Mit jelent életpártinak lenni?

Sokan pártokhoz, egyesületekhez, mozgalmakhoz kötjük manapság a „prolife”, azaz életpárti szót. Pedig az ide tartozó embereknek nem kell beállniuk egyik csoportba se. 

Mert mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha megkérdezzük az utca emberét, hogy életellenesnek vallja-e magát, a válasz nagy eséllyel egy vehemens nem lesz. 

A következő kérdés ez lenne: elvehetjük-e bárkitől a méltó halált jogát? Erre a válasz valószínűleg egy újabb nem.

Ugyanez fordítva is igaz lenne: Mondja, ön életpártinak tartja magát? Igen.

Jó, következő kérdés: Joga van a nőknek az abortuszhoz? Igen.

Azonban, ha megvizsgáljuk, hogy mik azok a döntések, amiket a mindennapi életünkben meghozunk, rájövünk, hogy az eutanázia és az abortusz kérdésénél sokkal egyszerűbb helyzetekben is megjelenik az életvédelem témaköre.

Mert mikor állok én az élet pártján?

Akkor, amikor minden nap felkelek és gondoskodom a testemről, etetem-itatom és életben tartom.

Akkor, amikor minden nap felkelek és gondoskodom a társamról, a gyermekeimről, takarítok, ételt készítek nekik és ruházom őket.

Életpárti vagyok akkor, amikor a nap során időt szánok idős emberekre és meghallgatom őket, bevásárolok nekik, megfogom a kezüket.

Akkor is, ha segítek egy kisgyermekes családnak, úgy, hogy a gyerekekre vigyázok, vagy akár csak átviszek egy tál ételt.

Az élet pártján állok, amikor megkérdezem a kimerült orvosom, pedagógusom, fodrászom vagy csak a sarki nénit a boltban, hogy hogy van. Figyelek azokra is, akiknek eredetileg az a szakmájuk, hogy értem tegyenek.

Az élet pártján állok, amikor észreveszem, hogy az utcán valaki rosszul van, odalépek, hívok segítséget és inkább rászánok pár percet az időmből „feleslegesen”, semmint tényleg baj legyen.

Az életet védem, amikor egészséges és környezetbarát megoldásokat választok, mind az étkezésem, mind a ruházkodásom, mind a különböző eszközök használata terén.

Saját magam és mások életére vigyázok, amikor betartom a közlekedési szabályokat és figyelmeztetem azokat, akik áthágják ezeket.

Életpárti vagyok, amikor igent mondok a házassági esküben az összes megfogant gyermekemre, akiknek se a szeme színét, nemét és még egyetlen tulajdonságát sem ismerem.

Életpárti vagyok, amikor együtt öregedek meg a párommal, hűségben, és nem csak egészségben, de betegségében is kísérem.

És az élet pártján állok, amikor a méltó halált szánom a szeretteimnek, ami nem egy injekció, vagy tabletta és nem is a lélegeztetőgép önkényes kikapcsolása.

Hanem az, amikor hagyom, hogy aki el akar menni, menjen és a végsőkig szeretem. De aki maradhat, azt engedem, hogy maradjon, mert az élet ajándék, és én se kértem, hanem kaptam.

A „prolife” és életpárti kifejezések napjainkban sok helyen elhangzanak, de mivel az élet mindenkinek jár, így nem csak az a prolife, aki magát annak mondja.

Hanem aki úgy él. Így tetteinkben minden nap az élet nagykövetei lehetünk.