A pedagógus világnap margójára

Tanáraim nélkül nem lennék az, aki vagyok. És ma, a pedagógusok világnapján, arra emlékezem, hogy mennyi mindent köszönhetek nekik, mennyit tanultam tőlük.

Először alsó tagozatos éveim osztályfőnökei jutnak eszembe, Noémi néni, Kati néni, Csilla néni, mind kiváló szakemberek. Nemcsak megtanítottak írni, olvasni, számolni, énekelni, de meg is szerettették velem az iskolát, egy otthonos hellyé tették, ahol játszani és imádkozni is lehet. Emlékszem, hogy valamelyiküknek egyszer véletlenül azt mondtam, hogy „anya”, aztán persze sűrűn kértem bocsánatot, de ez is mutatja, mennyire szeretve éreztem magam általuk.

Felső tagozatban is kiváló pedagógusok egyengették utamat. Orsi néni és Betti néni osztályfőnökként mindent megtettek annak érdekében, hogy kamaszkorunk viharos éveit épségben vészeljük át. Andi néni, a magyartanárnő, úgy tanított meg fogalmazni, logikus rendszerbe szedni a gondolataimat, hogy máig e tudást használom mindennapjaim során. Végtelenül hálás vagyok Mária néninek, aki úgy magyarázta el a matematikai összefüggéseket, hogy egyszerre minden érthető és megoldható lett. Az érettségi során, sőt, még az egyetemen is visszanyúltam az általa adott alapokhoz. De nemcsak a számtant-mértant adta át nekem, öltözködése is példaértékű volt; szépen besütött haja, elegáns ruhaösszeállításai, ékszerei, egymással mindig összhangban lévő cipője és táskája némán tanított nőiességről, eleganciáról. 

Gimnazistaként is remek szakemberekkel találkoztam. Tanáraim közül kiemelném a magyar, a német és a hittantanáraimat. Erzsi néni hihetetlen lelkesedéssel vezetett be minket az irodalom rejtelmeibe, megtanított gondolatokat, érzéseket megfogalmazni, vitatkozni egy-egy költemény kapcsán. Közösen színdarabokat készítettünk, és lehetőségünk volt a tananyagot is dramatikus elemekkel feldolgozni. Zsuzsa néni németóráira bemenni felüdülés volt, mert a különböző témák kapcsán személyes történeteket osztott meg velünk, és kíváncsi volt a mi megéléseinkre is. Emellett a csoportból szinte mindenki megszerezte a nyelvvizsgát, ennél többet talán nem kell mondanom. Jób tesó ferences testvér pedig megmutatta, hogy a papok is lehetnek jófejek, és a hittanórákon lehet gondolkodni, vitatkozni, kérdezni, és akár megkérdőjelezni dolgokat.

Kiváló és kevésbé jó pedagógusok vettek körbe egész eddigi életemben, akik közül vannak, akik már elhagyták a pályát, és vannak, akik még kitartanak. Nagyon szomorú vagyok, mert úgy érzem, hogy ez a szakma méltatlanul alá van becsülve elsősorban anyagilag, de másként is. A régi időkben, ha a tanár végigment a falu utcáján, kalapot emeltünk neki, és tisztelettel gondoltunk rá, most meg csak azt nézzük, hol hibázik, és mit kéne máshogy csinálnia. Becsüljük meg ezeket a szakembereket, akik áldozatos munkájukkal a jövő értő, érző, kritikusan gondolkodni tudó generációját nevelik. Teremtsük meg a feltételeket, hogy a jelen és a jövő pedagógusainak ne kelljen dönteni a megélhetés és társadalmi megbecsültség, illetve a hivatás és tanítani vágyás között.

Gergely-Papfalvy Bori Janka