Mariana Leky: Amit csak a szívével lát az ember

A regény olyan, mint egy felnőtt tanmese. Könnyed, lágy, hangulatos és tanító jellegű. A regény cselekménye egy kis német falucskában játszódik, ahol úgy tűnik, hogy az élet egyhangúan és monoton hangnemben folydogál.

De ha górcső alá vesszük a falucska szereplőit, akkor egyből vibráló személyekké válnak, akik mindannyian próbálnak több-kevesebb sikerrel megküzdeni az élet különböző oldalaival és feladataival.

Selma, a hetvenéves idős asszony, aki meghatározó szerepet tölt be a falu életének alakulásában, a regény központi szereplője. Sokan félnek és tartanak tőle, ugyanis valahányszor Selma egy okapival álmodik, az mindig azt jelenti, hogy valaki 24 órán belül meg fog halni a faluban.

Legtöbben a faluban azt se tudják, hogy néz ki egy okapi, de egy biztos, hogy mindannyian hisznek Selma álmában és abban, hogy ő a halál hírnöke.

„Az okapi egy fura állat, ami az őserdőben él…ő a legnagyobb testű utoljára felfedezett emlős. Olyan mintha egy zebra, egy tapír, egy őz, egy egér és egy zsiráf keveréke lenne.”

Eleinte viccesnek és hihetetlennek tűnt ez a megfogalmazás, de utána néztem és tényleg létezik ilyen állat, és valóban úgy néz ki, mint ahogy azt a könyvben olvashatjuk.

A könyv onnantól kezd igazán érdekessé válni, mikor is a falu lakói értesülnek Selma álmáról, és ez az álom elkezdi befolyásolni életüket és cselekedeteiket. Egyesek egyenesen vágynak a halálra és mindent szépen elkészítenek, hogy kellően tudjanak találkozni a halállal. Mások állandó készenléti állapotban vannak és valósággal rettegnek ennek bekövetkeztétől.

Érdekes megfigyelni azt, hogy a falu lakói csak akkor kezdenek el cselekedni, mikor szembesülnek azzal, hogy milyen törékeny és véges is az élet.

Addig hiába van előttük mindaz, ami esetleg a boldogulásukat, a szabadságukat vagy épp a szerelmüket jelentené, mindaddig nem veszik ezt észre, míg a halál a küszöbükön nem áll.

Ettől hirtelen felélednek a falu lakói, ugyanis egyébként monoton és egyhangú életük, hirtelen varázslatossá és dinamikussá válik. Titkok kerülnek felszínre, régi álmok és tervek válnak valóvá, valamint titkolt érzelmek utat törnek maguknak.

Egészen lenyűgöző belelátni ezeknek az embereknek a lelki világukba, mély emberi érzelmeket megismerni, valamint velük együtt ünnepelni a barátságot, a szeretetet és a szerelmet.

Ajánló forrása: https://konyvmoly.com/kevesbe-ismert-konyv-amit-erdemes-elolvasni/ 

Kisasszonyok – nagy tanulságok 

Tudom, tudom, tudom, le vagyok maradva, de a hétvégén végre eljutottam addig, hogy megnézzem a 2019-es Kisasszonyokat és ejha! Gyanítom, hogy mindenki látta már rajtam kívül, úgyhogy nem is filmajánlót szeretnék írni, hanem egyfajta összegzést. Mert a film sok pontján is megérintett! Vigyázat, spoiler következik. 

Egyből belecsapok a közepébe: nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy a két főhősünk, Jo és Laurie a film végén nem egymás mellett köt ki. És nem (csak) azért, mert a romantikus lelkem hollywoodi happy-endek formálták!! Látunk egy fiatal nőt és férfit, akik a gyerekkorból kijövő félben együtt töltik idejük, napjaik nagyrészét. Teszik mindezt a családjaik körében, egymás legközelebbi családtagjait támogatva. Persze az egyik fél szerelembe esik, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a másik pedig kategorikusan tiltakozik a dolog ellen. Egy ilyen állapotot fenntartani csak ideig-óráig lehet, hiszen teljesen felemésztő azt tettetni, hogy nincsenek mélyebb érzéseid a barátod iránt. Ahogy azt is, hogy mindezt nem veszed észre. 

Na, de ez a lényeg: Jo nem akarja észrevenni az orra előtt lévő szerelmet. Nem csak a másik fél érzéseit, a sajátjait sem. Rájön, hogy valójában a szerelem és a szeretet között rettentő vékony a határ, és a 2019-es adaptációban ekkora megírja minden szerelmes levelek legszerszerelmeslevelebbikét – amely persze már elkésve érkezik. Időközben Laurie már tudomásul vette a visszautasítást és továbblépett. Ráadásul milyen irányba!! De ezt nem áruljuk el, nézzétek meg a filmet.  

Két tanulságot viszont megragadtam belőle, amelyben szerintem mindannyiunknak lenne hova fejlődni.

Először is, a levél. A levél, amely Jo részéről bizonyos fokig megalkuvást jelent ugyan, de mindeközben akkor és ott őszinte magával – életében talán először. Előtte – sok évet felölelő – másfél órán át hallgattuk, ahogy ő nem fog megházasodni, neki soha nem lesz férje, a nővérét el akarja szöktetni az esküvőjéről. Annyira leköti, hogy a kor szellemével szembemenve független, önálló, hajadon nő legyen, hogy maga előtt is titkolja: igazából nem erre vágyik. Néha magunknak se ismerjük be, ha valami olyasmi után vágyakozunk, ami ijesztőnek vagy elérhetetlennek tűnik… inkább elhitetettjük saját magunkkal és a világgal, hogy tulajdonképp miért nem vágyunk rá, miért nincs szükségünk rá, és végsőroson önnön magunkat beszéljük le az egészről. Hányszor van ilyen? Velem rengetegszer! Miért csináljuk ezt…?

Másodszor, a film zseniálisan bemutatja, hogy ha ott van egy lehetőség, akkor őszintének kell lenned magaddal meg a másikkal különben lehet, hogy mire elég bátor leszel hozzá, már eltűnik. (Mert feleségül kéri a húgod.) Ilyenkor mindig azon gondolkozom, hogy nem sokkal rosszabb kimondatlan érzések, szavak közepette leélni az életünket, mint őszintének lenni és vállalni a potenciális vele járó kudarcokat? Költői kérdés. De, sokkal rosszabb. 

Ha ezzel most esetleges párkapcsolatok lavináját indítottam útjára, akkor szívesen, és hívjatok meg az esküvőre, írok egy köszöntőt! 

@kedvemma 

Kép forrása: Variety

Hogy álljak már megint neki…

Pár év pszichológiai tanulmány után tudom, hogy fontos, sőt mindennek az alapja, nélkülözhetetlen, csupanagybetűs fogalom a MOTIVÁCIÓ. Most azért is írok róla, hogy újra legyen, mert sajnos nincs. Kicsit úgy érzem, hogy depresszióba ível a kiüresedettségem, amit feltölteni nem tudok, sőt néha nem is akarok.

Hogyan motiváljam magam? Mi motiválhat engem? Miért tegyek dolgokat? Másokért? Magamért? Azért, mert örömet okozhat vagy azért, mert megbánnám, ha nem tenném?  

Elkezdhetném, hogy a motiváció két fő fajtáját különböztetjük meg általában extrinzik és intrinzik motivációt, fontos alkotóelemei a…., nem akarom folytatni a leírást. Elvileg tudom, gyakorlatban olvasom a receptet, mégsem hat, mégsem kapcsolódom. 

Kiskoromban sem volt elég nekem annyi – mindenfajta magyarázat nélkül – hogy kislányom, csináld ezt azért mert: “jó lesz”, “hosszútávon hasznos”, “meglátod, milyen fontos”, akkor is túl sok volt bennem a miért. Mondjuk akkor spleennel még nem társultak a miértjeim.

Anyukámnak gyakorlatiasan mini célokat kellett megadnia, hogy a Nagy célt jelképező rajzolt hegyünk csúcsáig elérhessek az engem mutató piros szeggel.

Együtt találtuk ki az állomásokat, a pontrendszert és végeredményt is hozzá. Nem volt sok hegyünk, de belül mintha még ez a kisgyerek lennék: mindig rögtön akarom a hatást és az eredményt, illetve az ezeket jelző az állomásokat a hegycsúcs felé. Tegyétek fel a kezetek, ha Ti is ilyenek vagytok (remélem két képernyőn keresztül is megérzem, hogy nem vagyok egyedül ).

 Viszont ma már magamnak kell beosztanom az utat a hegyen. A felnőtt világomban a ponton állás lemaradásnak tűnik, sőt hátralépésnek, mert mint a régi képernyőkön, amikor adáshiba volt: rengeteg másik pont jelent meg mellettem: a viszonyítási pontok elnyomó tömege. És mi is a cél? Annyira kanyargós az út felfelé és annyi felhő van, hogy néha nem is látom. Elveszek. A hegycsúcs és a felé tartó bábum már inkább egy Monopolyhoz hasonlít,  jó és rossz dobásokkal, kimaradásokkal és hátralépésekkel. Azt hiszem, hozzá kell szoknom és belekalkulálnom a játékba, hogy nem csak előre lehet menni és nem csak felfele. Amit elvileg tudok is, csak hát gyakran elszámolom magam…

Losteiner Cecília

Gondolatkísérlet, avagy mit tennék, ha Magyarországon lenne háború…

Puskát ragadnék és a szeme közé lőnék az első „idegennek”, mint a Counter-Strike-ban, bumm, headshot? Nem. 

Odamennék, lengetném a kezem egy fehér zászlóval, kockáztatva, hogy megöl és Google- fordítóval elmagyaráznám neki, hogy a háború az rossz? Lehet. 

Megvédeném a családom? Egészen biztos. Ha teátrálisan akarnék őszinte lenni, akkor azt mondanám, hogy az életem árán is. 

Elmenekülnék? Lehet. 

Nem magamra bíznám egy állam hadseregének vezetését a pacifista jellemvonásom miatt? Szerencsére más se bízna rám ilyesmiket, az már a végszükség állapota lenne bárhol a világon…

Keresném a miérteket, az okokat, a magyarázatokat? Igen.

Lenne időm gondolkodni ezeken? Nem. 

Itt ülök.  Most még megtehetem mindezt.  Nem bunkerben, nem óvóhelyen, nem háborúban, nem csatában, nem síró és kétségbeesett emberek között, nem a házamat elhagyva, nem menekülve, nem ottragadva, nem ottmaradva vagyok.

Vagyok. Hálás lehetek, hogy az egyetlen megküzdési stratégiámat a szomszédban háború van, akár kaphatunk egy atomot kérdéskörében kell kitalálnom. Valami változott bennem az orosz-ukrán háború kitörése óta, elértéktelenedett valahogy minden, a jövőbeli kilátások a forinttal együtt zuhantak be a jelen örvényébe.  

Hiába ismerem a történelem periodikusságát, akár gazdaságilag, lásd: Kondratyjev-ciklus, akár Madách Az ember tragédiájából, akár Bibliából /Nincs új a nap alatt. /, akár Apukám elbeszéléseiből, mégis olyan, mintha az elmúlt 5 évben a kiszámítható kiszámíthatatlanná vált volna. Érett egy jó kis járvány a spanyolnátha után, de ki gondolta volna, hogy a világ kap egy közös problémát a nyakába, a globális környezeti problémákon felül?  Nem számítottam sem a videóórákra, sem a home office-ra, sem arra, hogy a karantén és a maszkok világában fogok időt tölteni. Nem gondoltam volna arra, hogy a lakáshiteltörlesztőrészletek számolgatása helyett infláción, az árupiac felborulása miatti drágulásokon fogok gondolkodni, a műtrágya-előállítás gázár-függőségén vagy gabona-exporttilalmon, amikor végigsétálok egy áruházban. 

Nem gondoltam volna, hogy ennyi változó lesz az életem egyenletében. 

Nem gondoltam volna, hogy változókat nem választhatom ki. 

Nem gondoltam volna, hogy a szükség fogja az embereket újra Változatlanhoz vezetni. 

Mit tennék, ha Magyarországon háború lenne?  Bízom benne, hogy imádkoznék. 

Losteiner Cecília Terézia

Borítókép forrása: healthyplace.com

Erősebb vagy, mint gondolnád

Makayla a texasi Prosper High School diákja, a Cheetahs cheerleader csapat tagja, világbajnok a sportágban.  2021. szeptember 20-án egy edzésen leejtették, amelynek következtében kitörte a nyakát. Több életmentő műtétet hajtottak végre rajta, napokig lélegeztetőgépen volt, olyan gerincsérülése lett, amelyből nem biztos, hogy valaha teljesen felépül. Orvosai megmondták neki, hogy sose fog járni tudni, tolószéke élete végéig szükséges eszköz marad. Makayla azonban máshogy vélekedik és naponta rengeteget gyógytornázik, terápiás feladatokat hajt végre annak érdekében, hogy minél hamarabb teljes életet tudjon élni. Hatalmas akaratereje és hite van, meggyőződése, hogy önállóan járni fog és ezért az álmáért emberfeletti küzdelmet folytat. 

Minden kis mozdulat nagy előrelépés számára, hiszen hetekbe, hónapokba telt, hogy egyáltalán érezze a lábait, meg tudjon fordulni, az ujjait mozgassa.

Jelenleg már a mindennapi élet tevékenységeit gyakorolja, maga vásárol, kis segítséggel rajzol, sminkel, süt. Az intenzív osztályon, a rehabilitáción, majd az otthon töltött időről napi szinten posztol a „Makayla’s Fight” Instagram oldalra. Eleinte édesanyja és nővére adtak a barátoknak, rajongóknak felvilágosítást Makayla aktuális állapotáról, azonban mostanra ő is be tud már számolni arról, mit csinál, hogyan fejlődik. Öröm hallgatni a live videóit, mert ennyire életvidám, optimista lányt ritkán látni. Ő tényleg minden helyzetben a jót látja, a lehetőséget a javulásra és fény próbál lenni azok életében, akik szintén hasonló cipőben járnak. Úgy gondolja, Isten azért szánta neki ezt az életet és ezt a megpróbáltatást, mert ő elég erős ahhoz, hogy felépüljön és példát tudjon mutatni. 

162 ezer ember a világ minden pontjáról egy emberként drukkol Makayla-nak, hogy minden mozdulattal előbbre jusson és az orvosi véleményt meghazudtolva újra járni tudjon. Természetesen nagy elismerést érdemel a fantasztikus, összetartó családja, hiszen szülei, nővére és bátyja rengeteget támogatják lelkileg, kísérgetik, segítenek neki. Azonban övé a legfőbb érdem, hiszen megtehetné, hogy régi élete után sír, begubózik, elbújik a világ elől. Helyette naponta felkel, felöltözik, szépen elkészül, tornázik, fejleszti magát, régi csapattársainak szurkol, interjúkat ad. Nagy álma, hogy könyvet írjon majd történetéről és jövőre szeretne visszamenni az iskolájába leérettségizni, majd egyetemre felvételizni. 

„Mindig lesznek emberek, akiknek jobb az életük, mint neked. Mindig lesznek, akiknek rosszabb. Azonban annyi dologért hálásak lehetünk. Ezeket viszont csak akkor kezdjük értékelni, amikor elveszik tőlünk.”

– vélekedik Makayla. 

Sokszor hajlamosak vagyunk kis dolgokon bosszankodni. Mennyit tudunk azon szenvedni, ha elmegy előttünk a busz? Mi lenne, ha a jövőben inkább hálásak lennénk, hogy tudunk futni a busz után? Magunknak teszünk jót azzal, ha egy kis hálát és optimizmust viszünk az életünkbe. 

Merrikin Gina

A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék – Interjú Papp Miklós atyával

Miklós atyát nemrég hallottam élőben beszélni, a Döntés volt a téma. Nagyon megragadott a bölcsessége és az elhivatottsága, ezért megkérdeztem, nem vállalna el egy interjút. Nagy örömünkre igent mondott a felkérésre, mi pedig összeszedtük a szerkesztőségben, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak minket.  A legjobban a párkapcsolat/házasság témaköre iránt érdeklődnek a lányok, úgyhogy íme, a nem egyszerű kérdéssorozat.

Nehéz helyzetben vannak ma a fiatalok, ha párkeresésről van szó. Két tűz között, a világ és a keresztény értékrend között próbálunk ingázni. Visszatérően feljön a kérdés, meddig érdemes kompromisszumot kötni egy kapcsolatban ?

Az etika szerint az értékeknek hierarchiájuk van: nem minden egyformán fontos. Azt kell a fejünkben rendbe rakni, hogy mely értékek nélkülözhetetlenek a jó házasélethez, a családhoz, s melyek rombolják le. Azt kell mondanunk: a legfontosabb értékekben nagyjából egyezni kell. Ezen a szinten nem igaz az az ideológia, hogy „az ellentétek vonzzák egymást, az ellentétek kiegészítik egymást”. A legfontosabb értékek területén az ellentétek rombolnak. Például, ha a hűségről ellentétesen gondolkodnak (hűség mindhalálig, illetve meg lehet csalni a másikat), ez az ellentétes felfogás nem kiegészít, hanem rombol. A legfontosabbak: legyen a másik családcentrikus, legyek fontos neki én és a gyerekeink (ne csak a munka, önmaga, a pénz). Fontos az élet szeretete (ne legyen szenvedélybeteg, függő, ne éljen életromboló életet), szeresse és óvja a saját és a családja életét, egészségét. Fontos az értékek szerinti életvezetés, a becsület. Kifejezetten fontos a munkáról, s ennek következtében a szolgálatról, illetve a pénzről való hasonló gondolkodás. Szintén fontos a közös kultúra, a hasonló intellektuális szint. 

Kevésbé fontos viszont az ízlés, a hobby hasonlósága. Ezen a téren a különbségek valóban gazdagítanak, színessé teszik a házaséletet. Nagy kérdés, hogy a hitben mennyire kell egyezni. Ehhez tudni kell: kétféle keresztény van. Vannak, akik nyíltan keresztények, meg is vannak keresztelve, gyakorolják a vallásukat. S vannak az „anonim keresztények”, akik gyakorlatilag olyan rendesek, mint a keresztények, jó emberek, az értékeik és a szívük a helyén van – valóban Krisztus velük van, csak nem tudnak róla. A jó házassághoz mindenképpen olyan emberrel szabad csak házasságot kötni, akivel egyezik az értékrendszerünk. Nagyon gyorsan szétveri a házasságot és élhetetlenné teszi, ha más a fontos, más a jövőkép, krízisek idején mások a mércék.

Tehát azt mondom: házastársat a legteljesebb életközösségre választunk.

Senkivel sem lesz olyan szoros az életvitelünk, mint vele. Így sokkal biztosabb, dinamikusabb, termékenyebb, és sok vitától eleve mentes az a kapcsolat, ami a hitben, az értékekben megegyezik. Régebben azt mondtuk: mindegy, ha nem is vallásos a másik, csak „legyen rendes”. S itt arra gondoltunk: ha ilyen rendes emberrel kötsz házasságot, az sikerülhet, mert valószínűleg anonim keresztény. Ám a gyakorlat és a statisztika azt mutatja: ez csak kis százalékban valósul meg. A többségben az szokott történni, hogy a hívő is elhagyja a hitét, a gyerekek a hitetlen fél könnyebb útját választják, szinte egy generáció alatt kilúgozódik a hit. Nem is beszélve arról, hogy a hívő fél nem kap támaszt a párjától, nem akar egyházi esküvőt, keresztelőt, állandóan vitázni kell a vallásos életmódról. Szóval azt mondom: aki komolyan veszi a hitét, olyannal házasodjon, aki ugyanolyan komolyan veszi. Nagyszerű dolog együtt imádkozni, szentségekhez járulni, egyházi közösséghez tartozni, szenvedés idején a keresztből együtt meríteni. 

Természetesen mi, papok, senkinek nem mondhatjuk meg, hogy ki kivel kössön illetve ne kössön házasságot. Mégis. ha negatíve is szabad valamit mondanom: menekülni kell az olyan kapcsolatból, ahol erőszakos a másik (ellenőriz, fogva tart, szóval vagy fizikailag bántalmaz), illetve, ahol az esküvő előtt megcsalt a másik. Ezekbe nem szabad beleragadni, itt ne keressük a kompromisszumot. 

Ma a házasság intézménye válságban van. Miért érdemes mégis megházasodni? Miért olyan nehéz elköteleződni manapság és mi az, ami segíthet ebben?

Először is hadd mondjam: nem mindenkinél van válságban a házasság, ez sokszor mentegetőzés. Vannak nagyon szép házasok, nagyon szép családok, akik köszönik szépen, jól vannak. Az életvezetésnél nagyon fontos, hogy a nagy döntéseknél mindig az elitre nézzünk. A nagy döntésekben szeretnénk nagyon boldogok lenni, nem átlagosan vagy átlag alatt, így nem azokhoz kell mérni a döntést, akik átlagosak vagy átlag alattiak. Egy döntésnél a legjobbakat érdemes a szemünk előtt tartani: szeretnék én is olyan házas lenni! Akinek a szemmértéke az átlagoshoz szokott („ma már senki nem tartja”, “ma már mindenki”…), annak ilyen átlagos lesz az élete és a boldogsága. Az életvezetésben roppant fontos az elit: a szakmát, a hitet, a gyereknevelést, a szenvedést, és a házasságot is a legjobbakhoz érdemes igazítani. Az elitet Krisztus is fontosnak tartja: sónak, hegyre épített városnak, világosságnak tartja. Jó elitnek kell! 

Másrészt házasságot nem azért kötünk, mert „érdemes, a korszellem kedvező hozzá”, hanem azért, mert szeretjük a másikat. A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék. Jól tudják ezt, akik nem tudnak házasságot kötni, pedig sóvárognak rá. A házasság legfőbb indítéka a szerelem. Persze meg kell vizsgálni, hogy ez valódi szerelem-e, melyben jelen van az erósz, a filia és az agapé szerelme is. Meg kell vizsgálni, hogy teherebíróak vagyunk-e, felelős személyek, képesek a döntésre. 

A mai fiatalok valóban nehezebben köteleződnek el, aminek sok oka lehet. Ha szeretné ezt egy fiatal magában fejleszteni, annak több tanácsot adhatunk. Először is „imádkozza ki”, hogy Isten szőlőskertjében mi az ő hivatása. A hivatást nem kötelességnek fogja értelmezni, hanem ajándéknak, bizalomnak Isten részéről. Aztán igyekezzen megszabadulni az agymosó ideológiáktól: ömlik ránk a sekélyes gondolkodás, nem csoda, ha a házasságról is elkezdenek sokan sekélyesen gondolkodni.

Magas szintű és igényes gondolatok nincsenek minden sarkon, azért tudatosan fáradni kell: pl. felnőtt hittan, jó könyvek, igényes lelki vezető, minőségi közösség, jó barátok.

Aztán érdemes kisebb-nagyobb fogadalmakat tenni, s közben ráébredünk: milyen megtartó ereje tud leni egy fogadalomnak! Összpontosítja a bensőt, nem enged szétszórni, távol tartja a kísértéseket, a legjobb erőimet mozgósítja.  Ezek a kisebb-nagyobb fogadalmak ráébresztenek a házasság nagy fogadalmának értékére, felkészítenek rá. 

Mit gondol Miklós atya, mennyi járás után érdemes házasságra lépni? 

Életkortól függ, hogy mennyi együttjárás után érdemes házasságra lépni. Itt, Európában érettek kb. 24-26 éves korunk körül vagyunk. Az azt jelenti: már elvégeztünk egy komoly iskolát, dolgoztunk is valamennyit, volt diákszerelmünk. Persze vannak, akiknek a személyiségük és a kapcsolatuk is korábban érik, de 21 éves kor előtt akkor sem nagyon ajánlatos házasságot kötni. Ők még tanuljanak, dolgozzanak, fejlődjenek. 24-26 éves kor körül, ha már valaki érett, akkor elég 1,5-2 éves kapcsolat. Az 1 év biztosan kevés, látni kell egy teljes évben a másikat.

Ám nem a korai házasságok szoktak fenyegetni, hanem a kitolt házasságok.

Érett embereknek biztosan nem kell 8-10 év, hogy eldöntsék a házasságot. Általánosságban azt látjuk: a fiúk szokták halogatni a döntést, aminek sok oka lehet. Egyrészt biológiailag ő úgy érzi, „ráér” (pedig nem), talán a szülei sem sürgetik a döntésre, hanem a mamahotelben ellátják mindennel, talán egész életében önállótlan volt, talán gyenge apa van a háttérben, aki nem sürgeti férfias elhatározásokra, önállóságra. Az is lehet, hogy egy fiatal férfi, akinek friss diplomája van, beindul a karrierje, sokat keres, 30 évesen elkezdi kiélni a 16 éves kamaszos vágyait, megszédül a munkahelye által kínált pénztől és karriertől, s nem foglalkozik a családalapítással. Én azt mondom: egy fiatal férfi részben tehet róla, részben nem, hogy halogatja a családalapítást. Egy komoly párkapcsolatban mindig megpróbáljuk egymást érlelni, ám ha ő menthetetlenül nem akar elvenni, akkor szakítani kell vele. A legjobb lányaink olykor foglyává válnak az ilyen szerencsétlenkedő kapcsolatoknak, s meddővé teszi őket a döntésképtelenség. Egy rendes férfival már saját otthont, családot alapíthatott volna, akár 2-3 gyereket is szülhetett volna. Akik meddőségre kárhoztatnak, azok éretlenek, nem szabad beleragadni. Van egy verseny a párválasztásban, akiknek komolyak a szándékaik, hamarabb egymásra találnak, akik halogatnak, azoknak csökken a választék… S moralistaként azt is mondom: az ilyen meddőségre kárhoztatás nagyon súlyos bűn, nem valamit lopok el a másiktól, hanem boldog éveket, életpályát, meg nem született gyerekeket. 

Jó dolog fiatalon házasodni? Vagy nem számít a kor? Vagy jobb idősebben, már érettebb személyiségként?

Nyilván nehéz erre válaszolni: azt mondom, amikor a kapcsolat megérett egy új szintre, akkor lépni kell a magasabb szintre. A kapcsolatnak van egy dinamikája, ha megakasztjuk, akkor önmaga ellen fordulhat. Ha érett a pár és érett a kapcsolatuk is, akkor azt mondom: jobb fiatalon házasságot kötni. Szeretnénk minél több időt együtt élni, egymást erkölcsösen boldogítani, szexuális bűnöktől megszabadulni, a valódi életet élni az ideiglenes helyett. Persze mindenki arról dönthet, ami van. Akinek most nincs érett kapcsolata, annak majd akkor kell döntenie, ha ez elérkezett. A jó Isten gazdag, nekik is adhat minőségi boldogságot, nem kell szorongani, akárhány évesen is mondja ki az „igent”. 

Én azt javaslom a fiataloknak: a szívüknek higgyenek. A jó Isten jól teremtette meg őket, a szívük-lelkiismeretük tudja, hogy jó dolog a szerelem, a házasság, a család, a gyerekek. Minden fiatalnak azt kívánom, hogy azt keresse, mi az ő legsajátabb érdeke, igazsága, jósága. Ne hallgasson se a zátonyra futott életekre, se a meglopó ideológiákra, de a gyöngébb saját énjére sem. 

Aki olcsón él, annak csak olcsó boldogsága lesz. Az igényes boldogság csak igényes élettel érhető el. 

Az interjút Demjén Dorottya készítette.

Borítókép forrása: vasarnap.hu

Társaság éhség – Közösségek között?

Félreértés ne essék, van családom, munkahelyem, vannak barátaim, vannak közösségeim és  mégis felkiált bennem valaki, hogy nézz már körbe. A panelablak tökéletes panorámát nyújt a környékre. A távolbanézés pedig segít a képzeletemnek. Elképzelhetem Budapestre Párizs kávéházait, elképzelhetem a fonók világát, a kaláka munkát, elképzelhetem a századforduló kávéházi demokráciáit, majd megfordulhatok a tengelyem körül és észrevehetem, hogy egyedül megyek vissza a szobámba, hiába van péntek este. 

Mi az oka ennek? 
  • Fáradt vagyok
  • Nincs kedvem még egy bonyolult szervezéshez, összehangolni végtelenül elfoglalt emberek napjait, így maradnak a biztos barátaim otthon: a televíziós tartalomszolgáltatók hűséges társaságai.

Ugyanakkor annyira hiányoznak az építő beszélgetések, a közös világmegváltások, a pillanatok bor melletti őszintébb megélése. 

Pár órát szeretnék kérni a gimis szünetekből. 

Új embereket, új gondolatokat és világnézeteketet akarok megérteni, hisz magam is csak ezáltal fejlődhetek.  

Tanulni szeretnék valódi történetek valódi hibáiból.

Te is fiatal felnőtt vagy? Pályakezdő, aki keresi a helyét? Vagy egyetemista, aki még nem találta meg a számításait az évfolyamban? Esetleg egy friss szakításon átesett férfi vagy nő, aki ezzel baráti társaságokat is vesztett? 

Ha mindez igaz rád és akkor is, ha mindebből semmi sem igaz rád, 

akkor is felhívlak arra, hogy: 

Legyünk együtt, alkossunk közösségeket a munkahelyin és régi barátai köreinken túl is.
Legyünk több halmaz tagjai.
Legyünk egymás társasága.

Igenis beszélgessünk állampolgárként a politikáról, kultúremberként a művészetről, a férfiak problémáiról, a nők nehézségeiről, a kazahsztáni helyzet mozgatórugóiról, a versek és zenék lélekig ható erejéről és keressünk együtt megoldást a társadalmi problémákra.  

Mindenről és semmiről is beszéljünk, építően és nyitottan. 

Tanuljuk meg újra egymásra koncentrálva beszélgetni. 

Engedjük el a posztszocialista országokra jellemző félelmet a kapcsolódásra. 

(Nincsenek már besúgók és kirakatperek, öljük ki magunkból a átörökített félelmet erről. Igen, az okostelefonod lehallgathat, de azt szimplán csak otthon kellene hagynunk…) 

Alkossunk köröket, klubokat, egyesületeket, társaságokat. Építsük együtt a magját a közvetlen és közvetett környezetünknek. 

Ezekből az apró csoportokból áll össze ugyanis egyszer a társadalmunk…vagy legalábbis remélem…

Losteiner Cecília Terézia

Hogyan tanított meg Matthew McConaughey arra, hogy hogyan ÉLJEK?

Olvasom ezt a könyvet és úgy érzem falni akarom az életet. Utazni akarok, jókat enni, nevetni és sírni csak sírni. Szerelmesnek lenni, csalódni, sikereket elérni és elbukni. Búvárkodni az ausztrál  korallzátonynál, önkénteskedni Afrikában, szörfözni az óceánon, úszni a delfinekkel és belepirulni az olasz bókokba. Első látásra szerelembe esni, családot alapítani, anyának lenni. Alkotni, letenni valamit az asztalra. Hinni és kételkedni, barátokat szerezni és megtartani. Hálát adni, leborulni, csókolni, ölelni. Tanulni és falni a könyveket. Olvasom ezt a könyvet és úgy érzem, Matthew Mcconaughey a lelkem legmélyére hatolt. Arra buzdít, hogy éljek, hisz a pillanat elszalad és soha nem jön vissza. 

Matthew McConaughey Zöldlámpa című könyve az egész világon kasszasiker lett. Megismerhetjük a színész elmúlt ötven évének minden fordulópontját. A történet a gyermekkori, családi házból indul és eljutunk egészen az apává válásáig.

Ez a könyv viszont több, mint egy memoár. Ez a könyv egy életérzés. Nem is tudnám a műfaját meghatározni, mivel az egyik pillanatban olyan érzésem volt, mintha önsegítő, motivációs könyvet olvasnék, a másikban, mintha önéletrajzot, a harmadikban, mintha kalandregényt.

Matthew mindenféle kérdést boncolgat az élete tükrén keresztül. Spirituális utazásain és neveltetésén keresztül betekintést nyerhetünk az Istennel való kapcsolatába és a hitével való kérdésekbe. Apjával való kapcsolatában, saját küzdelmein keresztül megláthatjuk, milyen fontos számára a férfiasság kérdésköre. Színészi életpályája megmutatja, a kitartás mellett az életben néha kockáztatni kell és ezt nem lehet megúszni, a kényelem nem ad válaszokat. Élete nagy szerelmi szála pedig megtanít minket arra, a félelem mindenkiben ott van – a legmagabiztosabb férfiban is -, de van, akiért megéri legyőzni. 

Demjén Dorottya

Borítókép: Libri

Influencerek botrányok nélkül? A jelenség létezik.

Sajnos manapság az influencer szó hallatán általában egy botrányhős jut eszünkbe, aki őrült dolgokat próbál ki, vagy provokatív stílusával hívja fel magára a figyelmet. Azonban szerencsére akadnak szép számmal olyanok is, akik átérzik annak a felelősségét, hogy több millió fiatal, befolyásolható tinédzser követi figyelemmel életüket, tevékenységüket.

Közülük szeretnék bemutatni három fiatal nőt. Szépek, sikeresek, értelmesek és Youtube videóikat nézve vagy podcastjaikat hallgatva hamar egyértelművé válik, hogy a nyilvános szereplés számukra nem elsősorban a pénzszerzésről szól, hanem egy normális értékrend közvetítéséről. 

1. Jordan Lee Dooley

Jordan egy huszonéves amerikai író, influencer. Az „Own your Everyday” bestseller írója, ezen kívül a SHE című podcastot vezeti. Nyíltan vállalja keresztény hátterét és podcastjai, Instagram posztjai leginkább az egészséges életmód, mentális egészség témaköröket járják körül. Jordan nagyon maximalista az élet minden területén, így a hasonló cipőben járó fiatalok számára tippeket, tanácsokat nyújt, ugyanis első kézből tudja milyen fontos, hogy a kötelezettségek teljesítése során mentális egészségünk se szenvedjen csorbát.  

