Lassan történt, nem hirtelen. Először a vasárnapi templomok maradoztak el, apránként, majd teljesen, aztán a keresztény tartalmak, podcastek, zenék, végül lesújtott az utolsó csapás: abbahagytam az imádkozást.
Ezzel együtt eltűnt az életemből a fény is, az az erős tudat a hétköznapokban, hogy a dolgok okkal történnek velem, legyenek jók vagy rosszak és „megtörve bár, de fogyva nem” haladok előre.
Hogyan vettem észre? Vagy egyáltalán miért távolodtam el? Jó kérdések, és biztos van, aki azt gondolja most, hogy magamra vessek. Lelkileg gazdag élet nincs a Jóisten nélkül, várható kimenetele az eltávolodásnak a sivárság. S azt kell, hogy mondjam: egyetértek. De folyamatban másképp érződnek a történések, csak nem látjuk őket kristálytisztán. Vagy azért, mert túl jók, vagy azért, mert túl rosszak, esetleg az ember megy a saját feje után.
Úgy kell elképzelni, mintha odakint ragyogó napsütés lenne, mi pedig lehúzzuk életünk házán a redőnyt, épp csak beszűrődik a fény. Hogy szándékosan a „majd én jobban tudom” hozzáállás miatt, vagy az észrevétlen lemorzsolódás miatt szakadunk el közben a Jóistentől, majdnem mindegy, a kimenetele ugyanaz: magány.
Nem az a fajta magány, amit akkor érzünk, ha egyedül töltöttük a napot vagy ha régóta nem vagyunk párkapcsolatban. Nem, én arról a velőnkig hatoló magányról beszélek, ami rádöbbent, legyen akármilyen szuper családunk, barátaink, a nap végén igazából egyedül vagyunk a világban. Azaz nem teljesen egyedül.
Ha az Úr velünk, ki ellenünk – na de ha mi nem vagyunk az Úrral? Akkor mindenki ellenünk?
Ha ellenünk nem is, velünk semmiképp, és ez az a magány, ami pótcselekvésekhez vezet. Ami elterel az útról. Hiszen az – ekkor még ismeretlen – űrt be is kell tölteni. Jó esetben könyvekkel, filmekkel, rosszabb esetben alkohollal vagy rossz döntésekkel. Elveszettnek érezzük magunkat és kilátástalannak, tapossuk magunk alatt a mocsarat, de minél inkább próbálkozunk, annál jobban beleragadunk. Vannak olyan helyzetek, fizikai vagy lelki, melyekből nem tudjuk saját magunkat a grabancunknál fogva kirángatni.
S ilyenkor, amikor már nyakig sáros vagyok, közben rám esteledett, sőt, már egy ideje tart a szűnni nem akaró éjszaka, ilyenkor csak egyetlen dolgot tehetek: átadom magam a Jóistennek.
Visszafordítom az orcám az Ő irányába, és azzal kezdem, hogy bocsánatot kérek. Pedig nem bántottam meg, magamnak több fájdalmat okoztam az eltávolodással, mint neki. Kettőnk közül Ő bizton tudta, hogy vissza fogok találni, s amikor ez megtörténik, Ő tárja szélesre a kaput, ami egyébként sincs soha kulcsra zárva, bármikor lenyomhatom a kilincset. De erre sincsen szükség, elém jön az úton, letörli a sáros arcomat, ami azt sugallja: Isten hozott itthon. Újra.
2 Comments
Szólj hozzá! Cancel reply
További cikkeink
„Milyen hős az, aki a mentőakció után még egy órát dokumentál, hogy ne lehessen belekötni, mit miért csinált?” – interjú egy mentőtiszttel
Mit csinál egy mentőtiszt? Csak egy munka vagy hivatás? Összeférhet a hit és a mentőzés? Zelei Ágoston mentőtiszt gondolatai a mentők világnapja alkalmából.
“A biztos, empatikus jelenlét az, amiben megszületik a megoldás” – kisinterjú Szöllős Bori coachcsal
A problémák nagysága és a célok távolsága nem ok arra, hogy halogassuk a változást! Bori mottója, hogy a coaching során megoldást keresünk, amellyel a fejlődést és kiteljesedést élvezhetjük időpocsékolás és tévutak nélkül.
„Túl idős vagyok hozzád…” – Vajon működhet egy negyvenes nő és egy huszonéves fiú párkapcsolata?
“A kor csak egy szám!” - mondjuk sokszor. De vajon komolyan is gondoljuk? Van realitása egy huszonéves srác és egy negyvenes nő párkapcsolatának? És ha igen, milyen próbákat kell kiállnia a párnak?
Melldaganat megelőzése az étrendünkön keresztül
A melldaganat megelőzésében valódi eszközt jelent az étrendünk is! Gyere és nézd meg, mik is azok az élelmiszerek, amikkel segítheted magad!
Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja
Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.
„Isten hozott a nagyvilágban! Remélem szép életed lesz…” – interjú egy védőnővel, aki történetesen az anyukám
Végez várandós, csecsemő- és kisgyermekgondozást és nővédelmi vizsgálatokat. És nem mellesleg az anyukám. Interjú egy védőnővel, aki megtanított járni - kicsiként és most is.
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.
Kedves MargaretBlog!
Nagyon köszönöm a mai írásotokat!
Segített rádöbbenteni, hogy taposómalomban vagyok, és nem értékelem igazán az Atya mindennapi jelenlétét és ajándékait!
Kívánok mindegyikőtöknek áldott és boldog ünnepeket!😇
Krisztus születik, dicsőítsétek!
Kedves Eszter!
Nagyon köszönjük, hogy megírtad ezt nekünk! :) Ezek a visszajelzések sokat jelentenek számunkra.
Mi is boldog karácsonyt kívánunk neked, szép és áldott pillanatokat.
Margaret Szerkesztőség