Szakítás utáni barátság

A barátság utáni párkapcsolat szinte mindenki számára elfogadható, de ha a sorrend megcserélődik, gyakran felszöknek a szemöldökök: Hogyan lehet? Szakítottál vele és még beszéltek?

Több véleményt is meghallgattam, hogy mi áll ilyenkor a furcsálló reakciók mögött. Az emberek általában úgy találják, hogy kell egy egészséges távolságot tartani a legtöbb romantikus kapcsolat vége után. Mert ha a párkapcsolat nem is működik, az olyan lesz, mint egy felvert tojásfehérje: többet abból már nem lesz megint tojás.

Nehéz az egykori szeretővel később úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna.

Vagyis a változás irreverzibilis. De lehet, hogy mégsem?

Én magam körül azt a példát látom, hogy egy bizonyos mennyiségű időnek el kell telnie a szakítás után. Olykor éveknek… De az idő gyakran normalizálni tudja a dolgokat. Habár, abban nem vagyok olyan biztos, hogy minden érzelem el tud tűnni a másik irányába. Jelenthet ez haragot, megbántottságot és más negatív érzéseket is. 

Amit a legtöbbször górcső alá vesznek, hogy miként ért véget az adott kapcsolat? A felek hogyan váltak el? Ez nagyban befolyásolhatja azt, hogy tudnak-e barátként viszonyulni a másikhoz. Ugyanakkor, mit jelent a barátság?

Fennmaradó személyes beszélgetéseket… vagy fennmaradó békés viszonyt, ami azt jelenti, hogy egy társaságban tudnak egymás mellett/egymással civilizáltan beszélgetni, és nem kell a többieknek végig drukkolni, hogy mikor indul el a Hamlet következő folytatása.

Ha a felek jó viszonyban válnak el, nagyon csalogató lehet az, hogy néha csekkolják egymást, ráírjanak a másikra, valamilyen szinten követni tudják egymás életét – mégha ők már nem is szerves részei annak. Ez egyébként lehet egy kétélű kard – mert sokszor hallom azt is, hogy eléggé tud fájni, amikor látod, hogy a másiknál is megy az élet tovább… Halad a dolgaival és éli a mindennapjait – és boldogul nélküled.

Emiatt veszélyesnek tartom érzelmileg azt, hogy még egy jól sikerült szakítás után is valamilyen szinten bevonódjunk a másik „új” életébe. Emellett a kísértés így fennállhat, hogy felülbíráljuk egykori döntésünket, hogy külön utakon folytattuk. Amikor annak is megvolt az oka.

Ha személyes meglátásra vagytok kíváncsiak, én azt tenném még hozzá, hogy az úgynevezett barátság fenntartásának legkomolyabb indikátora a közös baráti társaság/ közösség kell, hogy legyen. Ha ez nincs jelen az életünkben, akkor használjuk ki a lehetőséget, hogy eltávolodhatunk és levegőt vehetünk. Hogy kívülről tudjuk szemlélni a dolgot. Még adott közösségen belül is lehet tartani „szünetet”. Érdemes is. 

Ugyanakkor exeinkre lehet egyfajta mementóként is tekinteni: tudni, hogy mi fogott meg minket bennük, mit véltünk felfedezni és miért vagyunk jó esetben hálásak. Illetve, hogy miért nem maradhattunk benne a kapcsolatban, mit tanultunk meg magunkról általuk, például mik azok a kompromisszumok, amiket nem köthetünk meg.

A volt kapcsolatok emlékeztetnek arra, hogy kik vagyunk, merre haladunk, mik a valódi vágyaink.

De az, hogy milyen gyakran vágyunk erre az emlékeztetőre – a válasz erre szerintem továbbra is egyedi.

Ami szerintem lényeges, ha bekopogtat egy új kapcsolat az életünkbe, az ne okozzon kényelmetlen helyzetet a régi kapcsolataink miatt. Hagyjunk meg magunk és a múltunk között olyan mértékű távolságot, amit bármikor nyugodtan fel tudunk vállalni az előtt, akit ismét beengedünk a szívünkbe.

Hornisch Aliz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s