Ágyban, macskák közt halni meg – hoool vagy, társam?

Könnyebb ma a párkeresés? Mit gondoltok?

Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben pedig nem. Technikailag lehet egyszerűbb dolgunk van, hiszen a social felületek, Tinder, Insta mind-mind potenciális platformok. 

Könnyen összehozhatunk egy randi helyzetet, de közel sem biztos, hogy abból kapcsolat is lesz. Úgy fogalmaznék, hogy látszólag nagyobb annak az esélye, hogy randi jöhessen létre két sóvárgó lélek között. Na de ez nem elég ám! Ahhoz, hogy valaki elkötelezett kapcsolatba merjen lépni sok csillagnak kell együtt állnia. Ekkor jön be századunk nehézsége, az elköteleződés.

„Annyi hal úszkál a tengerben, miért mondjak én erre a gyönyörű kis halacskára igent? Mi van, ha igent mondok és jön helyette egy nagyobb, szebb, aranyhal?  Különben is meg kell találnom magamat…Mi van, ha….?” Mindez pedig csak illúzió, egy elképzelt jövő, amivel szabotálhatjuk a helyzetünket. Az pedig talán az élet legnehezebb feladata, hogy ki tudjuk mondani, hogy “Nekem Ő elég jó, vele megelégszem.”

De elegem van! 

Őszinte leszek, sokszor elegem van már abból, hogy én vagyok az a lány, aki beáll a csokordobáskor az esküvőkön a többi lány közé. Hogy a családi találkozókon én kullogok egyedül , mert mindenki a párjával andalog. Nyugtatgatom magamat, hogy “semmi baj, ez a te utad Betti, eljön majd a te időd, bízz a Jóistenben”. A valóság pedig sokszor az, hogy kiakadok és a szobámban bőgök, hogy az élet nem igazságos. Szerintem nem vagyok egy bányarém, okos és intelligens vagyok, áldott család vesz körül, sokat imázok, de a szerelmi életem egyenlő a nullával. Aztán a segíteni akaró jótanácsok („menj több helyre, bulizni, ismerkedni” blablabla) pedig csak még jobban felidegesítenek.

Puffogok egy sort, ideges leszek, aztán bambulok magam elé és azon gondolkozom, hogy hol vagyok elcsesződve, biztos valami baj van velem. „Én rontom el, vagyis igazából nincs mit elrontanom, mert még csak esélyes legény sincsen a láthatáron. Elijesztem a férfiakat? Túl határozott vagyok? Túl ilyen, túl olyan vagyok?” Olyan érzés, mintha még lehetőségem sem lenne arra, hogy elrontsak egy ígéretes kapcsolatkezdeményt. Mert nincs semmi. Rengeteg helyen megfordulok, sokan ismernek. Igazán lehetne egy jófej barátnőm, aki bemutat a jóképű tesójának, vagy egy random házibuli, ahol belebotlok a Nagy Ő-be. Tudjátok, mint a filmekben…Uh anyám, hogy mennyire toxikusak a romantikus filmek! 

Akkor mi segít?

Segítség talán, hogy elmondom, nem vagy egyedül ezekkel a félelmekkel és gondolatokkal. Közel sem biztos, hogy veled van a baj és hogy el vagy csesződve. Simán lehet, hogy még nincs itt az ideje, vagy a jövendőbelid formálódik még a veled való találkozásra. Egy párkapcsolathoz pedig neked kell, hogy alkalmas  légy a másik félre. Nekem mindig erőt adnak a családi mintáim és a szerelmi történeteik.

Egy közös van bennük: természetesen alakultak ki, nem kellett sem erőltetni, sem fondorlatoskodni. Nem kellett 6 ezer féle helyre elmenni és 10 közösségbe járni egyszerre.

Hiszek abban, hogy a Jóisten pont úgy szeret engem is, mint a tesómékat, a szüleimet és a nagyszüleimet. Nekem is meg fogja írni a szerelmi történetemet, csak türelmesnek kell lennem. Na de hékás! A türelem nem azt jelenti, hogy otthon ülök és bámulom a Netflixet! Kint kell lenni a világban, menni ide-oda, élni, keresni a Jóistent és az Ő országát, aztán majd csak megjelenik az a srác is, akivel fel tudjuk venni egymás ritmusát. Semmit sem kell sürgetni, minden kialakul idővel, keresd a békét. Amit pedig erőltetni kell, az már rég rossz. 

Persze lehet, hogy majd leszólít az utcán a potenciális Nagy Ő.  Az is lehet, hogy már a szemem előtt van, csak még én nem látom, mert vak vagyok, mint egy bányaló. Ki tudja, mit hoz a jövő. Ami fontos, hogy tedd meg a te részedet, ne otthon ülj mindig, imázz, de a többit hagyd a Jóistenre. Nagy tudor az Öreg. Elvégre egy világot teremtett, csak képes arra, hogy a megfelelő pillanatban lehetőséget teremtsen arra, hogy talákozhass a jövendőbeliddel. Ha pedig kérjük Őt, hogy legyen meg az akarata az életünkben, akkor jó úton járunk! Ahhoz pedig túlságosan picik és bénák vagyunk, hogy elrontsuk az Ő tervét. Persze, ha jön a lehetőség (és jönni fog!) akkor cselekedni  kell!