Miből élj az egyetemen?

2017-ben kezdtem az egyetemet és őszintén nem sok esély volt arra, hogy otthonról támogatni tudják a tanulmányaimat. Mindezek mellett pedig már 3 évesen is az volt a jelmondatom, hogy „baba egyedül”, tehát számomra is az volt a cél, hogy minél előbb önálló legyek. Sok utánajárás, végtelen adminisztrációs folyamatok után sikerült teljesen függetlenednem anyagilag, úgy, hogy első féléves egyetemista voltam. Arra gondoltam, hogy csokorba gyűjtöm az általam talált opciókat pro és kontra véleményekkel, így nektek, kedves gólyák, már csak az lesz a dolgotok, hogy az adminisztrációs munkákat elvégezzétek. Sok sikert!

Diákmunka

Az első opció természetesen a diákmunka. Én is belevágtam rögtön októberben és nagyjából heti 20 órában dolgoztam, leginkább adminisztrációs feladatokat láttam el. Ezt elsősorban azoknak ajánlom, akik könnyen össze tudják egyeztetni a szakukkal, valamint a munka NEM MEGY A TANULÁS ROVÁSÁRA. Ez nagyon fontos, tehát az vágjon bele, akinek belefér. Diákmunkák esetében érdemes felkeresni különböző diákszövetkezeteket (Y–diák, Fürgediák, Eudiák). Ez nagyjából 60-80 ezer Ft bevételt jelenthet havonta.

Babysitterkedés

Külön  kiemelném a babysitterkedést, ezen hirdetések felkutatására különböző erre megalakult Facebook csoportokat ajánlok. Konkrét összeget nem tudok mondani, mert függ a bérezéstől, az órák  és a gyerekek számától is, de szép zsebpénzt lehet ezáltal is összegyűjteni.

Szociális támogatás

A harmadik opció a szociális támogatás igénylése az egyetemtől. FONTOS, hogy ezt csak azok vehetik igénybe, akik állami ösztöndíjas képzésre nyertek felvételt. Külön szeretném kiemelni, hogy ez az, amely a legtöbb adminisztrációs folyamattal jár, pont ezért sokan bele sem vágnak, valamint azért, mert „ők úgysem kapnának semmit”. Igen, vannak olyan életkörülmények, amikor valakit úgy ítélnek meg, hogy erre nem jogosult, de mindenképp érdemes alaposan átnyálazni az összes fellelhető, ezzel kapcsolatos információt, mivel rengeteg kiskapu rejlik a sorok között. 

Tanulmányi ösztöndíj

Itt is kiemelném, hogy csak az (állami) ösztöndíjasok részesülhetnek benne, de ők bármilyen dokumentációs folyamatok nélkül megkapják. Tehát nincs semmi dolgod ezzel. Kivéve persze egyet: TANULNI! Ez ugyanis egy bizonyos átlag felett jár csak. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy ez általában nem egy egetrengető összeg, viszont havi rendszerességgel kapod. Nagyjából havi 10-30 ezer Ft között mozog.

Extra ösztöndíjak

Különböző más ösztöndíjak: a kar oldalán érdemes kutakodni utánuk, általában ezeket össze szokták gyűjteni és írnak is pár gondolatot róluk valamint még érdemes különböző szervezetek oldalán is keresgélni. Ilyen ösztöndíjak például a Bursa Hungarica ösztöndíj, vagy a Szent Imre ösztöndíj.

Tudományos, kutatói ösztöndíjak: elsőéveseknek nem ajánlom, mivel még lehet nem alakult ki bennetek, hogy pontosan mit kutatnátok. Itt is elsősorban szervezetek és a kar holnapján kezdjetek keresni. Ezeknek az ösztöndíjaknak az előnye, hogy jelentős összegekről van szó, de meg is követeli cserébe a munkát. Valamint még az előnyök közé sorolnám, hogy ha jól sikerül, akár publikáció is követheti. A hátránya, hogy ténylegesen pár hónapot a kutatói munkára kell áldozni, olyan, mintha írnál egy kisebb szakdolgozatot. 

Ivanova Patrícia

Mit üzen nekünk mindenszentek ünnepe?

Mindenszentek ünnepe van. Azoknak a névtelen szenteknek az ünnepe, akikről tudjuk, hogy voltak, éltek, de mégsem hagytak akkora nyomot a világban, hogy személyükről emberek ezrei emlékezzenek meg. Akik “csupán” jól és jobbra törekedve éltek, átlagosan, olykor boldogan, olykor szomorúan. Hétköznapi emberek, akik próbáltak helyesen élni, és akik földi dolguk végeztével -hitünk szerint- a Jóistenhez tértek haza. 

Ilyen névtelen szentből sok van. Nagymamák, akik egész életükben családjukért dolgoztak, és utolsó napjaikban is sapkát kötöttek unokájuknak. Nagypapák, akik ötvenhatban életüket kockáztatva megküzdöttek a mi szabadságunkért. Szomszéd bácsik, akik segítettek megszerelni az elromlott biciklit, és tanítónénik, akiktől életre szóló leckét kaptunk emberségből. Nagynénik, akik a háború után özvegyen maradt testvérük mellett maradtak gondoskodó pót-apukaként. Sokgyermekes édesanyák, akikre mindig lehetett számítani. Iskolai portásbácsik, akik minden gyereket névről ismertek és mindenkihez volt egy jó szavuk. Mélyhitű apácák, akik vagyonukat rászorulóknak adták. Itt éltek velünk a hétköznapok szürke szentjei, és tették az olyan kicsi csodákat, amikre talán életük során nem is figyeltünk fel. 

Úgy gondolom, hogy sok ilyen szent él most is közöttünk, akiknek tetteit nem értékeljük eléggé. “Alapnak” vesszük, hogy vannak és azt is, hogy jót tesznek. Alapnak vesszük a segítséget, a jó szót, kedvességet, önfeláldozást. Elmegyünk mellettük, pedig meg is állhatnánk egy pillanatra. Megköszönhetnénk nekik, hogy teszik a dolgukat, helyesen és jól élnek. És tanulhatnánk tőlük. Megkérdezhetnénk tőlük, hogy miből merítenek erőt, motivációt. 

Sokan vannak, akik családi mintájukat (többnyire tudatalatt) megvalósítva ugyanazokat a hibákat követik el, mint szüleik, felmenőik. Akadnak olyanok is, akik azt tűzik ki célul, hogy “csak olyanok ne legyenek, mint a szüleik”, és e hiánymotivált elhatározásból fakadóan ők sem úgy élnek, ahogy szeretnének. Néhányan azonban a figyelmüket a hibák elkerülése helyett a hétköznapi szentek felé fordítják. Tanulnak azoktól az emberektől, akik szépen, szeretetben, mások javára és a társadalom hasznára élnek. Életük példájából erőt merítenek ahhoz, hogy fölülírják a tudatalattiuk által megrajzolt sorsot, és helyesebb életet éljenek. 

Szeretnék én is ilyen életet élni; értékelni a hétköznapok csodáit és példát venni a jövő mindenszentjeiről. És szeretnék hálát adni, nemcsak november 1.-jén, hanem az év minden napján azokért, akik “csupán” jól élnek, és mindennapi tetteikkel elhordják hátukon a világot.  

Gergely-Papfalvy Bori

Egyetemistából – dolgozó nő, avagy felkészülni, életszakaszt váltunk!

Sokszor azt gondolnánk, hogy ha legyőzünk egy előttünk álló kihívást, utána minden könnyebb lesz. De, igazából semmi sem lesz könnyebb, csak más!

Nekem diploma után belecsöppeni a dolgos mindennapokba egy abszolút új élményt jelentett. Főleg, hogy a klasszikus, kötött 8 órás munkaidőben tevékenykedek hétfőtől péntekig.

Rögtön ide be kell kapcsolnom, hogy bár sokszor elhangzik olyasmi, hogy „jajj, túlgondoljátok ezt a pályaválasztást” meg nem kell rágörcsölni, de azért… Egy végigdolgozott hét után, két nap pihenést követően (ami csak néha pihentető) tényleg szeretned kell azt, amit csinálsz, hogy hétfőn kedved legyen megjelenni a munkahelyed bejáratánál.

Nagyon jó érzés, hogy végre a választott szakmámban dolgozhatok, de ettől számomra is meglepő módon felborult a prioritások sorrendje. Valahogy úgy képzeltem el, hogy majd dolgozni kezdek, és minden más megy tovább a maga medrében… Hááááttt…. neeeem. A nyolcórás munka fárasztó. Ezzel számolni kell. Még akkor is, ha világéletedben egy super(wo)man voltál, szinte mindig mindent megoldottál, egyszerre tíz dologgal balanszíroztál, és közben Te magad voltál a Lelki Béke.

Most ez azért más lesz. Egy különleges életszakasz az, amikor elkezdünk a hivatásunkban dolgozni. Ugyanakkor, tudnunk kell a határainkat ebben az időszakban is. Például, tudnunk kell kommunikálni a külvilág felé, hogy most az életünk kicsit megváltozott, más terhelés alatt vagyunk, mint eddig. Ez normális, bele lehet edződni, de el kell fogadni, hogy nem tudunk mindent ugyanúgy folytatni, hiába szeretnénk. Meg kell tanulni, szomorú vagy sem, priorizálni, hogy mire szánjuk  a szabadidőnket, és mire a kincset érő hétvégéket, hogy tényleg ne mi kerüljünk a sorrend végére.

Azt mondják, a munkának jellemformáló ereje van, és némi idő eltelte után, ennek igazat kell adjak. Sokkal felelősségteljesebbé tud tenni, ezáltal pedig érettebbé, hogy van valami, amit rád bíztak, és azt a lehető legjobb tudásod szerint teljesítened kell. A teljesítményeddel befolyásolhatod mások munkáját, esetemben pedig, mások egészségét és jóllétét. Ez az újfajta szemszög felnőtt gondolkodásmódot igényel, de miután helyt állsz, nagyon jól építi az önbizalmadat, sőt, az önbecsülésed is, hogy képes vagy rá.

És hogy mit adhat még ezek mellé a munka világa?

Talán azt az érzést, hogy egy hétvége után is örömmel tudunk várni egy hétfőt.

Hornisch Aliz

Indítsd újra az életed a Covid után! Tedd rendbe az életed!

Viszkok Fruzsi: Tedd rendbe az életed!

Érezted már azt, hogy sokkal több van benned, mint amit megmutatsz magadból másoknak? Fogott már el elégedetlenség a környezeted miatt, hogy túl rendetlen vagy nem elég otthonos? Volt már olyan, amikor inkább leültél sorozatot nézni, mert annyi dolgod volt, hogy inkább egyiknek se fogtál neki? És gondolom az sem ismeretlen az érzés, amikor nem találsz valami fontosat a saját cuccaid között… Nos, ez mind ugyanarra a problémára vezethető vissza:

Nincs rendben az életed.

Az elmúlt bő egy évben a járványhelyzet miatt sokkal több időt töltöttünk az otthonunkban, a saját dolgainkkal körülvéve, főként önmagunk vagy a szűk családunk társaságában. Talán az önismerettel is több időnk volt foglalkozni. Így ez az egy év elegendő lehetett arra, hogy jobban szemügyre vegyük, hogy mik azok a dolgok, amelyek körülvesznek bennünket, illetve melyek azok a szokások, amik irányítják a mindennapjainkat.

Idén sokunk számára a lakás egyben munkahellyé vagy iskolává is vált, és a home office kikövetelte, hogy önmagunk főnökei is legyünk, a megfelelő hatékonyság és munkamorál megtartása érdekében. Fenn kellett tartani otthonunkban a munka és a magánélet egyensúlyát. Ez pedig elsősorban fejben dőlt el… gondolhatnánk. Azonban, ahogy Viszkok Fruzsi könyvének alapgondolata is megfogalmazza:

„A belső összeszedettség és a környezetünk rendje összefüggenek, nincs egyik a másik nélkül.”

Tehát ez az egy évnyi otthon töltött idő megtaníthatott bennünket arra, hogy mennyire meghatározza az életünket, a lelkiállapotunkat, a munkavégzésünket és ezáltal a hatékonyságukat a környezet, amelyben élünk és dolgozunk. Ilyen módon találkozik a belső és a külső rend. Ennek az egyensúlynak a kialakításában segít Viszkok Fruzsi könyve!

Tedd rendbe az életed!

Ez a könyv szerintem azért nagyszerű, mert bármilyen életkorban és élethelyzetben lévő ember (férfi és nő egyaránt) találhat a maga számára olyan tippeket és eszközöket, amelyek segítenek egy tudatosabb élet kialakításában. Sőt! Azok is biztos kapnak új ötleteket, akik úgy gondolják, hogy nekik már nincs mit tanulniuk a rendszerezés és hatékonyságnövelés témakörén belül. (Én például feketeöves szelektálónak tartom magam, de még én is kaptam néhány, eddig számomra ismeretlen tanácsot). Viszkok Fruzsi útmutatásai pedig rendkívül gyakorlatiasak és praktikusak.

A könyv felépítése átgondolt, szisztematikus és letisztult. Pont olyan, mint amilyen életre vágysz. Lépésről lépésre halad a környezet rendbetételétől a kiegyensúlyozott és sikeres élet kialakításáig. Így ha követed a pontokat, a végére ténylegesen látni és érezni fogod a fejlődést, azt, ahová eljutottál. Ebből is következik, hogy a Tedd rendbe az életed! nem egy gyors olvasmány. A könyv célja elsősorban nem az, hogy kiolvasd, hanem az, hogy használd! Ha szükséges, időzz el azokon a pontokon, ahol több változtatásra vagy fejlődésre van szükséged! A könyv is azt hangsúlyozza, hogy egy új életvitel kialakítása nem megy egyik napról a másikra, hanem tudatos döntések sorozata során alakul ki.

Végül szeretném kiemelni, hogy ez a kiadvány rendkívül igényes és esztétikus. Régen volt a kezemben ennyire kellemes és harmonikus olvasmány. Valódi esztétikai élmény!

Sőt! A könyben szereplő tanácsokhoz és útmutatásokhoz bármikor vissza lehet térni. A Tedd rendbe az életed! egy olyan olvasmány lehet a könyvespolcon, amelyet időről-időre elővehetünk, hogy felülvizsgáljuk, az életünkben valóban a kezünkben tartjuk-e az irányítást?

Viszkok Fruzsi könyvét nem csak azoknak javaslom, akik elveszettnek érzik magukat, vagy akiknek a lakását káosz uralja. Mindenkinek, aki szeretne egy tudatosabb, rendszerezettebb és sikeresebb életet kialakítani magának, hogy az életében kívül-belül boldogság legyen!

Győriványi Flóra

Kép: libri.hu

Az anyaság valódisága

“Hozzá ne nyúlj! E gyermek az enyém! Hol van az erő, mely e szent kapcsot elszakítni bírja? 

Csak néhány a sok gyönyörű sor közül, melyet Madách Imre tett Éva ajkára az Ember Tragédiájában.

23 éves voltam. Még soha nem voltam Sziget Fesztiválon és hol volt még a diploma! Még alig láttam a világból valamit és lakásom sem volt. Nemhogy lakásom, férjem sem. Ami volt, az egy nagy szerelem, egy pozitív terhességi teszt a kezemben és fejemben Édesanyám mindent eldöntő mondata, melyet oly sokszor hallottam kamaszlány koromban: „Az én unokámat senki nem ölheti meg!” 

Anyukám mindig tovább látott a jövő hétnél, tudta, hogy egy „kényelmi”, indokolatlan terhességmegszakítás bűn és örök törés mindenki életében. Jó előre belém véste, mi igen és mi nem. Így lett a fejemben a gyermek egy nagy IGEN, a terhességmegszakítás egy nagy NEM.

Ha azt kérdezi valaki, hogy megijedtem-e? Igen, megijedtem. Hogy volt-e álmatlan éjszakám? Volt! Eszembe jutott-e, hogy túl fiatal vagyok, élhetnék még, mi mindenem nincs még, hol nem voltam még, buliztam-e már eleget, lesz-e karrierem, mi lesz az alakommal? Nem! Ezek mind nem érdekeltek, egyetlen oka volt a félelmemnek; Velem marad-e a születendő gyermekem édesapja? Velem maradt. 

Kisfiam megszületése után a szülőszobán úgy éreztem, hogy soha nem lesz belőlem ép ember többé. Most már tudom, hogy ez csak a pillanatnyi kimerültség és fájdalom hangja volt. Egy év vele töltött „csak” anyaság után felébredt bennem a vágy, hogy tanulnék. Felvettek a főiskolára. Másodéves voltam, amikor egy újabb kis életet, egy kislányt vártam. Júniusban még épp le tudtam tenni a záróvizsgákat, néhány nap múlva megszületett. Szeptemberben vissza a főiskolára, amíg a csoporttársaim két előadás között a büfébe mentek én hazaszaladtam szoptatni, aztán vissza órára. 

Utolsóéves voltam, amikor édesapjukat külföldre helyezték. Megbeszéltük, hogy maradok Magyarországon a kicsivel és a picivel, megírom a szakdolgozatot, leteszem az államvizsgát. A diploma meglett, hamarosan pedig egy újabb kislány kapaszkodott a pocakomban. Egy éves volt, amikor újra tanulni kezdtem. És kezdődött minden elölről. A jó Isten segítségével és családom támogatásával ez is sikerült.

Ha azt kérdezi valaki, hogy kimaradt-e valami fiatal éveimből, nem volt-e ez egy kicsit korai? A válaszom semmi és nem. Nem én időzítettem, hanem a jó Isten. Ezért lett ilyen tökéletes minden! Még hogy nem leszek többé ép ember! Mindenre képes voltam, mindenhez kaptam hitet és erőt. És még egy ajándékot; Éva szerepében lelkem mélyéből mondhattam el Madách csodaszép sorait:

„E gyemek az enyém! Hol van az erő, mely e szent kapcsot elszakítni bírja?”

Nevén Nevezem

Az élet dzsemje

Hisz fontosak a közös értékek, az intimitás, a tisztelet, a törődés, sorolhatnám. De a humor az, amely könnyebbé, elviselhetőbbé teszi a nehéz helyzeteket, színt visz a szürke hétköznapokba és kacagással tölti be otthonunkat. Hisz a legnagyobb bajban is meg lehet állni, egymásra nézni és nevetni az életen. És nevetni az élettel együtt.

Hat évvel ezelőtt  egy kamaszoknak tartott, szerelemről, párkapcsolatról szóló lelkigyakorlaton vettem részt segítőként. Izgalmas élmény volt a nálam csak pár évvel fiatalabb gimnazisták útjának egyengetéséhez -hacsak keveset is, de- hozzátenni. 

A hétvége során sok mindenről beszélgettünk, és sokat játszottunk. Az egyik önismereti játék célja az volt, hogy felismerjük azokat az értékeket, amiket fontosnak tartunk jövendőbeli kapcsolatunkban. Mindenki felírt -ha jól emlékszem- tizenkét értéket, majd a játék során mintha egy csónakból dobálnánk ki a kevésbé fontos tárgyakat, szépen lassan megváltunk az értékek háromnegyedétől, mígnem csak a három legfontosabb maradt nálunk. Ha jól emlékszem, nálam a “hit”, a “jó beszélgetések” és a “szerelem” maradt. A játék második felvonásaként csoportokban megosztottuk ezeket egymással. Nem tudom már, ki mit mondott, csak arra emlékszem, hogy egy 16 éves forma fiú a humort említette. Én, aki mindig is a komolyabbak közé tartoztam, megdöbbentem és nem is értettem igazán. “Jó jó, fontos a humor… de azért nem ennyire…” -gondoltam.

