A szerelem olyan, mint a póker: akkor izgalmas, ha tétre játszunk – Interjú Tokodi Laci atyával a Szerelmes levelek c. könyvről

A kötet, amit a kezünkben tartunk, „megbotránkoztató”! A szent és a profán találkozása botrányos. – így kezdi előszavát Tokodi Laci atya a nemrég kiadott Szerelmes levelek c. kötet elején. A II. János Pál Intézet által megjelentetett könyv egy olasz házaspár, Szent Gianna és Pietro Molla egymásnak címzett szerelmes leveleit foglalja össze. 

Tokodi Laci domonkos szerzetes atyával beszélgettünk szentekről, szerelemről, istenkapcsolatról. 

Novemberben adtátok ki a kötetet, miért tartottátok fontosnak, hogy megjelenjen? 

Az időzítés intézetünk névadója, II. János Pál pápa Családi közösség c. műve kiadásának a 40. évfordulója alkalmából volt most. Ez a dokumentum különböző oldalról közelíti meg a család témát és egy nagyon fontos dokumentum – úgy gondoltunk, ezen a különleges évfordulón valamit a családról kéne megjelentetni. 

Gondolkoztunk és aztán jött az ötlet az olasz Molla házaspár leveleinek lefordításáról és kiadásáról. Nem egy tipikus könyvről van szó, hiszen Gianna, a feleség személyében egy szentről van szó. (Egyébként II. János Pál pápa avatta szentté.) Én megvallom őszintén, sosem olvastam még szerelmes leveleit egy szentnek, nekem ettől volt különleges ez a könyv. 

Kiadhattunk volna egy nagy komoly művet is a családról, de úgy gondoltuk, ez jobban megragadhatja az embereket: belepillanthatunk egy család életébe, hétköznapjaiba, ráadásul egy olyan családéba, amely végül is a szentség útján járt.

Gianna szent volt. Szerinted ettől mások a szerelmes levelek, vagy a levelekben pont az a különleges, hogy ugyanolyanok, mint amilyeneket bármilyen két házaspár küldene egymásnak? 

Nagyon emberi levelek. Nem 200 kilométerrel a föld fölött járnak. Persze ott van az ő vallásos élményük is, tudják, hogy a Jóisten alkotta meg a férfit és a nőt, és a szerelmet is ő adja nekünk. De mint emberek élik ezt meg. 

Ezért is írtam én az előszóban arról, hogy emiatt

megbotránkoztató lehet egyes keresztényeknek, mert a szentekről az az elképzelés, hogy nekik csak lelki, magasztos dolgokat szabad mondani.

Ez meg túl emberi, földhöz ragadt. A szenteknek ugyanolyan életük lenne, mint nekünk? Igen, egy szerelmespár, aki jól éli meg a szerelmet, igazából semmiben nem különbözik Gianna-tól és Pietro-tól. 

Az szerepel az intézet honlapján, hogy azért tartottátok érdemesnek kiadni ezt a kötetet, mert pozitív előjelű társadalomformáló erővel bír. Mi ez a társadalomformáló erő? 

A hiteles tanúságtétel. Van egy szent, aki a családról úgy tud tanúságot tenni, hogy emberi módon elérhetővé tudja tenni a szentséget. Fel tudja mutatni, hogy ez nem olyan különleges dolog, csak Isten törvényei szerint kell élni. Ha egy keresztény megéli a kereszténységét, akkor egyre jobban emberré válik. Egyre inkább kidomborul, felragyog, és nemhogy elveszíti az emberségét, hanem magára talál ebben. 

Ma, a 21. században mit tudnak üzenni nekünk ezek a szerelmes levelek?

Ezek nagyon-nagyon szerelmes levelek, van benne csókolgatás, mézes-mázos szavak, minden. De egy nagyon komoly mondat is elhangzik Giannától rögtön az egyik első levelében Pietronak: „Szeretném egy valóban keresztény család megalakításának szentelni magam.”

Nem „hát majd meglátjuk”, meg „most csak járjunk kicsit, elvagyunk”, hanem igen, együtt járunk és a célunk már most egy komoly kapcsolat. Egy keresztény család az, ami előttünk lebeg. Nem csak álmodozás, felelősség is: ezzel a nagyfokú elköteleződéssel élik meg a szerelmet – ebben példát tudnak mutatni. 

A szerelem amellett, hogy szertelen és nagyon játékos, mégis komoly, van tétje. Olyan, mint a póker: akkor izgalmas, ha tétre játszunk. 

Neked, mint domonkos szerzetesnek mit jelent a szerelem? 

Nemrég vettem elő a naplómat, amibe 17-18 évesen írtam. Pont van egy ilyen rész benne: „kész a levél”. Volt akkoriban egy lány, és éreztem, hogy muszáj elmondanom neki, hogy mit érzek, de nem voltam biztos benne, hogy szavakkal ki tudom fejezni. Főleg, hogy a lányok olyan szépek – ha a fiú belenéz a lány szemébe, elsötétül minden, nem tudja, mi van. 

Megírtam a levelet, nem válaszolt a lány. De nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy megírtam – mert olyan nem lehet, hogy nem írom meg.

A szerelem ilyen: Isten belénk teremtette ezt az extázisra való hajlamot, hogy magunkból kilépjünk, odalépjünk a másikhoz, megvalljuk, hogy szeretjük, mert kibírhatatlan, ha nem tesszük meg. 

(Kíváncsi vagyok, őrzi-e a lány a levelet. Most biztos izgalmas lenne, hogy van egy szerelmes levele egy paptól.)

Papként, az Istennel való kapcsolatodban meg tudod élni a szerelmet?

Úgy gondolom, igen. Persze, azért más. A férfiakat a szerelemben leginkább az érzékelés segíti. Az illat, a formák, az érintés. Ezeket az érzékeket kell az istenkapcsolatba átvinni – érzékelni Istent. Lehet, hogy furcsa, de nagyon szeretem emiatt a tömjénes miséket, megcsókolni a Szentírásomat vagy az oltárt a mise végén. 

Papként sokszor nehéz „Istenbe szerelmesnek lenni”, mert hol van ez az Isten? A másik esetben egy konkrét nő áll előttem, akkor most melyiket válasszam? A konkrétumot, nem? Ezért kell Istent konkrétabbá tenni. 

Erről szól a kontempláció (szemlélődő ima) is: nem csak nézünk, hanem látunk. Tudatosan érzékelni kell Istent, meglátni a kis udvarló gesztusait, öleléseit, szép szavait. 

Erről eszembe jutott egy másik történet is: egyetemen (a BME-re jártam, építőmérnökként diplomáztam, mielőtt szerzetes lettem) volt egy lány, aki belém szeretett, de én nem vettem észre. Nagyon szép lány volt, és mindenfélét csinált már, hogy észrevegyem. Végül egy barátom jött oda hozzám: „Te figyelj, Laci, nem látsz semmit? Nem vetted észre?” De mire észbe kaptam, addigra egy másik fiú már régen lecsapott rá.

Mégis érdekes tapasztalat volt ez – van, hogy valaki annyira szeret minket, és próbálja megmutatni, de mi vakok vagyunk. Ez van a Jóistennel is. „Figyelj, helló, vedd már észre, hogy itt vagyok, szeretlek és szeretnék veled kapcsolatot!” Sokszor nem látjuk, hogy a Jóisten „próbálkozik” – papként ez is feladatom, felnyitni az emberek szemét, hogy észrevegyék azokat a pillanatokat, mikor a Jóisten el akarja mondani, hogy szereti őket.

Mi a titka annak, hogy a jó szerelmet házasságban is meg lehessen őrizni?

Papként mit mondhatnék? A Jóistennel való kapcsolat. Mindannyiunkban van egy űr, amit semmi nem tud betölteni, se a házastárs, se a legnagyobb szerelem, csak a Jóisten. Ő tesz minket képessé arra, hogy szeressünk. Én a híveimet, a házaspár a házastársát. 

Mert azért szeretni nehéz. Sokszor a házastárs „ellenség”. Például ő ide akar menni nyaralni, én meg oda, ezt nem lehet összeegyeztetni – ő az én ellenfelem, akit le kell győznöm. Az „ellenségszeretet” itt is kell, hogy érvényesüljön: annak ellenére, hogy nem oda megyünk nyaralni, ahova én akartam, tudom őt szeretni.

A Jóisten tud minket ilyen furcsa dolgokra rávenni, hogy akkor is szeressük a másikat, amikor nagyon nehéz.

Ez az, amit a Molla házaspár is olyan egyértelműen fel tud ragyogtatni a leveleik által.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette.

A Szerelmes levelek megrendelhető a Szent II. János Pál Intézet honlapján. Mi már megvettük, ajánljuk nektek is! 😊 

Egyéb elérhetőségek: 
Az Intézet Facebook-oldala: https://www.facebook.com/janospalintezet 
Tokodi Laci atya YouTube-csatornája: Prédikátorok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s