Egy keresztény anyuka tanácstalan gondolatai

Gyerekkoromtól kezdve járunk a családommal templomba, nem tudok olyan időszakot felidézni, ahol a vasárnapi szentmise ne lett volna természetes, magától értetődő program. Ameddig nem volt gyerekem, nem különösebben foglalkoztatott, hogy hozza-e valaki a gyerekét a templomba vagy sem, egészen addig, amíg az nem rohangál, ordibál vagy visong. A gyerek ilyen. A templom visszhangzik, a nagy tér hívogató egy kis szaladgálásra, nem beszélve a sok érdekességről, amit fel lehet fedezni. 

Most, egy kétéves kisfiú anyukájaként hirtelen égető kérdés lett számomra, hogy hogyan NE én legyek az az anyuka, akire mindenki rosszallóan, szemrehányóan tekint, miközben a gyerekét próbálja a templomba beszoktatni.

A templom az elcsendesedés, a meghitt istenkapcsolat helye. Az emberek azért járnak jobb esetben vasárnaponként templomba, hogy összegezzék és átgondolják az előző hetüket és lelki útravalót vigyenek magukkal a következőre. És ezt a folyamatot igencsak meg tudja zavarni egy dackorszakos kisgyerek, aki suttogni még nem tud, ellenben mindent is kommentálna, mindenhova felmászna, belenyúlna a perselybe vagy a szenteltvíztartóba, esetleg megrázna néhány csengőt, megnyomna néhány gombot. Az én kisfiam például minden énekes betét után elkiáltja magát hogy: „Jó volt ez a dal!”, de a testvérem is hasonlóan viselkedett ennyi idősen, amikor a kehely felmutatásakor követelőzni kezdett, hogy: „Én is kérek leveskét!” Ezekben az esetekben van néhány ember, aki kedves mosollyal kíséri figyelemmel az eseményeket, de azért a többség szemében azt látom, hogy nem éppen a gyerekemre vagy az én fegyelmezési kísérleteimre kíváncsi. 

Mit lehet ilyenkor tenni? 

Tudom, vannak templomok, ahol van elkerített szoba a kisgyermekes családoknak, de tapasztalataim szerint ezeknek a hangszigetelési hatékonysága meglehetősen eltérő, sőt sok esetben mit sem segít, ha a kisgyerek egetrengető hisztibe kezd, mert ki akar menni a templomtérbe.

Ki lehet menni a templomból. Igen, de akkor minek is jöttem el? Én nem hallok semmit, azt se tudom meg a mise végére, hogy mi volt az evangélium, ellenben csináltam egy nettó fegyelmezésből álló programot a gyerekemnek.

Otthon lehet hagyni. Persze ha van kire. De akkor mikor kezdhetem el a gyerekem  „templomba szoktatását”?

Nincs nálam a bölcsek köve, nem tudom a jó megoldást, számomra is egy hatalmas kérdőjel, hogy mivel teszem a legjobbat másoknak, a gyerekemnek és magamnak is.

Mit akarok elérni?

Ez az egész azért fontos kérdés számomra, mert azt szeretném, ha a gyerekemnek is ugyanolyan természetes, jó élmény lenne a szentmisére járás, mint amilyen nekem volt. Szeretném, ha gyakorló, hívő keresztény ember válna belőle. De kicsit tartok tőle, ha mindez hétről hétre ilyen küzdelmes program, azzal elveszem a kedvét és rossz élménnyé teszem a templomba járást, így ez is egy ugyanolyan kellemetlen és megmagyarázhatatlan kötelesség lesz a számára, minthogy ne vegye le a benticipőjét.

A magam szempontjából is ez egy állandó kérdés, hogy van-e egyáltalán bármi értelme ezt csinálnom, ha igazából lelkileg nem is vagyok ott a misén, csak végigizgulom és szorongom az egészet, hogy hogyan viselkedik a gyerekem, mit gondolnak rólam mások, vagy esetleg hogyan teszem tönkre éppen valakinek a heti lelki töltődését.

Egyedül Szűz Mária anyai együttérzésében és Isten megértő szeretetében bízom, aki biztosan értékeli a törekvéseimet, hogy éppen hozzá akarom közelebb vinni a gyerekemet, előkészítve a jövőbeli természetes, meghitt istenkapcsolatát.

Győriványi Flóra

One Comment

  1. Ági 2022.02.16. at 15:40 - Reply

    Kedves Flóra! Három, már nem annyira kicsi (5,7,9 éves) gyermek édesanyjaként tudom, milyen dilemma ez. Évekig stressz volt a mise, nem esett jól, hogy másokat zavarunk – pedig zavartunk, de ott akartam lenni. Fegyelmezni kellett, de nem akartam elvenni a kedvüket, azt szeretettem volna, hogy ők is átérezzék, megszeressék. Aztán elmúltak ezek a nehéz évek, és már egyedül ülök vasárnaponként a padban: férjem felolvas, fiam ministrál, lányok vidáman szaladnak előre, és az első sorban, külön ülnek. És most már látom, hogy azok a régen rosszalónak tűnő pillantások inkább nosztalgikusak és együttérzőek. Szeretjük a gyerekeket a templomban is.

Szólj hozzá! Cancel reply

 

További cikkeink

A másik ajándékává válni

2024. May 01.|0 Comments

Bizony, mi mindannyian Isten megismételhetetlen, gondosan megalkotott ajándékai vagyunk, ami óriási áldás, de egyben felelősség is. De jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet ajándékká válni a mindennapokban?

Spotify vs. koncert – a tökéletes hangzás nyomában

2024. April 30.|0 Comments

Legyen szó komoly- vagy könnyűzenéről, a különféle streamingoldalaknak köszönhetően ma már ingyen vagy egy csekély összegért minden csak egy gombnyomás kérdése. Akkor miért van az, hogy egy-egy koncertre hamarabb fogynak el a jegyek, mint a kenyér a Sparban? Miért jó pénzt és energiát áldozni valamire, aminek a minősége kérdéses?

Amióta a nők is csatlakoztak a „vadász-különítményekhez”, felkészülten kell nekünk is helytállnunk a (szak)politikai érdekérvényesítésben – Nagyinterjú Dr. Botos Barbarával

2024. April 29.|0 Comments

Botos Barbara határozott, inspiráló és elhivatott. Nemcsak szakmailag, hanem a nők esélyegyenlőségéért is dolgozik különböző szakmai civil szervezeteken keresztül. Demjén Dorottya beszélgetett vele.

Láthatatlan társ – a vakvezető kutyák élete és munkája

2024. April 27.|0 Comments

Hűséges segítők, társak, barátok – a vakvezető kutyákat különleges kötelék fűzi gazdájukhoz. De egyáltalán hogyan válik egy négylábú vakvezetővé? Milyen feltételeknek kell megfelelnie, és miben más az élete egy átlagos házikedvencéhez képest? Schiff Mónikával, a budapesti Vakvezetőkutya-kiképző Központ vezetőjével beszélgettünk.

Miről mesél az anyatest?

2024. April 26.|0 Comments

A testem én vagyok. Én vagyok a testem. Mégis, amikor kilépek az ajtón, feldíszítem, elrejtem, kijavítom. Csak fel ne tűnjön! Itt egy szeplő, alapozd le! Ott egy sebhely, takard el! Ferde az orrod, fess újat! Pedig mi mindent mesélhetne neked az a tökéletlen, rejtett test, hogy mit élt át aznap miattad és érted!


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu