Szex szülés után

Mióta férjemmel eldöntöttük, hogy gyermeket szeretnénk, a szexuális életünk igazi hullámvasút.  

Az elején olyan jó volt, mint soha előtte. Hisz végre szabadon szerelmeskedhettünk odafigyelés nélkül. Mézesheteinket töltöttük, szó szerint és átvitt értelemben is. Csodálatos időszak volt.

Amikor megtudtuk, hogy gyermeket várunk, nagyon örültünk, de az első hetek megviseltek. Fáradt és nyűgös voltam, a rosszullétek miatt semmi kedvem nem volt a szexhez. No de a második trimeszter! A bőröm, a hajam  és a libidóm is ragyogott. Szépnek és szexinek éreztem magam, és ez jó hatással volt a házaséletünkre is. Aztán ahogy kerekedtem és egyre kényelmetlenebb volt, hogy ketten vagyunk a testemben, úgy vált egyre nehézkesebbé a szeretkezés is. A korábban oly szívesen használt pozíciók többsége kivitelezhetetlennek bizonyult, nagynak és rondának éreztem magam. 

Babánk érkezésekor örömmámorban úsztam, amely a férjemre is átragadt. Büszke voltam a testemre, amely kihordott és megszült egy életet. Hála és szerelem volt bennem, amit igyekeztem minden lehetséges módon kimutatni a férjem felé. 

A hat hetes kontroll (gyermekágy leteltét követő vizsgálat, ahol a nőgyógyász megnézi, hogy minden rendben van-e az újdonsult édesanyával “odalent” és “odabent”) után végre zöld lámpát kapott a szexuális életünk. És itt kezdődött a feketeleves. 

Mert a szülés utáni szex bizony nemhogy nem kielégítő, még fájdalmas is. Legalábbis nekem nem volt túl kellemes, annak ellenére, hogy a szülésemet sikerült nagyobb sérülések nélkül megúszni. És ez a fájdalom csak lassan, hónapok alatt múlt el.

A szülés után az anya teste a gyermek táplálására fókuszál és olyan hormonokat szabadít fel, amelyek csökkentik a teherbeesés lehetőségét, mérsékelik a libidót és hüvelyszárazságot okoznak.

Ezen információk birtokában nem is lepődtem meg, hogy a szeretkezés nem olyan élvezetes számomra, mint volt. Arról nem is beszélve, hogy ha mégis sikerül hangulatba jönnöm, a tejem rögtön megindul, így a melltartó az együttlétek alapfelszerelése lett. 

Tovább nehezíti a helyzetet az, hogy sokkal kevesebb a kettesben töltött időnk. Nincs alkalmunk egymásra és a szexre hangolódni, és ha mégis van egy szabad fél óránk, akkor a “most vagy soha” attitűd nem kedvez a szenvedélynek.  

Ha ez még nem lenne elég, az én agyam állandóan a babám körül forog. (Bármennyire is gondoltam korábban, hogy velem bizony másként lesz, nem borul majd fel az előbb-a-férj-utána-a-gyerek prioritási sorrend.) Ennek természetesen hormonális okai vannak, ez segíti azt, hogy rá tudjak hangolódni a gyermekemre, megfelelően tudjak reagálni minden érzelmi és testi szükségletére. 

A jó hír azonban, hogy a gyermek gondozásába aktívan bevonódó édesapa várhatóan megértő és türelmes lesz feleségével. És talán közhely, de a kommunikáció ebben a kérdésben is kulcsfontosságú. 

És mire figyeljek én feleségként? Arra, hogy ne hagyjam el magam. Legyek tiszta, ápolt és kapjak magamra legalább egy nadrágot és pólót a hét napból minimum ötön. Legyen időm egy csókra (nem szájrapuszira), rövid masszázsra, vagy olyasmire, amitől a férjem szeretve érzi magát. Ha pedig szeretkezünk, akkor igyekezzem minél inkább átélni és megélni azt.

Úgy gondolom, hogy a pici babás időszak nem a szexuális életünk pezsgő aranykora, de ez így rendben is van. A házastársi kapcsolatunk családdá transzformálódik éppen, élvezzük hát a hármasban töltött perceket, sok öleléssel, nevetéssel, bújással. Ennek van most az ideje.