2. Madison Fisher

Személy szerint a kedvenc Youtube csatornám a „The Fishfam”. Madison és férje, Kyler, két 5 éves ikerlány, egy 2 éves kislány és egy 1 éves kisfiú szülei. Jelenleg ötödik gyereküket várják. Mindig mosolyt csalnak a nézők arcára a vidám, cserfes, folyton valami új turpisságot kitaláló testvérek.  Nagyon inspiráló látni azt a szeretetet és harmóniát, ami abban a családban uralkodik. A fiatal pár minden jel szerint mintaházasságban él, rengeteget foglalkoznak gyerekeikkel. A gyermekvállalás szépségét, illetve a hagyományos értékrendet közvetítik követőik felé. Ezen kívül azt is meg merik mutatni, hogy nem tökéletes az élet, akárcsak az átlagemberek, ők is kimerülnek, fáradtak, sírnak, megijednek ha a gyermek nincs jól. Nyilván sokan nem értenek egyet azzal, ha valaki a kisgyerekeit kamera elé állítja, de véleményem szerint ez a négy gyerkőc igencsak szeret szerepelni és a későbbiekben rájuk nézve kompromittáló képek, információk nem látnak napvilágot. 

3. Chelsea Crockett

Chelsea nagyon hosszú utat járt be, 13 évesen a sminkvideóival szerzett több, mint 1 millió rajongót, később keresztény témákat dolgozott fel, fiatal keresztény lányok példaképévé vált. Két könyvet írt, amelyek fiatal kora ellenére nagy népszerűségre tettek szert az Egyesült Államokban. A „Your Own Beautiful” leginkább öltözködési, sminkelési, életvezetési tippeket ad, míg az „Above all Else” sokkal inkább a spirituális életét mutatja be. Most, 23 évesen, pedig egy fél éves kisfiú anyukájaként oszt meg tapasztalatokat arról, milyen fiatal feleségként, anyaként boldogulni. 

Úgy látom szerencsére egyre több hasonló influencer áll ki a nagyközönség elé, vállalva értékrendjét, nézeteit, így nem kell félni, egyre több pozitív hatás fogja érni a nálunk fiatalabb generációt. 

Gina Merrikin

Borítókép: youtube.com

Mi is az a Házasság hete? 

Meglehet, hogy csak én jártam betapasztott fülekkel az elmúlt évek során, de a tavalyi év volt az első, amikor hallottam a Házasság hete programsorozatról. Pedig idén lesz a 15. alkalom, hogy megrendezésre kerül az esemény, amely már nemcsak a fővárosban, hanem számos nagyvárosban, és határon túli településen is megvalósul. Mondjuk nem csodálom, hogy a kezdeményezésről szóló cikkek, hirdetések nem jutottak el hozzám.

Hisz mégis ki gondolná, hogy a mai fiatalokat érdekelheti az olyan “felnőttes és komoly” téma, mint a házasság?

Pedig érdekel minket és az is biztos, hogy sok új élménnyel, tapasztalattal gazdagodhat, aki részt vesz az eseményen.  

De még mielőtt leírnám, hogy miért jó ez a kezdeményezés, és mit tanulhat belőle egy olyan “szemtelenül fiatal”, mint én, jöjjön egy kis történelem. A Házasság hete közel két évtizede Angliából indult, és mára már 21 országban tartják meg a rendezvénysorozatot minden évben, Valentin-nap környékén. Magyarországon a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával valósulhat meg az esemény 2008 óta szinte minden évben. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság és a család fontosságára. 

És hogy mire is számíthatunk, ha úgy döntünk részt veszünk a programon?

Előadást tart majd Kapcsolódás-újra és újra címmel Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, dr. Gorove László és felesége, Kriszta arról beszélgetnek, hogy a nehézségek után is hogyan lehet együtt maradni. Lesz kerekasztal beszélgetés is közismert párokkal, és a Három királyfi, három királylány mozgalom pedig a munka magánélet egyensúlyáról szervez konferenciabeszélgetést.

Csakhogy az ingyenesen és online elérhető legérdekesebb tartalmakból párat kiemeljek. Az előadások mellett olyan könnyedebb programokból is válogathatunk, mint a páros túra, vacsoraest, koncert. (A részletesebb programokért kattintsatok a http://www.hazassaghete.hu oldalra.)

Talán nem is kell mondanom, hogy egy ilyen eseményre, mint a Házasság hete, milyen nagy szükség van. Nemcsak a válások és rossz házasságok megdöbbentően magas száma miatt, vagy amiatt, hogy a mai fiatalok nem mernek, nem tudnak vagy nem akarnak elköteleződni.

Azért van szükség az ilyen kezdeményezésekre, hogy lássuk, a házasság lehet virágzó és boldog.

Lehet olyan, ami mindkét felet inspirálja, előbbre viszi, és hogy két ember együtt tényleg sokkal több, mint külön-külön. És azért is fontos egy ilyen esemény, hogy lássuk; egyik kapcsolat, egyik házasság sem tökéletes. Mindenhol vannak nehézségek, fájdalmak, és minden kapcsolatért küzdeni és dolgozni kell. Napról napra. Mert a boldog házasságok mögött nem szerencse vagy véletlen van, hanem két ember, aki tesz érte.

Gergely-Papfalvy Bori

A házasság hetét február 13. és 20. között tartják:

https://hazassaghete.hu/kozponti-programok/