Három szokás, amely meghatározza az életed 

Belegondoltál már abba, hogy valójában azok a dolgok, amikkel az idődet töltöd, azok teszik ki az életedet? Rengetegszer éljük úgy a hétköznapjainkat, hogy végig sem gondoljuk, merre halad az életünk.  Csak jön egyik nap a másik után. 

Ebből a rutinszerűségből talán csak azok az alkalmak zökkentenek ki minket, amikor ráeszmélünk, hogy gyermekünk, kistestvérünk már érettségizik, pedig nekünk úgy tűnik, mintha csak tegnap lett volna, hogy tologattuk a babakocsiban. Rádöbbenünk, hogy ismét egy szempillantás alatt repült el 5-10 év, vagy talán még több. 

A kérdés csak az, hogy mi milyen irányba változtunk. Ugyanott tartunk, ahol sok-sok évvel ezelőtt?

Ha azt szeretnénk, hogy az élet ne csak elfusson felettünk, hanem képesek legyünk kontrollálni, milyen irányba változzon a személyiségünk, bizonyos lépéseket meg kell tennünk.

Először is el kell ismernünk: akár tetszik, akár nem, a változás megtörténik.

Egy napon bizony elvégzed az egyetemet, a kistesók felnőnek, a szüleid a párkeresésre noszogatnak, de a szíved mélyén te talán mégis úgy érzed, még azt sem tudod, ki vagy valójában. 

Ha nem vagy hajlandó elismerni a változás tényét, néhány év múlva pontosan ott leszel, mint ma, leszámítva, hogy idősebb leszel, kevesebb idővel és kevesebb lehetőséggel. 

Ahogy John Maxwell fogalmaz: “Az egyetlen dolog, ami a honlappal kapcsolatban biztos, hogy más lesz, mint a ma. A jó hír az, hogy a világ olyan gyorsan változik, hogy nem tudsz mindig rossz maradni, még ha akarnál sem.”

A különbség aközött, aki ma vagy és aki tíz év múlva leszel, három szokáson múlik igazán:

  1. Milyen könyveket olvasol

Amit kedved szerint olvasol, az megragad benned. Teljesen más hatást vált ki az emberből egy romantikus regény, egy pszichodráma, vagy egy életvezetési tanácsadó könyv. Egy jó könyv nagy hatással lehet ránk nem csupán intellektuálisan, hanem érzelmileg is. Az ezekben leírtak akarva akaratlanul formálják a gondolkodásmódunkat. A gondolataink pedig meghatározzák a szavainkat és a tetteinket. Ha folyton pletykalapokat olvasol vagy a Facebook kommentszekciókat görgeted, lehet, hogy alapvetően negatív előítélettel fogsz közelíteni az emberekhez. Ha viszont olyan témákban mélyedsz el, amelyek segítenek az értékrended szerint élni az életed, ha napról napra új ötleteket merítesz egy-egy könyvből, az elképesztő  módon fejlesztheti a kreativitásod.

  1. Milyen emberekkel építesz kapcsolatot

Ahogy a mondás tartja, a két hozzád legközelebb álló ember átlaga vagy. Az, hogy milyen emberekkel vesszük körbe magunkat, rendkívüli hatással van arra, milyen irányba formálódik a személyiségünk. Emlékszem gyermekkoromban tagja voltam egy baráti társaságnak, amelynek a tagjai teljesen mások voltak, mint én. Néhány hónap elteltével azonban elkezdtem ugyanazokat a szavakat, ugyanolyan stílusban használni, mint ők. Miután megszakadt velük a kapcsolatom, hosszú időnek kellett eltelnie, míg újra önmagam tudtam lenni. Saját magunkon sokszor nem is vesszük észre a változást.

Ezért annyira fontos, hogy legyen legalább egy olyan ember az életünkben, akinek a szavára adhatunk, akiben megbízhatunk, hogy nem fél az épülésünkre szolgáló kritikával illetni minket. 

  1. Mennyi minőségi időt töltesz Istennel 

A minőségi időtöltés azt jelenti, hogy a másikra ténylegesen odafigyelünk, csak rá koncentrálunk és minden más külső tényezőt kizárunk. Rutinszerűen imádkozol, sokszor már azt sem tudva, milyen szavakat mormolsz magadban? Reggel a kocsiban a piros lámpánál olvasod el gyorsan a napi igét? Egyáltalán szoktál Istennel “beszélgetni”? Nekem is ismerős az az érzés, milyen a bibliaolvasást teherként megélni, vagy azt érezni, hogy az imádkozást gyorsan le kell tudni, hogy aztán jöhessenek végre a feladatok. Persze ez bűntudatot szül, amely még inkább falat emelhet Isten és közénk. Azonban az imádságra és a bibliaolvasásra tekinthetünk úgy is, mint egy lehetőségre. Esélyt kapunk arra, hogy a világmindenség Teremtőjével és Működtetőjével időt töltsünk el, kiöntsük neki a szívünket és megosszuk vele a problémáinkat. Olyan ámulatba ejtő, hogy egy ilyen hatalmas és “elfoglalt” Úr is a legnagyobb érdeklődéssel figyel oda minden egyes szavunkra. Ő vágyik arra, hogy beszélgessünk vele és tanácsot adjon nekünk. 

Ha unalmasnak tartod az imádkozást és szeretnél ezen változtatni, azt javaslom, menj el Istennel egy randira. Főzz egy kávét vagy teát, majd menj el egy helyre, ahol igazán szeretsz időt tölteni és együtt tudsz lenni a gondolataiddal. Azután kezdd el! Nem kell irodalmi stílusban, kerek mondatokban fogalmaznod. Egyszerűen mondd el Istennek azt, ami épp foglalkoztat. Aztán hallgasd figyelmesen, nyitott szívvel, hogyan válaszol neked. 

Csodálatos volt, amikor felismertem, hogy az Istennel való kapcsolatom minősége határozza meg leginkább az emberi kapcsolataim, a karrierem és a jellemem milyenségét is. Ha Isten az első helyen van az életemben, akkor minden más is a helyére kerül. 

Egy próbát érdemes tenned vele!

A Példabeszédek könyve így fogalmaz: “Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert abból indul ki minden élet.”

Ez azt jelenti, hogy amely dolgok előtt megnyitod a szíved és érzelmileg hatással vannak rád, azok nagyban meghatározzák, milyen emberré formálódsz.

Ha boldog és elégedett életet szeretnél, tudatosan és átgondoltan alakítsd ki, milyen gondolatokkal töltöd meg elmédet, milyen emberek társaságát keresed és milyen kapcsolatot alakítasz ki Istennel.

Nagy Vanda

Kép forrása: https://richcoward.com/how-to-really-rest/

5+1 tipp arra, hogyan vágj neki az új élethelyzeteknek

A változás sosem egyszerű, pláne akkor, ha valaki a középiskolából belecsöppen az egyetemi életbe, vagy onnan a munka világába. Vannak, akik alig várják a szabadságot, másokat szorongással tölt el az önállóság gondolata. Döntenünk kell, hogy azt tesszük, amit “mindenki más” és sodródunk az árral, vagy másképp reagálunk a kihívásokra. Keresztényként vannak bizonyos támpontok, amelyeket ha figyelembe veszünk, nagyobb eséllyel tudunk majd helytállni az új élethelyzetekben. 

1. Szánj időt arra, hogy átgondold, ki vagy és miben hiszel!

Hatalmas lehetőség rejlik abban, hogy új környezetbe kerülsz, amelyet a javadra vagy a károdra is fordíthatsz. Idegen emberek vesznek körül, akik még nem ismernek. Te magad alakíthatod ki és mutathatod meg, hogy ki vagy, és milyen embernek szeretnél látszani előttük. Vannak olyan tulajdonságok, amelyek miatt keresztényként mások vagyunk, mint a többiek:

hogy egyszerűen önmagunkat adjuk Jézus követőiként, és tudjuk, miért tartjuk magunkat elveinkhez.

Lesz, akinek emiatt nem leszel szimpatikus? Valószínűleg. De sokkal jobb kevesebb barátot szerezni, mint olyannak tettetni magad, amilyen valójában nem vagy. 

2. Ne légy “tucatember”!

Az egyetemi vagy a munkahelyi kultúrának lehetnek olyan területei, amelyek komoly próbára teszik a hitedet. Sokan ezekre úgy reagálnak, hogy beállnak a sorba: részegre isszák magukat minden bulin, csalnak a vizsgákon vagy a plusz juttatás érdekében egy kis csalás is belefér. Mások megbotránkoznak, és koliszobájuk vagy irodájuk rejtekében mondanak ítéletet a “világi emberek” felett. Szerintem egyiket sem kellene tennünk. Ezek a szituációk lehetőségek a szórakozásra, barátságok kötésére és a hitünk hétköznapi módon történő megosztására. Ezzel nem azt mondom, hogy “verd agyon a Bibliával” a szobatársaid, vagy hogy állandóan arról kellene beszélned, mi volt a templomban. Sőt, az sem feladatod, hogy meggyőzd őket a “megtérésről”. Azért viszont már felelősséggel tartozol, hogy megmutasd nekik, így is lehet élni, ők pedig eldöntik majd, hogyan reagálnak Isten hívására. 

3. Élj úgy, hogy kérdezzenek! 

Tudom, hogy néha nehéz, de ne érezd cikinek, hogy keresztény vagy! Inkább tekints lehetőségként arra, hogy ne egy légy a sok közül, hanem példát állíts mások elé az életeddel. Talán nem hiszed el, de figyelnek téged. Ha tudják, hogy hívő vagy, lesznek, akik furán néznek majd rád, de észreveszik, milyen szavakat használsz, milyen ruhákat hordasz, vagy hogyan kezeled a stresszes helyzeteket. Lesznek, akik számára a Te viselkedésed fogja definiálni a keresztény jelzőt. Ez nagy felelősség!

Úgy hiszem, Istennek van egy álma velünk kapcsolatban: hogy felnevelje keresztény fiatalok olyan nemzedékét, akik képesek az élet kényes területein nyomás alatt is megélni a hitüket, akik nem rejtegetik azt és nem is szabadkoznak miatta, viszont mély barátságokat építenek ki diáktársaikkal, kollégáikkal.

4. Építsd az Istennel való kapcsolatod!

Hogyan hozz jó döntéseket annak érdekében, hogy helytállj a próbákban és tovább növekedj hitben? – Úgy, hogy arra törekszel, hogy Istennel minél jobb kapcsolatban légy. Gyakran nem gondolunk bele, de az Istennel való kapcsolatunk minősége nagyban befolyásolja azt, milyen viszonyt ápolunk másokkal. Ezért létfontosságú, hogy rendszeresen imádkozz és megbeszéld Istennel, ami benned van. Eljött a te időd arra, hogy erős alapokat fektess le, és felfedezd milyen az, amikor Ő veled van minden helyzetben. Az általad meghozott döntések nem csak az egyetemen vagy a munkahelyen töltött idődet fogják meghatározni, hanem a jellemedet és az életviteledet is. 

5. Keress elszámoltathatóságot!

Az elszámoltathatóság azt jelenti, hogy ha van egy kihívást jelentő terület az életünkben, azt őszintén megosztjuk egy barátunkkal, és megkérjük, hogy bizonyos időközönként kérdezzen rá, hogy állunk ezen a területen. A legfontosabb ilyenkor a kendőzetlen őszinteség. Magunk mellett tudni valakit, aki valóban ismer és a legjobbat akarja nekünk, alapja az elszámoltathatóságnak. Az igazi bizalmas barátok ki fogják mondani, amit hallanunk kell, akkor is, ha fáj egy kicsit. Ezzel együtt a szüleid már nem lesznek ott, hogy minden vasárnap elcipeljenek a templomba vagy noszogassanak a becsületes tanulásra, munkára. Azt javaslom, keress egy gyülekezet, amely minden héten az indítóbázisod lehet! Légy annak aktív tagja és vedd körül magad olyan emberekkel, akik építik a hitedet. 

+1. Légy ott mások számára!

Mindannyian hagyunk hátra valamilyen örökséget, és hatással leszünk a világra, amelyben élünk: jó vagy rossz hatással. Te milyen örökséget szeretnél magad után hagyni? Oka van annak, hogy oda kerültél, ahol most vagy: hogy jót tegyél a körülötted élőkkel. Lesznek időszakok, amikor a barátaidnak, a kollégáidnak szükségük lesz rád. Lehet, hogy küszködnek majd valamivel, kérdéseik lesznek, és bátorításra, tanácsra lesz szükségük. Keresztényként kapcsolatban vagyunk Istennel, aki minden embert szeretne megáldani, és olyan segítséget nyújtani nekik, amelyet senki más nem tud. Meglepődnél, ha tudnád, mennyi ember vágyik arra, hogy beszélgessen az élet értelméről, vagy arról, miért hiszel Istenben. Gyakran keresik a választ olyan kérdésekre, mint „Ki vagyok én?”, „Mi az életem értelme?”, „Szerethető vagyok?”

Ilyenkor nyugodtan kérdezhetjük Istent, hogy mit kellene tennünk vagy mondanunk. Bármilyen szituációban megkérhetjük őt, hogy lépjen be abba.

Úgy érzed, Te nem vagy alkalmas erre, neked nem elég erős a hited? Elárulom, hogy Isten pont egy olyan embert keres, mint te, hogy képviseld Őt a diákok között vagy a munka világában. Egy nagy kaland vár rád, és egy annál is nagyobb Isten van veled. Ő az, aki elküld, hogy képviseld Őt ott, ahova elhelyezett, és ígéri, hogy veled lesz.

Imádság:

Atyám, 

Köszönöm, hogy Te ismersz engem, és látod, hogy mi játszódik le bennem. Ismered a reménységeimet és a félelmeimet. Tudod, mely területeken vagyok magabiztos és melyeken nem. Te ismered az egyetememet/ a munkahelyemet, és látod, mi minden áll még előttem. Segíts a legtöbbet kihoznom azokból a lehetőségekből, amikor természetes módon kifejezhetem a hitem másoknak. Add, hogy rátaláljak azokra az emberekre, akikkel erősíthetjük egymást. Segíts, hogy ott legyek azok számára, akiken általam akarsz segíteni! Szeretném látni, ahogyan eljössz jelenléteddel kollégiumokba, szórakozóhelyekre, előadótermekbe, konferenciákra és irodákba, és szeretnék részt venni abban a munkában, ahogyan akaratodat megvalósítod.

Kérlek, legyél velem ebben az új kalandban! Bízom benned. Ámen

Nagy Vanda

Tornacipős szentek, sziasztok!

„Legyetek szentek!” – hangzik el valahol a Szentírásban (pontos címmegjelölést kommentben várjuk). 

Szóval, legyetek szentek! Mielőtt mindenki futólázat kapna ettől a bevezetéstől, szeretném leszögezni, hogy ez egy elég komoly mondat… 

Micsoda elvárás! És micsoda kérés…! Pedig nem más, mint a Megváltó mondta ezt, és azért Ő tudja, mit beszél.

Tudja, mi várható el az emberektől, mivel először is, Ő teremtett minket, másodszor, Jézus emberként megszületett, élt és meghalt, tehát valóban látja a teljes kapacitásunkat.

És Ő, Isten Fia, az Atyával egyszemély, azt mondja, hogy mi lehetünk szentek.

Bocsánat, de a szentek nem a templomban vannak? Gyönyörű szobrok készülnek róluk, dundi angyalok veszik körbe őket, csend és áhítat van mindenütt (esetleg halk orgonaszó a háttérben). De ha néhányan köztünk élnek is, valószínűleg egy szép kolostorban imádkozva töltik az életüket, vagy a papok útját tapossák, de minimum most mossák le a szegények és árvák könnyeit, mint ahogyan Teréz Anya tette Indiában.

Mert a szentek, szentek. Ők nem hibáznak. Illetve nagyon ritkán. Szóval közel tökéletesek. Muszáj, mert másként nem lehetnének azok, nem? Őket biztosan nem érdeklik a világi dolgok. Főleg nem olyan testi hiúságok, mint a chips és kóla (este 10 után), a Glamour-napok és a legújabb Marvel film a mozikban. Hát… nem tudom, miért kellene így lennie, de ez nekik már-már hivatalbeli kötelességük, nem így van? Aki szent, annak jónak kell lenni, és nem mindennapi csodákat művelni. Például kettéválasztani a Vörös-tengert, a sziklából vizet fakasztani, vakoknak látást adni, leprásoknak gyógyulást. Szóval vannak ilyen „kritériumai”.

Nos, én is sokáig úgy láttam, hogy minimum egy élet munkája kell ahhoz, hogy az Egyház azt mondja valakiről: ő szent. Már bizonyosan az Atya ölelésében van.

De Jézus nem azt akarta, hogy mindenkit hivatalosan kanonizáljanak. Nem kívánta, hogy mindannyiunk arca fel legyen pingálva egy templom falára. Természetesen ez is nagyon szép, de hogy konkrétan ez lett volna a szándéka? Én kétlem.

Amit viszont egyértelművé tett, hogy ahol élünk, és ahogy élünk, azzal kövessük őt. Legyünk a világ világossága. Legyünk a föld sója. Legyünk mindennapi szentek.

„Nem teszik a világosságot véka alá, hogy elrejtsék. Hanem tartóra, hogy mindenkinek világíthasson a házban.” 

Ez azt jelenti, hogy „szentnek lenni” egy teljesen korfüggetlen dolog. És kultúrafüggetlen. Nem csak egy, a kiváltságosak számára elérhető különlegesség. Tehát bárki bármikor szentté válhat, ahol él, abban az időben és abban a korban, ami neki adatott. 

Mert… szükségünk van a modern szentekre.

Akik rutinosan használják az instagramot. Azokra, akik koncertekre és meccsekre járnak. Akik hamburgert esznek kólával és néha hozzáteszik a duplacsokis fagylaltot is. Szükségünk van azokra a szentekre, akik vezetők és fontos pozíciót töltenek be. Azokra, akik hétvégén kirándulni viszik a családjukat, gyerekeket nevelnek vagy már palacsintát sütnek az unokáknak. Szükségünk van szentekre, akiknek számít az igazság és nem elégszenek meg a hamissággal. Kellenek azok a szentek, akik átadják a helyüket a villamoson, szólnak valakinek, hogy kibomlott a cipőfűzője. Szükségünk van szentekre, akik élvezik az életet, de tudnak elcsendesedni és imádkozni is. Majd a hazaúton betesznek egy jó számot a Spotifyon. 

Szükségünk van Rátok, akik tornacipőben szelitek a hétköznapokat, és közben az Atya jó illatát hagyjátok magatok mögött.

Miért ne lehetnél ő Te is? 

Valóban, ha belegondolunk, mindennapi szentnek lenni, egy ízig-vérig kaland és kihívás. A dolgos hétköznapok alatt véghezvitt életszentség gyakran nem látványos, ám a jelenléte mindent megváltoztat. Az életben fellelhető legizgalmasabb szolgálat, amit eddig láttam. Olyan szabadságot és örömet ad, hogy az hihetetlen! És csak annyi kell hozzá, hogy szeresd az Istent. Nem éri meg kihagyni!

Most viszont zárom soraim, különben holnap dupla kávét kell főznöm reggel. Addig is gondoljuk át közösen:

Ti hol lehettek mindennapi szentek? 

És találkoztatok már legalább eggyel?

Hornisch Aliz

Két hölgy igaz története: munkáról, családról és az élet értelméről

Legyen akár ember, akár dolog, manapság már mindenhez értéket tulajdonítunk. Ára van a termékeknek, a munkánknak, még az időnknek is. Az pedig, hogy mibe fektetjük bele az energiánkat, mivel töltjük az időnket, meghatározza az életünket. Ahogy a mondás tartja: ki mint vet, úgy arat. De vajon milyen gyümölcsöt terem az, ha emberi kapcsolatokba, vagy ha munkába, dolgokba fektetünk bele többet? Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a kérdést, két nő igaz története alapján!

Élt egyszer két fiatal hölgy, akik egymás szomszédságában laktak. Friss házasként mindkettőjük a nagybetűs élet előtt állt. Az egyiket Rózának, a másikat Terinek hívták. Róza arról álmodott, hogy világhírű táncos lesz. A tánc volt az élete, minden idejét és energiáját a hivatásába ölte. Látnotok kellett volna, úgy mozgott, mint aki a táncparkettre született. Életmódján gyermekei megszületése után sem változtatott. Lehetett hétköznap vagy akár hétvége, Róza – minden idejét a színpadon vagy a próbateremben töltötte, ki nem hagyta volna a legrangosabb nemzetközi versenyeket, amelyeken rendszerint kiválóan szerepelt.

Mindezidáig Terinek is izgalmasan alakult az élete. Magánvállalkozásba kezdett a férjével, de nem akármilyenbe. Kitárták a házuk ajtaját minden olyan elhagyott és megtört életű fiatal lány előtt, akin látták, hogy segítségre van szüksége. Ezek vagy otthonról megszökött megesett  lányok, vagy kábítószer függők voltak, akikről a saját családjuk lemondott. Ilyen embereket fogadott az otthonába ez a házaspár. Miért? Hogy mentorálják, szeressék őket, és segítsenek helyreállítani az életüket. Amikor Teri először babát várt, úgy döntött, egy időre felhagy ezzel a szolgálattal. A következő 30 évben Teri abba fektette bele minden idejét és erejét, hogy a gyermekeit nevelje és tanítsa.

Nem csupán gyerekeket látott bennük, hanem jövőbeli férjeket és feleségeket, apákat és anyákat, vezetőket, akik, ha megfelelő alapot kapnak családjuktól, nagy dolgokat vihetnek véghez az életben.

Mára már Róza és Teri is egyaránt idős özvegyasszonyokként élik az életüket. Mint ahogy a korukbeli hölgyek körében szokás, ők is gyakran beszélgetnek a házuk előtti kis padon. Teri mindig izgatottan mesél szomszédjának arról, hogy az unokái milyen ajándékokat készítettek neki, hogy az általa korábban mentorált lányok is milyen gyakran meglátogatják, és mennyire hálásak azért, hogy segített helyreállítani az életüket. Egyik alkalommal Róza is elkezdett dicsekedni: “Ha látnád a trófeagyűjteményemet, elájulnál! Fiatal primadonnaként az összes nemzetközi táncversenyt megnyertem. Csak a gyermekeim töltötték minden nyarukat egyedül az apjukkal. Azt hiszem ez volt az ára annak, hogy világbajnok legyek. De hát a gyermekeim is mindig túl elfoglaltak ahhoz, hogy meglátogassanak. Még ünnepnapokon is. És ahogy egyedül ülök, a trófeákkal teli szobámban, azon gondolkodom, hogy vajon megérte-e…”

Szerinted megérte? Ha majd életed alkonyán visszagondolsz, milyen örökséget szeretnél magad után hagyni?

Díjakat? Kitüntetéseket? Hatalmas vagyont? Vagy olyan emberi kapcsolatokat, amelyekből mások meríthetnek? Olyan embereket, akiknek az élete jobbá lett általad? Van mód egyensúlyt teremteni munka és magánélet között. De mi lesz annak a következménye, ha átesel a ló túloldalára? Lehetőséged van arra, hogy változást hozz a világba, de hogy milyen változást hozol, attól függ, emberi kapcsolatokba vagy dologi javakba fektetsz bele inkább. Te melyiket választanád?

Nagy Vanda

Forrás: Kristen Clark – Bethany Baird: Girl Defined

Mariana Leky: Amit csak a szívével lát az ember

A regény olyan, mint egy felnőtt tanmese. Könnyed, lágy, hangulatos és tanító jellegű. A regény cselekménye egy kis német falucskában játszódik, ahol úgy tűnik, hogy az élet egyhangúan és monoton hangnemben folydogál.

De ha górcső alá vesszük a falucska szereplőit, akkor egyből vibráló személyekké válnak, akik mindannyian próbálnak több-kevesebb sikerrel megküzdeni az élet különböző oldalaival és feladataival.

Selma, a hetvenéves idős asszony, aki meghatározó szerepet tölt be a falu életének alakulásában, a regény központi szereplője. Sokan félnek és tartanak tőle, ugyanis valahányszor Selma egy okapival álmodik, az mindig azt jelenti, hogy valaki 24 órán belül meg fog halni a faluban.

Legtöbben a faluban azt se tudják, hogy néz ki egy okapi, de egy biztos, hogy mindannyian hisznek Selma álmában és abban, hogy ő a halál hírnöke.

„Az okapi egy fura állat, ami az őserdőben él…ő a legnagyobb testű utoljára felfedezett emlős. Olyan mintha egy zebra, egy tapír, egy őz, egy egér és egy zsiráf keveréke lenne.”

Eleinte viccesnek és hihetetlennek tűnt ez a megfogalmazás, de utána néztem és tényleg létezik ilyen állat, és valóban úgy néz ki, mint ahogy azt a könyvben olvashatjuk.

A könyv onnantól kezd igazán érdekessé válni, mikor is a falu lakói értesülnek Selma álmáról, és ez az álom elkezdi befolyásolni életüket és cselekedeteiket. Egyesek egyenesen vágynak a halálra és mindent szépen elkészítenek, hogy kellően tudjanak találkozni a halállal. Mások állandó készenléti állapotban vannak és valósággal rettegnek ennek bekövetkeztétől.

Érdekes megfigyelni azt, hogy a falu lakói csak akkor kezdenek el cselekedni, mikor szembesülnek azzal, hogy milyen törékeny és véges is az élet.

Addig hiába van előttük mindaz, ami esetleg a boldogulásukat, a szabadságukat vagy épp a szerelmüket jelentené, mindaddig nem veszik ezt észre, míg a halál a küszöbükön nem áll.

Ettől hirtelen felélednek a falu lakói, ugyanis egyébként monoton és egyhangú életük, hirtelen varázslatossá és dinamikussá válik. Titkok kerülnek felszínre, régi álmok és tervek válnak valóvá, valamint titkolt érzelmek utat törnek maguknak.

Egészen lenyűgöző belelátni ezeknek az embereknek a lelki világukba, mély emberi érzelmeket megismerni, valamint velük együtt ünnepelni a barátságot, a szeretetet és a szerelmet.

Ajánló forrása: https://konyvmoly.com/kevesbe-ismert-konyv-amit-erdemes-elolvasni/ 

Kisasszonyok – nagy tanulságok 

Tudom, tudom, tudom, le vagyok maradva, de a hétvégén végre eljutottam addig, hogy megnézzem a 2019-es Kisasszonyokat és ejha! Gyanítom, hogy mindenki látta már rajtam kívül, úgyhogy nem is filmajánlót szeretnék írni, hanem egyfajta összegzést. Mert a film sok pontján is megérintett! Vigyázat, spoiler következik. 

Egyből belecsapok a közepébe: nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy a két főhősünk, Jo és Laurie a film végén nem egymás mellett köt ki. És nem (csak) azért, mert a romantikus lelkem hollywoodi happy-endek formálták!! Látunk egy fiatal nőt és férfit, akik a gyerekkorból kijövő félben együtt töltik idejük, napjaik nagyrészét. Teszik mindezt a családjaik körében, egymás legközelebbi családtagjait támogatva. Persze az egyik fél szerelembe esik, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a másik pedig kategorikusan tiltakozik a dolog ellen. Egy ilyen állapotot fenntartani csak ideig-óráig lehet, hiszen teljesen felemésztő azt tettetni, hogy nincsenek mélyebb érzéseid a barátod iránt. Ahogy azt is, hogy mindezt nem veszed észre. 

Na, de ez a lényeg: Jo nem akarja észrevenni az orra előtt lévő szerelmet. Nem csak a másik fél érzéseit, a sajátjait sem. Rájön, hogy valójában a szerelem és a szeretet között rettentő vékony a határ, és a 2019-es adaptációban ekkora megírja minden szerelmes levelek legszerszerelmeslevelebbikét – amely persze már elkésve érkezik. Időközben Laurie már tudomásul vette a visszautasítást és továbblépett. Ráadásul milyen irányba!! De ezt nem áruljuk el, nézzétek meg a filmet.  

Két tanulságot viszont megragadtam belőle, amelyben szerintem mindannyiunknak lenne hova fejlődni.

Először is, a levél. A levél, amely Jo részéről bizonyos fokig megalkuvást jelent ugyan, de mindeközben akkor és ott őszinte magával – életében talán először. Előtte – sok évet felölelő – másfél órán át hallgattuk, ahogy ő nem fog megházasodni, neki soha nem lesz férje, a nővérét el akarja szöktetni az esküvőjéről. Annyira leköti, hogy a kor szellemével szembemenve független, önálló, hajadon nő legyen, hogy maga előtt is titkolja: igazából nem erre vágyik. Néha magunknak se ismerjük be, ha valami olyasmi után vágyakozunk, ami ijesztőnek vagy elérhetetlennek tűnik… inkább elhitetettjük saját magunkkal és a világgal, hogy tulajdonképp miért nem vágyunk rá, miért nincs szükségünk rá, és végsőroson önnön magunkat beszéljük le az egészről. Hányszor van ilyen? Velem rengetegszer! Miért csináljuk ezt…?

Másodszor, a film zseniálisan bemutatja, hogy ha ott van egy lehetőség, akkor őszintének kell lenned magaddal meg a másikkal különben lehet, hogy mire elég bátor leszel hozzá, már eltűnik. (Mert feleségül kéri a húgod.) Ilyenkor mindig azon gondolkozom, hogy nem sokkal rosszabb kimondatlan érzések, szavak közepette leélni az életünket, mint őszintének lenni és vállalni a potenciális vele járó kudarcokat? Költői kérdés. De, sokkal rosszabb. 

Ha ezzel most esetleges párkapcsolatok lavináját indítottam útjára, akkor szívesen, és hívjatok meg az esküvőre, írok egy köszöntőt! 

@kedvemma 

Kép forrása: Variety

Hogy álljak már megint neki…

Pár év pszichológiai tanulmány után tudom, hogy fontos, sőt mindennek az alapja, nélkülözhetetlen, csupanagybetűs fogalom a MOTIVÁCIÓ. Most azért is írok róla, hogy újra legyen, mert sajnos nincs. Kicsit úgy érzem, hogy depresszióba ível a kiüresedettségem, amit feltölteni nem tudok, sőt néha nem is akarok.

Hogyan motiváljam magam? Mi motiválhat engem? Miért tegyek dolgokat? Másokért? Magamért? Azért, mert örömet okozhat vagy azért, mert megbánnám, ha nem tenném?  

Elkezdhetném, hogy a motiváció két fő fajtáját különböztetjük meg általában extrinzik és intrinzik motivációt, fontos alkotóelemei a…., nem akarom folytatni a leírást. Elvileg tudom, gyakorlatban olvasom a receptet, mégsem hat, mégsem kapcsolódom. 

Kiskoromban sem volt elég nekem annyi – mindenfajta magyarázat nélkül – hogy kislányom, csináld ezt azért mert: “jó lesz”, “hosszútávon hasznos”, “meglátod, milyen fontos”, akkor is túl sok volt bennem a miért. Mondjuk akkor spleennel még nem társultak a miértjeim.

Anyukámnak gyakorlatiasan mini célokat kellett megadnia, hogy a Nagy célt jelképező rajzolt hegyünk csúcsáig elérhessek az engem mutató piros szeggel.

Együtt találtuk ki az állomásokat, a pontrendszert és végeredményt is hozzá. Nem volt sok hegyünk, de belül mintha még ez a kisgyerek lennék: mindig rögtön akarom a hatást és az eredményt, illetve az ezeket jelző az állomásokat a hegycsúcs felé. Tegyétek fel a kezetek, ha Ti is ilyenek vagytok (remélem két képernyőn keresztül is megérzem, hogy nem vagyok egyedül ).

 Viszont ma már magamnak kell beosztanom az utat a hegyen. A felnőtt világomban a ponton állás lemaradásnak tűnik, sőt hátralépésnek, mert mint a régi képernyőkön, amikor adáshiba volt: rengeteg másik pont jelent meg mellettem: a viszonyítási pontok elnyomó tömege. És mi is a cél? Annyira kanyargós az út felfelé és annyi felhő van, hogy néha nem is látom. Elveszek. A hegycsúcs és a felé tartó bábum már inkább egy Monopolyhoz hasonlít,  jó és rossz dobásokkal, kimaradásokkal és hátralépésekkel. Azt hiszem, hozzá kell szoknom és belekalkulálnom a játékba, hogy nem csak előre lehet menni és nem csak felfele. Amit elvileg tudok is, csak hát gyakran elszámolom magam…

Losteiner Cecília

Gondolatkísérlet, avagy mit tennék, ha Magyarországon lenne háború…

Puskát ragadnék és a szeme közé lőnék az első „idegennek”, mint a Counter-Strike-ban, bumm, headshot? Nem. 

Odamennék, lengetném a kezem egy fehér zászlóval, kockáztatva, hogy megöl és Google- fordítóval elmagyaráznám neki, hogy a háború az rossz? Lehet. 

Megvédeném a családom? Egészen biztos. Ha teátrálisan akarnék őszinte lenni, akkor azt mondanám, hogy az életem árán is. 

Elmenekülnék? Lehet. 

Nem magamra bíznám egy állam hadseregének vezetését a pacifista jellemvonásom miatt? Szerencsére más se bízna rám ilyesmiket, az már a végszükség állapota lenne bárhol a világon…

Keresném a miérteket, az okokat, a magyarázatokat? Igen.

Lenne időm gondolkodni ezeken? Nem. 

Itt ülök.  Most még megtehetem mindezt.  Nem bunkerben, nem óvóhelyen, nem háborúban, nem csatában, nem síró és kétségbeesett emberek között, nem a házamat elhagyva, nem menekülve, nem ottragadva, nem ottmaradva vagyok.

Vagyok. Hálás lehetek, hogy az egyetlen megküzdési stratégiámat a szomszédban háború van, akár kaphatunk egy atomot kérdéskörében kell kitalálnom. Valami változott bennem az orosz-ukrán háború kitörése óta, elértéktelenedett valahogy minden, a jövőbeli kilátások a forinttal együtt zuhantak be a jelen örvényébe.  

Hiába ismerem a történelem periodikusságát, akár gazdaságilag, lásd: Kondratyjev-ciklus, akár Madách Az ember tragédiájából, akár Bibliából /Nincs új a nap alatt. /, akár Apukám elbeszéléseiből, mégis olyan, mintha az elmúlt 5 évben a kiszámítható kiszámíthatatlanná vált volna. Érett egy jó kis járvány a spanyolnátha után, de ki gondolta volna, hogy a világ kap egy közös problémát a nyakába, a globális környezeti problémákon felül?  Nem számítottam sem a videóórákra, sem a home office-ra, sem arra, hogy a karantén és a maszkok világában fogok időt tölteni. Nem gondoltam volna arra, hogy a lakáshiteltörlesztőrészletek számolgatása helyett infláción, az árupiac felborulása miatti drágulásokon fogok gondolkodni, a műtrágya-előállítás gázár-függőségén vagy gabona-exporttilalmon, amikor végigsétálok egy áruházban. 

Nem gondoltam volna, hogy ennyi változó lesz az életem egyenletében. 

Nem gondoltam volna, hogy változókat nem választhatom ki. 

Nem gondoltam volna, hogy a szükség fogja az embereket újra Változatlanhoz vezetni. 

Mit tennék, ha Magyarországon háború lenne?  Bízom benne, hogy imádkoznék. 

Losteiner Cecília Terézia

Borítókép forrása: healthyplace.com

Erősebb vagy, mint gondolnád

Makayla a texasi Prosper High School diákja, a Cheetahs cheerleader csapat tagja, világbajnok a sportágban.  2021. szeptember 20-án egy edzésen leejtették, amelynek következtében kitörte a nyakát. Több életmentő műtétet hajtottak végre rajta, napokig lélegeztetőgépen volt, olyan gerincsérülése lett, amelyből nem biztos, hogy valaha teljesen felépül. Orvosai megmondták neki, hogy sose fog járni tudni, tolószéke élete végéig szükséges eszköz marad. Makayla azonban máshogy vélekedik és naponta rengeteget gyógytornázik, terápiás feladatokat hajt végre annak érdekében, hogy minél hamarabb teljes életet tudjon élni. Hatalmas akaratereje és hite van, meggyőződése, hogy önállóan járni fog és ezért az álmáért emberfeletti küzdelmet folytat. 

Minden kis mozdulat nagy előrelépés számára, hiszen hetekbe, hónapokba telt, hogy egyáltalán érezze a lábait, meg tudjon fordulni, az ujjait mozgassa.

Jelenleg már a mindennapi élet tevékenységeit gyakorolja, maga vásárol, kis segítséggel rajzol, sminkel, süt. Az intenzív osztályon, a rehabilitáción, majd az otthon töltött időről napi szinten posztol a „Makayla’s Fight” Instagram oldalra. Eleinte édesanyja és nővére adtak a barátoknak, rajongóknak felvilágosítást Makayla aktuális állapotáról, azonban mostanra ő is be tud már számolni arról, mit csinál, hogyan fejlődik. Öröm hallgatni a live videóit, mert ennyire életvidám, optimista lányt ritkán látni. Ő tényleg minden helyzetben a jót látja, a lehetőséget a javulásra és fény próbál lenni azok életében, akik szintén hasonló cipőben járnak. Úgy gondolja, Isten azért szánta neki ezt az életet és ezt a megpróbáltatást, mert ő elég erős ahhoz, hogy felépüljön és példát tudjon mutatni. 

162 ezer ember a világ minden pontjáról egy emberként drukkol Makayla-nak, hogy minden mozdulattal előbbre jusson és az orvosi véleményt meghazudtolva újra járni tudjon. Természetesen nagy elismerést érdemel a fantasztikus, összetartó családja, hiszen szülei, nővére és bátyja rengeteget támogatják lelkileg, kísérgetik, segítenek neki. Azonban övé a legfőbb érdem, hiszen megtehetné, hogy régi élete után sír, begubózik, elbújik a világ elől. Helyette naponta felkel, felöltözik, szépen elkészül, tornázik, fejleszti magát, régi csapattársainak szurkol, interjúkat ad. Nagy álma, hogy könyvet írjon majd történetéről és jövőre szeretne visszamenni az iskolájába leérettségizni, majd egyetemre felvételizni. 

„Mindig lesznek emberek, akiknek jobb az életük, mint neked. Mindig lesznek, akiknek rosszabb. Azonban annyi dologért hálásak lehetünk. Ezeket viszont csak akkor kezdjük értékelni, amikor elveszik tőlünk.”

– vélekedik Makayla. 

Sokszor hajlamosak vagyunk kis dolgokon bosszankodni. Mennyit tudunk azon szenvedni, ha elmegy előttünk a busz? Mi lenne, ha a jövőben inkább hálásak lennénk, hogy tudunk futni a busz után? Magunknak teszünk jót azzal, ha egy kis hálát és optimizmust viszünk az életünkbe. 

Merrikin Gina

A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék – Interjú Papp Miklós atyával

Miklós atyát nemrég hallottam élőben beszélni, a Döntés volt a téma. Nagyon megragadott a bölcsessége és az elhivatottsága, ezért megkérdeztem, nem vállalna el egy interjút. Nagy örömünkre igent mondott a felkérésre, mi pedig összeszedtük a szerkesztőségben, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak minket.  A legjobban a párkapcsolat/házasság témaköre iránt érdeklődnek a lányok, úgyhogy íme, a nem egyszerű kérdéssorozat.

Nehéz helyzetben vannak ma a fiatalok, ha párkeresésről van szó. Két tűz között, a világ és a keresztény értékrend között próbálunk ingázni. Visszatérően feljön a kérdés, meddig érdemes kompromisszumot kötni egy kapcsolatban ?

Az etika szerint az értékeknek hierarchiájuk van: nem minden egyformán fontos. Azt kell a fejünkben rendbe rakni, hogy mely értékek nélkülözhetetlenek a jó házasélethez, a családhoz, s melyek rombolják le. Azt kell mondanunk: a legfontosabb értékekben nagyjából egyezni kell. Ezen a szinten nem igaz az az ideológia, hogy „az ellentétek vonzzák egymást, az ellentétek kiegészítik egymást”. A legfontosabb értékek területén az ellentétek rombolnak. Például, ha a hűségről ellentétesen gondolkodnak (hűség mindhalálig, illetve meg lehet csalni a másikat), ez az ellentétes felfogás nem kiegészít, hanem rombol. A legfontosabbak: legyen a másik családcentrikus, legyek fontos neki én és a gyerekeink (ne csak a munka, önmaga, a pénz). Fontos az élet szeretete (ne legyen szenvedélybeteg, függő, ne éljen életromboló életet), szeresse és óvja a saját és a családja életét, egészségét. Fontos az értékek szerinti életvezetés, a becsület. Kifejezetten fontos a munkáról, s ennek következtében a szolgálatról, illetve a pénzről való hasonló gondolkodás. Szintén fontos a közös kultúra, a hasonló intellektuális szint. 

Kevésbé fontos viszont az ízlés, a hobby hasonlósága. Ezen a téren a különbségek valóban gazdagítanak, színessé teszik a házaséletet. Nagy kérdés, hogy a hitben mennyire kell egyezni. Ehhez tudni kell: kétféle keresztény van. Vannak, akik nyíltan keresztények, meg is vannak keresztelve, gyakorolják a vallásukat. S vannak az „anonim keresztények”, akik gyakorlatilag olyan rendesek, mint a keresztények, jó emberek, az értékeik és a szívük a helyén van – valóban Krisztus velük van, csak nem tudnak róla. A jó házassághoz mindenképpen olyan emberrel szabad csak házasságot kötni, akivel egyezik az értékrendszerünk. Nagyon gyorsan szétveri a házasságot és élhetetlenné teszi, ha más a fontos, más a jövőkép, krízisek idején mások a mércék.

Tehát azt mondom: házastársat a legteljesebb életközösségre választunk.

Senkivel sem lesz olyan szoros az életvitelünk, mint vele. Így sokkal biztosabb, dinamikusabb, termékenyebb, és sok vitától eleve mentes az a kapcsolat, ami a hitben, az értékekben megegyezik. Régebben azt mondtuk: mindegy, ha nem is vallásos a másik, csak „legyen rendes”. S itt arra gondoltunk: ha ilyen rendes emberrel kötsz házasságot, az sikerülhet, mert valószínűleg anonim keresztény. Ám a gyakorlat és a statisztika azt mutatja: ez csak kis százalékban valósul meg. A többségben az szokott történni, hogy a hívő is elhagyja a hitét, a gyerekek a hitetlen fél könnyebb útját választják, szinte egy generáció alatt kilúgozódik a hit. Nem is beszélve arról, hogy a hívő fél nem kap támaszt a párjától, nem akar egyházi esküvőt, keresztelőt, állandóan vitázni kell a vallásos életmódról. Szóval azt mondom: aki komolyan veszi a hitét, olyannal házasodjon, aki ugyanolyan komolyan veszi. Nagyszerű dolog együtt imádkozni, szentségekhez járulni, egyházi közösséghez tartozni, szenvedés idején a keresztből együtt meríteni. 

Természetesen mi, papok, senkinek nem mondhatjuk meg, hogy ki kivel kössön illetve ne kössön házasságot. Mégis. ha negatíve is szabad valamit mondanom: menekülni kell az olyan kapcsolatból, ahol erőszakos a másik (ellenőriz, fogva tart, szóval vagy fizikailag bántalmaz), illetve, ahol az esküvő előtt megcsalt a másik. Ezekbe nem szabad beleragadni, itt ne keressük a kompromisszumot. 

Ma a házasság intézménye válságban van. Miért érdemes mégis megházasodni? Miért olyan nehéz elköteleződni manapság és mi az, ami segíthet ebben?

Először is hadd mondjam: nem mindenkinél van válságban a házasság, ez sokszor mentegetőzés. Vannak nagyon szép házasok, nagyon szép családok, akik köszönik szépen, jól vannak. Az életvezetésnél nagyon fontos, hogy a nagy döntéseknél mindig az elitre nézzünk. A nagy döntésekben szeretnénk nagyon boldogok lenni, nem átlagosan vagy átlag alatt, így nem azokhoz kell mérni a döntést, akik átlagosak vagy átlag alattiak. Egy döntésnél a legjobbakat érdemes a szemünk előtt tartani: szeretnék én is olyan házas lenni! Akinek a szemmértéke az átlagoshoz szokott („ma már senki nem tartja”, “ma már mindenki”…), annak ilyen átlagos lesz az élete és a boldogsága. Az életvezetésben roppant fontos az elit: a szakmát, a hitet, a gyereknevelést, a szenvedést, és a házasságot is a legjobbakhoz érdemes igazítani. Az elitet Krisztus is fontosnak tartja: sónak, hegyre épített városnak, világosságnak tartja. Jó elitnek kell! 

