Esti mese: Peti, a diósgyőri fenegyerek

Esti mese. 

Peti kihörpintette a nagy üveg málnaszörpöt miután hazaért az iskolából. Megállt a nappaliban és bámulta, ahogy hullanak a hópelyhek. Hallotta, ahogy nyikorogva csukódik az ajtó, amitől rögtön jókedve lett, kiszaladt a folyosóra és belevetette magát az édesapja ölébe. Mindig derűs lett ettől az öleléstől, a megnyugtató hangjától. 

• Mi a baj, Petikém?

Édesapja mindig látta rögtön az arcán, ha nem volt minden rendben. Pedig Peti nem volt az a sírós gyerek, aki rögtön elkámpicsorodik, sőt legtöbbször jól titkolta, ha szomorú. Mégis, édesapja egy pillantásból értette, hogy merre is az arra. 

• Kaptam egy intőt. Zolival összeverekedtünk, mert az mondta, a Diósgyőr szar csapat. Ráadásul a meccsen is rosszul szerepeltem, mindent elbénáztam. 
• Petikém, tudod mit beszéltünk mindig. Mire tanít a foci? 
• Tudom, tudom. Bajtársiasságra, összetartásra.
• Pontosan.
  

  Ha együtt vagyunk, győzni fogunk. Nem igaz? Bármit mondhat a Zoli, attól még nem lesz igaz. Meg kell tanulnod! Majd rád is fognak mondani mindenfélét, attól még nem lesz igaz. A DVTK-nak tényleg rossz korszaka van, de az nem azt jelenti, hogy szar csapat, ahogy neked sem jelent veszteséget egy meccs. 

Peti letörölte a könnyeit. Nem akart 10 évesen sírni, de apja szavai a szíve legmélyére hatoltak. Másnap bement az iskolába, bocsánatot kért Zolitól és rúgott 3 gólt.

Az iskola után apja kézen fogta és egy ajándékkal várta. Vett neki egy fehér-piros sálat, gyönyörű volt és rá volt hímezve a csapatnév. Elvitte élete első meccsére, magával ragadta a hangulat, torkaszakadtából szurkolt. Apja nagyokat öblített a söréből és szívre tett kézzel, átszellemülve énekelte a himnuszt. Kijöttek a stadionból és Peti olyat érzett, mint azelőtt soha. Hitet. 

***

Péter felkelt az ágyból, minden reggel hatkor kelt. Felvette az élére vasalt öltönyt és munkába indult. Borzasztó nehéz nap várt rá. Három tárgyalás. Nem volt könnyű bírónak lenni, főleg nem a legfelsőbb bíróságon. Sosem tudhatta, aznap mi történik és milyen újabb nehéz döntés vár rá. Már fél lépéssel a küszöb túlsó felén volt, amikor hívta a felesége. Nem szokta ilyenkor keresni, megijedt, hogy valami baj van. Zokogás hallatszott a telefonból. Szó nélkül felrohant a parkolóházba és beült a kocsiba. Az apja volt. Szívroham. Még be tudta kísérni a mentővel, még elkísérhette az utolsó útjára. Aztán mindennek vége lett. 

***

Péter megállt az iskola előtt és egy ajándékkal várta a kislányát. Ma volt a szomorú nap, 5 éve hunyt el az édesapja. De ma nem engedi, hogy ez reménytelenséggel töltse el. Alig várta, hogy láthassa a lánya arcát, ha majd megmutatja mit vett neki, oda lesz az örömtől. Szőke loknijai előbukkantak a folyosóról és odaszaladt az apjához, átkarolta. Péter odanyújtotta neki, a gyönyörű, piros-fehér, hímzett sálat.

A lánynak könnyek gördültek le az arcán. Hát eljött a nap, hányszor ábrándozott róla! Élete első meccse, hogy fognak irigykedni a többiek! Bementek a kordonon és megütötte fülüket az éneklés: „Ha együtt vagyunk, győzni fogunk…”, a lányt izgatottság fogta el. Péter erősen fogta a gyermek kezét és felvitte a páholyba,

ahol már évek óta névre szóló, éves bérlete van. Ránézett kicsiny arcára és elérzékenyült. A kislány szeme csillogott, pont úgy, mint az övé 10 évesen. Péter meghallgatta a himnuszt, áhítatosan elénekelte, és utána belehörpintett a sörébe, pont úgy, mint anno az apja. A lánya felnézett rá és pont azt látta benne, mint Peti annyi évvel ezelőtt. Hitet.