Internalizált nőgyülölet, tényleg létezik?

Mi az internalizált nőgyűlölet? A Google definíciója szerint: “Internalizált nőgyűlölet alatt azt értjük, amikor a nők önkéntelenül megtanulják, átveszik a társadalmi és kulturális szexista üzeneteket. Vagyis női mivoltunk ellenére is vannak nőgyűlölő gondolataink.”  

Az internalizált nőgyűlöletet Kate Millett találta ki, Sexual Politics című munkájában. Amikor megláttam a kifejezést, elkezdtem gondolkodni, hogy ez tényleg létezik? Meg tudom cáfolni? Mivel tudom alátámasztani a mindennapokban a feminista szakirodalom által leírt jelenséget? Így jutottam el a munka világához, ahol talán tényleg tetten érhető mindez. 

Milyen sztereotípiákkal találkozhatunk a munka világában a nőkkel kapcsolatban?

Például, hogy a nők nem elég agresszívek tárgyalások során – jobb egy férfi tárgyalót küldeni. A nők nem vállalják a nyílt konfrontációt, inkább manipulálnak, ezért nem tesznek jót a munkakörnyezetnek. Hisztisek, főleg… akkor. Nem tud koncentrálni, mert a gyerekein jár az esze. És a legerősebb szerintem mind közül ez a megállapítás: fúrják egymást.

Ilyen és ehhez hasonló sztereotípiák között egyszerűbb egy munkahelyen egy férfi csoport tagjának lenni vagy maradni, mondjuk úgy, hogy az önpozícionálás hat ilyenkor. Ha egy új munkaerő, női munkaerő érkezik, gyakran nem a saját nemmel érzett szolidaritás működik az újjal szemben, hanem a férfi csoporton belüli hely féltése is megjelenik reakcióként, avagy az elfogadott nő szerep nem lehet mindenkié. Ez történhet pusztán szituációs helyféltés, vagy a férfi kollégáknak való megfelelés miatt, de okot adhat arra, hogy nőként jogtalanul nőket bántsunk. 

A magasabb pozíciókban lévő nőknek sokszor bele kell olvadniuk a férfiak kommunikációs szokásaiba, hogy elfogadják őket partnerként. Ennek az eredménye, hogy nem mindig vagy nem ugyanúgy támogatják egymást a női munkavállalók, mint a férfiak. Ez nem jelent feltétlenül nőgyűlöletet, ahhoz véleményem szerint még valamiféle negatív tapasztalatnak is társulnia kell.

Ugyanakkor mégis azt érzem -de lehet, hogy hibásan- hogy kisebb a nők között a szolidaritás a munkahelyeken.

A párunk szilveszteri kanbulijába megyünk, nem a barátnőnkébe. A férfi kollégák elmennek sörözni, tesznek a munkán kívüli munkakapcsolataikért, de mi sokszor haza sietünk és egyedül hagyjuk a nőtársunkat, ha meghívják egyáltalán. Így nem alakul ki a női érdekközössség a férfi mellett. (És egyszerűbb az amúgy is kisebbségben lévővel nem azonosulni, adott esetben bántani). Nem baj, hogy mások a prioritásaink, egyáltalán nem ezt akarom kihangsúlyozni, sokkal inkább azt, hogy a női csoportosulás ritkább, hipotézisem szerint egymás támogatása ezért is kevésbé jellemző, amit én a férfiaknak való megfelelésre vezetek vissza elképzelhető, hogy hibásan. 

Nyilván belőlünk fakad az, hogy alázatosabbak vagyunk, hamarabb teszünk talán a másik nem boldogságáért, szeretetből és ez egyáltalán nem baj, sőt!

Másrészről viszont egymással szemben is gyakoroljuk ugyanezt, támogassuk egymást, alkossunk női köröket, ne rivalizáljunk, hanem segítsük egymást.

Nem, nem úgy ahogy a férfiak, hanem úgy ahogy mi, nőként tudunk. Vagyis tegyünk róla, hogy ne létezzen az internalizált nőgyűlölet.