Autóvezetés 2. rész – Tippek kezdőknek egy kezdőtől

Az előző cikkemben felvázoltam a nagy képet, hogy hogyan is nézett ki az én esetemben fiatal nőként és teljesen kezdőként nekivágni a jogosítvány göröngyös útjának.

Sokszor az a kép él a fejekben az autós órákról, hogy majd „beülök az autóba aztán majd elkocsikázunk”, nem lehet bonyolult, hiszen csak „a kormányt kell tekergetni”.  Na jó, „meg egy kis gáz és fék is befigyel”.

Ennél, nyilvánvalóan, összetettebb egy kezdő vezető élete… kicsit olyan, mintha beszélni, járni és olvasni tanulnánk meg egyszerre. Most szeretnék egy rövid, de alapvetően praktikus listát összeállítani arról, hogy mikre kell a fókuszt ráirányítani, mielőtt megérkezünk egy órára, hogy az hatékonyabb legyen.

1.Aludd ki magad

Elsőre nem tűnik nagy ördöngösségnek, de mégis jobb, ha rendesen kipihenve érkezel meg. Többször megesett velem, hogy nem figyeltem rá az előző napokban, mennyit alszom, és ebből aztán az kerekedett ki, hogy sorban a legbagatellebb hibákat követtem el… 

Senkinek sem jó, ha dekoncentrált vagy: az autó is megsínyli a plusz ügyetlenkedések nyomát, az oktató lelki nyugalma is és hát… a te idegrendszered is.

2.Ismételj – de ne csak a pályán, hanem fejben is

Mielőtt megérkezel, készülj fel gondolatban mindenből, ami legutóbb gyengén ment. Vedd át fejben, hogy hogy is volt? Mi, milyen sorrendben következik? Néha életbevágóan fontos lehet a dolgok pontos sorrendje. SIKK-es elindulás? Igen, alap.

3.Írd le a megtanultakat

Sosem gondoltam volna, hogy ezt egyszer elmondom: nyugodtan le lehet írni mindent, ami az órán elhangzik, és ami az újdonság hatásával van rád. Vagy amit többször elrontasz. Ilyenkor a 2-es ponthoz visszatérhetsz, és a leírt dolgokat fejben ismételve könnyebben rendszerezheted az információkat.

4.Tudd a KRESZ-t

Nos, ez elméletileg nem egy protipp kellene, hogy legyen, hanem valami nagyon alapvető dolog. De sokszor amire a tanulók vezetni kezdhetnek a kresz vizsga után, addigra alaposan megkopik ez a hasznos tudásu(n)k. Mert a kresz bizony hasznos! Úgyhogy ismétlésre fel, a forgalom nem vár!

5.Bízz magadban – és az oktatódban

Ez a legnehezebb dolog mind közül. Mert az ember izgul. Az egész órát – jó esetben – koncentrálva, szinte feszült figyelemmel csinálja végig. Ahogy az én oktatóm fogalmazott: „Ha óra végén még mindig tudod, hogy fiú vagy, vagy lány, akkor valamit rosszul csináltál” Valahogy ennyire kellene figyelni. Ugyanakkor amit csinálni fogsz, így sem lesz tökéletes – ohh, messze nem! Túl sok a hibalehetőség. Ez mégsem jelenti azt, hogy arra vagy ítélve, hogy sose legyen jogosítványod. Mert minden kezdő így csinálja. Bízz magadban – meg fogod tudni csinálni. Olyan nincs, hogy egyáltalán ne fejlődnél – de az út hossza változó lehet. Ahogy az előző cikkemben is írtam, senkivel sem versenyzel – fontos, hogy ez nem egy rali – inkább legyen több idővel egy használható jogosítványod, mint gyorsan egy alapvetően használhatatlan.
Még maradt egy tippem: bízz az oktatódban! Meg fogja neked tanítani. (Persze, ha borzalmasan jöttök ki, az egy másik lapra tartozik, és külön cikket érdemelne…) De ha a megfelelő ember van melletted, akkor meg fogja tanítani neked a vezetés csínját-bínját. Csak hallgass rá, és ne a félelmeidre. A többit pedig meghozza a gyakorlat és türelem. Fel a fejeket, előre a kezeket, és húzzuk ki a kéziféket!

Hajrá Nektek!

Hornisch Aliz

Egy kezdő kalandjai a volán mögött

Amikor kezemben az elég jól sikerült KRESZ-vizsgával jelentkeztem a gyakorlati órákra, úgy gondoltam, hogy nagyon gyors leszek: nem lacafacázok! A minimum óraszám alatt beleadok mindent és huss! megcsinálom ezt a jogsit. Aztán emögé is bekerülhet a pipa a képzeletbeli listámon.

Persze, ez nem azt jelentette, hogy nagyon sokra tartottam a képességeimet, hanem inkább azt, hogy tapasztalatlan voltam: fogalmam se volt még róla, hogy egy normális vezetői tudás mennyi gyakorlatot igényel. Mit jelent az, hogy behunyt szemmel is tudjam váltani a sebességet a sebességváltón, gondolkodás nélkül, ösztönösen használni a féket és a kuplungot, akár külön vagy akár egyszerre, és mindez igaz a gázpedálra is. Min múlik, hogy éppen miből, mennyire és mikor van szükség, és hogyan tudom megoldani, hogy ne nyomkodjak a végén össze-vissza, amikor két lábbal kell három pedált kezelni.

