Megspórolható a szerelmi bánat?

Hányszor, de hányszor törték össze a szívemet. Hányszor gondoltam azt, hogy na, vele működni fog, vele más lesz. Hányszor? Igazából nem is tudom, hányszor…

De miközben bukdácsoltam az élet szerelmi ösvényén és sokszor könnyek között ordítoztam a Jóistennek, hogy „Ennek aztán mi a francért kellett így történnie?”, észre sem vettem a hatalmas változásokat, amik történtek – bennem. Mert igaz a nyálas mondás, hogy mindennek oka van. Idegesítő, de igaz. Most elmondom az én tapasztalatomat.

A szív fájdalmát sokszor nem lehet megspórolni

Sem jótanácsokkal, sem személyes sztorikkal. Tudod, miért? Mert sokszor szükség van rá ahhoz, hogy azzá válj, akivé válnod kell. Vagy azért, hogy arra vágyj, amit a Jóisten szeretne adni neked. Ha most épp szerelmi csalódásban vagy és lecsuknád a kijelzőt, kérlek tarts ki, mondok pár dolgot neked. Egyébként lehet, hogy Te szerencsésebb helyzetben vagy, mint én, nem vagy annyira makacs, és számodra könnyen ment a pártalálás. Ha így volt, akkor szívből örülök. 

Most azokhoz szólok, akik hasonlóan hozzám, szeretnek a saját fejük után menni, ami rossz irányba viszi néha őket. Ezt az irányt egyszer meg kell változtatni, ennek eszköze pedig sokszor a csalódás és a fájdalom.

A fájdalomból új élet, új vágyakozás és ember születhet. 

Minek kell változnia? 

Keresztényként sokszor azért imádkozunk, hogy „Legyen meg a te akaratod”, csak eközben könnyedén megfeledkezhetünk arról, hogy ahhoz lehet, hogy nekem kellene megváltoznom?

Ahhoz, hogy a Jóisten akarata meg tudjon valósulni másra kellene vágynom? De hogyan tudnék másra vágyni? Lehet, hogy rossz dolgot kérek? 

Na, de mit is értek ezalatt… Gondoljunk csak arra, hogy Istennek van egy terve, hogy hosszú távon milyen embertípus lenne melléd való. De te pont annak az ellenkezőjébe szeretsz bele állandóan, szóval rá sem nézel azokra, akikkel Isten szerint boldog lehetnél. Mert unalmasnak tartod őket, vagy éppen túl hangosnak, vagy túl halknak.

Mindig belezúgsz, mindig koppansz, belezúgsz, koppansz és ez addig ismétlődhet, ameddig meg nem állsz egy picit gondolkozni. Lehet, hogy rosszul választok? Nem a számomra megfelelő emberhez vonzódom?

Ilyenkor – mint pszichológus – nem hagyhatom ki Vágyi Petra, Sémáink fogságában című könyvét, ami válaszokat adhat arra is, hogy miért választunk tudat alatt hasonló embereket társként, és sokszor miért nem bizonyulnak ezek bölcs döntéseknek.

Isten miért engedi?

Isten sokszor megengedi, hogy kudarcot valljunk, hogy összetörjék a szívünket, azért hogy olyan változás indulhasson el bennünk, amely elvezet minket ahhoz a személyhez, aki az Ő akarata szerint mellénk való. A csalódások sokszor minket változtatnak meg, és elkezdünk az iránt vágyakozni, amit a Jóisten gondol jónak nekünk. 

Ez úgy történhet meg, hogy kudarcaink révén megszabadulhatunk saját, számunkra nem a legjobb vágyakozásainktól, elképzeléseinktől, és a szívünkbe új vágy helyeződik, amely már sikerre visz. A Jóisten nem szeretné az akaratát ránk erőltetni, de a vágyaink irányát tudja segíteni – dönteni és választani azonban nekünk kell. Uh, de komplex. 

A szerelmi bánat szerintem nem spórolható meg, 

de mindenképpen fejlődést rejt magában, hiszen megláthatod azt a személyt, aki melléd való.

Imádkozz azért, hogy felismerd azt a férfit, nőt, akit a Jóisten melléd szánt (és ne lepődj meg azon, ha elkezd téged megváltoztatni, ami sokszor fájdalommal jár…)

Aki aztán lehet, hogy szöges ellentéte lesz annak, mint akit elképzeltél magad mellé, de mégis a legjobb lesz számodra és te is a legjobb leszel számára.

Egy nap pedig egyszer csak rádöbbensz arra, hogy ha valaki nem az asztal közepén táncol, és nem ontja magából hangosan a vicceket 24/7, ha kiszámítható és nyugalmas, attól még nem unalmas, sőt! Pont olyan, amilyenre szükség van – legalábbis nekem. Veled mi a helyzet?