Rájöttem, hogy nekem a felnőtt koromból nem nagyon lettek barátaim.

És ahogy ezt a gondolatot leírom, egyből meg is cáfolom? Tény: a legtöbb kapcsolat, amit ápolok, a gimnáziumi időkből ered. Akár az erős osztályközösségünk, akár az akkoriban iskola melletti tevékenységeim során megismert barátaim. Az egyetemen például egyáltalán nem vonzott a közösség, annyira telítődve voltam a meglévő baráti köreimmel. De ha arra gondolok, hogy például a Margaretből milyen jó barátaim lettek, az állítás mégsem állja meg a helyét. Annyi helyről hallom, hogy nehéz felnőttként barátokat szerezni, főleg, miután valaki beállt a munka világába. Honnan ismerjünk meg új arcokat? Egyáltalán mikor találjuk meg rá az időt? 

A legnagyobb különbség a felnőtt és a gyerekkori barátságok között az, hogy gyerekként együtt éljük az életet. Az iskolai barátainkkal heti öt napot együtt töltünk, a hobbikon keresztül megismert barátainkkal pedig a tanítás utáni délutánokat vagy hétvégéket. Felnőttként, amikor általában hosszas egyeztetések után találkozunk, azzal töltjük az időnk nagy részét vagy egészét, hogy updateljük a másikat: mi történt az elmúlt x hétben, hónapban, amióta legutóbb láttuk egymást.

Nem annyira éljük meg együtt az életet, mint inkább úgy döntünk, hogy elmeséljük azt egymásnak.

Nem ez a legfurcsább dolog? Ha kicsit túl hosszan gondolok rá, még mindjárt meg is sajnálom magunkat, meg a felnőtt barátságainkat. 

Ehhez pedig szorosan hozzátartozik, hogy azok a barátaink, akik felnőtt korban csatlakoznak az életünkhöz, a személyiségünk kiforrását csak elbeszélésből ismerhetik. Nem őket hívtuk fel sírva az első nagy szakítás után, nem velük utaztunk először felnőttek nélkül külföldre, lehet, nem is voltunk ott egymás diplomaosztóján vagy esküvőjén. Ez nem jelenti kizárásos alapon azt, hogy akkor már nem is lehet szoros kapcsolatokat kialakítani, biztosan tudom, hogy ez nincs így.

De ha megvizsgáljuk a baráti kapcsolatainkat, hány százalékuk kávé feletti beszélgetés és mennyi marad az élményeknek?

Az „együtt szívunk, együtt nevetünk” olyan igazság, amit a cserkész éveim alatt tapasztaltam meg. Semmi nem formálja annyira az összetartást, mint könnyeink között megtartani egy sátrat viharban az erdő közepén, vagy 30 kilométert menetelni egy táskával, ami nehezebb nálad.

A legmélyebb barátságokat nem lehet egy kávé felett összetenni. 

Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül az időfaktort: felnőttként egyszerűen másképp alakul az időbeosztásunk. Ezt senki nem vitatja, de mégis, hogy lehet, hogy vannak virágzó felnőtt baráti társaságok, és ugyanakkor vannak elszigetelt, magányos lézengők, akik kapcsolódni vágynak? Számtalan személyes faktoron túl egyre inkább azt látom, hogy a titok nyitja az aktivitás. Nincs csodaszer, egyszerűen bele kell menni helyzetekbe, közösségekbe, új impulzusok közé. Például Margaret Könyvklubra. Ez a „jó helyek fortélya” – ahogy anyukám gyerekkorom óta mondogatja, és ahogy bölcsülök, kezdem egyre inkább megérteni.  

@kedvemma

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja

2024. May 06.|0 Comments

Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.

NTAK

2024. May 04.|0 Comments

A vendéglátás rohanó világában a hatékonyság és a precizitás kulcsfontosságú ahhoz, hogy kivételes kulináris élményeket biztosítsunk az igényes vásárlóknak. A konyhai műveletek zűrzavara közepette a készletkezelés, a rendelések nyomon követése és a személyzet közötti zökkenőmentes kommunikáció ijesztő feladat lehet. Itt jön a képbe az innovatív NTAK rendszer – amelyet a vendéglátási műveletek egyszerűsítésére, a termelékenység növelésére és az általános vásárlói élmény javítására terveztek.


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu