Az Amazon 2022-es nyári sorozata, a The Summer I Turned Pretty tavaly nyáron jött ki. Könnyed kis limonádé, épp záróvizsga utáni kiengedésre készítették, így a vizsgám után én is belepilledtem az ágyamba, és bekapcsoltam a sorozat részeit.
A főszereplő Belly, egy amerikai 15 éves lány, aki minden nyarat bátyjával és édesanyjával, valamint anyukája legjobb barátnőjével és az Ő két fiával tölt. Nincs ez másképp ezen a nyáron sem, csakhogy az elmúlt évben Belly elkezdett felnőni, egyre csinosodni, és egyre nőiesebbé válni. Feltűnt ez természetesen mindenkinek, s ebből erednek később a bonyodalmak, a megszámlálhatatlan szerelmi szálak.
A sorozat engem is elgondolkodtatott. Visszagondoltam, milyen volt az, mikor én kezdtem el nővé válni.
Nyolc osztályos gimnáziumba jártam, ami azt jelenti, hogy kislányként léptem be a suli kapuin, és nőként távoztam onnan. Fejlődésemet “legnagyobb szerencsémre” mások is észrevették, s nem bírták ki élcelődés és megjegyzések nélkül.
Persze nagyon örülök annak, hogy jó géneket örököltem, s szép ruhákba tudtam ezeket az adottságaimat öltöztetni, de annak már kevésbé vagyok hálás, hogy ezt mások, a “nagymenők” (legalábbis ahogy akkor gondoltuk) szintén észrevették, és annyira nem tudták magukban tartani, hogy körülbelül 1,5 éven keresztül a folyosón kiabáltak utánam “dicsérve” a szép adottságaimat.
Bár azóta találkoztam a leghangosabbak pár tagjával – sőt egyikükkel mai napig minden reggel együtt utazom – nem az hozott helyre, hogy még a szemembe sem mernek nézni, hanem az, hogy sikerült legyőznöm a mások véleményétől való függésemet, és megtalálnom értékeimet.
Szóval hogyan építsd fel az önbizalmadat?
Ez egy nagyon nehéz, és hosszú folyamat. Fáradtságos és végtelen kitartás szükséges hozzá, de az eredményért minden egyes perc megéri. Jöjjön pár pont, ami nekem a legtöbbet segített.
1. Vélemények
Van egy mondás, ami felettébb igaz.
Ha nem adsz egy ember pozitív véleményére, akkor miért adsz arra, ha kritikát fogalmaz meg veled kapcsolatban?
Én ehhez még hozzátenném azt is, hogy ha Te nem formálsz az illetőről véleményt, akkor miért érdekel az Ő véleménye? Persze tudom, könnyű ezt mondani, mert a csúnya mondatok sokkal tovább bennünk maradnak, ellenben a bókok, dicséretek egyik fülünkön be, másikon már szállnak is ki. Nehéz ezekben a szituációkban józan és logikus maradni az éles szavakkal szemben, mégis próbáld meg – akár egy naplót vezetve minden visszajelzésről.
Még egy utolsó gondolat ide: Lehet egy közeli ismerősödtől kapsz visszajelzést, hogy pl. miért barna a hajad s nem szőke? Ha neked a barna tetszik, és abban érzed magadat jól és magabiztosan, akkor lehet ez egy olyan kritika, amit teljesen felesleges sebként őrizgetned.
2. Dicséretek fogadása
Az előző pontban már belekezdtem ebbe. Amennyire a kritikák lehúznak, annyira emelnek fel minket a dicséretek. Vedd elő a naplódat/telefonodat, s ezeket kivétel nélkül írd fel! Figyeld meg, milyen szituációkban, milyen ruhákban, milyen lelki állapotban kapod a legtöbb bókot, s kezdj el ezekre építkezni.
3. Külső
Igen, a külső fontos még mindig. De továbbra sem az a fontos, hogy 18-as BMI indexed, vagy S-es méreted legyen, vagy hogy a legújabb trendeknek mindenben megfelelj, hanem az, hogy megtaláld azt a stílust, ami Neked jól áll, amiben Te jól érzed magad. Légy igényes, emeld ki az adottságaidat, mosolyogj, ja! és hordj szoknyát ha teheted! Hidd el, nagy plusz belül és kívül is!
4. Isten teremtménye
Katolikus vagyok, s éppen ezért számomra fontos a Jóisten véleménye. Az a tudat, hogy Ő alkotott, Ő ilyennek alkotott, elgondolkodtatott. Hogy lehet az, hogy minden (random) ember véleményét nagyobbra tartom, mint a Teremtő véleményét? Ez abszurd, nem gondoljátok? Számomra, mikor ez “leesett”, akkor nőttem ki a mások véleményétől való függésemet – s remélem ez nektek is segíteni fog.
Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem ismered a legmélyéig, Létem soha nem volt rejtve előtted. – Zsolt 139, 13-15
Záró gondolatok
Nem voltam még igazán szexuális zaklatás áldozata (hál’Istennek), de ezek az apró kis tréfák igen alá tudják ásni egy fiatal lány/nő fejlődését, önbizalmát. Ha esetleg szemtanúja vagy más, hasonló esetnek, kérlek ne maradj csendben, hanem szólj oda a “nagymenőknek”. Ha pedig kedves Olvasó, Te vagy érintett ilyen helyzetekben, egyrészt tudd, hogy ez nem rólad szól! Másrészt mondd el, mi van Benned barátnőidnek, anyukádnak, vagy akár egy pszichológusnak. Küzdd le a mások véleményétől való függésedet, s építsd fel az önbizalmadat – ez az egyik legnagyobb fegyverünk a világban!
További cikkeink
„Milyen hős az, aki a mentőakció után még egy órát dokumentál, hogy ne lehessen belekötni, mit miért csinált?” – interjú egy mentőtiszttel
Mit csinál egy mentőtiszt? Csak egy munka vagy hivatás? Összeférhet a hit és a mentőzés? Zelei Ágoston mentőtiszt gondolatai a mentők világnapja alkalmából.
“A biztos, empatikus jelenlét az, amiben megszületik a megoldás” – kisinterjú Szöllős Bori coachcsal
A problémák nagysága és a célok távolsága nem ok arra, hogy halogassuk a változást! Bori mottója, hogy a coaching során megoldást keresünk, amellyel a fejlődést és kiteljesedést élvezhetjük időpocsékolás és tévutak nélkül.
„Túl idős vagyok hozzád…” – Vajon működhet egy negyvenes nő és egy huszonéves fiú párkapcsolata?
“A kor csak egy szám!” - mondjuk sokszor. De vajon komolyan is gondoljuk? Van realitása egy huszonéves srác és egy negyvenes nő párkapcsolatának? És ha igen, milyen próbákat kell kiállnia a párnak?
Melldaganat megelőzése az étrendünkön keresztül
A melldaganat megelőzésében valódi eszközt jelent az étrendünk is! Gyere és nézd meg, mik is azok az élelmiszerek, amikkel segítheted magad!
Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja
Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.
„Isten hozott a nagyvilágban! Remélem szép életed lesz…” – interjú egy védőnővel, aki történetesen az anyukám
Végez várandós, csecsemő- és kisgyermekgondozást és nővédelmi vizsgálatokat. És nem mellesleg az anyukám. Interjú egy védőnővel, aki megtanított járni - kicsiként és most is.
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.