A boldogságod nem egy fiú üzenetétől függ

Nem! Nem és nem. A boldogságod nem egy fiútól függ. A boldogságod nem egy fiú üzenetétől függ. Nem, a jóllétedet nem határozhatja meg más, csak és kizárólag: Te. TE!

És most, ezt a pár mondatod mantrázd légszíves, minimum annyiszor ismételd meg, amíg rá nem jössz a tartalmára. Nekem a volt barátom segített ebben, igaz pepitában. Azt mondta, hogyha nem vagyok ott, fizikailag nem vagyok jelen, akkor és, azért nincs jól. Ha ottvagyok jól van. Ha feltesszük a nagy kérdést, hogy mi voltam, amikor ottvoltam közvetlenül mellette, elárulom: terelés, remek terelés, a szőnyeg, ami mindent befed. Persze, ilyenkor a párunknak egyszerre vagyunk a felemelőjük, a tanácsadójuk, a hátterük, ami kell hozzá, hogy jobb passzba kerüljenek, de sose higgyük azt, hogy mi vagyunk a gyógyító elíxir, sajnos csak a sebtapasz vagyunk, ha nem foglalkozik magával és a saját jóllétével. Adhatunk a kezébe eszközöket, de neki kell használni, a saját elhatározásából, akkor lesz hatás, különben nem.

Bizony ez fordítva is így van, csak valamit fedünk ha egy üzenettől tesszük függővé a hangulatunk. Jó-jó, lehet egy üzenettől kimagaslóan jó és rossz közérzetünk is, hidd el én ennek mintapéldája vagyok, konkrétan egy hősszerelmes próbál racionalitásról írni neked. Ezért merem közzétenni, hogy rossz taktika.

Miért törődjek azzal, hogy más épp mit csinál, elfoglalt vagy sem, rám figyel e vagy sem, bénán kommunikál vagy sem? Abszolút fölösleges ezen morfondírozni, mert közben elúszik mellettünk az élet, a tevékenységek, a dolgok amiket tehetnék, mi pedig csak fantáziákat szövögetve várunk.

Ne várjunk, hanem tegyünk magunkért, hogy ne érezzük magunkat rosszul. Tudod, arra a kérdésre a választ, hogy mi kell ahhoz, hogy flowba kerülj? Mit felelnél, ha most megkérdezné egy riporter, hogy mit tettél utoljára magadért? A fiú/ lány üzenete egy remény, amibe bízol és, ezért amint megjön pillanatnyi boldogságot ad vagy ha nem jön órák csalódását, de váltsunk már paradigmát. Minek reménykedünk? Időpocsékolás. Minek ábrándozunk? Vörösmartytól tudjuk, hogy “az ábrándozás az élet megrontója, mely, kancsalúl, festett egekbe néz.” Tegyünk! Hassunk, alkossunk, gyarapítsunk – ahogy Kölcsey kéri – és érezzük jól magunkat közben, magunkért tegyünk és azokért az értékekért, amik számunkra fontosak. Legyünk mindenkitől és mindentől függetlenül jól, érjük el ezt a mindennapjainkban, hogy amire nincs hatásunk, amiatt ne essünk kétségbe, viszont amire van, azért a parázsnál is forróbban izzunk. A legnagyobb szerencsénk ebben pedig az, hogy sajátmagunkért mi magunk tudunk tenni, bármikor, bármennyit, bárkivel, bármilyen módszerrel és az eredmény az lesz, hogy jól leszünk és csak csodálkoznak vagy nem leszünk jól, de mégis haladunk, de az ok végre Magunk leszünk. 

Vörösmarty Mihály A MERENGŐHÖZ

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

(1843 február vége – március eleje)