Mi az a situationship és miért nem fenntartható kapcsolatforma?

“Igen, már régóta jól elvagyunk, se drámák, se kötöttségek. Hogy együtt vagyunk-e, nem, bár nem tudom, lehet, de ő…, hát ő nem tudom, hogy gondolja, így jó.” 

Egyre gyakrabban félünk az elköteleződéstől, attól, hogy egy cím/címke, vagy éppen valaminek a nevén nevezése kötelezettségeket ró ránk. Mi meg nem akarunk kötelezettségeket, csak jogokat és szabadságot, miközben nem mindig gondolunk bele, hogy kötetlenség közben jön elő a legtöbb szorongás. Az állandó bizonytalanságot választjuk ilyenkor, legtöbbször félelemből. Mi az a jelenség, amit körvonalaiban leírtam és a környezetemben egyre gyakrabban hallok? A situationship avagy a szituációs kapcsolat. 

Egy podcastban hallottam először erről a számomra csak csapdaként aposztrofálható jelenségről. Definíciója szerint 

a “szituációs kapcsolat” egy olyan kapcsolat, amely meghatározhatatlan és az is marad, az űr az elkötelezett kapcsolat és a barátság között. 

Elkezdtem agyalni, hogy voltam-e ilyenben és megfelelne-e nekem egy situationship? Melyek azok a tényezők, amelyek miatt valaki ezt a kapcsolatformát választja inkább? Mi az, amiért úgy gondolom, hogy ez csak egy szakasz lehet, amit le kell zárni? 

Első ok: Kötődési sérülések 

Sokan küzdünk kötődési sérülésekkel. Gyakran attól félünk, hogy ígyis-úgyis elhagynak minket, vége lesz és ezért inkább bele se kezdünk semmi “komolyabba”. Én nagyon sokszor megijedtem és inkább távolodni kezdtem, ha átléptünk a vörös zónába egy baráttal. Utólag viszont hibának tartom, hogy az ismeretlentől és a megbántódástól való félelmeim vezették a cselekedeteimet, nem a bizalom magamban és a másikban. 

Második ok: Végtelennek tűnő lehetőségek

A másik verzió, hogy megijedünk a véglegesség lehetőségétől, amikor millió választási opciót dob a gép: a Tinder, a Bumble, a Párkatt és az egyebek. Kell egy próbaidő, de a próbaidő alatt nem kell még gyűrűkről ábrándozni, mert a tesztüzem alatt is lehet még tesztüzem, ugyebár? 

A szükségleteink szintjén azonban egy situationship sosem lesz megfelelő, hiszen nem ad meg mindent, egy-egy terület hiányát tudja csak pótolni. 

Ha tovább nem léptetett barátságról van szó, akkor az érzelmi szükségleteink „befoltozására” használjuk. Ha fizikai kapcsolat csupán, akkor szexuális szükségleteink kielégítésére lesz elég, a lelki vetület marad el. Rettentő veszélyes mindkettő, vigyázat, csapda és önbecsapás! 

Gondoljunk bele: az áldozat még a bántalmazójához is kötődik. Akkor hogyan függetlenítheti magát azoktól, akikkel így vagy úgy, de kapcsolatban, rendszeres kapcsolatban áll. Milyen tudathasadás kell ahhoz, hogy egyszerre több ember testesítsen meg valakinek egyetlen embert? 

A legvalószínűbb ilyenkor az, hogy nem meri teljesen megismerni a másikat, mert fél az elköteleződéstől vele. B verzió, hogy egyik sem az, akit igazán akar. Ez semelyik félnek sem lehet elég, mert

nem cél-eszköz reláció egy kapcsolat, ne hiány betöltésére használjuk a másikat és semmiképp se elégedjünk meg azzal, ha valaki erre használ minket. 

Itt elő is szedhetjük a szókincsünkből az őszinteség és következetesség szavakat. 

Egy situationship nagyon nehezen tartható fent őszintén, hiszen bár nincsenek szabályok, de elvárásai vannak a másiknak. 

Ha még azok sincsenek, akkor kell „ő” az életünkbe egyáltalán? Következetesnek maradni a semmihez pedig igen nehéz, főleg, hogy az érzelemszabályozás ritkán nevezhető akaratlagosnak. 

Összességében a situationshipet nem szabad fenntartani, az az egészséges, ha továbblépünk belőle vagy előre vagy hátra. Benne maradni nem szabad, mert időrabló magunkkal és a másikkal szemben is. Ha azt érezzük, hogy egy ilyenben toporgunk, még ha félünk is, kérdezzük meg, hogy merre van az arra, készen áll-e a továbblépésre, milyen helyünk van a másik életében. Hiszen lehet, hogy ő is többre vágyik, csak a „kötetlenség menő” időszakában cikinek érzi, ha hamar hivatalossá tesz valamit…