Mi is az a Házasság hete? 

Meglehet, hogy csak én jártam betapasztott fülekkel az elmúlt évek során, de a tavalyi év volt az első, amikor hallottam a Házasság hete programsorozatról. Pedig idén lesz a 15. alkalom, hogy megrendezésre kerül az esemény, amely már nemcsak a fővárosban, hanem számos nagyvárosban, és határon túli településen is megvalósul. Mondjuk nem csodálom, hogy a kezdeményezésről szóló cikkek, hirdetések nem jutottak el hozzám.

Hisz mégis ki gondolná, hogy a mai fiatalokat érdekelheti az olyan “felnőttes és komoly” téma, mint a házasság?

Pedig érdekel minket és az is biztos, hogy sok új élménnyel, tapasztalattal gazdagodhat, aki részt vesz az eseményen.  

De még mielőtt leírnám, hogy miért jó ez a kezdeményezés, és mit tanulhat belőle egy olyan “szemtelenül fiatal”, mint én, jöjjön egy kis történelem. A Házasság hete közel két évtizede Angliából indult, és mára már 21 országban tartják meg a rendezvénysorozatot minden évben, Valentin-nap környékén. Magyarországon a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával valósulhat meg az esemény 2008 óta szinte minden évben. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság és a család fontosságára. 

És hogy mire is számíthatunk, ha úgy döntünk részt veszünk a programon?

Előadást tart majd Kapcsolódás-újra és újra címmel Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, dr. Gorove László és felesége, Kriszta arról beszélgetnek, hogy a nehézségek után is hogyan lehet együtt maradni. Lesz kerekasztal beszélgetés is közismert párokkal, és a Három királyfi, három királylány mozgalom pedig a munka magánélet egyensúlyáról szervez konferenciabeszélgetést.

Csakhogy az ingyenesen és online elérhető legérdekesebb tartalmakból párat kiemeljek. Az előadások mellett olyan könnyedebb programokból is válogathatunk, mint a páros túra, vacsoraest, koncert. (A részletesebb programokért kattintsatok a http://www.hazassaghete.hu oldalra.)

Talán nem is kell mondanom, hogy egy ilyen eseményre, mint a Házasság hete, milyen nagy szükség van. Nemcsak a válások és rossz házasságok megdöbbentően magas száma miatt, vagy amiatt, hogy a mai fiatalok nem mernek, nem tudnak vagy nem akarnak elköteleződni.

Azért van szükség az ilyen kezdeményezésekre, hogy lássuk, a házasság lehet virágzó és boldog.

Lehet olyan, ami mindkét felet inspirálja, előbbre viszi, és hogy két ember együtt tényleg sokkal több, mint külön-külön. És azért is fontos egy ilyen esemény, hogy lássuk; egyik kapcsolat, egyik házasság sem tökéletes. Mindenhol vannak nehézségek, fájdalmak, és minden kapcsolatért küzdeni és dolgozni kell. Napról napra. Mert a boldog házasságok mögött nem szerencse vagy véletlen van, hanem két ember, aki tesz érte.

Gergely-Papfalvy Bori

A házasság hetét február 13. és 20. között tartják:

https://hazassaghete.hu/kozponti-programok/

Szürke hétköznapok ellen

Becsszó, nem megyünk át önsegítő blogba, viszont ma kicsit megközelítjük. Az új évből eltelt – jobban mondva elrohant – egy teljes hónap. Unalmasan telt? Kicsit. Mennyire volt vizsgaidőszak? Nagyon. Viszont, ha a legfurább hónappal a hátunk mögött továbbra is megmaradt a meh érzés, érdemes lehet néhány dolgot átgondolni. 

Tény, ami tény: a világunk jelenleg végtelen lehetőséget kínál. A nap bármelyik órájában, a hét bármelyik napján talál valami tennivalót az, aki találni szeretne, még egy világjárvány idején is. Szóval miért szenvedünk szabadidőnkben néha a kanapén azon elmélkedve, hogy eközben vajon elszalad-e mellettünk az élet? A kérdés egy baráti beszélgetés kapcsán is felmerült nemrég, és arra jutottunk:

rémesen keserű pirula az a felismerés, hogy az életed unalmas vagy monoton.

Főleg, mivel – ahogy tisztáztuk –  nem a lehetőségek hiányáról beszélünk.

De akkor miről? Mi hiányzik? Hol siklott ki (vagy inkább akadt el egy kicsit, ne túlozzunk) ez a vonat? Ó, szép kis listám van, mutatom.

1. Nemet mondasz a meghívásokra

A fenti érzések ellenére kihagysz olyan lehetőségeket, amelyek tökéletes alkalmak lennének arra, hogy kiszakadj és társaságban legyél. Ezzel mi a helyzet? Ha nem találkozol a barátaiddal egy sűrű időszakban is legalább néhányszor, amikor majd ráérnél keresni őket, már lehet nem lesznek ott. 

2. Túl nagy erőfeszítés átvenni a melegítőt

Kimondom mindannyiunk nevében: a Covid alatt a melegítő a második bőrünkké vált. Egyszerűen kényelmes, meleg, kedves, nem kell ragozni, jó benne az élet. De ne már, az élet nem csak a kényelemről szól. Az életről is szól… Tessék átvenni egy farmert vagy szoknyát – amiben a Margaret lányok (már lassan én is) nagyon jók.

3. Rosszul érzed magad és ennél rosszabbul is nézel ki

Igen, ez a kettő kijelentés ok-okozati összefüggésben áll, oda-vissza hatnak egymásra. A nyafogás csábító dolog, néha én is elmerülök benne ideig-óráig, de aztán felteszek egy Ilcsi zöldfüves arcpakolást, amitől úgy nézek ki, mint aki belefejelt egy mezőbe, beteszek valamit a Spotify-on és uccu. Újra enyém a világ!

4. Nem szeretnél egyedül dolgokat csinálni

Trükkös helyzet, ha úgy érzed, mindig várnod kell valakire ahhoz, hogy elmehess vacsorázni, edzeni vagy épp moziba. Bár kétség kívül ezeket a programokat szuper barátok körében végezni, ne tartson vissza az sem, ha épp nem érnek rá. Ideje élvezni a saját társaságod. 

5. Unalom vs. szorongás, depresszió

Ha huzamosabb ideje azt gondolod, hogy unalmas és értelmetlen az életed, s úgy érzed, próbáltál is meg nem is változtatni rajta, de nem sikerült, lehet, hogy épp valami nehezebb dologgal küzdesz, mint gondolnád. Felkeresni egy pszichológust szó szerint sosem rossz opció, még ha úgy is érzed „nincs olyan hatalmas trauma az életedben, ami indokolttá tenné”. Az igazság az, hogy nem is kell, hogy legyen. Egyik barátnőm mondta évekkel ezelőtt, hogy a pszichológus a legjobb dolog, amire huszonévesen a pénzed költheted. Azóta is egyetértek vele!

Oké, realizáltuk a helyzetet. És most? 

Vállalj felelősséget az életedért.

Unalmas? Monoton? Te tudod megváltoztatni. Tudom, ez ezer meg egy részleten múlik… Három éve egy olyan egyetemre jártam, amitől borsózott a hátam. Tudtam, hogy nem választott iránnyal van bajom, hanem magával az intézménnyel. De annak ellenére, hogy nem szerettem, már túl voltam a java részén, s úgy voltam vele, letudom inkább. Szerencsére sok-sok (SOK) vacillálás után megfogtam a világom négy sarkát és kifordítottam magából – nekem legalábbis így érződött. Ugyanannál a szaknál maradva beadtam a felvételim egy másik egyetemre, s készen álltam arra, hogy akár az elejétől is elkezdjem, ha kell, másfél évvel azelőtt, hogy záróvizsgáztam volna. Szerencsére nem kellett teljesen elölről kezdeni, bizonyos tárgyaimat elfogadták, ám másokat nem, a teendőim nagyjából megháromszorozódtak, úgyhogy összességében volt ára. De elmondani se tudom, mennyire megérte. 

@kedvemma

Mindennap születésnap

Ma volt a születésnapom. Mármint nem ma, amikor ezt a cikket publikáljuk, hanem ma, amikor ezt a cikket írom. Minden évben összejövetelt szoktam szervezni, ugyan nem szeretek a rivaldafényben tündökölni, azt nagyon is, hogy a barátaim összejöjjenek egy apropó kapcsán. Azonban idén – sok-sok év óta először – nem szerveztem ünnepséget. Egyrészt: covid. Nem kell magyarázni. De másrészt vizsgáztam is aznap és egy rettentő sűrű időszak (szó szerint nem volt egy darab szabad napom se 3,5 héten keresztül) után tudtam, én este 9-re már ágyban leszek – és így is történt. 

Kicsit féltem, hogy milyen lesz a klasszikus nagyszabású értelemben nem megünnepelni a szülinapom. Eltérni a megszokástól mindig furcsa érzés, ennek tetejében úgy gondoltam, nem is vagyok önmagam, ha kihagyom ezt az eseményt. Nincsenek is barátaim, nem is vagyok fontos a családomnak, ha nem ünneplem meg velük – rettentő nagy túlzással persze. Ennek ellenére elengedtem a megszokott gyeplőt, és a nap megszámolhatatlan sok kis ünneppel volt tele. Volt becsöngető váratlan vendég virágcsokorral, volt kézzel írt levél a postaládában, voltak olyan rég nem látott ismerősöktől szívből jövő köszöntések, akikre nem számítottam, s voltak olyan kedvesen átgondolt üzeneteket, amelyeket megkönnyeztem (khm Margaret szerkesztőség). 

Nem lettem hirtelen minden tudás anyja, de az alábbi következtetéseket levontam:

1. Amikor felébredtem reggel, nem nyúltam a telefonomért (ezt egyébként is nagyon igyekszem, nagyon szeretném betartani), nem keltem fel egyből, nem indítottam el a napomat. Figyeltem a beszűrődő napsugarakat, ami téli szülinap lévén már önmagában is kincs, nagyokat pislogtam és vártam. Vettem egy mély levegőt. Hálát adtam azért, hogy megértem egy újabb (születés)napot – hányaknak nem adatik meg. 

2. Amikor valaki felköszöntött, nem vettem magától értetődőnek, igazán igyekeztem vissza is adni a rám gondolást. Jól van? Milyen klassz dolgokat csinált mostanság? Nehéz napja lehet? Magamban minden jót kívántam nekik (miután megköszöntem, persze). 

3. Anyukám iránt az idei szülinapomon különösen csordultig tele voltam szeretettel. Úgy gondolom, alapvető kell, hogylegyen, hogy az édesanyánknak hálásak legyünk a létezésünkért, akármilyen szülő is volt nevelkedésünk alatt, főként miatta vagyunk itt. Reggel a születésemről mesélt mosolyogva, potenciálisan az egyik legnagyobb fájdalomról, ami egy nő életében előfordul. Hálás voltam (vagyok) neki, hogy a legjobb tudása szerint nevelt fel. Hogy minden körülmények között számíthatok rá.

4. Ha elengeded a dolgokat, a szervezést, a meghívásokat, az izgulást, akkor meglepő, hogy hány ember terem ott. Még meglepőbb, ha esetleg nem azok, akik a szülinapi meghívókat kapták volna. 

5. S végezetül rájöttem, hogy mindezekhez nem kell születésnap. A következő évemben arra fogok törekedni, hogy erre mindennap emlékezzek. ❤

ui: tudom, ez nem épp szülinapi hangulatú dal, de emlékeztet arra, hogy az életet élni kell

@kedvemma

Korlátokkal – korlátlanul?

Kanae és Nick Vujicic: Szerelem korlátok nélkül

Végtagok nélkül és mégis teljesen. Nick Vujicic személyes példaképem, fantasztikus ember, író, és lankadatlanul hirdeti az evangéliumot. Nick lábak és karok nélkül jött a világra és ma nagyon boldog életet él, azonban nem volt ez mindig így. 

Mára számos könyvet írt, amelyeket nyugodt szívvel ajánlok Nektek (Élet korlátok nélkül, Megállíthatatlan, Nyitott Lélekkel stb.), de a mostani cikkemben egy számomra nagyon fontos művét hoztam el nektek: Szerelem korlátok nélkül.

A könyv címe sokat elmond annak tartalmáról is, meglepő módon nem a zsiráfok szaporodásáról lesz benne szó.  A könyv Nick és felesége közös útján keresztül mutatja be a szerelmi kapcsolat állomásait, felmerülő nehézségeket és az azok leküzdéséhez szükséges eszközöket. 15 fejezeten keresztül vezeti végig az olvasót a kapcsolat kialakulásától egészen a családdá válásig. Hogyan lesz egy félős fiúból bátor férj? Hogyan találhatunk rá arra a személyre, akit a Jóisten mellénk szánt? Hogyan lehet a kapcsolatot élő virágként őrizni?

Na de most álljon itt néhány számomra kedves gondolat a könyvből. Tényleg olvasd el, rám abszolúte WOW hatással volt.

