Régen rengeteget olvastam. Ahogy sokaknál, nálam is a Harry Potterrel indult a rajongás, de persze a vörös pöttyös könyvek univerzuma is elkapott, így magam mögött tudhatom az Alkonyatot, az Éhezők viadalát és társait. Ám hála az égnek, a Jane Eyre jellegű klasszikusokból sem volt hiány – ami tinikorom kedvenc könyve lett. Már amikor épp nem arról kellett dönteni, hogy team Edward vagy Jacob vagyok, mert azért #prioritások.

Aztán a sok idegen nyelv, meg a jogi egyetem lexikális buldózere bedarálta a könyvmolyságom, mígnem a világjárvány alatt, három éve elhatároztam, hogy minden hónapban elolvasok egy darab könyvet. Teljesen tartható vállalás, egy év, 12 könyv – amiből végül mindig 15-20 lett. Rákaptam az ízére, így idén ennél egy (sokszorosan) nagyobb fába vágtam a fejszém, amiről majd bővebben januárban, ám addig is! Petra megkért, hogy ajánljak néhány könyvet az őszre, és a főszerkesztőnek nem mondasz nemet, ezért összeszedtem négy őszi kedvencet az elmúlt évekből, amelyek közül bármelyik tökéletes az elkövetkező hónapokra. 

1. Julia Whelan: My Oxford year 

Ella Durran egy amerikai lány, aki tizenhárom éves kora óta arról álmodott, hogy az Oxfordi Egyetemen tanulhasson. Végre elnyer egy ösztöndíjat hozzá, ám ezzel egyidőben felajánlanak neki egy visszautasíthatatlan állást az elnökválasztási kampányban, így kompromisszumot köt: távolról fog dolgozni abban az egy évben, amit Oxfordban tölt, majd azonnal visszamegy Washingtonba. A könyv első fele egy szeretetteljes romkom, csodálatos őszi, oxfordi hangulattal, egy amerikai lány angliai egyetemi élményéről, s az azzal érkező újdonság varázsával, új barátokkal, meg természetesen egy nagy szerelemmel. Azonban a regény második fele… 180 fokos fordulatot vesz. Bejön egy teljesen váratlan szál, amiről képtelenség lenne spoiler nélkül beszélni, ám onnantól letehetetlen. Így lesz az oxfordi egy év egy gyönyörű történet az életről, és arról, hogy hogyan áll maga az élet néha az utunkba.  

2. Taylor Jenkins Reid: Carrie Soto is back

TJR az epikus, felejthetetlen hősnők megalkotója és lenyűgöző történelmi fikciók királynője, s ez a regénye talán az egyik legizgalmasabb. Carrie Soto tenisz sztárnak született. Az egyetlen dolog, amit szeretne, hogy a legjobb legyen, legyőzhetetlen, aki szétzúzza ellenfeleit. Ám a jégkirálynő homlokzata alatt egy magányos, érzékeny, bizonytalan nő áll, aki az egész életét feláldozta a sport oltárán. Amikor megtörni látszik a nyereségsorozata, inkább gyorsan visszavonul… Egészen 1994-ig, amikor mindenkori rekordjait egy zseniális teniszező, a kompetitív Nicki Chan készül megdönteni, Carrie pedig nem hagyhatja, hogy ez megtörténjen. Vissza kell térnie, vissza kell szereznie, ami az övé, így 37 évesen visszalép az élsportba. Ehhez minden eddiginél jobban kell összpontosítania – s pont ezért került fel erre az őszi listára ez a könyv. 

Az ősz a teremtés ideje, amikor nyári lazulás után előtérbe kerül a fókuszált munka. 

Ha nem szereted a teniszt, ez a könyv rajongojává tesz, végig a kispadon ülve, gombóccal a torkodban nézheted élőben a meccseket. A pályán kívül pedig rimánkodsz, hogy Carrie legyen elég bátor ahhoz, hogy tanuljon a hibáiból. 

De épp ez a jó TJR hősnőiben, esendőek, hibáznak, viszont nem félnek szembenézni a tetteik következményeivel. 

3. Erin Sterling: The Ex Hex

Oké, ez a könyv véletlenül került a kezembe és egy szombat délután alatt kiolvastam a múlt héten, ám mégis ajánlom, mert aranyos! Könnyed! Boszorkányos! 

És nem csak akkor „ér” egy könyv, ha szépirodalom vagy ha komoly tanulságokkal állunk fel belőle. 

A regényben Vivit követjük, aki egy rosszul végződött nyári futókaland után véletlenül elátkozza a férfit, aki összetörte a szívét – mert Vivi történetesen boszorka. Mit sem gondolva folytatják mindketten az életüket a világ két végén, mígnem 9 évvel később a férfi visszatér a városkába, s így akcióba lendül az átok, amit valahogy el kell hárítaniuk. Mielőbb. Sokat nevettem, jól szórakoztam, és nagyon élveztem azt a tipikus amerikai kisvárosi hangulatot, ami egyenesen arra teremtetett, hogy egész évben ősz legyen benne. Ó, és most tudtam meg, hogy van második része is, s a harmadik jövőre várható – de önálló olvasmányként is megállja a helyét. 

4. Jennifer Lynn Barnes: Az örökösök viadala

Már amikor kezembe vettem, tudtam, hogy ez egy öt csillagos trilógia lesz – mert hogy igen, valójában három könyvről van szó. Először is a cselekmény. Avery egy középiskolás lány, akinek a szülei már nem élnek, s aki egy nap dollármilliárdokat, valamint egy egész birodalmat örököl egy idős, idegen nagypapa után – de fogalma sincs, miért. Ráadásul van egy apróbetűs rész is: ahhoz, hogy megkapja az örökségét, be kell költöznie a családi birtokra és együtt kell élnie a kitúrt örökösökkel egy teljes évig. Többek között a négy vele egyidős fiú unokával. A regényben meghúzódik némi romantikus szál, de a fő rejtélye egyértelműen az örökség kérdése, számtalan fordulattal! Miért Avery örökölt? Hogyan választotta ki a nagypapa? Valóban meghaltak a szülei? S milyen titkokat rejt még a családi birtok? Á, a birtok. Tűkön ültem, miközben a szereplők össze-vissza rohangálnak a birtokon és a nagypapa hátrahagyott rejtvényeit próbálják megfejteni. A nagypapa, aki minden évben hozzáépíttetett egy szárnyat a birtokhoz, s aki a fiúkat gyerekkoruk óta rejtvények megoldására trenírozta. Ebben a könyvben minden van, ami a korán sötétedő estéket várakozással tölti meg.

Még hosszan tudnám folyatni, de lehűtöm a lelkesedésem, legyen most ennyi elég. Csak feltétlen írjatok, ha elolvastátok valamelyiket!

@kedvemma 

https://open.spotify.com/track/17pOLaBouf2EleJjsHfJSg?si=aec30791af27423f

 

 

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja

2024. May 06.|0 Comments

Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.

NTAK

2024. May 04.|0 Comments

A vendéglátás rohanó világában a hatékonyság és a precizitás kulcsfontosságú ahhoz, hogy kivételes kulináris élményeket biztosítsunk az igényes vásárlóknak. A konyhai műveletek zűrzavara közepette a készletkezelés, a rendelések nyomon követése és a személyzet közötti zökkenőmentes kommunikáció ijesztő feladat lehet. Itt jön a képbe az innovatív NTAK rendszer – amelyet a vendéglátási műveletek egyszerűsítésére, a termelékenység növelésére és az általános vásárlói élmény javítására terveztek.


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu