Quo vadis – a keresztény hit valódi értelme egy regényben

A Quo vadis az első század Rómájába vezet vissza minket. Az egyik oldalon Nero császár udvara – a pompázatos lakomák, a fülledt romlottság és az élvezetek hajszolásának színtere. A másik oldalon az első keresztények, akik titokban kezdték el Krisztus tanait követni, melyeket akkor még nem ismert a világ. Eljutunk Róma virágzásától – a város égésén át -, egészen az első keresztényüldözésekig.

A Nobel-díjas regény párbeszédeiben megelevenednek előttünk történelmi személyek úgy, ahogyan azokat Sienkiewic elképzelte. Találkozik egymással a föld két ura: Nero, az őrült császár, aki „rövidesen eltűnik, mint egy véres álom”, és Péter apostol, „az egyszerű lacernába öltözött aggastyán, aki örökre birtokába veszi a világot és a várost.” 

A történet középpontjában kirajzolódik egy szerelmi szál is: Vinicius, a fiatal és életerős római patrícius és Lygia, a lygius törzsből származó, keresztény leány között. A szerelmükben bemutatkozik a két világ: a hedonizmus és züllöttség, valamint a tisztaság és alázat világa. 

A regényben helyet kap szerelem, üldözés, kegyetlenség és boldogság. 

A Quo vadis azonban nem csak egy lehengerlően izgalmas olvasmány: ez a regény kijózanító erővel ébreszt rá a kereszténység valódi értelmére azzal, hogy visszavisz annak gyökereihez. 

Rádöbbent, milyen jó dolgunk van nekünk ma keresztényként. Míg a korai keresztények az éj leple alatt, sötét köpönyegben osonva gyalogoltak, hogy hallgassák az örömhírt, addig mi választhatunk, hogy a hét mely napján, melyik órájában, melyik templomban, melyik papot szeretnénk hallgatni az adott misén. Míg ők az életüket kockáztatták azzal, hogy a katakombákban gyülekeztek, hogy az új tanokat hallgassák, addig mi kihagyjuk a vasárnapi misét, ha éppen nincs kedvünk hozzá. Míg ők boldogan vállalták a mártírhalált Krisztusért, addig mi meghátrálunk, ha csak egy vita erejéig ki kell állni a keresztény hitünk mellett. 

Ráébreszt arra is, hogy miért a szeretet vallása a miénk:

„Látod, az emberek eddig nem ismertek olyan istent, akit szeretni lehetett, ezért egymást sem szerették, s ebből származott boldogtalanságuk, mert miként a világosság a naptól, a boldogság a szeretetből fakad. Erre az igazságra nem tanították meg őket sem a törvényhozók, sem a filozófusok, nem volt meg ez se Görögországban, se Rómában.” 

A regény elolvasása után újraértékeljük keresztény hitünket, vallásunk alapját és célját és feltesszük magunknak a kérdést: mi mennyit lennénk hajlandók feláldozni hitünkért? 

Kocsis Krisztina

Többször idézel a Bibliából, mint gondolnád – avagy 7 bibliai eredetű közmondás

Könyvek könyve, „leg”-ek könyve. Történelmi jelentőségű mű, erkölcsi iránytű. 

A Biblia megkérdőjelezhetetlenül nem csak a vallási, de a kulturális örökség része is. Relevanciáját számos tény bizonyítja. Többek között: gondoltad volna például, hogy a legtöbb ember tudta nélkül is rendszeresen idéz a Bibliából? 

Mégpedig, mert a Biblia áthatja a mai beszédünket is – számos szólás és közmondás ered a Szentírásból. Ezekből szedtük össze most Nektek a kedvenceinket: 

1. Utolsókból lesznek az elsők.

De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első. (Mt, 19,30)

2. Ne menjen le haragoddal a nap.

Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal. (Ef, 4,26)

3. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Vermet ás, jó mélyet, de maga esik a gödörbe, melyet készített. (Zsolt. 7,16)

4. Aki nem dolgozik, ne is egyék.

Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. (2Thess. 3,10)

5. Jobb adni, mint kapni.

Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel. 20,35)

6. Aki keres, az talál.

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőknek megnyittatik. (Mt 7, 7-8)

7. Vak vezet világtalant.

Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek. (Mt. 15,14)

Kocsis Krisztina

Halászlé és töltött káposzta, avagy magyar életérzés @borkadesign grafikáin – Interjú

Vörösmarty téri vásár, mézeskalácssütés, összegabalyodott karácsonyfa égősor. Vagy éppen sajtos-tejfölös lángos, német turisták a Balaton-parton, strand melletti abc. 

Zatykó Bori 22 évesen fogta magát és létrehozta a @borkadesign-t a grafikái számára. Rajzai között csupa olyan jelenettel találkozhatunk, amelyekkel bárki könnyen tud azonosulni. Hétköznapi emberek hétköznapi eseményei azok, amelyekkel a @borkadesign olyan jól át tudja adni a magyar életérzést.

Az egyébként látványtervezőnek tanuló Borit kérdeztem a nem várt sikert hozó kezdeményezéséről.

Hogyan indult a @borkadesign, mi volt a fő célod vele tavaly, mikor létrehoztad az Instagram oldalt?

Kicsit több, mint egy éve indítottam az oldalt. Egyrészről azért csináltam egy külön Instagram profilt, mert szerettem volna egybe látni a rajzaimat és portfólió-szerűen összefogni azokat. Volt bennem egy megmutatási vágy is nyilván, de nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekelni fog. Azt hittem, hogy csak a barátaim fogják követni az oldalt. 

Azóta több mint 1000 követőd van, a rajzaid most már különböző termékeken (képeslap, vászontáska, póló) megvásárolhatók. Egyre többen ismerik a @borkadesign nevet. Milyen érzés, számítottál erre?

Soha nem volt kifejezetten célom, hogy árusítsam a grafikákat. A Rezső bácsis minta volt az első, amelyet a tesómnak elkészítettem pólóra. Amikor aztán kiraktam instára, egy csomó ember belájkolta. Akkor éreztem először, hogy ez tetszik az embereknek.

Üzennek-e valamit a rajzaid?

Hát figyelj, nem tudom. Népet nevelni nem akarok vele, az biztos. De a visszajelzések alapján megszólítanak embereket. Alapvetően a környezetemből merítek ihletet és a rajzaim ezért mindenkinek jelentenek valamit.

Konkrét üzenete nincsen a rajzoknak, de mivel van egy közös ismeretanyaga a magyaroknak, így mindenki rá tud ismerni valami ismerősre abból, amit lát.

Ez volt az alapötlet, átadni a magyar életérzést?

Mivel 2020 nyarán kezdtem, – amikor először berobbant a covid -, és volt bennem egy olyan szándék, hogy kifejezetten az itthoni nyarat örökítsem meg. Az első balatoni rajzok ekkor születtek. 

Tipikusan magyar helyszínek és magyar ételek, mindez egy kis humorral párosítva.

Vannak visszatérő karakterek a rajzaidban?

Konkrét szereplők nem térnek vissza, inkább csak egyes karaktertípusok. 

Nagyon szeretek néniket és bácsikat, illetve nem tökéletes testű embereket rajzolni. Szerintem könnyebb is ilyen figurákat alkotni, mert sokkal karakteresebbek. 

Magamat is gyakran lerajzolom, és időnként megörökítem a családommal közös élményeket is. Néha visszapörgetem a képeket, és akkor látom, hogy milyen naplószerű az egész, mert még ha nem is a konkrét családtagjaimat rajzolom le, csak egy nyári képet, akkor is tudom, hogy egy általam megélt élmény inspirálta és így tudok hozzá kapcsolódni.

Eddig két fő témában kerültek ki grafikák az oldaladra: balatoni nyár és karácsony. Szeretnéd megőrizni ezt a két fő témát, vagy másokat is behoznál a jövőben? 

Ez egyelőre időhiány miatt van így, az egyetem mellett így van időm. De az biztos, hogy a Karácsony a kedvenc ünnepem és arról nagyon szívesen rajzolok, a Balaton pedig az egyik kedvenc helyszínem és nagyon kötődöm hozzá.

Van kedvenc visszajelzésed? 

Egyszer egy vásáron egy néni odajött hozzám és rámutatott arra a képre, amin egy lány morcosan ül az ágyon, hogy „De hát ez én vagyok!”. Mondtam neki, hogy igazából ez én vagyok, de nagyon örülök, hogy tud hozzá kapcsolódni. 

Mit szeretsz a legjobban a @borkadesignban? 

Mint alkotói folyamat, a kedvencem a megrajzolás. Sosem úgy rajzolok, hogy pontosan előre kitalálom, hogy mi szerepel majd a képen, hanem elkezdem, és a végére totál más lesz, mint amit az elején gondoltam. Teljesen belefeledkezem ilyenkor a munkába, sokszor nem veszem észre, hogy órák telnek el.

Az egész @borkadesignban meg a visszajelzéseket szeretem a legjobban. Már csak ha valaki hozzászól a képeimhez, az is nagyon jólesik.

Még mindig hobbiként tekintesz rá, vagy már valamilyen szinten üzletként?

Volt egy pont, mikor elkezdtem stresszelni, hogy már egy hónapja nem posztoltam semmit. Ugye az Instagram is kijelzi, hogy mínusz hány százalék a megtekintés. Aztán rájöttem, hogy ez így nem jó, és azóta ezeket a gondolatokat elhessegetem – akkor rajzolok, amikor kedvem van hozzá. Mivel egyelőre nem ez a fő megélhetési forrásom, ezért pusztán azért csinálom, mert szeretem és kikapcsol.

Van legnépszerűbb rajz?

Igen, ahol egy lány borotválja a lábát a kád felett. Mindenki ilyen táskát vagy pólót szeretne. Ez a minta nagyon népszerű, a lányok könnyen tudnak azonosulni vele.

Milyen érzés, hogy meg lehet vásárolni a grafikáidat különböző termékeken?

Nagyon furcsa érzés, főleg, mikor hallom, hogy például fesztiválokon borkadesignos táskákkal járnak emberek. Szürreális, de jó érzés.

Mi a terved a @borkadesign-nal a jövőben? 

Jobb lenne, ha több időm lenne rá, de egyelőre párhuzamosan csinálom a látványtervezéssel. Szóval ez majd kialakul, hogy mennyire tud összeérni a kettő, vagy melyik fog jobban menni a jövőben. Egyelőre csak lelkesen folytatom, kötelezettségek nélkül.

A @borkadesign grafikák megvásárolhatók képeslap, póló vagy vászontáska formájában a @borkadesign Instagram oldalon, vagy a @sziaplus üzletben. 😊 Tökéletes karácsonyi ajándék lehet barátoknak, rokonoknak, hiszen biztos, hogy megtalálod azt a képet, amivel tudsz azonosulni! (Tapasztalatból mondom.) 

Az interjút készítette: Kocsis Krisztina

Mi a spanyol nők titka?  – Virágoktól legyezőkig minden, amit a spanyol eleganciáról tudni kell 

Ha egy spanyol nőre gondolok, elsőként valami ilyesmi kép ugrik be: dús, fekete, göndör haj, vörös rúzs. Elegáns, földig érő, fekete ruha, kecses csípővonal, szexi magassarkú cipő. Esetleg egy virág a hajkoszorúba tűzve…

Nyilván sejtettem, hogy nem minden nő mászkál flamenco táncosként Spanyolország utcáin, de mégis, mikor az országba érkeztem, nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon a fejemben lévő, érzékien elegáns spanyol nő képének mennyire van valóságtartalma. 

Szóval, mit kell tudni a spanyol eleganciáról? Személyes megfigyelések következnek.

Farmernadrág? Unalmas.

Na, nem akarok túlozni, nyilván fel lehet fedezni csinos farmernadrágos spanyol hölgyeket is, de leggyakrabban kilépnek a farmer-póló kombinációból. A legtöbb nő ruhában indul el otthonról, menjen bárhová is: munkába, egyetemre, ebédre, vacsorára vagy épp kutyát sétáltatni. De gyakran hordanak izgalmas, feszülős vagy éppen lenge nadrágokat, virágmintás szoknyákat és blúzokat. 

Figyelemfelkeltő, magabiztos és kissé bohém a jelszó.

Brunch? Felveszem a magassarkúmat és megyek! 

A spanyolok alapvetően híresek arról, hogy rengeteget járnak étterembe, kávézóba. Reggel, délben, este, tele vannak a vendéglátóhelyek. A spanyol elegancia pedig szintén nem korlátozódik le az esti vacsorákra: egy spanyol nő teljes természetességgel felvesz egy magassarkút és egy elegáns ruhát már egy bruncholásra is. 

Melyik ruha legyen? A virágos vagy a virágos?

Feltűnően sok virágos és mintás ruhát hordanak. Nem félnek a színektől: a ruháikban is megjelenik a Spanyolországra jellemző napsütés, frissesség, élénkség. 

Ne légy közönséges, por favor! 

Mi a helyzet a sminkkel? Bár az erős színek megjelennek a szem- és a száj kiemelésénél is, figyelnek a mértékre: a smink ízléses marad, nem megy át közönségesbe. 

Ugyanígy a kiegészítőkkel: bár bátrabbak az ékszerviselettel, az elegancia itt is alapvető ismérv. Továbbá mindennél fontosabb, hogy mind a smink, mind az ékszerek passzoljanak egymáshoz és passzoljanak a viselt ruhához!

Amit felvehet Madre, azt felveheti Abuela* is!

Kortalan elegancia, szó szerint. A spanyol nők bebizonyítják, hogy a divat nem csak a fiataloké. Az esztétikus öltözködés szeretete minden generációban megvan: az éttermek teraszai nyüzsögnek nem csak a señoritáktól, de ugyanúgy a csinosan kiöltözött, sangriát szürcsölgető señoráktól.

¡Ay, Dios mío!** Templomba megyek, hol a legyezőm?

Az előzőek után talán nem meglepő, de azért megér egy külön bekezdést: mint mindenhol máshol, a spanyolok a templomban is megadják a módját az öltözködésnek. Az elegáns ruhát gyakran kiegészíti egy-egy legyező, melynek lágy susogása kellemes alapzajt biztosít a misén, és egyidejűleg megkíméli a hölgyeket a kellemetlen izzadságcseppektől. 

Ahol a népviselet szexi

Végezetül… Elég sokat elmond egy nemzet divatszemléletéről az, hogy a tradicionális viseletük, a flamenco ruha egy kifejezetten vonzó ruhadarab. Nem beszélve arról, hogy az azt viselő nő milyen táncot lejt benne… De a spanyol virtus megér egy külön cikket.

Kocsis Krisztina

*madre (spanyol) – anya, abuela (spanyol) – nagymama
**¡Ay, Dios mío! (spanyol) – Ó, Istenem!

Képek forrása:  

http://www.thecoolhour.com/
www.allure.com
pinterest.com

Sweat, Struggle, Shine – az ima helye az edzőteremben

Pulay Eszter aerobic edző úgy gondolja, keresztényként a sportból sem kell kiiktatni Istent. Létrehozta a Full of Grace dicsőítő aerobic edzést, bebizonyítva, az imának az edzőteremben is helye van. Többek között hitről, sportról, csodadiétákról és kismamaságról beszélgettünk a mindig sugárzó mosolyú Esztivel.

Mikor kezdtél el sportolni és miért döntöttél úgy, hogy edző leszel?

Sportolni már általános iskolában elkezdtem. Szerettem zenére mozogni, nem okozott gondot kiállni mások elé, még motivált is. Bennem volt a segítő szándék, hogy másoknak is segítsek egy egészséges életmódot kialakítani. Ezek összessége sarkallt arra, hogy aerobic edző legyek. Illetve a nővérem is inspiráció volt, mert ő is edzőként dolgozik.

A Te kezdeményezésed a Full of Grace edzéstípus. Honnan jött az inspiráció és miről szól ez pontosan? 

Már egy ideje aerobic edzőként dolgoztam, mikor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szívesen kezdeményeznék egy olyan edzést, ahol a hitünket is megélhetjük. A dicsőítő imádkozási forma mindig is közel állt hozzám, a zenét is szeretem nagyon, ebből jött a gondolat, hogy mi lenne, ha összekötném a dicsőítést az aerobic edzéssel. 

A testünk a Szentlélek temploma: edzünk, csinosítjuk magunkat, igyekszünk egészségesebben élni – eközben miért ne imádkozhatnánk? 

Egy-két helyről hallottam, hogy ilyen már Amerikában létezik, illetve volt néhány ember, aki írt nekem, hogy nem akarok-e valami ilyesmit kialakítani, mert őket zavarja, hogy az edzőtermekben olyan zenék mennek, melyeknek a szövege elég semmitmondó. Ezek vittek rá arra, hogy végül megszervezzek egy ilyen alkalmat.

Hogy épül fel egy edzés?

Mikor személyesen meg tudom tartani, akkor úgy néz ki, hogy dicsőítő zenék szólnak a háttérben – főleg angol nyelvű számok, de igyekszem magyar zent is beletenni. Edzés közben vannak páros gyakorlatok, a közösségépítés is fontos. Az óra végén pedig mindig van igerész relaxációval egybekötve.

A covid miatt át kellett állni az online edzéstartásra. Ez mennyire zavarta meg az edzés felépítését?

Nyilván elvesz az edzésből az, hogy nem tudunk találkozni, de alapvetően ugyanúgy építettem fel online is az edzéseket, és sok pozitív visszajelzést kaptam. Illetve az online edzéstartás előnye, hogy bárhonnan be lehet csatlakozni, és így például határon túlról is részt tudtak venni az edzésen.

A Facebook oldaladnak Sweat, Struggle, Shine (Izzadj, küzdj, ragyogj!) a neve. Honnan jött ez az elnevezés?

Mindig is tetszettek a három szavas nevek, és az S betűből indultam ki, ezek a szavak pedig utalnak a sporthoz és az élethez való hozzáállásra is. A kihívásokra, küzdelmekre, melyek mindkettőben vannak, és arra, ahogyan ezekre reagálunk.

A hit felé evezve: mit jelent Számodra a hit a mindennapjaidban? Miért gondolod, hogy fontos összekötni a hitet és a sportot? 

Igyekszem úgy megélni, hogy ne legyen külön a hétköznapi életem és a hitem, hanem összefonódjon a kettő. Ezért fontos nekem, hogy még a sportolásba is bele lehet vinni. Ami talán a legfontosabb része a lényemnek, hogy nagyon szeretek hálát adni – ezért is Full of Grace az edzés neve, tehát „elárasztva kegyelemmel”. Ezt próbálom megélni edzés közben is, és szeretném, hogy minél többen megéljék ugyanezt.

Az én elképzelésem szerint nehéz lehet egy edzés alatt végig koncentrálni edzőként és közben még a lelki oldalát is átélni. Nem ütközik a kettő? Koncentrálás közben tudsz dicsőíteni?

Van, amikor nehezebb. Például online edzés közben sokszor izgultam a technika miatt. De mégis minden edzésen voltak pillanatok, mikor magával ragadott a flow, és éreztem, hogy itt a Szentlélek, itt van Isten és milyen jó ezt csinálni. Ha máskor nem, akkor az óra végi relaxáción már én is megérkezem.

Viszonylag kevesen kötik össze a sportot a hittel, kereszténységgel. Nem volt-e félelmetes belekezdeni egy ilyen sportforma kialakításához, voltak kritikusaid? 

Hál’ Istennek a kezdetektől fogva éreztem, hogy ebben nem vagyok egyedül. Ha már egy dicsőítő edzésről beszélünk, természetesen bízom Istenben és abban, hogy Ő ebben utat fog mutatni. Negatív visszajelzést nem kaptam, valószínűleg akit ez nem ragad meg, az nem foglalkozik vele. Pozitívat viszont annál inkább, sokan jeleztek vissza, hogy ez egy hiánypótló dolog.

Akik az edzéseidre járnak, általában hívők, vagy nem hívőket is meg tud szólítani ez a típusú dicsőítő aerobik? 

Többnyire hívők, akik csinálják, főleg amióta online vannak az edzések. De a személyes alkalmak során voltak olyanok is, akik nem hívők – ez azért jó, mert ez egy misszió is így valahol. 

Azt, aki hívő, de nem feltétlen szeret mozogni, azt egy picit ezzel motiválni, aki pedig rendszeresen mozog és szívesen eljön egy aerobic edzésre, azt pedig Isten felé hívni. 

Szerintem sokan vannak, akiknek fontos a hit valamilyen szinten, de a hétköznapokban annyira nem élik meg, és nekik sokat adnak ezek az edzések.

Az Instagram és Facebook oldaladon nem csak edzéssel kapcsolatos dolgokról posztolsz, hanem gyakran írsz mentális egészségről, egészségtudatos életmódról. Bár ilyen instagram fiókból sok van, mégis kevesen kötik össze ezt is a kereszténységgel. Te miért tartod fontosnak összekötni a hiteddel?

Mivel annyira a lényem része, nem is lenne őszinte, ha Istent kihagynám belőle. Viszont igyekszem úgy kommunikálni, hogy vonzó legyen a fiatalok számára, ne legyen túl sok, túl erős, amiket írok. Inkább belső megtapasztalásról, útkeresésről szeretek írni, mint hogy megmondjam a tutit másoknak. Sokat írok a hálaadásról – pszichológiai kutatások igazolják, hogy ha nap, mint nap hálát adunk, mennyivel boldogabb az életünk. 

Én emellé felvállalom azt is, hogy ezt a hálát címzem valakinek.

Mit tanácsolnál olyanoknak, akik eddig nem sportoltak rendszeresen, de most szívesen belevágnának, csak nehéznek tűnik?

Mérjük fel, melyik sportág hozzánk való, mi tölt fel. Ha ez megvan, akkor megpróbálni rendszert kialakítani – érdemes nem drasztikus módon változtatni, hanem fokozatosan bevezetni. 

Ugyanezt gondolom a táplálkozásról is: a csodadiéták és hirtelen megvonások helyett próbáljunk egy kiegyensúlyozott úton járni, hosszú távon az fog eredményre vezetni. 

És belefér megenni egy-egy fagyit, ha megkívánom, belefér lemondani az edzést, ha fáj a fejem. Próbáljunk meg nem a végletek emberei lenni, hanem tartani az arany középutat.

Most, hogy kismama vagy, abbahagyod egy időre a Full of Grace edzések tartását. Milyen új projektek, célok, elképzelések vannak? Egy ideig az anyaságra fókuszálsz és utána térsz vissza? 

Most egy videótár formájában lehet majd az edzéseket megcsinálni. Szerencsére nagyon jó kis közösség alakult ki az online térben, akik mondták, hogy hiányoznának nekik az edzések, ezért készítem a videótárat, hogy amíg nem tudok edzést tartani, addig is velem tudjanak mozogni.
Tervezem, hogy majd visszatérek az edzésekhez, talán heti 1-2 alkalom bele fog férni, ha már picit nagyobb lesz a baba, de konkrét terveim még nincsenek. Ezt is rábízom a Gondviselésre, hogy hogyan lesz.

Fiatalon feleség és hamarosan anya – megijeszt-e? Így tervezted-e előre vagy ezt is rábíztad a Gondviselésre és elfogadtad, amit fentről kaptál? 

Egész kiskoromtól kezdve úgy képzeltem, hogy én fiatal anya és feleség leszek. Persze közben többször is elbizonytalanodtam, hogy valóban így lesz-e… Hál’ Istennek mindketten a férjemmel jó példákat láttunk otthon a szüleinktől, ami bátorított arra, hogy könnyen igent mondjuk a házasságra. A közösségeknek is nagy ereje van – a keresztény közösség egy olyan vár, ami ad hitet és erőt ahhoz, hogy elhiggyük, hogy ezek a dolgok értékesek és működnek, és merjünk belevágni.

Illetve hiszünk abban, hogy a döntésünk mellett ki tudunk tartani, a nehézségekben pedig kapunk majd erőt fentről. 

Én sosem azon gondolkodtam, hogy mit veszítek, ha elköteleződöm valaki mellett, hanem hogy milyen kincseket nyerek. 

Az anyaság kapcsán pedig, úgy érzem, az új élet akkora csoda, hogy teljesen Istenre bíztam, hogy mikor ajándékoz meg vele minket. 

Mi Számodra az az igevers, gondolat, ami segít akár az edzésben, akár az életben, mikor épp nehéznek érzed a dolgokat?

Az egyik: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt, 6,34) Mostanában sok olyan szituáció volt, mikor nem tudtunk tervezni, és azt éreztem, hogy én kevés vagyok ahhoz, hogy elbírjam a terheket, bizonytalan volt, hogy mi lesz holnap. Ez az igevers sokat segít abban, hogy tudatosítsam: én csak tegyem meg, amit a mai napon meg kell. Dolgozzak, hozzam ki magamból a legtöbbet, amit tudok, és a többit engedjem el, lesz, ahogy lesz.

A másik pedig: „Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jak 1:16-17) Ez pedig arra emlékeztet, hogy az a sok áldás, amelyet kapunk az életünkben, mind Istentől való.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette

Ételmentő applikációval az ételpazarlás ellen – interjú a Munch.hu társalapítójával

„Tegyél az ételpazarlás ellen és egyél jókat kedvezményesen” – foglalja össze a Munch lényegét a startup vállalkozás honlapján található felhívás. Ahogyan a platform is rámutat, az ételpazarlás korunk egyik legnagyobb környezeti problémája: az ételek ⅓-a kárba vész, csak Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer kerül a kukába. Ez ellen hivatott felvenni a harcot a Munch: az ételmentő applikáción keresztül a vendéglátóhelyek, éttermek, pékségek kedvezményesen értékesítik a megmaradt ételeket, melyeket aznap nem tudnak eladni és így a kukában kötnének ki. Az applikáció letöltésével előre lefoglalhatjuk a „muncsokat”, melyeket az eredeti árnál 40-70%-kal olcsóbban tudunk megvenni. 

A Munch.hu társalapítójával, Wettstein Alberttel beszélgettünk.

Hogyan jött az ötlet? Mennyi idő telt el az ötlet megfoganása és a Munch megalapítása között?

Ez a történet párhuzamosan fogalmazódott meg bennem és két alapítótársamban. A vizsgaidőszak utolsó napjaiban elkezdtem egy piackutatást csinálni és kidolgozni a koncepciót. Aztán egy diákszervezet eseményen találkoztam Kirillel és kiderült, hogy ő is egy hasonló koncepción dolgozik – eldöntöttük, hogy együtt fogunk dolgozni. Végül négyen alapítottuk meg a céget.  Nagyjából négy hét alatt jutottunk el az ötlettől odáig, hogy már bevételünk volt. 

Ezt a négy hetet töltöttük az informatikai rendszernek az első verziójának elkészítésével, én elkészítettem az arculati design elemeit, Kirill pedig körbekérdezte a vendéglátóhelyeket, mennyire probléma náluk az ételfelesleg. 9 hónappal ezelőtt így elindult a Munch. Most van nagyjából 65 ezer app letöltésünk és 250 vendéglátóhely partnerünk. Kb. 6 városban vagyunk jelen Magyarországon.

Számítottatok arra, hogy ilyen hamar ekkora sikeretek lesz?

Reménykedtünk benne, de erre nem lehet számítani. Elküldtem az összes ismerősömnek, hogy indul ez a platform, megkértem az embereket, hogy mondják el a véleményüket, meghívták barátaikat, elkezdtek posztolni… Sok pozitív visszajelzést kaptunk ilyen formában. Nem számítottunk rá, hogy ilyen gyorsan fog berobbanni, de próbálunk felnőni a feladathoz.

Mi áll a küldetés középpontjában? Mi a hitvallásotok lényege, alapja?

A Munch lényege a hármas fenntarthatóság – hogy egy olyan vállalkozás legyen, mely minden stakeholdernek értéket tud teremteni. Win-win-win helyzet létrejötte a lényeg. Jól jár a környezetünk azáltal, hogy csökkentjük az ételpazarlást; jól járnak a vásárlók, mert féláron tudnak jóllakni; a vendéglátóhelyek pedig amellett, hogy fenntarthatóbban működnek, csökkentik a veszteségüket. 

Ez jelenik meg az egész cég filozófiájában is, amit mi csinálunk, az legyen mind a környezetünk, mind az üzlet szempontjából fenntartható. A társadalmunk szempontjából pozitív externália abban is megnyilvánul, hogy elindítottuk a MunCharity koncepciót. Ennek a lényege, hogy azokat az ételeket, melyeket mi se tudunk megmenteni, valamilyen módon nélkülözőkhöz juttassuk el. Ebben partnerünk az Élelmiszerbank, aki a legnagyobb, élelmiszerpazarlással foglalkozó alapítvány Magyarországon. Az ő hálózatukon keresztül jutunk el nélkülöző családokhoz, ezt is szeretnénk minél több városba eljuttatni. A koncepció kidolgozása jelenleg is nagy erőkkel zajlik.

Ahogy felpörgött az üzlet, és berobbantatok, interjúkat csinálnak veletek, a Cápák között műsorban szerepeltek – nehezebb-e az eredeti célra fókuszálni most, mint az elején? Sőt, még provokatívabb kérdés: nem válik-e ez a környezettudatosság egy marketingeszközzé egy bizonyos szint után?

Azzal, hogy nagyon nagy a figyelem a felhasználók részéről is, már nem párszáz követő olvassa a Facebook bejegyzéseinket, hanem egy nagy követőbázis figyeli minden egyes lépésünket és a média is, bele vagyunk kényszerítve abba, hogy amit csinálunk, azt komolyan gondoljuk és jól csináljuk. Azon túl, hogy ez egy belülről jövő küldetés volt, ami a kiindulási alapot jelenti, ezt számon is kérik rajtunk.

Van olyan, hogy egy Facebook posztban kritizálnak valamit egy szolgáltatással kapcsolatban, és válaszként interjúrészleteket küldenek be, az interjúinkból idéznek, „itt ezt mondtátok, hogy…”. Nagyon keményen számon kérik rajtunk. Most már nem csak a levegőbe beszélünk: következményei vannak annak, amit csinálunk. 

Hogy mennyiben marketing… Alapvetően fundamentálisan a szolgáltatás középpontjában áll ez a környezettudatos szemléletmód, tehát nem üdítőket gyártunk műanyag csomagolásban és azt zöldítjük, hanem 

alapból egy zöld szolgáltatást nyújtunk – nem utólag csomagoljuk zöldbe.

Tudnál mesélni arról, hogy most mik a főbb célok? Inkább a vízióra vagy inkább operatív célokra fókuszáltok?

Olyan érdekes mert, ha igazán jól működne a Munch, akkor megszűnne az ételpazarlás, és nem lenne szükség a Munch-ra. Tehát van egy közvetlen célunk meg van egy távlati célunk. Van egy rosszul működő vendéglátó szektor, ami csúnyán fogalmazva egy rosszul működő, túlfogyasztásra épülő társadalom. Megszoktuk, hogy mindig több étel van a polcokon, mint ami el tud fogyni. Bele van építve a túlfogyasztás. 

Ebben a rosszul működő rendszerben vagyunk játékosok, akik optimalizálni akarunk. Nem megyünk szembe az egész rendszerrel, a rendszer részesei vagyunk. 

A rövid távú célunk az, hogy ebben a rendszerben érezhető különbség legyen. Ebben már nagy lépéseket értünk el, ha csak azt nézzük, hogy több tonna étel megmentésre került az elmúlt hónapokban. 

A távlati cél az, hogy a gasztronómiában egy fenntarthatósági forradalom tudjon végbemenni. Azt is el tudom képzelni, hogy ha eredményesen megy a munkánk, 5-10 éves távlatban nagyon kiterjedt partneri körünk lesz. A partnerünknek már úgy is tudunk segíteni, hogy látják, ha mondjuk csütörtökönként eladnak 20 adag Munch-ot, akkor annyival kevesebbet készítenek csütörtökönként. A Munch-nak is lehet, hogy új üzleti modellt kell majd kitalálni, ha már szinte megszűnt az ételpazarlás, de ez sajnos még odébb van…

A gyakorlati célokat is próbáljuk tehát úgy elhelyezni, hogy ezek mind építőkockák legyenek a nagy vízióban.

A Cápák között c. műsorban elért sikeretek mit jelent számotokra? Miben jelenti a legnagyobb segítséget?

A műsorban elért siker fordulópont volt a Munch életében. Konkrétan azon az estén megduplázódott a féléves munkánk: 25 ezerről 50 ezerre nőtt az alkalmazás letöltőinek a száma. Sok vendéglátóhely is megkeresett azóta, alig tudtuk kezelni a sok beérkező telefont akkor. Marketing szempontból is segített nyilván, de ezen kívül most olyan szakértőkkel tudjuk körbevenni magunkat, akik a saját területükön nagyágyúk, akiknek több évtizedes tapasztalatuk van akár az informatikai, élelmiszeripari, vagy fenntarthatósági szférában. Nem csak egy show, hanem egy fundamentális változás volt az életünkben.

Volt együttműködésetek a Máltai Szeretetszolgálattal. Erről mesélnél?

Néhány hónapja dolgoztunk velük, mikor még lehetett menni hajléktalanszállóba, főleg a Marriot szállodából meleg ételeket vittünk. A Máltai Szeretetszolgálattal volt a MunCharitynek a „jótevő Munch” az első projektje. Most a hasonló profillal rendelkező Élelmiszerbankkal működünk együtt, mint stratégiai partnerrel és éppen mélyszegénységben élő gyerekeknek gyűjtöttünk össze kb. 100 adag ételt. 

Indulásunk óta foglalkozunk a charity vonallal, ami lényegében a harmadik pillére az alapkoncepciónak.

Volt már több vállalkozásod, megszokhattad ezt az életformát, de mégis, talán mintha ez más lenne számodra, mint az eddigiek. Mennyiben változott az életed most?

Erre az életformára kondicionáltam magam 18 éves korom óta. Életforma szempontjából nem volt nagy változás az előzőkhez képest, viszont az érdekes, hogy az előző vállalkozásom után úgy voltam vele, hogy nem akarok többet vállalkozni. Aztán jött ez az ötlet és nem tudtam elhessegetni, kénytelen voltam belekezdeni, mert semmi mással nem tudtam foglalkozni, nem tudta más lekötni a figyelmem. 

Kötöttem magammal egy alkut: most ebbe beleállok, de nem csinálhatom úgy, mint eddig. Nagyon a kapcsolataim rovására mentek az előző vállalkozásaim. Nem egy fenntartható életforma volt, hanem gyors kiszipolyozása az erőforrásoknak. Most viszont pont egy olyan életszakaszba értem, hogy fel tudtam töltődni (kihagytam egy évet, külföldön voltam), és most ebbe úgy kezdtem bele, hogy bár egy sprint az egész, meg tudom húzni a határokat: többet vagyok a természetben, szánok időt a családomra, az emberi kapcsolataimra. Ennek eredményeképp úgy érzem, hogy sokkal hatékonyabb tudok lenni a munkában is. Ezt az egyensúlyt, ami nagyon törékeny, próbálom most fenntartani. 

Egyrészt szakmailag kellett ez a néhány év, hogy el tudjak jutni egy olyan szintre, hogy felelősségteljesebben tudok feladatokat elvállalni, határidőket betartani. Ugyanakkor mentálisan, a személyes utamat is be kellett járnom, hogy egy ilyen terhet a vállamra tudjak venni. Meg, ami a legfontosabb, hogy kikkel csinálja az ember – az egész csapat hasonló mindset-tel rendelkezik. Közös metszete van az értékrendünknek, ami egy jó kiindulási alap, hogy ott tudjunk lenni egymásnak, és előre húzzuk egymást, ne visszarántsuk.

Utolsó kérdésként, hogyan képzelitek el magatokat és a Munch-ot néhány év múlva?

Fontos, hogy az ember ne csak a következő lépést lássa, hanem tudja, hogy mi a big picture, hol az út, amit magának kövez ki. Én most azt látom, hogy a Munch-ban annyi lehetőség van, annyi ötlet érkezik be akár a felhasználóktól, akár csapaton belülről, amivel tényleg érdemes foglalkozni. Földrajzilag bővülni, új szolgáltatásokat bevezetni. Hosszú távon le tudja kötni az energiánkat. Úgyhogy a következő 5-10 évet abszolút a Munch-nál képzelem el, aztán meglátjuk, mit hoz az élet.

Hosszútávfutásként állok a témához; ami igazából olyan hosszú táv, ami sprintekből áll. 

Az ehhez szükséges energiákat meg kell találni, meg kell találnunk. Hatalmas csapatjáték, ami csak akkor lehet sikeres, ha mi csapatként tudunk működni és nem az egyes tagoknak az egója borítja fel a törékeny egyensúlyt.

Ha érdekel titeket a Munch.hu, itt érhetitek el a honlapot, valamint csatlakozhattok a hivatalos Facebook-csoporthoz is.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette

Borscs, az orosz céklaleves

A Borscs az a leves, amelyet szinte minden gyerek, akinek moszkvai származású az anyukája, rendszeresen megtalál az étkezőasztalon.

Természetes, hogy szereted, főleg, mert édesanyád főzte. Aztán ahogy nősz, rájössz, hogy ez a különleges, lilásbordó színű leves másoknak nem is olyan természetes – akik nálunk jártak, sorra kezdik elkérni a receptet, esetleg utalnak rá, hogy legközelebb, mikor átjönnek, szívesen ennének megint borscsot. 

Érdekesség, hogy az itthon „orosz céklalevesként” emlegetett és alapvetően orosz nemzeti ételnek tartott leves egyébként ukrán eredetű, de számos szláv nép körében elterjedt – így az oroszoknak, lengyeleknek, fehéroroszoknak, litvánoknak mind-mind van saját borscs receptjük. 

Én most a mi családi receptünket osztom meg Veletek – elfogultságból persze azt kell mondjam, hogy mind közül a legjobbat. 

Приятного аппетита! 😊

Recept 

Hozzávalók:
  • 1 kg marhahús (szegy vagy oldalas)
  • 3 db közepes méretű sárgarépa
  • 4 db közepes cékla
  • 2 db közepes krumpli
  • 2 fej hagyma
  • 1 kisebb fej káposzta (fehér)
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 csokor petrezselyem zöldje
  • 1 petrezselyemgyökér
  • 1 zeller
  • 100 g paradicsompüré (konzerv)
  • 1 ek cukor
  • 2 ek almaecet
  • 1,5 ek liszt
  • babérlevélÍÍÍ
  • só, bors 
Elkészítés:
  1. A húst felöntjük 3-4 liter hideg vízzel, feltesszük főni. Hozzátesszük a zellert és a petrezselyemgyökeret. Forrástól számított 1,5-2 óráig hagyjuk kis lángon főni. 
  2. Közben apróra vágjuk a hagymát, és felszeleteljük, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük a répát és a céklát. Forró olajon megpirítjuk először a hagymát, majd ha az elkezd barnulni, hozzátesszük a répát és a céklát is. 5-8 percig pirítjuk. A zöldségeket ezután összekeverjük 1,5 kanál liszttel, azzal együtt karamellizáljuk kis ideig, és ízlés szerint sózzuk. 
  3. A zöldségekhez keverjük a paradicsompürét, majd levesszük a lángról, és félretesszük hűlni.
  4. Ha a hús elkezdett puhulni, kivesszük a fazékból a zellert és a petrezselyemgyökeret.
  5. A húsléhez hozzáadjuk a sót, cukrot, ecetet, borsot és a babérlevelet.
  6. Ezután mehetnek bele a fazékba a zöldségek is. 20-30 percig együtt főzzük a húst a répával és a céklával, közben kevergetjük, hogy a liszt ne csomósodjon össze. A húst 20-30 perc elteltével kivesszük a fazékból.
  7. Közben vékony csíkokra szeleteljük a káposztát, és apró kockákra vágjuk a krumplit. Miután kivettük a húst a fazékból, a káposzta és a krumpli kerül a helyére. 10 percig együtt főzzük az összes zöldséget hús nélkül.
  8. Eközben a húst levesszük a csontról, és 1,5-2 centis kockákra vágjuk. 10 perc után visszatesszük a levesbe. Felforrósítjuk, majd hozzátesszük a fokhagymát és a petrezselyemzöldjét a leveshez, 2 percig összeforraljuk, aztán levesszük a lángról a kész levest.
  9. Hideg tejföllel tálaljuk, mellé barna kenyeret kínálunk.

Kocsis Krisztina

Kép: Freepik

Szerény ajánló a világirodalom egyik legnagyobb alkotásáról

Hogyan lehet nekikezdeni ajánlót írni egy könyvről, melyet a világirodalom egyik legnagyobb alkotásának neveznek? Ez azért sok mindent elmond róla. Mit lehet még ehhez hozzátenni? 

Belevágok könyvajánlómba az egyik legismertebb klasszikusról, Dosztojevszkij Karamazov testvéreiről. Teszem ezt szerényen, és annak tudatában, hogy bármennyire is próbálkozom, a történet sokrétűségének, a szereplők összetettségének és Dosztojevszkij zsenialitásának bemutatásához egy cikknyi hely úgysem elég.

Dosztojevszkij utolsó és egyben legösszetettebb regényében az író egész élettapasztalata benne van. A cselekmény a Karamazov család tagjain keresztül mutatja be a 19. századi orosz társadalomra jellemző visszamaradottság és előrehaladottság furcsa kettőségét, az erkölcsösség és züllöttség együttes jelenlétét.

Karamazov család – egy lecsúszott, részeges apa és három fia. Dmitrij, a féktelen vadság és jószívűség. Ivan, az értelmiségi, egész életében válaszokat kereső kétkedés. És Aljosa, az alázatos, szentéletű, csendes határozottság. Az orosz társadalom lélektípusait sorakoztatja fel Dosztojevszkij a regényében. Illetve nem teljesen – nem csak orosz. Az emberi lélek kap főszerepet a Karamazov testvérek tragikus történetében. 

Dosztojevszkij nemhiába az emberi lélekábrázolás nagymestere. A történet önmagában is lebilincselő, – van helye szerelemnek, viszálynak, gyilkosságnak – de a regény mégsem a hatásos jeleneteivel akarja meghódítani olvasóját. Dosztojevszkij ennél mélyebb szintekre is elvezet minket: arra vállalkozik, hogy a lélek szépségét és csúfságát a maga realitásában, összetettségében ábrázolja. Semmi nem fekete-fehér, nem csak jó vagy rossz. Eléri, hogy az olvasó ne tudja eldönteni, szeresse vagy utálja a szereplőket. 

És ha mindez nem lenne elég, ha az emberi lélek boncolgatása nem lenne kellően bonyolult feladat, Dosztojevszkij még ennél is többet vállal: a gondolkodó ember legnagyobb kérdésére – Isten létezésének titkára keres választ.

„Ami az észnek szégyen, a szívnek csupa szépség. Rettenetes, hogy a szépség nemcsak szörnyű, hanem titokzatos dolog is. Az ördög küzd itt az Istennel, és a csatatér – az emberi szív.” 

Ezen a csatatéren vezet minket végig főhősei belső vívódásán keresztül. De talán ez a vívódás igazából az író saját harca volt élete végéhez közeledve. Saját lelkébe nyújtott betekintést – a várt feloldozás és megnyugtató válasz pedig elmarad. Ettől lesz valóságosan emberi.

Most ülök, és azon gondolkodom, hogy bárcsak én is olyan bölcs eleganciával tudnám befejezni könyvajánlómat, mint Dosztojevszkij a regényét. De sajnos nem vagyok Dosztojevszkij – a magával ragadó gondolatokat inkább rá bízom. Hogy a könyv egyedülállóságát bebizonyítani próbáló írásomban igazam van-e, azt meg rátok bízom.

Kocsis Krisztina

„Az igazi realista, ha nem hívő, mindig talál magában erőt és képességet arra, hogy ne higgyen még a csodának sem, ha pedig a csoda megcáfolhatatlan tényként áll előtte, akkor inkább a saját érzékeinek nem hisz, semhogy lehetségesnek tartsa azt a tényt. Ha mégis lehetőnek tartja, csak mint olyan természeti tényt fogadja el, amelyet mindeddig nem ismert. A realistánál nem a csoda szüli a hitet, hanem a hit a csodát. Ha egyszer egy realista hinni kezd, akkor éppen realizmusánál fogva okvetlenül el kell fogadnia a csodát is.”

Dosztojevszkij: Karamazov testvérek

Kép: Unsplash

Miért kérjünk Istentől?

Gyerekkoromban hittanórán megtanultam, hogy a következőképp kell imádkozni: először megbánom bűneimet, aztán hálát adok az aznapi jó dolgokért, és végül megfogalmazom a kéréseimet a Jóisten felé. 

Nyilván az évek során ez lazult, formálódott, személyesebbé és kötetlenebbé vált, de az egyes elemek megmaradtak. Ahhoz, hogy az ima ne váljon egy megszokott, mechanikus rutinná, érdemes néha újragondolni, újraértelmezni, hogy mit, miért és hogyan csinálunk. Nekem ilyen újraértelmezés volt, mikor elkezdtem az utolsó elemen gondolkodni: hogyan kell jól kérni Istentől?

Elvileg Isten ismeri a gondolataimat, a vágyaimat. Akkor van értelme megfogalmazni, hogy mit szeretnék tőle kérni…? 

A Miatyánkban azt mondjuk, „Legyen meg a te akaratod”. Ha úgy imádkozunk, hogy Isten akaratára bízzuk magunkat, akkor miért mondjuk ki, hogy MI mit szeretnénk? Nem mond ellent ez a kettő egymásnak? 

Van-e értelme kérni Istentől, ha abban hiszünk, hogy Ő úgyis úgy alakítja, ahogy nekünk a legjobb?

Persze a lelkem mélyén mindig is éreztem, hogy van. De volt pár gondolat, ami segített felismerni és elmélyíteni a kérő ima mögött húzódó értelmet. 

Természetesen az, hogy valamit kérünk Istentől, nem jelenti azt, hogy az egyértelműen be is fog teljesülni. A Jóisten, mint a jó szülő, nem adhat meg nekünk, gyermekeinek bármit, amit csak kívánunk. És igen, sokszor megengedi azt is, hogy olyan dolgok történjenek, melyeket nem szeretnénk. A kérés értelme másban rejlik. 

Milyen a jó szülő? Akinek a gyereke bármit el mer mondani. Akkor is azt fogja csinálni, ami a gyereknek jó. De vágyik arra, hogy gyermeke megossza vele a gondolatait, kívánságait. Ha megosztjuk a Jóistennel vágyainkat, azzal bevonjuk Őt az életünkbe. Bizalmunkba fogadjuk. 

Ebben a bizalomban azonban benne van az is, hogy merjük a kezébe helyezni magunkat. Benne van, hogy elfogadjuk, ha Ő máshogyan szeretné, mint mi. 

Isten fiánál talán nem kell jobb példát keresnünk. Márpedig Jézus is kért kereszthalála előtt: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39) 

Emberi mivoltunk természetes velejárója, hogy vannak vágyaink és félelmeink, a Jóisten pedig a legjobb, legtürelmesebb hallgatóság: hiába ismeri gondolatainkat, alig várja, hogy mi magunk megosszuk Vele. Mert ezzel a megosztással ajtót nyitunk Felé. 

Miután pedig elmeséljük Neki, mit szeretnénk, beismerjük Neki, mitől félünk, merjük azt is hozzátenni: de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te. 

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetõnek megnyittatik.”

Mt 7,7-8

Kocsis Krisztina

A sivatagban élhetnek, de másutt sehol – emlékezés az örmény népirtásra

Április 24-én az örmények a világ minden táján az örmény népirtásra emlékeznek. 1915-ben kezdődött a 20. század első genocídiuma, melynek célja az örmény nép megsemmisítése volt. Az Oszmán Birodalom által elkövetett tömeggyilkosságok következtében 1,5 millió örmény vesztette életét, és több százezren kényszerültek hazájuk elhagyására. 

A 106 éve bekövetkezett esemény a mai napig egy tátongó seb az örmények számára – nincs olyan örmény család, melyet ne érintettek volna a borzalmak. Erre emlékezünk ma.  

Rövid történelmi áttekintés

Az események megértéséhez szükséges egy rövid történelmi áttekintés. 

Kik is azok az örmények? Sokan nem tudják, hogy az örmény nép eredete visszanyúlik egészen az ókorig. Kr. e. 6. század elején jött létre az első örmény állam, Kr. u. 5. század közepén pedig már saját ábécét alkottak az örmény nyelv leírására és a Biblia lefordítására.

Kr. u. 301-ben a kereszténység államvallássá tételével az első keresztény állammá vált. 

Armenia-t több évszázados virágzása után végül a 15. században sikerült az Oszmán Birodalomnak leigáznia, így az örmények egy része a birodalom területén élt tovább, míg a másik része szétszóródott a világ különböző országaiban. Az oszmán-törökök uralma alatt maradt örmények alá voltak rendelve a muszlimoknak, azonban sokáig megőrizhették vallási és kulturális autonómiájukat. A birodalom egyik legerősebb gazdasági közösségét alkották, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak, sok volt köztük az orvos és a bankár. 

Népirtás előzményei

Az örmény-török kapcsolatok a 19. század végén indultak romlásnak. Ekkor a keleti örmény tartományok Oroszország fennhatósága alatt voltak. Az 1877-78-as orosz-török háború során az előretörő oroszokat az örmények sok helyen felszabadítóként fogadták. 

A területvesztések következtében az örmény maradt az egyetlen keresztény etnikum a birodalom területén. A feszültség tovább éleződött, mikor az örmények a századfordulóhoz közeledve igazságszolgáltatást és reformot kezdtek követelni, és politikai pártokat hoztak létre egy független Örményország létrehozása céljából.

II. Abdul Hamid pasa veszélyt látott az örményekben, és úgy gondolta, 

„az örmény kérdést nem reformmal, hanem vérrel kell rendezni”. 

Örményellenes terror indult, a helyet kivizsgálására küldött brit megbízott szavai szerint „úgy vadásztak az örményekre, mintha vadállatok lennének, és ahol csak rájuk találtak, helyben megölték őket.” Az 1894-96 közötti pogromoknak 200-250 ezer örmény áldozata volt. 

1909-ben újabb örményellenes mészárlás tört ki. Az ifjútörök párt hatalomra kerülésekor rossz szemmel nézte a keresztény örmények közéletben való megjelenését, és vérfürdőt rendezett. A brutális öldöklés alatt keresztre feszítettek, élve feldaraboltak, felgyújtottak nőket és férfiakat egyaránt, gyerekeket szüleik szeme láttára ölték meg. Néhány nap alatt 20-25 ezren vesztették életüket.

A népirtás közvetlen előzményeként az I. világháború kitörése is fontos szerepet játszott. Törökország Németország oldalán lépett a háborúba, az orosz-oszmán front mindkét oldalán harcoltak azonban örmények. 

Az oszmán vereség után az örményeket árulónak nevezték – a kormány arra jutott: az örmény nemzet veszélyt jelent az állam biztonságára.

C:\Users\User\Desktop\Kriszti\Margaret\unsplash\armenia_ani-6140035_1920-blackandwhite.jpg
Ani, egykori Örményország fővárosa volt, romjai ma Törökország területén találhatók (Kép forrása: Pixabay)

Talat pasa kijelentései Morgenthau amerikai nagykövet saját maga és a török vezető közti párbeszéd leírásában olvashatók: 

„Segítették az oroszokat a Kaukázuson, és az ottani kudarcainkat nagyrészt az ő tetteik magyarázzák. Ezért jutottunk arra az elhatározásra, hogy teljesen hatástalanítjuk őket, mire ez a háború véget ér. (…) A sivatagban élhetnek, de másutt sehol. (…) A törökök és az örmények közötti gyűlölet már olyan heves, hogy végeznünk kell velük.”

1915

1915. április 24-én kezdetét vette a genocídium. Ezen a napon Konstantinápolyban vádemelés nélkül tartóztattak le 235 örmény vezetőt és értelmiségit, majd ítélet nélkül felakasztották őket. 

A szisztematikus leszámolás következő pontjaként a hadseregben munkaszolgálatosként dolgozó örmény katonákat összegyűjtötték, és koncentrációs táborba küldték. Többségüket saját sírgödrük megásása után 50-100 fős csoportokban lelőtték. Lerohanták az örmény városokat, a nőket meztelenre vetkőztették, és faágakkal verték össze, a papoknak kivájták a szemüket kivégzésük előtt. 

1915 májusától novemberéig a kelet-anatóliai örményeket lakóhelyük elhagyására kényszerítették. A férfiak nagy részét megölték, a nőket és gyerekeket erőltetett menetben hajtották a sivatagba víz és élelem nélkül. Sokukat útközben megöltek, vagy hagyták meghalni az éhségtől, járványtól. A táborokba alig ért el valaki. 

A törökországi 2,5 millió örményből 1,5 milliót irtottak ki. A túlélők menekültté váltak, vagy erőszakkal térítették át őket muszlim hitre.

Népirtás tagadása

A borzalmas tettek után a bocsánatkérés elmaradt. Az 1923-ban létrejött Török Köztársaság feje, Kemal Atatürk inkább a tagadás politikáját választotta. 1931-ben pedig sajtótörvénnyel jogilag is biztosítva lett az örmény népirtásról való hallgatás. A bevezetett törvény következtében ugyanis csak a politikai vezetés által jóváhagyott cikkek jelenhettek meg Törökországban. 

A hallgatás politikájának sikerességét Adolf Hitler 1938-as szavai bizonyítják: „Hogy a gyönge nyugat-európai civilizáció mit állít majd rólam, az egyre megy. (…) Ma már ki beszél az örmények megsemmisítéséről?”

A török álláspont azóta sem változott, Erdogan – jelenlegi török elnök – az 1915-ös eseményeket polgárháborúnak mutatja be. A török történelemkönyvekbe továbbra sem került be örmény népirtás…

Szeretnék én látni a világban olyan erőt, mely elpusztítja ezt a fajt,

e jelentéktelen emberek kis csoportját, kik háborúik során

küzdöttek és mindig veszítettek, kiknek társadalma

felmorzsolódott, irodalma olvasatlan, zenéjüket nem hallgatják, és

imái válaszolatlanul maradnak.

Gyerünk, pusztítsd csak el Örményországot! Lásd, képes vagy-e rá.

Küldd csak őket a sivatagba kenyér és víz nélkül! Égesd le házaikat

és templomaikat!

Gondolod, hogy nem fognak újra nevetni, énekelni és imádkozni?

Hiszen ha közülük csak kettő is találkozik bárhol a földön,

gondolod, hogy nem alapítják meg az Új Örményországot?

William Saroyan, 1908-1981, amerikai örmény író

Kocsis Krisztina

Források:

Csernus, Szilveszter (2019): Egy évszázad elteltével sincs egyetértés az örmény népirtás körül. Letölve: https://mult-kor.hu/egy-evszazad-elteltevel-sincs-egyetertes-az-rmeny-nepirtas-krul-20190424?pIdx=4

Kocsis, Gabriella (2018): Az örmény népirtás és szerepe Törökország európai integrációjában

Nagy, Kornél (2020): Az örményeket végképp eltörölni – miért fontos a magyaroknak a 20. század első népirtása? Letöltve: https://www.valaszonline.hu/2020/04/24/ormenyorszag-torokorszag-nepirtas-105-evfordulo-tortenelem/

Rubicon (2015): Örmények. Népirtás – 1915. Török jogfosztottságban. Letöltve: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/ormenyek_nepirtas_1915_torok_jogfosztottsagban

Suny, Ronald Grigor (2019): Megmagyarázni az örmény népirtást