Miért nem kapunk útvonaltervezőt az élethez?

Talán mindannyian fel tudunk idézni olyan élethelyzeteket, amikor ezen a nagy “miért-en” és az utána jövő kérdőjelen kívül nem láttunk mást. Van olyan, hogy nem kapunk útmutatót a problémáink megoldáshoz, de vezetőt igen. Csak el kell fogadnunk, ha segíteni szeretne. 

Nem szokásom beszámolni az istentiszteleti élményeimről másoknak, de vannak olyan pillanatok, amiket szerintem az embernek kötelessége továbbadni. Én most kaptam egy ilyen ajándékot és elmesélem nektek, hátha szeretnétek majd Ti is belőle. 

Sosem köteleztek a szüleim arra, hogy templomba járjak, egyszerűen olyan példát nyújtottak nekem az életükkel, ami miatt természetesnek éreztem ezt az utat. Persze, volt, hogy eltávolodtam, közönyös lettem, haragudtam, nem értettem, nem volt kedvem. Aztán mindig visszatértem. Viszont hosszú-hosszú vargabetűk kellettek ahhoz, hogy valóban beengedjem Istent az életembe. Nem állítom, hogy kész vagyok, de jó úton haladok. 

Rengeteg csodát és rengeteg pofont kaptam már ahhoz az életemben, hogy végre rájöjjek: egyszerűen jobban járok, ha nem én akarok irányítani. Pedig ki tudná jobban, mi kell nekem, mint én magam? Miért kellene nekem olyan helyzetekben engedelmeskednem valaki másnak, amikor az érzelmeim pont másfele húznak?

Hát azért, mert ha így élünk, az olyan, mintha a CÉL előtt, folyamatosan visszatennéd a bábudat a START mezőre. 

Tehát, az ajándékom. Nem dobozban volt, és először, hogy őszinte legyek, nem is esett jól. Az történt, hogy megtapasztalhattam, milyen az, amikor szíven üt az ige. Nem gondoltam, hogy épp A gazdag ifjú történeténél fog. Szerencsétlen – gondoltam – végül is a parancsolatok szerint élte az életét, csak ugye, eléggé ragaszkodott ahhoz a hatalmas vagyonához. Hm, milyen érdekes, én sosem ragaszkodtam így a pénzhez. Rögtön ezután hangzott a kérdés: Te mit nem tudsz elengedni? Mi az, amihez ennyire ragaszkodsz? Mit nem tudsz átadni Istennek? És ekkor, fogalmam sincs miért, elkezdtek szépen, lassan potyogni a könnyeim. Minél inkább abba akartam hagyni, annál jobban sírtam, mire rájöttem: hát én a „miért”-jeimet nem tudom odaadni, én az irányítást nem tudom odaadni! Én nem bízom benne! Ez szíven ütött. Nagyon. De életemben először tisztán láttam mi a baj és csak egyetlen dolgot kértem: választ. Mindegy hogyan, milyen formában, csak jöjjön valami jel. 

Tudjátok mi jött? Egy beszélgetés. Elég tartalmas, mit ne mondjak. A végére viszont már mosolyogtam és kezdtem elengedni a kérdőjelet is. A következő istentisztelet igéje ugyanis ez volt: „Ne félj, csak higgy”. Az azt követőn: Ábrahám története az engedelmességről és a bizalomról. Arról, hogy milyen, amikor Isten megszólít bennünket. Olyan szép választ kaptam, hogy nagyjából szó szerint idézem nektek:

A megszólításban van egy biztos elem és egy bizonytalan. Ebből a kettőből van összegyúrva, amit Isten át akar nekünk adni. Mi kézbe vesszük, forgatjuk, nézzük és nem tudjuk mit kezdjünk ezzel. Ami biztos: Isten sokféle dolgot kér tőlünk, de ha engedelmeskedünk, Ő velünk van. Nincs egyetlen olyan történet sem a Bibliában, amikor az Úr azt mondja, hogy menj el, én nem megyek, csináld, ahogy akarod, majd lesz valami. Nem, ilyen nincs, csak az ellenkezője, lapozzatok bele. 

És az a fránya bizonytalan elem? Nem nehéz kitalálni: hova megyünk és milyen úton? Miért nem látjuk a tervet? A válasz egyszerű: Isten nem azt akarja, hogy A-ból B-be juss el. Mert ha csak a B-be kellene eljutnod, elég lenne egy útvonaltervező és nem kellene hozzá Ő.  Miért ez a bizonytalanság az úticélt és az állomásokat illetően? Mert Isten azt szeretné, hogyha Ő vezethetne, te pedig követnéd őt. Ez a vele való kapcsolatunk, beszélgetésünk értelme. Amikor Isten megszólít, nem tudod hová hív, de érezni fogod. Ha bízol benne, feltételek nélkül, hatalmas ajándékot kapsz. Nem lesz könnyű, de biztosan mondhatom neked: megéri. Nem fognak örökre eltűnni a „miért”-ek, de tudni fogod a választ arra, hogyan kezeld a helyzetet.

Útvonaltervező helyett pedig itt egy kis útmutató: 

“Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.”

Demeter Anna

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s