacitásunk ezzel foglalkozni. Ha minden pillanatban a figyelmünket leköti valami, nem jut időnk elmélkedni, gondolkodni, ötletelni, ezáltal fejlődni.

Nem csak a mennyiség számít!

Nem csak az a lényeg, hogy a gyereket ne halmozzuk el sok felesleges dologgal, hanem az is, hogy ami viszont van, az ép, szép, egyszerű és korának megfelelő legyen. 

Mi felnőttek is (jobb esetben) megválunk a törött, használhatatlan tárgyainktól. A gyerekjátékoknál ez éppen ennyire fontos. Ő is tanulja meg, hogy amink van, arra vigyázunk, de ha valami tönkremegy, és már nem tudjuk jól megjavítani, akkor el kell köszönnünk tőle, hiszen a tárgyak értünk, a mi szolgálatunkra vannak. 

Az esztétikai érzék fejlesztése már a kezdetektől fogva jelen van. A gyerekünk környezetében is azt erősítsük, ami szép, kellemes. Ha belegondolunk, mi is ilyen dolgokkal vesszük körbe magunkat, mi is ezt szeretjük. A játékok és a könyvek kiválasztásánál én fokozottan figyelek arra, hogy a kisfiam szépen és gondosan illusztrált és megformált képekkel és tárgyakkal találkozzon, amelyekre jó ránézni, és kézbe venni.

Egy játék legyen egyszerű. Ezt úgy értem, hogy több dologra lehessen használni. Minden, ami túl egyértelmű, vagy valamihez nagyon erősen tartozik, lecsökkenti a kreatívan felhasználható lehetőségek tárházát. Tipikusan ilyenek a rengeteg alkatrészből álló, csak ahhoz a bizonyos játékhoz tartozó darabok, a különböző mesékből származó figurák, vagy a mindent IS tudó, hangeffekteket kiadó játékok, amelyeket az első elem kimerülése után már sosem töltünk újra. Néhány fakocka, egymásba rakható pohár, harmónikakönyv sokkal tovább leköti a gyerek figyelmét, hiszen rengeteg módon lehet variálni őket.

És az utolsó szempont talán egyértelmű, de a játékok, amik körülveszik a gyerekünket, a korának megfelelőek legyenek. Én is eltettem pár olyan játékot, amik korábban lekötötték a kisfiamat. Például amikor a formabedobó már nem jelentett kihívást a számára, eldobozoltam, és félretettem a majdani kistesónak, hogy ép és szép állapotban majd ő is megörökölhesse. De túl bonyolultak se legyenek, hiszen ha nem érti a játékot, csak frusztrált lesz.

A csapda

Még ha ismerjük is a gyerekünk igényeit, akkor is könnyű túlzásokba esni. A kisfiam például odavan az autókért, így néha nekem is nehéz meggyőznöm magam a boltban egy-két új és szép darab láttán, hogy: nem, van már otthon bőven elég autónk!

A minimalista gyereknevelés lényege tehát az, hogy a gyermekünkben már kiskorától kezdve azt erősítjük, hogy a tárgyak fontosak, hiszen értünk vannak, a mi életünket teszik boldogabbá és könnyebbé, így amiket szeretünk, azokra vigyázunk, hogy minél tovább velünk lehessenek. Ezenkívül megtanítjuk neki, hogy felismerje, hogy mi az, ami valóban őt szolgálja, amire szüksége van, hogy később ellen tudjon állni a különböző reklámfogásoknak és a társadalmi nyomásnak. A minimalista gyereknevelés lehetővé teszi, hogy a gyermekeink az élet egyszerű, de szép dolgait vegyék észre. És végül sokkal több készségük fejlődik a kreativitásuk által, mintha azt mesterségesen stimulálnánk, vagy előidéznénk mindenféle célirányos, direkt ezt a célt szolgáló játékkal vagy elfoglaltsággal.

És ne felejtsük el, hogy a gyereket úgyis az érdekli, amit elsősorban nem neki találtak ki. Éppen ezért felesleges túl sok dologba beruházni. Egy fakanál egy keverőtállal elmélyültebb játékot tud biztosítani, mint bármely gyerekjáték, és az édesanyák öle a legmegnyugtatóbb hely, az összes ringatható, speciális babaágy vagy pihenőszék közül.

+1 Tanács, ha ajándékozni szeretnél

Ha babalátogatóba mész, vagy ajándékot szeretnél vinni egy gyerek számára, egyeztess a szüleivel! Tiszteld meg őket és az otthonukat azzal, hogy olyasvalamit viszel nekik, amire ők is az áldásukat adják, és amire valóban szükségük van. Lásd meg bennük az otthonuk bölcs kormányzóit, akik eldöntik, hogy mit szeretnének az életükbe beengedni. Törekedj inkább az élmény, a fogyasztás és a szolgáltatás típusú meglepetések irányába! Ha babalátogatóba mész, a legjobb választás az ajándékkártya vagy utalvány! A szülő tudni fogja, hogy mire szeretné felhasználni, míg egy századik aranyos plüssállatot csak bosszúsan fog ide-oda pakolgatni.

Számomra A szakirodalom, az etalon Kim John Payne Egyszerűbb gyerekkor című könyve, amit bátran ajánlok, sőt kötelezővé tennék minden leendő és gyakorló szülő számára!

Ne feledjük, egy gyerek attól boldog, ha szerető, gondoskodó, kiegyensúlyozott szülei vannak, és  nem attól, ha mindent (ami megvásárolható) megadnak neki. Ha őszintén magunkba nézünk, mi sem a tárgyaink birtoklásától leszünk elégedettek.

Győriványi Flóra

#egyszerűbbgyerekkor #minimalizmus #minimalism #childhood #anyavagyok #mik #elégjószülő #nevelés #kötődőnevelés #válaszkésznevelés