“Istent szerzőtársamnak is mondhatom” – interjú Lackfi Jánossal

Istenről, facebookról, versekről, nőkről és férfiakról… Lackfi János József-Attila díjas költőnek, a #jóéjtpuszi szerzőjének tettük fel kérdéseinket, ő pedig válaszolt. 

Ahogy az ajánlómban is írtam, én először egy Facebook poszton keresztül találtam rá az első „Lackfi-versre”. Hogyan jött az ötlet a Facebook + vers kombinációra? A Facebook a modernkori evangelizáció eszköze? 

Egyfelől 2013 óta építem az írói Facebook-oldalamat, mert megszállottja vagyok a párbeszédnek, és szenvedélyem az irodalom. Ez alighanem pedagógus-becsípődés is, hiszen tizenhét évet tanítottam a Pázmányon, és most is van netes Kreatív Írás-kurzusom. Lehet otthon ücsörögve siránkozni, hogy jaj, senki se olvas, meg lehet elvinni a verset, prózát oda, ahol az emberek amúgy is sokat „lógnak”: a net fényes pixelcsarnokaiba. Ezt választottam, és elkezdtem felpakolászni akkor már meglévő sok-sok könyvem részleteit szuggesztív képekkel. Játékokat találok ki az oldalamon, s már korábban is alkottam közösségi üzemmódban, ebből lett a Versgyár, melybe olvasóim küldték a jobbnál jobb verstémákat. A második ütemet már a Jóisten diktálta, mikor öt éve mellbelőtt engem egy vállról indítós rakétával, és azóta lángolok. Korábbi gyengéd együttjárásunk az Úrral (hatgyerekes katolikus család vagyunk, magam felnőtt-megtérő) szenvedélyes lobogássá változott. Ha úgy tetszik, ennek az „égéstermékei” a #jóéjtpuszik.

A #jóéjtpuszi a személyes kedvencem, de talán most a legfelkapottabb kötete is. Mi volt a cél vele? 

Igazán megtisztelő az olvasók szenvedélyes szeretete: a #jóéjtpuszi-kötetből egy év alatt elfogyott tizenegyezer példány, s a nemrég megjelent #jóéjtpuszi2 is nagyon szépen hasít. Meg hát maguk a posztok is eljutnak alaphangon 10-20.000 emberhez, némelyik akár százezernél több elérést is eredményez. A cél eredetileg Isten-élményeim megosztása volt. Mikor rájöttem, a Teremtő mennyi őrült sok jelét küldi szeretetének nap mint nap, autórendszámokon, plakátokon, embereken, szentírási részleteken, filmeken, olvasmányokon keresztül, ezt másoknak is el akartam mondani. Hiszen nem én vagyok a kiválasztott, hanem mi mindannyian.

JHVH* nyolcmilliárd kis kedvenckéjével levelez nap mint nap tüzesen, odaadóan, csak sokunknak el van dugulva a postaládája. 

Küldetésének érzi-e, hogy evangelizáljon, vagy azt írja a versekbe, ami épp a gondolataiban van a hitével kapcsolatban? 

Ezek a szövegek gyakran imában születnek, és Istent szerzőtársamnak is mondhatom, hiszen a feltett kérdéseimre gyakran ámulatba ejtően mást felel, mint amit én gondolnék. Máskor meg nagylelkűen rám bízza, hogy ezt vagy azt kidolgozzam, pedig nyilvánvalóan milliószor jobb verset írna nálam. Valaki úgy fogalmazott, ez egyfajta Biblia 2.0 részletekben, és igen, törekszem rá, hogy mai nyelven megfogalmazzam azt a sistergő, eleven édességet, amely a tápláló Ige lehet számunkra ma is, a XXI. század pusztai bolyongásában… vagy épp húsosfazekai mellett.

És persze, külön megtisztelő, mikor például valaki azt írja, hogy szinte lelkipásztora vagy gyülekezete lettem ezeken az írásokon keresztül. Vagy amikor betrafál a Szentlélek egy-egy szövegem révén, és megválaszolja valakinek az aznapi dilemmáit, imában felvetett kételyeit.

Felemelő, hogy méltatlanként a Megtartó Isten áldásainak medre lehetek.

A verseiből süt, hogy mennyire szereti a Jóistent, a legemberibb módon nyilatkozik Róla, írja le kérdéseit a keresztény tanítással, hittel kapcsolatban. Hogyan tud ennyire személyes lenni a hite? Mindig is ilyen volt vagy az évek során vált ilyenné? 

János apostol után szabadon azt szoktam mondani, nem az a nagy szám, hogy én szeretem Istent, hanem hogy ő szeret engem, férgecskét. (Ez utóbbi metafora nem a defektes énképem lenyomata, hanem nagyon szép, józan és gyengéd bibliai megnevezése az embernek. Téboly, többmilliárd galaxis létezik, ő pedig a hajszálaimat számolgatja szerelmesen…) Nem neveltek vallásosan, de gyerekkoromban is rendszeresen rám találtak az Isten-pillanatok. Húszéves-kori megtérésem után is voltak átizzó, fergeteges Isten-utazásaim, ami nagy kegyelem. 

Ám öt évvel ezelőtt szólt a Főfőnök, hogy: „na, most kapaszkodjál, öcsi!”.

És Forma-1-es sebességbe kapcsolt, árasztja rám az áldást, jeleit, álmait, terveit. Pontosabban az én szívemet hámozta le, metélte körül, nyitotta meg, és így sokkal több mindent érzékelek az ő világából. Egy zseniális teológus, Johannes Hartl mondta, hogy míg a mindennapokban a „hiszem, ha látom” elvet alkalmazzuk, Isten köztünk lévő országa nem így működik. Hanem úgy, hogy „látom, ha hiszem”. Amíg nem ugrom bele Isten ölelésébe, amíg bizalmatlanul méregetem őt, addig nem tudom felfogni csodáit. Hideg fejjel nézve a sakk milyen bénaság, nem? Két ember fabábukat pöszöget… Na bumm! Ha viszont elhiszed, hogy ez jó dolog, egy végtelen birodalom, zseniális trükkök sokasága villan fel előtted. És így van ez mindennel. Amint véreddé, szenvedélyeddé válik, végtelen izgalmakat hoz.

Könnyen születnek a versek? Mi a sorrend: jön az ihlet és elkezd írni vagy először le kell ülni és az ihlet közben jön meg? 

Ez kicsit olyan, mintha a hómunkástól kérdeznék, no, aztán honnan az a sok hó? Egyrészt hullik az égből. Számolatlan, méretlen, bőségben, s nincs két egyforma hópehely-kristály. Eszelősen gyönyörű! Én meg csak térülök-fordulok a hókotróval, s máris hegyekben áll. Persze, ehhez be kell ülnöm a gépbe, leereszteni a markolókanalat, és célirányosan közlekedni. Vagyis nagyon jó hasznát veszem három évtizedes írói-költői tapasztalatomnak. Hiszen rengeteg fifikás szépirodalmi eszköznek alig találjuk nyomát a lelkiségi könyvekben. Többnyire egyfajta lelkes, történetmesélős-teologizáló hangütés jellemző, ebben a regiszterben aztán remek kötetek is születnek. Közben viszont a mai irodalom használ szlenget, szaknyelveket (gasztro, sportnyelv, kérvény, filmajánló, ismeretterjesztés, reklám, stb.), abszurdot, groteszket, szatírát, tájnyelvet, gyerekszájat, párbeszédet, kérdéshalmozást, litániát, rengeteg rendhagyó formát. Így sokkal színesebben lehet érzékeltetni, micsoda bolondul sziporkázó szeretettel önti elénk a létezést a bőség Istene.

Ő bizony nem fapofa, szigorkodó biztiőr-bácsi, mint ahogy néha a hittankönyveink alapján hinnénk. 

Hogy lehetne fiatalokat (vers)olvasásra motiválni? Mit jelent ma az irodalom és miért fontos?

Sok diák keres meg akár neten keresztül is, hogy magyarórán az én műveimet veszik, s tudnék-e neki segíteni a felkészülésben, a projekttervben. Ez jó folyamat, a költő-író fickó már nem biztos, hogy halott, tehát megszólítható. Szoktak is rákérdezni: „bácsi, te még élsz?” vagy: „mondd csak, te nem robot vagy?”. Mire azt felelem, a Lackfi János nevű szövegtermelő biorobot vagyok, élettartamom várhatóan nyolcvan év, ha az elemek jól bírják. Ha párbeszédbe kerülünk a srácokkal, és nem dumálunk el nagyképűen a fejük felett, már nyert ügyünk van. Pillanatok alatt ráéreznek, hogy a vers, a próza olyasmiről szól, amit ők is átélnek, hogy magát az életet közvetíti, arra kérdez rá izgalmasan, mozgalmasan. A közoktatásunk sokszor nem ezt mutatja, de vannak biztató jelek! Jómagam rengeteg író-olvasó találkozón jártam az elmúlt három évtizedben, kis Suzukimmal ötször kerültem körbe a Földet az országhatáron belül. S közben százhúszezer felnőttel, és nyolcvanezer gyerekkel találkoztam. Mit mondjak? Vették a lapot. 

Néhány „női kérdés”, ha már női magazin vagyunk. Van-e egy kedvenc női karaktere, aki megjelenik a verseiben?

Hű, most látott napvilágot hatvannyolcadik könyvem, a Bejgliköztársaság című novelláskötet, s benne nyolcvan friss történet. Az interjú kedvéért direkt végigpörgettem és utánaszámoltam: a sztorik felében nő a főhős, vagy legalábbis az egyik fontos szereplő, hiszen rengeteg párkapcsolati témájú írás is szerepel a kötetben. Nagyon különböző karakterek. Egy anya, akinek a lánya agydaganatos, szívesen átvenné a betegségét, de nem lehet. Egy fiatal nő, akin eluralkodik a tisztaságmánia, és az egész univerzum robban körülötte. Júlia, akit Rómeótól elválaszt a karantén. Egy budai úrilány, aki ötvenhárom késszúrással vetne véget ura és parancsolója életének, vagy mégsem… Egy feleség, aki rajtakapja férjét, amint az egy másik nőnek vesz ruhát, de aztán nagy meglepetés éri. Egy barátnő, aki lelki szemetesládaként hallgatja végig a női panaszokat, s közben végig idegesíti a másik csajszi szájszegletében maradt kis kávéhab. Kaleidoszkóp-szerű valóság, tele fordulatokkal, sírással, nevetéssel.

Hogyan lehet a nőkről jól írni? 

Hinták című darabom igazi öldökölve-ölelkezős anya-lánya-kapcsolatot bont ki. Az előadások után több hölgynéző is rákérdezett, honnan tudok én ennyit a nőkről. Hát, ők neveltek fel… Édesanyám (Mezey Katalin, nem mellesleg Kossuth-díjas költő) nagyon erős egyéniség, és mindkét nagymamám elképesztően meghatározta az életemet. Apai nagyanyám csendes, visszahúzódó, tonnányi rántotthússal tápláló asszony volt, s mellette titkos lelki atomreaktor: kiimádkozta az egész család megtérését. Anyai nagyanyám pedig igazi szuperhíróként, erős nőként vitte tovább a családi karaktert, férfiakat megszégyenítő munkabírással, határozottsággal, kultúraszomjjal. Ráadásul kertész volt, úgyhogy egyaránt tanultam tőle életszemléletet és igen sok mindent a gyümölcsök világáról…

Másfelől pedig akár nőről, akár férfiról írok, fontos, hogy jól megfigyeljem a világot, a karakterek működését. Mennyire tipikusak és mégis egyéniek tudunk lenni. Mennyire kiszámíthatóak, mégis váratlanok.

És még a legellenszenvesebb figurámba is bele kell gyúrnom egy kis vért saját magamból, mert akkor kel életre. Minden szereplőmben ott vagyok belefalazva, mint Kőműves Kelemenné.

Mi a szerepe a nőknek a világban? 

A nő a legfőbb szövetséges, nélküle nem sokra jut a férfi. Nem is tudom, ki lennék, ha Juli, a feleségem nem lenne mellettem harminckét éve. Formált, alakított, megszelídített, érzékennyé tett, igazi önnevelési kézikönyvem lett. Az öregedéssel az ember egyre több képességét veszítheti el, egyre rugalmatlanabbá válhat. Épp ezért, ha nincs kontroll, ha nem igyekszünk itt is, ott is folyamatosan javítani magunkon, akkor nagyon könnyen változhatunk önmagunk legrosszabb változatává, igazi rémálommá. Például ezért is fontos az egyenrangú szellemi, lelki társ, aki hús a húsomból, vér a véremből, akivel egyek vagyunk, pedig annyira különbözünk. Egyik #jóéjtpuszi-írásban így próbáltam megfogalmazni: 

A derék asszony nem tökéletes,
ezt nem is várja el se magától, se másoktól,
se szerettei tőle, egyszerűen próbál elég jó társ,
anya, nő, munkaerő, háziasszony lenni,
jókat mulat a mindenfelől záporozó
hamis eszményképeken.
Ha távozik, azt kérdezik, mikor jössz vissza,
ha megérkezik, megörülnek: végre itt vagy!

Most lesz az erdélyi turnéja. Mit jelent ez az Ön számára? 

Hú, hát az mindig nagy kaland! Hat nap alatt nyolc fellépés, éppen a #jóéjtpuszi-kötet köré szervezve. Részben Szirtes Edina Mókussal és Vecsei H. Miklóssal, részben egyedül. Nagyon lelkes és nyitott szívű közönség, közösség vár arrafelé, egyszerre visszafogottabb, és mégis közvetlenebb. Végigsuhanok a Szatmárnémeti- Szigetlanka- Nagybánya- Kolozsvár- Székelyudvarhely-  Csíkszereda- Nagyvárad tengelyen, szereplek templomokban, művházakban, színházakban vagy szabadtéren. Sok találkozásra, derékropogtató ölelésre, lelki izzásra számítok. Öröm a könyveket és a bennük lakó lángot elvinni közvetlenül a „felhasználókhoz”, akik a házi tűzhelyüket táplálhatják utána vele.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette.

*JHVH (héber) –  jelentése Jahve, Isten.
Fotó: Molnár Mihály

#jóéjtpuszi könyvajánló, avagy modern tanúságtétel egy kortárs költő versein keresztül

Nem olvasok gyakran kortárs műveket. Különösen kortárs verseket nem. Az én ízlésemnek túl elvont vagy naturalisztikus a legtöbb.

Lackfi János verseskötetét se vettem volna meg csak úgy, ha szembejön velem a Libriben. Nem, Lackfi egy facebook poszton keresztül szólított meg. 

Elolvastam a facebookon megosztott verset, aminek a végére oda volt biggyesztve, hogy #jóéjtpuszi. Akkor még nem is értettem, hogy az mi, csak azt értettem, hogy megkönnyeztem a verset. Na, ilyen is rég volt. Bekövettem a költő oldalát. Azóta megvettem a #jóéjtpuszi verseskötetet és most könyvajánlót írok róla. 

Mivel is fogott meg? A lehető legemberibb módon ír a keresztény hitéről. Emberként, aki esendő, aki próbálja megérteni az Istent, aki tele van kérdésekkel. Modern nyelvezet, néhol provokatív, máshol ironikus stílus. Helyenként számonkéri Istent, aztán kijavítja saját magát. Bevonul Jézussal Jeruzsálembe, majd a többi apostollal vetekedik, hogy ki áll később a jobbján. Kiszámolja Istennel, hány miatyánk elmondása jelenti a belépőt a mennyországba. Elmondja, mennyire könnyű hinni. És mennyire nehéz hinni. 

A provokatív stílus ellenére a legmélyebb szeretettel ír Jézusról, a legnagyobb odaadással és tisztelettel a Jóistenről. Az irónia és a mély hit tökéletes kombinációjával a kortárs költő elérhetővé teszi a kereszténységet, kézzelfoghatóvá a bibliai szövegeket, közelivé az Istent. Igazi modern tanúságtétel.

Őszinte, humoros és olykor könnyekre fakasztó Lackfi verses gyűjteménye, mely az esti, lefekvés előtt posztolt facebook bejegyzéseket fogja össze. 

Könnyen érthető, egyszerű szövegek, melyek azonban minden újraolvasással valami újat képesek megnyitni előttünk. Olvasd, ha csak van 2 perced egy rövid szösszenetre és olvasd, ha órákon keresztül bele akarsz mélyedni Lackfi eszmefuttatásaiba. Olvasd, ha jó az istenkapcsolatod, ha csak keresed az Istent, vagy ha fogalmad sincs arról, ki Ő. 

Ha pedig van kedvenc Lackfi versed, küldd el nekünk!  Itt az én egyik kedvencem: 

Gyümölcs

Azt mondta,
Uram, ezt a gyümölcsdolgot
majdnem elszúrtam,
tudom, hogy nem szabad megkóstolni,
és még csak nem is azt mondtad,
hogy egyről szabad enni,
az összes többiről pedig nem,
csak tudod, iszonyú kíváncsi 
természetű vagyok,
rettentően izgat az az egy,
de téged megbántani 
semmiképp nem akarlak,
fontosabb vagy bármilyen gyümölcsnél,
nem lehetne valahogy együtt 
kipróbálni a dolgot?
Ha nem, hát nem,
azt is elfogadom.
Ja, nem.
Azt mondta,
micsoda, milyen gyümölcs?
Fogalmam sincs, nem láttam semmit,
nem hallottam semmit,
elutaztam, beteg voltam, meghaltam.
Mit tudom én, Uram,
az asszony volt, a kígyó volt,
a szomszéd volt, a sarki fűszeres! 
Én tuti nem!
Hogy mi ez a maskara rajtam?
Nem láttál még szmokingot?
Ugyan, dehogy a szégyen,
ezt eleganciának hívják.
Persze hogy észrevettem a táblát:
NUDISTA STRAND,
csak nem gondoltam,
hogy kötelező a dress code.
Hehe. Vicces.
Ja, nem hehe.
Úgy látom, nem vicces.
Nem vagy ma humorodnál, Uram.

Lackfi János

Kocsis Krisztina

Borítókép: jobbadni.hu

A szerelem olyan, mint a póker: akkor izgalmas, ha tétre játszunk – Interjú Tokodi Laci atyával a Szerelmes levelek c. könyvről

A kötet, amit a kezünkben tartunk, „megbotránkoztató”! A szent és a profán találkozása botrányos. – így kezdi előszavát Tokodi Laci atya a nemrég kiadott Szerelmes levelek c. kötet elején. A II. János Pál Intézet által megjelentetett könyv egy olasz házaspár, Szent Gianna és Pietro Molla egymásnak címzett szerelmes leveleit foglalja össze. 

Tokodi Laci domonkos szerzetes atyával beszélgettünk szentekről, szerelemről, istenkapcsolatról. 

Novemberben adtátok ki a kötetet, miért tartottátok fontosnak, hogy megjelenjen? 

Az időzítés intézetünk névadója, II. János Pál pápa Családi közösség c. műve kiadásának a 40. évfordulója alkalmából volt most. Ez a dokumentum különböző oldalról közelíti meg a család témát és egy nagyon fontos dokumentum – úgy gondoltunk, ezen a különleges évfordulón valamit a családról kéne megjelentetni. 

Gondolkoztunk és aztán jött az ötlet az olasz Molla házaspár leveleinek lefordításáról és kiadásáról. Nem egy tipikus könyvről van szó, hiszen Gianna, a feleség személyében egy szentről van szó. (Egyébként II. János Pál pápa avatta szentté.) Én megvallom őszintén, sosem olvastam még szerelmes leveleit egy szentnek, nekem ettől volt különleges ez a könyv. 

Kiadhattunk volna egy nagy komoly művet is a családról, de úgy gondoltuk, ez jobban megragadhatja az embereket: belepillanthatunk egy család életébe, hétköznapjaiba, ráadásul egy olyan családéba, amely végül is a szentség útján járt.

Gianna szent volt. Szerinted ettől mások a szerelmes levelek, vagy a levelekben pont az a különleges, hogy ugyanolyanok, mint amilyeneket bármilyen két házaspár küldene egymásnak? 

Nagyon emberi levelek. Nem 200 kilométerrel a föld fölött járnak. Persze ott van az ő vallásos élményük is, tudják, hogy a Jóisten alkotta meg a férfit és a nőt, és a szerelmet is ő adja nekünk. De mint emberek élik ezt meg. 

Ezért is írtam én az előszóban arról, hogy emiatt

megbotránkoztató lehet egyes keresztényeknek, mert a szentekről az az elképzelés, hogy nekik csak lelki, magasztos dolgokat szabad mondani.

Ez meg túl emberi, földhöz ragadt. A szenteknek ugyanolyan életük lenne, mint nekünk? Igen, egy szerelmespár, aki jól éli meg a szerelmet, igazából semmiben nem különbözik Gianna-tól és Pietro-tól. 

Az szerepel az intézet honlapján, hogy azért tartottátok érdemesnek kiadni ezt a kötetet, mert pozitív előjelű társadalomformáló erővel bír. Mi ez a társadalomformáló erő? 

A hiteles tanúságtétel. Van egy szent, aki a családról úgy tud tanúságot tenni, hogy emberi módon elérhetővé tudja tenni a szentséget. Fel tudja mutatni, hogy ez nem olyan különleges dolog, csak Isten törvényei szerint kell élni. Ha egy keresztény megéli a kereszténységét, akkor egyre jobban emberré válik. Egyre inkább kidomborul, felragyog, és nemhogy elveszíti az emberségét, hanem magára talál ebben. 

Ma, a 21. században mit tudnak üzenni nekünk ezek a szerelmes levelek?

Ezek nagyon-nagyon szerelmes levelek, van benne csókolgatás, mézes-mázos szavak, minden. De egy nagyon komoly mondat is elhangzik Giannától rögtön az egyik első levelében Pietronak: „Szeretném egy valóban keresztény család megalakításának szentelni magam.”

Nem „hát majd meglátjuk”, meg „most csak járjunk kicsit, elvagyunk”, hanem igen, együtt járunk és a célunk már most egy komoly kapcsolat. Egy keresztény család az, ami előttünk lebeg. Nem csak álmodozás, felelősség is: ezzel a nagyfokú elköteleződéssel élik meg a szerelmet – ebben példát tudnak mutatni. 

A szerelem amellett, hogy szertelen és nagyon játékos, mégis komoly, van tétje. Olyan, mint a póker: akkor izgalmas, ha tétre játszunk. 

Neked, mint domonkos szerzetesnek mit jelent a szerelem? 

Nemrég vettem elő a naplómat, amibe 17-18 évesen írtam. Pont van egy ilyen rész benne: „kész a levél”. Volt akkoriban egy lány, és éreztem, hogy muszáj elmondanom neki, hogy mit érzek, de nem voltam biztos benne, hogy szavakkal ki tudom fejezni. Főleg, hogy a lányok olyan szépek – ha a fiú belenéz a lány szemébe, elsötétül minden, nem tudja, mi van. 

Megírtam a levelet, nem válaszolt a lány. De nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy megírtam – mert olyan nem lehet, hogy nem írom meg.

A szerelem ilyen: Isten belénk teremtette ezt az extázisra való hajlamot, hogy magunkból kilépjünk, odalépjünk a másikhoz, megvalljuk, hogy szeretjük, mert kibírhatatlan, ha nem tesszük meg. 

(Kíváncsi vagyok, őrzi-e a lány a levelet. Most biztos izgalmas lenne, hogy van egy szerelmes levele egy paptól.)

Papként, az Istennel való kapcsolatodban meg tudod élni a szerelmet?

Úgy gondolom, igen. Persze, azért más. A férfiakat a szerelemben leginkább az érzékelés segíti. Az illat, a formák, az érintés. Ezeket az érzékeket kell az istenkapcsolatba átvinni – érzékelni Istent. Lehet, hogy furcsa, de nagyon szeretem emiatt a tömjénes miséket, megcsókolni a Szentírásomat vagy az oltárt a mise végén. 

Papként sokszor nehéz „Istenbe szerelmesnek lenni”, mert hol van ez az Isten? A másik esetben egy konkrét nő áll előttem, akkor most melyiket válasszam? A konkrétumot, nem? Ezért kell Istent konkrétabbá tenni. 

Erről szól a kontempláció (szemlélődő ima) is: nem csak nézünk, hanem látunk. Tudatosan érzékelni kell Istent, meglátni a kis udvarló gesztusait, öleléseit, szép szavait. 

Erről eszembe jutott egy másik történet is: egyetemen (a BME-re jártam, építőmérnökként diplomáztam, mielőtt szerzetes lettem) volt egy lány, aki belém szeretett, de én nem vettem észre. Nagyon szép lány volt, és mindenfélét csinált már, hogy észrevegyem. Végül egy barátom jött oda hozzám: „Te figyelj, Laci, nem látsz semmit? Nem vetted észre?” De mire észbe kaptam, addigra egy másik fiú már régen lecsapott rá.

Mégis érdekes tapasztalat volt ez – van, hogy valaki annyira szeret minket, és próbálja megmutatni, de mi vakok vagyunk. Ez van a Jóistennel is. „Figyelj, helló, vedd már észre, hogy itt vagyok, szeretlek és szeretnék veled kapcsolatot!” Sokszor nem látjuk, hogy a Jóisten „próbálkozik” – papként ez is feladatom, felnyitni az emberek szemét, hogy észrevegyék azokat a pillanatokat, mikor a Jóisten el akarja mondani, hogy szereti őket.

Mi a titka annak, hogy a jó szerelmet házasságban is meg lehessen őrizni?

Papként mit mondhatnék? A Jóistennel való kapcsolat. Mindannyiunkban van egy űr, amit semmi nem tud betölteni, se a házastárs, se a legnagyobb szerelem, csak a Jóisten. Ő tesz minket képessé arra, hogy szeressünk. Én a híveimet, a házaspár a házastársát. 

Mert azért szeretni nehéz. Sokszor a házastárs „ellenség”. Például ő ide akar menni nyaralni, én meg oda, ezt nem lehet összeegyeztetni – ő az én ellenfelem, akit le kell győznöm. Az „ellenségszeretet” itt is kell, hogy érvényesüljön: annak ellenére, hogy nem oda megyünk nyaralni, ahova én akartam, tudom őt szeretni.

A Jóisten tud minket ilyen furcsa dolgokra rávenni, hogy akkor is szeressük a másikat, amikor nagyon nehéz.

Ez az, amit a Molla házaspár is olyan egyértelműen fel tud ragyogtatni a leveleik által.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette.

A Szerelmes levelek megrendelhető a Szent II. János Pál Intézet honlapján. Mi már megvettük, ajánljuk nektek is! 😊 

Egyéb elérhetőségek: 
Az Intézet Facebook-oldala: https://www.facebook.com/janospalintezet 
Tokodi Laci atya YouTube-csatornája: Prédikátorok.

Quo vadis – a keresztény hit valódi értelme egy regényben

A Quo vadis az első század Rómájába vezet vissza minket. Az egyik oldalon Nero császár udvara – a pompázatos lakomák, a fülledt romlottság és az élvezetek hajszolásának színtere. A másik oldalon az első keresztények, akik titokban kezdték el Krisztus tanait követni, melyeket akkor még nem ismert a világ. Eljutunk Róma virágzásától – a város égésén át -, egészen az első keresztényüldözésekig.

A Nobel-díjas regény párbeszédeiben megelevenednek előttünk történelmi személyek úgy, ahogyan azokat Sienkiewic elképzelte. Találkozik egymással a föld két ura: Nero, az őrült császár, aki „rövidesen eltűnik, mint egy véres álom”, és Péter apostol, „az egyszerű lacernába öltözött aggastyán, aki örökre birtokába veszi a világot és a várost.” 

A történet középpontjában kirajzolódik egy szerelmi szál is: Vinicius, a fiatal és életerős római patrícius és Lygia, a lygius törzsből származó, keresztény leány között. A szerelmükben bemutatkozik a két világ: a hedonizmus és züllöttség, valamint a tisztaság és alázat világa. 

A regényben helyet kap szerelem, üldözés, kegyetlenség és boldogság. 

A Quo vadis azonban nem csak egy lehengerlően izgalmas olvasmány: ez a regény kijózanító erővel ébreszt rá a kereszténység valódi értelmére azzal, hogy visszavisz annak gyökereihez. 

Rádöbbent, milyen jó dolgunk van nekünk ma keresztényként. Míg a korai keresztények az éj leple alatt, sötét köpönyegben osonva gyalogoltak, hogy hallgassák az örömhírt, addig mi választhatunk, hogy a hét mely napján, melyik órájában, melyik templomban, melyik papot szeretnénk hallgatni az adott misén. Míg ők az életüket kockáztatták azzal, hogy a katakombákban gyülekeztek, hogy az új tanokat hallgassák, addig mi kihagyjuk a vasárnapi misét, ha éppen nincs kedvünk hozzá. Míg ők boldogan vállalták a mártírhalált Krisztusért, addig mi meghátrálunk, ha csak egy vita erejéig ki kell állni a keresztény hitünk mellett. 

Ráébreszt arra is, hogy miért a szeretet vallása a miénk:

„Látod, az emberek eddig nem ismertek olyan istent, akit szeretni lehetett, ezért egymást sem szerették, s ebből származott boldogtalanságuk, mert miként a világosság a naptól, a boldogság a szeretetből fakad. Erre az igazságra nem tanították meg őket sem a törvényhozók, sem a filozófusok, nem volt meg ez se Görögországban, se Rómában.” 

A regény elolvasása után újraértékeljük keresztény hitünket, vallásunk alapját és célját és feltesszük magunknak a kérdést: mi mennyit lennénk hajlandók feláldozni hitünkért? 

Kocsis Krisztina

Többször idézel a Bibliából, mint gondolnád – avagy 7 bibliai eredetű közmondás

Könyvek könyve, „leg”-ek könyve. Történelmi jelentőségű mű, erkölcsi iránytű. 

A Biblia megkérdőjelezhetetlenül nem csak a vallási, de a kulturális örökség része is. Relevanciáját számos tény bizonyítja. Többek között: gondoltad volna például, hogy a legtöbb ember tudta nélkül is rendszeresen idéz a Bibliából? 

Mégpedig, mert a Biblia áthatja a mai beszédünket is – számos szólás és közmondás ered a Szentírásból. Ezekből szedtük össze most Nektek a kedvenceinket: 

1. Utolsókból lesznek az elsők.

De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első. (Mt, 19,30)

2. Ne menjen le haragoddal a nap.

Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal. (Ef, 4,26)

3. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Vermet ás, jó mélyet, de maga esik a gödörbe, melyet készített. (Zsolt. 7,16)

4. Aki nem dolgozik, ne is egyék.

Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. (2Thess. 3,10)

5. Jobb adni, mint kapni.

Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel. 20,35)

6. Aki keres, az talál.

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőknek megnyittatik. (Mt 7, 7-8)

7. Vak vezet világtalant.

Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek. (Mt. 15,14)

Kocsis Krisztina

Halászlé és töltött káposzta, avagy magyar életérzés @borkadesign grafikáin – Interjú

Vörösmarty téri vásár, mézeskalácssütés, összegabalyodott karácsonyfa égősor. Vagy éppen sajtos-tejfölös lángos, német turisták a Balaton-parton, strand melletti abc. 

Zatykó Bori 22 évesen fogta magát és létrehozta a @borkadesign-t a grafikái számára. Rajzai között csupa olyan jelenettel találkozhatunk, amelyekkel bárki könnyen tud azonosulni. Hétköznapi emberek hétköznapi eseményei azok, amelyekkel a @borkadesign olyan jól át tudja adni a magyar életérzést.

Az egyébként látványtervezőnek tanuló Borit kérdeztem a nem várt sikert hozó kezdeményezéséről.

Hogyan indult a @borkadesign, mi volt a fő célod vele tavaly, mikor létrehoztad az Instagram oldalt?

Kicsit több, mint egy éve indítottam az oldalt. Egyrészről azért csináltam egy külön Instagram profilt, mert szerettem volna egybe látni a rajzaimat és portfólió-szerűen összefogni azokat. Volt bennem egy megmutatási vágy is nyilván, de nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekelni fog. Azt hittem, hogy csak a barátaim fogják követni az oldalt. 

Azóta több mint 1000 követőd van, a rajzaid most már különböző termékeken (képeslap, vászontáska, póló) megvásárolhatók. Egyre többen ismerik a @borkadesign nevet. Milyen érzés, számítottál erre?

Soha nem volt kifejezetten célom, hogy árusítsam a grafikákat. A Rezső bácsis minta volt az első, amelyet a tesómnak elkészítettem pólóra. Amikor aztán kiraktam instára, egy csomó ember belájkolta. Akkor éreztem először, hogy ez tetszik az embereknek.

Üzennek-e valamit a rajzaid?

Hát figyelj, nem tudom. Népet nevelni nem akarok vele, az biztos. De a visszajelzések alapján megszólítanak embereket. Alapvetően a környezetemből merítek ihletet és a rajzaim ezért mindenkinek jelentenek valamit.

Konkrét üzenete nincsen a rajzoknak, de mivel van egy közös ismeretanyaga a magyaroknak, így mindenki rá tud ismerni valami ismerősre abból, amit lát.

Ez volt az alapötlet, átadni a magyar életérzést?

Mivel 2020 nyarán kezdtem, – amikor először berobbant a covid -, és volt bennem egy olyan szándék, hogy kifejezetten az itthoni nyarat örökítsem meg. Az első balatoni rajzok ekkor születtek. 

Tipikusan magyar helyszínek és magyar ételek, mindez egy kis humorral párosítva.

Vannak visszatérő karakterek a rajzaidban?

Konkrét szereplők nem térnek vissza, inkább csak egyes karaktertípusok. 

Nagyon szeretek néniket és bácsikat, illetve nem tökéletes testű embereket rajzolni. Szerintem könnyebb is ilyen figurákat alkotni, mert sokkal karakteresebbek. 

Magamat is gyakran lerajzolom, és időnként megörökítem a családommal közös élményeket is. Néha visszapörgetem a képeket, és akkor látom, hogy milyen naplószerű az egész, mert még ha nem is a konkrét családtagjaimat rajzolom le, csak egy nyári képet, akkor is tudom, hogy egy általam megélt élmény inspirálta és így tudok hozzá kapcsolódni.

Eddig két fő témában kerültek ki grafikák az oldaladra: balatoni nyár és karácsony. Szeretnéd megőrizni ezt a két fő témát, vagy másokat is behoznál a jövőben? 

Ez egyelőre időhiány miatt van így, az egyetem mellett így van időm. De az biztos, hogy a Karácsony a kedvenc ünnepem és arról nagyon szívesen rajzolok, a Balaton pedig az egyik kedvenc helyszínem és nagyon kötődöm hozzá.

Van kedvenc visszajelzésed? 

Egyszer egy vásáron egy néni odajött hozzám és rámutatott arra a képre, amin egy lány morcosan ül az ágyon, hogy „De hát ez én vagyok!”. Mondtam neki, hogy igazából ez én vagyok, de nagyon örülök, hogy tud hozzá kapcsolódni. 

Mit szeretsz a legjobban a @borkadesignban? 

Mint alkotói folyamat, a kedvencem a megrajzolás. Sosem úgy rajzolok, hogy pontosan előre kitalálom, hogy mi szerepel majd a képen, hanem elkezdem, és a végére totál más lesz, mint amit az elején gondoltam. Teljesen belefeledkezem ilyenkor a munkába, sokszor nem veszem észre, hogy órák telnek el.

Az egész @borkadesignban meg a visszajelzéseket szeretem a legjobban. Már csak ha valaki hozzászól a képeimhez, az is nagyon jólesik.

Még mindig hobbiként tekintesz rá, vagy már valamilyen szinten üzletként?

Volt egy pont, mikor elkezdtem stresszelni, hogy már egy hónapja nem posztoltam semmit. Ugye az Instagram is kijelzi, hogy mínusz hány százalék a megtekintés. Aztán rájöttem, hogy ez így nem jó, és azóta ezeket a gondolatokat elhessegetem – akkor rajzolok, amikor kedvem van hozzá. Mivel egyelőre nem ez a fő megélhetési forrásom, ezért pusztán azért csinálom, mert szeretem és kikapcsol.

Van legnépszerűbb rajz?

Igen, ahol egy lány borotválja a lábát a kád felett. Mindenki ilyen táskát vagy pólót szeretne. Ez a minta nagyon népszerű, a lányok könnyen tudnak azonosulni vele.

Milyen érzés, hogy meg lehet vásárolni a grafikáidat különböző termékeken?

Nagyon furcsa érzés, főleg, mikor hallom, hogy például fesztiválokon borkadesignos táskákkal járnak emberek. Szürreális, de jó érzés.

Mi a terved a @borkadesign-nal a jövőben? 

Jobb lenne, ha több időm lenne rá, de egyelőre párhuzamosan csinálom a látványtervezéssel. Szóval ez majd kialakul, hogy mennyire tud összeérni a kettő, vagy melyik fog jobban menni a jövőben. Egyelőre csak lelkesen folytatom, kötelezettségek nélkül.

A @borkadesign grafikák megvásárolhatók képeslap, póló vagy vászontáska formájában a @borkadesign Instagram oldalon, vagy a @sziaplus üzletben. 😊 Tökéletes karácsonyi ajándék lehet barátoknak, rokonoknak, hiszen biztos, hogy megtalálod azt a képet, amivel tudsz azonosulni! (Tapasztalatból mondom.) 

Az interjút készítette: Kocsis Krisztina

Mi a spanyol nők titka?  – Virágoktól legyezőkig minden, amit a spanyol eleganciáról tudni kell 

Ha egy spanyol nőre gondolok, elsőként valami ilyesmi kép ugrik be: dús, fekete, göndör haj, vörös rúzs. Elegáns, földig érő, fekete ruha, kecses csípővonal, szexi magassarkú cipő. Esetleg egy virág a hajkoszorúba tűzve…

Nyilván sejtettem, hogy nem minden nő mászkál flamenco táncosként Spanyolország utcáin, de mégis, mikor az országba érkeztem, nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon a fejemben lévő, érzékien elegáns spanyol nő képének mennyire van valóságtartalma. 

Szóval, mit kell tudni a spanyol eleganciáról? Személyes megfigyelések következnek.

Farmernadrág? Unalmas.

Na, nem akarok túlozni, nyilván fel lehet fedezni csinos farmernadrágos spanyol hölgyeket is, de leggyakrabban kilépnek a farmer-póló kombinációból. A legtöbb nő ruhában indul el otthonról, menjen bárhová is: munkába, egyetemre, ebédre, vacsorára vagy épp kutyát sétáltatni. De gyakran hordanak izgalmas, feszülős vagy éppen lenge nadrágokat, virágmintás szoknyákat és blúzokat. 

Figyelemfelkeltő, magabiztos és kissé bohém a jelszó.

Brunch? Felveszem a magassarkúmat és megyek! 

A spanyolok alapvetően híresek arról, hogy rengeteget járnak étterembe, kávézóba. Reggel, délben, este, tele vannak a vendéglátóhelyek. A spanyol elegancia pedig szintén nem korlátozódik le az esti vacsorákra: egy spanyol nő teljes természetességgel felvesz egy magassarkút és egy elegáns ruhát már egy bruncholásra is. 

Melyik ruha legyen? A virágos vagy a virágos?

Feltűnően sok virágos és mintás ruhát hordanak. Nem félnek a színektől: a ruháikban is megjelenik a Spanyolországra jellemző napsütés, frissesség, élénkség. 

Ne légy közönséges, por favor! 

Mi a helyzet a sminkkel? Bár az erős színek megjelennek a szem- és a száj kiemelésénél is, figyelnek a mértékre: a smink ízléses marad, nem megy át közönségesbe. 

Ugyanígy a kiegészítőkkel: bár bátrabbak az ékszerviselettel, az elegancia itt is alapvető ismérv. Továbbá mindennél fontosabb, hogy mind a smink, mind az ékszerek passzoljanak egymáshoz és passzoljanak a viselt ruhához!

Amit felvehet Madre, azt felveheti Abuela* is!

Kortalan elegancia, szó szerint. A spanyol nők bebizonyítják, hogy a divat nem csak a fiataloké. Az esztétikus öltözködés szeretete minden generációban megvan: az éttermek teraszai nyüzsögnek nem csak a señoritáktól, de ugyanúgy a csinosan kiöltözött, sangriát szürcsölgető señoráktól.

¡Ay, Dios mío!** Templomba megyek, hol a legyezőm?

Az előzőek után talán nem meglepő, de azért megér egy külön bekezdést: mint mindenhol máshol, a spanyolok a templomban is megadják a módját az öltözködésnek. Az elegáns ruhát gyakran kiegészíti egy-egy legyező, melynek lágy susogása kellemes alapzajt biztosít a misén, és egyidejűleg megkíméli a hölgyeket a kellemetlen izzadságcseppektől. 

Ahol a népviselet szexi

Végezetül… Elég sokat elmond egy nemzet divatszemléletéről az, hogy a tradicionális viseletük, a flamenco ruha egy kifejezetten vonzó ruhadarab. Nem beszélve arról, hogy az azt viselő nő milyen táncot lejt benne… De a spanyol virtus megér egy külön cikket.

Kocsis Krisztina

*madre (spanyol) – anya, abuela (spanyol) – nagymama
**¡Ay, Dios mío! (spanyol) – Ó, Istenem!

Képek forrása:  

http://www.thecoolhour.com/
www.allure.com
pinterest.com

Sweat, Struggle, Shine – az ima helye az edzőteremben

Pulay Eszter aerobic edző úgy gondolja, keresztényként a sportból sem kell kiiktatni Istent. Létrehozta a Full of Grace dicsőítő aerobic edzést, bebizonyítva, az imának az edzőteremben is helye van. Többek között hitről, sportról, csodadiétákról és kismamaságról beszélgettünk a mindig sugárzó mosolyú Esztivel.

Mikor kezdtél el sportolni és miért döntöttél úgy, hogy edző leszel?

