Interjú Veress-Pajti Dóra mentálhigiénés szakemberrel -”Jelen lenni és kísérni a másikat nagyon megtisztelő”

Milyen lehet nap, mint nap megsebzett életű és lelkű embereket hallgatni és elindítani őket a gyógyítás felé? Járhatnak egészséges emberek is pszichológushoz? Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a szakmát a családalapítással? Mi köze a vallásnak és a pszichológiának egymáshoz? Veress-Pajti Dórával készült interjúnkban választ kapsz!

Mutatkozz be kérlek, milyen információkat tartasz a legfontosabbnak magadról?

Veress-Pajti Dóra vagyok, mentálhigiénés szakember, képzésben lévő pár és családterapeuta, gyászfeldolgozó. Mentálhigiénés szakemberként és képzésben levő család párterapeutaként dolgozom. Eddig leginkább egyéni kliensekkel, a veszteség, gyászfeldolgozás témákban foglalkoztam, most januártól elkezdtem párokkal, családokkal is együtt dolgozni, amit nagyon élvezek és szeretek. Új terület, de azt gondolom a család erősítése, biztos, stabil alapokra helyezése a legfontosabb. Tizenhat éve vagyunk együtt a férjemmel. Saját tapasztalatom is van arról, hogy mennyire sokat jelent a házasság, párkapcsolat, mennyivel rugalmasabban kezeljük a nehézségeket, ha ez egy erős szövetség és támogató közeg számunkra. Két fiúnk van, 7 és 9 évesek. 

Milyen út vezetett ahhoz, ahol most tartasz a hivatásodban?

Nekem az alaphivatásom a diplomás ápoló. Valahogy azt mindig tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, az ápolás, gyógyítás közel állt hozzám. A főiskola után a Szegedi Tudományegyetem Gyermekonkológiai osztályán helyezkedtem el, kezdetben mélyvíznek éltem meg az “iskolapad után”. Egy végtelenül szerető, elhivatott csapat tagja lettem, nagyon sokat tanultam szakmailag, az életről, a mulandóságról, az empátiáról és saját magamról is. Fantasztikus emberek vettek körül, mai napig hálás vagyok, hogy ott indult a munkásságom. Ezen az osztályon daganatos betegségben lévő gyermekeket kezeltünk, gyógyítottunk. Nagy százalékban sok gyógyulást kísérhettem végig.

Ugyanakkor sajnos volt, hogy egy-egy kisbetegünket elvesztettük. Itt tapasztaltam meg, hogy egy ilyen krízisben, traumában mennyire fontos jelen lenni a szülők mellett, a gyászoló család mellett. Már akkor eldöntöttem, hogy ilyen irányba szeretném majd magamat továbbképezni, mert volt, hogy teljesen eszköztelennek éreztem magam a szülőkkel szemben.

Pár évvel később, a gyermekeim születése közben, illetve utána tanultam tovább, mint mentálhigiénés segítő szakember, illetve elvégeztem a Gyógyulás a Gyászból Alapítvány “Gyászfeldolgozó Specialista” képzését is. Most már lassan 5 éve, hogy ezzel foglalkozom. Sokáig hiányzott a klinika, az ápolás, de jelenleg azt érzem, hogy jó helyen vagyok és a lelki támogatás, megtartás, legalább annyira része az egészségünknek, mint maga a test ápolása, gyógyítása. 

Mi a kedvenc szakterületed a pszichológián belül?

Összességében szeretem amit csinálok. Szeretek egy-egy emberre ráhangolódni, segíteni neki eligazodnia az élete szövevényes történeteiben. A gyászfeldolgozás talán a szívem csücske, egyrészt saját életemből is hozok veszteségeket, amiket ezzel a  gyászfeldolgozás módszerrel árnyalni tudtam, megélni a fájdalom elengedésének felszabadító erejét.

A másik dolog, hogyha leül velem szemben egy kliens, aki akkor még nagyon megterhelt, összetört a gyászában, “nem látja a napot”, annyira szép annak a folyamatnak az íve, ahogy gyógyul és megbékél a történetével. 

Mit szeretsz legjobban és mit legkevésbé a munkádban?

Olyan, hogy mit nem szeretek, nincs. Szeretem azt, amit csinálok és azt gondolom, ez pont egy olyan hivatás amiben saját magunkkal dolgozunk, a lelkünkkkel, empátiánkkkal, és ha ezt valaki már terhesnek éli meg, akkor nem fog működni. 

Hogyan tudod nem behozni a magánéletedbe azokat a sérelmeket, amelyeket az emberek rád zúdítanak? Lehetséges ez egyáltalán?

Erre a válaszom a szupervízió és önismeret fontossága. Van olyan, hogy egy-egy történet, kliens helyzete jobban megérint, ennek oka van. Az egész segítői munkában elengedhetetlen az önismeret és a szupervízió. Ahhoz, hogy tudjak figyelni a másikra, ahhoz nekem is jóban kell lennem saját magammal.

Mi volt a számodra legérdekesebb eset, amivel találkoztál?

Mindig érdekes a történet, ami az adott ember, egyén mögött húzódik meg. Nincs olyan, hogy kiket preferálok, mindenki egyedi, mindenki másképp éli meg a nehézségeit, mindenkinek más a háttere. 

Téged mi érint meg legjobban egy pácienssel való közös munka során?

Ami megérint, amikor valaki igazán megnyílik, ki mer mondani magáról, az életéről olyan letapadt érzelmeket, amiket eddig soha nem fogalmazott meg még önmagának sem. Ezek mindig nagy pillanatok, amiből ered a változás, gyógyulás, fejlődés. Ebben jelen lenni és kísérni a másikat nagyon megtisztelő.

Mesélted korábban, hogy van egy 7 és egy 9 éves kisfiad. Hogyan tudod összeegyeztetni a családi életed, a házasságod ápolását és a gyermeknevelést a munkáddal?

Nagyon hálás vagyok, hogy csinálhatom, amit szeretek és ebben segít a családom. A gyerekeim mára már iskolások, így bizonyos szempontból könnyebb, illetve a férjem és a szüleim is sokat segítenek a hétköznapokban. A hétvégékre nagyon vigyázok, hogy azokat minőségileg tudjam eltölteni, közös programokat tervezünk, sokat kirándulunk.   

Gyermekbarát ez a szakma, mennyire lehet mellette családot tervezni?

Én azt gondolom, hogy minden szakmában nehéz megtalálni az egyensúlyt a munka és a család között, de ha van ebben társ, segítség, akkor sikerülhet.. Nem mindig egyszerű. De azt gondolom más hivatásban sem lenne az. 

Hogyan látod a nők helyzetét a pszichológusok körében? Milyen különbségeket vélsz felfedezni férfi és női pszichológusok megítélése között?

Ebben nem látok különbséget, sőt, most hogy család és párterápiával is foglalkozom nagyon jónak tartom, ha nő és férfi terapeuta együtt, koterapeutaként kíséri a párt vagy családot. Nagyon más dinamika alakul ki, ami hatékonyan hat a női-férfi szerep ellentétekre. 

Közel áll hozzád a keresztény értékrend? Mennyire viheted bele a szakmádba a hited? Szerinted hogyan tudják egymást támogatni a vallás és a pszichológia? Van köze a kettőnek egymáshoz?

Mindig is az életem része volt a vallás, hit. Katolikus iskolába, gimibe jártam, számtalan értéket adott. Most jó érzés ezt a gyerekeimnek is átadni, épp most lesz elsőáldozó a nagyobbik fiam.

A hit és a pszichológia nem zárja ki egymást, sőt a hit óriási erőforrás tud lenni.

A klienseimmel való munka során neutrális vagyok, de arról van tapasztalatom, hogy a hívő klienseknek ez nagyon fontos, ha megérzik, hogy én is hívő vagyok. Egyfajta közös nyelv, szavak nélkül is. Többször dolgoztam a gyászfeldolgozás részeként hitét vesztett, Istenben megrendült emberekkel, nagyon érdekes és egyben megható ez is. Ezekben az esetekben mindig fontos volt a másik félnek, hogy érezte rajtam, hogy megvan ez a közös értékrend. Maga a gyászfeldolgozás során, amikor a kliens az elhunyt szeretett személyt gyászolja és így keres meg, mindig megjelenik az az egzisztenciális kérdés, hogy vajon mi a halál, mi az élet értelme, a kliens saját halálfélelme. 

Manapság sok fiatal érdeklődik a pszichológia iránt. Szerinted mikor válassza egy fiatal ezt az életutat? Mit üzennél azoknak az embereknek, akik a pszichológus pályát szeretnék választani?

A segítői attitűdökkel megáldott embereknek mindenképp javaslom. Aki azt érzi magában, hogy nyitott az emberekre, szeretné őket segíteni és támogatni életük elakadásaiban. Az önkéntes munkát szívesen vállaló fiataloknak érdemes ezt megfontolni. De alapvetően mindenkinek szívből ajánlom az önismeret bármely formáját, legyen szó csoportos, akár pszichodrámás önismeretről, vagy egyéni, esetleg családterápiás önismeretről.

Magunk megismerése, önbizalmunk erősítése, önmagunk szeretete az élet minden területére kihat és az ebben való fejlődés egy biztonságosabb, harmonikusabb életre hív.