Könyvajánló – Anthony de Mello S.J. : Abszurd egypercesek

Rohanok, rohanok, mindig csak rohanok. A tömegközlekedés hangjai pedig megzavarnak, így sosem tudtam könyvekbe belekezdeni a hazaérkezésemig. S múlnak a percek, látszólag kihasználatlanul. Üresnek tűnik az idő, ha nem gondolkozom valamin, valamin, ami túlmutat a hétköznapiságon.
Az egypercesek műfaja lehetővé teszi, hogy máson is töprengjek a köztes időimben, mint a híroldalak hatásvadász szalagcímein. Hiszen csak egy perc, de mégis többet kapok, lelkileg, szellemileg, mint bármelyik híresség viselkedéséről szóló sekélyelemzésből. 

Nem hiszem, hogy az alkotó és az alkotás, a mű és a művész, s jelen esetben a könyv és az írója nem választható el egymástól és ne lehetne az egyik a másik ismerete nélkül értékes vagy értékelhető, de ebben az esetben talán szükséges az a plusz információ, hogy ki volt Anthony de Mello. Anthony de Mello S.J. indiai jezsuita szerzetes és pszichoterapeuta volt, de a Wikipédia szócikkben már spirituális tanítóként van megnevezve. Nem tudjuk megkérdezni tőle, hogy egyetértett-e azzal, hogy 1998-ban a katolikus egyház elítélte egyes nézeteit vagy éppen azt, hogy az írásaira tényleg túl nagy hatással voltak a „keleti tanítások”, amihez a gyökerei kötötték, mert 1987-ben meghalt. 

Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa ezt írta róla:

“Azonban már korai munkáinak egyes helyein és későbbi írásaiban nagyobb mértékben megfigyelhető folyamatos távolodása a keresztény hit lényegétől. … A jelen Figyelmeztetéssel, a keresztény hívő értékeinek védelmében, a kongregáció kijelenti, hogy a fenti tételek összeférhetetlenek a katolikus hittel és súlyos károkat okozhatnak.” 

Ha mindezen információk tudatában mégis arra vállalkoznánk, hogy elolvassuk a könyvet azt hiszem, hogy nem kell csalódnunk. Lehet, hogy nem pirosbetűs katolikus irodalomként kell olvasni, de érdemes olvasni. Rövid párbeszédek vannak benne az élet nagy kérdéseiről, amiket nem kell elfogadnunk, de el is fogadhatunk. Általában a „Mester” és a tanítványok között játszódik le egy diskurzus, amelyben a Mester valamilyen mélyebb gyökerű tudást ad át a képzeletben fiatalabb és tanulatlanabb, kíváncsi tanítványnak. Akár a tanár a diáknak. 

Íme egy-két példa, idézet az Abszurd egypercesek című könyvből: 

-Gratulálhatsz!

-Mihez? 

-Végre találtam egy állást, amelyben nagyszerű kilátásaim vannak az előmenetelre. 

A Mester józanul így szólt: 

-Alvajáró voltál tegnap, alvajáró vagy ma is. És az leszel mindaddig, amíg meg nem halsz. Miféle előmenetelről beszélsz? 

-Pénzügyiről, nem pedig lelkiről.

-Aha, értem már. Egy alvajáró bankbetéttel, amit nem tud élvezni, mert hisz nincs ébren. 

Egy másik:

A szanszkrit nyelvek tudósa, miközben elbűvölten hallgatta a Mestert, aki dallamos hangon egy szanszkrit verset szavalt, így szólt: 

-Mindig is tudtam, hogy a világon nincs más nyelv csak a szanszkrit, amellyel az istenit ki lehetne fejezni.

-Ne légy szamár! – feddte meg a Mester. Az isteni nyelve nem a szanszkrit, hanem a Csend.

A rövid írások között vannak erősebbek, gyengébbek, csak humort és mélyebb tartalmat átadóak is. A lényegük az ötlet mögöttük, a témafelvetés. Mi mit válaszolnánk, ha mi lennénk a mesterek? Mi mit kérdeznénk a mestertől? Ha mindkettő mi vagyunk, akkor pedig milyen párbeszédet folytatunk / nánk magunkkal? Én, amióta olvasom és itt-ott felütöm, több kérdésen gondolkodtam, mint azelőtt. Több létkérdéssel foglalkoztam, mint a könyv nélkül. Javaslom nektek tehát az egypercesek olvasását, ha szeretnétek párbeszédeket elindítani magatokkal vagy épp a barátaitokkal egy-egy kérdésfelvetés kapcsán.

Források:

EWTN Global Catholic Network. [2006. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 24.)