Másrészt házasságot nem azért kötünk, mert „érdemes, a korszellem kedvező hozzá”, hanem azért, mert szeretjük a másikat. A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék. Jól tudják ezt, akik nem tudnak házasságot kötni, pedig sóvárognak rá. A házasság legfőbb indítéka a szerelem. Persze meg kell vizsgálni, hogy ez valódi szerelem-e, melyben jelen van az erósz, a filia és az agapé szerelme is. Meg kell vizsgálni, hogy teherebíróak vagyunk-e, felelős személyek, képesek a döntésre. 

A mai fiatalok valóban nehezebben köteleződnek el, aminek sok oka lehet. Ha szeretné ezt egy fiatal magában fejleszteni, annak több tanácsot adhatunk. Először is „imádkozza ki”, hogy Isten szőlőskertjében mi az ő hivatása. A hivatást nem kötelességnek fogja értelmezni, hanem ajándéknak, bizalomnak Isten részéről. Aztán igyekezzen megszabadulni az agymosó ideológiáktól: ömlik ránk a sekélyes gondolkodás, nem csoda, ha a házasságról is elkezdenek sokan sekélyesen gondolkodni.

Magas szintű és igényes gondolatok nincsenek minden sarkon, azért tudatosan fáradni kell: pl. felnőtt hittan, jó könyvek, igényes lelki vezető, minőségi közösség, jó barátok.

Aztán érdemes kisebb-nagyobb fogadalmakat tenni, s közben ráébredünk: milyen megtartó ereje tud leni egy fogadalomnak! Összpontosítja a bensőt, nem enged szétszórni, távol tartja a kísértéseket, a legjobb erőimet mozgósítja.  Ezek a kisebb-nagyobb fogadalmak ráébresztenek a házasság nagy fogadalmának értékére, felkészítenek rá. 

Mit gondol Miklós atya, mennyi járás után érdemes házasságra lépni? 

Életkortól függ, hogy mennyi együttjárás után érdemes házasságra lépni. Itt, Európában érettek kb. 24-26 éves korunk körül vagyunk. Az azt jelenti: már elvégeztünk egy komoly iskolát, dolgoztunk is valamennyit, volt diákszerelmünk. Persze vannak, akiknek a személyiségük és a kapcsolatuk is korábban érik, de 21 éves kor előtt akkor sem nagyon ajánlatos házasságot kötni. Ők még tanuljanak, dolgozzanak, fejlődjenek. 24-26 éves kor körül, ha már valaki érett, akkor elég 1,5-2 éves kapcsolat. Az 1 év biztosan kevés, látni kell egy teljes évben a másikat.

Ám nem a korai házasságok szoktak fenyegetni, hanem a kitolt házasságok.

Érett embereknek biztosan nem kell 8-10 év, hogy eldöntsék a házasságot. Általánosságban azt látjuk: a fiúk szokták halogatni a döntést, aminek sok oka lehet. Egyrészt biológiailag ő úgy érzi, „ráér” (pedig nem), talán a szülei sem sürgetik a döntésre, hanem a mamahotelben ellátják mindennel, talán egész életében önállótlan volt, talán gyenge apa van a háttérben, aki nem sürgeti férfias elhatározásokra, önállóságra. Az is lehet, hogy egy fiatal férfi, akinek friss diplomája van, beindul a karrierje, sokat keres, 30 évesen elkezdi kiélni a 16 éves kamaszos vágyait, megszédül a munkahelye által kínált pénztől és karriertől, s nem foglalkozik a családalapítással. Én azt mondom: egy fiatal férfi részben tehet róla, részben nem, hogy halogatja a családalapítást. Egy komoly párkapcsolatban mindig megpróbáljuk egymást érlelni, ám ha ő menthetetlenül nem akar elvenni, akkor szakítani kell vele. A legjobb lányaink olykor foglyává válnak az ilyen szerencsétlenkedő kapcsolatoknak, s meddővé teszi őket a döntésképtelenség. Egy rendes férfival már saját otthont, családot alapíthatott volna, akár 2-3 gyereket is szülhetett volna. Akik meddőségre kárhoztatnak, azok éretlenek, nem szabad beleragadni. Van egy verseny a párválasztásban, akiknek komolyak a szándékaik, hamarabb egymásra találnak, akik halogatnak, azoknak csökken a választék… S moralistaként azt is mondom: az ilyen meddőségre kárhoztatás nagyon súlyos bűn, nem valamit lopok el a másiktól, hanem boldog éveket, életpályát, meg nem született gyerekeket. 

Jó dolog fiatalon házasodni? Vagy nem számít a kor? Vagy jobb idősebben, már érettebb személyiségként?

Nyilván nehéz erre válaszolni: azt mondom, amikor a kapcsolat megérett egy új szintre, akkor lépni kell a magasabb szintre. A kapcsolatnak van egy dinamikája, ha megakasztjuk, akkor önmaga ellen fordulhat. Ha érett a pár és érett a kapcsolatuk is, akkor azt mondom: jobb fiatalon házasságot kötni. Szeretnénk minél több időt együtt élni, egymást erkölcsösen boldogítani, szexuális bűnöktől megszabadulni, a valódi életet élni az ideiglenes helyett. Persze mindenki arról dönthet, ami van. Akinek most nincs érett kapcsolata, annak majd akkor kell döntenie, ha ez elérkezett. A jó Isten gazdag, nekik is adhat minőségi boldogságot, nem kell szorongani, akárhány évesen is mondja ki az „igent”. 

Én azt javaslom a fiataloknak: a szívüknek higgyenek. A jó Isten jól teremtette meg őket, a szívük-lelkiismeretük tudja, hogy jó dolog a szerelem, a házasság, a család, a gyerekek. Minden fiatalnak azt kívánom, hogy azt keresse, mi az ő legsajátabb érdeke, igazsága, jósága. Ne hallgasson se a zátonyra futott életekre, se a meglopó ideológiákra, de a gyöngébb saját énjére sem. 

Aki olcsón él, annak csak olcsó boldogsága lesz. Az igényes boldogság csak igényes élettel érhető el. 

Az interjút Demjén Dorottya készítette.

Borítókép forrása: vasarnap.hu