Mit üzen nekünk mindenszentek ünnepe?

Mindenszentek ünnepe van. Azoknak a névtelen szenteknek az ünnepe, akikről tudjuk, hogy voltak, éltek, de mégsem hagytak akkora nyomot a világban, hogy személyükről emberek ezrei emlékezzenek meg. Akik “csupán” jól és jobbra törekedve éltek, átlagosan, olykor boldogan, olykor szomorúan. Hétköznapi emberek, akik próbáltak helyesen élni, és akik földi dolguk végeztével -hitünk szerint- a Jóistenhez tértek haza. 

Ilyen névtelen szentből sok van. Nagymamák, akik egész életükben családjukért dolgoztak, és utolsó napjaikban is sapkát kötöttek unokájuknak. Nagypapák, akik ötvenhatban életüket kockáztatva megküzdöttek a mi szabadságunkért. Szomszéd bácsik, akik segítettek megszerelni az elromlott biciklit, és tanítónénik, akiktől életre szóló leckét kaptunk emberségből. Nagynénik, akik a háború után özvegyen maradt testvérük mellett maradtak gondoskodó pót-apukaként. Sokgyermekes édesanyák, akikre mindig lehetett számítani. Iskolai portásbácsik, akik minden gyereket névről ismertek és mindenkihez volt egy jó szavuk. Mélyhitű apácák, akik vagyonukat rászorulóknak adták. Itt éltek velünk a hétköznapok szürke szentjei, és tették az olyan kicsi csodákat, amikre talán életük során nem is figyeltünk fel. 

Úgy gondolom, hogy sok ilyen szent él most is közöttünk, akiknek tetteit nem értékeljük eléggé. “Alapnak” vesszük, hogy vannak és azt is, hogy jót tesznek. Természetesnek vesszük a segítséget, a jó szót, kedvességet, önfeláldozást. Elmegyünk mellettük, pedig meg is állhatnánk egy pillanatra. Megköszönhetnénk nekik, hogy teszik a dolgukat, helyesen és jól élnek. És tanulhatnánk tőlük. Megkérdezhetnénk tőlük, hogy miből merítenek erőt, motivációt. 

Sokan vannak, akik családi mintájukat (többnyire tudatalatt) megvalósítva ugyanazokat a hibákat követik el, mint szüleik, felmenőik. Akadnak olyanok is, akik azt tűzik ki célul, hogy “csak olyanok ne legyenek, mint a szüleik”, és e hiánymotivált elhatározásból fakadóan ők sem úgy élnek, ahogy szeretnének. Néhányan azonban a figyelmüket a hibák elkerülése helyett a hétköznapi szentek felé fordítják. Tanulnak azoktól az emberektől, akik szépen, szeretetben, mások javára és a társadalom hasznára élnek. Életük példájából erőt merítenek ahhoz, hogy fölülírják a tudatalattijuk által megrajzolt sorsot, és helyesebb életet éljenek. 

Szeretnék én is ilyen életet élni: értékelni a hétköznapok csodáit és példát venni a jövő mindenszentjeiről. És szeretnék hálát adni, nemcsak november 1-jén, hanem az év minden napján azokért, akik “csupán” jól élnek, és mindennapi tetteikkel elhordják hátukon a világot.