Sportolni már általános iskolában elkezdtem. Szerettem zenére mozogni, nem okozott gondot kiállni mások elé, még motivált is. Bennem volt a segítő szándék, hogy másoknak is segítsek egy egészséges életmódot kialakítani. Ezek összessége sarkallt arra, hogy aerobic edző legyek. Illetve a nővérem is inspiráció volt, mert ő is edzőként dolgozik.

A Te kezdeményezésed a Full of Grace edzéstípus. Honnan jött az inspiráció és miről szól ez pontosan? 

Már egy ideje aerobic edzőként dolgoztam, mikor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szívesen kezdeményeznék egy olyan edzést, ahol a hitünket is megélhetjük. A dicsőítő imádkozási forma mindig is közel állt hozzám, a zenét is szeretem nagyon, ebből jött a gondolat, hogy mi lenne, ha összekötném a dicsőítést az aerobic edzéssel. 

A testünk a Szentlélek temploma: edzünk, csinosítjuk magunkat, igyekszünk egészségesebben élni – eközben miért ne imádkozhatnánk? 

Egy-két helyről hallottam, hogy ilyen már Amerikában létezik, illetve volt néhány ember, aki írt nekem, hogy nem akarok-e valami ilyesmit kialakítani, mert őket zavarja, hogy az edzőtermekben olyan zenék mennek, melyeknek a szövege elég semmitmondó. Ezek vittek rá arra, hogy végül megszervezzek egy ilyen alkalmat.

Hogy épül fel egy edzés?

Mikor személyesen meg tudom tartani, akkor úgy néz ki, hogy dicsőítő zenék szólnak a háttérben – főleg angol nyelvű számok, de igyekszem magyar zent is beletenni. Edzés közben vannak páros gyakorlatok, a közösségépítés is fontos. Az óra végén pedig mindig van igerész relaxációval egybekötve.

A covid miatt át kellett állni az online edzéstartásra. Ez mennyire zavarta meg az edzés felépítését?

Nyilván elvesz az edzésből az, hogy nem tudunk találkozni, de alapvetően ugyanúgy építettem fel online is az edzéseket, és sok pozitív visszajelzést kaptam. Illetve az online edzéstartás előnye, hogy bárhonnan be lehet csatlakozni, és így például határon túlról is részt tudtak venni az edzésen.

A Facebook oldaladnak Sweat, Struggle, Shine (Izzadj, küzdj, ragyogj!) a neve. Honnan jött ez az elnevezés?

Mindig is tetszettek a három szavas nevek, és az S betűből indultam ki, ezek a szavak pedig utalnak a sporthoz és az élethez való hozzáállásra is. A kihívásokra, küzdelmekre, melyek mindkettőben vannak, és arra, ahogyan ezekre reagálunk.

A hit felé evezve: mit jelent Számodra a hit a mindennapjaidban? Miért gondolod, hogy fontos összekötni a hitet és a sportot? 

Igyekszem úgy megélni, hogy ne legyen külön a hétköznapi életem és a hitem, hanem összefonódjon a kettő. Ezért fontos nekem, hogy még a sportolásba is bele lehet vinni. Ami talán a legfontosabb része a lényemnek, hogy nagyon szeretek hálát adni – ezért is Full of Grace az edzés neve, tehát „elárasztva kegyelemmel”. Ezt próbálom megélni edzés közben is, és szeretném, hogy minél többen megéljék ugyanezt.

Az én elképzelésem szerint nehéz lehet egy edzés alatt végig koncentrálni edzőként és közben még a lelki oldalát is átélni. Nem ütközik a kettő? Koncentrálás közben tudsz dicsőíteni?

Van, amikor nehezebb. Például online edzés közben sokszor izgultam a technika miatt. De mégis minden edzésen voltak pillanatok, mikor magával ragadott a flow, és éreztem, hogy itt a Szentlélek, itt van Isten és milyen jó ezt csinálni. Ha máskor nem, akkor az óra végi relaxáción már én is megérkezem.

Viszonylag kevesen kötik össze a sportot a hittel, kereszténységgel. Nem volt-e félelmetes belekezdeni egy ilyen sportforma kialakításához, voltak kritikusaid? 

Hál’ Istennek a kezdetektől fogva éreztem, hogy ebben nem vagyok egyedül. Ha már egy dicsőítő edzésről beszélünk, természetesen bízom Istenben és abban, hogy Ő ebben utat fog mutatni. Negatív visszajelzést nem kaptam, valószínűleg akit ez nem ragad meg, az nem foglalkozik vele. Pozitívat viszont annál inkább, sokan jeleztek vissza, hogy ez egy hiánypótló dolog.

Akik az edzéseidre járnak, általában hívők, vagy nem hívőket is meg tud szólítani ez a típusú dicsőítő aerobik? 

Többnyire hívők, akik csinálják, főleg amióta online vannak az edzések. De a személyes alkalmak során voltak olyanok is, akik nem hívők – ez azért jó, mert ez egy misszió is így valahol. 

Azt, aki hívő, de nem feltétlen szeret mozogni, azt egy picit ezzel motiválni, aki pedig rendszeresen mozog és szívesen eljön egy aerobic edzésre, azt pedig Isten felé hívni. 

Szerintem sokan vannak, akiknek fontos a hit valamilyen szinten, de a hétköznapokban annyira nem élik meg, és nekik sokat adnak ezek az edzések.

Az Instagram és Facebook oldaladon nem csak edzéssel kapcsolatos dolgokról posztolsz, hanem gyakran írsz mentális egészségről, egészségtudatos életmódról. Bár ilyen instagram fiókból sok van, mégis kevesen kötik össze ezt is a kereszténységgel. Te miért tartod fontosnak összekötni a hiteddel?

Mivel annyira a lényem része, nem is lenne őszinte, ha Istent kihagynám belőle. Viszont igyekszem úgy kommunikálni, hogy vonzó legyen a fiatalok számára, ne legyen túl sok, túl erős, amiket írok. Inkább belső megtapasztalásról, útkeresésről szeretek írni, mint hogy megmondjam a tutit másoknak. Sokat írok a hálaadásról – pszichológiai kutatások igazolják, hogy ha nap, mint nap hálát adunk, mennyivel boldogabb az életünk. 

Én emellé felvállalom azt is, hogy ezt a hálát címzem valakinek.

Mit tanácsolnál olyanoknak, akik eddig nem sportoltak rendszeresen, de most szívesen belevágnának, csak nehéznek tűnik?

Mérjük fel, melyik sportág hozzánk való, mi tölt fel. Ha ez megvan, akkor megpróbálni rendszert kialakítani – érdemes nem drasztikus módon változtatni, hanem fokozatosan bevezetni. 

Ugyanezt gondolom a táplálkozásról is: a csodadiéták és hirtelen megvonások helyett próbáljunk egy kiegyensúlyozott úton járni, hosszú távon az fog eredményre vezetni. 

És belefér megenni egy-egy fagyit, ha megkívánom, belefér lemondani az edzést, ha fáj a fejem. Próbáljunk meg nem a végletek emberei lenni, hanem tartani az arany középutat.

Most, hogy kismama vagy, abbahagyod egy időre a Full of Grace edzések tartását. Milyen új projektek, célok, elképzelések vannak? Egy ideig az anyaságra fókuszálsz és utána térsz vissza? 

Most egy videótár formájában lehet majd az edzéseket megcsinálni. Szerencsére nagyon jó kis közösség alakult ki az online térben, akik mondták, hogy hiányoznának nekik az edzések, ezért készítem a videótárat, hogy amíg nem tudok edzést tartani, addig is velem tudjanak mozogni.
Tervezem, hogy majd visszatérek az edzésekhez, talán heti 1-2 alkalom bele fog férni, ha már picit nagyobb lesz a baba, de konkrét terveim még nincsenek. Ezt is rábízom a Gondviselésre, hogy hogyan lesz.

Fiatalon feleség és hamarosan anya – megijeszt-e? Így tervezted-e előre vagy ezt is rábíztad a Gondviselésre és elfogadtad, amit fentről kaptál? 

Egész kiskoromtól kezdve úgy képzeltem, hogy én fiatal anya és feleség leszek. Persze közben többször is elbizonytalanodtam, hogy valóban így lesz-e… Hál’ Istennek mindketten a férjemmel jó példákat láttunk otthon a szüleinktől, ami bátorított arra, hogy könnyen igent mondjuk a házasságra. A közösségeknek is nagy ereje van – a keresztény közösség egy olyan vár, ami ad hitet és erőt ahhoz, hogy elhiggyük, hogy ezek a dolgok értékesek és működnek, és merjünk belevágni.