Szóval, szeretnék most mindenkibe egy kis bátorságot önteni: néha az egész procedúra nagyon nehéznek tűnhet, de meg lehet csinálni! Akiknek már van jogsijuk, azok hátra dőlhetnek és szabadon nevethetnek a következő felsoroláson; akiknek pedig még nincs, vagy épp rajta vannak az ügyön: biztos lesznek közös pontok, amiket átélünk, nevessünk együtt magunkon!

Tanulságok tőlem nektek – avagy mit történt eddig az órákon?

Ami a legfontosabb: a kormány és a kuplung megfelelő kezelése a legelején. Ugyanis a kuplung segít elindítani az autót (többek között) és jó az, ha a kezdő autóvezető ráérez a kezelésére. Nekem ezzel sok problémám volt. Az oktató nem akarta elhinni, hogy gyógytornász vagyok, mert a lábamban csapnivaló volt a finommotorikám… Igaz, én még lábbal sose próbáltam embereket megmasszírozni se lágyrésztechnikákat végezni, így valóban, az alsó végtagom koordinációja adott némi kihívást. Mindenesetre, amikor megtudtam, hogy az oktatóm korábban balett táncos volt, kis híján a kormányba vágtam a fejem. Könnyű annak, akinek a bokája volt a szakmája! Szóval, ha nehezen megy a kuplung kezelése, emlékeztetnélek benneteket erre: nem lehet mindenki balett táncos! 

Következő pont: legyünk türelmesek magunkkal, és ha már a forgalomban vezetünk, az akkor sem a Dakar-rali: még ha sivatagi terepversenyeket megszégyenítő sebességgel is indulnak el a mellettünk lévők, mi akkor sem kapkodhatunk, különben menten lefulladunk. Az is fontos, hogy egyszerre és külön is tudjuk végezni a feladatokat. Például, ha hátranézünk, maradjon helyén a kezünk és ne forduljon el a kormány attól jobbra, hogy mi balra tekerjük a fejünket. Ezzel ugyan jól lehet tesztelni a járdán sétáló gyalogosok reflexeit és az oktatónk idegrendszerét, de annyira egyiket sem érdemes… Tehát türelem, összeszedettség!
Persze a jogsi sok izgalommal és stresszel járhat, de mindez elmúlik. Meglepő talán, de végső soron a jogosítvány megszerzéséhez semmilyen trükk, vagy titkos hatodik érzék nem kell.

Egyetlen dolgot kell éreznünk: a felelősségét annak, hogy járművet vezetünk –minden mást pedig gyakorolni lehet!

Hornisch Aliz

“Milyen autót szeretnél? Pirosat” – avagy Járatlan utakon: a nők és az autók

Sokan odavannak az autójukért. Számukra az autó nem csak egy autó, hanem a járművek hova-ne-továbbja. Ott nem eszünk, oda sáros cipővel nem ülünk be, kutya biztosan nem utazhat benne és most felejtsd el, hogy szívecskét rajzolsz a behavazott ablakra, hiszen az az ujjadtól zsíros lesz. Ha erről neked is olyan férfiak ugrottak be lelki szemeid elé, akik szarvasbőr kendőkkel és leheletükkel fényesítik a műszerfalat, ki kell ábrándítsalak, nő létemre én nagyon szeretem az autókat (bár rajzolok is a havas ablakukra). Viszont felmerült bennem a kérdés: miért ne tudhatnának a nők az autókról? 

A profi versenyzőktől kezdve a feltalálókon át egészen a ma ismert nagy márkák megalapítójáig a legtöbb név, amely az autóiparhoz kötődik bizony férfiakhoz tartozik – noha a kezdetektől fogva a nők is ott tevékenykedtek az élmezőnyben. Kezdjük  az első, nagyobb távolság megtételére alkalmas, ló nélküli kocsival, Bertha Benz tervezésében. Bertha bizonyára megunta, hogy férje éveken át nem tudja találmányát hosszabb utak megtételére kapacitálni, ezért 39 évesen a kamasz fiát segítségül hívva kicsempészte férje a háromkerekű Patent Motorwagen No. 3-ját a garázsból, s kis bütykölést követően megtette vele a 104 kilóméteres utat anyja házáig, amely azóta Bertha Benz Emlékút nevet viseli. Útközben állítólag kalapját használta az eldugult üzemanyag vezeték, és harisnyakötőjét a huzal szigeteléséhez. Ezek után felmerül még bárkiben bármi kétség?

Úgy tűnik, igen. Valamilyen oknál fogna az elmúlt 100 évben társadalmunk abban a feltételezésben él, hogy minket nőket jobban aggaszt a rúzsunk színe, mint az, hogy mi lapul a motorháztető alatt. Valójában az 1970-es évek Angliájában nagy népszerűségnek örvendett az „Adj a nőknek csavarkulcsot!” kampány, amely keretén belül nőket képeztek szerelőnek, taxisofőrnek, autósiskola és műhely tulajdonosnak, mentőszolgálati sofőrnek és technikusnak. A 20. század második felében a női jelenlét az autótechnikában tehát nem volt újkeletű dolog, ám valahogy mégis fennmaradt a nők, mint az autó passzív utasai mítosz. Az autóipar a nőket elsősorban fogyasztóként fogadja, a nekik szóló autóhirdetések a gyerekek és a bevásárlás kényelmi szempontjaira helyezik a hangsúlyt, nem a gyorsulásra vagy a kezelhetőségre. 

Félreértés ne essék, bármelyik nap örömmel átengedem egy defektes kerék cseréjét az első jelentkező úriembernek, de az autókat nem a színükről jegyzem meg. Sőt, a nőket sem tartom általánosságban véve rossz sofőrnek, bár két sztereotípiát egy cikkben lebontani már sok lenne. 

Kedvemma