A Margaret Női Kör legutóbbi eseményén Brainel Mehandi tartott előadást nőiesség, öltözködés, divat és stílus témákban. Brainel Mehandi a Bespoke Magazin alapító főszerkesztője, a Mehandi Bespoke csúcsszabóság alapító tulajdonosa, a márka kreatív igazgatója és a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének alapító tagja.
Brainel Mehandi – aki szakmája szerint professzionális üzleti/hivatali stíluskommunikációs szakértő – a hallgatóságot is bevonva arra kereste a választ, hogy milyen a XXI. századi nő, miben rejlik a nőiesség, mi a különbség stílus és divat között, valamint, hogy a szebbik nem képviselőinek versenybe kell-e szállniuk a férfiakkal az üzleti öltözködésben?
„Ami kiállta az idő próbáját, az biztos, hogy az ízlésesség fogalomkörébe tartozik. Ezért lehetünk nyugodtak, amikor a klasszikus stílust választjuk, mert tudhatjuk, hogy az a jóízlés hatáskörén belül van” – érvelt a klasszikus stílus mellett a szakember, hozzátéve, hogy amit ma divatként próbálnak eladni, annak az esetek döntő többségégében semmi köze nincs ahhoz.
Brainel Mehandi az előadása során hangsúlyozta:
attól, hogy valami elterjedt, még nem minősül divatnak; ehhez a minőséghez ugyanis olyan speciális elemeknek kell jelen lenniük, mint például összetartozás és az elkülönülés társadalmi igénye.
„Tehát, ha például valaki tudatosan a Gucci közösségéhez kíván tartozni, az Armani közösségtől pedig el akar különülni, akkor ott létrejöhet divat, egyébként valami másról van szó… A társadalom öltözködési gyakorlatát szabályozó mechanizmusok közül a divat egyébként is csak egy elem, és még csak nem is a legfőbb elem” – húzta alá.
Ezt követően a professzionális öltözködésről beszélt, amellyel kapcsolatban azzal a jó hírrel szolgált a hallgatóságnak, hogy 80 százalékban megtanulható, és csak 20 százalék az intuíció.
„A professzionális öltözködés felé az első lépés, hogy megtanuljuk: mi az, ami beletartozik ennek eszköztárába, majd fel kell mérnünk – ha egyedül nem megy, akkor segítséggel – hogy erről a palettáról melyek a személyiségünkhöz illő ruhadarabok és milyen stíluskultúra tartozik ezekhez” – ismertette Brainel Mehandi.
Az előadás talán legizgalmasabb része az volt, amikor a stíluskommunikációs szakember az üzleti/hivatali női öltözködésről fejtette ki a véleményét – a kizárólag nőkből álló hallgatóság nagy örömére.
Brainel Mehandi szerint csacsiság azt feltételezni, hogy nadrág viselésével egy nő jobban beilleszkedik a férfiak világába, hiszen ez a ruhadarab önmagában egy férfit sem tesz magabiztossá.
„Sokan azt mondják, hogy az üzleti életben az a fontos, hogy ne a nőt lássák egy nőben, hanem a szakembert. De miért is?
Nálunk sincs ilyen különbségtétel, hogy a szakembert lássák bennünk, ne a férfit.
Kicsit olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy a nőiség valamiféle hendikep, amiről tapintatból ne vegyünk tudomást, vagy amit férfiruhákkal kellene álcázni. Ez badarság! Pontosan akkor rúgunk öngólt, hogyha ezt elhisszük!” – nyomatékosította a Bespoke Magazin főszerkesztője, megjegyezve, hogy ha egy nő nem a könnyebb „beilleszkedés” hamis illúziója miatt hord nadrágot, hanem mert az a kényelmes számára, úgy abban nincs kivetnivaló.
Brainel Mehandi elmondta, a nő nem kevesebb, mint a férfi, a két nem egyenlőnek tekintendő, de semmiképpen sem egyformának.
„A nő – úgy, ahogy van – ugyanolyan értékes, mint a férfi, de más. És ez így is kell, hogy maradjon” – hangsúlyozta.
További cikkeink
„Milyen hős az, aki a mentőakció után még egy órát dokumentál, hogy ne lehessen belekötni, mit miért csinált?” – interjú egy mentőtiszttel
Mit csinál egy mentőtiszt? Csak egy munka vagy hivatás? Összeférhet a hit és a mentőzés? Zelei Ágoston mentőtiszt gondolatai a mentők világnapja alkalmából.
“A biztos, empatikus jelenlét az, amiben megszületik a megoldás” – kisinterjú Szöllős Bori coachcsal
A problémák nagysága és a célok távolsága nem ok arra, hogy halogassuk a változást! Bori mottója, hogy a coaching során megoldást keresünk, amellyel a fejlődést és kiteljesedést élvezhetjük időpocsékolás és tévutak nélkül.
„Túl idős vagyok hozzád…” – Vajon működhet egy negyvenes nő és egy huszonéves fiú párkapcsolata?
“A kor csak egy szám!” - mondjuk sokszor. De vajon komolyan is gondoljuk? Van realitása egy huszonéves srác és egy negyvenes nő párkapcsolatának? És ha igen, milyen próbákat kell kiállnia a párnak?
Melldaganat megelőzése az étrendünkön keresztül
A melldaganat megelőzésében valódi eszközt jelent az étrendünk is! Gyere és nézd meg, mik is azok az élelmiszerek, amikkel segítheted magad!
Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja
Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.
„Isten hozott a nagyvilágban! Remélem szép életed lesz…” – interjú egy védőnővel, aki történetesen az anyukám
Végez várandós, csecsemő- és kisgyermekgondozást és nővédelmi vizsgálatokat. És nem mellesleg az anyukám. Interjú egy védőnővel, aki megtanított járni - kicsiként és most is.
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.