Illetve hiszünk abban, hogy a döntésünk mellett ki tudunk tartani, a nehézségekben pedig kapunk majd erőt fentről. 

Én sosem azon gondolkodtam, hogy mit veszítek, ha elköteleződöm valaki mellett, hanem hogy milyen kincseket nyerek. 

Az anyaság kapcsán pedig, úgy érzem, az új élet akkora csoda, hogy teljesen Istenre bíztam, hogy mikor ajándékoz meg vele minket. 

Mi Számodra az az igevers, gondolat, ami segít akár az edzésben, akár az életben, mikor épp nehéznek érzed a dolgokat?

Az egyik: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt, 6,34) Mostanában sok olyan szituáció volt, mikor nem tudtunk tervezni, és azt éreztem, hogy én kevés vagyok ahhoz, hogy elbírjam a terheket, bizonytalan volt, hogy mi lesz holnap. Ez az igevers sokat segít abban, hogy tudatosítsam: én csak tegyem meg, amit a mai napon meg kell. Dolgozzak, hozzam ki magamból a legtöbbet, amit tudok, és a többit engedjem el, lesz, ahogy lesz.

A másik pedig: „Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jak 1:16-17) Ez pedig arra emlékeztet, hogy az a sok áldás, amelyet kapunk az életünkben, mind Istentől való.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette

Ételmentő applikációval az ételpazarlás ellen – interjú a Munch.hu társalapítójával

„Tegyél az ételpazarlás ellen és egyél jókat kedvezményesen” – foglalja össze a Munch lényegét a startup vállalkozás honlapján található felhívás. Ahogyan a platform is rámutat, az ételpazarlás korunk egyik legnagyobb környezeti problémája: az ételek ⅓-a kárba vész, csak Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer kerül a kukába. Ez ellen hivatott felvenni a harcot a Munch: az ételmentő applikáción keresztül a vendéglátóhelyek, éttermek, pékségek kedvezményesen értékesítik a megmaradt ételeket, melyeket aznap nem tudnak eladni és így a kukában kötnének ki. Az applikáció letöltésével előre lefoglalhatjuk a „muncsokat”, melyeket az eredeti árnál 40-70%-kal olcsóbban tudunk megvenni. 

A Munch.hu társalapítójával, Wettstein Alberttel beszélgettünk.

Hogyan jött az ötlet? Mennyi idő telt el az ötlet megfoganása és a Munch megalapítása között?

Ez a történet párhuzamosan fogalmazódott meg bennem és két alapítótársamban. A vizsgaidőszak utolsó napjaiban elkezdtem egy piackutatást csinálni és kidolgozni a koncepciót. Aztán egy diákszervezet eseményen találkoztam Kirillel és kiderült, hogy ő is egy hasonló koncepción dolgozik – eldöntöttük, hogy együtt fogunk dolgozni. Végül négyen alapítottuk meg a céget.  Nagyjából négy hét alatt jutottunk el az ötlettől odáig, hogy már bevételünk volt. 

Ezt a négy hetet töltöttük az informatikai rendszernek az első verziójának elkészítésével, én elkészítettem az arculati design elemeit, Kirill pedig körbekérdezte a vendéglátóhelyeket, mennyire probléma náluk az ételfelesleg. 9 hónappal ezelőtt így elindult a Munch. Most van nagyjából 65 ezer app letöltésünk és 250 vendéglátóhely partnerünk. Kb. 6 városban vagyunk jelen Magyarországon.

Számítottatok arra, hogy ilyen hamar ekkora sikeretek lesz?

Reménykedtünk benne, de erre nem lehet számítani. Elküldtem az összes ismerősömnek, hogy indul ez a platform, megkértem az embereket, hogy mondják el a véleményüket, meghívták barátaikat, elkezdtek posztolni… Sok pozitív visszajelzést kaptunk ilyen formában. Nem számítottunk rá, hogy ilyen gyorsan fog berobbanni, de próbálunk felnőni a feladathoz.

Mi áll a küldetés középpontjában? Mi a hitvallásotok lényege, alapja?

A Munch lényege a hármas fenntarthatóság – hogy egy olyan vállalkozás legyen, mely minden stakeholdernek értéket tud teremteni. Win-win-win helyzet létrejötte a lényeg. Jól jár a környezetünk azáltal, hogy csökkentjük az ételpazarlást; jól járnak a vásárlók, mert féláron tudnak jóllakni; a vendéglátóhelyek pedig amellett, hogy fenntarthatóbban működnek, csökkentik a veszteségüket. 

Ez jelenik meg az egész cég filozófiájában is, amit mi csinálunk, az legyen mind a környezetünk, mind az üzlet szempontjából fenntartható. A társadalmunk szempontjából pozitív externália abban is megnyilvánul, hogy elindítottuk a MunCharity koncepciót. Ennek a lényege, hogy azokat az ételeket, melyeket mi se tudunk megmenteni, valamilyen módon nélkülözőkhöz juttassuk el. Ebben partnerünk az Élelmiszerbank, aki a legnagyobb, élelmiszerpazarlással foglalkozó alapítvány Magyarországon. Az ő hálózatukon keresztül jutunk el nélkülöző családokhoz, ezt is szeretnénk minél több városba eljuttatni. A koncepció kidolgozása jelenleg is nagy erőkkel zajlik.

Ahogy felpörgött az üzlet, és berobbantatok, interjúkat csinálnak veletek, a Cápák között műsorban szerepeltek – nehezebb-e az eredeti célra fókuszálni most, mint az elején? Sőt, még provokatívabb kérdés: nem válik-e ez a környezettudatosság egy marketingeszközzé egy bizonyos szint után?

Azzal, hogy nagyon nagy a figyelem a felhasználók részéről is, már nem párszáz követő olvassa a Facebook bejegyzéseinket, hanem egy nagy követőbázis figyeli minden egyes lépésünket és a média is, bele vagyunk kényszerítve abba, hogy amit csinálunk, azt komolyan gondoljuk és jól csináljuk. Azon túl, hogy ez egy belülről jövő küldetés volt, ami a kiindulási alapot jelenti, ezt számon is kérik rajtunk.

Van olyan, hogy egy Facebook posztban kritizálnak valamit egy szolgáltatással kapcsolatban, és válaszként interjúrészleteket küldenek be, az interjúinkból idéznek, „itt ezt mondtátok, hogy…”. Nagyon keményen számon kérik rajtunk. Most már nem csak a levegőbe beszélünk: következményei vannak annak, amit csinálunk. 

Hogy mennyiben marketing… Alapvetően fundamentálisan a szolgáltatás középpontjában áll ez a környezettudatos szemléletmód, tehát nem üdítőket gyártunk műanyag csomagolásban és azt zöldítjük, hanem 

alapból egy zöld szolgáltatást nyújtunk – nem utólag csomagoljuk zöldbe.

Tudnál mesélni arról, hogy most mik a főbb célok? Inkább a vízióra vagy inkább operatív célokra fókuszáltok?

Olyan érdekes mert, ha igazán jól működne a Munch, akkor megszűnne az ételpazarlás, és nem lenne szükség a Munch-ra. Tehát van egy közvetlen célunk meg van egy távlati célunk. Van egy rosszul működő vendéglátó szektor, ami csúnyán fogalmazva egy rosszul működő, túlfogyasztásra épülő társadalom. Megszoktuk, hogy mindig több étel van a polcokon, mint ami el tud fogyni. Bele van építve a túlfogyasztás. 

Ebben a rosszul működő rendszerben vagyunk játékosok, akik optimalizálni akarunk. Nem megyünk szembe az egész rendszerrel, a rendszer részesei vagyunk. 

A rövid távú célunk az, hogy ebben a rendszerben érezhető különbség legyen. Ebben már nagy lépéseket értünk el, ha csak azt nézzük, hogy több tonna étel megmentésre került az elmúlt hónapokban. 

A távlati cél az, hogy a gasztronómiában egy fenntarthatósági forradalom tudjon végbemenni. Azt is el tudom képzelni, hogy ha eredményesen megy a munkánk, 5-10 éves távlatban nagyon kiterjedt partneri körünk lesz. A partnerünknek már úgy is tudunk segíteni, hogy látják, ha mondjuk csütörtökönként eladnak 20 adag Munch-ot, akkor annyival kevesebbet készítenek csütörtökönként. A Munch-nak is lehet, hogy új üzleti modellt kell majd kitalálni, ha már szinte megszűnt az ételpazarlás, de ez sajnos még odébb van…

A gyakorlati célokat is próbáljuk tehát úgy elhelyezni, hogy ezek mind építőkockák legyenek a nagy vízióban.

