Magyar forradalom egy gyerek szemszögéből

1956. október 23. – a 12 éves Csics Gyula fogadalmat tesz: elhatározza, hogy naplót ír a forradalmi eseményekről, s azt addig vezeti, míg a szovjet csapatok el nem hagyják az országot. 

Akkor még senki nem gondolta, hogy erre 35 évet kell várni, így végül a napló addig íródott, amíg a csapatok hazánkban állomásoztak, de csak akkor került elő, amikor már nem voltak itt. A napló több, mint 30 éven át Gyula íróasztala leghátsó zugában pihent, hiszen már gyerekként is tudta, hogy ha az iromány rossz kezekbe kerül, abban nem lesz köszönet. 

2004 februárjában azonban úgy döntött, a kortörténeti emlék megérdemli a nyilvánosságot:

„Titkosítva nagypapakorig. Ez volt a kiadandó napló egyik címváltozata. Találónak éreztem, mert megírása óta csak ritkán vettem elő, alig néhányszor néztem bele. Nem a hatóságok, nem a titkosszolgálat, nem a családom, én magam „titkosítottam”. Nem is azért, mintha féltem volna, hogy olyasmit írtam le, ami nem igaz. Nem is azért, mert valakit megbánthattam benne. De amikor 1957-ben, a megtorlások időszakában teljesen világossá vált, hogy minden marad a régiben, tartottam attól, hogy gyerekes fecsegésem másokat bajba hozhat. Ebben az időszakban a szüleimet is féltettem, pedig ők neveltek olyan gyereknek, akit minden érdekelt, ami körülötte történt. A naplóban én az igazat, és csakis az igazat írtam le, gyermeki naivitással, válogatás nélkül, mindent tiszta lélekkel elfogadva.”

A könyv további különlegessége a formátumában rejlik, hiszen az olvasó a kisfiú kézzel írt, digitalizált naplóját tarthatja a kezében. Így nem csak töltőtollas gyöngybetűkre, de az akkori röplapokra is rácsodálkozhatunk, az eseményeket ábrázoló színes rajzokról nem is beszélve. 

A borítón többé-kevésbé Budapest térképe látható. Gyula és legjobb barátja, Kovács János amikor csak tehette csavarogni, felfedező utakra ment Budapesten, ami alapján felépítettek egy képzeletbeli várost. Gyula városa – kedvenc irodalmi hőse után – a Hunyad nevet kapta és fölöttébb hasonlított Budapestre. Egy folyó szelte ketté, benne a Margit-szigetre emlékeztető szigettel, a várost a belvárosból kiinduló sugárutak és a folyó partjáról induló körutak jellemezték. Az utcákat kedves barátairól, osztálytársairól nevezte el vagy épp a forradalmi eseményeket vette alapul. 

Gyula szüleivel a Rákóczi úttól és a Blaha Lujza tértől nem messze lakott, ahol akkoriban még állt a Nemzeti színház, ott volt a Corvin áruház, a Szabad nép székháza és az ahhoz tartozó nyomda, valamint lapelosztó. 10-15 percnyire volt tőlük a Bódy Sándor utca másik végén a Magyar Rádió, A Corvin köz, a Kilián laktanya és a Köztársasági tér – tehát az 56-os forradalom legfontosabb pesti színhelyei. 

Lenyűgöző mesevilágba csöppenünk a napló által, hiszen egy gyerek szemén keresztül nem különösebben érződnek a korra jellemző éjjeli elhurcolásoktól, a fekete autótól való rettegés vagy a rögtönítélő bíróságok koncepciós perei.

Ennek ellenére már-már gyerekszájba nem illő szakszerűséggel olvashatunk arról, amikor Gerő Ernőt felmentik a titkárságból, megalakul a kormány vagy az oroszok megtámadják hazánkat. 

A napló második részében a forradalom utáni hétköznapok követhetők nyomon, ahol egy néma tüntetés utáni hógolyó csata hasonló fontossággal bír, s Kádár János beszéde nem körözheti le a karácsonyra nagy nehezen beszerzett narancsot vagy a szánkózást szakadó hóesésben.

Ez a világ 1956 világa. Csics Gyula saját ötvenhatjáé, amelyet ő formált mindabból, ami vele napról napra történik.

@kedvemma