Az elköteleződés félelme

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Az elköteleződés – megcsalás, illetve a szingliség – poliámor kapcsolatok témaköre állandóan visszatérő fonalak baráti beszélgetésekben.

Nemrég nagyon ráfüggtem egy TikTok videósra (most lebuktam), aki különböző kihívások elé állít párokat. Általában a lényeg az, hogy vagy megkéri a két felet, hogy cseréljenek telefont és nézzék át egymás üzeneteit, miközben kamerán veszi a reakciókat. Vagy egy másik szituáció, hogy talál két fiút vagy két lányt, ahol az egyik szingli a másik meg nem. Ilyenkor megkéri az egyedülálló felet, hogy hívja fel a másik párját telefonon és próbálja meg elhívni kettesben valamire. Ezt úgy mondják, hogy „fidelity test”, avagy hűségpróba. Elég érdekes párbeszédek és jelenetek szoktak ebből születni, sőt, néha egészen felforr a hangulat a kamerák előtt, mert nem minden felhívott fél mond nemet! A néző pedig, akár én, teljesen ráfüggve kattintgat egymás után a videókra, miközben szép lassan elveszti a hitét az emberiségben…

Az egész egyébként úgy van megrendezve, mintha a videós srác az utcán „véletlenül” botlana bele az emberekbe. Vagyis én nagyon szeretném hinni, hogy ezek alapvetően megjátszott történetek, a nézettség kedvéért. Mert van annak egy nagyon addiktív oldala, ahogyan sorra nézed egymás után a helyzeteket és várod, hogy „naaa, vajon neki mit mond majd a párja?”.  Hogyan fogalmazzak, engem kissé kiábrándított az a statisztika, hogy ezekben a tiktok videókban nagyjából a telefonhívások 98%-a végződött azzal, hogy a megkeresett fél belement egy titkos randiba. Én pedig ilyenkor szeretném elhinni, hogy mindez csak színház, és nem a valóság. Hogy csak a nézettség miatt lettek azok a videók a sorozatba beválogatva, ahol történt valami botrányos. Mert olyan nehéz elhinni, hogy elég egy telefonhívás és annyi, hogy „XY-nak nem kell tudnia róla” egy félrelépéshez. Ahogy néztem sorra ezeket a felvételeket, azt éreztem, hogy kezdenek káros hatással lenni a saját világképemre, és félelem-felhők gyülekeznek bennem.

Mert annyira szeretném megtartani az emberiségbe vetett reményemet: azt, hogy működőképes és jó dolog a monogámia, és nem olyan luxus a hűség, ami csak néhányunknak adatik meg.

Lehet, hogy amit láttam, csak egy megrendezett show volt, randomnak tűnő statisztákkal. De egy ponton túl itt, számunkra, most nem is ez a lényeg. Mert engem gondolkodóba ejtett a megcsalásra hajlók magas száma, és kicsit belegondoltam az ő helyükbe. Átelmélkedtem, milyen lenne egy olyan társadalom, ahol a megcsalás, pontosabban az, hogy több embert szeretünk, morálisan teljesen elfogadott lenne? Mert miért kell feltétlen egy emberhez hűségesnek lenni?

Egyfajta belső meditációra hívlak Benneteket. Próbáljunk belehelyezkedni egy fiktív helyzetbe, ahol mindenki számára rendben van az, hogy nyitott kapcsolatokban él. Itt, ebben a képzeletbeli univerzumban, több olyan ember is jelen van, akit úgy hívunk „szerelmem”. Valahogy próbáljuk meg vizionálni, hogy egyik nap egyikkel, a másik nap másikkal töltünk időt, közben járunk társaságokba, ahol szintén nyitottan ismerkedünk. Szerelmes üzeneteket váltunk napi szinten, intim pillanatokat osztunk meg egymás után több emberrel is.

Bennem ez alapján felmerült egy érzés, hogy valami hiányzik. Ti mit éltetek át?  

Az érzést nálam követte egy gondolat, hogy vajon fenntartható lenne mindez úgy, hogy hasonló módon fontos nekünk mondjuk, mind a három kedvesünk?  Tudunk-e több embert hasonlóképpen szeretni romantikus értelemben? 

A testi síkról azért nem beszélnék külön, mert önmagában a fizikai kapcsolódás vadidegenek között is létre tud jönni, bármilyen szintig már egy este alatt. Tehát én nem a megcsalásnak azt a részét szeretném kutatni, amikor elcsattan egy csók vagy több, hanem azt, hogy miért van arra szükségünk, hogy másokhoz is közeledjünk, ne csak egy ember felé, ha már megvan az az egy ember? 

Egy kapcsolat mindig befektetett energiát és időt igényel, de poliámor módon tud-e mélyülni egyszerre több irányba, több ember felé, érzelmi vonalon is?

Én azt látom, hogy nem. Vagyis a megosztottságnak annak az értelmében tud, hogy a szeretetünket, intimitásunkat és persze az időnket mindenkinek valamilyen mértékben porcióznunk kellene, de a teljes valónkat egy ponton túl nem tudná megkapni senki. Mert bizonyos része már itt-ott „foglalt” lesz. Hiszen, ahogy a barátságaink is különböznek, egy poliámor viszonyban is lenne, akivel közösek a hobbiaink, de a másikkal sokkal jobbat tudunk beszélgetni, a harmadik pedig mindig meglep valami őrültséggel.

De nem tudunk teljesen egy adott emberhez csiszolódni, és egy nyitott kapcsolatban hozzánk se fog csiszolódni senki. 

Így nézve, lássuk, mire jó a hűség? Miért érdemel szót a monogámia?

Az elköteleződés egy másik ember felé, és csak egyetlen egy felé – kinyitja azokat a kapukat, amik eddig fel sem tűntek, hogy ott vannak bennünk. Érdekes, hogy maga az elköteleződés szó már önmagában foglalja a kettősséget: láttatok már olyan kötelet, aminek három vége van? Ha valakivel elköteleződök, akkor ott kéttényezős lesz a játék: az egyik végén ő, a másik végén én állok.

Ez azt jelenti, hogy a figyelmemet a másikra irányítom és megpróbálom őt megismerni, megérteni, „megszelídíteni”. Ez nyilván időt igényel, türelmet és a bizalom fokozatos kibontakozását, illetve azt is, hogy a többi hangot kizárjam, ami elveszi a folyamattól a figyelmemet. Gondoljunk egy olyan dologra, amit csak összpontosítva tudunk megcsinálni – végre tudnánk jól hajtani, ha többen is beszélnének hozzánk közben?

Azért is a kibontakozás szót használtam feljebb, mert itt mindennek megvan a maga ideje. Vannak folyamatok, amiket nem lehet siettetni. Cserébe viszont olyasvalamink lesz, ami egyedüli a világon. Az elköteleződésben az is különleges, hogy két ember kapcsolata mindig egyedi marad, senki nem tudja másolni azt a világon, és nem lehet valaki mással ugyanazt újjáéleszteni – de nem is kell. 

A kérdés az, hogy végül mibe fektetünk bele?

Ha nem köteleződünk el, akkor vagy sodródunk, vagy megpróbálunk párhuzamosan több emberrel építkezni. De nem tudunk több évnyi kapcsolatot még két emberrel sem azonos mértékben fenntartani. Valahonnan hiányozni fogunk, és ha több helyen próbálunk romantikus értelemben építkezni, valójában nem vagyunk ott sehol. Nem épül fel semmi maradandó.

Ha azt mondod: gyere nekem Balaton! Így szeretlek! És fejest ugrasz belé, akkor az a mélység, ami körbevesz, teljesen más lesz, mintha csak bokáig gázolná benne a part mellett. De ezt az átfogó élményt csak akkor tudod megtapasztalni, ha „beleveted” magad. 

A legtöbb párhuzam nem tökéletes, de valahogy egy monogám kapcsolat is ilyen: ahogy elmerültök egymásban, egyre inkább tágulnak a dimenzióitok, és egyre jobban megtanultok „úszni is”. Egy kapcsolatra nem lehet készen születni, teljesen készen állni se: de a kapcsolódásnak ez a titka.

Nem tökéletesnek kell lenni, hanem egyszerűen igent mondani rá.

De az biztos, ha később visszatekintesz magadra, észre fogod venni, hogy változtál. Egy jó kapcsolat érlel és formál, alapvetően azáltal, hogy megpróbálsz valakit jól szeretni. Ezt pedig úgy tudod megtenni, ha nem csak egy szeletét adod át a szeretetednek.

Hornisch Aliz