Évekig hordtam pénztárcámban a kézzel készített névjegykártyámat – Interjú Szalai Viviennel, a TV2 hírigazgatójával

Tökéletes megjelenés, végtelen báj, szüntelen ambíció. Átlagos emberből a TV2 hírigazgatója. A kitartás, az önmegvalósítás, a képtelen lehetőségek és lehetségek mintapéldája. Szalai Viviennel készítettünk nagyinterjút.

Kedves Vivi! Pár héttel ezelőtt látott napvilágot a BOSS új kampánya, mely a self-made hírességekről és ezáltal példaképekről szól. Azt hiszem, ha itthon kellene a BOSS-nak példaképeket keresniük, akkor egy tuti tipp lennél. Elmesélnéd honnan indultál, és milyen úton jutottál a TV2 hírigazgatóságáig?

Megmondom őszintén, nagyon szeretem az önmegvalósító embereket. Szerintem kétféle ember létezik a világon: az öröklő és a szerző. Az öröklő az, aki alapvetően beleszületik egy olyan környezetbe, ahol az indulás sokkal könnyebb, és talán a fő feladata a család és a felmenők által elért hagyományok és eredmények megőrzése és továbbvitele. Van a másik típus, ahol a család kevésbé tud anyagi vagy kapcsolati hálóval segíteni az elinduláskor, azonban ezek az emberek sem maradnak üres kézzel. Az én szüleim például adtak nekem  morális, értékrendbeli, vallási, ideológiai alapot, gondolkodásmódot, valamint a legjobb iskolákba irattak. 

Nekik köszönhetem az állandó versenyző hozzáállásomat, önmegvalósítási vágyamat. 

A mai társadalom egy részére azonban sajnos egyre inkább jellemző, hogy a másik megszerzett érdemeit, általa elért sikereket nem megérteni, vagy jó értelemben véve utánozni, hanem elvitatni akarja. Könnyű azt mondani, hogy neki azért sikerült, mert xy az anyukája, vagy mert onnan és onnan jön.

Mindig megmagyarázzuk, hogy a másik miért érte el a célját, s én miért nem. Én ehelyett mindig arra kerestem a választ, hogy én hogyan tudom elérni, amit a másik is elért.

Mik azok a tulajdonságai, szokásai, skilljei, amiket magamévá kell tennem, hogy én is elérhessem a vágyott célokat. 

Ma Magyarországon, ha az ember hisz valamiben, a realitás talaján valamit el szeretne érni, és van kitartása, tehetsége és szorgalma, akkor igenis fel lehet építeni egy nagyon szép életpályát, sok lehetőség adódik. Én azt gondolom, hogy a lehetőségek országa vagyunk. 

Az én példám is erre épül. Egy 19. kerületi panel lakásból is el lehet jutni a TV2 hírigazgatóságáig, lehet hat könyvet írni, főszerkesztő lenni mindenféle hátszél nélkül ambícióval, tehetséggel és szorgalommal. Kemény 20 év munkája áll az én hátam mögött is, a saját példám is mutatja, hogy én nagyon hiszek az önmegvalósításban, küzdésben és a lehetőségek észrevételében.

 

Mik voltak a főbb sorsfordító pontok az úton, kik segítettek karriered során?

Érdekes módon mindig vágytam klasszikus értelemben vett mentorra, akit aztán ilyenkor megemlíthetnék, de sajnos ez nem adott meg nekem. Voltak markáns emberek körülöttem, akik hatással voltak rám. Ilyen volt például az első főnököm, főszerkesztőm, aki a napilapok történetének legfiatalabb szerkesztőjévé tett meg mindössze 23 évesen. Itt megtanultam felelősséget vállalni és dönteni.

Nagyon meghatározó volt az életemben az első könyvem megjelenése, a Hamis Gyönyör. A médiában dolgozni egy alkotómunka, mindannyian vágyunk rá, hogy valami maradandót alkossunk. Örülök, hogy ezt ilyen sikeresen elérhettem a műfajban , és lesz mit a jövendőnek hátrahagynom.

Aztán jött a következő nagy lépés, 2014-ben főszerkesztő lettem.

Nagyon vágytam rá, előtte már évekig hordtam a pénztárcámban a kézzel készített névkártyámat – Szalai Vivien főszerkesztő – annyira vágytam rá.

Gyerekkorom óta életcélom volt, hogy egy női magazin főszerkesztője lehessek. Az ottani tapasztalat nagyon sokat adott, majd pedig 7 évvel ezelőtt a TV2 hírigazgatója is lettem, ami pedig már egy következő hihetetlen, nagy lépés volt. 

