Könyvajánló – Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam

Rövidke életem során jó párszor szembe jött velem, a mondás, hogy „Jajj ez tiszta Coelho volt”. Én is használtam ezt a kifejezést, úgy, hogy egy árva sort sem olvastam még tőle. 

Ezen a nyáron azonban rám kiáltott polcunkról a Coelho gyűjteményünk (természetesen brazilul, de most magyarul továbbítom): „Betti, ezen a nyáron olvass végig minket, hidd el, megéri.” Én pedig ahelyett, hogy megrémültem volna a hangtól, leemeltem a polcról az első példányt, ami a kezem ügyébe került: A zarándoklatot. Mikor azzal végeztem, jött a következő: A Zahír, majd ezt követte A Piedra folyó partján ültem és sírtam. Sokat töprengtem, hogy melyiket osszam meg veletek, végül kiválasztottam a legutóbbit.

Coelhot lehet szeretni, utálni, kinevetni, esetleg oltárt építeni neki. Sokan úgy gondolják, hogy tele vannak közhelyekkel a könyvei. (Bár hozzáteszem, a közhelyek valahogyan közhellyé váltak… Szóval sokat mondogatták őket, talán, mert igazságot hordoznak?) Igen, vannak benne ilyesféle gondolatok is, de ugyanakkor tele vannak fantasztikus párbeszédekkel és elgondolkodtató gondolatfelvetésekkel is. Lehet, nem fogtok vele egyetérteni – ez nem is baj. A lényeg, hogy gondolkodásra sarkallnak és egyféle katalizátorként működnek, hogy aztán mindenki meg tudja találni a saját válaszát a kérdésekre. 

Most fejeztem be a Piedra folyó partján ültem és sírtam című regényét. Alapvetően sokak szemöldökét felvonó témáról szól: egy szerzetesről, akinek felbukkan az életében a régi szerelem. Mit tesz vajon? Vissza lehet azon az úton fordulni, amelyen már egyszer elindultunk? Vissza lehet szerezni elvesztett hitünket? Hogyan formál át minket a szerelem?

Íme egyik kedvenc részem (no spoiler, aggodalomra semmi ok!):

„Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De, amikor visszatekint – hiszen mindannyian visszatekintünk -, meghallja, amit a szíve súg: „Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed.” Szerencsétlen, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette.”

Egy misztikus kalandra invitál minket Coelho minden művében. Az alapvetően spirituális jellegű műveit én személy szerint szeretem a saját szűrőmön átengedni, viszont még ha nem is értek egyet néhány dologban –  fontos gondolatokat ad. Amelyek értéke felbecsülhetetlen.

Tóth-Kuthy Betti

Kép forrása: https://m.blog.hu/az/azolvasasize/postimage/32958049_2233992656611209_511563641842040832_n_1526746212.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s