Az öltözködés iskolája – beszélgetés Angelika Zielinska stylisttal

Vajon mennyire igaz a mondás, miszerint a ruha teszi az embert? Egy állásinterjún, egy randevún vagy bármilyen más élethelyzetben kétség sem férhet hozzá mennyire fontos, hogy az elménkkel brillírozzunk, tisztelettudóak, kedvesek, határozottak legyünk. Azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, mennyit tesz hozzá a kisugárzásunkhoz a megjelenésünk. Angelika Zielinska stylisttal beszélgettünk, aki számos hasznos tanáccsal látott el minket abban a tekintetben, hogy milyen protokolláris szabályok szerint illik felöltöznünk az egyes szituációkban.

A stylist szakértő szerint kb. 5 másodperc az az időintervallum, amely alatt egy újonnan megismert emberről elsőre kialakul bennünk egy kép. Már előnnyel indulunk akkor, ha megjelenésünkkel tiszteletünket fejezzük ki a másik iránt.

Zielinska úgy tartja, mindenek előtt az a fontos, hogy tisztán, ápoltan jelenjünk meg, illetve megtaláljuk a saját stílusunkat, és azt csempésszük bele valamilyen módon a ruházatunkba.

Minél kötetlenebb az esemény, amelyen részt veszünk, annál több szabadságunk van ebben. Azt is előre kell bocsátanunk, hogy ha a következő szabályoknak nem felelünk meg mindenkor tökéletesen, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor már nem is csinálhatjuk jól. Mindössze arról van szó, hogy a tőlünk telhetően érdemes törekednünk azok betartására – a saját érdekünkben.

Alapvetően három öltözködési formát különböztetünk meg: a formális, a félig formális és a nem formális öltözködést. Ezeken belül is elkülönítjük egymástól a Business Professional, a Smart Casual, a Casual, a koktélruha, a Black Tie és a White Tie dress code-okat.

A Business Formal az egyik legkötöttebb öltözködési forma. Ilyen ruhát elsősorban a munkahelyen, irodákban szokás viselni. Tanácsos lehetőleg minél visszafogottabb színeket használnunk, például feketét, fehéret, barnát, sötétkéket vagy pasztellrózsaszínt. A táskánknak pontosan akkorának kell lennie, hogy egy A4-es lap beleférjen. Nők esetében ez a viselet blúzt, kosztüm felsőt, elegáns szoknyát vagy nadrágot jelent. Fontos arra figyelnünk, hogy a kosztüm felsőnk karcsúsított legyen, és semmiképp se vegyünk nagyobb méretet belőle, hiszen annak ránk kell passzolnia. A szoknyánk pontosan csak térd felettig érhet. A cipőnk olyan elegáns, lapos vagy nem túlságosan hivalkodó magassarkú lehet, amelynek mind a lábujjainkat, mind a sarkunkat fednie kell. 

Ami a férfiakat illeti, az ő ruházatuk öltönyből, tehát elegáns nadrágból, teljesen begombolt, fehér ingből és zakóból áll, amelynek szintén karcsúsítottnak és egyszínűnek (nem mintásnak) kell lennie. A táskájuknak, a cipőjüknek, az övüknek és karórájuk szíjának lehetőleg ugyanolyan színből és anyagból kell készülnie. A nadrágnak olyan hosszúnak kell lennie, hogy pontosan csak egy gyűrődés lehet alul. Az ing ujjából a kéznél öt centiméternyi látszódhat ki a zakó alól. Illetve a zokninak feketének és olyan hosszúnak kell lennie, hogy ha a férfi ülés közben keresztbe teszi a lábát, akkor se látszódjon ki a bőre. Biztosra megy, ha térdzoknit vesz fel. 

A Smart Casual egy fokkal kötetlenebb dress code. Ilyen ruhákat általában a munkahelyen pénteki napokon, egy szabadabb csapatépítőn, egy kormányhivatali látogatásunkkor vagy egyetemen szokás viselni. A nők ebben az esetben már hordhatnak élénkebb színeket, mint például korallt, zöldet vagy bőrszoknyát. A kosztüm felsőnknek nem feltétlenül kell karcsúsítottnak lennie, de ekkor sem lehet oversize. Ha kicsit feltűrjük a kosztüm felsőnk ujját, azzal egyfajta könnyedséget adunk az outfitünknek. Az elegáns cipőnkből kilátszódhat a sarkunk. A férfiak már viselhetnek mintás zakót is. 

A Casual a legkötetlenebb öltözködési forma, amit egyszerű hétköznapokon viselünk. Ebben az esetben teljesen kibontakozhatunk, olyan mintát, színt és formát viselhetünk, amilyet csak szeretnénk.

Félig formális vagy koktélruhákat például üzleti vacsorákon szokás viselni. A nők elegáns, vállat és lehetőleg térdet is takaró ruhát válasszanak, magassarkú cipőt, illetve a táskájuknak ez esetben kisebbnek kell lennie, körülbelül egy A5-ös méretű füzetnek vagy egy nagyobb pénztárcának megfelelően. Ilyenkor ajánlott kiegészítőkkel, ékszerekkel díszíteni magunkat. A férfiak lehetőleg sötétkék vagy szürke, karcsúsított smokingot viseljenek, azonban ahhoz, hogy kicsit feldobják öltözetüket, a zakó alá felvehetnek egy, attól eltérő, visszafogott színű, elegáns mellényt. 

A Black Tie és a White Tie a legelegánsabb öltözködési formák. Az előbbi viselete esküvőkön, különleges alkalmakon, az utóbbié bálokon, estélyeken ajánlott. A Black Tie esetében a nőknek hosszú, földig érő, vállat takaró estélyi ruhát kell viselniük, hozzá a táska kis pénztárca méretű legyen, a lábujjak kilátszodhatnak a magassarkúból. Ezenkívül különösen elegáns, ha ékszereket használunk. A férfiak viselete ebben az esetben a fekete frakk és a csokornyakkendő. Ami a White Tie formát illeti, a nőknek ez esetben is hosszú, földig érő estélyi ruhát illik viselniük, amelyben kint lehet a válluk, sőt, egy hosszú kesztyű is nagyon jól mutat ilyenkor, amely végigfut a kezeken és a karokon. A táskára, a cipőre és az ékszerekre vonatkozó információk megegyeznek a Black Tie-éival. A férfiaknak fehér inget és fehér gallérkát, illetve fekete frakkot illik viselniük. Ezen kívül egy elegáns kalappal is feldobhatják a szettjüket. 

Zielinska stylist hölgy elmondása alapján a sárga az emberi szem számára a legélénkebb szín, amelyet akkor tanácsos viselnünk, ha azt szeretnénk, hogy amikor az emberek ránk néznek, valami más helyett először a sárga ruhadarabunkra vagy kiegészítőnkre irányulna a figyelmük. A második legélénkebb szín a piros, ezt viselve is hasonló hatást válthatunk ki, mint a sárgával. Ezenfelül a piros szín viselete magabiztosságot, jó kedélyt sugároz mások felé. 

Összességében tehát egyáltalán nem elhanyagolható, hogy odafigyeljünk a megjelenésünkre. Igaz, a külső közel sem minden, azonban döntő befolyással bír az első benyomás kialakulásakor.

Az interjút Nagy Vanda készítette

Képi források:

https://www.facebook.com/angelikazielinska.stylistka.trener.coach

https://www.styledit.hu/business-casual-dress-code-a-formalis-stilus-nem-kell-hogy-uncsi-legyen-97454

https://www.thetrendspotter.net/casual-outfits/

https://www.hockerty.com/en/blog/black-tie-versus-white-tie-attire?amp=1

Három szokás, amely meghatározza az életed 

Belegondoltál már abba, hogy valójában azok a dolgok, amikkel az idődet töltöd, azok teszik ki az életedet? Rengetegszer éljük úgy a hétköznapjainkat, hogy végig sem gondoljuk, merre halad az életünk.  Csak jön egyik nap a másik után. 

Ebből a rutinszerűségből talán csak azok az alkalmak zökkentenek ki minket, amikor ráeszmélünk, hogy gyermekünk, kistestvérünk már érettségizik, pedig nekünk úgy tűnik, mintha csak tegnap lett volna, hogy tologattuk a babakocsiban. Rádöbbenünk, hogy ismét egy szempillantás alatt repült el 5-10 év, vagy talán még több. 

A kérdés csak az, hogy mi milyen irányba változtunk. Ugyanott tartunk, ahol sok-sok évvel ezelőtt?

Ha azt szeretnénk, hogy az élet ne csak elfusson felettünk, hanem képesek legyünk kontrollálni, milyen irányba változzon a személyiségünk, bizonyos lépéseket meg kell tennünk.

Először is el kell ismernünk: akár tetszik, akár nem, a változás megtörténik.

Egy napon bizony elvégzed az egyetemet, a kistesók felnőnek, a szüleid a párkeresésre noszogatnak, de a szíved mélyén te talán mégis úgy érzed, még azt sem tudod, ki vagy valójában. 

Ha nem vagy hajlandó elismerni a változás tényét, néhány év múlva pontosan ott leszel, mint ma, leszámítva, hogy idősebb leszel, kevesebb idővel és kevesebb lehetőséggel. 

Ahogy John Maxwell fogalmaz: “Az egyetlen dolog, ami a honlappal kapcsolatban biztos, hogy más lesz, mint a ma. A jó hír az, hogy a világ olyan gyorsan változik, hogy nem tudsz mindig rossz maradni, még ha akarnál sem.”

A különbség aközött, aki ma vagy és aki tíz év múlva leszel, három szokáson múlik igazán:

  1. Milyen könyveket olvasol

Amit kedved szerint olvasol, az megragad benned. Teljesen más hatást vált ki az emberből egy romantikus regény, egy pszichodráma, vagy egy életvezetési tanácsadó könyv. Egy jó könyv nagy hatással lehet ránk nem csupán intellektuálisan, hanem érzelmileg is. Az ezekben leírtak akarva akaratlanul formálják a gondolkodásmódunkat. A gondolataink pedig meghatározzák a szavainkat és a tetteinket. Ha folyton pletykalapokat olvasol vagy a Facebook kommentszekciókat görgeted, lehet, hogy alapvetően negatív előítélettel fogsz közelíteni az emberekhez. Ha viszont olyan témákban mélyedsz el, amelyek segítenek az értékrended szerint élni az életed, ha napról napra új ötleteket merítesz egy-egy könyvből, az elképesztő  módon fejlesztheti a kreativitásod.

  1. Milyen emberekkel építesz kapcsolatot

Ahogy a mondás tartja, a két hozzád legközelebb álló ember átlaga vagy. Az, hogy milyen emberekkel vesszük körbe magunkat, rendkívüli hatással van arra, milyen irányba formálódik a személyiségünk. Emlékszem gyermekkoromban tagja voltam egy baráti társaságnak, amelynek a tagjai teljesen mások voltak, mint én. Néhány hónap elteltével azonban elkezdtem ugyanazokat a szavakat, ugyanolyan stílusban használni, mint ők. Miután megszakadt velük a kapcsolatom, hosszú időnek kellett eltelnie, míg újra önmagam tudtam lenni. Saját magunkon sokszor nem is vesszük észre a változást.

Ezért annyira fontos, hogy legyen legalább egy olyan ember az életünkben, akinek a szavára adhatunk, akiben megbízhatunk, hogy nem fél az épülésünkre szolgáló kritikával illetni minket. 

  1. Mennyi minőségi időt töltesz Istennel 

A minőségi időtöltés azt jelenti, hogy a másikra ténylegesen odafigyelünk, csak rá koncentrálunk és minden más külső tényezőt kizárunk. Rutinszerűen imádkozol, sokszor már azt sem tudva, milyen szavakat mormolsz magadban? Reggel a kocsiban a piros lámpánál olvasod el gyorsan a napi igét? Egyáltalán szoktál Istennel “beszélgetni”? Nekem is ismerős az az érzés, milyen a bibliaolvasást teherként megélni, vagy azt érezni, hogy az imádkozást gyorsan le kell tudni, hogy aztán jöhessenek végre a feladatok. Persze ez bűntudatot szül, amely még inkább falat emelhet Isten és közénk. Azonban az imádságra és a bibliaolvasásra tekinthetünk úgy is, mint egy lehetőségre. Esélyt kapunk arra, hogy a világmindenség Teremtőjével és Működtetőjével időt töltsünk el, kiöntsük neki a szívünket és megosszuk vele a problémáinkat. Olyan ámulatba ejtő, hogy egy ilyen hatalmas és “elfoglalt” Úr is a legnagyobb érdeklődéssel figyel oda minden egyes szavunkra. Ő vágyik arra, hogy beszélgessünk vele és tanácsot adjon nekünk. 

Ha unalmasnak tartod az imádkozást és szeretnél ezen változtatni, azt javaslom, menj el Istennel egy randira. Főzz egy kávét vagy teát, majd menj el egy helyre, ahol igazán szeretsz időt tölteni és együtt tudsz lenni a gondolataiddal. Azután kezdd el! Nem kell irodalmi stílusban, kerek mondatokban fogalmaznod. Egyszerűen mondd el Istennek azt, ami épp foglalkoztat. Aztán hallgasd figyelmesen, nyitott szívvel, hogyan válaszol neked. 

Csodálatos volt, amikor felismertem, hogy az Istennel való kapcsolatom minősége határozza meg leginkább az emberi kapcsolataim, a karrierem és a jellemem milyenségét is. Ha Isten az első helyen van az életemben, akkor minden más is a helyére kerül. 

Egy próbát érdemes tenned vele!

A Példabeszédek könyve így fogalmaz: “Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert abból indul ki minden élet.”

Ez azt jelenti, hogy amely dolgok előtt megnyitod a szíved és érzelmileg hatással vannak rád, azok nagyban meghatározzák, milyen emberré formálódsz.

Ha boldog és elégedett életet szeretnél, tudatosan és átgondoltan alakítsd ki, milyen gondolatokkal töltöd meg elmédet, milyen emberek társaságát keresed és milyen kapcsolatot alakítasz ki Istennel.

Nagy Vanda

Kép forrása: https://richcoward.com/how-to-really-rest/

5+1 tipp arra, hogyan vágj neki az új élethelyzeteknek

A változás sosem egyszerű, pláne akkor, ha valaki a középiskolából belecsöppen az egyetemi életbe, vagy onnan a munka világába. Vannak, akik alig várják a szabadságot, másokat szorongással tölt el az önállóság gondolata. Döntenünk kell, hogy azt tesszük, amit “mindenki más” és sodródunk az árral, vagy másképp reagálunk a kihívásokra. Keresztényként vannak bizonyos támpontok, amelyeket ha figyelembe veszünk, nagyobb eséllyel tudunk majd helytállni az új élethelyzetekben. 

1. Szánj időt arra, hogy átgondold, ki vagy és miben hiszel!

Hatalmas lehetőség rejlik abban, hogy új környezetbe kerülsz, amelyet a javadra vagy a károdra is fordíthatsz. Idegen emberek vesznek körül, akik még nem ismernek. Te magad alakíthatod ki és mutathatod meg, hogy ki vagy, és milyen embernek szeretnél látszani előttük. Vannak olyan tulajdonságok, amelyek miatt keresztényként mások vagyunk, mint a többiek:

hogy egyszerűen önmagunkat adjuk Jézus követőiként, és tudjuk, miért tartjuk magunkat elveinkhez.

Lesz, akinek emiatt nem leszel szimpatikus? Valószínűleg. De sokkal jobb kevesebb barátot szerezni, mint olyannak tettetni magad, amilyen valójában nem vagy. 

2. Ne légy “tucatember”!

Az egyetemi vagy a munkahelyi kultúrának lehetnek olyan területei, amelyek komoly próbára teszik a hitedet. Sokan ezekre úgy reagálnak, hogy beállnak a sorba: részegre isszák magukat minden bulin, csalnak a vizsgákon vagy a plusz juttatás érdekében egy kis csalás is belefér. Mások megbotránkoznak, és koliszobájuk vagy irodájuk rejtekében mondanak ítéletet a “világi emberek” felett. Szerintem egyiket sem kellene tennünk. Ezek a szituációk lehetőségek a szórakozásra, barátságok kötésére és a hitünk hétköznapi módon történő megosztására. Ezzel nem azt mondom, hogy “verd agyon a Bibliával” a szobatársaid, vagy hogy állandóan arról kellene beszélned, mi volt a templomban. Sőt, az sem feladatod, hogy meggyőzd őket a “megtérésről”. Azért viszont már felelősséggel tartozol, hogy megmutasd nekik, így is lehet élni, ők pedig eldöntik majd, hogyan reagálnak Isten hívására. 

3. Élj úgy, hogy kérdezzenek! 

Tudom, hogy néha nehéz, de ne érezd cikinek, hogy keresztény vagy! Inkább tekints lehetőségként arra, hogy ne egy légy a sok közül, hanem példát állíts mások elé az életeddel. Talán nem hiszed el, de figyelnek téged. Ha tudják, hogy hívő vagy, lesznek, akik furán néznek majd rád, de észreveszik, milyen szavakat használsz, milyen ruhákat hordasz, vagy hogyan kezeled a stresszes helyzeteket. Lesznek, akik számára a Te viselkedésed fogja definiálni a keresztény jelzőt. Ez nagy felelősség!

Úgy hiszem, Istennek van egy álma velünk kapcsolatban: hogy felnevelje keresztény fiatalok olyan nemzedékét, akik képesek az élet kényes területein nyomás alatt is megélni a hitüket, akik nem rejtegetik azt és nem is szabadkoznak miatta, viszont mély barátságokat építenek ki diáktársaikkal, kollégáikkal.

4. Építsd az Istennel való kapcsolatod!

Hogyan hozz jó döntéseket annak érdekében, hogy helytállj a próbákban és tovább növekedj hitben? – Úgy, hogy arra törekszel, hogy Istennel minél jobb kapcsolatban légy. Gyakran nem gondolunk bele, de az Istennel való kapcsolatunk minősége nagyban befolyásolja azt, milyen viszonyt ápolunk másokkal. Ezért létfontosságú, hogy rendszeresen imádkozz és megbeszéld Istennel, ami benned van. Eljött a te időd arra, hogy erős alapokat fektess le, és felfedezd milyen az, amikor Ő veled van minden helyzetben. Az általad meghozott döntések nem csak az egyetemen vagy a munkahelyen töltött idődet fogják meghatározni, hanem a jellemedet és az életviteledet is. 

5. Keress elszámoltathatóságot!

Az elszámoltathatóság azt jelenti, hogy ha van egy kihívást jelentő terület az életünkben, azt őszintén megosztjuk egy barátunkkal, és megkérjük, hogy bizonyos időközönként kérdezzen rá, hogy állunk ezen a területen. A legfontosabb ilyenkor a kendőzetlen őszinteség. Magunk mellett tudni valakit, aki valóban ismer és a legjobbat akarja nekünk, alapja az elszámoltathatóságnak. Az igazi bizalmas barátok ki fogják mondani, amit hallanunk kell, akkor is, ha fáj egy kicsit. Ezzel együtt a szüleid már nem lesznek ott, hogy minden vasárnap elcipeljenek a templomba vagy noszogassanak a becsületes tanulásra, munkára. Azt javaslom, keress egy gyülekezet, amely minden héten az indítóbázisod lehet! Légy annak aktív tagja és vedd körül magad olyan emberekkel, akik építik a hitedet. 

+1. Légy ott mások számára!

Mindannyian hagyunk hátra valamilyen örökséget, és hatással leszünk a világra, amelyben élünk: jó vagy rossz hatással. Te milyen örökséget szeretnél magad után hagyni? Oka van annak, hogy oda kerültél, ahol most vagy: hogy jót tegyél a körülötted élőkkel. Lesznek időszakok, amikor a barátaidnak, a kollégáidnak szükségük lesz rád. Lehet, hogy küszködnek majd valamivel, kérdéseik lesznek, és bátorításra, tanácsra lesz szükségük. Keresztényként kapcsolatban vagyunk Istennel, aki minden embert szeretne megáldani, és olyan segítséget nyújtani nekik, amelyet senki más nem tud. Meglepődnél, ha tudnád, mennyi ember vágyik arra, hogy beszélgessen az élet értelméről, vagy arról, miért hiszel Istenben. Gyakran keresik a választ olyan kérdésekre, mint „Ki vagyok én?”, „Mi az életem értelme?”, „Szerethető vagyok?”

Ilyenkor nyugodtan kérdezhetjük Istent, hogy mit kellene tennünk vagy mondanunk. Bármilyen szituációban megkérhetjük őt, hogy lépjen be abba.

Úgy érzed, Te nem vagy alkalmas erre, neked nem elég erős a hited? Elárulom, hogy Isten pont egy olyan embert keres, mint te, hogy képviseld Őt a diákok között vagy a munka világában. Egy nagy kaland vár rád, és egy annál is nagyobb Isten van veled. Ő az, aki elküld, hogy képviseld Őt ott, ahova elhelyezett, és ígéri, hogy veled lesz.

Imádság:

Atyám, 

Köszönöm, hogy Te ismersz engem, és látod, hogy mi játszódik le bennem. Ismered a reménységeimet és a félelmeimet. Tudod, mely területeken vagyok magabiztos és melyeken nem. Te ismered az egyetememet/ a munkahelyemet, és látod, mi minden áll még előttem. Segíts a legtöbbet kihoznom azokból a lehetőségekből, amikor természetes módon kifejezhetem a hitem másoknak. Add, hogy rátaláljak azokra az emberekre, akikkel erősíthetjük egymást. Segíts, hogy ott legyek azok számára, akiken általam akarsz segíteni! Szeretném látni, ahogyan eljössz jelenléteddel kollégiumokba, szórakozóhelyekre, előadótermekbe, konferenciákra és irodákba, és szeretnék részt venni abban a munkában, ahogyan akaratodat megvalósítod.

Kérlek, legyél velem ebben az új kalandban! Bízom benned. Ámen

Nagy Vanda

Nagyi naplója

Novella egy kamaszlányról, aki nagymamája naplóján keresztül bepillantást nyer a kommunista diktatúra rémálmába…

“Történelmi eseményeken alapuló kitalált történet”

Egyszer, egy szép tavaszi napon, amikor már mindenki bőrdzsekit és tornacipőt hordott, félig unatkozva, félig vágyakozva tekintettem ki az iskola ablakán. Péntek hetedik óra volt, ami egyet jelentett azzal, hogy már minden diák a padra fekve hallgatta a magyartanár előadását, ahogy Arany János Családi kör című versét elemezte.

Amikor végre megszólalt a szabadságot jelző csengő, és mindenki üdvrivalgásban tört ki, a tanár az utolsó szó jogán még gyorsan feladta a házi feladatot. Azt mondta, írjunk egy kétoldalas házi dolgozatot, melynek címe: A családom. „Biztosan könnyű lesz írni róla, ha már ennyire figyeltetek!” – tette hozzá haragosan.

Hazafelé végig azon gondolkodtam, miről is írhatnék. Őszintén szólva olyan téma volt ez számomra, amiről egyáltalán nem szívesen beszéltem. Pedig az én családom is olyan, mint manapság a legtöbb gyereké. A szüleim elváltak. Apu egy másik városban él, ezért csak ritkán látogatjuk meg a testvéremmel. Anyu sokat dolgozik, gyakran későn ér haza, itthon pedig vezeti a háztartást, ezért mindig nagyon fáradt. Az öcsém még csak nyolcéves, de már annyit ül a számítógép előtt, mint egy informatikus, és játszik a virtuális „barátaival”. Végül pedig én, egy tizenhat éves serdülő kamaszlány, aki keresi a helyét a világban.

Másnap reggel anya felkeltett, nem mellesleg ,,hajnali” kilenc órakor, hogy legyek szíves letörölgetni a bútorokat, mert szerinte „köpedelem, ahogy kinéznek”. Nyűgösen kikeltem az ágyból, tudtam, hogy igaza van, hiszen már vagy két hete ígérgetem, hogy megcsinálom. Amikor már a nappaliban lévő nagy könyvszekrénynél tartottam, ahogy kinyitottam az ajtaját, a legfelső polcról egy rosszul berakott kis könyv pottyant a fejemre. Na, remek, nem elég, hogy szombat reggel takarítanom kell, délután pedig meg kell írnom egy hosszú és nehéz beadandót, még ez a vacak könyv is a fejemre esik! Hirtelen dühömben földhöz csaptam a kis tárgyat, ám csak ekkor vettem észre, valójában mi is az. Egy poros, régi füzet, melynek a címlapján egy név állt: Gál Ilona. Majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Hiszen ez a nagyi füzete! Pontosabban már csak volt, hiszen a nagymamám már két éve nincs köztünk. Amint felnyitottam a közepénél, a megsárgult lapok elárulták, hogy ez nem is egy átlagos iskolai füzet, hanem egy napló. Így elkezdtem olvasni és engedtem, hogy a betűk, az érzelmek magával ragadjanak. Egy másik időbe, egy másik korba, egy másik világba, ahol senki és semmi sem olyan volt, mint ma, mégis valamiért emlékeztetett a jelenre…

„’59. május 9.

Nos, ma nem történt túl sok minden. Sanyi újra megkérdezte, nincs-e kedvem elmenni vele fagylaltozni, én pedig megint azt válaszoltam, hogy a kisöcsémre kell vigyáznom. Pedig az az igazság, hogy szívesen vele tartottam volna, de a testvérem mégiscsak fontosabb, mint egy randevú.

Az utolsó tanóránk irodalom volt Kis Bélával. Ez a tanár úr híres elképesztő szigoráról és fegyelmezési módszereiről, de leginkább arról, hogy a szocializmus hű szolgája és a forradalomban harcoltak gyermekeinek mélységes megvetője volt. Lényegében engem személy szerint utált. De nem is ez volt a baj.

A gond abból adódott, hogy egy fogalmazást íratott velünk A családom címmel. Arra is felszólított minket, hogy a színtiszta igazságot írjuk le.

Így rövid gondolkodás után nekifogtam, hogy a lehető legőszintébben fogalmazzam meg a színtiszta hazugságot, vagyis azt, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Leírtam, hogy mire hazaérünk az öcsikémmel az iskolából, édesanyám kipirult arccal szorgoskodik a konyhában, hogy az „apjok megérkeztére” már kész legyen a terülj-terülj asztalkám. Miután eleget tettem iskolai kötelességeimnek, én is igyekszem segíteni neki. Addig a testvérem kint játszik a barátaival olyat, amilyet az úttörőtáborokban szoktak. Estére édesapám is megérkezik. Megcsókol minket, édesanyát persze hosszabban, majd leül és jóízűen falatozik. Vacsora közben mindenki elmeséli az aznapi élményeit. Ilyenkor nagyokat nevetünk. Az étkezés végeztével édesanyám lepihen, édesapám pedig elalvás előtt mesél nekünk. Vicces, romantikus, elgondolkodtató történeteket. A legjobb viszont, hogy közben fogja a kezünket. Én gyakran már azt sem értem, hogy mit mond, csak a hangját hallom. Majd jön a sötét. Az álom. Melyben minden olyan, mint amilyennek leírtam. Nagyszerű és meseszép.

Összefoglalva ezt írtam. Mikor beadtam a dolgozatot, a tanár úr kárörvendően rám vigyorgott. Jól tudta, hogy semmit sem írhattam le úgy, ahogy van. De talán nem is szerettem volna.

Ugyanis mikor hazaérünk, édesanyámnak a színét sem látni a konyhában. Fel sem bír állni, folyton beteg. Ezért én rögtön nekilátok főzni, hogy este legyen mit ennünk, bár a legtöbb ingóságunkat be kell szolgáltatnunk az államnak. Azt mondják, annak okán, hogy minden elvtárs és elvtársnő tökéletesen egyenlő mértékben részesüljön a javakból. De ha gazdagtól-szegénytől is elveszik, amije van, ki kapja meg mindazt, ami egykor a miénk volt? A kérdésre máig sem találtam választ… Persze az öcsém sem játszik, ő segít nekem. Egyébként nincsenek is barátai. Kiközösítették, hiszen nem lehet úttörő a származása miatt. És édesapám sem jár haza, már régóta. Három éve én mesélek esténként a testvéremnek. Mielőtt elalszik, néha megkérdezi, hogy mikor fog már édesapa hazajönni. Én ilyenkor rendszerint azt válaszolom, hogy addig még ezer esti mesét kell meghallgatnia. Ekkor elkezd számolni, hogy vajon mennyi is az az ezer, de sosem jut a végére, mert egy idő után elakad, feladja és álomba szenderül. Én viszont sokáig nem tudok elaludni. Hol édesanya átszűrődő zokogásától, hol a jelen fájdalmától, hol a jövő veszélyeitől. Azonban van egyetlen egy dolog, ami színtisztán igaz a fogalmazásomban. Az, hogy mikor végre sikerül elaludnom, mindig arról álmodom, hogy az életem olyan, mint amilyen sok-sok éve volt… mint amilyennek leírtam… gyönyörű és álomszép…”

Egy könnycsepp gördült le az arcomon, mely nyomot hagyott a napló lapján és elmaszatolta a kézírást. Mostanában nem szerettem olvasni, mert nem találtam olyan könyvet, amely felkeltette volna az érdeklődésem. Azonban nagyinak, az egykori tinédzserlánynak ez a rövid kis naplóbejegyzése szíven talált.

Nagyi nekem sosem beszélt a múltjáról, de most már értem is, miért. Tényleg mindig mosolygott, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem akarta, hogy sajnálják őt. 

Én viszont mindig is sajnáltattam magam. Azért, mert nincs elég jó telefonom, vagy mert nem mehetek el egy buliba, és még sorolhatnám. Ez az eset viszont rádöbbentett arra, hogy mennyire jó dolgom van, milyen elégedettnek kellene lennem, és mennyire meseszép az életem. Olyan, amilyenről nagyi még csak nem is álmodhatott volna.

Nagy Vanda

Képi forrás: https://local12.com/news/local/local-man-turns-grandmothers-wwii-era-diary-into-book-cincinnati

Muszlim apa, baptista anya – interjú egy norvég kereszténnyel

Ha valaki hívő családban nő fel, és egész életét áthatja a vallás, akkor is gyakran találhatja magát olyan szituációban, amikor nem könnyű kitartania a meggyőződése mellett. Nem is beszélve egy olyan fiatalról, akit muszlim rokonai egyik, világi ismerősei pedig egy másik irányba próbálnak meg eltéríteni a hit útjáról. Interjú Simon Boubrával, egy Norvégiában élő keresztény egyetemistával.

Mi vezetett arra, hogy úgy dönts, keresztény leszel?

A vallás felszínesen mindig is az életem része volt. Édesanyám baptista, édesapám pedig muszlim, de egyikük sem gyakorolja rendszeresen a hitét. A szüleim engem baptistának kereszteltek. Kiskoromban nem jártunk templomba, viszont az iskolában és karácsonykor mindig szívesen hallgattam bibliai történeteket. A fordulópont a Marokkóban élő apai nagybátyám hatására következett be az életemben. Őt egy mélyen hívő muszlimnak ismertem meg. Rengeteget mesélt nekem a Korán tanításairól, láttam, hogy akárhová megy, mindenhol imádkozik, és bármit is tesz, minden tevékenységében jelen van a vallás. Megérintett, hogy neki a hite jelentette az élete alapját, amelybe bármikor belekapaszkodhatott.

Ha a családod egyik fele muszlim, a másik fele pedig baptista, honnan jött neked a katolikus vallás?

Tizenöt évesen döntöttem úgy, hogy átadom az életem Krisztusnak, bérmálkoztam és csatlakoztam a katolikus egyházhoz.

A muszlimokon azt láttam, hogy temérdek szabályt igyekeznek betartani annak érdekében, hogy Allah kedvében járjanak és jó emberek legyenek. Édesanyám vallásában pedig megfigyelhettem azt az Istent, aki nem csak követel, hanem kegyelmes és együttérző.

Én azért döntöttem a katolikus vallás mellett, mert ebben ez a kettő valahogy összeért számomra. Csakis Isten kegyelme képes megtartani, és én ezért hálából szeretnék engedelmeskedni azoknak a törvényeknek, amiket Ő azért adott nekünk, hogy boldogan éljünk egymással. Viszont véleményem szerint nem csak a katolikus, hanem minden keresztény egyház, amely vallja a Szentháromságot, az igazságot hirdeti.

Hogyan fogadta a családod, hogy keresztény lettél?

Édesanyám nagyon örült neki, édesapám pedig semlegesen fogadta, ő úgy látta, vannak közös pontok a két vallásban, hiszen a keresztények és a muszlimok is Ábrahám gyermekeinek tartják magukat. Apukám marokkói rokonainak a reakciójától azonban tartottam. Minden alkalommal, amikor találkoztunk, próbáltak meggyőzni arról, miért kellene áttérnem az iszlámra. Viszont úgy vélték, jobb az, hogy vallásos vagyok, mint ha egyáltalán nem lennék az. Szerintük kevésbé súlyos bűn, ha valaki hitetlenből válik kereszténnyé, mintha az iszlám vallásról térne át a katolikusra. Ez utóbbiért a legtöbb muszlim család kitagadja az „eretneket”, ez történt Brother Rasiddal is, egy muszlim családban felnőtt keresztény influenszerrel. Marokkóban pénzbírságot kell fizetni egy ilyen tettért, de van olyan muszlim ország is, ahol kivégzik érte az embert. Érdekes, hogy a rokonaim úgy tekintenek az én hitemre, mint az iszlám szerinti megtérés egyik állomására. Azt mondják elindultam az úton, de akkor érnék célba, ha muszlimmá válnék.

Hogy látod, szerinted „meg kellene térítened” a muszlim rokonaidat?

Úgy gondolom, nem azért tartozom felelősséggel, hogy a rokonaim áttérjenek a keresztény hitre. Ez az ő döntésük kell, hogy legyen.

Azért viszont már felelősséggel tartozom, hogy beszéljek nekik arról, mit jelent számomra a hitem, és a tetteimmel példát mutassak számukra.

Ők nincsenek tisztában azzal, mi a keresztény hit lényege, és ha én nem osztom meg velük, soha nem is fogják megtudni. Úgy szeretnék élni, hogy vonzóvá váljon számukra ez a gondolkodásmód.

Milyennek látod Norvégiában a keresztény fiatalok helyzetét?

Nagyon ritka jelenség, hogy valaki az én koromban mélyen hívő kereszténynek vallja magát Norvégiában. Húsz éves vagyok, a korosztályomban a legtöbben ateisták, vagy vallásos neveltetést kaptak, de nem gyakorolják aktívan a hitüket. Tinédzserkoromban mindössze egy barátom volt, aki az enyémmel azonos értékrendet követett, egy papnak a fia. A közfelfogás szerint egy korombeli jómódú, egészséges srác esetében az a normális, ha minden héten új lánnyal van együtt, aki pedig nem így tesz, azt pszichológushoz küldik azzal, hogy nincs rendben az önértékelése. Egy barátnőm miután elmondta a nőgyógyászának, hogy utoljára egy éve létesített nemi kapcsolatot férfival, az orvos olyan programokat ajánlott neki, ahol intim kapcsolatba kerülhet másokkal, mert szerinte nem egészséges ilyen sokáig „kimaradni a jóból”.

Ért téged valaha bármilyen atrocitás amiatt, mert keresztény vagy?

Bántalmazásnak nem estem áldozatául, viszont középiskolásként megtapasztaltam, milyen, amikor a tanárommal és több osztálytársammal is szembe kell mennem a hitem védelme érdekében. Az iskolámban a diákoknak minden évben meg kellett valósítaniuk egy projektet, az ebből befolyt összeget pedig egy-egy alapítványnak ajánlottuk fel. Egyik évben ezt az adományt egy olyan argentin szervezetnek adtuk volna, amely az azonos neműek házasságkötését, illetve a nők abortusz melletti döntését támogatta. Mivel ezek a célok ellenkeztek azokkal az értékekkel, amelyeket én vallok, a hitem megtagadásának éreztem volna, ha részt veszek a projektben. Habár minden diáknak kötelezővé tették a csatlakozást, a papom írt egy igazolást arról, hogy lelkiismereti okokból én nem szeretném ezt megtenni. A tanárom nagyon furcsának találta a „kifogásom”, de miután személyesen elmagyaráztam, hogy ez nekem miért ennyire fontos, megértő volt. Ezenkívül sokszor néztek már rám kerek szemekkel a menzán amiatt, mert keresztet vetettem étkezés előtt.

Olyan időket élünk, amelyekben nem könnyű minden élethelyzetben a keresztény értékrendet képviselni. De nem is azért választottam ezt az utat, mert olyan egyszerű. Minden alkalmat, amikor konfrontálódnom kell és kiállnom azért, amiben hiszek, lehetőségnek látok arra, hogy megerősödjek a identitásomban és növekedjek a hitemben.

Miért ajánlanád a kortársaidnak, hogy kereszténnyé váljanak?

A tömegpszichózisnak rendkívüli ereje van. Ahhoz, hogy eldöntsük, hogy a jó vagy a rossz oldalon állunk-e, szerintem meg kell néznünk, hányszor döntöttünk valami mellett azért, mert „mások is így tettek”. Ha valaki állandóan csak a tömeget követi, valószínűleg nem a jó oldalt választotta. Különösen sok fiatal követi el ezt a hibát nap, mint nap. Keresztényként viszont nem kell a csordaszellemet követnünk, hanem egy stabil értékrendhez ragaszkodva élhetjük az életünket. Több konfliktus fakad ebből? Igen. Azonban olyan erős és kiegyensúlyozott jellemet formál, amely manapság ritka kincsnek számít.

Milyen örökséget szeretnél magad után hagyni?

Ebben a világban a keresztény értékek egyre kevésbé népszerűek. Én viszont példa szeretnék lenni a kortársaim számára. Egyrészt annak a példája, hogy bármilyen háttérből is jön valaki, mindig vannak lehetősége a kereszténység mellett dönteni. Másrészről meg szeretném mutatni másoknak az életemmel, hogy ez az életforma cseppet sem unalmas, nagyon is aktív, és nagy bátorságra vall, ha valaki ezt az utat választja.

Az interjút Nagy Vanda készítette.

Kép forrása: Peacecatalyst

Szeretném, ha szeretnél – avagy ki kezdeményezzen?

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

„Egyszerűen nem értem a férfiakat…” – gondolhatod magadban. Olyan jófej és vonzó ez a srác. És ami még jobb, hogy amikor beszélgettek, mind a ketten azt érzitek, annyira egy hullámhosszon vagytok. Egyre mélyül a köztetek lévő barátság… De akkor mégis miért nem tesz semmit? Úgy látod, érdeklődik irántad, de valamilyen ismeretlen oknál fogva mégsem kezdeményez. Ma is olyan mélyen beszélgettetek… és ahogy telik az idő, annál inkább növekszik benned a vágy, hogy bevalld neki az érzéseidet, talán meg is csókold. De honnan tudhatod, hogy kinek kellene lépnie?

Talán a barátnőid arra bátorítanak, hogy dobd be magad, ne késlekedj, fogd meg azt a srácot, mielőtt valaki más lecsapná a kezedről! Egy Z generációs jellemző, hogy mindent azonnal szeretnénk. A körülöttünk lévő világ egyáltalán nem türelemre buzdít minket, sokkal inkább arra késztet, hogy ha akarsz valamit egy fiútól, menj oda hozzá, szólítsd meg és vedd át a dolgok felett az irányítást. 

Manapság egyre hevesebb vita tárgya, hogy egy férfinak és egy nőnek eltérő szerepe van-e egy párkapcsolatban.

Gyakran feltételezik, hogy ez a különbözőség a múltban gyökerezik, amikor sokan azt gondolták, hogy az egyik nem tagjai kevésbé értékesek, mint a másik nemé. De valóban erről lenne szó? Milyen választ ad a Biblia ezekre a kérdésekre?

A Mózes első könyvében leírt teremtéstörténet alapján megállapíthatjuk, hogy Isten ugyanolyan értékesnek tartja a nőket és a férfiakat, azonban teremtésüktől fogva különböző szerepet és funkciót szánt nekik. Elizatbeth Elliot így fogalmaz: „Ádámnak szüksége volt egy segítőre. Isten a szükségleteinek megfelelően formált egyet, és elhozta neki. Ádám feladata az volt, hogy Éva férje legyen, vagyis felelősséggel tartozott gondoskodni róla, védeni, ellátni és szeretni őt. A férfiakat, amint azt már a fizikai felépítés is mutatja, arra teremtették, hogy kezdeményezők legyenek. A nőket pedig arra, hogy elfogadják ezt a szeretetet és törődést.”

Ez azt jelenti, hogy mi nők semmit sem tehetünk azért, hogy kapcsolatba lépjünk egy férfival? Szerintem egyáltalán nem így van.

Legalább ugyanannyira fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy egy kapcsolat ezen szakaszában a nőknek is rendkívül fontos szerepük van.

Nőként gondolnunk kell arra, hogy a férfiaknak sem könnyű a kezdeményezés. Gyakran jobban izgulnak, mint egy vizsgaszituációban, ha egy lányt randira akarnak hívni. Bármilyen szoros is legyen egy fiú és egy lány közötti kapcsolat, a fiúkban akkor is természetes érzés az elutasítástól való félelem. Úgy gondolom, ha a kiszemelt lány semmilyen jelet nem ad, a legtöbb fiú nem valószínű, hogy meg meri tenni az első lépést. 

Ahogy Kristen Clark fogalmaz:

„Nem vagyok híve annak, hogy a lányok fiúkat hajkurásszanak vagy randira hívjanak. De nem vagyok híve annak sem, hogy egy lány csendben üljön otthon, és várja, hogy Mr. Igazi bekopogtasson az ajtaján.”

Kristen Clark

Íme néhány tipp arra vonatkozóan, hogyan őrizd meg a nőiességed és hass ugyanakkor bátorítóan a fiú viselkedésére:

  1. Figyelj oda a megjelenésedre! Ha mindig mackónadrágban, zsíros hajjal jelensz meg a srác előtt, akkor lehet, hogy nagyon szívesen beszélget veled barátként, de ne csodálkozz, ha nem veszi észre benned a nőt. Ezzel nem arra szeretnélek bátorítani, hogy ruházz be mély dekoltázsú felsőkre, vagy alsóneműben készült fotókat küldj magadról a fiúnak. Arra gondolok, hogy menj el havonta kozmetikushoz vagy rakd rendbe magad otthon! Légy ápolt, használj egy kevés sminket a hétköznapokban is, hordj néha szoknyát stb. A lényeg, hogy úgy öltözködj és alakítsd a külsődet, hogy Te magad nőként tekints magadra, így a fiú is nagyobb eséllyel fog nem csak egy havert látni benned.
  2. Légy vele kedves és nőies! Ha egy srácot megfog a külsőd, és rád néz vagy netán oda is megy hozzád, ne viselkedj vele lekezelően vagy közömbösen! Ha figyel téged és szimpatikus neked is, nyugodtan mosolyogj rá! Egy bátorító mosoly jelzést adhat a fiúnak, hogy odaléphet hozzád, azonban, ha elfordítod a fejed vagy rövidre zárod a beszélgetést, azzal azt mutatod, hogy nem érdeklődsz iránta. Ha sietned kell valahova, akkor is elmondhatod neki: „Nagyon jó volt/ lenne veled beszélgetni, valamikor később szívesen folytatnám.”

Nade mi a helyzet akkor, amikor mindez megvalósul, mégsem tesz lépéseket a fiú? 

  1. Légy „elérhető” számára, de ne üldözd őt! Az „elérhető” jelzővel távolról sem azt tanácsolom, hogy bármikor bármire kapható légy vagy állandóan a srác rendelkezésre kellene, hogy állj. Arra utalok, hogy keresd a lehetőségeket, amikor beszélgethetsz vele! Menj el a focimeccsére vagy a koncertjére! Vegyél részt azon a konferencián, amin ő is ott van! Ha egy buliba mindkettőtöket meghívtak, keresd a társaságát! Ha érzékeli hasonló szituációkban a közeledésed, akkor valószínűleg jelezni fogja feléd, hogy örül-e ennek vagy sem. Ha a srác nyilvánvalóan érdektelen, ne erőltesd a kapcsolatot!
  2. Légy türelmes és engedd, hogy ő vezessen! Ha hosszú távon gondolkodsz, milyen párt szeretnél magad mellett látni? Olyat, aki passzív és határozatlan? Vagy olyat, aki kiáll érted és mellette biztonságban érezheted magad? Ha most, a kapcsolat elején nem hagysz teret a férfinak, hogy kezdeményezzen, soha nem fogod megtudni, milyen férfi is ő valójában. Inkább dicsérd meg benne azokat az Istentől kapott tulajdonságait, amelyek férfivá teszik őt! Egy nő a bibliai férfiasságot pedig leginkább úgy bátoríthatja, ha a saját életében megéli a bibliai nőiességet, az elérhetőséget és az elfogadást.

Még egy fontos tanulság: Bármilyen furcsán is hangzik először, szerintem az ismerkedés nem rólunk kellene, hogy szóljon.

Sok lány azért vágyik egy fiú kezdeményezésére, mert érezni akarja, hogy szép és vonzó egy férfi szemében, de nincsenek komoly szándékai az adott illetővel. Ez önmagában inkább önzőség. A legnagyobb dolog, amely egy fiú és egy lány között történhet, hogy a közöttük lévő kapcsolat eredményeként nemcsak egymáshoz, de Istenhez is közelebb kerülnek, ha azokat a Tőle kapott tulajdonságokat csodálják egymásban, amelyek nővé és férfivá teszi őket.

Nagy Vanda

Forrás: https://girldefined.com/available-without-chasing-guys

Két hölgy igaz története: munkáról, családról és az élet értelméről

Legyen akár ember, akár dolog, manapság már mindenhez értéket tulajdonítunk. Ára van a termékeknek, a munkánknak, még az időnknek is. Az pedig, hogy mibe fektetjük bele az energiánkat, mivel töltjük az időnket, meghatározza az életünket. Ahogy a mondás tartja: ki mint vet, úgy arat. De vajon milyen gyümölcsöt terem az, ha emberi kapcsolatokba, vagy ha munkába, dolgokba fektetünk bele többet? Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a kérdést, két nő igaz története alapján!

Élt egyszer két fiatal hölgy, akik egymás szomszédságában laktak. Friss házasként mindkettőjük a nagybetűs élet előtt állt. Az egyiket Rózának, a másikat Terinek hívták. Róza arról álmodott, hogy világhírű táncos lesz. A tánc volt az élete, minden idejét és energiáját a hivatásába ölte. Látnotok kellett volna, úgy mozgott, mint aki a táncparkettre született. Életmódján gyermekei megszületése után sem változtatott. Lehetett hétköznap vagy akár hétvége, Róza – minden idejét a színpadon vagy a próbateremben töltötte, ki nem hagyta volna a legrangosabb nemzetközi versenyeket, amelyeken rendszerint kiválóan szerepelt.

Mindezidáig Terinek is izgalmasan alakult az élete. Magánvállalkozásba kezdett a férjével, de nem akármilyenbe. Kitárták a házuk ajtaját minden olyan elhagyott és megtört életű fiatal lány előtt, akin látták, hogy segítségre van szüksége. Ezek vagy otthonról megszökött megesett  lányok, vagy kábítószer függők voltak, akikről a saját családjuk lemondott. Ilyen embereket fogadott az otthonába ez a házaspár. Miért? Hogy mentorálják, szeressék őket, és segítsenek helyreállítani az életüket. Amikor Teri először babát várt, úgy döntött, egy időre felhagy ezzel a szolgálattal. A következő 30 évben Teri abba fektette bele minden idejét és erejét, hogy a gyermekeit nevelje és tanítsa.

Nem csupán gyerekeket látott bennük, hanem jövőbeli férjeket és feleségeket, apákat és anyákat, vezetőket, akik, ha megfelelő alapot kapnak családjuktól, nagy dolgokat vihetnek véghez az életben.

Mára már Róza és Teri is egyaránt idős özvegyasszonyokként élik az életüket. Mint ahogy a korukbeli hölgyek körében szokás, ők is gyakran beszélgetnek a házuk előtti kis padon. Teri mindig izgatottan mesél szomszédjának arról, hogy az unokái milyen ajándékokat készítettek neki, hogy az általa korábban mentorált lányok is milyen gyakran meglátogatják, és mennyire hálásak azért, hogy segített helyreállítani az életüket. Egyik alkalommal Róza is elkezdett dicsekedni: “Ha látnád a trófeagyűjteményemet, elájulnál! Fiatal primadonnaként az összes nemzetközi táncversenyt megnyertem. Csak a gyermekeim töltötték minden nyarukat egyedül az apjukkal. Azt hiszem ez volt az ára annak, hogy világbajnok legyek. De hát a gyermekeim is mindig túl elfoglaltak ahhoz, hogy meglátogassanak. Még ünnepnapokon is. És ahogy egyedül ülök, a trófeákkal teli szobámban, azon gondolkodom, hogy vajon megérte-e…”

Szerinted megérte? Ha majd életed alkonyán visszagondolsz, milyen örökséget szeretnél magad után hagyni?

Díjakat? Kitüntetéseket? Hatalmas vagyont? Vagy olyan emberi kapcsolatokat, amelyekből mások meríthetnek? Olyan embereket, akiknek az élete jobbá lett általad? Van mód egyensúlyt teremteni munka és magánélet között. De mi lesz annak a következménye, ha átesel a ló túloldalára? Lehetőséged van arra, hogy változást hozz a világba, de hogy milyen változást hozol, attól függ, emberi kapcsolatokba vagy dologi javakba fektetsz bele inkább. Te melyiket választanád?

Nagy Vanda

Forrás: Kristen Clark – Bethany Baird: Girl Defined

Egy kapcsolat kezdete… 

Amikor először megpillantottam, nem hittem volna, hogy ez a kapcsolat létrejöhet. Meg sem fordult a fejemben. Másoktól azt hallottam róla, hogy zord, befásult, akik szeretik őt, azokra fittyet hány, aki viszont ellene fordul, azzal kegyetlenül elbánik. Az egyetlen pozitívum, amit megértettem az életéből, hogy nagyon szereti az apját. Őszintén szólva sosem beszélgettünk, mert ezek után képzelhetitek, mennyire mertem szóba elegyedni vele. Csak távolról figyeltem. De gyakran észrevett. Ekkor elmosolyodott és intett, hogy menjek oda hozzá. Elnézve azonban a baráti társaságát, én inkább a tartózkodást választottam.

Olyan emberek vették körül, akiket lenéztek, kiközösítettek, úgyhogy nem mentem oda. Néha gyötört is a lelkiismeret-furdalás, hogy úgy ítélem el őt, hogy nem is ismerem igazán. De hát hogyan tudnék megbízni valakiben, akit egyesek ennyire megvetnek? 

Azonban valami megváltozott. A fordulópont a kapcsolatunkban akkor következett be, amikor többé már nem tartoztam a menő lányok közé. A barátaim nem fogadtak el úgy, ahogy vagyok. Meg akartak változtatni, de én ellenálltam. Ezért kiközösítettek. Magamba roskadtam és napokig csak zokogni tudtam. 

Akkor jött ő, és odalépett hozzám. Leült mellém a földre, megfogta a kezem, és megkérdezte, hogy mi nyomja a lelkem. Én pedig felnéztem rá és megláttam abban a meleg tekintetében az őszinte együttérzést. Miért érdekli, mi van velem? Miért nem megy vissza a társaságához? Ő viszont mélyen a szemembe nézett és még egyszer megkérdezte, mi bánt, olyan hangon, amihez foghatót azóta sem hallottam. Én pedig ránéztem és csak sírni tudtam. Zokogtam, mint egy kisgyerek, ő pedig ott volt velem.

Így kezdtünk el beszélgetni. Amikor csak meglátott, odajött hozzám, és mindig sugárzott róla az őszinte érdeklődés. Az igazat megvallva nem is szóltam hozzá olyan sokszor az elején. Inkább csak ő mesélt. 

A kettőnk kapcsolatában a legnagyobb változást azonban egy nyári tábor hozta. Mint általában, mesélt nekem az életszemléletéről, az apjával való mély kapcsolatáról, az emberekhez való viszonyulásáról. Ott voltak velünk a barátai, akiket testvérként szeretett, illetve mások is, akik úgy, mint én, csak csodálkozva méregették őt. Hogy lehet valaki ennyire empatikus? Hogy lehet ilyen hatással az emberekre? Úgy éreztem, ha csak vele vagyok, vagy a szemembe néz, máris megnyugszom. Ez így nem mehet tovább.

Be fogom bizonyítani, hogy nem tökéletes.

Ekkor felálltam és megkérdeztem: Mégis, hogy vagy képes azt állítani, hogy boldogok leszünk, ha veled maradunk? Hogy nevezheted magad jónak, ha minden barátodat kigúnyolják, te pedig nem teszel ellene semmit? Aztán félrevontam, és a szemébe vágtam, hogy fel fogom fedni mindenki előtt, hogy ilyen tökéletes ember nem létezik, mint amilyen ő, és le fogom leplezni, hogy valójában milyen… 

De ekkor történt valami. A két karomnál fogva maga elé húzott, és azon a sugárzó szempáron keresztül úgy nézett rám, mint aki képes áthatolni a lelkem legmélyebb mélységein, és így szólt: „Fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni, de sosem foglak kényszeríteni arra, hogy velem légy. Viszont tudnod kell, én már azelőtt ismertelek, hogy te észrevettél volna. Nem számítanak a hibáid, és az sem, hogy mit gondolnak rólunk mások. A legrosszabbat is tudom rólad, mégis a legjobbat hiszem veled kapcsolatban. Tudom, hogy kivé válhatsz akkor, ha velem tartasz. Szeretlek és boldoggá akarlak tenni. Hogy velem vagy nélkülem folytatod, a döntés rajtad áll. Én várni fogok rád…” Ezzel otthagyott, és elindult a tábor melletti kis hegy felé.

Ekkor kezdtem megérteni, ki is ő valójában.

Ő az, aki akar engem, akinek nem számít, hogy ki vagyok, vagy milyen a múltam. Ő csak teljessé akar tenni. Nem tudtam pontosan, mi vár rám, ha vele tartok, de abban biztos voltam, hogy nem kell félnem. Még hosszú és rögös előttünk az út. De együtt célhoz érünk majd. Ezért utána futottam, és éreztem, ahogy rálépek az ösvényre, amely csak rám várt.

Nagy Vanda

Borítókép: The Stream

Áldás vagy átok: mit kezdjek a gyengeségeimmel?

„Szia! 

Már megint itt vagyok… Újra és újra megjelenek, és elhitetem veled, hogy sosem tudsz megszabadulni tőlem. Veled vagyok, ha felkelsz vagy ha lefekszel. Rád telepszek, és elszívom minden energiádat. Amikor már azt gondolnád, hogy végre legyőztél és többé nincs hatalmam feletted, akkor csapok le rád, olyan erővel, amely minden képzeletedet felülmúlja. Most távozom, de ne hidd, hogy hosszú időre! Addig is próbálkozz csak nyugodtan! Úgyis visszatérek!

Üdvözlettel:

A Gyengeséged”

Ismerős érzés? Akár tetszik nekünk, akár nem, a gyengeségeink az életünk részét képezik. Számtalan formában nyilvánulhatnak meg: az étkezési rendellenességektől kezdve, a túlzott szociális szorongáson át, a dühkezelési problémákig.

Az én legnagyobb gyengeségem a megfelelési kényszerem.

Amióta az eszemet tudom állandó kísérőm volt az attól való félelem, hogy mit gondolhatnak rólam mások. Amint új szituációba kerültem, görcsösen igyekeztem megfelelni mindenkinek. Ez rányomta a bélyegét a családi, baráti és iskolai kapcsolataimra is. A szeretteim azt tanácsolták, hogy ne törődjek azok véleményével, akik nem ismernek, engedjem el a fülem mellett. Csak azokra figyeljek, akik számára fontos vagyok. Ez egyszerűnek hangzott, de annál nehezebb volt megvalósítani.

Az igazság az, hogy akárhogy próbálkoztam, a saját erőmből sosem voltam képes legyőzni a gyengeségem. Elnyomtam olykor, de újból visszatért. Ekkor találkoztam a Bibliában egy olyan személlyel, aki hasonló gondokkal küzdött, mint én. Pál apostol a Korinthusiakhoz írott második levelében így fogalmaz: „Tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam.” A történészek a mai napig nem tudják a választ, mi lehetett ez a tövis, amelyről Pál beszél. Egy biztos: rendkívül zavarta őt, és próbált megszabadulni tőle, hisz így folytatja: „Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék el tőlem. De ő ezt mondta nekem:

Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

2Kor 12, 7-9

Ennek kapcsán néhány nagyon fontos dolgot kell megértenünk:

  1. Isten nem szeret minket kevésbé azért, mert vannak hibáink. Amióta az ember először bűnt követett el, és megjelent a rossz a világban, rendelkezünk olyan zavaró tulajdonságokkal, amelyekkel életünk során meg kell küzdenünk. De ezek mellett elengedhetetlen emlékeztetnünk magunkat arra, hogy Isten irántunk való szeretete nem a teljesítményünktől függ. Ha elhisszük, hogy Krisztus, aki teljesen bűntelen volt, meghalt a bűneinkért, és megszabadított a bűn rabságából, akkor Isten Őrajta keresztül hibátlannak lát minket. Egyedül a hit az, amely által az Atya szeretete el tudja érni a szívünket.
  2. Jézus maga is átérzi a helyzetünket. Amikor megszületett erre a világra, magára vette a gyengeségeinket. Ő pontosan tudja, milyen érzés az, amikor nem felelsz meg a rokonaidnak, vagy amikor befolyásos emberek lenéznek téged. Tisztában van vele, mit jelent zokogni egy hozzád közel álló személy elvesztése miatt, vagy annyira félni, hogy már vért izzadsz.
  3. A gyengeségeink megóvhatnak bennünket az elbizakodottságtól. Ezek a zavaró tényezők nem feltétlenül csak rossz hatással lehetnek ránk. A „tövisek” emlékeztethetnek minket arra, hogy nem tudunk mindent a saját erőnkből megoldani. Sőt, Isten kegyelmére van szükségünk minden egyes lépéshez, amit teszünk.
  4. Nem kell, hogy a gyengeségeink uralkodjanak felettünk. Igen, a gyengeségeink vissza fognak térni újra és újra. De ez nem ad nekünk felhatalmazást arra, hogy semmit se kezdjünk velük, azt pedig végképp nem jelenti, hogy a hibáink áldozataiként kellene élnünk. Azt tehát nem akadályozhatjuk meg, hogy a „tövisek” újból kinőjenek, de eldönthetjük, hogyan reagálunk rájuk. A jó hír, hogy nem kell egyedül szembenéznünk velük, hiszen, ha kérjük, Isten mellettünk áll a harcban. Amikor Ő kerül az első helyre az életünkben, akkor megtapasztaljuk azt a szabadságot, hogy nem az erőtlenségeink irányítanak minket, hanem mi tudjuk azokat Isten erejével helyesen kezelni.

Ezért válaszolhatunk így:

„Kedves Gyengeségem!

Tudom, hogy visszajössz – nem áltatom magam mással. De tudod mit? Van itt velem Valaki, aki sokkal hatalmasabb nálad, mintsem el tudnád képzelni. Az Ő segítségével kordában tarthatlak és épp csak annyira engedlek a felszínre, hogy emlékeztess arra, mindig szükségem van erre a Valakire.

Vigyázz! Nem vagyok egyedül!

Üdvözlettel:

Isten Gyermeke”

Nagy Vanda

Gender-ideológia: Egyenjogúság vagy a férfi-női kategóriák eltörlése? – interjú Birgit Kelle írónővel

A mai lányok vagányok, talpraesettek és nem várnak arra, hogy a királyfi megmentse őket… Eljöhet azonban egy olyan pont, amikor mindez átbillen a ló túloldalára. Az elmúlt években hazánkban is egyre hevesebb vita övezi a gender-ideológiát, amely a német társadalom minden területét áthatja. Birgit Kelle német írónő, szabadúszó újságíró, négy gyermek édesanyja, akinek 2022 márciusában jelent meg magyar nyelven a Németországban bestsellerré vált Genderkomédia – Hogyan akar egy abszurd ideológia uralkodni a mindennapjainkon című könyve. 

Mi az a gender-ideológia?

A gender-ideológia napjainkban a német politikában uralkodó, nemi identitás meghatározásáról alkotott nézet. Eszerint azt, hogy egy ember milyen nemű, nem a biológiai felépítése határozza meg, illetve az sem releváns, hogy a társadalom miként határozta meg őt, férfinak vagy nőnek nevelték-e fel. Az irányzat szerint ebben a kérdésben kizárólag az számít meghatározónak, hogy az adott személy hogyan gondolkodik magáról, tehát a természeti adottságaitól függetlenül mindenki maga dönthet arról, hogy férfinek vagy nőnek definiálja-e magát, vagy egyáltalán akar-e valamely nemhez tartozni.

Minek a hatására kezdte el foglalkoztatni ez a téma? Hogyan vált az élete részévé?

Amikor édesanya lettem, az életem gyökeresen megváltozott. Fiatalként nem igazán foglalkoztatott a kérdés, sokkal inkább a karrierem építésére koncentráltam.

Azonban amikor családot alapítottam és az első gyermekemet a karjaim közé foghattam, akkor döbbentem rá, hogy valójában mit jelent nőnek lenni.

Amikor a gyermekeim óvodások lettek, akkor szembesültem először azzal, milyen veszélyeket rejthet magában a genderpolitika. A kisfiam egyik nap szomorúan jött haza és elmesélte, hogy az óvónéni nagyon leszidta és meg is büntette azért, mert játékból egy másik kisfiúval verekedett. Amikor megbeszéltem a nevelőkkel az esetet, ők kijelentették, hogy semmilyen „toxikus férfiasságra” utaló magatartást nem tűrnek el az intézményben. 

A német állam erősen támogatja a gyermekek óvodás és kisiskolás kortól a gender-ideológia szellemében való nevelését. Elmondásuk szerint ezt annak érdekében teszik, hogy megóvják őket a félrevezetéstől. Több ismerősöm gyermekétől is megkérdezték az oviban, hogy kislánynak vagy kisfiúnak érzi-e magát. Ha a kérdésre gondolkodás nélkül rögtön egyik vagy a másik választ adták, az óvónénik hosszan elbeszélgettek velük arról, hogy nekik nem kell ugyanazt gondolniuk magukról, mint amit a szüleik mondanak nekik, hanem ők maguk döntsék el, melyik nemhez szeretnének tartozni.

Meglátásom szerint egy ilyen korú gyermeket általában még nem foglalkoztat a nemi identitás kérdése, a nevelők ennek ellenére nagyon korán elkezdenek erről beszélgetni velük. Én a gyermekeimet a saját meggyőződésem szerint szeretném felnevelni, nem akarom, hogy ilyen fiatalon megkérdőjelezzék számukra azt az értékrendet, amelyet szülőként közvetítek feléjük. Elsősorban ennek érdekében kezdtem harcot folytatni a genderpolitika ellen.

A kisfia kapcsán említette a „toxikus férfiasság” kifejezést. Mit jelent ez és honnan ered?

A „toxikus férfiasságot” eredetileg annak a jelenségnek a kifejezésére használták, ami korábban jellemezte a társadalmat: amikor a férfiak közül sokan kihasználták fizikai, egzisztenciális és társadalmi fölényüket annak érdekében, hogy elnyomják a nőket és megakadályozzák őket a tanulásban, munkában való kiteljesedésben. Habár innen eredeztethető, manapság a genderpolitika szemszögéből mást jelent ez a kifejezés. Eszerint akkor toxikus egy fiú magatartása, ha határozott, kiáll magáért, lényegében, ha „férfiszerűen” viselkedik. Az ideológia képviselői szerint azért, hogy a férfiak többé ne tudjanak uralkodni a nőkön, meg kell tanulniuk minden körülmények között gyengédnek, türelmesnek és megértőnek lenni. Véleményem szerint ezek fontos erények egy férfiban is, azonban, ha elvesszük tőlük azt a lehetőséget, hogy fejlődjenek azokban a tulajdonságaikban, amik őket férfiakká teszik, nemi identitásuk lényegétől fosztjuk meg őket. Németországban emiatt egy egész nemzedéknyi fiú nőtt fel úgy, hogy nem tudják, hogyan kezdeményezzenek lányoknál vagy lépjenek fel bátran, hiszen a neveltetésük során elnyomták a természetes ösztöneiket.

A lányok sem a hagyományos módon lettek felnevelve. A fiúkkal ellentétben a lányokban pont az általában férfiakban domináns tulajdonságokat erősítik. Arra bátorítják őket, hogy ne legyenek gyávák, ne hagyják magukat senki által befolyásolni, hanem vegyék kezükbe az irányítást és mindent egyedül oldjanak meg. Azzal pedig a legnagyobb hibát követik el, ha engedik, hogy bármilyen módon egy férfitól függjenek.

A genderpolitika egyik legnagyobb veszélye, hogy az nem a nők és a férfiak jogaiért harcol, hanem sokkal inkább a „nő” és „férfi”, mint kategóriák eltörléséért.

Véleményem szerint az teljes mértékben igaz, hogy nők és férfiak egyenlően értékesek. Azzal azonban vitatkoznék, hogy ugyanolyanok lennének, hogy el kellene törölni és össze kellene mosni a két kategóriát. Mindkét csoportnak vannak olyan tulajdonságai, amelyek az adott nemhez tartozóvá teszik őket. Erre utaltam akkor, amikor azt mondtam, anyaként ismertem fel legmélyebben, mit is jelent nőnek lenni. Viszont azt sem tartom bűnnek, ha egy nő inkább határozott, egy férfi pedig gyengéd, hiszen ilyen emberekre is szükség van. A lényeg, hogy ne kényszerből erősítsük magunkban ezeket a tulajdonságokat, hanem azokat a jellemzőinket fejlesszük, amelyek a természetünkből fakadnak, és próbáljuk azokat mások épülésére fordítani.

A genderpolitikát képviseli a radikális feminizmus egyik fajtája is. Hogyan látja a gender-ideológia nőkre gyakorolt hatását?

A genderpolitika hatását a saját bőrömön is megtapasztaltam. Amikor a gyermekeim megszülettek, néhány évig szerettem volna otthon maradni velük, hiszen ebben az időszakban különösen szükségük volt az édesanyjukra. Ekkor szembesültem azzal, hogy anyagilag rendkívül kockázatos egy ilyen lépést megtennem, mivel a német államtól semmilyen támogatást nem várhatok. A genderpolitika kizárólag arra bátorítja a nőket, hogy a karrierjüket építsék, de magukra hagyja azokat, akik családot alapítanának, pedig mindkettő ugyanolyan fontos.

A valódi feminizmus lényege, hogy a nők annak a célnak az elérésében legyenek támogatva, amelyet ők személyesen tűztek ki maguk elé. Arra kellene törekednie, hogy a nők szabadon dönthessenek arról, karrieristaként, háztartásbeliként, vagy a családot és a munkát összeegyeztetve szeretnének-e érvényesülni. Akármelyik utat is válasszák, a társadalom számára ugyanolyan értékesek maradnak, és eszerint is kellene bánni velük.

Szerintem a politikának nem utasítania kellene bennünket arra, hogyan éljünk, hanem lehetőséget biztosítania, hogy eldöntsük, milyen életet szeretnénk magunknak.

Az interjút Nagy Vanda készítette.

Borítókép: Birgit Kelle Facebook oldala