1956. október 23. – a 12 éves Csics Gyula fogadalmat tesz: elhatározza, hogy naplót ír a forradalmi eseményekről, s azt addig vezeti, míg a szovjet csapatok el nem hagyják az országot.
Akkor még senki nem gondolta, hogy erre 35 évet kell várni, így végül a napló addig íródott, amíg a csapatok hazánkban állomásoztak, de csak akkor került elő, amikor már nem voltak itt. A napló több, mint 30 éven át Gyula íróasztala leghátsó zugában pihent, hiszen már gyerekként is tudta, hogy ha az iromány rossz kezekbe kerül, abban nem lesz köszönet.
2004 februárjában azonban úgy döntött, a kortörténeti emlék megérdemli a nyilvánosságot:
„Titkosítva nagypapakorig. Ez volt a kiadandó napló egyik címváltozata. Találónak éreztem, mert megírása óta csak ritkán vettem elő, alig néhányszor néztem bele. Nem a hatóságok, nem a titkosszolgálat, nem a családom, én magam „titkosítottam”. Nem is azért, mintha féltem volna, hogy olyasmit írtam le, ami nem igaz. Nem is azért, mert valakit megbánthattam benne. De amikor 1957-ben, a megtorlások időszakában teljesen világossá vált, hogy minden marad a régiben, tartottam attól, hogy gyerekes fecsegésem másokat bajba hozhat. Ebben az időszakban a szüleimet is féltettem, pedig ők neveltek olyan gyereknek, akit minden érdekelt, ami körülötte történt. A naplóban én az igazat, és csakis az igazat írtam le, gyermeki naivitással, válogatás nélkül, mindent tiszta lélekkel elfogadva.”
A könyv további különlegessége a formátumában rejlik, hiszen az olvasó a kisfiú kézzel írt, digitalizált naplóját tarthatja a kezében. Így nem csak töltőtollas gyöngybetűkre, de az akkori röplapokra is rácsodálkozhatunk, az eseményeket ábrázoló színes rajzokról nem is beszélve.
A borítón többé-kevésbé Budapest térképe látható. Gyula és legjobb barátja, Kovács János amikor csak tehette csavarogni, felfedező utakra ment Budapesten, ami alapján felépítettek egy képzeletbeli várost. Gyula városa – kedvenc irodalmi hőse után – a Hunyad nevet kapta és fölöttébb hasonlított Budapestre. Egy folyó szelte ketté, benne a Margit-szigetre emlékeztető szigettel, a várost a belvárosból kiinduló sugárutak és a folyó partjáról induló körutak jellemezték. Az utcákat kedves barátairól, osztálytársairól nevezte el vagy épp a forradalmi eseményeket vette alapul.
Gyula szüleivel a Rákóczi úttól és a Blaha Lujza tértől nem messze lakott, ahol akkoriban még állt a Nemzeti színház, ott volt a Corvin áruház, a Szabad nép székháza és az ahhoz tartozó nyomda, valamint lapelosztó. 10-15 percnyire volt tőlük a Bódy Sándor utca másik végén a Magyar Rádió, A Corvin köz, a Kilián laktanya és a Köztársasági tér – tehát az 56-os forradalom legfontosabb pesti színhelyei.
Lenyűgöző mesevilágba csöppenünk a napló által, hiszen egy gyerek szemén keresztül nem különösebben érződnek a korra jellemző éjjeli elhurcolásoktól, a fekete autótól való rettegés vagy a rögtönítélő bíróságok koncepciós perei.
Ennek ellenére már-már gyerekszájba nem illő szakszerűséggel olvashatunk arról, amikor Gerő Ernőt felmentik a titkárságból, megalakul a kormány vagy az oroszok megtámadják hazánkat.
A napló második részében a forradalom utáni hétköznapok követhetők nyomon, ahol egy néma tüntetés utáni hógolyó csata hasonló fontossággal bír, s Kádár János beszéde nem körözheti le a karácsonyra nagy nehezen beszerzett narancsot vagy a szánkózást szakadó hóesésben.
Ez a világ 1956 világa. Csics Gyula saját ötvenhatjáé, amelyet ő formált mindabból, ami vele napról napra történik.
További cikkeink
„Milyen hős az, aki a mentőakció után még egy órát dokumentál, hogy ne lehessen belekötni, mit miért csinált?” – interjú egy mentőtiszttel
Mit csinál egy mentőtiszt? Csak egy munka vagy hivatás? Összeférhet a hit és a mentőzés? Zelei Ágoston mentőtiszt gondolatai a mentők világnapja alkalmából.
“A biztos, empatikus jelenlét az, amiben megszületik a megoldás” – kisinterjú Szöllős Bori coachcsal
A problémák nagysága és a célok távolsága nem ok arra, hogy halogassuk a változást! Bori mottója, hogy a coaching során megoldást keresünk, amellyel a fejlődést és kiteljesedést élvezhetjük időpocsékolás és tévutak nélkül.
„Túl idős vagyok hozzád…” – Vajon működhet egy negyvenes nő és egy huszonéves fiú párkapcsolata?
“A kor csak egy szám!” - mondjuk sokszor. De vajon komolyan is gondoljuk? Van realitása egy huszonéves srác és egy negyvenes nő párkapcsolatának? És ha igen, milyen próbákat kell kiállnia a párnak?
Melldaganat megelőzése az étrendünkön keresztül
A melldaganat megelőzésében valódi eszközt jelent az étrendünk is! Gyere és nézd meg, mik is azok az élelmiszerek, amikkel segítheted magad!
Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja
Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.
„Isten hozott a nagyvilágban! Remélem szép életed lesz…” – interjú egy védőnővel, aki történetesen az anyukám
Végez várandós, csecsemő- és kisgyermekgondozást és nővédelmi vizsgálatokat. És nem mellesleg az anyukám. Interjú egy védőnővel, aki megtanított járni - kicsiként és most is.
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.