A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék – Interjú Papp Miklós atyával

Miklós atyát nemrég hallottam élőben beszélni, a Döntés volt a téma. Nagyon megragadott a bölcsessége és az elhivatottsága, ezért megkérdeztem, nem vállalna el egy interjút. Nagy örömünkre igent mondott a felkérésre, mi pedig összeszedtük a szerkesztőségben, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak minket.  A legjobban a párkapcsolat/házasság témaköre iránt érdeklődnek a lányok, úgyhogy íme, a nem egyszerű kérdéssorozat.

Nehéz helyzetben vannak ma a fiatalok, ha párkeresésről van szó. Két tűz között, a világ és a keresztény értékrend között próbálunk ingázni. Visszatérően feljön a kérdés, meddig érdemes kompromisszumot kötni egy kapcsolatban ?

Az etika szerint az értékeknek hierarchiájuk van: nem minden egyformán fontos. Azt kell a fejünkben rendbe rakni, hogy mely értékek nélkülözhetetlenek a jó házasélethez, a családhoz, s melyek rombolják le. Azt kell mondanunk: a legfontosabb értékekben nagyjából egyezni kell. Ezen a szinten nem igaz az az ideológia, hogy „az ellentétek vonzzák egymást, az ellentétek kiegészítik egymást”. A legfontosabb értékek területén az ellentétek rombolnak. Például, ha a hűségről ellentétesen gondolkodnak (hűség mindhalálig, illetve meg lehet csalni a másikat), ez az ellentétes felfogás nem kiegészít, hanem rombol. A legfontosabbak: legyen a másik családcentrikus, legyek fontos neki én és a gyerekeink (ne csak a munka, önmaga, a pénz). Fontos az élet szeretete (ne legyen szenvedélybeteg, függő, ne éljen életromboló életet), szeresse és óvja a saját és a családja életét, egészségét. Fontos az értékek szerinti életvezetés, a becsület. Kifejezetten fontos a munkáról, s ennek következtében a szolgálatról, illetve a pénzről való hasonló gondolkodás. Szintén fontos a közös kultúra, a hasonló intellektuális szint. 

Kevésbé fontos viszont az ízlés, a hobby hasonlósága. Ezen a téren a különbségek valóban gazdagítanak, színessé teszik a házaséletet. Nagy kérdés, hogy a hitben mennyire kell egyezni. Ehhez tudni kell: kétféle keresztény van. Vannak, akik nyíltan keresztények, meg is vannak keresztelve, gyakorolják a vallásukat. S vannak az „anonim keresztények”, akik gyakorlatilag olyan rendesek, mint a keresztények, jó emberek, az értékeik és a szívük a helyén van – valóban Krisztus velük van, csak nem tudnak róla. A jó házassághoz mindenképpen olyan emberrel szabad csak házasságot kötni, akivel egyezik az értékrendszerünk. Nagyon gyorsan szétveri a házasságot és élhetetlenné teszi, ha más a fontos, más a jövőkép, krízisek idején mások a mércék.

Tehát azt mondom: házastársat a legteljesebb életközösségre választunk.

Senkivel sem lesz olyan szoros az életvitelünk, mint vele. Így sokkal biztosabb, dinamikusabb, termékenyebb, és sok vitától eleve mentes az a kapcsolat, ami a hitben, az értékekben megegyezik. Régebben azt mondtuk: mindegy, ha nem is vallásos a másik, csak „legyen rendes”. S itt arra gondoltunk: ha ilyen rendes emberrel kötsz házasságot, az sikerülhet, mert valószínűleg anonim keresztény. Ám a gyakorlat és a statisztika azt mutatja: ez csak kis százalékban valósul meg. A többségben az szokott történni, hogy a hívő is elhagyja a hitét, a gyerekek a hitetlen fél könnyebb útját választják, szinte egy generáció alatt kilúgozódik a hit. Nem is beszélve arról, hogy a hívő fél nem kap támaszt a párjától, nem akar egyházi esküvőt, keresztelőt, állandóan vitázni kell a vallásos életmódról. Szóval azt mondom: aki komolyan veszi a hitét, olyannal házasodjon, aki ugyanolyan komolyan veszi. Nagyszerű dolog együtt imádkozni, szentségekhez járulni, egyházi közösséghez tartozni, szenvedés idején a keresztből együtt meríteni. 

Természetesen mi, papok, senkinek nem mondhatjuk meg, hogy ki kivel kössön illetve ne kössön házasságot. Mégis. ha negatíve is szabad valamit mondanom: menekülni kell az olyan kapcsolatból, ahol erőszakos a másik (ellenőriz, fogva tart, szóval vagy fizikailag bántalmaz), illetve, ahol az esküvő előtt megcsalt a másik. Ezekbe nem szabad beleragadni, itt ne keressük a kompromisszumot. 

Ma a házasság intézménye válságban van. Miért érdemes mégis megházasodni? Miért olyan nehéz elköteleződni manapság és mi az, ami segíthet ebben?

Először is hadd mondjam: nem mindenkinél van válságban a házasság, ez sokszor mentegetőzés. Vannak nagyon szép házasok, nagyon szép családok, akik köszönik szépen, jól vannak. Az életvezetésnél nagyon fontos, hogy a nagy döntéseknél mindig az elitre nézzünk. A nagy döntésekben szeretnénk nagyon boldogok lenni, nem átlagosan vagy átlag alatt, így nem azokhoz kell mérni a döntést, akik átlagosak vagy átlag alattiak. Egy döntésnél a legjobbakat érdemes a szemünk előtt tartani: szeretnék én is olyan házas lenni! Akinek a szemmértéke az átlagoshoz szokott („ma már senki nem tartja”, “ma már mindenki”…), annak ilyen átlagos lesz az élete és a boldogsága. Az életvezetésben roppant fontos az elit: a szakmát, a hitet, a gyereknevelést, a szenvedést, és a házasságot is a legjobbakhoz érdemes igazítani. Az elitet Krisztus is fontosnak tartja: sónak, hegyre épített városnak, világosságnak tartja. Jó elitnek kell! 

Másrészt házasságot nem azért kötünk, mert „érdemes, a korszellem kedvező hozzá”, hanem azért, mert szeretjük a másikat. A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék. Jól tudják ezt, akik nem tudnak házasságot kötni, pedig sóvárognak rá. A házasság legfőbb indítéka a szerelem. Persze meg kell vizsgálni, hogy ez valódi szerelem-e, melyben jelen van az erósz, a filia és az agapé szerelme is. Meg kell vizsgálni, hogy teherebíróak vagyunk-e, felelős személyek, képesek a döntésre. 

A mai fiatalok valóban nehezebben köteleződnek el, aminek sok oka lehet. Ha szeretné ezt egy fiatal magában fejleszteni, annak több tanácsot adhatunk. Először is „imádkozza ki”, hogy Isten szőlőskertjében mi az ő hivatása. A hivatást nem kötelességnek fogja értelmezni, hanem ajándéknak, bizalomnak Isten részéről. Aztán igyekezzen megszabadulni az agymosó ideológiáktól: ömlik ránk a sekélyes gondolkodás, nem csoda, ha a házasságról is elkezdenek sokan sekélyesen gondolkodni.

Magas szintű és igényes gondolatok nincsenek minden sarkon, azért tudatosan fáradni kell: pl. felnőtt hittan, jó könyvek, igényes lelki vezető, minőségi közösség, jó barátok.

Aztán érdemes kisebb-nagyobb fogadalmakat tenni, s közben ráébredünk: milyen megtartó ereje tud leni egy fogadalomnak! Összpontosítja a bensőt, nem enged szétszórni, távol tartja a kísértéseket, a legjobb erőimet mozgósítja.  Ezek a kisebb-nagyobb fogadalmak ráébresztenek a házasság nagy fogadalmának értékére, felkészítenek rá. 

Mit gondol Miklós atya, mennyi járás után érdemes házasságra lépni? 

Életkortól függ, hogy mennyi együttjárás után érdemes házasságra lépni. Itt, Európában érettek kb. 24-26 éves korunk körül vagyunk. Az azt jelenti: már elvégeztünk egy komoly iskolát, dolgoztunk is valamennyit, volt diákszerelmünk. Persze vannak, akiknek a személyiségük és a kapcsolatuk is korábban érik, de 21 éves kor előtt akkor sem nagyon ajánlatos házasságot kötni. Ők még tanuljanak, dolgozzanak, fejlődjenek. 24-26 éves kor körül, ha már valaki érett, akkor elég 1,5-2 éves kapcsolat. Az 1 év biztosan kevés, látni kell egy teljes évben a másikat.

Ám nem a korai házasságok szoktak fenyegetni, hanem a kitolt házasságok.

Érett embereknek biztosan nem kell 8-10 év, hogy eldöntsék a házasságot. Általánosságban azt látjuk: a fiúk szokták halogatni a döntést, aminek sok oka lehet. Egyrészt biológiailag ő úgy érzi, „ráér” (pedig nem), talán a szülei sem sürgetik a döntésre, hanem a mamahotelben ellátják mindennel, talán egész életében önállótlan volt, talán gyenge apa van a háttérben, aki nem sürgeti férfias elhatározásokra, önállóságra. Az is lehet, hogy egy fiatal férfi, akinek friss diplomája van, beindul a karrierje, sokat keres, 30 évesen elkezdi kiélni a 16 éves kamaszos vágyait, megszédül a munkahelye által kínált pénztől és karriertől, s nem foglalkozik a családalapítással. Én azt mondom: egy fiatal férfi részben tehet róla, részben nem, hogy halogatja a családalapítást. Egy komoly párkapcsolatban mindig megpróbáljuk egymást érlelni, ám ha ő menthetetlenül nem akar elvenni, akkor szakítani kell vele. A legjobb lányaink olykor foglyává válnak az ilyen szerencsétlenkedő kapcsolatoknak, s meddővé teszi őket a döntésképtelenség. Egy rendes férfival már saját otthont, családot alapíthatott volna, akár 2-3 gyereket is szülhetett volna. Akik meddőségre kárhoztatnak, azok éretlenek, nem szabad beleragadni. Van egy verseny a párválasztásban, akiknek komolyak a szándékaik, hamarabb egymásra találnak, akik halogatnak, azoknak csökken a választék… S moralistaként azt is mondom: az ilyen meddőségre kárhoztatás nagyon súlyos bűn, nem valamit lopok el a másiktól, hanem boldog éveket, életpályát, meg nem született gyerekeket. 

Jó dolog fiatalon házasodni? Vagy nem számít a kor? Vagy jobb idősebben, már érettebb személyiségként?

Nyilván nehéz erre válaszolni: azt mondom, amikor a kapcsolat megérett egy új szintre, akkor lépni kell a magasabb szintre. A kapcsolatnak van egy dinamikája, ha megakasztjuk, akkor önmaga ellen fordulhat. Ha érett a pár és érett a kapcsolatuk is, akkor azt mondom: jobb fiatalon házasságot kötni. Szeretnénk minél több időt együtt élni, egymást erkölcsösen boldogítani, szexuális bűnöktől megszabadulni, a valódi életet élni az ideiglenes helyett. Persze mindenki arról dönthet, ami van. Akinek most nincs érett kapcsolata, annak majd akkor kell döntenie, ha ez elérkezett. A jó Isten gazdag, nekik is adhat minőségi boldogságot, nem kell szorongani, akárhány évesen is mondja ki az „igent”. 

Én azt javaslom a fiataloknak: a szívüknek higgyenek. A jó Isten jól teremtette meg őket, a szívük-lelkiismeretük tudja, hogy jó dolog a szerelem, a házasság, a család, a gyerekek. Minden fiatalnak azt kívánom, hogy azt keresse, mi az ő legsajátabb érdeke, igazsága, jósága. Ne hallgasson se a zátonyra futott életekre, se a meglopó ideológiákra, de a gyöngébb saját énjére sem. 

Aki olcsón él, annak csak olcsó boldogsága lesz. Az igényes boldogság csak igényes élettel érhető el. 

Az interjút Demjén Dorottya készítette.

Borítókép forrása: vasarnap.hu