A Cápák között c. műsorban elért sikeretek mit jelent számotokra? Miben jelenti a legnagyobb segítséget?

A műsorban elért siker fordulópont volt a Munch életében. Konkrétan azon az estén megduplázódott a féléves munkánk: 25 ezerről 50 ezerre nőtt az alkalmazás letöltőinek a száma. Sok vendéglátóhely is megkeresett azóta, alig tudtuk kezelni a sok beérkező telefont akkor. Marketing szempontból is segített nyilván, de ezen kívül most olyan szakértőkkel tudjuk körbevenni magunkat, akik a saját területükön nagyágyúk, akiknek több évtizedes tapasztalatuk van akár az informatikai, élelmiszeripari, vagy fenntarthatósági szférában. Nem csak egy show, hanem egy fundamentális változás volt az életünkben.

Volt együttműködésetek a Máltai Szeretetszolgálattal. Erről mesélnél?

Néhány hónapja dolgoztunk velük, mikor még lehetett menni hajléktalanszállóba, főleg a Marriot szállodából meleg ételeket vittünk. A Máltai Szeretetszolgálattal volt a MunCharitynek a „jótevő Munch” az első projektje. Most a hasonló profillal rendelkező Élelmiszerbankkal működünk együtt, mint stratégiai partnerrel és éppen mélyszegénységben élő gyerekeknek gyűjtöttünk össze kb. 100 adag ételt. 

Indulásunk óta foglalkozunk a charity vonallal, ami lényegében a harmadik pillére az alapkoncepciónak.

Volt már több vállalkozásod, megszokhattad ezt az életformát, de mégis, talán mintha ez más lenne számodra, mint az eddigiek. Mennyiben változott az életed most?

Erre az életformára kondicionáltam magam 18 éves korom óta. Életforma szempontjából nem volt nagy változás az előzőkhez képest, viszont az érdekes, hogy az előző vállalkozásom után úgy voltam vele, hogy nem akarok többet vállalkozni. Aztán jött ez az ötlet és nem tudtam elhessegetni, kénytelen voltam belekezdeni, mert semmi mással nem tudtam foglalkozni, nem tudta más lekötni a figyelmem. 

Kötöttem magammal egy alkut: most ebbe beleállok, de nem csinálhatom úgy, mint eddig. Nagyon a kapcsolataim rovására mentek az előző vállalkozásaim. Nem egy fenntartható életforma volt, hanem gyors kiszipolyozása az erőforrásoknak. Most viszont pont egy olyan életszakaszba értem, hogy fel tudtam töltődni (kihagytam egy évet, külföldön voltam), és most ebbe úgy kezdtem bele, hogy bár egy sprint az egész, meg tudom húzni a határokat: többet vagyok a természetben, szánok időt a családomra, az emberi kapcsolataimra. Ennek eredményeképp úgy érzem, hogy sokkal hatékonyabb tudok lenni a munkában is. Ezt az egyensúlyt, ami nagyon törékeny, próbálom most fenntartani. 

Egyrészt szakmailag kellett ez a néhány év, hogy el tudjak jutni egy olyan szintre, hogy felelősségteljesebben tudok feladatokat elvállalni, határidőket betartani. Ugyanakkor mentálisan, a személyes utamat is be kellett járnom, hogy egy ilyen terhet a vállamra tudjak venni. Meg, ami a legfontosabb, hogy kikkel csinálja az ember – az egész csapat hasonló mindset-tel rendelkezik. Közös metszete van az értékrendünknek, ami egy jó kiindulási alap, hogy ott tudjunk lenni egymásnak, és előre húzzuk egymást, ne visszarántsuk.

Utolsó kérdésként, hogyan képzelitek el magatokat és a Munch-ot néhány év múlva?

Fontos, hogy az ember ne csak a következő lépést lássa, hanem tudja, hogy mi a big picture, hol az út, amit magának kövez ki. Én most azt látom, hogy a Munch-ban annyi lehetőség van, annyi ötlet érkezik be akár a felhasználóktól, akár csapaton belülről, amivel tényleg érdemes foglalkozni. Földrajzilag bővülni, új szolgáltatásokat bevezetni. Hosszú távon le tudja kötni az energiánkat. Úgyhogy a következő 5-10 évet abszolút a Munch-nál képzelem el, aztán meglátjuk, mit hoz az élet.

Hosszútávfutásként állok a témához; ami igazából olyan hosszú táv, ami sprintekből áll. 

Az ehhez szükséges energiákat meg kell találni, meg kell találnunk. Hatalmas csapatjáték, ami csak akkor lehet sikeres, ha mi csapatként tudunk működni és nem az egyes tagoknak az egója borítja fel a törékeny egyensúlyt.

Ha érdekel titeket a Munch.hu, itt érhetitek el a honlapot, valamint csatlakozhattok a hivatalos Facebook-csoporthoz is.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette

Borscs, az orosz céklaleves

A Borscs az a leves, amelyet szinte minden gyerek, akinek moszkvai származású az anyukája, rendszeresen megtalál az étkezőasztalon.

Természetes, hogy szereted, főleg, mert édesanyád főzte. Aztán ahogy nősz, rájössz, hogy ez a különleges, lilásbordó színű leves másoknak nem is olyan természetes – akik nálunk jártak, sorra kezdik elkérni a receptet, esetleg utalnak rá, hogy legközelebb, mikor átjönnek, szívesen ennének megint borscsot. 

Érdekesség, hogy az itthon „orosz céklalevesként” emlegetett és alapvetően orosz nemzeti ételnek tartott leves egyébként ukrán eredetű, de számos szláv nép körében elterjedt – így az oroszoknak, lengyeleknek, fehéroroszoknak, litvánoknak mind-mind van saját borscs receptjük. 

Én most a mi családi receptünket osztom meg Veletek – elfogultságból persze azt kell mondjam, hogy mind közül a legjobbat. 

Приятного аппетита! 😊

Recept 

Hozzávalók:
  • 1 kg marhahús (szegy vagy oldalas)
  • 3 db közepes méretű sárgarépa
  • 4 db közepes cékla
  • 2 db közepes krumpli
  • 2 fej hagyma
  • 1 kisebb fej káposzta (fehér)
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 csokor petrezselyem zöldje
  • 1 petrezselyemgyökér
  • 1 zeller
  • 100 g paradicsompüré (konzerv)
  • 1 ek cukor
  • 2 ek almaecet
  • 1,5 ek liszt
  • babérlevélÍÍÍ
  • só, bors 
Elkészítés:
  1. A húst felöntjük 3-4 liter hideg vízzel, feltesszük főni. Hozzátesszük a zellert és a petrezselyemgyökeret. Forrástól számított 1,5-2 óráig hagyjuk kis lángon főni. 
  2. Közben apróra vágjuk a hagymát, és felszeleteljük, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük a répát és a céklát. Forró olajon megpirítjuk először a hagymát, majd ha az elkezd barnulni, hozzátesszük a répát és a céklát is. 5-8 percig pirítjuk. A zöldségeket ezután összekeverjük 1,5 kanál liszttel, azzal együtt karamellizáljuk kis ideig, és ízlés szerint sózzuk. 
  3. A zöldségekhez keverjük a paradicsompürét, majd levesszük a lángról, és félretesszük hűlni.
  4. Ha a hús elkezdett puhulni, kivesszük a fazékból a zellert és a petrezselyemgyökeret.
  5. A húsléhez hozzáadjuk a sót, cukrot, ecetet, borsot és a babérlevelet.
  6. Ezután mehetnek bele a fazékba a zöldségek is. 20-30 percig együtt főzzük a húst a répával és a céklával, közben kevergetjük, hogy a liszt ne csomósodjon össze. A húst 20-30 perc elteltével kivesszük a fazékból.
  7. Közben vékony csíkokra szeleteljük a káposztát, és apró kockákra vágjuk a krumplit. Miután kivettük a húst a fazékból, a káposzta és a krumpli kerül a helyére. 10 percig együtt főzzük az összes zöldséget hús nélkül.
  8. Eközben a húst levesszük a csontról, és 1,5-2 centis kockákra vágjuk. 10 perc után visszatesszük a levesbe. Felforrósítjuk, majd hozzátesszük a fokhagymát és a petrezselyemzöldjét a leveshez, 2 percig összeforraljuk, aztán levesszük a lángról a kész levest.
  9. Hideg tejföllel tálaljuk, mellé barna kenyeret kínálunk.

Kocsis Krisztina

Kép: Freepik