Az élet tele van ajtókkal. Némelyek már nyitva állnak előttünk, így könnyedén be tudunk rajtuk kukkantani. Vannak azonban még zártak, amelyek kinyitásához szükségünk van kulcsokra… Az apaságról, családról és titkos ajtókat nyitó kulcsokról beszélgettünk Süveges Gergő újságíróval, műsorvezetővel, az Apakulcs és számos sikerkönyv szerzőjével. 

Mi ihlette a könyvet?

Maga az apaság témája nem új számomra, hiszen már 2008-ban és 2012-ben is jelent meg könyvem Apa-kép-írás és Apaszem címmel. Arra jöttem rá, hogy nagyon szeretünk történeteket írni és olvasni, de mégis minden történet egy modell. Vagyis az a történet azzal az apával, azzal a gyerekkel esett meg, aki azt írta. Ahhoz, hogy a saját életemre következtetéseket tudjak levonni ezekből a modellekből, ahhoz valami olyan munkát kell elvégeznem, mint az aranymosó, aki térdel a folyóparton, rázza a szitáját és egyszer csak megcsillan valami. Vagy nem. 

Fotó: Erdélyi Gábor

Miért érezted szükségességét a könyv megírásának?

Azon kezdtem el gondolkozni 2 évvel ezelőtt, hogy a modellek mélyén lévő alapelvek megfogalmazhatók-e. Magyarul léteznek-e olyan alapelvek, amelyek mindannyiunk élethelyzetére alkalmazhatóak? Mert ha igen, akkor nem kell aranyat mosni, hanem már oda tudjuk egymás elé tenni a csillogó aranyszemcséket. Sok beszélgetés és gondolkozás nyomán arra jöttem rá, hogy három ilyen alapelv létezik: a tudás, a jóakarat és a szövetség kulcsa. Sokféle élethelyzet létezik, ezért is kerestem azokat az alapelveket, amelyek nem egy bizonyos élethelyzethez vagy családformához kötődnek, hanem önmagában az apasághoz. A modellekből szerettem volna eljutni az alapelvekhez. Az Apakulcs az első olyan könyv a piacon, amely az alapelvekre fókuszál. Fontos volt számomra, hogy ezeket az alapelveket ne csak leírjam, hanem segítsem az apákat és az érdeklődőket abban, hogy alkalmazni is tudják azokat. Épp ezért az Apakulcs három úton ad segítséget az apák számára. Első a könyv. Úgy látom, sokan veszik és olvassák, ennek nagyon örülök. Most már e-könyv formában is elérhető a Harmat Kiadónál, és készül a hangoskönyv változat is. Az Apakulcs világának második megközelítési lehetősége a weboldalon lévő tesztek sora. Ma már több százan töltötték ki az Alaptesztet vagy az Örökségtesztet; a Családi tesztek pedig a napokban válnak elérhetővé. Végül pedig fontos lába az Apakulcs szolgálatának a személyes segítség előadások, tréningek formájában. Egy tréningen csak apák vagyunk együtt, hangsúlyozottan kevesen, hogy jusson időnk és lehetőségünk a fejlődésre. Ha csak férfiak vannak együtt, védett közegben, ahol nem kell eljátszanunk a rendíthetetlen ólomkatonát, hanem akár gyengék is lehetünk, az nagyon felszabadító és előrevivő.

Miért fontos az apa jelenléte a családban, mint példakép a gyermek számára?

Mert amit sosem látok, abból nem tudok mintát meríteni. Ha én sosem hallok emberi szót, ha nem beszélnek hozzám, akkor nem tanulok meg beszélni. Ha nem látok apamintát, akkor a személyiségem sokkal nehezebben fog harmonikusan fejlődni. Mert részben a mintáinkból építkezünk. Még akkor is, ha ezeket később akár át is értékelhetjük. Minden apának van felelőssége abban, hogy milyen mintát mutat.

Mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol nincsen apa? Mit tud tenni a gyermek, ha az apamintát nem kapta meg?

Sok családban ez a helyzet. Fájdalmas helyzet. Ha nincs apa, akkor nyilván nem lehet úgy csinálni, mintha lenne, 100 százalékban nem lehet pótolni a személyét. Egy apa alakú űrt csak az apával lehet betölteni. Tapasztgatni mással is lehet. És ez tulajdonképpen jó hír: sokan vannak, akik harmonikus apaminta nélkül nőnek fel, de ettől még lehetnek egészséges személyiségek. Valaki előbb-utóbb apafigurává válik a gyermek számára. Nagyapa… tanár… idősebb testvér… vagy akár fura módon a nagymama vagy az anya. Az biztos, hogy minden gyerek ösztönösen keres magának férfi- vagy apamintát. Az ilyen, nehezebb körülmények között működő családokban fontos szempont, hogy ki válik a gyermek számára mintává. 

Számodra mit jelent apának lenni? Hogyan lehetnek a férfiak jó apák?

Tudatos ösztönösséggel. Vagy ösztönös tudatossággal. Fontosak a megérzések, a spontaneitás, de fontos az önreflexió és a tervezés is. A kettő egyensúlya sokat segíts apának és gyereknek egyaránt. Igazából nem lehetünk jó apák. ami elérhető, hogy egy kicsit jobbak legyünk, mint amilyenek a múlt héten voltunk. Az Apakulcs is erről beszél: hogyan tudok egy picivel apább lenni. Hogyan tudok dolgozni a kapcsolódásunkon? Hogyan lesz egyre inkább közünk egymáshoz? Ehhez az apakulcsok jó segítséget adnak: ha egyre inkább ismerem, szeretem és támogatom a gyermekemet, akkor kölcsönösen átélhetjük a kapcsolódás örömét.

Fotó: Erdélyi Gábor

Milyen kihívásokkal néztél szembe, amikor apává váltál?

Mikor összeházasodtunk, még kicsit szerettünk volna kettesben lenni a feleségemmel, így 3 évvel később született meg az első gyermekünk. Én elsősorban nem a kihívásokra emlékszem, hanem az örömre és a felszabadultságra. Meg nyilván az aggodalomra is, hogy túléli-e a kislányunk az éjszakát – vagy minket. Jó volt az a gondolat és érzés, hogy a feleségemmel közös ügyünk van. 

Mi a különbség az apai és anyai kapcsolódás között?

Általánosságban a férfiaknak, az apáknak az a kihívás, hogy kapcsolódni és közeledni tudjanak a gyermekükhöz. Az anyák számára inkább az elszakadás okozhat nehézséget. Az elszakadás a születés pillanatában kezdődik, és a gyermek élete valójában folyamatos távolodás az édesanyjától. Ezt a távolodást jól megélni talán a legnagyobb kihívás az anyák számára. Szóval: apák, közeledjetek; anyák, engedjetek. Mindkettő emberes feladat.

Anyai szeretet kontra apai szeretet?

Más a személyiségünk, másképpen reagálunk, másképpen vagyunk jelen. Azt hiszem, az anyának és az apának is gyakorolnia kell a gyengéd és a határt szabó szeretetet egyaránt. Úgyis másképpen fogjuk csinálni. Nem hiszek az „ölelő anya–szigorú apa” felosztásban. Sőt: rendkívül károsnak tartom.

Fotó: Zih Zsolt

Neked mi a szereped otthon, mint apa?

A legidősebb gyerekünk már 19 éves, a legfiatalabb is 13, úgyhogy az életmódunk és -ritmusunk már nem a kisgyerekes időket idézi. Ettől még szülőként ugyanaz a feladat: ismerni, szeretni és támogatni őket – úgy, ahogyan ebben a helyzetben szükségük van rá. Éppen ezért fontosabbak számomra az alapelvek a modelleknél: míg a modellek azt mondják, hogy csináld így és működni fog; az alapelvek azt kérdezik, hogy ezt az örök és általános szempontot hogyan tudod megvalósítani a saját életetekben. Az ismerd–szeresdtámogasd hármas alapelve csecsemőkorban és fiatal felnőtt korban egyaránt érvényes. Alkalmazni pedig nekem kell. Jól pedig akkor csinálom, ha ők is érzik, hogy ismerem, szeretem és támogatom őket. 

Az istenkép és az apakép hogyan fonódik össze?

A kapcsolódás alapelvei egyetemesek, minden apa–gyerek viszonyban működnek. Így az Atya–gyermek viszonyban is. Azért vagyok képes ismerni, szeretni és támogatni a gyermekemet, mert az Atya ugyanígy ismer, szeret és támogat engem, a gyermekét. Istenképünk és apaképünk mélyen összefügg: kezdetben apaképünkből építjük fel az istenképünket. Az első tapasztalataink, amelyeket otthonról hozunk, az, hogy valakitől függünk az életünk elején, hogy ebben a függésben milyen impulzusokat kapunk, nagy hatással vannak a későbbiekre. Megerősítést, biztonságot, bátorítást kapunk vagy éppen büntetéssel, félelemmel, teljesítménykényszerrel találkozunk? Mindezek alapvetően befolyásolják azt a viszonyunkat, amely Istenhez fűz minket. A kezdeti tapasztalatok alapvetően meghatározzák az Istennel kapcsolatos elképzelésünket is. Később persze ez változhat, de a kezdeti bevésődés döntő jelentőségű.

Lesz Mesterkulcs, ami mindenre megoldást ad?

Szerintem van… Rögtön három is: a tudás kulcsa, a jóakarat kulcsa és a szövetség kulcsa… (nevet). 

Mit üzennél a jövő apáinak?

Alapvetően a jelen apáinak szeretnék segíteni, igaz, hosszútávon. Ha négy szót képesek vagyunk megjegyezni és ezeknek a tükrében működni apaként, akkor alapvetően jó úton járunk: kapcsolódás, ismerd, szeresd, támogasd. És talán még egyet: remény. Képesek vagyunk jobb apák lenni, mint amilyenek a múlt héten voltunk. Ez tutibiztos.

Most pedig nincs más dolgunk, mint felkapni gyorsan a kulcsokat, és kitárni az ajtót egy új és izgalmas kaland előtt. Belépve ezen a kapun, ebben az új világban pedig egy picivel jobb apákká és szülőkké válhatunk.

Tóth-Kuthy Bernadett

Borítókép: Erdélyi Gábor

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

A ruha mesél rólunk: mit gondolunk a világról, társadalomról, de legfőképpen magunkról – kisinterjú Szalai Katalinnal

2024. April 17.|0 Comments

Önbizalom? Önazonosság? Kialakult stílus? Hogyan függ össze a stílus az önismerettel? Úgy érzed, hogy a stílusod megtalálásához szükséged lenne egy segítő kézre és értő szemre? Gyere, vár az áprilisi Női Kör illusztris vendége: Szalai Katalin stíluskomponista és stílustanácsadó.

A tisztaság nem csupán annyi, hogy nem szexelsz

2024. April 12.|0 Comments

Boldogok a tiszta szívűek… Ha a tisztaság szóról elsőként nem egy öblítő reklám jut eszünkbe, akkor keresztényként meghallva, a fogalmat a szex tilalmával, önmegtagadással társítjuk. Hogyan lehet a tisztaság életforma? Hogyan lehet a tilalmak tárháza helyett, a tisztelet, bizalom és öröm forrása? Szerzőnk őszinte írásában elmondja, ő hogyan tért rá erre az útra.


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu