Levél Őhozzá

Drága Istenem! 

Tudod, néha még mindig nagyon nehéz hinni a Te nagyságodban. Tudom, hogy vagy és  tudom, hogy nagy vagy, Te vagy a Mindenható, a Forrás, amiből iszom, és mindig inni szeretnék. Nem vagyok tökéletes, s Te mégis szeretsz, akkor is, mikor meginog Benned a hitem. 

Tavaly ilyenkor még nem voltam megtérve. Imádkoztam Tehozzád, egész kicsi korom óta  ugyan, de nem voltam teljesen a Tiéd. Hittem, hogy vagy, tudtam, hogy vagy, s mégsem néztem Feléd. De Te nem engedtél el. Hogy miért?

Azt hiszem, a Te szereteted, hited,  reményed, megtartásod egyszerűen csak tovább tart az enyémnél.

Kis porszem vagyok, de  Teneked ugyanolyan fontos, mintha én lennék az egész sivatag. Te Végtelen vagy,  Örökkévaló, s Teáltalad én is azzá válok, mert kegyelmed nagy. 

Vicces, tudod, valahol egészen nagyon humoros, hogy mikor rálépek a Te utadra, pont akkor  ingok meg Benned. Pont akkor nehezebb hinni. Mikor Rád gondolok, akkor jövök rá, milyen világot is teremtettél. Olykor olyan hihetetlen, olyan elképesztő, megfoghatatlan, távoli. Nem fogok hazudni Neked. Arra amúgy is azt mondtad, bűn, aztán már így is eléggé tökéletlen  

vagyok ahhoz, hogy egy hazugság még beleférjen. Úgyis tudod, mire gondolok, mit érzek.  Visszatérve, mikor felfogom, hogy minden a Te nagyságod, a Te kezed műve körülöttem,  egyszerre válsz távolivá és közelivé. Megérintelek, de közben egy kicsit meg is ingok ebben a  Nagyságban. A Te nagyságodban.  

Szeretlek, Istenem, remélem, tudod.

Igyekszem hű lenni Hozzád. Alázatosan szolgálni, úgy,  hogy fejet hajtva képviseljem a Te országod, odatartom a másik orcám, mert hiszem, hogy erre hívtál el. Mégis, olyan sokszor érzem magam támadva a sötétség által. Azáltal a sötétség által, ami még önmagát is képes megtagadni, csak hogy Téged megtagadjalak. Ne haragudj! Bocsáss meg ezért!  

Emlékszem arra az estére, amikor ez megtörtént. Annyira megijedtem, hogy azt sem tudtam, hirtelen mit tegyek, mihez kezdjek. Biztos voltam benne, hogy elfordulsz tőlem, hogy mindenki elhagy, akit szeretek, hogy itt a vége, el vagyok kárhoztatva. S hiába imádkoztam az  ágyam mellett térdelve, abban a sárga félhomályban, az este csöndjében, a lelkem csöndesebb volt. Fel sem fogtam, annyira féltem, hogy lehet, onnantól már csak ebbe a csöndességbe bámulok majd. Aztán a szívemre helyezted, hogy nyissam ki a Bibliám. A Bibliám, ami aznap este arról mesélt nekem, kiket és hogyan kísértett meg a Sátán. A Bibliám, ami elém hozta azt az igeverset, ami azóta is sokszor eszembe jut: „Ellenségeink meg akartak félemlíteni bennünket. Azt  gondolták, ha sikerül megijeszteniük minket, akkor elgyengülünk, abbahagyjuk a munkát és sohasem fog elkészülni a fal. De én imádkoztam: Istenem, erősíts meg engem!” (Nehémiás,  6:9)

Azután csak azt mondtam: „Istenem, erősíts meg engem!” S éreztem, hogy átölelsz, hogy velem vagy és nem hagytál el.

Mert a lányod vagyok, a Te gyermeked, a családod része, s akkor is szeretsz, mikor elbukom. Akkor is, ha előtted bukom el, ha az utadon bukom el. Hát hogy? Hogy lehetsz ilyen? Hogy szerethetsz még így is? Hogy áshatod alá Magad, csak azért,  hogy megtarts engem? Azt a porszemet, ami két ujj között olyan könnyen megszökne? Nagyobb vagy Te annál, mint ahogy én azt elképzeltem. Be sem tudom fogadni Nagyságod. Talán ezért férek el Tebenned. Te vagy a sivatag, s így én bátran, nyugodt szívvel lehetek Benned porszem. 

Istenem, nem ígérem, hogy nem fogok meginogni. Hogy nem lesz néha nehezebb a Te utadon járni. Hogy nem fogok arra gondolni, máshogy lehet könnyebb lenne. Nem ígérem, mert fordítottam már el a tekintetem Rólad, amikor azt hittem, másképp  egyszerűbb volna. Nem ígérek ilyet, mert mindketten tudjuk, hogy ez hamis szó. 

De azt megígérem, hogy bármikor, mikor megingok, Tehozzád fogok fordulni és imádkozni.  Imádkozni, hogy Te erősíts meg engem és a falaimat. És azt is megígérem, hogy akármilyen  nehéz, ha szívvel olykor nem is megy, de tudattal a Te utadat fogom járni. És hiszem, hogy a  szívemhez Te elérsz majd idővel, hiszen most is elértél. 

Kérlek, Uram, kérlek, Istenem, adj nekem kellő alázatot ehhez. Adj kedvességet, megértést, szerető és megbocsátó szívet, és adj bizonyosságot a Te utadban. Mert Te vagy az Úr, s Te vagy az, akihez tartozom.

Add, hogy mindenki előtt csak Téged szeresselek, mert csak így szerethetek egészen másokat.  

Szeretettel: 

Rita  

Ámen

 

Nagy Rita Anna