Óda édesanyámhoz

Ma fejezzük ki a hálánkat édesanyánk felé. Őneki köszönhetjük az életünket, azt, hogy lélegzünk és hogy azok lehetünk, akik vagyunk.

Nem kellenek szavak. Érez. Érzi lelkemet, a folyamataimat, azt, hogy mi zajlik bennem. Ő megért. Megérti lényemet. Kevésbé érzem magányosnak magam ebben a világban. Mindig számíthatok rá. Mindenben segít. A mindenen túl is. MINDIG igaza van. Ismétlem, MINDIG.

Erős, hihetetlenül erős. Méltóságteljes. Gondoskodó. Autentikus. Mindig önmaga. Nem játssza meg magát, megmutatja, ha valami nehéz. Az is rendben van. Nem kell mindig jól lenni. De az örömet is átéli, szeretet ad és kap. Hálás a legapróbb dolgokért is. Tele van hittel. Őszinte hittel, nem mázzal, üres vallásossággal, hanem élő szeretettel Isten felé. Két lábbal áll a földön és mégis hisz a nagy álmokban. 

Önzetlen. Mindenkit maga elé helyez. Tud megbocsátani és bocsánatot kérni. Végtelen türelemmel kíséri ballépéseimet és akkor is hisz bennem, ha nekem már nem maradt hitem. Inspirálja a körülötte lévőket. Figyelmes, önzetlen és kedves. Ilyen lehet a feltétlen szeretet, ahogy ő adja azt. Szívből, őszintén, egyszerűen. 

Demjén Dorottya

Hogyan vegyem rá, hogy olvasson?

Kutatások azt mutatják, hogy az olvasási szokásokat a gyermek jellemzően a vele azonos nemű szülőtől veszi át. Ez azt jelentené tehát, hogy az apa nélkül felnövő kisfiú vagy az anya nélkül felnövő kislány nem válhat olvasó felnőtté? Természetesen nem. Hiszen ezek csupán tendenciák, amikből általános következtetéseket tudunk levonni, ám legalább akkora butaság volna ezeket megfellebbezhetetlen dogmaként kezelni, mint amekkora butaság volna figyelmen kívül hagyni.

A helyzet tehát nagyon egyszerű. Ha te olvasol a szabadidődben, utazás közben, vagy legalább abban a három percben, míg várod, hogy kipattanjon a pirítós a sütőből, komoly esély van rá, hogy ő is elkezd majd. Ha te mindeközben az instát görgeted, az ebédedet fényképezed, vagy unottan csattogtatod a körmeidet, akkor igen, ő is ezt fogja. Mert a nagy rusnya igazság az, hogy győzködhetünk, zsarolhatunk, vagy fenyíthetünk egy gyereket, de a nevelés kilencven százalékban nem más, mint példamutatás. 

De ne feledkezzünk meg a maradék tíz százalékról sem, mert az is nagyon fontos! Íme néhány tipp, ami segíthet meghozni az ifjú titánok olvasási kedvét:

1. A választás lehetősége

Mindenki szívesebben csinál olyasmit, amibe saját döntéséből kezdett bele, mint olyat, amit mások várnak el tőle. Ha az a kérdés, hogy akarsz-e olvasni, azaz, szeretnél-e egy mentálisan megterhelő tevékenységet végezni a szabadidődben vagy nem, nyilván sokan az utóbbit fogják választani. De ha azt tesszük fel, hogy mit olvasnál szívesebben: ezt az izgalmasat, ezt a vicceset, vagy ezt az érdekeset, akkor már mindjárt másról szól a dilemma. De nem mindegy az sem, hogy milyen sok lehetőségből kell választani. Egy rutinos könyvmoly kényelmesen mozog a könyvtárban és a könyvesboltban, sokszor már meglepően fiatal korban is. Azonban nem biztos, hogy mindenkinek ez a megfelelő közeg a választáshoz, hiszen a bőség zavarában minden könyv egyformának tűnik. Ám ha előre kiválasztunk 4-5 könyvet és abból kínáljuk fel a választás lehetőségét, úgy már sokkal könnyebb a választás. Akkor ő döntheti el, mi a prioritás: legyen rövid, ami gyors sikerélménnyel kecsegtet, vagy izgalmas, akár olyan áron is, hogy hosszú? Legyen lovas, vámpíros, királylányos, autóversenyzős? Ha ő döntheti el, akkor biztos szívesebben fogja forgatni is.

2. A munkáért igenis jár a jutalom

Gyerekkoromban sokszor hallottam azt a mondatot, hogy nem adunk pénzt az ötösért, mert ne a pénzért tanuljon a gyerek. De kérdem én, akkor miért? Te miért kelsz fel reggel és mész be a munkahelyedre minden áldott nap? Emberbaráti szeretetből, csak ha már fizetnek is érte, akkor elfogadod? Aligha. Éppen ezért, ezt a fajta érvelést kissé képmutatónak érzem. De ha el is tekintünk a képmutatástól, akkor sem állja meg a helyét. Az ember rengeteg dolgot csinál felnőttként azért, mert gyerekkorában jutalmazták érte, és ezáltal felnőtt korára internalizálta azt a fajta viselkedést. Jutalomértéke pedig rengeteg mindennek lehet: fizethetsz minden könyv után egy ezrest, vagy minden harmadik könyvtári könyv után vehetsz neki egy sajátot. De elviheted lovagolni, pecázni, strandra, nyaralni, vagy egyszerűen meg is dicsérheted, elmondhatod, hogy büszke vagy rá, és meghallgathatod, ha el szeretné mesélni, hogy miről olvasott. Mert a könyvben bizony lehetnek unalmas részek, előfordulhat, hogy hosszú oldalakon át nem történik semmi, és ilyenkor könnyen ellankadhat a kezdeti érdeklődésünk. Épp ezért nem baj, ha eleinte van egy plusz motiváció a folytatásra, amit később szépen fokozatosan el lehet hagyni.  Sőt, egy ponton túl valószínűleg nem is lesz rá igénye.

3. Nem kell mindig a maximumon teljesíteni

Vannak történetek, amik hosszúak, fárasztóak, és az olvasásuk több szenvedéssel jár, mint örömmel. De ne feledjük, hogy nem szégyen gyereknek lenni. Attól, hogy egy 10-12 éves gyerek tud olvasni, nyugodtan felolvashatjuk neki az unalmas kötelező olvasmányt, vagy az izgalmas, de rettentően hosszú, és apró betűkkel írt mesekönyvet. Neked is jól esik néha megrendelni a kaját, vagy hazamenni és az anyukád borsólevesét enni annak ellenére, hogy te magad is meg tudnád főzni. Sőt, egy ilyen pihenő után lehet, hogy másnap még szívesebben is állsz neki a főzésnek. Nyugodtan lakjon jól néha a gyerkőc fantáziája úgy is, hogy közben nem neki kell dolgoznia, mert ezáltal is fejlődik a képzelőereje, az anyanyelvi képességei és a történetek iránti nyitottsága.

Dobó Dorka

Lehet-e a barátnőm az édesanyám?

Mindig is tudtam, hogy vannak olyan lányok, akik együtt járnak vásárolni az anyukájukkal, akik körmöt festve tárgyalják ki a pasikat egy romantikus film nézése közben, akik mindent megosztanak egymással. Tiniként sokszor irigyeltem azokat a lányokat, akik ha lenyúlják az anyukájuk ruháit, akkor szexi, trendi és divatos cuccokban járnak. Akik tényleg olyanok, mintha barátnők lennének.

Mivel nekem nem ilyen volt a kapcsolatom az édesanyámmal, ezért kamaszként meg sem fordult a fejemben, hogy anyukám a barátnőm lehetne. Az volt az érzésem, hogy ő az utolsó ember ezen a Földön, aki engem megértene, ezért nagyjából semmit nem osztottam meg vele. Könnyebb volt a fontos vagy kínos témákat más anyukájával vagy az aktuális barátnőkkel  megbeszélni, és sajnálkozni azon, hogy a mi kapcsolatunk miért nem olyan, mint a Szívek szállodájában a Gilmore lányoké?

Definíció szerint

A Magyar értelmező kéziszótár szerint a barátság két vagy több, általában azonos nemű személy közti kapcsolat. Egy lelki, érzelmi, meleg rokonszenven alapuló, meghitt viszony. A barátsághoz kapcsolódó fogalmak: bensőséges, bizalmas, igaz és őszinte. Jellemzőek ezek egy egészséges szűlő-gyerek kapcsolatra? Jobb esetben igen. Tehát eddig ott tartunk, hogy lehet a baránőm az édesanyám.

Egyenrangú partner?

Az én esetemben amikor férjhez mentem, feleség, háziasszony és édesanya vált belőlem egy szempillantás alatt az én anyukám is közelebb került hozzám. Megszaporodtak a telefonhívások, jöttek az ominózus: „Anya, hogy is van ez?”, „Most mit csináljak?” című kérdések, és azt vettem észre, hogy már minden hétköznapi és mélyebb lelki problémámmal is hozzá fordulok először. Ő is egyre több olyan személyes dolgot kezdett megosztani velem, amiket korábban biztosan nem tett volna. Mintha tényleg a barátnőmmé vált volna. Meg is fogalmazódott bennem egyszer, hogy: „most a legjobb barátnőm az anyukám.” Először ezt úgy magyaráztam magamban, hogy egyenrangú partnerekké váltunk, hiszen már én is minden olyan élethelyzetbe belekerültem, amibe ő is: háziasszony, feleség és édesanya is lettem, ráadásul mind a ketten pedagógusok vagyunk. De belül éreztem, hogy bármennyire is közel került hozzám anyukám, nem fogalmazhatok úgy, hogy a barátnőm lett.

Apádat és anyádat tiszteld!

Amikor a gyerekkorban kialakult elfogult hozzáállásunk eltűnik édesanyánkkal kapcsolatban, és felnőttként képesek vagyunk hétköznapi emberként tekinteni rá, akinek hibái, kudarcai, rossz döntései és tulajdonságai is vannak, könnyen szem elől téveszthetjük a tíz parancsolat negyedik pontját. És emiatt sem tekinthetünk édesanyánkra barátnőként. Neki (akármilyen ember is,) minden esetben megkülönböztetett tisztelet jár amiatt, mert világra hozott és felnevelt bennünket. Ő az, aki legtöbbet tette érted ezidáig, hiszen életben tartott (akinek gyereke van, az tudja, hogy ez nem kis teljesítmény), ápolt, gondozott és támogatott téged. Ha jelenleg valamiért nem vagy jó viszonyban anyukáddal vagy már nem is beszéltek, azt sose felejtsd el, hogy nélküle egyáltalán nem lennél a ezen világon! Ez egyik barátnődre sem mondható el!

A barátaidat megválogathatod, de a családodat nem!

Egy barátnő az életedbe bármikor becsatlakozhat. Megismerheted az iskolában, egy táborban, egy baráti társaság által vagy akár egy fesztiválon. Szerencsés esetben a barátságotok életetek végéig kitart, de az is lehet, hogy egy idő után egy konfliktus miatt vagy minden átmenet nélkül eltávolodtok egymástól, így az életedből bármikor ki is kerülhet. Tehát egy barátnő minden esetben az életed időszakának csak egy részét képezi. Míg az édesanyád már a születésed előtt 9 hónappal is kapcsolatban volt veled! Őt nem te választottad valamilyen szimpátia alapján. Vele a mély kapocs eleve adott. Sőt, ha rossz viszonyba is kerültök vagy ha már nem is beszéltek, ő akkor is az anyukád marad, és ezt az okmányaidban, az anyja neve rovat hűségesen őrzi, tehát fizikai formában is mindig ott lesz veled.

Nem a barátnőd

Véleményem szerint  nem baj, ha édesanyád az egyes számú bizalmasod. Sőt, irígylésre méltó, ha tabuk nélkül, mindent meg tudtok beszélni egymással! Azonban számára az alanyi jogon járó tisztelet automatikusan húz egy határt. Ő örökké az anyukád marad, te pedig 40 évesen is a gyereke leszel.

Bármennyire közeli és bensőséges is a kapcsolatod az édesanyáddal, azt soha ne felejtsd el, hogy ő mindig jóval több volt és több is lesz, mint akár a legjobb barátnőd.

Győriványi Flóra

Tündérkeresztanyu rendelésre segít!

Tanárként végzett, de már az egyetem alatt is több képzést hagyott maga mögött. Számos segítő terület felé érdeklődött (dúla-, jóga, és mediátor képzés, házassági tanácsadó). Első gyermeke 2016-ban született, megtapasztalta a kisgyermekes anyukák mindennapjainak nehézségeit, valamint a generációs családok együttélési modelljét. Csízi-Kurilla Tündével, a Tündérszolgálat egyik alapítójával beszélgettünk.

Pár évvel ezelőtt elindítottátok a Tündér Szolgálatot. Milyen előzmények, tapasztalatok, vagy éppen források hiánya váltotta ki az igényt a vállalkozásra? Mi volt a kezdeti célotok vele?

2016-ban, Bendegúz születése után megtapasztaltam, milyen reggeltől estig egyedül lenni otthon egy pici babával. Nagy felelősség és nagy életminőségbeli változás. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül a nehézségeimmel. Úgy éreztem, hogy jó lenne valakit áthívni, akár csak egy pár órára segíteni, beszélgetni. Elsődleges célunk tehát a Tündérszolgálattal az volt, hogy az újdonsült szülők kapjanak egy kis segítséget a különböző szolgáltatásinkon keresztül, valamint egyfajta edukációt is szerettünk volna beleépíteni, amely arra buzdít, hogy merjünk segítséget kérni és hagyjuk magunk mögött a „majd én megoldom, maximum picit túlvállalom magam” attitűdöt.

Ez a hozzáállás egyáltalán nem válik a családi élet javára, egy stresszes fáradt édesanyától a baba is stresszessé válik. Fontos tudatosítanunk, hogy a gyereknevelés nem csak „két vagy egy szülős” feladat. Néha jót tesz a kapcsolatuknak, ha bejön egy harmadik fél, egy külső segítség, aki segít kilépni a térből, újratöltődni, csupán 2-3 órára.

Miről szól a Tündér Szolgálat? 

Egy mondatban összefoglalva:

Segítséget közvetít, hogy a szülőséget megélhessük, ne csak túléljük.

A Tündérszolgálat során több területtel is foglalkoztok, a segítségre vágyók széles palettából választhatnak. Melyik területért érdeklődnek leginkább az anyukák?

Elsősorban a hordozási és szoptatási tanácsadás az, amiért leginkább keresnek minket. Ez érthető, hiszen többnyire a baba (főként az első baba) születése utáni első hónapban lépnek fel kérdések, kétségek – például elég e a tejem, hogyan szoptassam a babám stb. Emellett még a házassági tanácsadás, ami szerencsére ível felfelé, ez is bizonyítja, hogy egyre többen szeretnének tudatosan figyelni a párkapcsolatukra, a perinatális tanácsadás és a 2-3 órás otthonsegítői támogatást is sokan választják.

Csízi-Kurilla Tünde, Tündérszolgálat alapító
Melyik területet érzed magadhoz a legközelebb? 

Számomra a házassági tanácsadás az egyik “szívcsücsök”, hiszen én magam is tanácsadó vagyok a témában, de elsősorban én az ügyintézéssel, kapcsolattartással és a pályázati anyagok összeállításával foglalkozom jelenleg a vállalkozásban.

Hogyan épül fel a szervezetetek? Sokan vannak önkéntesek nálatok?

Jelenleg négyen vezetjük, közülünk mindenki kisgyermek mellett van éppen otthon. Mellettünk vannak még a szakmai segítők, akiket igyekeztünk a szakma legjobbjaiból választani. 

Éppen egy brand váltáson mentek keresztül. Miért volt erre szükség, mi lesz új a folyamat végére?