Azóta sok minden megváltozott bennem. Több éve párkapcsolatban élek, és bár fontosak az akkori értékeim, bekerült  melléjük egy két olyan dolog is, melyek fontosságát hat évvel ezelőtt nem éreztem. Mostanra a humor, a nevetés bőven dobogós helyen szerepel. Hisz fontosak a közös értékek, az intimitás, a tisztelet, a törődés, sorolhatnám. De a humor az, amely könnyebbé, elviselhetőbbé teszi a nehéz helyzeteket, színt visz a szürke hétköznapokba és kacagással tölti be otthonunkat. Hisz a legnagyobb bajban is meg lehet állni, egymásra nézni és nevetni az életen. És nevetni az élettel együtt.

Talán igaza volt kedves tanáromnak, aki 10 évvel ezelőtt ezt írta az emlékkönyvembe:

“A humor a dzsem az élet pirítóskenyerén.”

Papfalvy Bori Janka

Kudarc és siker – a folytatás bátorsága

Senki nem születik nyertesnek, de senki nem születik vesztesnek sem. Kudarcaink és sikereink állandó körforgásában élünk. Nevezhetjük ezeket évszakoknak is, ahogy egy éven belül követi egymást az ősz, tél, majd tavasz és a nyár. 

Te most melyik évszakodban vagy? Minden jól halad, többé-kevésbé abba az irányba tartasz, ami Neked megfelel? Vagy éppen váltáson gondolkodsz, talán éppen egy kudarc ért, párkapcsolati, munkahelyi, vagy akár családi problémák is terhelhetnek.

Minap a prédikációban elhangzott, hogy Jézus nem a nyertesekből csinált magának csapatot, hanem a vesztesekből csinált nyerteseket. A vesztesekből. Nyerteseket.

Ezen elgondolkodtam. Biztos már mindenkit ért valamilyen siker, legyen az bármi. Gyerekként még az olyan természetesnek tűnő dolgokat is megünnepeltük, hogy megtanultuk bekötni a cipőfűzőnket. Tulajdonképpen a mai napig biztosan érnek minket apró sikerek. Valakivel végre sikerül találkozni, nem felejtjük el berakni az esernyőt, tudunk vért adni, átmegyünk a vizsgán, találunk egy jó ajándékot anyukánknak stb. Az élet apró örömei elkísérnek.

Mégis, ha nyomás alatt áll életünk valamelyik része, akkor könnyű ezeket elfelejteni.

Pedig a kudarcaink nem véglegesek. Én ezt sok úton megtapasztaltam. Nagyon nehezen indultam neki az egyetemnek érettségi után, szívesen rápihentem volna egy évet. Mindig is jó tanuló voltam, de itt kicsit „elengedtem” a dolgot. Meg is lett az eredménye: kapásból egy év csúszással indítottam, a családom legnagyobb megdöbbenésére. Ezután fel kellett tennem a kérdést: szeretném megcsinálni ezt a szakot? Érdekel? Miért vagyok itt, kinek a vágyaiért tanulok? Ha akkor és ott nem találok ezekre kielégítő választ, egyetemet váltottam volna.

De találtam válaszokat. Szeretnék gyógytornász lenni. Megszerettem abban a félévben, amit láttam belőle. Már nem voltam az a dicsőséges diák, mint amikor nekiindultam, de mégis küzdeni akartam érte. Így hát folytattam.

Jelenleg a mesterképzést végzem, mert időközben megéreztem a hívást, hogy szeretnék majd tanítani az egyetemen. Mivel tudatosabb lettem, csatlakoztam egy kutatáshoz, ahonnan lett egy nagyszerű konzulensem, és most készülök a TDK-ra… Öt évvel ezelőtt, amikor kijöttem az anatómia terem ajtaján dermedten és zúgó fejjel, nem gondoltam volna, hogy így fog végződni ez a történet. Egy kudarc története.

Az élet nem egy év körforgását veszi alapul, néha felborul a sorrend. Ha már sok kudarc ért bennünket, sok az ősz és sok a tél, akkor gyakran feltesszük a kérdést: velem van a baj? Rosszul csinálom, változtassak? Szerintem egyik kérdés sem rossz. Néha meg kell állni, őszintének lenni, akár irányt váltani. Viszont ha „csak” egy esés volt, onnan érdemes felállni.

Winston Churchill szavait idézve:

“A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatáshoz való bátorság az, ami számít.”

Hornisch Aliz