Mondható szerencsésnek is az életem, de én inkább úgy gondolom, hogy szerencsére nagyon fiatalon, 19 évesen rájöttem, mit szeretnék csinálni, mihez értek, mire tudok karriert és egzisztenciát építeni. Ezért is gondolom úgy, hogy gimnáziumban a tanároknak többet kellene a gyerekekkel foglalkozniuk, és azt keresniük, mihez értenek a diákok, miben tehetségesek. Megmondom, szerintem manapság rendkívül káros folyamat az, hogy mindenki diplomát szeretne szerezni, és sokan lenézik a szakembert. Pedig szakmunkával lehet egy diplomás munka többszörösét is keresni. Egyáltalán nem kell mindenkinek diplomát szereznie, főleg ha az illető kínkeservesen végzi az egyetemet és a megszerzett papírral nem szeretne semmit kezdeni. Miközben lehet, hogy halálosan jó szakember lenne belőle, például asztalos, villanyszerelő, cipész. Ismerősi körömből is tudok erre nagyon jó példákat mondani. 

A szakmunkának a becsületét vissza kellene hoznunk. Ha valaki becsülettel dolgozik, megtanulja a szakmáját, akkor kivételes szakember válhat belőle. 

Érdekes a szerencse témaköre, de lehet, hogy ezt inkább a lehetőségek megteremtésének szinonímájaként használjuk?

Megteremtéseként, és észrevételeként is.

Sokan azt gondolják, hogy majd megáll mégegyszer a busz a megállóban, de nem fog. Ehhez is az kell, hogy koncentrálj és odafigyelj a saját életedre, és kézben tartsd azt. 

Velem is foglalkoznak, nem mindig pozitív értelemben, soha nem értem, miért nem a saját dolgukkal, karrierükkel törődnek az emberek. Nem azt mondom, hogy úgy kell fókuszálnunk a saját kerrierünkre, hogy átgázolnunk a másikon, hanem, hogy sokkal koncentráltabban kell az embernek a saját maga céljaira és fejlesztésére fordítania az idejét, energiáját, pénzét is ahelyett, hogy a környezete vélt vagy valós sikereire pazarolja el az energiáit. 

 

Pár héttel ezelőtt azt mondtad, hogy “Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha hagyjuk magunkat megbénítani, megfutamítani mások irigységétől, rosszindulatától és pletykájától.” Rendben, de hogyan tudod a negatív kommenteket, kritikákat kezelni, kiszűrni?

Az évek meg a rutin.

Őszintén, egész fiatalként, az emberek személyisége még kiforratlan. Én lánglelkű voltam, megértéssel és szeretettel fordultam az emberek felé. Nagyon szeretek velük beszélgetni, sokan osztották meg a munkámból kifolyólag is az életútjukat. Nem vagyok egy ítélkező típus, s ezt vártam el a másik oldaltól is, de sajnos sokszor nem ezt kaptam vissza. Volt bennem naivitás, többek között emiatt is csalódtam többször emberekben, és volt bennem harag is egy ideig, de aztán valahogyan megért bennem az a béke, hogy amin nem tudsz változtatni, azt el kell fogadnod. 

Egy embert nem lehet megváltoztatni, ha ő maga nem akarja. Ha valakinek a szívében inkább rosszindulat, keserűség van, annak magyarázhatok életem végéig, győzködhetem, de sohasem fog megváltozni. 

Mostmár egy sztoikus nyugalom van bennem, de ezt nagyon sokáig bántam, sokáig nem hagyott nyugodni. 

Korábban el tudtak bizonytalanítani abban, ami a személyiségemmel volt kapcsolatos, de a szakmai tudásommal kapcsolatban szerencsére soha, azok a kritikák leperegtek rólam. 

Egy nő könnyebben törik, mint egy férfi, de ez nem baj, sőt, ezért tudunk bizonyos szakmákban vagy élethelyzetekben jobbak lenni, mint a férfiak. Ehhez kapcsolódva gondolom azt, hogy amit egy női vezető legnagyobb hibaként el tud érni, ha a beosztottjait úgy próbálja vezetni, mint ahogyan egy férfi vezetné őket. Ez nem jó, a női vonásainkat meg kell őrizni, abban sok szépség és sok pozitívum van. 

 

Ha a jelenre gondolunk, hogyan lehet nő maradni vezetőként, ebben a többségében férfiak uralta világban? 

Az érzelmesség nem szégyen. Nyilván nem minden döntésnél csak az érzelmek számítanak, de fontos őket behozni a mindennapokba. Egy hír is érzelmes műfaj, meg kell felelnie a kivel, mikor, hol, hogyan, mi történt szempontoknak, de ez önmagában még semmi. A riportot el is kell mesélni, hatni kell az érzelmekre, hogy érdekes legyen. 

Ha egy nő a helyén van nőként, és nem próbálja meg eljátszani a férfit, akkor az empátiájának is magasnak kell lennie, mert az természetszerűen erősebb, mint egy férfié, tehát nagyon jó csapatösszetartó lehet egy női vezető. Emellett több időt fordíthat a jövő generáció kinevelésére, aktív foglalkozásra a fiatalokkal – mint egy anyuka. 

Mi konzervatív feministának valljuk magunkat, így számunkra fontosak bizonyos hagyományos női, férfi tulajdonságok. Szerinted mik azok a hagyományosan női tulajdonságok, amik segítették vagy akár segítenek most a munkádban? Melyik tulajdonságot tartod a legfontosabbnak?

Emóció, empátia, együttérző képesség, kicsit (pozitívan) érzelmesebb szempontból nézni a szituációkat. A férfiak talán racionálisabbak, gyorsabban döntenek, míg a nők többször átgondolják a helyzeteket, emiatt talán biztosabban döntenek, hiszen jobban körüljárják a problémát. 

Szerintem jó kollégák a nők, talán azért is, mert kedvesebben, gondoskodóan fordulnak egymás felé. Ezzel szemben azt tapasztalom, hogy a nők kevésbé támogatják egymást, ebben fejlődnünk kellene, jobban össze kellene fognunk a különböző szerepekben.

Nem hiszek abban, hogy teljesen leosztott szerepek vannak. Ha valaki magas beosztásban van, szerintem nem feltétlenül kell lemondania az anyaságról, és fordítva sem.

Megfelelő partner mellett hiszek abban, hogy összeegyeztethető a kettő szerepkör. Itt szeretném azt is kihangsúlyozni, hogy szó sincs arról, hogy ha valaki otthon van a gyermekével, és nem dolgozik, azt kevesebbre tartom, mert mindenkinek az a jó, ami neki jó. Aki amiben jól érzi magát, és ahol a legtöbbet tudja adni saját magának, a gyerekének, férjének, az akkor a helyén van. 

Még egy nagyon fontos dolog, amit nőként sok vezető társamnál tapasztalok, amikor egy nő egy párkapcsolatba megpróbálja a vezető szerepet bevinni. Szerintem ez nagyon ijesztő, ha egy nőtől igazgatói kártyát kapnak, mikor egy kedves, szerető társra vágynak, aki meleg otthont teremt, és aki megértéssel fordul felé.

 

Példaképekkel kezdtük a beszélgetésünket, kapcsolódjunk vissza hozzá: elárulnád ki volt, vagy jelenleg ki a példaképed?

Madonna jutott eszembe a mérhetetlen kitartása miatt. Madonnának még a hangja sem volt az igazi – már elnézést – de annyira hitt abban, hogy Ő sztár lesz, és a világ egyik legnagyobb sztárja lett, milliók rajonganak ma is érte. Gátlástalansága mondjuk már az árnyékoldala, ami miatt már nem emelném ki.

Az amerikai Vogue főszerkesztőjét, Anna Wintourt emelném még ki (róla mintázták az Ördög Pradát visel c. sikerfilmet). A filmet alapvetően lejáratásnak szánták, de szerintem az, hogy munkamániás,  céltudatos, borzasztóan összeszedett, profi nő, számomra nagyon pozitív.

Így él egy profi. Be van osztva az élete, tartja magát a határidőkhöz, minden munkatársától a legjobbat várja el, mert az őt is építi

– bárcsak nekem egy ilyen főnököm lett volna, akitől így tudtam volna tanulni. Az ő életútja számomra példaértékű.

Nagyon szerettem még Diana hercegnét is, nála az tetszik, ahogyan az emberek nyelvén tudott beszélni. Ahogy ő hangot talált az átlagemberrel, az valami fantasztikus. Jelensége pedig még a halála óta is szüntelenül létezik, olyan generációknál is, akik már utána születtek. Egy olyan legenda, aki igaz volt, mert ha hamis lett volna, már rég kiderült volna. Őszinte kedvesség és jóindulat volt benne az emberek iránt. 

Jackie Kennedynek pedig a tartása rendkívül példaértékű, ami – még Aristotle Onassis-al való kapcsolatától függetlenül is – megkérdőjelezhetetlen.

Most talán ezt hiányolom, kevés az olyan nő, akinek tartása, eleganciája van, akire fel lehetne nézni – ebből jó lenne Magyarországon is többet látni. 

 

Mit tanácsolsz nekünk, karrierünk kezdetén álló nőknek?

Semmiképpen se hagyjátok magatokat elbizonytalanítani! Ki kell tartani!

Az alapja pedig az önismeret, önelfogadás és önszeretet. Az embernek meg kell ismernie magát – a sötét oldalát, hiányosságait is. Hiszek abban,  ha az embernek megvan a kellő akarata és intelligenciája, akkor tud a személyiségében is fejlődni, én magam is sok mindenben fejlődtem. 

Emellett kell, hogy legyen reális de határozott víziója, hogy ő mit szeretne elérni, mi szeretne lenni, tudjon azért rengeteget dolgozni, menni és soha nem megállni. 

Sokkal többen lesznek – sajnos – akik le akarnak majd beszélni, mint akik támogatni akarnak. Ne hagyd magad elbizonytalanítani, ne hallgass a külvilágra, hanem haladj a célod felé. 

Utolsó kis apróság: Higgy a csodákban, mert az életben vannak csodák.

 

Képek forrása: Szalai Vivien, Borzi Vivien