“Milyen autót szeretnél? Pirosat” – avagy Járatlan utakon: a nők és az autók

Sokan odavannak az autójukért. Számukra az autó nem csak egy autó, hanem a járművek hova-ne-továbbja. Ott nem eszünk, oda sáros cipővel nem ülünk be, kutya biztosan nem utazhat benne és most felejtsd el, hogy szívecskét rajzolsz a behavazott ablakra, hiszen az az ujjadtól zsíros lesz. Ha erről neked is olyan férfiak ugrottak be lelki szemeid elé, akik szarvasbőr kendőkkel és leheletükkel fényesítik a műszerfalat, ki kell ábrándítsalak, nő létemre én nagyon szeretem az autókat (bár rajzolok is a havas ablakukra). Viszont felmerült bennem a kérdés: miért ne tudhatnának a nők az autókról? 

A profi versenyzőktől kezdve a feltalálókon át egészen a ma ismert nagy márkák megalapítójáig a legtöbb név, amely az autóiparhoz kötődik bizony férfiakhoz tartozik – noha a kezdetektől fogva a nők is ott tevékenykedtek az élmezőnyben. Kezdjük  az első, nagyobb távolság megtételére alkalmas, ló nélküli kocsival, Bertha Benz tervezésében. Bertha bizonyára megunta, hogy férje éveken át nem tudja találmányát hosszabb utak megtételére kapacitálni, ezért 39 évesen a kamasz fiát segítségül hívva kicsempészte férje a háromkerekű Patent Motorwagen No. 3-ját a garázsból, s kis bütykölést követően megtette vele a 104 kilóméteres utat anyja házáig, amely azóta Bertha Benz Emlékút nevet viseli. Útközben állítólag kalapját használta az eldugult üzemanyag vezeték, és harisnyakötőjét a huzal szigeteléséhez. Ezek után felmerül még bárkiben bármi kétség?

Úgy tűnik, igen. Valamilyen oknál fogna az elmúlt 100 évben társadalmunk abban a feltételezésben él, hogy minket nőket jobban aggaszt a rúzsunk színe, mint az, hogy mi lapul a motorháztető alatt. Valójában az 1970-es évek Angliájában nagy népszerűségnek örvendett az „Adj a nőknek csavarkulcsot!” kampány, amely keretén belül nőket képeztek szerelőnek, taxisofőrnek, autósiskola és műhely tulajdonosnak, mentőszolgálati sofőrnek és technikusnak. A 20. század második felében a női jelenlét az autótechnikában tehát nem volt újkeletű dolog, ám valahogy mégis fennmaradt a nők, mint az autó passzív utasai mítosz. Az autóipar a nőket elsősorban fogyasztóként fogadja, a nekik szóló autóhirdetések a gyerekek és a bevásárlás kényelmi szempontjaira helyezik a hangsúlyt, nem a gyorsulásra vagy a kezelhetőségre. 

Félreértés ne essék, bármelyik nap örömmel átengedem egy defektes kerék cseréjét az első jelentkező úriembernek, de az autókat nem a színükről jegyzem meg. Sőt, a nőket sem tartom általánosságban véve rossz sofőrnek, bár két sztereotípiát egy cikkben lebontani már sok lenne. 

Kedvemma