Sokan dilemmáznak, hogy elmenjenek-e Erasmusra, hisz nehéz összeegyeztetni az egyetemi előrehaladással, soknak tűnhet ennyi időt külföldön tölteni, félnek attól, hogy nem ismerik a nyelvet, az idegen környezetet. Én most mégis arra bátorítalak, hogy ne hagyd ki a lehetőséget! Pályázz! Olyan lehetőség, ami soha nem tér vissza és amire egész életedben emlékezni fogsz!
1. Szakmai előremenetel
A szakmai előremeneteledhez nagyon sokat fog hozzátenni, hogy tanultál külföldi egyetemen. Új perspektívákhoz és tanulás módszertanokhoz fogsz hozzájutni. Olyan dolgokról is tanulsz majd, amikről még nem is hallottál. A későbbi munkahelyeden előnnyel indulsz majd a felvételnél, hisz ha az önéletrajzodban látszik, hogy szereztél tapasztalatot más országban is, sok mindent elárul rólad: nyitott vagy az új dolgokra, tudsz alkalmazkodni ismeretlen helyzetekhez és ki mersz lépni a komfortzónádból.
2. Nyelvek
Nyelvet tanulsz. Ma már a nyelvtudás alap. Ha kipróbálod az adott nyelvet a hazai környezetében, az magabiztosságot ad majd a későbbi nyelvhasználathoz.
3. Barátok
Új barátokat szerzel. Nemzetközi kapcsolatokhoz jutsz, mert bárhova mész innentől Európában, felkeresheted majd az egyik régi ismerősödet.
4.Gasztronómia
Az új ízek új világokat nyitnak meg. Különleges gasztronómia élményeket szerezhetsz: én Olaszországban voltam borkóstolón, ettem tenger gyümölcseit és különböző sajtokat is kóstoltunk
5. Utazás
Nem a szokásos nyaralásod lesz, hanem olyan körutak, városnézések, amelyek egészen egyediek, hisz helyiek szemszögével egészen más egy út.
6. Komfortzóna
Teljesen újfajta magabiztosságot ad, amikor egyedül kell boldogulnod. Hisz a családod, barátaid nincsenek ott, hogy segítsenek. Mindent, vagy legalábbis a nagy részét a dolgoknak egyedül kell megoldanod, ha sikerül viszont, az hatalmas siker, hiszen rájössz, mennyire támaszkodhatsz magadra.
Az Erasmus számomra a lehető legjobb döntés volt! Életem egyik legizgalmasabb időszaka, ami egyedi és megismételhetetlen. Olyan lehetőség, amit nem szabad kihagyni!
További cikkeink
Szerettem volna megtörni a sztereotípiákat, amiket a modell múltam miatt alakítottak ki rólam – interjú Tomán Szabinával
Vállalkozó, üzletasszony, anyuka: hogyan lehetséges mindez? A Next Topmodel Hungary zsűritagjával, Tomán Szabinával beszélgettünk. Az interjút Demjén Dorottya készítette. Kép forrása: marieclaire.hu
„Milyen hős az, aki a mentőakció után még egy órát dokumentál, hogy ne lehessen belekötni, mit miért csinált?” – interjú egy mentőtiszttel
Mit csinál egy mentőtiszt? Csak egy munka vagy hivatás? Összeférhet a hit és a mentőzés? Zelei Ágoston mentőtiszt gondolatai a mentők világnapja alkalmából.
“A biztos, empatikus jelenlét az, amiben megszületik a megoldás” – kisinterjú Szöllős Bori coachcsal
A problémák nagysága és a célok távolsága nem ok arra, hogy halogassuk a változást! Bori mottója, hogy a coaching során megoldást keresünk, amellyel a fejlődést és kiteljesedést élvezhetjük időpocsékolás és tévutak nélkül.
„Túl idős vagyok hozzád…” – Vajon működhet egy negyvenes nő és egy huszonéves fiú párkapcsolata?
“A kor csak egy szám!” - mondjuk sokszor. De vajon komolyan is gondoljuk? Van realitása egy huszonéves srác és egy negyvenes nő párkapcsolatának? És ha igen, milyen próbákat kell kiállnia a párnak?
Melldaganat megelőzése az étrendünkön keresztül
A melldaganat megelőzésében valódi eszközt jelent az étrendünk is! Gyere és nézd meg, mik is azok az élelmiszerek, amikkel segítheted magad!
Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja
Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.