A novelláskötet magával ragadó, lebilincselő történeteket tartalmaz hétköznapi emberek hétköznapi életéről, problémáiról. Különböző nemű és korú, eltérő időszakok nehézségeit megélő szereplők nézőpontjait ismerhetjük meg. Általuk betekintést nyerhetünk a nagybetűs ÉLETbe, amelyet, ha egyszer a Földre születtünk: nem lehet megúszni.
Ami a kötet stílusát illeti, egyértelműen ákosos, és aki ismeri a dalszövegeit, az érteni fogja ezt a jelzőt. Van benne némi dagályosság, kicsi manír, mesterkéltség, de ez abszolút jól áll neki! Az Ákos dalokat pont ezért szeretjük, ha szeretjük. Ezért lehetséges, hogy több novellát Ákos hangján hallottam magamban olvasás közben. A novellák hangvételüket tekintve rendkívül dinamikusak, hol komolyak mély mondanivalóval, hol felettébb szórakoztatóak, szellemesek. Vannak benne elképesztően betaláló mondatok!
Bevallom őszintén, még magyarszakosként sem olvastam igazán sok novelláskötetet, mert jobban szeretek elmerülni hosszabb regényekben. Pedig ennek a kötetnek a kapcsán jöttem rá, hogy milyen üdítő naponta elolvasni egy-egy novellát, és annak tartalmán és mondanivalóján gondolkodni egész nap!
Akinek kevesebb ideje van olvasni, vagy azt állítja, hogy egyenesen nincs rá ideje, annak ajánlom, hogy próbálja ki, hogy naponta csak egyetlen novellát olvasson el! Az a negyed óra biztos, hogy bele fog férni! Kezdésnek pedig válassza nyugodt szívvel Ákos novelláskötetét!
Győriványi Flóra
Kép forrása: Líra.hu
További cikkeink
„Milyen hős az, aki a mentőakció után még egy órát dokumentál, hogy ne lehessen belekötni, mit miért csinált?” – interjú egy mentőtiszttel
Mit csinál egy mentőtiszt? Csak egy munka vagy hivatás? Összeférhet a hit és a mentőzés? Zelei Ágoston mentőtiszt gondolatai a mentők világnapja alkalmából.
“A biztos, empatikus jelenlét az, amiben megszületik a megoldás” – kisinterjú Szöllős Bori coachcsal
A problémák nagysága és a célok távolsága nem ok arra, hogy halogassuk a változást! Bori mottója, hogy a coaching során megoldást keresünk, amellyel a fejlődést és kiteljesedést élvezhetjük időpocsékolás és tévutak nélkül.
„Túl idős vagyok hozzád…” – Vajon működhet egy negyvenes nő és egy huszonéves fiú párkapcsolata?
“A kor csak egy szám!” - mondjuk sokszor. De vajon komolyan is gondoljuk? Van realitása egy huszonéves srác és egy negyvenes nő párkapcsolatának? És ha igen, milyen próbákat kell kiállnia a párnak?
Melldaganat megelőzése az étrendünkön keresztül
A melldaganat megelőzésében valódi eszközt jelent az étrendünk is! Gyere és nézd meg, mik is azok az élelmiszerek, amikkel segítheted magad!
Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja
Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.
„Isten hozott a nagyvilágban! Remélem szép életed lesz…” – interjú egy védőnővel, aki történetesen az anyukám
Végez várandós, csecsemő- és kisgyermekgondozást és nővédelmi vizsgálatokat. És nem mellesleg az anyukám. Interjú egy védőnővel, aki megtanított járni - kicsiként és most is.
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.