Az öltözködés iskolája – beszélgetés Angelika Zielinska stylisttal

Vajon mennyire igaz a mondás, miszerint a ruha teszi az embert? Egy állásinterjún, egy randevún vagy bármilyen más élethelyzetben kétség sem férhet hozzá mennyire fontos, hogy az elménkkel brillírozzunk, tisztelettudóak, kedvesek, határozottak legyünk. Azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, mennyit tesz hozzá a kisugárzásunkhoz a megjelenésünk. Angelika Zielinska stylisttal beszélgettünk, aki számos hasznos tanáccsal látott el minket abban a tekintetben, hogy milyen protokolláris szabályok szerint illik felöltöznünk az egyes szituációkban.

A stylist szakértő szerint kb. 5 másodperc az az időintervallum, amely alatt egy újonnan megismert emberről elsőre kialakul bennünk egy kép. Már előnnyel indulunk akkor, ha megjelenésünkkel tiszteletünket fejezzük ki a másik iránt.

Zielinska úgy tartja, mindenek előtt az a fontos, hogy tisztán, ápoltan jelenjünk meg, illetve megtaláljuk a saját stílusunkat, és azt csempésszük bele valamilyen módon a ruházatunkba.

Minél kötetlenebb az esemény, amelyen részt veszünk, annál több szabadságunk van ebben. Azt is előre kell bocsátanunk, hogy ha a következő szabályoknak nem felelünk meg mindenkor tökéletesen, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor már nem is csinálhatjuk jól. Mindössze arról van szó, hogy a tőlünk telhetően érdemes törekednünk azok betartására – a saját érdekünkben.

Alapvetően három öltözködési formát különböztetünk meg: a formális, a félig formális és a nem formális öltözködést. Ezeken belül is elkülönítjük egymástól a Business Professional, a Smart Casual, a Casual, a koktélruha, a Black Tie és a White Tie dress code-okat.

A Business Formal az egyik legkötöttebb öltözködési forma. Ilyen ruhát elsősorban a munkahelyen, irodákban szokás viselni. Tanácsos lehetőleg minél visszafogottabb színeket használnunk, például feketét, fehéret, barnát, sötétkéket vagy pasztellrózsaszínt. A táskánknak pontosan akkorának kell lennie, hogy egy A4-es lap beleférjen. Nők esetében ez a viselet blúzt, kosztüm felsőt, elegáns szoknyát vagy nadrágot jelent. Fontos arra figyelnünk, hogy a kosztüm felsőnk karcsúsított legyen, és semmiképp se vegyünk nagyobb méretet belőle, hiszen annak ránk kell passzolnia. A szoknyánk pontosan csak térd felettig érhet. A cipőnk olyan elegáns, lapos vagy nem túlságosan hivalkodó magassarkú lehet, amelynek mind a lábujjainkat, mind a sarkunkat fednie kell. 

Ami a férfiakat illeti, az ő ruházatuk öltönyből, tehát elegáns nadrágból, teljesen begombolt, fehér ingből és zakóból áll, amelynek szintén karcsúsítottnak és egyszínűnek (nem mintásnak) kell lennie. A táskájuknak, a cipőjüknek, az övüknek és karórájuk szíjának lehetőleg ugyanolyan színből és anyagból kell készülnie. A nadrágnak olyan hosszúnak kell lennie, hogy pontosan csak egy gyűrődés lehet alul. Az ing ujjából a kéznél öt centiméternyi látszódhat ki a zakó alól. Illetve a zokninak feketének és olyan hosszúnak kell lennie, hogy ha a férfi ülés közben keresztbe teszi a lábát, akkor se látszódjon ki a bőre. Biztosra megy, ha térdzoknit vesz fel. 

A Smart Casual egy fokkal kötetlenebb dress code. Ilyen ruhákat általában a munkahelyen pénteki napokon, egy szabadabb csapatépítőn, egy kormányhivatali látogatásunkkor vagy egyetemen szokás viselni. A nők ebben az esetben már hordhatnak élénkebb színeket, mint például korallt, zöldet vagy bőrszoknyát. A kosztüm felsőnknek nem feltétlenül kell karcsúsítottnak lennie, de ekkor sem lehet oversize. Ha kicsit feltűrjük a kosztüm felsőnk ujját, azzal egyfajta könnyedséget adunk az outfitünknek. Az elegáns cipőnkből kilátszódhat a sarkunk. A férfiak már viselhetnek mintás zakót is. 

A Casual a legkötetlenebb öltözködési forma, amit egyszerű hétköznapokon viselünk. Ebben az esetben teljesen kibontakozhatunk, olyan mintát, színt és formát viselhetünk, amilyet csak szeretnénk.

Félig formális vagy koktélruhákat például üzleti vacsorákon szokás viselni. A nők elegáns, vállat és lehetőleg térdet is takaró ruhát válasszanak, magassarkú cipőt, illetve a táskájuknak ez esetben kisebbnek kell lennie, körülbelül egy A5-ös méretű füzetnek vagy egy nagyobb pénztárcának megfelelően. Ilyenkor ajánlott kiegészítőkkel, ékszerekkel díszíteni magunkat. A férfiak lehetőleg sötétkék vagy szürke, karcsúsított smokingot viseljenek, azonban ahhoz, hogy kicsit feldobják öltözetüket, a zakó alá felvehetnek egy, attól eltérő, visszafogott színű, elegáns mellényt. 

A Black Tie és a White Tie a legelegánsabb öltözködési formák. Az előbbi viselete esküvőkön, különleges alkalmakon, az utóbbié bálokon, estélyeken ajánlott. A Black Tie esetében a nőknek hosszú, földig érő, vállat takaró estélyi ruhát kell viselniük, hozzá a táska kis pénztárca méretű legyen, a lábujjak kilátszodhatnak a magassarkúból. Ezenkívül különösen elegáns, ha ékszereket használunk. A férfiak viselete ebben az esetben a fekete frakk és a csokornyakkendő. Ami a White Tie formát illeti, a nőknek ez esetben is hosszú, földig érő estélyi ruhát illik viselniük, amelyben kint lehet a válluk, sőt, egy hosszú kesztyű is nagyon jól mutat ilyenkor, amely végigfut a kezeken és a karokon. A táskára, a cipőre és az ékszerekre vonatkozó információk megegyeznek a Black Tie-éival. A férfiaknak fehér inget és fehér gallérkát, illetve fekete frakkot illik viselniük. Ezen kívül egy elegáns kalappal is feldobhatják a szettjüket. 

Zielinska stylist hölgy elmondása alapján a sárga az emberi szem számára a legélénkebb szín, amelyet akkor tanácsos viselnünk, ha azt szeretnénk, hogy amikor az emberek ránk néznek, valami más helyett először a sárga ruhadarabunkra vagy kiegészítőnkre irányulna a figyelmük. A második legélénkebb szín a piros, ezt viselve is hasonló hatást válthatunk ki, mint a sárgával. Ezenfelül a piros szín viselete magabiztosságot, jó kedélyt sugároz mások felé. 

Összességében tehát egyáltalán nem elhanyagolható, hogy odafigyeljünk a megjelenésünkre. Igaz, a külső közel sem minden, azonban döntő befolyással bír az első benyomás kialakulásakor.

Az interjút Nagy Vanda készítette

Képi források:

https://www.facebook.com/angelikazielinska.stylistka.trener.coach

https://www.styledit.hu/business-casual-dress-code-a-formalis-stilus-nem-kell-hogy-uncsi-legyen-97454

https://www.thetrendspotter.net/casual-outfits/

https://www.hockerty.com/en/blog/black-tie-versus-white-tie-attire?amp=1