Alapvetően azért döntöttünk így, mert szeretnénk a teljes családhoz és nem csak a friss anyukákhoz szólni. A Tündérszolgálat névvel az anyukák voltak a fókuszban, de ez a probléma kör nem csak őket érinti, így szeretnénk a célcsoportot szélesíteni. 

Az új applikációba már bevonnánk a tinédzsereket és az apákat is, valamint tervezünk nemzetközi vizekre is evezni, így fontos, hogy az új nevünk egy nemzetközileg is könnyen kimondható név legyen. 

Jelenleg egy mobilalkalmazást fejlesztünk, ami összeköti a keresletet a kínálattal. Az alkalmazás felületén megjelenik majd egy térkép, ahol a 2-3 órás segítségre vagy egyéb szakmai szolgáltatásokra lehet majd megtalálni a segítőket, látva, hogy ki van a közelben. A segítőket értékelni lehet majd egy skála alapján, így mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb segítőt. Erre jelenleg tőkebefektetőket keresünk.

Hol látod magatokat 5-10 év múlva? 

Cél, hogy egy olyan felületet, platformot tudjunk megalkotni, ami felhasználóbarát, letisztult és megbízható. Szeretnénk öt év alatt egész Magyarország területére eljutni, mindenhol szakmai emberekkel dolgozni. 

Sok családnál az is probléma, hogy anyuka szeretne visszamenni dolgozni, ám gyerek mellett nehéz egy 8 órás munkát bevállalni, például az óvoda időbeosztása, vagy a gyerek váratlan betegsége miatt. Ez a felület nekik is egy B opció lenne – beregisztrálhatnának (tapasztalattal, képesítéssel, saját ármeghatározással) és így részmunkaidőben otthonsegítőként lehetőségük lenne dolgozni.

Úgy tervezzük, hogy 10 év múlva már eljutunk egy nemzetközi piacra, ahol lefedjük Európa számos országát, fókuszban a családokkal. 

Martina, az alapító társ
Mi a legkedvesebb emléked eddig a vállalkozással kapcsolatban az indulástól fogva?

Az egyik legkedvesebb emlékem úgy indult, hogy felkerestek minket, hogy hordozási tanácsadót szeretnének, viszont az édesanya egy három hetes kisbabával volt otthon és csupán fél keze volt. Mondtam a tanácsadónknak a helyzetet, és ő teljesen odáig volt, hogy valaki ilyen nehezített helyzetben is szeretné megtanulni ezt. A tanácsadás remekül sikerült: 2,5 óra alatt megtanította a kismamának a hordozás rejtelmeit, így ő fél kézzel is magára tudta kötni a babáját. 

Tehát azt mondom, hogy nincs semmiben sem lehetetlen, sem a hordozásban, sem semmi másban. Számunkra nagyon motiváló volt az ő példája, mindenképpen szerettem volna megemlíteni. 

Hiszem, és érzem, hogy ha csak egy fél órára segítenek a gyerek mellett, akkor sokkal jobb minőségben tudunk ott lenni a saját gyerekeinknek. Bízom benne, hogy ez pozitív irányba tudja majd formázni a világot.

Az interjút Kisbán Petra készítette.

Kép: tunderszolgalat.hu, Csízi-Kurilla Tünde
Instagram: tunder.szolgalat

Az anyaság valódisága

“Hozzá ne nyúlj! E gyermek az enyém! Hol van az erő, mely e szent kapcsot elszakítni bírja? 

Csak néhány a sok gyönyörű sor közül, melyet Madách Imre tett Éva ajkára az Ember Tragédiájában.

23 éves voltam. Még soha nem voltam Sziget Fesztiválon és hol volt még a diploma! Még alig láttam a világból valamit és lakásom sem volt. Nemhogy lakásom, férjem sem. Ami volt, az egy nagy szerelem, egy pozitív terhességi teszt a kezemben és fejemben Édesanyám mindent eldöntő mondata, melyet oly sokszor hallottam kamaszlány koromban: „Az én unokámat senki nem ölheti meg!” 

Anyukám mindig tovább látott a jövő hétnél, tudta, hogy egy „kényelmi”, indokolatlan terhességmegszakítás bűn és örök törés mindenki életében. Jó előre belém véste, mi igen és mi nem. Így lett a fejemben a gyermek egy nagy IGEN, a terhességmegszakítás egy nagy NEM.

Ha azt kérdezi valaki, hogy megijedtem-e? Igen, megijedtem. Hogy volt-e álmatlan éjszakám? Volt! Eszembe jutott-e, hogy túl fiatal vagyok, élhetnék még, mi mindenem nincs még, hol nem voltam még, buliztam-e már eleget, lesz-e karrierem, mi lesz az alakommal? Nem! Ezek mind nem érdekeltek, egyetlen oka volt a félelmemnek; Velem marad-e a születendő gyermekem édesapja? Velem maradt. 

Kisfiam megszületése után a szülőszobán úgy éreztem, hogy soha nem lesz belőlem ép ember többé. Most már tudom, hogy ez csak a pillanatnyi kimerültség és fájdalom hangja volt. Egy év vele töltött „csak” anyaság után felébredt bennem a vágy, hogy tanulnék. Felvettek a főiskolára. Másodéves voltam, amikor egy újabb kis életet, egy kislányt vártam. Júniusban még épp le tudtam tenni a záróvizsgákat, néhány nap múlva megszületett. Szeptemberben vissza a főiskolára, amíg a csoporttársaim két előadás között a büfébe mentek én hazaszaladtam szoptatni, aztán vissza órára. 

Utolsóéves voltam, amikor édesapjukat külföldre helyezték. Megbeszéltük, hogy maradok Magyarországon a kicsivel és a picivel, megírom a szakdolgozatot, leteszem az államvizsgát. A diploma meglett, hamarosan pedig egy újabb kislány kapaszkodott a pocakomban. Egy éves volt, amikor újra tanulni kezdtem. És kezdődött minden elölről. A jó Isten segítségével és családom támogatásával ez is sikerült.

Ha azt kérdezi valaki, hogy kimaradt-e valami fiatal éveimből, nem volt-e ez egy kicsit korai? A válaszom semmi és nem. Nem én időzítettem, hanem a jó Isten. Ezért lett ilyen tökéletes minden! Még hogy nem leszek többé ép ember! Mindenre képes voltam, mindenhez kaptam hitet és erőt. És még egy ajándékot; Éva szerepében lelkem mélyéből mondhattam el Madách csodaszép sorait:

„E gyemek az enyém! Hol van az erő, mely e szent kapcsot elszakítni bírja?”

Nevén Nevezem

Őszintén az evészavarról – „Ne tegyétek, ti leányok!”

EGY NŐ LEGNAGYOBB ÉRTÉKE A KINÉZETE. EGY NŐ MINDIG FIGYELJEN AZ ALAKJÁRA. EGY NŐ MINDIG LEGYEN GYÖNYÖRŰ…LEGALÁBBIS OLYAN, AMILYENNEK A DIVATIPAR ELKÉPZELI. LEHET AZ ÉLET SOKKAL TÖBBRŐL SZÓL MINT AZ, HOGY HOGYAN NÉZÜNK KI? AZ IDEÁLOK ÉS A TÖKÉLETES TESTKÉP HAJSZOLÁSA KÖZBEN HÁTTÉRBE SZORULNAK A VALÓDI ÉRTÉKEK. A SAJÁT TÖRTÉNETEMET MESÉLEM EL NEKTEK.

Egy kismamának boldognak kell lennie.

Nincs könnyű dolga a gyermeket váró anyukáknak, hiszen a közösségi média minden felületen tökéletes sminkben és ruhában, boldogságtól kicsattanó édesanyákat mutat be, akik még egy fárasztó nap után is pingvintánc kíséretében nyújtják át gyermeküknek a tejszeletet. Rengeteg poszt, cikk és szakirodalom árasztja el őket arról, hogy a várandósság alatt hogyan kell sportolni, a legegészségesebben enni, meditálni, jógázni, hogy a „legjobbat tudják megadni a születendő gyermekük számára”. És persze nem beszélve a rengeteg mami influenszerről, akik már a gyermekágyas hat hét alatt vagy közvetlenül utána arról gyártanak tartalmat, hogy hogyan nyerik vissza a szülés előtti alakjukat. Nem csodálkozhatunk, ha rengeteg nőben ez frusztrációt okoz, mert ő nem érzi magát gyönyörű kismamának vagy tökéletes csodamaminak.

Én nem szerettem terhesnek lenni. Nem a rosszullétek, a kívánósság vagy a hangulatingadozások miatt. Egyszerűen nem láttam magam szépnek. És bár hiába mondta körülöttem mindenki, hogy: „milyen gyönyörű kismama vagy”, én nem hittem el.

A klasszikus kérdésre a válasz, hogy: „tervezett baba volt?” A valódi válasz az én esetemben, hogy: „nem”. A férjemmel az esküvőnk utáni néhány évet még nem a babázásnak akartuk szentelni, hanem végre összeköltözni és utazgatni szerettünk volna, élvezni a fiatalos házaséletet. De ahogy a mondás is tartja: „mesélj Istennek a terveidről, hogy aztán jól megmosolyoghassa. őket” Ez történt velünk is. Valószínűleg ezért éltem meg rosszul a testem változásait.

A terhességem előtt nagyon sokat adtam a külső megjelenésre. Heti többször jártam edzeni, imádtam öltözködni, sminkelni. Műszempilla, köröm, szóval minden ami „egy nőnek ma kell”. Annyira éretlen voltam az anyaságra, hogy azon izgultam a várandósságom alatt, hogy a szülés után soha nem fogom visszanyerni a régi méretemet, és soha nem vehetem fel azt a sok szép ruhát, amiket addig felhalmoztam. (A mostani fejemmel inkább szörnyülködöm azon a rengeteg impulzusvásárláson.) És emellett ott van az a sok leszóló mondat hogy: „Ha gyereket szülsz, úgyis szétmegy az alakod.” „A szülés után ezeket a ruhákat elfelejtheted. Jön a mackónadrág meg a kajafoltos póló.” „Anyukaként úgyis feljön majd rád pár plusz kiló!”

A terhességem utolsó hónapjai jelentették a mélypontot számomra. Nyáron voltam a nyolcadik-kilencedik hónapban, a legnagyobb hassal, pont az esküvőszezon kellős közepén. Azon a nyáron három esküvőre is hivatalosak voltunk, ahol irígykedve néztem a sok szép vékony lányt a gyönyörű ruháikban, én pedig úgy éreztem magam közöttük, mint egy felvitorlázott anyahajó. Még táncolni se mertem kimenni, mert attól féltem, hogy mit gondolnak mások, ha ekkora hassal táncra perdülök? Sóvárogva néztem a finom koktélokat és italokat, miközben szürcsölgettem a mentes vizet.

A terhesség alatt egyszer sem mertem a mérlegre állni. A növekvő számokról hallani sem akartam.

Aztán megszületett a kisfiam. És habár ugyanannyi kilóval jöttem ki a kórházból, mint amennyi a teherbeesésem előtt voltam, nekem ez nem volt elég. A kilenc hónap alatt annyira beszűkült a tudatom, annyira csak arra tudtam koncentrálni, hogy biztos még mindig olyan nagy darab vagyok, hogy nem férek be az egyetemi padokba (az egyetemen a vizsgáimat külön asztalnál írtam, mert pocakkal nem fértem be az előadói padsorokba). Nevetséges, de az első dolgom a kórházból hazaérve az volt, hogy a mérlegre álltam és felvettem az összes régi nadrágomat, szoknyámat és ruhámat. Hiába láttam, hogy minden feljön rám, nem nyugtatott meg. Lázasan vetettem bele magam a szülés utáni megújulásba, különböző megvonásos diétákba, időszakos böjtbe, kalóriaszámláló alkalmazásokba, youtube videókba. 

A fogyás megnyugvást hozott a számomra. Úgy éreztem, hogy visszanyertem a kontrollt az életemben. Azt az irányítást, amit elveszítettem akkor, amikor terhes lettem és felborult minden, amit elterveztem. Ez volt az egyetlen kapaszkodó, ami állandóságot jelentett, mert valljuk be, gyerek mellett az élet a folyamatos újratervezésről szól. És persze elégedett voltam magammal, hogy igen, én nem az a nő vagyok, akire a szülés után rá sem ismernek.

Aztán jött a mélypont, amikor a 168 cm-hez 45 kg voltam és a férjem jelezte, hogy ne tovább, hogy ő ezt már nem bírja nézni. Azt mondta, hogy az élet sokkal többről kell, hogy szóljon, mint az, hogy hogyan nézünk ki. Akkor ez szívenütött és rájöttem, hogy ez mennyire így van. Hogy mennyi időt és boldog percet rabolt el tőlem az evésszavar, amiben élvezhettem volna az anyaságot, a fiatalságot, a gyermekemmel együtt töltött perceket. Emellett szeretnék még testvért a kisfiamnak is, de anyukám szembesített vele, hogy ez 45 kilósan nem fog menni. Akkor eldöntöttem, hogy kilábalok valahogyan ebből a beteg állapotból. 

Magamon nem tudtam segíteni, így elkezdtem reggelente olvasni a napi evangéliumot. Akkor pont olyan időszak volt, hogy egymást követték a betegek és bénák meggyógyításáról szóló történetek. Az egyik elmélkedésben volt az a mondat: hogy a test gyógyulása a lélek gyógyulása is egyben. Én pontosan ezt éltem meg akkor. 

Kikövettem az összes olyan influenszert, akik úgy éreztem hamis ideált közvetítenek felém. Letöröltem a telefonomról a kalóriaszámláló alkalmazást és eladtam a diétás receptkönyveimet is. Elkezdtem követni olyan tartalomgyártókat, akik ebben a témában nyújtanak segítséget vagy a bodyposity-vel foglalkoznak. Ahogy jöttem kifelé az evésszavarból éreztem, ahogy színesedik és kitágul a világ. Valódi flow érzést és boldog kikapcsolódást találtam a főzésben, élveztem, hogy van energiám a napi feladatokhoz és kihívásokhoz. Szeretem, hogy nem azért sportolok, hogy minél több kalóriát égessek el. Több türelmem lett és felszabadulttá váltam. A lelkem megnyugodott, mert már tudom élvezni, hogy az élet mennyi mindenről szól és hogy tudok segíteni másoknak. 

Átértékelődtek a dolgok körülöttem. A ruháim és sminkcuccaim egy nagy részét eladtam vagy eladományoztam és boldog vagyok, hogy olyan tárgyak vesznek körül, amelyekre valójában szükségem van, amiktől igazán jól érzem magam.

Megtanultam, hogy a gyermekemnek egy dolog a fontos, hogy kiegyensúlyozott és boldog anyukája legyen. A férjemnek is egy dolog számít, hogy egy felszabadult és vidám nővel éljen együtt, akivel jó együtt lenni, és a legkevésbé sem az, hogy van e rajta plusz három kiló.

Ha újra visszamehetnék az időben azt kívánnám, bárcsak élvezni tudtam volna az anyaság minden percét, mert minden pillanata olyan csodálatos idő, ami sosem tér vissza többé. De valójában nem bánom, hogy megéltem mindezt, mert ez tanított meg másokért élni és kilépni a saját önközpontúságomból. Talán ez tett alkalmassá arra is, hogy egy önző kislányból anyává nőjek fel.

Győriványi Flóra

#edrecovery #bodypositivity 

Lelki adoptálás – Két 16 éves lány tanúságtétele az élet mellett

Luca és Orsi 10. osztályos korukban határozták el, hogy lelki adoptálás formájában mentenek meg egy-egy magzatot az életre. Elhatározásukról, felfedezéseikről, tapasztalataikról beszélgettünk.

Mit jelent a lelki adoptálás?

“A lelki adoptálás egy imádságos elköteleződés egy édesanya méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert gyermek – lelki szüleivé tesz minket.” (lelkiadoptalas.hu)

A lelki adoptálással lehetőséged van imádkozni egy magzatért, akinek az édesanyja abortáláson gondolkodik. A lelki adoptálóknak lehetőségük nyílik rá, hogy örökbefogadjanak egy magzatot, imáikkal segítsék és védelmet biztosítsanak számára. 

Sokak tanúságtétele bizonyítja, hogy bár a folyamat során sosem találkozunk a lelki gyermekünkkel, mégis érezhetjük a jelenlétüket – legtöbben a születés pillanatát is megérzik.

Hogyan találtatok rá?

Luca: Egyszer a templomban hirdették ezt a lehetőséget, ami először nem fogott meg annyira. Aztán Édesanyám elkezdte a 9 hónapig tartó imádságot egy ismeretlen magzatért, és végignéztem, ahogy csinálja.  Majd a plébánián is jött egy lehetőség, hogy közösen, egy közösségként mindenki adoptáljon lélekben egy gyermeket, és ekkor határoztam el, hogy én is végigcsinálom a folyamatot. 

Orsi: Egyik barátom mesélt nekem erről a lehetőségről, és ajánlotta, hogy kapcsolódjak be. Érdekelni kezdett a kezdeményezés, ezért utánanéztem, hogy mi is ez pontosan. Mivel az abortusz kérdés előtte is érzékenyen érintett, úgy döntöttem, én is örökbe fogadok egy magzatot.

Hogy néz ki maga a lelki adoptálás folyamata?

Orsi: Az első lépés a fogadalmi ima, amikor az adott szülő örökbe fogadja Isten által  kiválasztott gyermekét. Ezt a fogadalmat egy saját felajánlással erősíti meg, innentől kezdődik a 9 hónap, mialatt a szülő minden nap elimádkozza a lelki adoptálás imáját és egy tized rózsafüzért. 

Mesélj a saját tapasztalatodról, milyen volt a 9 hónap?

Luca: 9 hónap hosszú időnek tűnt először, szinte teljesíthetetlennek, de minden hónap észrevétlenül elszállt. Megvoltak a maga hullámvölgyei, időnként elfelejtettem egy-két imát, vagy nem sikerült betartani fogadalmamat, de a lényege, hogy visszatérjünk a kijelölt útra, akárhány napot is hagyunk ki. Személy szerint én azzal szórakoztattam magam, hogy minden hónapban megnéztem, milyen nagy lehet már a kis pocaklakó, így nem vált sose unalmassá a folyamat. A 9. hónap vége  pedig  nagyon fura érzés volt, hogy ilyen hamar vége lett ennek a csodálatos kalandnak, és már nem kell aggódnom a kisbabáért. 

Orsi: Az első pár hétben nagyon oda kellett figyelnem, hogy minden nap imádkozzam az örökbe fogadott kisbabámért. Ki kellett alakítanom egy rendszert, hogy a napom részévé tegyem ezt az imát. Akkortól nem okozott aggodalmat ez a felelősség, amikor rutinná vált, hogy minden reggel, iskolába menet, séta közben mondom el a tized rózsafüzért.

Mivel már az első perctől kezdve valamilyen titkos módon elkezdtem érzelmileg kötődni a születendő gyermekhez, sokat gondoltam rá, legbelül nagyon féltettem Őt. Az volt a fogadalmam, hogy minden szerdán elmegyek Szentmisére, amit Érte ajánlok fel. Ezek az alkalmak bizalommal töltöttek el, amikor az Atya kezébe helyeztem a kicsi életét. A 9 hónap alatt, bennem is változás történt. Felelősnek, valódi szülőnek éreztem magam, akinek feladata, hogy óvjon egy veszélyben lévő életet. Ugyanakkor meg kellett tanulnom, hogy bármilyen sűrű is az adott napom, időt kell szánnom a fogadalmam betartására. Amikor egy egy nap ezt elfelejtettem, szörnyű lelkiismeret furdalásom volt, de tudnom kellett megbocsátani magamnak és bízni Isten megbocsátásában is. Nagyon sokat segített viszont, hogy volt kivel együtt csinálnom az egész vállalást. Meghatározó élmény volt számomra, az a kicsit abszurd este, amikor egy buliban hajnali 3-kor kerítettünk alkalmat erre az imádságra.

Mit csinálnál másképpen, ha most kezdenéd elölről a 9 hónapot?

Orsi: Ha elölről kezdeném, annyit csinálnék csak másképp, hogy bevonnék több embert a környezetemből, hogy mindig tudjuk emlékeztetni egymást, és akár közösen imádkozni. “Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”

Luca: Ha visszamehetnék, és valamit máshogyan csinálhatnék, akkor az ígéretemet változtatnám meg. Fontos, hogy egy reális, 9 hónapon át teljesíthető fogadalmat kell tenni, amit bárhol van az ember (pl.:nyaraláson, táborban…) akkor is meg tudja csinálni. De ez az időszak tökéletes arra, hogy megismerje az ember önmagát, hogy mire és meddig képes saját akaratából. Én előtte nem voltam kitartó, mindig mindenbe belekezdtem, de semmit se vittem végbe, ezért nagy büszkeséggel töltött el, amikor befejeztem a 9 hónapot.  

Mit ajánlasz valakinek, aki most vágna bele a lelki adoptálásba?

Luca: Ne adjátok fel, ha túl nehéznek tűnik. Beszéljetek másokkal erről a lehetőségről, és csináljátok minél többen egyszerre, az még több motiválást ad. Gondoljatok arra a kisbabára,  akit ezzel megmentetek. És ne feledjétek: nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg.

Orsi: Én is hasonlót tanácsolnék. Képzeljétek el a picit, hogy hogy néz ki, fiú vagy lány  mekkora lehet, és szeressétek! Ha elsőre hosszúnak is tűnik a 9 hónap, ne ijedjetek meg tőle, hanem vágjatok bele. Rá fogtok jönni, hogy naponta 5-10 perc egy imáért érte mindig akad.

Interjút készítette: Kisbán Petra

Forrás:

Isten éltesse az Édesanyákat!

Május első vasárnapja minden évben a gyerekrajzok, orgonák és versek által elhalmozott nap, mikor édesanyáinknak és nagymamáinknak adunk köszönetet, hogy igent mondtak ránk. Az idei anyák napja megünneplésére olvasóinkat kérdeztük, mit jelent nekik édesanyának lenni.

Mit jelent Számodra Édesanyának lenni?

Anna (két kisfiú édesanyja): Eddig soha meg nem tapasztalt, mély kapcsolatot. A gyerekeimmel. És Istennel.

Flóra (egy kisfiú édesanyja): Gondoskodást.

Szerintem önátadás, a végtelenszer megtérülő fajta. Megállás nélküli, visszafordíthatatlan, életre szóló felelősség, életet bearanyozó pillanatokért.

Otília (egy kislány édesanyja)

Kati (négy felnőtt gyermek édesanyja): A világ legcsodálatosabb dolga.

Réka (két lány és egy fiú édesanyja): Kiteljesedés. Életemben ebbe tettem a legtöbb energiát. És a legtöbbet is ebből kapok. Csodálattal nézem a gyerekeimet. Felfoghatatlan érzés ez. Mindennél jobb és mindennél nehezebb, ha jól akarjuk csinálni.

Ráhel (egy tizennégy hónapos kisfiú édesanyja): Azt hiszem a legnagyobb csoda az életemben. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek érte, hogy ezt megélhetem, az összes örömével és nehézségével.

Orsolya (hat gyermek édesanyja és két kislány nagymamája): Élethivatást.

Nóra (egy hét hónapos kislány édesanyja): Egy izgalmas kaland részese lettem, ami ugyanakkor komoly felelősséggel jár.

Mennyire éled meg hivatásként az anyaságot?

Mindennap felkelni, szeretni, gondoskodni, felülkerekedni. Az édesanyaság számomra valódi hivatás, hiszen akkor is annak kell maradni, amikor mást szeretnék, más terveim vannak. Hivatás, mert nem csak akkor kell annak lenni, amikor szép és könnyű, hanem akkor is, amikor pokolian nehéz.

Flóra

Otília: Az egyik, de kétségkívül a legnemesebb hivatásként!

Réka: Mivel a munkám pénzkereset volt csak és nem hivatás, ezért az anyaság nekem nagyon fontos, hogy abban kiteljesedjek és jól csináljam. Élvezem is és úgy érzem, hogy a sok energia, ami itt belefektettem, annak megvan a gyümölcse.

Nóra: Olyan szempontból hivatás, hogy szeretnék minél jobb lenni benne, folyamatosan fejlődni és lépést tartani a változásokkal. A mindennapokban inkább egy szerepnek élem meg az anyaságot, és az anyai szerepemmel azonosulok.

Ráhel: Teljes mértékben. Tudom, hogy erre a Jóisten hívott meg és ő adja az erőt hozzá.

Melyek azok a nehézségek, amelyek megerősítik Számodra, hogy anyának lenni hivatás?

Kati: Például, hogy nem lehet abbahagyni, feladni és hogy óriási a felelősségünk a gyermekünk életében.

Azt hiszem körülbelül az összes, ami vele jár. A kialvatlanság, türelem, kitartás… és az önbizalom, hogy igen, képes vagyok rá, vagy a teljes lemondás olykor magadról, és teljesen háttérbe tenni a saját igényeinket…

Ráhel

Otília: Fáradtság, egy fáradhatatlanságot megkövetelő munkában.

Anna: A mindennapisága, hogy nincs belőle kiszállás.

A magammal való állandó küzdelem. Hogy elég jó legyek. Magamnak megfeleljek ebben a 0-24 órás foglalkozásban. Állandó készenlét és állandó változás.

Réka

Flóra: Mindennap újratervezni, felülírni a terveket és elképzeléseket. Mindig mérlegelni, hogy mi a valójában fontos és mi az, ami várhat vagy amit el lehet engedni. Ezek sokszor önfeladással járnak.

Orsolya: Állandó készenlét, önátadás, önzetlenség.

Mi a legpozitívabb, legviccesebb emléked anyaként?

Ráhel: Az elején elfelejtettem mindent. Elfelejtettem bezárni az autót. Papucsban indultam el sétálni. A kisfiam a mai napig hajszárító hangra alszik el olykor.

Amikor reggel felébredek, és akármerre nézek, egy családtag szuszog mellettem – hajnalban mindenki áttelepül a szülői ágyba. Aztán a kávémmal üldögélek a fotelben és megjelenik egyik vagy másik, az ölembe kucorodik és közös mélázással kezdjük a napot.

Anna

Kati: Az együtt töltött idők, a közös éneklések, közös programok. 

Otília: Bizalom, büszkeség. Ha kétségeim támadnak, csak bele kell néznem a szemébe. A világ maga!

Flóra: Újra őszintén én is gyerek lehetek. Újra felfedezhetem azokat a dolgokat, amiket már régen elfelejtettem vagy sokáig észre sem vettem. Észreveszem a parkban a mókusokat és kismadarakat vagy a szép, hibátlan tobozokat és leveleket. Meg tudok örülni egy szirénázó rendőrautónak vagy egy piros trolibusznak. Újratanultam egy csomó dalt és mesét.

Sokkal színesebb a világ édesanyaként.

Réka: A testvéri szeretet, babaillat, bababőr. 

Nóra: Amikor kislányommal nézzük magunkat a tükörben, nagyon megörül, hangosan nevet, aztán lehunyja a szemét és hozzám bújik a buksijával…

Orsolya: Annyi van, hogy nem tudnék most választani!

Köszönjük szépen a sok választ! Édesanyának lenni tehát felelősség, hivatás és egy egész életen át tartó kaland, ami formál. Nem hétköznapi, sokkal inkább „mindennapi” hősök ők, akik sok napot újra- és újra terveznek, néha fáradtan kelnek, de este ugyanúgy mesélnek, sebeket gyógyítanak, gyógypuszit adnak… és néha papucsban szaladnak el a boltba, ha nem figyelnek!

 Életünk kezdetétől ott vannak mellettünk, ezért felnőttként is számít, hogy lélekben támogassanak minket, pont úgy, mint amikor az első lépéseinket tettük meg a kitárt kezük felé.

Van olyan része a szívednek, ami csak akkor nyílik ki, ha gyermeked lesz. (The Loretty c. film)
Isten éltesse az Édesanyákat!

További kapcsolódó cikkeinket a #anya tagen éritek el.

Ő is beéri kevesebbel! – A minimalista gyereknevelésről

ANNYIRA CUKI, HOGY NEM BÍRTAM OTTHAGYNI! – AZ ÖSSZES INFLUENCER EZT AJÁNLJA, BIZTOS NAGYON SZUPER! – NEKEM SOSEM VOLT ILYENEM, EZÉRT NEKI MINDENKÉPPEN LESZ! – TERMÉSZETESEN CSAK A LEGJOBBAT AKAROM MEGADNI NEKI! Bármennyire is mást akar velünk elhitetni a közösségi média és a játékipar, egy gyerek sokkal kevesebbel is beéri, mint azt gondolnánk!

Én mindent, vagy mindenből a legjobbat akarom megadni a gyerekemnek! – Hangzik el a klasszikus mondat, arra való hivatkozásként, hogy az adott illető miért halogatja a gyermekvállalást. Sokan arra várnak, hogy előbb megteremtik a „szükséges életszínvonalat és feltételeket”, és ha minden „készen áll”, csak utána szeretnének lebabázni. Valahol megértem ezt a fajta igyekezetet és gondolkodásmódot, azonban az a tapasztalatom, hogy sok felnőtt túlmisztifikálja, hogy mit is jelent az a „minden”, amit meg akar adni a gyermeke számára.

Magamat is alig tudom fenntartani. – Kényes téma, hiszen vannak olyanok, akik valóban a mindennapi megélhetésért küzdenek, de sokszor olyanok hivatkoznak erre, akik a saját életükben is fenntartanak olyan felesleges, luxus szokásokat, vagy megengednek maguknak a közösségi média közvetítése által olyan nélkülözhetetlennek vélt szolgáltatásokat vagy tárgyakat, amelyek miatt a gyermekvállalás valóban irdatlan kiadásnak tűnhet. Véleményem szerint sok felnőtt a saját életét tekintve sincs tisztában azzal, hogy mi az, amire valójában szüksége van, és nem csak a jóléti, fogyasztói társadalom nyomása készteti arra, hogy fenntartson egy olyan életszínvonalat, amiből bőven alábbadhatna.

Ha szívünkre tesszük a kezünket, és megvizsgáljuk a minket körülvevő dolgokat, akkor rájöhetünk, hogy jóval kevesebbre van szükségünk, mint azt gondolnánk. 

Szegény szülők!

A közösségi média, a reklámok és a mára kialakult társadalmi elvárások sem segítenek abban, hogy egy kezdő szülő kimazsolázza a rengeteg információból és termékből azokat, amelyek tényleg fontosak, vagy valós segítséget nyújtanak a számára, és nem csak a bababiznisz keltette lelkiismeret-furdalás miatt vásárolja meg őket attól való félelmében, hogy valami nélkülözhetetlent von meg szeretett gyermeke megfelelő testi-lelki fejlődésétől.

A legfontosabb kérdés bármilyen termék megvásárlásakor: Valóban szüksége van rá a gyermekemnek? – ezt a kérdést az alábbi szempontok felől érdemes megközelíteni:

1. A gyermekem létfenntartásához szükséges?

Vannak olyan termékek, amelyeket nem kell megindokolni. Ha nincs a gyerkőcnek téli kabátja vagy cipője, akkor nem kérdés, azt venni kell. Azonban már a tizedik cuki rugdalózónál vagy a kifejezetten egy alkalomra vagy ünnepre vásárolt ruhadarabnál (gondolok itt a karácsonyi feliratos vagy mintás darabok esetére) ott már érdemes elgondolkodni azon, hogy kinek van szüksége ezekre a ruhákra? A gyereknek vagy a szülőknek, hogy aranyos családi képet lehessen csinálni a szépen felöltöztetett csemetével?

2. Nem is tudtam, hogy erre szükségem van!

Vannak termékek, amelyek esetében ha őszintén magunkba nézünk, valahol érezzük, hogy teljesen feleslegesek: a mindenféle elalvást segítő, nyugtató hangot, rezgést sugárzó plüssállatok, a szuper, minden készséget IS egyszerre fejlesztő játékok, és még bőven folytathatnám a sort… – ezeknél is fel kell tennünk a kérdést: ha nem láttam volna meg a boltban vagy egy hirdetésben, akkor is felébredt volna bennem az igény arra, hogy valami ilyesmit keressek a gyermekem számára?

3. De hát mindenkinek van!

A felnőtt életünkben is sokszor ez a legnehezebb: belátni azt, hogy nincs szükségünk valamire, ami a legtöbb embernek van. Ehhez persze kellő önismeret szükséges. A gyerekcuccok esetében sincs ez másképpen. Azért, mert valami most éppen népszerű, sőt az is lehet, hogy más esküszik rá, hogy neki az életét változtatta meg az adott termék, nem biztos, hogy a mi családunkban is kell az. Lehet, hogy a szomszéd gyereke jobban alszik vagy eszik tőle, lehet, hogy attól kezdett el előbb járni vagy beszélni, és még folytathatnám a példákat, de legyünk magabiztosak, és hallgassunk az ösztöneinkre: a saját gyermekünket és az ő igényeit mi ismerjük igazán. Ne plántáljuk belé már az élete kezdetétől fogva azt, hogy mindig mindennel rendelkezni kell, ami másoknak is van!

4. #szponzorálttartalom

Fiatal anyukaként természetesen én is olvasok blogokat, követek különböző platformokon más anyukákat és gyerekneveléssel kapcsolatos fórumokat. A különböző mami influencerek időről-időre elárasztják a felületeiket olyan termékekkel, amelyek előtt már számos másikat kipróbáltak, és egy sem vált be, de persze EZ megváltoztatta az életüket, a gyermekük varázsütésre egészséges, kiegyensúlyozott, boldog és okos lett. A hirdetésekkel szemben mindig legyen egy kritikus pajzsunk! Ne legyünk az ilyesfajta befolyásolás áldozatai, higgyük el magunkról, hogy tudatos fogyasztók vagyunk, akik képesek nemet mondani egy ajánlatra vagy egy termékre, még akkor is, ha világmegváltó dolgot ígér!

Ide kapcsolódik az is, hogy a gyerekünk nem reklámtábla! Nálam abszolút kizáró ok a kisfiam esetében minden feliratos, mesehősös, márkajelzéses ruha vagy játék! Nem szeretnék valami mesterségesen kreált gondolatot vagy üzenetet szó szerint ráaggatni a gyerekemre, főleg úgy, hogy neki ebbe semmilyen beleszólása nincsen!

5. Nekem sosem volt ilyenem!

Nehéz felülkerekedni a gyerekkori sérelmeinken. Nekem például kislánykori álmom volt egy villogós tornacipő, amit sosem kaptam meg, mert a szüleim giccsesnek találták. Bennem is megfogalmazódott, hogy: márpedig ilyen az én gyerekemnek lesz! De amikor jobban belegondoltam, akkor jöttem rá, hogy nem biztos, hogy neki is az lesz a legnagyobb vágya, ami nekem volt, és lehet, hogy őt egyáltalán nem fogja boldoggá tenni az a bizonyos villogós tornacipő, hanem valami egészen más. Ez a pont is azt erősíti, hogy a gyermekeink valódi igényeire figyeljünk, és kerekedjünk felül azokon a gondolatokon, hogy szerintünk mi teszi őket boldoggá.

Mindegyik szempont lényege az, hogy tudatosítsuk: Mi vagyunk a családunk kormányzói, Mi vagyunk a házunk urai, Mi vagyunk a gyermekek szülei, ezért minden lehetőségünk és jogunk megvan arra, hogy eldöntsük, hogy milyen termékek és szolgáltatások kerülnek be a mindennapi életünkbe és a háztartásunkba!

Nehéz ellenállni

Egy pár évvel ezelőtti kutatás szerint az USA-ban a gyerekeknek évente 286 milliárd dollárnyi családi kiadásra van befolyásuk. Nem is csoda, hiszen az államokban éves szinten 16 millió dollárt fordítanak gyerekeket célzó hirdetések elkészítésére. A kisállat mellet a baba vagy a kisgyerek a legnépszerűbb reklámfogás, őket felhasználva sokkal több terméket el lehet adni, mintha azokat önmagukban népszerűsítenék. Az újszülött esetében még kizárólag mi döntünk a kiadásaink felől, azonban amikor már a csemeténk nagyobbá válik, megjelennek az ő igényei és kívánalmai is. A gyerekek a legvédtelenebbek marketinges fogásokkal szemben, és ha mi felnőttek nem vagyunk elég határozottak az elképzeléseinket és szabályainkat illetően, könnyen kicsúszhat a kezünkből az irányítás, és egy szempillantás alatt azt vehetjük észre, hogy elöntötték az életünket a kacatok.

A túl sok holmi pedig túl sok választási lehetőséggel is jár. Ez a felnőtt életünkben is igaz. Mi nők ismerjük azt az érzést, hogy kidől a sok ruha a szekrényből, mégis azt érezzük, hogy „nincs egy rongyunk se”. A gyerekek esetében ugyanez a helyzet. A kisgyereket megzavarja a túl sok választási lehetőség, frusztrálttá és nyugtalanná teszi, ahogyan minket is, ha döntésképtelen helyzetben vagyunk, mert elveszünk a bőség zavarában. Ez az első indok, hogy a gyereknek kevesebb dolga legyen.

A mindennel elhalmozott gyerek egy idő után semminek sem tud örülni.

Az, akinek mindene megvan, sosem vágyakozik, emiatt nem éli át annak az örömét, ha valamiért  nehezen megdolgozott, és végre megszerezte vagy megkapta azt, amire nagyon sokat várt. Nagyon fontosnak tartom, hogy már a kezdetektől fogva azt felfogást erősítsük a gyerekben, hogy minden dolog, ami körülvesz bennünket, az nem eleve adott, a mi tudatos döntésünk és választásunk, hogy ott van, és a tárgyak vannak értünk és nem fordítva, így azokat engedjük be az életünkbe, és tartjuk meg, amik valóban örömet okoznak, vagy hasznosak a számunkra. És igen, ezt minden vásárláskor végig kell gondolni. De ha már nagy nehezen megdolgozunk a pénzünkért, amit aztán különböző dolgokra el is költünk, úgy vélem, ez a mérlegelés nem nagy fáradság.

Sokan azt hiszik, hogy ha egy gyerek unatkozik, akkor egyből ki kell találni neki valamit. Ez azonban nem így van. Fontos, hogy a gyermek unatkozzon, mert akkor születnek a kreatív gondolatai, akkor találja fel magát. Ha mindig előidézzük valamivel a játékot, és elfoglalttá tesszük, pont azokat a készségeit és kreatív energiáit csorbítjuk meg, amelyeket annyira minden erőnkkel fejleszteni szeretnénk. Ez ránk felnőttekre is igaz. Mi is akkor tudunk új dolgokat kitalálni, vagy valamibe belevágni, ha van szabad kapacitásunk ezzel foglalkozni. Ha minden pillanatban a figyelmünket leköti valami, nem jut időnk elmélkedni, gondolkodni, ötletelni, ezáltal fejlődni.

Nem csak a mennyiség számít!

Nem csak az a lényeg, hogy a gyereket ne halmozzuk el sok felesleges dologgal, hanem az is, hogy ami viszont van, az ép, szép, egyszerű és korának megfelelő legyen. 

