Randik után a barátnőknek beszámolót tartani mindig izgalmas. A romantikus találkozók történetén közösen olvadozni, a vicces sztorikon együtt nevetni és a szörnyű élményeken együtt szörnyülködni mindig léleksimogató.
Most az utóbbi két kategóriából hoztunk nektek néhány élménybeszámolót a szerkesztőségi tagok igaz történetein keresztül.
“15 évesen, az első “barátommal” (két és fél hónapig tartott a románc) már párszor találkozgattunk társaságban, de végre eljött az első hivatalos randink ideje. A fiú szüleinek egy nagyon menő olasz étterme volt a belvárosban, úgyhogy az volt a célpont. A kettes villamosról leszállva andalogtunk befelé a Duna-partról (emlékszem, ekkor fogta meg először a kezem) majd az étterem legjobb asztalához volt “foglalásunk”. Persze körbeugráltak a pincérek, a chef is kijött ajánlást tenni, sőt a szicíliai apukájának is egyből bemutatott. Ezek után mit rendeltem? Egy salátát. Megvető pillantások.” (@kedvemma)
“Internetes ismerkedés után először találkoztunk személyesen. A szóhasználata és a stílusa miatt úgy éreztem, nem igazán pendülünk egy húron. A kínos része a dolognak, hogy a randi végén először megpróbált megcsókolni, és miután nem engedtem, felháborodott. A még kínosabb az volt, hogy kb. 2 óra együtt töltött idő után jeleztem, hogy el kell mennem egy családi ünnepségre, mire kifakadt, hogy nekem a családom hogy lehet fontosabb, mint ő.”
“Már egy ideje találkozgattunk a sráccal és mindig úgy alakult, hogy ő fizetett. A lovagiasságot félretéve nekem nem kérdés, hogy nőként is be kell szállni a költségekbe, ezért a következő találkozónk előtt jó előre bejelentettem: legközelebb én fogom meghívni. Meg is érkeztünk a helyre, kikértük az italokat. A pultos “egyben lesz vagy külön?” kérdésére nagy lendülettel vettem elő a kártyatartómat, jelezvén, hogy egyben, mégpedig általam. Mennyivel jobb lett volna, ha van nálam bankkártya. Vagy készpénz. Egyik sem volt.” (@kedvemma)
“Nagyon rosszul hangzik, de én tettem kínossá az egyik randimat. Nagyon fáradt voltam aznap, de az utolsó pillanatban nem akartam lemondani. Annyira nem volt erőm, hogy bólogatás szintre süllyedtem. A tanácsom, hogy tiszteljétek meg a partnereiteket kipihentséggel.” (Cili)
“A randi maga nem volt rossz, kedves srác volt, akivel tök jól elbeszélgettünk, de tudtam, hogy nem lesz belőle több. Éppen ezért, mikor újra elhívott, ezt őszintén el is mondtam neki, és azt hittem, ezzel le is zárjuk a dolgot. A fiúk azonban néha a “nem”-et “talán”-nak értelmezik… Szóval nagy meglepetésként ért, amikor néhány nappal később (egy hétvégi elutazás után hazaérve) a postaládámban egy borítékot találtam, benne egy koncertjeggyel, ami… az előző napra szólt. (Hozzáteszem, a címemet nem adtam meg neki.) Írtam neki ezután, hogy ne haragudjon, nem láttam időben a jegyet, mert nem voltam otthon és remélem, el tudott menni mással a koncertre. Egyébként egy igazán romantikus és kedves gesztus volt, csak sok szempontból félresikerült időzítéssel…”
“Egyszer éppen a Vámház körúton tartottam valahova, mikor egy nálam pár évvel idősebb kínai srác megállított, hogy milyen szép vagyok és lenne-e kedvem találkozni vele. Először nem akartam a randit, de végülis kedvesnek tűnt a fiú, beadtam a derekamat. Nem vagyok rá büszke, de már akkor tudtam, hogy ez számomra inkább érdekes kulturális élmény lesz, mint egy (komoly) kapcsolat kezdete. Egyébként ha randinak nem is, kulturális élménynek jó volt. Sokat beszélgettünk a különböző szokásokról, hitvilágról, férfi-női kapcsolatról, de szinte semmiben nem értettünk egyet és kémia sem volt köztünk.” (Bori)
“Nem is kínos, inkább kellemetlen. A srácnak előre jeleztem, hogy főként baráti szándékaim vannak, sőt, kicsit faragatlanul meg is jegyeztem, hogy “nem ígérek semmit”. Arra gondoltam, hogy lesz egy laza találkozásunk. De, az első randin kapásból egy vörös rózsával a kezében jelent meg, ami szuper lett volna, ha mások a körülmények. Majd elvitt a Randevú Kávéházba… Ez is aranyos lenne, de nekem nagyon nyomasztó volt, mert klisésnek éreztem. Sajnos a beszélgetésünk se volt magával ragadó: egy óra múlva az órát kezdtem el nézegetni és azon gondolkodtam, vajon mennyi idő után lenne kevésbé bántó lassan elköszönni…”
“19 éves voltam, bohó és meggondolatlan. (Igen, a mostani állapotomnál is meggondolatlanabb) Szóval volt ez a srác és marhára bejött. Akkoriban úgy álltam, hozzá az élethez, hogy a nő is nyugodtan kezdeményezzen explicite, hívja el a pasit randizni, egyszer élünk! Aztán persze történt az élet és az én véleményem is konszolidálódott. Na de! Kb. 1x ha beszéltünk és rá két héttel megkerestem Facebookon és bejelöltem – gondoltam nem rontok ajtóstul a házba. Majd miután tojt rám, és nem jelölt vissza, gondoltam biztos nem látja, így írok neki üzenetet is és elhívtam kávézni. Tűkön ültem, hogy vajon mit fog válaszolni. Ami valami olyasmi volt, hogy “Hello, nagyon elfoglalt vagyok és nem tudom mikor lesz időm, de nagyon köszönöm a meghívást. Majd írok.” Ami ugye a finom módja annak, hogy “arra van az ajtó”. Na drágáim, erre a visszaírásra a mai napig várhatok. A legégőbb pedig nem is a visszautasítás volt, hanem az, hogy utána is közös misére jártunk, ahol bujkáltam előle. Nem néztem rá, hiszen így ő sem látott engem – igazi érett viselkedés nem? Ma már csak kacagok rajta.” (Betti)
Kocsis Krisztina
További cikkeink
Gyöngyös (el)viselt történelmünk. Miniinterjúk a magyar népviselet napjára
Április 24. a magyar népviselet napja. Megkérdeztünk pár székely fiatalt, hogyan viszonyulnak ma a népviseletükhöz, ami kisgyermekként sokaknak “olyan ciki” volt. Kultúránk, hagyományaink őrzése egyszerre hovatartozás tudat, divat, és érzelem. Szilágyi Kata írása kép forrása: romkat.ro
Mit tanít nekünk a Dűne?
A Dűne világa egészen varázslatos és tanulságokkal teli, és nem csak Timothée Chalamet miatt érdemes elmerülni abban. A Föld napja alkalmából ajánló következik.
Bízni Istenben – egy iromány valakitől, aki még csak tanulja
Nehéz bízni Istenben. Könnyebb azt gondolni, majd megoldom én, mert jobban tudom, mint az a valaki, aki megteremtette a világot. Egyszer azonban eljön az a pont, amikor nincs más választásunk, minthogy az Úr felé fordulunk.
Milyen férfi az, aki GYES-re megy?
Apa vagy anya menjen GYES-re? Miért, te hallottál már arról, hogy apa megy GYES-re?
A ruha mesél rólunk: mit gondolunk a világról, társadalomról, de legfőképpen magunkról – kisinterjú Szalai Katalinnal
Önbizalom? Önazonosság? Kialakult stílus? Hogyan függ össze a stílus az önismerettel? Úgy érzed, hogy a stílusod megtalálásához szükséged lenne egy segítő kézre és értő szemre? Gyere, vár az áprilisi Női Kör illusztris vendége: Szalai Katalin stíluskomponista és stílustanácsadó.
Élhetnek egymás mellett békésen, akik másban hisznek?
Keresztényként mindig érdekes egy olyan színdarabot nézni, amely kifejezetten vallásos témákat boncolgat – a Genéziusz Színház Bölcs Náthánja pedig pont ilyen. Nem fél kérdezni, és válaszolni sem. Fogadjátok szeretettel az ajánlót új írónk, Szabó Anna tollából.
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.