  • „Ha Isten szán nekem valakit, nem fogok kétséget vagy félelmet érezni, amikor találkozunk.”
  • „Ne engedjétek, hogy kételyeitek megakadályozzák, hogy megismerkedjetek egy olyan emberrel, akivel tartós, szeretetteljes kapcsolat alakulhatna ki köztetek.”
  • „Azok a keresztény házaspárok, akiknek erős a hitük és akik egyformán elkötelezettek, megértik, hogy az, amit ők akarnak, másodlagos ahhoz képest, hogy Isten mit akar, és hogy Isten még annál is jobbat akar nekik, mint ők saját maguknak.”
  • „Az egymás iránti tiszteletnek akkor is meg kell maradnia, ha valamiben nem értetek egyet, vagy ha félreértitek egymást.”
  • „Nem húzhatsz falat a szíved köré, ha bízol benne, hogy egy nap találkozol majd valakivel, akinek oda fogod adni. Annyit tehetsz, hogy egyszerre a szívedre és az eszedre is hallgatsz. De ne félj annyira a sérüléstől, hogy esélyt sem adsz a szerelemnek.”

Gyorsan csapj le egy példányra – megéri! 

Tóth-Kuthy Betti

Kép forrása: Nick Vujicic facebook oldala

Miért nem kapunk útvonaltervezőt az élethez?

Talán mindannyian fel tudunk idézni olyan élethelyzeteket, amikor ezen a nagy “miért-en” és az utána jövő kérdőjelen kívül nem láttunk mást. Van olyan, hogy nem kapunk útmutatót a problémáink megoldáshoz, de vezetőt igen. Csak el kell fogadnunk, ha segíteni szeretne. 

Nem szokásom beszámolni az istentiszteleti élményeimről másoknak, de vannak olyan pillanatok, amiket szerintem az embernek kötelessége továbbadni. Én most kaptam egy ilyen ajándékot és elmesélem nektek, hátha szeretnétek majd Ti is belőle. 

Sosem köteleztek a szüleim arra, hogy templomba járjak, egyszerűen olyan példát nyújtottak nekem az életükkel, ami miatt természetesnek éreztem ezt az utat. Persze, volt, hogy eltávolodtam, közönyös lettem, haragudtam, nem értettem, nem volt kedvem. Aztán mindig visszatértem. Viszont hosszú-hosszú vargabetűk kellettek ahhoz, hogy valóban beengedjem Istent az életembe. Nem állítom, hogy kész vagyok, de jó úton haladok. 

Rengeteg csodát és rengeteg pofont kaptam már ahhoz az életemben, hogy végre rájöjjek: egyszerűen jobban járok, ha nem én akarok irányítani. Pedig ki tudná jobban, mi kell nekem, mint én magam? Miért kellene nekem olyan helyzetekben engedelmeskednem valaki másnak, amikor az érzelmeim pont másfele húznak?

Hát azért, mert ha így élünk, az olyan, mintha a CÉL előtt, folyamatosan visszatennéd a bábudat a START mezőre. 

Tehát, az ajándékom. Nem dobozban volt, és először, hogy őszinte legyek, nem is esett jól. Az történt, hogy megtapasztalhattam, milyen az, amikor szíven üt az ige. Nem gondoltam, hogy épp A gazdag ifjú történeténél fog. Szerencsétlen – gondoltam – végül is a parancsolatok szerint élte az életét, csak ugye, eléggé ragaszkodott ahhoz a hatalmas vagyonához. Hm, milyen érdekes, én sosem ragaszkodtam így a pénzhez. Rögtön ezután hangzott a kérdés: Te mit nem tudsz elengedni? Mi az, amihez ennyire ragaszkodsz? Mit nem tudsz átadni Istennek? És ekkor, fogalmam sincs miért, elkezdtek szépen, lassan potyogni a könnyeim. Minél inkább abba akartam hagyni, annál jobban sírtam, mire rájöttem: hát én a „miért”-jeimet nem tudom odaadni, én az irányítást nem tudom odaadni! Én nem bízom benne! Ez szíven ütött. Nagyon. De életemben először tisztán láttam mi a baj és csak egyetlen dolgot kértem: választ. Mindegy hogyan, milyen formában, csak jöjjön valami jel. 

Tudjátok mi jött? Egy beszélgetés. Elég tartalmas, mit ne mondjak. A végére viszont már mosolyogtam és kezdtem elengedni a kérdőjelet is. A következő istentisztelet igéje ugyanis ez volt: „Ne félj, csak higgy”. Az azt követőn: Ábrahám története az engedelmességről és a bizalomról. Arról, hogy milyen, amikor Isten megszólít bennünket. Olyan szép választ kaptam, hogy nagyjából szó szerint idézem nektek:

A megszólításban van egy biztos elem és egy bizonytalan. Ebből a kettőből van összegyúrva, amit Isten át akar nekünk adni. Mi kézbe vesszük, forgatjuk, nézzük és nem tudjuk mit kezdjünk ezzel. Ami biztos: Isten sokféle dolgot kér tőlünk, de ha engedelmeskedünk, Ő velünk van. Nincs egyetlen olyan történet sem a Bibliában, amikor az Úr azt mondja, hogy menj el, én nem megyek, csináld, ahogy akarod, majd lesz valami. Nem, ilyen nincs, csak az ellenkezője, lapozzatok bele. 

És az a fránya bizonytalan elem? Nem nehéz kitalálni: hova megyünk és milyen úton? Miért nem látjuk a tervet? A válasz egyszerű: Isten nem azt akarja, hogy A-ból B-be juss el. Mert ha csak a B-be kellene eljutnod, elég lenne egy útvonaltervező és nem kellene hozzá Ő.  Miért ez a bizonytalanság az úticélt és az állomásokat illetően? Mert Isten azt szeretné, hogyha Ő vezethetne, te pedig követnéd őt. Ez a vele való kapcsolatunk, beszélgetésünk értelme. Amikor Isten megszólít, nem tudod hová hív, de érezni fogod. Ha bízol benne, feltételek nélkül, hatalmas ajándékot kapsz. Nem lesz könnyű, de biztosan mondhatom neked: megéri. Nem fognak örökre eltűnni a „miért”-ek, de tudni fogod a választ arra, hogyan kezeld a helyzetet.

Útvonaltervező helyett pedig itt egy kis útmutató: 

“Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.”

Demeter Anna

Segítség! Hogyan segítsek egy földön fekvőnek? 

Volt már veletek olyan, hogy láttatok egy földön fekvőt az utcán  és nem bírtatok továbbmenni? Bízom benne, hogy senki sem hagyja ilyenkor ott a másikat csak, ha látja már mások intézkedését. Megállok, ellenőrzöm az életfunkcióit pipa, de mi a következő lépés? 

Ma este is ez történt velem. A Kálvin tér környékén egy nőt láttam két kuka között feküdni cipő nélkül, őszi öltözékben, a földön. Először megijedtem, hogy ott fekszik, közelebb mentem és már hallható volt a szuszogása és látható a mellkas mozgása, tehát életben volt és én megnyugodtam, hogy nem a rendőrséget kell hívnom. Megfogtam finoman a karját, hogy figyelmeztessen a lehetséges éjszakai fagyokra és megnézzem, hogy magánál van-e. Üvegesen, de rám pillantott. A közelebbhajolás pedig felfedte bódult állapotának egyik vélhető okát, vagyis tömény alkohol szaga volt.  Mit kell ilyenkor tenni? Mit tegyek ? Mit tegyünk? Ítélkezés nélkül kell cselekednünk, főleg mikor bekapcsol egy ok-okozati összefüggés a fejünkben az ital illatától. Ne feledjük ilyenkor, hogy a valódi mögöttes indokot nem ismerjük. Nem is fontos ezekben a percekben a miért, engedjük el. Sokkal fontosabb a toxikusság a mértéke, illetve hogy mihamarabb megbizonyosodjunk róla. Az odafordulással lehet, hogy az életét mentjük meg! S elképzelhető, hogy egyszer úgy adódik, hogy a mi megmentésünkre mond igent vagy nemet valaki. Mindez másodpercek alatt lejátszódik a fejünkben, aztán elkezdjük a helyzetet praktikusan szemlélni és megkérdezni a mellettünk állókat vagy, ha egyedül a vagyunk a telefonunkat, hogy kinek szóljunk, mit kell ilyenkor csinálni, kit kell értesíteni? A mínusz egyedik lépés, hogy ne egyedül legyünk, hívjunk egy járókelőt magunk mellé segítőnek, tanúnak, hogy a saját biztonságunk mindenképpen garantáljuk. Több olyan szituációban voltam már, ahol bár többen voltunk, de csak néztünk egymásra az emberekkel. Szeretném, ezért tudatosítani mindenkiben, magamban is, hogy a 112-es segélyhívó számot tárcsázzuk. A vonal túlsó végén lévő hang irányít minket a további cselekedetekben. Szóval mégegyszer 1-1-2, állapot és helyszínmeghatározás, majd instrukciókövetés, ezt kell tennünk, ez a kötelességünk, ha egy földönfekvőt látunk. Ne ijedjünk meg, segítsünk! Ne ítélkezzünk, tegyünk! 

(((Nem először fordult velem elő ilyen, többször hívtam már mentőt, volt hogy megköszönték,volt hogy rosszallóan néztek és a kiérkezés előtt erőre leltek és elmentek a hasonlóan talált embereim. )))

Losteiner Cecília Terézia

Eleanor H. Porter: Az élet játéka

Ezt a könyvet ajánlom, ha nagyon kivagy az élettől. Komolyan. Ezt nem csak úgy mondom. Ha már kiborultál a századik önfejlesztő könyvtől, de vágysz valami olvasmányra, ami életet lehel beléd, akkor ezt muszáj elolvasnod!  

Pollyana a tizenegy éves kislány,szülei tragikus halála után a Harrington kastélyba, Polly kisasszonyhoz, mogorva nagynénjéhez kerül. Pollyana beragyogja a poros kastélyt és meglágyítja Polly kisasszony szívét, mégpedig nem mással, mint a híres játékával. A játék, ami nem csak a birtok úrnőjét, hanem az egész falut magával ragadja. 

Az élet játéka Pollyana lelkész édesapjának találmánya. Nagyon szegény misszionáriusok révén a család adományokból élt. Pollyana már rég szeretett volna egy babát, de az adomány csak egy mankót hozott magával, így a kislány végtelenül elkeseredett. Apukája töprengett, hogyan is lehetne erre a helyzetre másként tekinteni, minek lehetne örülni a félresikerült adomány kapcsán. Így találta ki  a híres játékot.  A cél, hogy találjanak mindenben valamit jót, még a legnehezebb helyzetben is: örüljenek a mankónak, mert nincsen rá szükségük. Bár sovány vigasznak tűnhetett ez egy fiatal lány számára, ez a hálakeresés édesapja halála után is Pollyanna életfilozófiájává vált. Erről a gyönyörű, megható játékról szól a történet és arról, hogy a kislány hogyan érinti meg egytől egyig, a könyv összes szereplőjét.

Ez volt az első hosszabb regényem, amit kislányként elolvastam, de megígérhetem, ez a mű nem csak kislányoknak való. Számtalanszor újraolvastam már és mindig megérintette a szívemet. Ez a könyv reményt ad, felüdít és csupa melegséget áraszt. Nem fogod bírni letenni, meg fogod könnyezi és úgy érzed majd, az életedben valami új kezdődik. Vedd a kezedbe, olvasd el! Kezdd el játszani a játékot!

Demjén Dorottya

Dharma – Egy család regényes története a Tiszától a Gangeszig – Szűcs Péter

Pétert először Szabados Ági podcastjában ismertem meg (Lapozz a 99-re). Azt hiszem, nekem most ő az a kortárs író, akivel szívesen találkoznék.

A könyv sok kérdést hagy maga után.

Miként hat ránk a múlt?
Mi a “mi Dharmánk”?
Van-e életküldetés?
Mit jelent a halál?

A könyv minden lapján visszaköszön Szűcs Péter világjáró emlékeinek, tapasztalatainak és olvasottságának képe. Mint az indák az őserdő fáit, úgy szövik át az egész történetet a virágok, illatok világa és az utazás szeretete. A művészien megformált sorok berántják az embert e három különös világba, így a könyv sajnos gyorsan elfogyasztható. Gondolatai azonban sokáig velünk maradhatnak. De sebaj. Utána lehet folytatni az író blogján az olvasást. Ezt a könyvet főként 30 év felettieknek ajánlom.

  📖 Szűcs Péter: Dharma 📖 című könyve a burnout állapotában, elfáradtan talált rám. Azelőtt csak hallottam ezt a “kiégés” fogalmat, úgy képzeltem a felső-középosztálybeliek munkakerülésének szinonimája. A könyv sorai távoli országokba, számomra vágyott kultúrák csodavilágába repítettek. A művén keresztül találkoztam Tamással, aki szintén a kiégett harmincasok táborát gyarapítja. Három generáció életébe, összekapcsolódásába nyerhetünk betekintést. Három generáció, három különböző, de mégis összefonódó történet. Az első felében az 56’-os forradalom szenvedésébe Kamuti István kísér minket. A főhős Budapesten megélt borzalmak után kalandos úton New Yorkba, majd Brazíliába kerül. Az írás történelmi hűsége, a szerző gondos kutatómunkájának eredménye. Amikor 2015-ben nem volt pénzem albérletre, de a Google gyakornoki program miatt Budapesten kellett élnem, egy brazil katolikus misszionárius közösség, a Shalom tagjai fogadtak be és támogattak. A könyvben olvasott hatalmas életszeretet és hála, a velük töltött napok emlékét hívta életre. 

A második történet érint meg leginkább. Andrea és Tamás élete, az én generációm története.  A fogyasztás darálója az alkohol és drog mámorában eltelt estékről, a kiégés társadalmáról szólnak. Aztán nem maradt más, csak az üresség. Amikor ólomsúllyal nehezednek rád a napok.

A harmadik történet másképp jön közel. Andrea és Tamás gyermekének, Lénának az útja Indiába, Váránasziba vezet. Az elmúlás és a halál mindennapisága megérintő közelségbe kerül. Mennyire természetes a Gangesz partján a mindennapi temetés. Mekkora ellentét feszül az elmúlást végletekig tagadó, az örök fiatalság és szépség vágyképének hazugságait ígérő nyugati világhoz képest. Mikor pár éve keleten kalandoztunk barátaimmal, akkor döbbentett meg a felismerés, hogy mennyire tabusító, a halált elodázó társadalomban élünk itt a nagy nyugaton. India remek példa arra, hogy lehet másképp is állni ehhez. A keleti kultúra misztikus világa mindig is vonzott. Az élet körforgásának gondolata, a karma hívő keresztényként is megérint, gondolatisága elbűvöl.

“Az élet valójában végtelenül egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl. Ami megy, azt el kell engedni, ami jön, azt el kell fogadni.”

Szeretem, ha egy könyv bekúszik a mindennapokba és gondolatai néha visszaköszönnek a hétköznapok forgatagában. A Dharma ilyen. “Az elmúlás” és a “ragadd meg a pillanatot”, az elengedés érzése sokáig társam volt elolvasása után. Most éppen eléggé szerelmes vagyok és az előre látható kudarc vagy csalódás ellenére is megyek és küzdök, ez a könyv nagy bátorító. Általa simán kimondok olyan érzéseket, amit esetleg gyávaságom miatt nem mertem volna. Több héten át vittem magammal ezt a könyvet. Igazi utazó társammá vált. Spóroltam a lapokkal, mert szerettem volna, ha tovább kitart. Így vált Szűcs Péter Dharma című könyve az egyik kedvenc regényemmé az együtt töltött idő alatt.

Farkas Zolek

Légy Angyal, Légy a remény! 

Megosztok veletek egy személyes történetet, ami segített abban, hogy észrevegyem azokat, akiknek sorsa terhesebb, mint az enyém.Talán  a gyerekeknek,akikkel a Margaret csapatával segíteni szeretnénk van habos sütemény az asztalukon, mégis a mi cseppnyi szeretetünkre van szükségük ezen a karácsonyon… 

“Jaj de jó a habos sütemény
Mogyoró van az ő tetején
Ilyet én nem kapok, s ha ezért zokogok
Tudom sajnálnak az angyalok
Nekem nincs apukám, anyukám
Csak egy fél kifli az uzsonnám
S közben jó édes krém illata száll felém
Jaj de jó a habos sütemény.”

Gyerekkoromban sokszor énekelte ezt apukám. Mindig elkezdtem hisztizni, hogy hagyja abba mert ez túl szomorú és én nem bírom hallgatni. Ma már örülök, hogy dúdolta. Ma már örülök, hogy hallottam mert emlékeztet, hogy van, akinek nehezebb mint nekem. Ma már végig bírom hallgatni.Ma már nem fordítom el a fejem. Van, aki egyedül érzi magát karácsonykor, legyen az gyermek, idős vagy erejében lévő fiatal. Van, aki nem várja a karácsonyt mert nehézségeket hoz magával, legyen az anyagi vagy lelki gond. 

Mégis.Mindig van remény.Mindig.Mindig van fénysugár.Mindig.Léteznek angyalok. Angyalok, akik ha csak egy cseppnyi boldogságot is, de szebbé tudják tenni  egy gyermek karácsonyát. Angyalok, akik nem fordítják el a fejüket, nem dugják be a fülüket! Légy most Angyal! 👼✨

 A margaret csapatának nagyon fontos, hogy ha egy kicsit is de segíteni tudjunk,gondoskodjunk és szeretetet adjunk, amikor csak tudunk. Karácsonykor megkönnyítsük valaki helyzetét. Ezen a karácsonyon a határontúli gyerekekre,többek között a Szent Mihály Gyermekotthon és a  Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon gyerekeire esett a választásunk az Egy vérből vagyunk alapítvány segítségével együttműködésben. 

Kérünk titeket, vegyetek részt a kezdeményezésben, hirdessétek! További információk a Facebook oldalunkon. 

Demjén Dorottya

Miből élj az egyetemen?

2017-ben kezdtem az egyetemet és őszintén nem sok esély volt arra, hogy otthonról támogatni tudják a tanulmányaimat. Mindezek mellett pedig már 3 évesen is az volt a jelmondatom, hogy „baba egyedül”, tehát számomra is az volt a cél, hogy minél előbb önálló legyek. Sok utánajárás, végtelen adminisztrációs folyamatok után sikerült teljesen függetlenednem anyagilag, úgy, hogy első féléves egyetemista voltam. Arra gondoltam, hogy csokorba gyűjtöm az általam talált opciókat pro és kontra véleményekkel, így nektek, kedves gólyák, már csak az lesz a dolgotok, hogy az adminisztrációs munkákat elvégezzétek. Sok sikert!

Diákmunka

Az első opció természetesen a diákmunka. Én is belevágtam rögtön októberben és nagyjából heti 20 órában dolgoztam, leginkább adminisztrációs feladatokat láttam el. Ezt elsősorban azoknak ajánlom, akik könnyen össze tudják egyeztetni a szakukkal, valamint a munka NEM MEGY A TANULÁS ROVÁSÁRA. Ez nagyon fontos, tehát az vágjon bele, akinek belefér. Diákmunkák esetében érdemes felkeresni különböző diákszövetkezeteket (Y–diák, Fürgediák, Eudiák). Ez nagyjából 60-80 ezer Ft bevételt jelenthet havonta.

Babysitterkedés

Külön  kiemelném a babysitterkedést, ezen hirdetések felkutatására különböző erre megalakult Facebook csoportokat ajánlok. Konkrét összeget nem tudok mondani, mert függ a bérezéstől, az órák  és a gyerekek számától is, de szép zsebpénzt lehet ezáltal is összegyűjteni.

Szociális támogatás

A harmadik opció a szociális támogatás igénylése az egyetemtől. FONTOS, hogy ezt csak azok vehetik igénybe, akik állami ösztöndíjas képzésre nyertek felvételt. Külön szeretném kiemelni, hogy ez az, amely a legtöbb adminisztrációs folyamattal jár, pont ezért sokan bele sem vágnak, valamint azért, mert „ők úgysem kapnának semmit”. Igen, vannak olyan életkörülmények, amikor valakit úgy ítélnek meg, hogy erre nem jogosult, de mindenképp érdemes alaposan átnyálazni az összes fellelhető, ezzel kapcsolatos információt, mivel rengeteg kiskapu rejlik a sorok között. 

Tanulmányi ösztöndíj

Itt is kiemelném, hogy csak az (állami) ösztöndíjasok részesülhetnek benne, de ők bármilyen dokumentációs folyamatok nélkül megkapják. Tehát nincs semmi dolgod ezzel. Kivéve persze egyet: TANULNI! Ez ugyanis egy bizonyos átlag felett jár csak. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy ez általában nem egy egetrengető összeg, viszont havi rendszerességgel kapod. Nagyjából havi 10-30 ezer Ft között mozog.

Extra ösztöndíjak

Különböző más ösztöndíjak: a kar oldalán érdemes kutakodni utánuk, általában ezeket össze szokták gyűjteni és írnak is pár gondolatot róluk valamint még érdemes különböző szervezetek oldalán is keresgélni. Ilyen ösztöndíjak például a Bursa Hungarica ösztöndíj, vagy a Szent Imre ösztöndíj.

Tudományos, kutatói ösztöndíjak: elsőéveseknek nem ajánlom, mivel még lehet nem alakult ki bennetek, hogy pontosan mit kutatnátok. Itt is elsősorban szervezetek és a kar holnapján kezdjetek keresni. Ezeknek az ösztöndíjaknak az előnye, hogy jelentős összegekről van szó, de meg is követeli cserébe a munkát. Valamint még az előnyök közé sorolnám, hogy ha jól sikerül, akár publikáció is követheti. A hátránya, hogy ténylegesen pár hónapot a kutatói munkára kell áldozni, olyan, mintha írnál egy kisebb szakdolgozatot. 

Ivanova Patrícia