Mi felnőttek is (jobb esetben) megválunk a törött, használhatatlan tárgyainktól. A gyerekjátékoknál ez éppen ennyire fontos. Ő is tanulja meg, hogy amink van, arra vigyázunk, de ha valami tönkremegy, és már nem tudjuk jól megjavítani, akkor el kell köszönnünk tőle, hiszen a tárgyak értünk, a mi szolgálatunkra vannak. 

Az esztétikai érzék fejlesztése már a kezdetektől fogva jelen van. A gyerekünk környezetében is azt erősítsük, ami szép, kellemes. Ha belegondolunk, mi is ilyen dolgokkal vesszük körbe magunkat, mi is ezt szeretjük. A játékok és a könyvek kiválasztásánál én fokozottan figyelek arra, hogy a kisfiam szépen és gondosan illusztrált és megformált képekkel és tárgyakkal találkozzon, amelyekre jó ránézni, és kézbe venni.

Egy játék legyen egyszerű. Ezt úgy értem, hogy több dologra lehessen használni. Minden, ami túl egyértelmű, vagy valamihez nagyon erősen tartozik, lecsökkenti a kreatívan felhasználható lehetőségek tárházát. Tipikusan ilyenek a rengeteg alkatrészből álló, csak ahhoz a bizonyos játékhoz tartozó darabok, a különböző mesékből származó figurák, vagy a mindent IS tudó, hangeffekteket kiadó játékok, amelyeket az első elem kimerülése után már sosem töltünk újra. Néhány fakocka, egymásba rakható pohár, harmónikakönyv sokkal tovább leköti a gyerek figyelmét, hiszen rengeteg módon lehet variálni őket.

És az utolsó szempont talán egyértelmű, de a játékok, amik körülveszik a gyerekünket, a korának megfelelőek legyenek. Én is eltettem pár olyan játékot, amik korábban lekötötték a kisfiamat. Például amikor a formabedobó már nem jelentett kihívást a számára, eldobozoltam, és félretettem a majdani kistesónak, hogy ép és szép állapotban majd ő is megörökölhesse. De túl bonyolultak se legyenek, hiszen ha nem érti a játékot, csak frusztrált lesz.

A csapda

Még ha ismerjük is a gyerekünk igényeit, akkor is könnyű túlzásokba esni. A kisfiam például odavan az autókért, így néha nekem is nehéz meggyőznöm magam a boltban egy-két új és szép darab láttán, hogy: nem, van már otthon bőven elég autónk!

A minimalista gyereknevelés lényege tehát az, hogy a gyermekünkben már kiskorától kezdve azt erősítjük, hogy a tárgyak fontosak, hiszen értünk vannak, a mi életünket teszik boldogabbá és könnyebbé, így amiket szeretünk, azokra vigyázunk, hogy minél tovább velünk lehessenek. Ezenkívül megtanítjuk neki, hogy felismerje, hogy mi az, ami valóban őt szolgálja, amire szüksége van, hogy később ellen tudjon állni a különböző reklámfogásoknak és a társadalmi nyomásnak. A minimalista gyereknevelés lehetővé teszi, hogy a gyermekeink az élet egyszerű, de szép dolgait vegyék észre. És végül sokkal több készségük fejlődik a kreativitásuk által, mintha azt mesterségesen stimulálnánk, vagy előidéznénk mindenféle célirányos, direkt ezt a célt szolgáló játékkal vagy elfoglaltsággal.

És ne felejtsük el, hogy a gyereket úgyis az érdekli, amit elsősorban nem neki találtak ki. Éppen ezért felesleges túl sok dologba beruházni. Egy fakanál egy keverőtállal elmélyültebb játékot tud biztosítani, mint bármely gyerekjáték, és az édesanyák öle a legmegnyugtatóbb hely, az összes ringatható, speciális babaágy vagy pihenőszék közül.

+1 Tanács, ha ajándékozni szeretnél

Ha babalátogatóba mész, vagy ajándékot szeretnél vinni egy gyerek számára, egyeztess a szüleivel! Tiszteld meg őket és az otthonukat azzal, hogy olyasvalamit viszel nekik, amire ők is az áldásukat adják, és amire valóban szükségük van. Lásd meg bennük az otthonuk bölcs kormányzóit, akik eldöntik, hogy mit szeretnének az életükbe beengedni. Törekedj inkább az élmény, a fogyasztás és a szolgáltatás típusú meglepetések irányába! Ha babalátogatóba mész, a legjobb választás az ajándékkártya vagy utalvány! A szülő tudni fogja, hogy mire szeretné felhasználni, míg egy századik aranyos plüssállatot csak bosszúsan fog ide-oda pakolgatni.

Számomra A szakirodalom, az etalon Kim John Payne Egyszerűbb gyerekkor című könyve, amit bátran ajánlok, sőt kötelezővé tennék minden leendő és gyakorló szülő számára!

Ne feledjük, egy gyerek attól boldog, ha szerető, gondoskodó, kiegyensúlyozott szülei vannak, és  nem attól, ha mindent (ami megvásárolható) megadnak neki. Ha őszintén magunkba nézünk, mi sem a tárgyaink birtoklásától leszünk elégedettek.

Győriványi Flóra

#egyszerűbbgyerekkor #minimalizmus #minimalism #childhood #anyavagyok #mik #elégjószülő #nevelés #kötődőnevelés #válaszkésznevelés

Nem csak puccparádé az anyaság

Nem csak puccparádé az anyaság. Sőt, valójában nem is puccparádé, sokkal inkább csak parádénak mondanám. Bár azon a tényen, hogy nem lehet mindig jól fésültnek és tip-topnak lenni, korábban nehéz volt túllendülnöm. Mostanra azonban a világ legjobb dolga, hogy tudatosítottam magamban: nem lehet minden tökéletes! 

Nehezebb napjaimon már a saját, apró kis praktikáimon nevetek. Ugyanis az anyaság azzal is jár, hogy nagy feltalálónak képzelem magamat, innovációim már-már szabadalmi bejegyzésért kiáltanak. Vegyük például a legfrissebb újításomat – kifejlesztettem a tökéletes módszert a hajtogatás elkerülésére, bár azért némi finomhangolásra szorul. Időnként eljutok arra a pontra, hogy ha tényleg nincs kedvem az élére vasalt ruhákat a rendezett szekrénybe bepakolni – na, ilyennel sem találkoztam mostanában –, egyszerűen csak bevágom suttyomban a szennyesbe. A férjem sosem veszi észre, néha még meg is jegyzi, hogy milyen szépen elpakoltam, nincs is elől semmi haszontalan vagy oda nem illő. Ha tudná, hogy már a szennyesben pihen az elől maradt motyó, lenne meglepetés. Van, amikor azonban emiatt elszégyellem magamat, mégsem kéne duplán dolgoztatni a mosógépet. Ilyen elszégyellős időszakomban fordul elő, hogy három ruhát hordok felváltva, mert a szárítógépből kivéve már egyből bújok is bele az aznapi outfitembe. Ez talán jobb megoldás a hajtogatás megúszására, mint a szennyesbe süllyesztés, de nem mindig gondolkozom időben. 

Azonban megnyugtató a tudat, hogy ezzel korántsem vagyok egyedül. Sokat beszélgetek másik anyukákkal, akik megosztják velem a tapasztalataikat. Innen tudom például – ami kicsit fájó pont is nekem –, hogy valószínűleg mégsem én találtam fel a legszuperebb elkerülő manővereket. Mindenki nagy feltaláló otthon. És mindenki tudja, hogy nem kell mindig, mindenkinek megfelelni. Szóval, ha jól esik, menj mosdóba, mert ott csend van, csinálj úgy, mint aki alszik, rejtsd el Te is a hajtogatnivalót. Magaddal legyél rendben, tudj nevetni a legnehezebbnek tűnő napokon és legyél tökéletlenül tökéletes! Vannak még hasonló tippjeim kezdő anyukáknak, de nem lőhetem el a teljes eszköztáramat egyből. Plusz, ha ezt a férjem is olvassa, mindegyik praktikának annyi…

Enzsöl – Evellei E. Molli

 Kép: Pexels