Kedves egyedi, csodálatos embertársam! 

Ez a levél Neked szól. Neked, aki egyedi, megismételhetetlen lény vagy az Univerzumban. Rövidke életem során néhány gondolat megfogalmazódott bennem az élet különböző területéhez kapcsolódóan. Cikksorozatomban ezeket fogom Veled megosztani, kezdjük azzal a bizonyos párkapcsolattal…Vágjunk is bele!

  1. Az egészséges párkapcsolathoz két egész fél kell. Nem két félből lesz az egész, hanem két egész fog alkotni egy egységet. Ez lesz az az alap, amire lehet építkezni.
  1. Soha, de soha ne menj bele egy kapcsolatba azzal a mentalitással, hogy majd megváltozik a másik fél. Nem fog. Igen, fejlődni tudunk, de ha már a legelején benned vannak a „red flag” -ek, akkor inkább keresgélj máshol. Nem baj ha nem passzoltok, nem jelenti azt, hogy a másik fél rossz ember lenne, csak annyi, hogy rossz a párosítás. 
  1. Húzd meg a határaidat, mi fér bele, mi nem, kommunikálj- a másik fél nem gondolatolvasó! 
  1. A kölcsönös tisztelet, megbecsülés és bizalom egyik legfontosabb építőkövei a párkapcsolatnak. A társad nem a tulajdonod, nem a tartozékod. Engedd lélegezni, ne zárd kalitkába-engedd szárnyalni.
  1. A személyes problémáidat a párkapcsolat nem fogja megoldani. Csak még jobban elmélyednek, mert belép egy másik fél is az életedbe. Habár a lehető legtermészetesebb, hogy mindenki hozza a saját kis batyuját, igyekezz a saját csomagodon már előre dolgozni.
  1. Légy kendőzetlenül őszinte, ne hazudj saját magadnak. Mindig vannak kivételek, (de tényleg!) viszont valószínűleg egy buddhistából nem fogsz keresztényt varázsolni és egy cicababa sem fog túrázó nővé avanzsálódni. Tudom, hogy a kezdeti rózsaszín szemüveges unikornis mezőben a józan gondolkodás egy ismeretlen fogalom. Ezért fontos lehet, hogy csak akkor lépjünk bele a párkapcsolatba, ha már ismerjük egymást valamilyen szinten, így már a kapcsolat előtt láthatod a másik felet egy picivel reálisabban. Persze, mint mindenre, erre is vannak kivételek. Tudd, hogy miket keresel, milyen értékek fontosak számodra, így kevésbé fog magával sodorni egy számodra nem megfelelő folyó csillogó felszíne…
  1. Egy drága barátnőm mondta nekem, hogy ha valakinek nem tűnik fel a hiányod, akkor a jelenléted sem fog számítani. Ha nem keres, nem ír, akkor ki kell mondanunk: nem vagy eléggé fontos számára. Pont. Mert akinek fontos vagy, az akkor is keresni fog, ha zombik jönnek és még a Facebook is megszűnik. 
  1. A kapcsolat elején vakok tudunk lenni. Szemet hunyunk bizonyos dolgok felett, nem akarjuk meglátni azt, ami majd kiszúrja a szemünket-mert így kényelmesebb. Húzhatjuk egymás idejét, de minek? Előbb utóbb az igazság kiderül, lehull az álarc. Azt kell nézni, hogy mi van most, mit tesz most a másik fél és nem azt, hogy miket mond és ígér…Legyél szigorú, a saját szíved védelme érdekében. 
  1. Hallgass a „gut feeling” -re avagy arra a megérzésre, amely nagyon mélyről egy meghatározhatatlan helyről jön, de egy biztos: belső békét és nyugalmat ad, ha hallgatsz rá. Általában igaza van, csak nagyon halk szegény. Bocsánat, néha kissé elvont tudok lenni… 
  1. Madarat tolláról embert barátjáról. Nézd meg, hogy hogyan viselkedik a saját barátai körében, a te barátaid körében, hogyan bánik a pincérekkel, hajléktalanokkal és a szüleivel…

Légy türelemmel (ettől a mondattól személyesen falra tudok mászni, de igaz…)! Arra kérlek,  táncold a saját táncodat, szeresd a saját társaságodat és mikor eljön az ideje a Jóisten megadja a melléd illő táncpartnert. Addig is táncra fel!

Szeretettel,

Tóth-Kuthy Betti

A kapcsolatért nap mint nap dolgozni kell, de ennek a munkának a gyümölcse fantasztikus – Interjú Hamar Donáttal és Noémivel

Egy karácsonyi istentiszteleten találkoztatok. Mondhatjuk, hogy szerelem volt első látásra?

Donát: Nem úgy mondanám, hogy szerelem volt első látásra, sokkal inkább egy nagyon erős  késztetést éreztem, hogy ezt a lányt mindenképpen meg kell ismernem. Ehhez képest az első randink elég nagy csalódás volt…

Noémi: Én is egy nagyon erős vonzalmat éreztem iránta. Azt gondoltam, hogy nem tudok semmit erről a srácról, de nagyon tetszik. A szerelemhez talán ennél kicsit több kell…

Ha csalódás volt az első randi, miért folytattátok tovább?

Donát: Ez utólag egy isteni dolognak tűnik. Korábban biztosan nem randiztam volna újra egy olyan lánnyal, aki az első találkozáson nem szimpatikus. Noncsinál viszont azt éreztem, hogy ebben a kapcsolatban biztos, hogy több van, és ennek muszáj még egy esélyt adnom.

Noémi: Távkapcsolatban folytattuk tovább, mert én akkor Dániában tanultam. Sokat beszélgettünk messengeren és skypon, és hamar előjött, hogy ennek az ismerkedésnek célja van. 

Donát: Minden egyes messenger és skype beszélgetés megerősített bennünket abban, hogy van valami izgalmas a másikban, ami miatt megéri folytatni.

Milyen problémákkal kellett megküzdenetek a távkapcsolat során?

Donát: A távkapcsolat egyik nehézsége, hogy a másikról egy idealizált kép alakulhat ki, de ehhez kapcsolódik egy bizonytalanság is, hiszen nem tudhatod pontosan, hogy az üzeneteidre hogyan reagál a másik, és te sem lehetsz biztos benne, hogy jól érted az ő szavait és célzásait. Aztán amikor meg végre személyesen találkoztok, akkor olyan esetlenné válik az egész, mintha előről kezdenétek az egészet.

Noémi: A másik nehézség a kizárólagosság volt. Annak ellenére, hogy alig ismertük egymást, és online tudtunk csak találkozni, el kellett döntenünk, hogy nem ismerkedünk másokkal.

Mennyire voltatok tudatosak a távkapcsolat alatt?

Donát: Mi akkor egyáltalán nem voltunk tudatosak. Csak sodródtunk az árral és az érzelmeinkkel. Önismeretből zérók voltunk. Csak annyit tudtam, hogy miatta érdemes kitartani.

Noémi: Én még a távkapcsolat alatt is elég felszínes voltam. Nagyon tetszett és ennyi. Na meg azért az ehhez kapcsolódó dolgok is szimpatikusak voltak, hogy Donát egy keresztény srác, aki nagyon vagány, és amit addig megtudtam róla az meggyőző volt.

Tehát volt egy lista, hogy milyennek kell lennie a másiknak?

Noémi: Abszolút. Számomra a legfontosabb az volt, hogy a másik vonzó legyen, keresztény, intellektuális és képzett, értékrendjében, családi hátterében és egzisztenciálisan is hasonló. A korábbi kapcsolataim tapasztalataiból jött, hogy ezek a szempontok már akkor is fontosak voltak a számomra.

Donát: Nekem a legfontosabb a másik jövőképe. Ilyen szempontból kérdéses volt, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni a terveinket, mert Noncsi már akkor is külföldön volt, és még utazgatni szeretett volna, én meg nagyon lokálpatrióta vagyok. De bíztam benne, hogy hazajön. Viszont a keresztény alap, a másik értékrendje az meg a párkapcsolat alapja és jövőképe, ezért az sokkal fontosabb, hogy egyezzen.

Noémi: Ezért is költöztem végül haza. Mert tudtam, hogy ezt a párkapcsolatot nem áldozhatom fel néhány év külföldért vagy más karrier lehetőségért, még akkor sem, ha azok is teljesen reális tervek és álmok voltak. Ezt egy percig nem sajnálom, mert nagyon értékesnek tartom és tartottam már akkor is azt, ami köztünk van.

Volt olyan tétel ezen az elképzelt listán, amit el kellett engednetek a másikért, amiben kompromisszumot kellett kötnötök?

Noémi: A magasságot. Donát csak 2-3 centivel magasabb nálam, szóval búcsút mondhattam az összes magassarkúmnak.

Donát: Én meg elengedtem, hogy magassarkús csajom legyen. (nevet)

Mikor kell egy kapcsolatban igazán tudatosnak lenni?

Donát: Házasság előtt sokkal nagyobb a szabadságod, hiszen bármire mondhatsz igent vagy nemet, viszont vannak dolgok, amikhez jó ragaszkodni. Például a másik értékrendje és kultúrája lényeges szempont. Tehát mielőtt meginganál egy Puerto Rico-i félbarna srácon, érdemes végiggondolni, hogy milyen lehet hosszú távon egy külföldivel élni, ezzel együtt más kultúrával, folytonos utazással, nyelvi gáttal, családok távolságával és még sorolhatnám. Ezért jó, ha van egy listád, mert tudod, hogy mik az igazán fontos dolgok a számodra. A házasságban viszont már ott vagy egy másik emberrel, akit bármennyire is igyekeztél előzetesen megfelelően kiválasztani mindenféle szempont alapján, sosem lesz tökéletes. Itt a tudatos döntések már arról szólnak, hogy a meglévő és felmerülő nehézségekkel és különbségekkel, hogyan tudtok egy párként megbirkózni.

Noémi: Ezekre a megküzdési stratégiákra már a házasság előtt, a járási szakaszban is lehetnek árulkodó jelek. Én azzal egészíteném ki, hogy a jó házasságon belüli problémák megoldásának a kulcsa, az egyéni felelősségvállalás. Egy kapcsolatért nem csak párként, hanem egyénileg is dolgozni kell. Szerintem ezt kellene mindenkinek minél korábban tudatosítania.

A jó párkapcsolat és házasság alapja az önismeret. De egy egy életen át tartó folyamat. Mikor áll valaki készen a házasságra?

Noémi: Mi sem úgy házasodtunk össze 22 és 23 évesen, hogy mindennel tisztában voltunk, sőt! Nincs olyan, hogy a nagy könyv szerint valaki készen áll a házasságra, de jó, ha valaki legalább már tud arról, hogy ő milyen kötődési, családi mintákat hordoz vagy akár milyen szeretetnyelve van.

Donát: Bedő Imre azt mondja, hogy régen a falun azért tudtak az emberek olyan jól házasodni, mert mindenki ismert mindenkit. A fiatalok látták egymást az élet minden szituációjában. Ismerték egymás családját, akár több generációra visszamenőlegesen, ezért lényegesen egyszerűbb volt kiszűrni a hozzájuk illőt. Itt a nagyváros hatalmas merítő hálójában nem tudhatjuk, hogy kivel kerülünk össze, így a párválasztás is jóval bonyolultabb folyamat, nagyobb önismeretet igényel.

Ezért volt kritikus a házasságotok első éve? Mert nem volt meg a kellő önismeret?

Donát: Hát igen. Ott kijött minden, amiről addig nem tudtunk.

Noémi: Elég hamar világossá vált számunkra, hogy ezt önerőből nem fogjuk tudni megoldani. Ezért az én javaslatomra mentünk el terápiára. Először egyéni terápiára, mert a párterápia akkor még nekünk is újdonság volt. Ez javított ugyan a helyzeten, de inkább szétfejlődéshez vezetett.

Donát: Így jutottunk el közösen Mihalec Gáborhoz. Az ő terápiája átlendített bennünket a mélyponton, és onnantól kezdtük el nagyon élvezni a kapcsolatunkat. Ezalatt vált nyilvánvalóvá számunkra az is, hogy vannak olyan problémáink, amiket párként kell megoldanunk, de vannak olyan nehézségeink is, amelyekkel egyénileg kell megküzdenünk.

Donát TED videójában van egy mondat, hogy ha az érzelmeink alapján döntenénk, akkor naponta ötször házasodnánk és válnánk el. A házasság tehát sokkal inkább racionális döntés, mint érzelmi eskü? 

Noémi: A szakirodalmak egyre inkább azt erősítik meg, hogy a tudatalattink hoz össze minket a másik emberrel. A múltból hozott sérüléseink, kötődési, családi mintáink azok, amelyek irányítják a párválasztásunkat. Ez ellen lehet tudatosan dolgozni, de végeredményben mindig megtalálja a zsák a foltját, a sorskönyvek összekapcsolódnak. Ez persze a mi kapcsolatunkra is igaz. Sokszor azt gondoljuk, hogy mi irányítjuk a párválasztásunkat, hogy tudatosan döntünk a jövendőbelinkről, de a párkapcsolat-tudomány szerint ez nem így van.

Donát: Az esküvő előtt azt kell végiggondolni, hogy mit jelent számunkra a házasság, mint szövetség. Hogy hogyan állunk hozzá ehhez az intézményhez. A szerelemből ihletett házasság egy tök jó kiindulópont, amihez tudatosan vissza lehet térni újra és újra egy kapcsolatban. Sok kapcsolat ott fut zátonyra, hogy nincs eszköze ehhez a visszatéréshez vagy nem kap segítséget ennek az érzelemnek a feltámasztásában. Sajnos az egész fogyasztói társadalom az érzelmeink felfokozására kondícionál bennünket, hogy mindennek örömet kell okoznia, így a párkapcsolatunkat is addig élvezzük, amíg kielégít bennünket. És itt kell a tudatosság, hogy erre nemet mondjuk. Fel kell ismernünk, hogy a párkapcsolatért nap mint nap tenni kell, és ezt a munkát nem lehet megspórolni. 

Noémi: Nyilván nagyon fontos, hogy mindenki szerelemből házasodjon, mert az egy csodálatos dolog. Viszont a listád vagy akár a közvetlen környezeted segíthet téged abban, hogy felismerd az ismerkedés során a figyelmeztető piros felkiáltójeleket.

Ti hallgattatok mások véleményére a párválasztásotok során?

Donát: Nekem a családom és a barátaim is, akik ismerték a Noncsit, mind megerősítettek, sőt ők bátorítottak, hogy kérjem meg a kezét.

Noémi: Volt olyan korábbi kapcsolatom, ahol a családom jelezte a nemtetszését, de Donátnál abszolút támogatóak voltak, hiszen látták, hogy mennyi jó dolgot hoz ki belőlem ez a kapcsolat, és hogy milyen boldog vagyok mellette.

És most ennek a kapcsolatnak már gyümölcse is van, a kislányotok. Ti azt mondtátok, hogy akkor jöjjön a gyerek, amikor párként készen álltok. Mikor éreztétek azt, hogy a kapcsolatotok „megfelelő” állapotban van, hogy szülővé váljatok?

Donát: A házasságunk elején elég nagy amplitúdókkal éltük a kapcsolatunkat. Voltak hosszú mélypontjaink és drámáink, illetve magaslataink is. Amikor a kapcsolatunkat már nem ilyen szélsőségesnek, hanem stabilnak éreztük, akkor voltunk vele úgy, hogy készen állunk.

Van egy videótok, hogy „Nem a gyermek az első”. A házasság a szülőség fölé helyeződik?

Noémi: Egyértelműen. A gyerekek megfulladnak egy olyan családban, ahol ők vannak a középpontban.

Donát: Ha egy házasság jól működik, az lecsorog a gyerekekhez és jó példává válik számukra. Egy cégben sem a dolgozók vannak a középpontban, hanem a vezetőség. Ha a vezetőség rendben van, akkor az alkalmazottaknak is jó dolga lesz.

Noémi: A Bibliában is az van, hogy az ember elhagyja apját, anyját és a feleségéhez ragaszkodik, így lesznek egy testté. Ez egy megismételhetetlen szövetség. A gyermekünk is örökké a gyermekünk marad, de ő is egyszer majd máshoz fog tartozni. Ez az erős összetartozás kell ahhoz, hogy az élet továbbmenjen.

Donát: Mi is azért házasodtunk össze, mert egymást bírjuk, és ez a kapcsolat vált gyümölcsözővé, így lettünk szülők. A gyerekünk a mi jól működő kapcsolatunk harmóniáját élvezi.

Milyennek szeretnétek, hogy Zoé lássa a kapcsolatotokat?

Donát: Az egyik célunk, hogy a kapcsolatunk motiváló legyen a számára, illetve, hogy tudja, hogy a kapcsolatunk elég erős tőle függetlenül is.

Noémi: Nekünk nagy igényünk van arra, hogy csak ketten legyünk. Vannak céljaink és szeretjük egymást. A gyerekünk egyszer remélhetőleg valaki máshoz fog tartozni, de mi mindig egy házaspár leszünk. Ezért is fontos, hogy ápoljuk a kapcsolatunkat.

Igaznak tartjátok a mondást, hogy a szerelem a házasságban szeretetté nemesül?

Donát: A szerelem az átalakul, nem is lenne normális, ha örökké szerelmesek maradnánk. Az őrült dolog lenne. A szeretet sajnos gyenge szónak tűnik a szerelemhez képest, pedig annyival többet jelent: kapcsolatot, intimitást, odafigyelést, elköteleződést.

Noémi: Ennek a mondatnak a rossz értelmezése, hogy a házasságban nincs helye a szenvedélynek. Pedig a szenvedély a házasságban még jobb is tud lenni, mint a kapcsolat elején. Viszont ez nagyon kemény munka.

Donát: Viszont ennek a munkának a gyümölcse valami fantasztikus.

Az interjút Győriványi Flóra készítette.

Fotó: pudermuhely.hu

Esküvőszervezési kisokos kezdőknek

Eljegyeztük egymást, hatalmas a boldogság. Örülünk mi, örülnek a szüleink, testvéreink, barátaink.  Egy ideig rózsaszín felhőben úszkálunk, aztán szép lassan realizálódik bennünk; eddigi teendőink mellett -álláskeresés, munka, költözés, lakásvásárlás- még az esküvőt is meg kell szervezni. Ami pedig nem egyszerű, de nem is lehetetlen küldetés. 

A következőkben pedig egy olyan lány esküvőszervezési kisokosába nyerhettek betekintést, aki elméletileg tudja, mit kell csinálni, és az pedig, hogy ez gyakorlatban hogy sikerül, röpke kilenc hónap múlva kiderül. 

0. Segít-e nekünk esküvőszervező?

Egészen addig, ameddig nem kellett esküvőt szerveznem, úgy gondoltam, hogy esküvőszervezőre nincs szükség. Hát, most már nem így gondolom.

1. Mennyit szeretnénk költeni?

Oké-oké, rossz a kérdés, mert leginkább semennyit sem ‘szeretnénk’ költeni, de valamennyit mégis muszáj. Az első pont tehát az, hogy kitaláljuk, mennyi is az annyi. Persze, ez nagyban összefügg azzal, hogy hány vendéget szeretnénk meghívni, és milyen minőségű esküvőt szeretnénk. Na, meg persze attól, hogy mennyi pénzünk van. 

Jó, ha a költségvetés meghatározása előtt utánajárunk, hogy mi mennyibe kerül. Merthogy hiába is akarunk mi kétszázezres esküvőt, az nem fog menni. 

2. Hány embert (és kiket) szeretnénk meghívni?

Ez a második legfontosabb kérdés, ami szorosan összefügg az előzővel. Az a megfigyelésem, hogy van három tényező -létszám, költség, minőség- amik közül maximum kettőt vehetünk figyelembe. Tehát, nincs sok pénzünk és prémium esküvőt szeretnénk? Hívjunk meg kevés embert. Sok embert akarunk meghívni és nem akarjuk, hogy elszálljanak az árak? Lejjebb kell faragni az igényekből. 

3. Mikor szeretnénk az esküvőt?

Fontos eldönteni, hogy mikor szeretnénk megházasodni -milyen évszakban, melyik évben, főszezonban (május vége-szeptember eleje) vagy tavasszal, ősszel, esetleg télen? A nyár a megszokott lakodalmas időszak, itt jobban ráérnek az emberek és általában jó az idő. Tavasszal és ősszel azonban, bár eshet az eső, de cserébe lehet, hogy több szolgáltatótól is kaphatunk kedvezményt. 

4. Milyen helyszínt, milyen minőségét szeretnénk?

Ha már eldöntöttük, hogy kis esküvőt vagy nagyot szeretnénk, mekkora a büdzsénk, és kiket hívunk meg, és mikor szeretnénk egybekelni, jöhet a helyszín keresés. Megfigyeléseim alapján négy kategóriába soroltam be az esküvői helyszíneket. Van a legolcsóbb kategória, azaz a művelődési ház, iskola -amiket egyébként egy jó baráti összefogás eredményeként igazán szépre ki lehet dekorálni. Itt nehézség az, hogy mindent az ifjú párnak kell megszervezni és kitalálni. Aztán a vidéki éttermes, ami már egy kategóriával drágább és -ha jól választunk- szebb is. Ki lehet fogni olyan szép éttermeket, ahol nincsen bérleti díj, csak az étel-ital/fő. Ami itt nagy pozitívum, hogy a helyszín, az étel-ital egy kézben van, nem kell asztalok pakolásával, evőeszköz biztosításával senkinek sem foglalkozni. Ezt követik árban a rendezvényhelyszínek, ahol van egy -kifejezetten esküvőkre, nagyobb rendezvényekre szakosodott- hely, amiért külön bérleti díjat kell fizetni, és e mellé lehet szerződni különböző (vagy kizárólagos) catering cégekkel. Itt már olyan árakról van szó, amelyet pályakezdő fiatalok -szerintem- nem tudnak megfizetni, ellenben ezek a helyszínek tudnak olyan gyönyörűek lenni, mint amelyeket kislánykorunkban megálmodtunk.

Én mindhárom kategóriás esküvőn voltam már, és való igaz, hogy sokszor meglátszik az ételek minőségén, hely szépségén, hogy melyiket választották. Viszont mindegyik esküvőről leginkább a szerelmesen mosolygó ifjú párra, és a bulira (meg az italok minőségére) emlékszem. 

No, ha idáig eljutottunk, akkor megnyugodhatunk; a nehezén túlvagyunk. Ha tudjuk a pontos dátumot, a helyszínt, a pénzügyi keretet és a létszámot, akkor innentől kezdve már a szórakozás része jön.

Szép sorjában foglaljuk le a fotóst, vőfélyt/ceremóniamestert, a DJ-t/zenekart, és a dekorost. Kérjük fel a papot, a tanúkat, koszorúslányokat. Keressük meg a menyasszonyi ruhát, cipőt, menyecske ruhát, és a vőlegény öltözékét is. Ne feledkezzünk meg a gyűrűkről sem! 

És, ami talán a legfontosabb, töltsünk sok időt kettesben a Választottunkkal, örüljünk a pillanatoknak, egymásnak és az előttünk álló közös életnek!

Gergely-Papfalvy Bori Janka

Elutasítás, csalódás, kudarc

Nekem ne mondd, hogy majd elmúlik!”

Azt hiszem nem vagyok egyedül az elutasítás megsemmisítő érzésével. Mikor bevágják az arcodba az ajtót, kapsz egy hatalmas nem-et (esetleg többet) és csak állsz leforrázva, magad elé meredve és a világ bolondjának érzed magad. Újabb ajtó csukódott be a lehetőségek országában… De vajon mikor nyílik a következő?

Megmondom őszintén, hogy mikor kudarcot élek át és valaki azzal jön, hogy „jaj, minden jobb lesz”, „okkal történt” akkor legbelül feltámad bennem egy gonosz kisgyerek, aki legszívesebben betapasztaná a száját a jóakarónak-még ha igaza is van. Ilyenkor az érzelmek túl erősek, a józan ész szavára pedig magasról fütyülünk. Na de akkor mégis mit lehet tenni?

Jobb kint, mint bent!

Szóval… Ha elutasítottak, kudarcot éltél át: éld meg az érzelmet. Sírj, dühöngj (jó itt most nem arra biztatlak, hogy égesd le a házát bosszúból…), éld meg, soha ne zárd palackba. A palackba zárt érzelem nagyon gonosz dolog ám. Mert egyre csak növekszik és egyszer csak bumm, szétrobbantja börtönét és hatalmas erővel söpör végig. A bezártság alatt pedig folyamatosan feszültséget, stresszt és akár testi tüneteket is okozhat. 

Hol van a fókusz?

Kijött, aminek ki kellett jönnie. Ne szépítgesd, éld meg, érezd-ne zárd el. 

Hidd el tudom, hogy mennyire  nehéz egy-egy kudarc és csalódás. Tu-dom. Rettentő nehéz nem személyesen venni, vagy nem azt érezni, hogy alkalmatlan és béna vagy. Hívőként, nem hívőként talán a következő gondolatok segíthetnek:

1. A kudarc Isten védelme és átirányítása 

Nem győzöm mondani, hogy az Istennek terve van számodra. Most ezt nem a csöpögős, angyali tekintettel mondom, hanem szigorúan, szótagolva és szenvedéllyel! Nem csak úgy véletlen kerültél erre a Földre, nem! Küldetésed van, amit be kell teljesítened. Nem predesztinációról beszélek. Hiszen habár az Istennek terve van számodra, szabad akaratodból eredően erre mondhatsz nemet is, más utat választhatsz. De azért elég király nem? Hogy téged nem csak úgy „leteremtett” (hahaha) a Földre hanem adott egy küldetést, amit a szívedbe írt. A kérdés csak az, hogy vele sétálsz vagy nélküle? Nem kaptál meg egy állást? Nem volt második randevú, esetleg első sem? Nem vettek fel a suliba? Mondok én neked valamit! Simán lehet, hogy egy olyan ajtó csukódott, be előtted -vagy ki sem nyílt-, aminél a Jóisten egy sokkal jobbat szán neked. Ez az ajtó sokkal jobban illeszkedik az Ő tervébe számodra és ezen belépve sokkal boldogabb leszel-csak ezt most még nem látod. Hidd el, a Jóisten nem hibázik-látja, hogy mi neked a legjobb, ami nem biztos, hogy a legkönnyebb út, de a legjobb!

2. Nézz vissza!

Mikor visszanézek a múltra mindig úgy volt jó, ahogy történt. A két kezemet összeteszem, hogy nem úgy alakult, ahogy én azt szerettem volna. Csak akkor, abban a nehéz, érzelemmel teli pillanatban vak voltam és elborított a düh, hogy miért?! Miért nem lehet úgy, ahogy én akarom?! A Jóisten megvédett saját magamtól. Az adott pillanatban egy érzelem rettentő erős lehet egy buborékként vehet körül és tényleg azt érzed, hogy ez a valóság és másképp nem lehet. „Ő álmaim férfija, ez álmaim munkája, iskolája.” Ott és akkor a szubjektív valóság az, hogy amit érzel az örökké úgy lesz. Pedig tudod mi a helyzet? Az érzelmek rendkívüli gyorsasággal tudnak változni. Ma még így érzel, de simán lehet, hogy holnap teljesen máshogy fogsz. Ezért, mikor egy-egy hullám átcsap a fejed felett, akkor gondolj arra, hogy ez csak pillanatnyi és el fog múlni. Jézus pedig ott áll melletted, ráteszi a válladra a kezét, tudja, hogy merre kell menned és melyik ajtót nyissa ki számodra. 

Hidd el tudom és megértelek, hogy az elutasítás és a kudarc iszonyatosan fáj. Abban a pillanatban azt érzi az ember, hogy vége a világnak és megsemmisült. Nem akarom cukormázba bevonni és bagatellizálni. De minden egyes kudarc során nézz vissza arra, amikor a Jóisten másik útra terelt és jobban jártál…ebbe kapaszkodj. Akkor sem hiába zárta be az ajtót, most sem. Ő tudja, hogy mit csinál. Látja előre a dolgokat, látja, hogy mi lenne számodra a legjobb-még ha ez a legnehezebb és legszűkebb út is. Bízz abban, hogy nem tud mást csinálni csak szeretni. Célja azonban nem az, hogy mindig jól érezd magad, hanem hogy spirituálisan fejlődj és eljuss az üdvösségre. A kihívások nélküli élet pedig nem biztos, hogy ezt a lelki fejlődésedet szolgálná. Szóval gondolj úgy a becsukódott ajtókra, hogy a Jóisten megvédett téged egy hatalmas baklövéstől, mert szeret és gondoskodik rólad:

„Nektek minden szál hajatokat számontartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél.” /Máté 10:30-31/

Tóth-Kuthy Betti

A jegyesoktatásról…

Amikor egy párkapcsolatban megfogalmazódik az elköteleződés vágya a másik iránt és eljön a lánykérés gyönyörű pillanata, kimondva az igent egy teljesen új szintre léptek mindketten. Növekedik az egymás iránt érzett bizalom, még közelebb kerültök egymáshoz, a közös célok is hirtelen közelebbinek tűnnek. Ráléptek egy olyan útra melynek a következő állomása a házasság. Ez az út a jegyesség ideje, mi ezen az úton járunk, erről írok nektek. 

Talán már a lánykérés napján elkezdik a párok tervezgetni, hogy hol és mikor mondják ki a nagy igent a családok, barátok, és legfőképp Isten előtt. Az oda vezető úton az esküvőszervezésnél sokkal fontosabb, hogy a pár tisztán lássa kapcsolatukat, és hogy megerősödhessen az életre szóló elhatározásban.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy a párommal mindketten tudatosan szerettünk volna készülni a házasságra, vágytunk a belső készülődésre. Időt szántunk egymásra és szerettük volna még jobban megismerni a másikat. Ebben pedig nagy segítség volt számunkra egy házasság előtt álló pároknak szervezett jegyesoktatás, melynek alkalmai három hónapon keresztül két hetente egyszer, legalább két óra közös időt jelentettek, illetve a házi feladatokkal ez inkább három óra volt. Ez a rendszeresség keretet adott arra, hogy minőségi időt töltsünk egymással és nem engedte, hogy a hétköznapok sodródásában elmaradjanak ezek a közös idők.   

A jegyesoktatás egy jó sorvezető volt a házasságra való készülésben. Egy eszközt kapunk arra, hogy tematikusan beszélgessünk az igazán fontos dolgokról, melyek – bár most lehet, hogy eszünkbe sem jutnának – feljöhetnek a házasságban. Fontosnak tartom, hogy már ebben a kapcsolati szakaszban tudjuk, hogy a másik fél mit gondol a világról, Istenről, mi a célja, a vágya az életben, mit gondol a házasságról, a hűségről, hajlandó-e segítséget kérni, ha nem érzi jól magát a kapcsolatban, hogyan képzeli el a gyermekvállalást, mit hozunk otthonról, képesek vagyunk-e a konfliktus helyzeteket megbeszélni, azokon alakítani, együtt fejlődni. 

A jegyesoktatásokat rendszerint egy pap és egy segítő házaspár vezette, közösen alapozták meg a témákat és az alkalmak légkörét, melynek hatására egymásra figyelő, őszinte kommunikáció született a párok és egymás között. Ezeken az alkalmakon több párral közösen vettünk részt, kisebb csoportokban lehetőség volt egymásnak is feltenni kérdéseket. Jó volt hallani hasonló örömökről, nehézségekről, ezáltal érezhettük, hogy nem vagyunk egyedül a hibáinkkal és hogy van lehetőség alakulnunk. 

A tudatos készületünk nem zárul le az esküvő napjával, folyamatosan „gyakorolni kell” a tudatos egymásra figyelést, hogy épüljön a kapcsolatunk. A jegyesség időszakában kialakult, hogy igényünk és képességünk legyen arra, hogy a kapcsolatunkat a házasságban is ugyanúgy, mint a jegyességben, ápoljuk, időről-időre megálljunk, rátekintsünk, őszinték legyünk egymással, megfogalmazzuk a vágyainkat, nehézségeinket, hogy ezáltal jobban értsük a másikat, jól tudjunk szeretni és egy szeretetben növekvő kapcsolatban élhessünk.

Varga Georgina

Pár jegyesoktatás, amit ajánlunk:

https://jezusszive.jezsuita.hu/szentsegi-elet/478-esketes

http://orszagutiferencesek.hu/plebania/szentsegek/hazassagkotes/jegyesoktatas/

Korkülönbség a párkapcsolatban – áldás vagy átok?

Tizenhét évesen ismerkedtem meg a vőlegényemmel, és az első pillanatban megfogott benne valami. Sokáig csak néztük egymást, aztán egymás mellé keveredtünk, végül beszélgetni kezdtünk és onnantól kezdve nagyon gyorsan elrepült az idő. A vacsora végeztével hazamentem és miközben reménykedtem, hogy mielőbb felkeres, számolgatni kezdtem. Sejtettem ugyanis, hogy idősebb, mint én, csak azt volt nehéz kideríteni, hogy pontosan mennyivel. Szüleink jó barátok voltak, akik néha összejártak -a gyerekeik nélkül- így volt egy-két morzsányi információm, amiből igyekeztem megfejteni ezt a több ismeretlenes egyenletet.

Mily szerencse, hogy nem sikerült! Hisz, mire megtudtam, hogy nyolc és fél év van köztünk – ez akkor óriási különbségnek tűnt – már menthetetlenül éreztem, hogy ez a kapcsolat több annál, hogy pusztán a korkülönbség miatt ne akarjam megtudni, mi lehet belőle. De attól függetlenül, hogy az első akadályon a szerelem átlendített, a kapcsolatunk folyamán még számtalanszor eltöprengtem azon, hogy vajon előny-e vagy hátrány ez a nyolc és fél év.  A következőkben tehát, a saját tapasztalatomból merítve szeretném megválaszolni ezt a kérdést.

Talán az első, szinte nyilvánvaló, de mindenképpen megemlítendő gondolat, ami a téma kapcsán eszembe jut, az az, hogy minél idősebb a pár, annál kevésbé számít a korkülönbség. Hisz amíg az ember tizenéves éveit tapossa, addig egy-két év alatt is rengeteg személyiség- és életkörülménybeli változáson megy keresztül, ám később ezek a szakaszváltások ritkábban következnek be. Amikor a vőlegényemmel megismerkedtünk, ő már dolgozott és egyedül élt, én meg még a gimnázium padját koptattam és a felsőbbévesek szalagavatóját szerveztem. Akkor ez a korkülönbség legyőzhetetlennek tűnt, és sok konfliktushoz vezetett. Azóta én leérettségiztem, külföldön jártam, elkezdtem és befejeztem egy egyetemet és elköltöztem otthonról. Most együtt élünk, jegyben járunk és mindketten dolgozunk. És a korkülönbség ellenére, közel azonos életszakaszban vagyunk. 

Amikor erről a témáról írok, akkor fontos megjegyeznem, hogy bár korkülönbségről beszélek, de valójában arra gondolok, ami (általában) a korral együtt jár.

Tehát arról, hogy a két fél eltérő életszakaszban van, más mennyiségű élettapasztalattal és érettséggel, különböző mértékben kiforrott személyiséggel rendelkezik. Tehát valójában nem a kor számít, hanem az hogy ezekben mekkora különbség van a felek között, és hogy hogyan viszonyulnak ezekhez a köztük lévő különbségekhez.

Mi a kapcsolatunk elejétől kezdve igyekeztünk nagyon tudatosak lenni és odafigyelni arra, hogy jól kezeljük a korunkból fakadó ellentéteket, mégis akadtak olyan helyzetek, amiket utólag már másként kezelnék. 

Az egyik legnagyobb hiba, amit mi is elkövettünk, és amibe könnyen belecsúszhatnak a hozzánk hasonló fiatalok is, az a párkapcsolati szerepek felborulása, eltolódása. A nőiség, férfiség kibontakoztatása, és a személyiségünk, mindennapi szerepeink kialakítása, formálása, amúgy is nehéz feladat, ami ráadásul minden kapcsolatban kicsit formálódik, alakul. Azonban hogyha ez még megspékelődik a felek eltérő érettségével és önállóságával, akkor az igencsak feladhatja a leckét minden szerelmes fiatalnak. A mi kapcsolatunkban például nehéz volt megélni az egyenlőséget, és azt, hogy mindkettőnk szavának ugyanakkora súlya van, úgy, hogy én határozatlan voltam sokszor, és az anyagi lehetőségeink is nagyon különböztek. 

Hibalehetőség az is, hogyha az érettebb fél elkezdi tudatosan vagy tudattalanul húzni a másikat, és felgyorsítani különböző fejlődési, önállósodási folyamatokat. De abból is fakadhat nehézség, hogyha a fiatalabb, éretlenebb fél akarva vagy akaratlanul visszatartja a kapcsolatot, vagy a társát. 

Ehhez szorosan kapcsolódik a harmadik dolog, amire érdemes odafigyelnie az eltérő korú pároknak. Ugyanis az elköteleződésre, vagy az elköteleződés szorosabbra fűzésére való igény sokszor különbözőképpen alakul a két fél esetében. Nálunk például én voltam a bizonytalanabb, aki sokáig nem érezte késznek magát a házasságra. Nagy harmóniát és odafigyelést igényel ebben az esetben az, hogy a fiatalabb fél se érezze, hogy olyan döntést kell meghoznia, amire még nem áll készen, és az idősebbik se érezze úgy, hogy annyit kell “várnia” a másikra, ami számára már túl sok. 

És hogy a címben szereplő kérdésre is válaszoljak; az én tapasztalatom és véleményem alapján valóban kihívás elé állíthatja a párokat, ha nem azonos életszakaszban járnak, nem ugyanolyan érettek, önállóak. Azonban emiatt nem érdemes futni hagyni valakit, aki különleges a számunkra, akiben megfog valami. Úgy gondolom, hogy minden kapcsolatban vannak és lesznek megoldani-, feloldanivaló dolgok, nehézségek, akár a korkülönbségből, akár másból fakadóan. 

De hiszem azt, hogy van olyan szerelem, amiért minden ilyen küzdelem megéri. Nálam legalábbis így van. 

Papfalvy Bori Janka

Segítségre van szükséged? – Megmutatjuk kihez fordulj!

Az életben számtalan olyan helyzet adódik, amikor elveszítjük a lábunk alól a talajt, és nem találjuk a kiutat. Vannak olyan feladatok is az életünkben, amelyekre mi vállalkoztunk, de segítség nélkül könnyen beletörik a bicskánk. Előfordul, hogy egy betegség hoz nem várt nehézséget az életünkbe, vagy épp a lelkünknek van szüksége orvosságra. Mind különféle élethelyzet, melyekben fogódzókat keresünk. Bár minden szituáció más, és ennélfogva egyedi megoldást is igényel, mégis vannak olyan ösvények, amelyeken elindulhatunk.

Fontosnak tartottuk csokorba szedni ezeket a fogódzókat, hogy a linkgyűjteményünkkel (kattints rá!) titeket is arra motiváljunk, hogy a különböző élethelyzetekben ne féljetek segítséget, tanácsot, útbaigazítást kérni. Jelenleg öt fő területet (egészség, krízis, munka, mentálhigiéné, párkapcsolat) ölel fel a gyűjteményünk, amely természetesen nem teljes körű és folyamatosan bővül. Reméljük, hogy hasznosnak találjátok!

A következőkben pedig a három személyes kedvencemet mutatom be pár mondatban. 

A női egészség kategóriában olyan fontos témák mellett, mint a termékenységtudatosság vagy a természetes családtervezés, megtalálhatjátok az Endometriózis Magyarország oldalára vezető linket is. Az endometriózis egy kevesek által ismert betegség, mely minden tizedik termékeny életkorban lévő nőt érint, nehezen felismerhető és sok esetben meddőséget okoz. Ezért is fontos, hogy tudjunk róla, és hiteles forrásból tájékozódjunk. 

A mentálhigiéné kategóriából a Bízd Rá Magad oldalát emelem ki, amely a többitől eltérően nem egy cég vagy egy szervezet, hanem számtalan segítő szemléletű, főként mentálhigiénés lehetőség gyűjtőhelye. A honlapjukon navigálva életszakaszonként és fejlesztendő területenként kereshetünk sok esetben ingyenes megoldást különböző nehézségeinkre. Véleményem szerint rengeteg hiteles, megbízható, jó szakember és szervezet szerepel az adatbázisukban. 

Harmadikként a párkapcsolat kategóriában található Két Igen Alapítvány által nyújtott lehetőséget szeretném bemutatni. Az alapítvány által indított párkapcsolat gazdagító program elkötelezett párkapcsolatban, jegyességben vagy friss házasságban élőknek szól. A hét alkalmas csoportos műhely hét fontos témakörön kalauzolja keresztül a párokat, elősegítve ezzel a hosszú és boldog házasságot.

Nézzétek meg linkgyűjteményünket, böngésszetek a lehetőségek között, hisz segítséget kérni nem szégyen, hanem az első lépés a megoldás felé! 😊

Papfalvy Bori Janka

Az élet dzsemje

Hisz fontosak a közös értékek, az intimitás, a tisztelet, a törődés, sorolhatnám. De a humor az, amely könnyebbé, elviselhetőbbé teszi a nehéz helyzeteket, színt visz a szürke hétköznapokba és kacagással tölti be otthonunkat. Hisz a legnagyobb bajban is meg lehet állni, egymásra nézni és nevetni az életen. És nevetni az élettel együtt.

Hat évvel ezelőtt  egy kamaszoknak tartott, szerelemről, párkapcsolatról szóló lelkigyakorlaton vettem részt segítőként. Izgalmas élmény volt a nálam csak pár évvel fiatalabb gimnazisták útjának egyengetéséhez -hacsak keveset is, de- hozzátenni. 

A hétvége során sok mindenről beszélgettünk, és sokat játszottunk. Az egyik önismereti játék célja az volt, hogy felismerjük azokat az értékeket, amiket fontosnak tartunk jövendőbeli kapcsolatunkban. Mindenki felírt -ha jól emlékszem- tizenkét értéket, majd a játék során mintha egy csónakból dobálnánk ki a kevésbé fontos tárgyakat, szépen lassan megváltunk az értékek háromnegyedétől, mígnem csak a három legfontosabb maradt nálunk. Ha jól emlékszem, nálam a “hit”, a “jó beszélgetések” és a “szerelem” maradt. A játék második felvonásaként csoportokban megosztottuk ezeket egymással. Nem tudom már, ki mit mondott, csak arra emlékszem, hogy egy 16 éves forma fiú a humort említette. Én, aki mindig is a komolyabbak közé tartoztam, megdöbbentem és nem is értettem igazán. “Jó jó, fontos a humor… de azért nem ennyire…” -gondoltam.

Azóta sok minden megváltozott bennem. Több éve párkapcsolatban élek, és bár fontosak az akkori értékeim, bekerült  melléjük egy két olyan dolog is, melyek fontosságát hat évvel ezelőtt nem éreztem. Mostanra a humor, a nevetés bőven dobogós helyen szerepel. Hisz fontosak a közös értékek, az intimitás, a tisztelet, a törődés, sorolhatnám. De a humor az, amely könnyebbé, elviselhetőbbé teszi a nehéz helyzeteket, színt visz a szürke hétköznapokba és kacagással tölti be otthonunkat. Hisz a legnagyobb bajban is meg lehet állni, egymásra nézni és nevetni az életen. És nevetni az élettel együtt.

Talán igaza volt kedves tanáromnak, aki 10 évvel ezelőtt ezt írta az emlékkönyvembe:

“A humor a dzsem az élet pirítóskenyerén.”

Papfalvy Bori Janka

Útmutató a szakításhoz – túlélő tippek

Az előző cikkemben általánosságban beszéltem a szakításról, ma pedig elhoztam nektek a túlélés eszközeit a  különböző fázisaihoz.

 Matthew Hussey világhírű párkapcsolati coach a következő tanácsokat adja.

1. Hét: Mit kerüljünk el?
  • kerüljük el a volt barátunkkal/barátnőnkkel való bármilyen kommunikációt (segít, ha veszünk egy naptárat és beikszeljük, ha nem írtunk nekik, akár meg is jutalmazhatjuk magunkat valamivel)
  • Semmiképp ne nézegessük az Instagramjukat, Facebookjukat
  • Ne hozzuk fel folyamatosan a nevüket a baráti beszélgetésekben
1. Hét: Mit engedhetünk meg magunknak?
  • Gyászolhatunk (megengedhetjük magunknak, hogy érezzük a fájdalmat és minden negatív érzést, ami ezzel jár)
  • Imádkozzunk, meditáljuk (segít megnyugtatni a lelket, nyugodtan mondjuk ki hangosan mit érzünk)
  • Gondoljuk újra a fókuszunkat, mi is igazán fontos az életünkben? Mik a céljaink?
2. Hét: Mit kerüljünk el?
  • Ne maradjunk egyedül (csináljunk minél több programot a barátainkkal)
  • Ne nézzünk romantikus filmeket (csak szomorúbbak leszünk tőle)
  • Ne együnk mindenféle édességet, egészségtelen ételt
2. Hét: Mit engedhetünk meg magunknak?
  • Tudathatjuk a világgal, hogy egyedülállóak vagyunk
  • Buli a csajokkal/haverokkal
  • Terápia vagy beszélgetés valakivel, akire felnézünk
3. Hét: Mit kerüljünk el?
  • Kerüljük el azokat a tárgyakat, helyszíneket, amik a volt partnerünkre emlékeztetnek
  • Ne kezdjünk bele alkalmi kapcsolatokba, vagy ne rohanjunk bele egy új szerelembe
3. Hét: Mit engedhetünk meg magunknak?
  • Próbáljunk ki egy új éttermet, utazzunk el egy új helyre, próbáljunk ki valami új hobbit
4. Hét: FLÖRTÖLJÜNK
  • gyakoroljuk, hogy milyen újra ismerkedni, ne legyen vele különösebb célunk, csak érezzük jól magunkat

Tartsuk be a játékszabályokat és így az összetört szívünk újra egybeforr majd. A sebeink emlékeztetnek majd a tanulságokra, tanítanak minket de már csak hegek lesznek az életünkben.

Forrás: http://www.matthewhussey.com/                                                            

Demjén Dorottya

Szakítás, hogy is van ez?

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az az, hogy azt erősítjük magukban, elvesztettük életünk szerelmét, a nagy Ő-t. Ez nem igaz! Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy minden lezárult kapcsolattal közelebb kerülünk, ahhoz, hogy rájöjjünk ki is a hozzánk illő társ. 

A baráti körömben már közös viccé vált, hogy ha a baráti társaságunkban valakivel szakítanak akkor engem hívnak fel segítségért. Már egyfajta kézikönyvem van, hogyan is kell túlélni ezt az időszakot. Gimiben különc osztályom volt, nem igazán jártak egymással az emberek inkább csak barátságok köttettek, ha volt egy-két párkapcsolat akkor az olyan komoly volt, hogy házasság vagy összeköltözés lett belőle, legtöbbjük a mai napig tart. Nekem úgy alakult az életem, hogy egyetemista koromban a gimis, komolyabb párkapcsolatomnak vége szakadt. Senki nem volt körülöttem, aki tudta volna, hogy kell egy szakítást feldolgozni, nem volt olyan barát a környezetemben, aki átesett volna ezen a keresztségen, saját magamnak kellett felfedeznem mi az, ami segít és mi az, amitől csak rosszabb lesz a helyzet. Azóta persze több szakítást is „túléltem” és a környezetemben sok szerelem „megtört”, ekkor pedig hozzám fordultak az emberek. Nagyon sok könyvet, cikket olvastam, Podcastot hallgattam és Youtube videót néztem a témával kapcsolatban. Nagyon érdekelnek az emberi kapcsolatok, ezen belül is kifejezetten foglalkoztat ki, hogyan dolgozza fel ezt a veszteséget. Az egyik ilyen „szakító expert” a nagyvilágban, Matthew Hussey párkapcsolati coach, én mindig is az ő tippeit találtam a leghasznosabbnak, remélem nektek is segít.

A szakítás félelemmel és fájdalommal jár. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az az, hogy azt erősítjük magukban, elvesztettük életünk szerelmét, a nagy Ő-t. Ez nem igaz! Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy minden lezárult kapcsolattal közelebb kerülünk, ahhoz, hogy rájöjjünk ki is a hozzánk illő társ. Megsirathatjuk viszont azt, hogy kiderült számunkra nem ez az ember volt az igazi, csalódás ért bennünket. Megengedhetjük, hogy ez a felismerés fájjon.

Kicsit hasonló ez egy gyászfolyamathoz. Meghal egy részed, meghalnak emlékek és érzések is. Érezzük, amit éreznünk kell, gyászoljunk, majd engedjük el. Ne nézzünk többet hátra, mert ha hátra tekintünk, akkor pazaroljuk az időnket.

Nem szabad viszont soha időveszteségként tekinteni magára a kapcsolatra vagy megbánnunk, hogy benne voltunk, hisz tanultunk magunkról, másokról. Fejlődtünk és legközelebb már jobban fogjuk csinálni, fogjuk fel úgy, mint egy leckét, ami közelebb visz a sikerhez.

És hogy kezeljük a szakítás különböző fázisait? Elhozom nektek a következő cikkemben.

Forrás: http://www.matthewhussey.com/ 

Demjén Dorottya