Családi átok a cigánysoron – Holdosi József regényei

Első regénye, a Kányák, elsöprő sikert aratott, azonnal elkapkodták, a kritikusok méltatták, Németországban a mai napig népszerű. Itthon mégis alig ismeri valaki, a példányokhoz pedig könyvgyűjtő legyen a talpán, aki hozzájut. A cigánysorsról, a falu szegény végéről írt, ahol az utca végtelennek tűnik, és az átkot nem lehet megtörni. Az átkot, amely úgy fest, a való életbe is átszivárgott, hiszen az írót saját nagyapja perelte be becsületsértésért, követelve a regény bezúzását.

Ma, április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon beszéljünk Holdosi Józsefről.

Ha mágikus realista irodalomra gondolunk, első körben biztosan nem magyar írók jutnak eszünkbe; sokkal inkább Bulgakov, Marquez vagy Vian. Pedig a magyar irodalom is büszkélkedhet pár színvonalas írással etéren. És ezek közül is kiemelkedik az egyik személyes kedvencem, Holdosi József munkássága. 

Holdosi 1951-ben született Vépen.

Cigány-munkás családban nevelkedett, amelyből szorgalmával emelkedett ki.

Pécsre és Budapestre járt egyetemre, majd Szombathelyen dolgozott gimnáziumi oktatóként. Édesapja halála után őt és az öccsét édesanyja nevelte kemény, de támogató, szerető kézzel. Azt, hogy ez milyen mély nyomot hagyott benne, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezek az életrajzi elemek szinte az összes munkájában visszaköszönnek. 

A mágikus realizmus azért is illik annyira Holdosi világához, mert karakterei életében a valóság és az álom, a történelem és a mese teljesen összekeverednek. Vegyíti a cigányság ősi mítoszait a közösségek szájról-szájra továbbadott mende-mondáival, babonáival. Ezzel egy olyan egzotikus elegyet alkot, amely mintha nem is kis hazánkból, a Dunántúlról származna – mindezt egyszerű, tűpontos mondatokkal és szívet sajdító érzékenységgel tálalva. 

Regényei, elbeszélései mintha ugyanabban a faluban és univerzumban játszódnának.

Kocsmák mögött csendben síró és szamáristállótól bűzlő hősei úgy fest, kötött pályán mozognak. Bármilyen úton is indulnak el, ugyanúgy bukásra vannak ítélve, mint a nagy görög drámák tragikus hősei.

Kegyetlen, vad világ az övé, a kendőzetlen szexualitás és az ösztönlények világa, ahol valóban ember embernek farkasa.

Mindössze négy kötete jelent meg, 1993 után nem alkotott tovább, 2005-ben hosszú betegség után hunyt el. 

Utolsó munkája, A bandita és a halál című elbeszélésgyűjtemény annyira ritkaságszámba megy, hogy egy példányt 10 ezer forintért vesztegetnek, könyvtárak is alig tartják, így a cikk megjelenéséig nem tudtam beszerezni.

Cigánymózes című kötete két kisregény mellett a Kánya-per periratait teszi közzé (Hajh, cigányok, hajh, kányák!), így az olvasó a fiatal íróval együtt járhatja végig a kálváriát, amibe az szinte belerokkant.

A kötetben szereplő kisregények, a Cigánymózes és a Fogoly is olyan fiatalok életét meséli el, akik többre vágytak, és akiket környezetük ezért lépten-nyomon elgáncsolt.

A Cigánymózes hőse, Mózes, valóban szeretné a népét egy jobb világba vezetni, de ebben nemcsak a külvilág gátolja meg – saját népe sem hisz benne. A Fogoly címszereplője, Gáspár, tanító ugyan, aki látszólag sikeresen felülemelkedett körülményein és beilleszkedett a társadalomba, de ezért súlyos árat fizetett. Múltja nem hagyja nyugodni, ráadásul magányát tetézi, hogy a regény lapjain megelevenedő képzeletbeli tárgyaláson – mely egy sarki kocsmában zajlik – minden rokona, ismerőse kudarcként, elszalasztott lehetőségként értékeli az életét. 

A Glóriás – Dac kötet két kisregényét Holdosi legjobb munkáinak tartják. Elsőre talán meghökken az ember, miért került ez a két történet egymás mellé – főleg úgy, hogy a cím a borítóterv miatt igen könnyen Glóriás dacként olvasható. Az ok, hogy a két mű igazán együtt nyer értelmet:

mintha az író saját vívódását vetette volna papírra; saját, egymásnak ellentmondó életfilozófiáit ütköztette volna két elképzelt életútban.

A Glóriás Mátéjának kegyetlenséggé fajuló jámborsága és a Dac Palijának gyávasággá szelídülő gyűlölete két lehetséges kimenetele ugyanannak az életnek.

Mindkét hős ugyanazt a nőt szereti, ugyanolyan hátránnyal indul az életben, és ugyanarra az igazságtalan megalázásra reagál, cselekedeteik és bejárt útjuk mégis szöges ellentétben állnak egymással. 

Máté élete szinte tökéletes: az apja ráhagyja a cigányzenekar vezetését, műveltsége kiutat mutathat a szegénységből, a gróf egyik cselédjében pedig odaadó szeretőre talál. Élete azonban egy baleset folytán örökre megváltozik: innentől kezdve öccse szinte állati sorban tengődő rabszolgája lesz, aki hiába menekül el otthonról és hiába fordul mindenkihez krisztusi irgalommal, „nem lelé honját a hazában”. A sötétség, mely körbefogja, egy idő után a lelke felett is átveszi az uralmat.

Az ugyanabban a dunántúli faluban nevelkedő Pali vele ellentétben egészen hamar megunja az igazságtalanul kapott ütlegeket és a megaláztatást. Hatalomra vágyik, és Doktor Fausthoz hasonlóan neki sem kell sokáig várnia a lehetőségre, hogy varázsütésre megkaparintsa. Miután megnyer egy versenyt a Jóistennel szemben, elnyeri a település legprominensebb pozícióját: ő lesz a gróf titkára. Talán ő az egyetlen Holdosi-karakter, aki viszonylag tartósan él az ígéret földjén, de hamarosan neki is költöznie kell: amit felépített, lassan, gyötrelmesen hullik ezer darabra.

És ezzel el is érkeztünk Holdosi mitológiájának origójához, első regényéhez, a Kányákhoz. Ahogy már említettem, a Kányák olyannyira gyűjtői darab, hogy a barátaim sem kérhetik kölcsön: csak helyben, a nappaliban olvashatják. 

A periratok szerint a cím Kányási Margitra, az író édesanyjára utal, ő azonban ezt tagadta. Szerinte a kánya nevet a latin-amerikai mitológiából kölcsönözte:

„Guatemala vándormadara volt a kánya, a róla szóló mítosz szerint a családtól elszakadás egyben a végzet jelképe is” – írja.

A regény a Kánya család történetét meséli el. A parasztlány nagymama és a cigányzenész nagypapa a világ ellenében vállalják egymást és a szerelmüket, amiért cserébe a papa volt szeretője megátkozza a családot. Ezt persze később megbánja, ahogy azt a nagymamával kedélyesen csevegő szellemétől megtudjuk, de a kimondott szót visszavonni nem lehet. A Kányák mindannyian legjobb tudásuk szerint igyekeznek kitörni környezetükből: ki az ősi cigányzenét keresve vándorol, ki dolgozni próbál, ki tanul, ki pedig a Cigánykrisztust szeretné megfesteni a kápolna falán. Hősies vállalkozásaik egytől egyig kudarcra vannak ítélve, a sár, a cigányutca magához láncolja őket.

Bár a megszokott családi eposzoknál jóval rövidebb, a családregény elsöprő prózaiságával megállja a helyét a nagyok között. Szimbóliumai (koronás kígyók, szelencebokrok, kányamadár) az író későbbi műveiben is újra meg újra visszaköszönnek, ezzel betonozva be a Kányákat Holdosi mitológiájába és a magyar irodalmi pantheonba.

A regény történetét még izgalmasabbá teszi utóélete, amely mintha Holdosi mondanivalóját lenne hivatott alátámasztani, miszerint a nyomorból nincs kiút, a családi átok mindig visszahúz. Bár a nagyapja és annak második felesége által ellene indított pert másodfokon megnyerte, a könyvek nagy részét bezúzták, az ügy pedig örökre sebet ütött a lelkén, és talán arra is hatással lehetett, hogy zsenialitása ellenére a könyv végül eltűnt a süllyesztőben. 

Ugyan az irodalmi közvélemény szinte teljesen elfeledte, Holdosi érdemeit kár tagadni. Munkássága a klasszikus családregényt teremti újjá a szegényes vályogházak és sárban tocsogó kutak között.

Gyönyörű, mégis húsbavágó mondataiban egy vad és durva világ elevenedik meg. A társadalom szélére szorult emberek, emberi roncsok világa, ahol nincs más forgatókönyv, mint az, amit őseik már előttük százszor eljátszottak.

Szabó Anna

Ízelítő: 

„Ő legalább kiharcolta, hogy azért a szóért haljon meg, »katonaszökevény«, s ne azért, mint mi, hogy »cigány«.” (Kányák)

„A csend is jó, az egyedüllét csendje, a magamra találás csendje – válaszolt Ernő. – A könyörületet is meg kell, hogy tanulja az ember, kihordozza, s egyszer valakinek vagy valakiknek visszaadja, így van ez rendjén, higgyetek nekem.” (Kányák) 

„Ha úgy járt az ő fia is, segítség nélkül, mint az az ajtó és fal között gyalogló fiatalember, akkor az egyedül csak neki köszönheti. … Hiszen bárki megkérdezheti, hogy szerette ő egyáltalán a fiát? Épp azért kellett magától elidegeníteni, mert szereti! Meg kellett menteni az életnek, az élet pedig nem a cigányoké.” (Cigánymózes)

„A Cigánykrisztust akartam a népünknek megfesteni, hogy megváltson bennünket, de rá kellett jönnöm, hogy nekünk nem adatott meg a megváltás, bűneinkre nincs feloldozás a gyónásban. A gyerekeink azért éheznek, mert nem dolgozunk, azért nem tudnak írni, olvasni, mert nem taníttatjuk őket. Mi nem várhatunk senkitől megváltást, nem létezik Cigánykrisztus! Megérdemeltem a szomorú hallom, mert láttam, de nem tettem semmit azért, hogy másképp legyen.” (Fogoly)

„A hetedik csoda az emberek között esett meg! Nézzék meg ezt a kányát, valamikor ember volt, író, de nagy bűnt követett el, családregényt írt. Hitte, hogy megértik azok, akikért írta, de üldöztetés lett a sorsa. Addig spirituszba akarta magát rejteni, amíg eljön az idő, mikor odafigyelnek a szavára. De félt, hogy a hosszú várakozás alatt annyira összemegy, még egy madár is csőrébe kaphatja és elviheti a fiókáinak. Keserűségében gyászruhás kányává változott. Mindenkinek csak azt tudja tanácsolni: ne írjanak soha családregényt!” (Glóriás)

„Ez a vasárnap milyen idegenül tört be a lakásba! Percekre fekszik csak le az ágyba, majd szétterpeszkedik a szobában, mozdulatlanná merevítve még a repedéseket is.” (Dac)

Kép: ifj. Kunhegyesi Ferenc: Kozmikus utas

Forrás: http://kunhegyesiferenc.hu/