Nemrég ráleltem Ferenc pápa egyik egyszerű, de nagyszerű imatippjére, ami által sokakat imáinkba tudunk foglalni. Ehhez a kezünk fog segítséget nyújtani, és emlékeztetni rá, hogy kikért is mondjunk imákat. Persze mindenkiért és bárkiért lehet imádkozni, sőt(!) nagyon hasznos is. Az 5 ujj ima pedig asszociációk segítségével fontos csoportokat jelöl ki számunkra, akikért szükséges a sok-sok ima. Ez a javaslat egy új perspektívát hozhat az imaéletünkbe, amit minden nap alkalmazhatunk, a kezünk mindig velünk van, így talán emlékezni is könnyebb rá. Az ima pedig csodákra képes.

Lássuk tehát Ferenc pápa 5 ujj imájának pontjait:

1. Hüvelykujj – Szeretteink

Elsőként gondoljunk a szeretteinkre, akik hozzánk legközelebb állnak, foglaljuk az ő nevüket imába – miképpen számoláskor is a hüvelykujjunkkal kezdünk (kivéve, ha valaki másfajta érdekes módon számol a kezén). Tekinthetünk úgy rá, hogy a hüvelykujjunk van legközelebb hozzánk – így jön az asszociáció a hozzánk közelálló személyekre – no persze az egész kezünk hozzánk tartozik, szóval itt lehetne filozofálni. Milyen nehézségei vannak most ezeknek a számomra oly kedves embereknek, milyen jellegű imára lenne szükségük? Ha éppen nem jut eszembe „extra” szándék, akkor is mindig észben tarthatom az alapvető, nagyon fontos dolgokat, pl.: egészségük, boldogságuk, hitük.

2. Mutatóujj – Útmutatóink

A második a sorban a mutatóujjunk, amivel – mint neve is zseniálisan elárulja – sokat szoktunk rámutatni emberekre, tárgyakra, tulajdonképpen bármire, amire lehet. Erről a mutogatásról eszünkbe juthat az életünkben levő, útmutatást adó emberek sokasága. Idetartoznak a tanárok, oktatók, edzők, papok, orvosok, szerzetesek, szakemberek, minden olyan ember, aki nekünk útmutatásával segít bármilyen területen. Gondolhatunk itt állandóbb jellegű tanácsadóinkra, de olyanokra is, akik éppen aznap valamiben segítettek nekünk, nem hagytak egyedül a gondunkban. Mindenkinek, aki utat mutat mások számára, szüksége van egy fentebbről jövő bölcsességre és segítségre, azaz Istenre.

3. Középső ujj – Magas pozícióban levők

Statisztikai általánosítással élve: az emberek középső ujja a leghosszabb/ legmagasabb az 5 közül. Akinél nem így van, az más asszociációt kell társítson hozzá. Lévén tehát, hogy a középső ujjunk a legmagasabb, így ez emlékeztet arra, hogy a magas beosztású emberekre gondoljunk imáinkban, akiknek nagyobb egységek vezetése a feladata. Az ő kezükben van sok fontos döntés, ami elég indok arra, hogy buzgón imádkozzunk azért, hogy ők jó döntéseket hozzanak meg. Gondolhatunk itt tehát a minisztereinkre, igazgatókra, polgármesterekre, vállalatvezetőkre stb. Az ő esetükben is szükség van egy sokkal bölcsebb segítőre, mi ezt imáinkkal tudjuk kérni számukra.

4. Gyűrűsujj – Leggyengébbek

Ez az ujjunk a leggyengébb az összes közül, ezért itt mindig gondoljunk azokra, akiknek a legnagyobb szüksége lehet az imáinkra: betegek, hányattatott sorsúak, reménytelenséget megélők, sok bajjal küszködők stb. Ők azok, akiknek minden testi-lelki támogatásra szükségük van, hogy kilábaljanak a problémájukból. Mindig nagyon sok ilyen ember akad, így érdemes sokat imádkozni értük. Emellett pedig a házaspárokért, a házasságért is eszünkbe juthat ennél az ujjunknál az ima, ami szintén nagyon fontos, hiszen a család a kiindulási helye és alapja mindennek. Érdemes tehát ezt komolyan vennünk.

5. Kisujj – Te magad

Hajlamosak lehetünk sokszor csak magunkra gondolni, amikor imádkozunk, vagy ha esetleg másokra is gondolunk, akkor is az az időnk kevesebb részét teszi ki, de a központi rész az én, magam, önmagam, jómagam. Akinek nem inge, annak persze nem szól, bár nem is gondolom, hogy magára venné a már ilyen szempontból szintet lépett ember ezt. Mivel valóban nagy lépés az, ha nem rögtön a saját igényeinkkel, panaszainkkal kezdünk. Azáltal pedig, hogy a végére hagyjuk önmagunk, gyakoroljuk a keresztény szeretetet, mások szükségeit is jobban felismerhetjük, és több időt tudunk szánni rájuk. A másokért elmondott sok ima pedig helyre tud minket tenni, talán sikerül másképp látni a saját gondjainkat, boldogságunkat ehhez a ponthoz érve, ugyanis mások bajához, feladatához képest csökkenhet a saját ügyünk drasztikusságának megítélése, a hála pedig növekedhet bennünk, hogy mennyi problémánk nincs, milyen jó is tulajdonképpen az életünk. Jézus egyébként is azt mondta, hogy tegyük magunk az utolsó helyre.

R. Cintia

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja

2024. May 06.|0 Comments

Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.

NTAK

2024. May 04.|0 Comments

A vendéglátás rohanó világában a hatékonyság és a precizitás kulcsfontosságú ahhoz, hogy kivételes kulináris élményeket biztosítsunk az igényes vásárlóknak. A konyhai műveletek zűrzavara közepette a készletkezelés, a rendelések nyomon követése és a személyzet közötti zökkenőmentes kommunikáció ijesztő feladat lehet. Itt jön a képbe az innovatív NTAK rendszer – amelyet a vendéglátási műveletek egyszerűsítésére, a termelékenység növelésére és az általános vásárlói élmény javítására terveztek.


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu